Szavadat ne feledd!

A főutca legpuccosabb bárja belül elegánsan tündökölt. Kellemes jazz muzsikált a hangszórókból, a falakon vízcsepp alakú lámpák világítottak halványan, mint fáklyák egy piramisban.
A csapos minden pohár alá szalvétát tett, ahogy a jobb helyeken szokás.
Tengerészkék öltönyös üzletemberek, tőzsdecápák, cégelnökök, képviselők és az oldalukon enyelgő, kisestélyibe bújt eszkortok tolongtak a bárnál egy újabb italért ezen a korai péntek estén.
A bárpult végében könyöklő Al nem illett közéjük. Rumot ivott tisztán, akár a kalózok. Jól ismerték a városon kívüli bárokban, romkocsmákban, késdobálókban, ahol még a függöny is rosszindulattól bűzlött. Ez a hely azonban mást diktált: itt a vendégek a vitákat nem a bokájukra erősített félautomatával vagy bökővel oldották meg.
Al előhúzott néhány bankót repedezett bőrdzsekije zsebéből, és üres pohara mellé csúsztatta.
– Adj még egyet! – morogta a csaposnak.
Ki akarta égetni magából az elmúlt órában látottakat: a lövést, a véres szőnyeget, a kislány szenvtelen arcát, amely újra és újra felvillant előtte.
A csapos elé rakta a következő felest – Al lehúzta.
Üzleti ügyben érkezett a belvárosba. Öt éve vezette a Wolves of North motorosbandát, egy csapat törvényen kívüli vadembert és őrült szajháikat. Gyilkosság, nemi erőszak, drogkereskedelem: a klub elleni vádpontok az utóbbi két évben.
A pultos a férfi kékesfekete üvegszemét tanulmányozta, amely élettelenül meredt a semmibe. Al megzörgette a jégkockákat a poharában – a srác kapcsolt, és töltötte a következőt. Néhányan elborzadtak a klubelnök látványától, de Al ügyet sem vetett a megvető tekintetekre. Mélyen elmerült a gondolataiban.
Az új beszállítóját Dariusnak hívták, aki a szóba jöhető bevételforrás mögött állt, amire nagy szükségük volt, mert a klub a tartalékaiból élt. Eljött az idő, hogy terítsenek, és a befolyó lóvét elverjék néhány állammal odébb, ahol a törvény még nem állt az útjukba.
Alt egy harmincas éveiben járó üzletember zökkentette ki az elmélkedésből, amikor leült mellé.
Néhány pillantás alatt végigmérte a fickót: kifogástalan, hajszálcsíkos öltönyének árából egy árvaházat fel lehetett volna építeni, arcszeszének negédes illatától minden punci benedvesedett. Vastagon zselézett haja félúton állt egy mesefigura és az olasz-amerikai macsó sztereotípiája között.
Egy igazi gazdag kis pöcs – gondolta Al. A milliomosokat juttatta eszébe, akik a keze alatt megforduló kokaint szippantják fel a város legmenőbb klubjaiban.
Megszólította a férfit:
– Whisky?
Az idegen viszolygással mérte végig, és leplezetlen undor ült ki az arcára.
– Macallan – felelte.
Al intett a csaposnak.
– A következőt én állom az úrnak.
– Nem szükséges – Megvető pillantást vetett rá.
– Ragaszkodom hozzá.
– Ugyan miért?
– Szüksége lesz rá.
A fickó a válla fölött végigpásztázta az előkelő tömeget: halálunalmas, sivár elit társaság. Ezeknél még ez a förtelmes hobó is jobb társaságnak tűnt – gondolta.
– Hát legyen – mondta, és kényelmesen elhelyezkedett. – Bernard vagyok.
– Alexander, de hívjon csak Alnek.
Nem fogtak kezet.
Bernard a bőrcsizmára és a bukósisakra pillantott.
– Ne vegye sértésnek, de mit keres itt egy magafajta?
– Üzleti ügy.
Bernard elvigyorodott.
– Nem éppen úgy néz ki, mint aki vállalatok vagy részvények sorsáról dönt, és az is biztos, hogy nem politikus.
– Ez a hely esett útba.
– Honnan, a roncstelepről?
– Érdekli a sztori vagy sem?
A csapos közben mindkettejüknek töltött.
Bernard már bánta, hogy elfogadta a meghívást.
– Köszönöm a whiskey-t! Miért is lesz annyira szükségem rá?
Amikor Al felé fordult, Bernard egy másodpercre meghökkent az élettelenül meredő szemgolyótól.
– Látott valaha gyilkosságot? – Al mély hangja tökéletesen passzolt volna egy blues-balladához.
Bernard a szemét forgatva felsóhajtott.
– Tudtam! Maga valami pszichopata, ugye? Ez az én szerencsém…
– Felejtse el! – Al az üvegekkel teli polc felé fordult.
– Várjon! Várjon. Rendben, rendben, hallgatom.
Al belekortyolt az italába. Egy másodpercre megfordult a fejében, hogy lelépjen.
A tömeg egyre lármásabbá vált körülöttük, poharak csörömpöltek, felszolgálók sürögtek-forogtak a vendégsereg körül.
– Zavarná, ha tegezném?
Bernardot láthatóan a férfi egész megjelenése feszélyezte, viszolygott a szakadt farmer, a koszos bőrdzseki és a sűrű pofaszakáll látványától.
– Nem – préselte ki a szót a fogai közt.
– Sok szart láttam már – kezdte Al –, de a maitól még az én gyomrom is felfordult. Ismered az érzést, amikor a beleid kényelmetlenül, idegesen fészkelődnek?
Bernard bólintott. Nagyon is jól ismerte – gyermekkorában az anyja érintésétől mindig görcsbe ugrott a gyomra. Lágy, kéjes simogatás a takaró alatt.
– Amikor félelem, idegesség, stressz és adrenalin pumpál az ereidben. Rohadt egy dolog. – Al a székkel együtt Bernard felé fordult. – Ha rám nézel, kitalálhatod, hogy nem a kellemes emberekkel szoktam tárgyalni. Börtöntöltelékek, náci-tetkós vadbarmok, dílerek, drogkotyvasztók, az összes olyan tag, akiket te max az utcáról vagy csak filmekből ismersz. Figyelni kell, kinek mit mond az ember, de a legfontosabb a hogyan. Tudsz követni? – Olyan lealacsonyítóan beszélt, hogy Bernard a tekintetével meg tudta volna fojtani. Egy pillanatra elképzelte, hogy a méregdrága nyakkendőjét a férfi torkára tekeri, amíg kidüllednek a vérerek a szemében, és elharapja a saját nyelvét.
Al folytatta.
– A mai ügyfelemmel egy motelban találkoztunk. Dariusnak hívták, Olaszországból utazott ide az államokba, de Romániában nőtt fel. Háromszor ítélték el drogkereskedelem, egyszer súlyos testi erőszak miatt – agyonverte az egyik kurváját.
– Strici?
– Többek között. Lopott kokót akart rám sózni bagóért. Ezt onnan tudtam, hogy kétségbeesetten meg akart tőle szabadulni. Két emberével érkezett, akik valószínűleg több holttestet láttak, mint egy halottkém. Én is többedmagammal mentem, az egyikük kint várt a kocsiban, a másik bejött velem a motelba. Külvárosi lepratanya, ahol egy órára is kaphatsz szobát. Feltűnésmentes, lezsírozva a kékekkel.
Bernard arra gondolt, egy ilyen hely épp kapóra jönne neki, odavihetné újdonsült „barátnőjét”, hogy elszórakozzanak.
Al megvakarta a szakállát.
– Rögtön a lényegre tértem: az emberem letesztelte a kólát, tiszta minőség. Darius folyamatosan arról pofázott, mennyire szétcsapták magukat belőle két nappal korábban. Nem szoktam smúzolni, de hagytam, hogy befejezze, aztán nyélbe ütöttük az üzletet. Amikor felhívtam a társam a kocsiban, hogy indítsa a motort, a klotyóból kiabálás hallatszott. Nem sokkal utána egy gyerek rontott ki az ajtón. Nem lehetett több tizenháromnál. Pár millisre borotvált fején barázdált, vörös hegek, mintha hamutálnak használták volna. Fehér pólót, katonai nadrágot és bakancsot viselt, amitől úgy festett, akár egy neo-nácinak öltözött kisfiú.
– Mi az isten? – csattant fel Bernard.
– Várj! A lényeg csak most jön. Amikor üvöltözni kezdett, rájöttem, hogy valójában kiscsaj. Csapkodott és hadonászott, aztán nekirontott Dariusnak. A két izomagy azonnal közbe akart lépni, de a főnök leintette őket, és lekevert egy pofont a gyereknek, amitől az hanyatt esett. Fújtatott és sikoltozott, mintha azt mondaná: „Nem ijedtem meg, rohadékok!” Felpattant, és megint rátámadt Dariusra, aki megragadta a nyakánál, és magához szorította. Moccanni sem bírt. Néhány percig küszködött, aztán alábbhagyott minden erőfeszítése, és már nem zihált. Leengedte a karját, amin észrevettem a tűszúrásokat. Átfutott az agyamon, hogy mikre kényszeríthették. A gyerekekért mindig többet fizetnek.
Bernard bólogatott és a nyakkendőjét taperolta.
– Vártam egy kicsit – folytatta Al –, hogy csillapodjon a helyzet. A lány nem mozdult, úgyhogy beszartam egy pillanatra, hogy ez az állat kinyírta, mert az totál szétcseszett volna mindent. De ekkor a kis G.I. Jane hirtelen kibújt a szorításból, és kikapta Darius félautomata Magnumját a farmerjából. Mindannyian felhördültünk.
Bernard szeme felragyogott.
– És aztán?
– A szoba egyre szűkösebbé és forróbbá vált. A kölyök Dariusra szegezte a pisztolyt, miközben az ablakhoz hátrált. A kopaszok tanácstalanul méregették egymást, Darius románul csitítgatta a gyereket, de bármit is mondott, csak tovább szította a szemében fortyogó tüzet, amelyben a túlélési ösztön úgy vibrált, mint egy csapdába esett oroszlánéban. Darius feltartott kézzel rám pillantott, és azt suttogta, hogy kurvára maradjunk nyugton. Ekkor a gyerek felém rántotta a stukkert. Szerintem csak akkor tudatosult benne, hogy mi is a szobában vagyunk. Nem moccantam. Az emberemre néztem, aki a kilencmilliméteresét fixírozta – jelezni akart. Megráztam a fejemet – rossz ötlet. Közben a lány ismét célba vette a románt, aki araszolva haladt felé, suttogott, de a szavak hatástalanul porladtak el a forró motelszobában. Néhány centi választotta el őket egymástól, amikor a gyermek felkiáltott – figyelmeztetésnek szánta. BUMM! – Al a pultra csapott, amitől Bernard összerezzent.
– Dobhártyaszaggató sípolás, lőporszag, kiguvadt szemek. Percekig visszhangzott a fülem. Agyvelődarabkák borították a tapétát, a tag fején tátongó lyukból vér ömlött a szőnyegre. Tehetetlenül bámultam magam elé, amikor az emberem elrángatott és azt hajtogatta: „El kell húznunk innen!”
Bernard bambulva pislogott maga elé néhány percig, majd azt mondta:
– Mi történt a kokainnal?
– Otthagytuk, és leléptünk a pénzünkkel – felelte Al. – De tudod… abban a motelben láttam életemben először, ahogy egy gyerek szeméből minden ártatlanság és fény eltűnt, csak az ösztönök uralták. Nem bírom kiverni azt az állatias tekintetet a…
– Szavadat ne feledd – vágott közbe Bernard –, erről eszembe jut az a tizenegy éves fiú, aki megverte, majd megfojtotta az egyéves kishúgát. Hallottál róla? Lehetett vagy húsz éve, még a hírekben is bemutatták.
Al értetlenül megrázta a fejét.
– Néhány héttel később kiderült, hogy megölte a szüleit. Először az anyjával, aztán az apjával végzett. Elkábította és lemészárolta őket. Kegyetlen a világ – sóhajtott fel csalódottan Bernard, majd végigsimított a frizuráján.
– Nekem nem kell magyaráznod, főleg ezek után. – Al lehúzta a maradék whiskey–t.
Bernard a férfi vállára tette a kezét.
– Úgy értem, ki sem élvezhettem igazán, mert a dilidokik állandóan fecsegtek körülöttem meg teletömtek gyógyszerekkel. Azt mondták, hogy nincsenek érzéseim. Tudják is ők… de tudod mit, legalább van ízlésem – Bernard felkacagott, és megigazította az ezerdolláros nyakkendőjét.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2018-02-10 22:10 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Szerintem ez az írás elveszett valahol a sok pályázatos mű tengerében. Bocs, de kösz a terülmet.

Vannak írástechnikai hibák, központozási is akad, a logika meg félúton elillant. (Tényleg nem értem, mi köti össze az egyik mondatot a másikkal. Nagyon sok a rossz szóhasználat, ha jól sejtem, ez okozza a totális káoszt.) Maga a történet... nézd, elhúztad a bevezetőt, addigra az embert alig érdekli részletesen, mi történt Allel. Utána elkezd pofázni egy minden szemszögből törvénytelen üzletről az első útbaeső hülyének. Mi ez? Miért? Nem abból él, hogy feketén üzletel? Ez az ember ilyen hozáállással két percig nem maradt volna meg a piacon. És nem hiszem, hogy ez lett volna élete legdurvább, mindent felülmúló élménye.
Ez a gond: a hiteltelenség. Ezek után már nem üt semmit az utolsó pillanatra tartogatott poén. Szinte várjuk. Sőt, azt várjuk, hogy ebben a puccos klubban senki nem normális. :)

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2018-02-11 01:31 Ekibacsi

Ekibacsi képe

Kerhetnek egy listat a hibakrol?

Koszi elore is!

v, 2018-02-11 09:23 bupber 81-Szomb...

„Nekem is egy hülyéhez van szerencsém” (Egy félnótás Párizsban)
Szóval az alapötlet tipikusan novellához illő, nem is lenne rossz, de a mai olvasatok közt… Mit mondhat az olvasó a végén? Ki mit, de akármit, hamar elfelejti.
Szerintem a szöveg lenne az, ami javítana a dolgokon.
Van egy olyan érzésem, nem mindent fogsz megérteni, azokból, amiket mondani fogok, de azért remélem, furaságom feloldódik és nem kell románra fordítsam. (amúgy novellának jól állna egy-egy töredék románul a szövegben)
A főutca legpuccosabb bárja belül elegánsan tündökölt. – Semmi bajom vele, azt mondja a mondat, hogy kicsi a település.
mint fáklyák egy piramisban. – ez se zavar sok embert, csak engem szúr. A kellemes hangulatot tönkreteszi a piramis szó. Cseppkőbarlang, aluljáró, pince, spájz stb. ridegséget ébreszt a tudatalattiban. Lehetne: Mint valami fáklyák. Ne zavarjon a valami szó, mert csak az okoskodók ugrálnak, a világirodalom hetven milliárd oldala tele van vele.
ahogy a jobb helyeken szokás. – én kivenném a névelőt
öltönyös üzletemberek, tőzsdecápák, cégelnökök, képviselők – Amellett, hogy a mai használatú „öltönyös üzletember” a padlóra vág engem, amire most nem térek rá, mondtam már, hogy New Yorknak nincs főutcája.
Mióta nem vagyok bejáratos, lehet változtak a dolgok, de a pénteki nap a leghosszabb a felsorolt embereknek, nem ismerik a kora estét pénteken, csak az estét. A kilencórai asztalfoglalást is lekésik.
városon kívüli bárokban – Végül is, hol?
A pultos a férfi kékesfekete üvegszemét tanulmányozta – Tényleg tanulmányozta?
Nos, el kell menjek itthonról. Most megállok itt.

v, 2018-02-11 12:31 Gitáros

Gitáros képe

Kezdjük egy nagyon amatőr hibával. (Csodálkozom, hogy nem vetted észre, pedig - gondolom - többször is átolvastad a sztorit, mielőtt beküldted...:)

– Strici?
– Többek között.
– Lopott kokót akart rám sózni bagóért. - Új bekezdést írtál, holott az utóbbi két mondatot UGYANAZ A SZEREPLŐ MONDJA!
Helyesen:
– Strici?
– Többek között. Lopott kokót akart rám sózni bagóért.

Egyébként "whisky", vagy "whiskey"? - úgy tűnik, mintha nem tudtad volna eldönteni, hogyan írd le az ital nevét...

Magáról a történetről:
Teljesen mindegy, milyen műfajban születik egy írás, és mennyi benne az írói szabadság, azért szeretem, ha logika is van benne.
Meg életszerűség.
Dóri elég jól összefoglalta a kifogásait, észrevételeit a sztorival kapcsolatban, nekem is az a véleményem, hogy a főszereplő - Al - ezzel a hozzáállással, viselkedéssel nagyjából öt percig maradhatna meg a "szakmában".

Drogdíler, bandafőnök, gyilkosságok szemtanúja, időnként valószínűleg elkövetője, erre szakadtan, ijesztő külsővel, amiről húsz méterről ordít, hogy az illető bűnöző, vagy legalábbis nehézfiú, bemegy egy viszonylag elegáns helyre, ahelyett, hogy normális öltözékben, feltűnés nélkül viselkedne, hiszen nem célja, hogy azonnal lebukjon.

Aztán a következő mozzanat, amitől - pestiesen szólva - dobtam egy hátast, hogy a legelső illetőnek, aki leül melléje a bárpulthoz, részletesen - mintha egy feltáró vallomást tenne az őrszobán - elmond egy imént történt gyilkosságot, helyszínekkel, nevekkel, a drogkereskedelemben játszott saját szerepével...

Na neeee!

Még ha egy évtizedekkel ezelőtti történetet mesélne el az életéből, azt talán még elhinném.
Az irodalomban - a magyarban is - vannak ilyen novellák, amikor egy kocsmaasztalnál egy lecsúszott figura néhány italért cserébe elmeséli az életét az írónak, aztán az megírja a sztorit, és hatalmas sikert arat vele.
(Fejes Endre: Mocorgó)

De a való életben elképzelhetetlen egy ilyen önleleplező vallomás, még akkor is, ha csak szemtanúja volt a főszereplő a gyilkosságnak. Ugyanis a drogdílerség meg a nemi erőszak szinte ugyanolyan súlyos bűncselekmény, tehát senki nem olyan hülye, hogy elmesélje egy vadidegennek egy bárpultnál.

Az utolsó fordulat nekem vérszegény, "sovánka", meglehetősen erőltetett.

Egyébként, ha már "meglepetés", "meghökkentő fordulat", amivel egy ilyen történetet illik befejezni, valami ilyesmit talán még el tudtam volna képzelni:

...................................
– Nagyon örülök, hogy elmesélted ezt a történetet – szólalt meg Bernard egy kis szünet után. Felhajtotta a maradék italát, aztán felállt. – Szerintem indulhatunk is.
– Hová?
– Az őrszobára – felelte Bernard egy szabadkozó mosollyal. Gyorsan körülnézett, egy rendőrségi jelvényt vett elő a belső zsebéből, egy pillanatig felmutatta, aztán ugyanolyan gyorsan el is tette. – Elnézést, az előbb csak felületesen mutatkoztam be. Valóban Bernard vagyok. Bernard Kozlowszky százados, a gyilkossági csoporttól. Lenne néhány kérdésem...
....................................

Összefoglalva:
a leíró részek nem rosszak, viszont maga a történet eléggé nyögvenyelős, életszerűtlen.
Ha az egészet átteszed múlt időbe, olyan értelemben, hogy Al egy évtizedekkel ezelőtti sztorit mesél el, tehát már nem kell tartania a következményektől, akkor - kis jóindulattal - elmegy.

Üdv!

Miki

v, 2018-02-11 12:56 Ekibacsi

Ekibacsi képe

Köszönöm a kifejtést, Miki!

Igazából, ahogy Dóri írta, pont az lett volna a lényeg, hogy ezen a helyen senki nem normális. Al pont azért "tálal ki", mert ezen a helyen őt leszarják, ő csak egy megtűrt féreg, akire senki sem akar még csak rápillantani sem. Épp ezért nem számít, hogy elmondja ezeket a dolgokat - meg pont az a lényeg, hogy már a külsejéből árad, hogy bűnöző, tehát egyáltalán mennyire lehet bármit komolyan venni, ami elhangzik a szájából. A nevek, amiket használ, a helyszínek, stb. Épp erősen piál, finoman szólva sem eskü alatt vall. De úgy látom ez senkinem nem jött át - ami nyílván az én hiányosságom, de nem baj, így lehet kiszűrni őket, és dolgozni rajtuk.

Mindketten totálisan eltorzult, extrém karakterek (ez lett volna a koncepció egyik része), akik az élet két totálisan ellentétes oldalán helyezkednek el.

Ebben a bárban mindenki gazdag, mindenki saját magával van elfoglalva, senki sem akar és nem is érdeke foglalkozni egy bűnözővel - pláne nem azzal, hogy miket mond.

A nagyon amatőr hiba jogos. Basszus, tényleg totál átsiklottam felette, pedig persze, átolvastam jónéhányszor. Ebből is látszik, hogy kell az a "szerkesztő", vagy legalább egy alapos bétázás.

v, 2018-02-11 20:17 bupber 81-Szomb...

„Mahaut elővette a tükrét, és belenézett, de nem kacérságból, hanem hogy, mint az órán, megállapítsa, itt van-e már az indulás ideje. Az arcán nyilván úgy látta, hogy későre jár, mert fölállt.” (Radiquet)
Nos, most én is ezen a novellán mérem le a múltheti fáradtságom, és bizonyára még nem hevertem ki, mert valamit nagyon nem értek.
Al pont azért "tálal ki", mert ezen a helyen őt leszarják, – A bevezetőben akkor ki beszél? Nem a narrátor? És mit mond nekem a narrátor? – „Ki akarta égetni magából az elmúlt órában látottakat: a lövést, a véres szőnyeget, a kislány szenvtelen arcát, amely újra és újra felvillant előtte.
A csapos elé rakta a következő felest – Al lehúzta.
Üzleti ügyben érkezett a belvárosba. Öt éve vezette a Wolves of North motorosbandát, egy csapat törvényen kívüli vadembert és őrült szajháikat. Gyilkosság, nemi erőszak, drogkereskedelem: a klub elleni vádpontok az utóbbi két évben.” –
Akkor ez csak kamu? Honnan a francból tudjam, hogy a bevezető nem is bevezető. Amit ott ír az nem is igaz. Átsiklottam én valamin?

meg pont az a lényeg, hogy már a külsejéből árad, hogy bűnöző, tehát egyáltalán mennyire lehet bármit komolyan venni, ami elhangzik a szájából –

Nem tudom hány alvilágival álltál már szemben, esetleg ismered-e a hetvenes évek utcai bűnözésének a formáit? Ha valakinek már a megjelenéséből leolvasni, hogy nem törvénytartó, akkor ha azt mondja, egy órája egy pénztárcáért leütött egy embert, akkor nem hiszed el, mert otthon felejtette a zakóját? Nincs itt vásárhelyi, ki ismerte volna Halált. Végig az az érzésed, hogy most engedi ki a beleid, ezért lett volna szava hitetlen?
Nekem az a véleményem, az ilyen ember (a narrátor bevezető szavainak alapján) vagy elmond dolgaiból, vagy nem, van ilyen is, meg olyan is, de lelkileg nem borul fel egy gyilkosságtól, inkább ez az, ami nehezen elképzelhető.

v, 2018-02-11 20:52 Ekibacsi

Ekibacsi képe

"Akkor ez csak kamu?"

Nem kamu, csak azt próbáltam felvázolni, hogy esetleg az ottani vendégek miként tekintenek rá, mennyire veszik készpénznek, amit mond, mennyire látják beszámíthatónak. Al más közegben járatos, itt kilóg a szakadt motoros külsejével, ugye ez nyílván lejött, de az emberek nem foglalkoznak igazán vele, próbálják elkerülni, max csak undorodnak tőle. Jelentéktelen nekik, azt leszámítva, hogy kissé zavarja a köreiket, mert nem tartozik bele. Végül is a két extrém hátterű karakter szembeállítását a Sons of Anarchy és az Amerikai Pszicho alapján kezdtem el kidolgozni, és az lett volna a cél, hogy ütköztessem a két világot - a két karaktert.

Aki leül mellé, igen, az lehetne egy totál ártatlan, jóhiszemű ürge is, de ugye pont az (lenne) a csavar a történetben, hogy nem az.

De nem szeretném agyonmagyarázni, mert az már régen rossz. Nem működött, de gyakorlásnak jó volt, csak így lehet előrébb lépni.

sze, 2018-02-14 11:05 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Az első mondat borzalmas, kár lenne vele elrontani. Először is zavart, hogy ítélkezel, és puccosnak titulálod - ezt úgyis érzékelteted a következő sorokban, amik ráadásul nekem tetszettek. Zavart az is, hogy miért belül tündököl, tud máshol is? Végül arra jutottam, hogy én hagynám az egész mondatot a fenébe, valahogy így:
"A bárban kellemes jazz muzsikált a hangszórókból, a falakon vízcsepp alakú lámpák világítottak halványan, mint fáklyák egy piramisban. A csapos minden pohár alá szalvétát tett, ahogy a jobb helyeken szokás."
A történetről: Al jó karakter. Sztereotipikus, de hiteles, egy rohadék, de nyomokban érzéseket tartalmaz. Kíváncsi voltam, mi akasztotta ki ennyire. Az átkötés is tetszett, ahogy az egyik gyerekkori traumából váltottál a másikba.
Ami nem tetszett, az Bernard karaktere, elindítottad egy jó felütéssel itt:
"A fickó a válla fölött végigpásztázta az előkelő tömeget: halálunalmas, sivár elit társaság. Ezeknél még ez a förtelmes hobó is jobb társaságnak tűnt – gondolta."
Majd ezt követően átment egy sótlan ficsúrba, majd őrültbe. Ha tartottad volna az első felütésnél megkezdett pikírt stílust, hitelesebb alakult volna őrültté.
A másik problémámat a nézőpontváltásokat okozták, zavart, egyszer az egyik, egyszer a másik fél gondolait osztod meg.
Összességében tetszett mind az ötlet, mind a kivitelezés, javítani nyilván mindig van mit...

sze, 2018-02-14 22:38 Ekibacsi

Ekibacsi képe

Köszönöm az olvasást, az észrevételeket és a megjegyzéseket!

El sem hiszed mennyire értékelem most ezt a hozzászólást. Kellett.

Igazából egyetértek szinte mindennel, amit írtál, és segített más nézőpontból látni az írásomat.

Tudatában voltam a nézőpontváltásoknak, és meg is fordult a fejemben jónéhányszor, hogy ezzel gyakorlatilag átnyergelek teljesen az első főszereplőről a másodikra. Ugyanakkor ez mégis tudatos volt, amiatt, hogy a csattanóra építsek vele - más kérdés, hogy nem sült el jól, és máshogy kellett volna kiviteleznem.

Még egyszer kösz a ráfordított időt.

szo, 2018-02-17 08:32 Para Celsus

Para Celsus képe

A szubjektív narrációhoz fűznék hozzá:
tényleg felesleg az elején szubjektíve nyomni a puccost, főleg, mivel később a szereplők viselkedéséből és a főszereplő gondolataiból ("Egy igazi gazdag kis pöcs – gondolta Al.") kiderül, miféle-fajta bárban és közönség közt is vagyunk. Szubjektív narrátor inkább E/1-ben mutat jól, E/3-ban akkor, ha eltér a véleménye, látásmódja a szereplőéktől, és ad egy pluszt a történet értelmezéséhez.

Néhol kilépsz a karakter bőréből. Mondjuk itt: "de a szavak hatástalanul porladtak el a forró motelszobában."


"The Rainmakeeeer!"

szo, 2018-02-17 15:21 Ekibacsi

Ekibacsi képe

Köszi az észrevételeket, Para!

Az E/3. mesélés nem a kedvencem, és pont ezért még nem ismerem a mélységeit, inkább csak játszogatok vele. Igazából nem szándékoztam belevinni ilyesfajta szubjektív narrációt, látszik, hogy nem is stimmel.

"Néhol kilépsz a karakter bőréből." - Ennél a mondatnál (mármint a kiemeltnél) pont megálltam, hogy vajon elbírja-e még a karakter. Ezek szerint nem. És pont ezért basszus, nehéz jól használni a karakter szókészletét úgy, hogy közben mégis választékos és színes maradj - már, ha egy white trash motorosról van szó.