7 nap egy szörnyü helyen

Fájós fejjel ébredtem. Kinyitottam a szemem és egy vasráccsal találtam szembe magam. Felálltam, körülnéztem. Mindenhol rácsok!
- Hol vagyok?! - kiálltottam. Ijedtségemben neki mentem valaminek. Megfordultam. Egy mocskos etetötál állt elöttem. Vízzel és egy kis kajával benne. Mégjobban megrémültem. Az ajtóhoz rohantam, mancsaimmal a zárat kapartam.
- Segítség! Engedjenek ki! - siránkoztam.
- Csendesebben! - szólt valaki. Odakaptam a fejem. A szomszédos cellában egy rotweiler állt fel. - Valaki aludni szeretne.
- Hol vagyok? - idegesen rohangáltam fel alá a ketrecben. A rotweiler egy darabig bámult, majd egy kis idö múlva megszólalt:
- Hé, kislány húzd be a féket és nyugodj le! - morogta. Leültem vele szembe, a farkamat idegesen csóválva. Figyelemmel vártam, hogy újra megszólaljon.
- Engem Zeusznak hívnak. - mondta nyugodtan. - Hát téged, kislány?
- Saci. Saci a nevem. - válaszoltam türelmetlenül. - Hol vagyok?
- Ez a hely a kutyatemetö. - jelentette ki Zeusz. - Az utcára került kutyákat ide hozzák be életük utolsó napjaikban. 7 napig itt tartják öket aztán... Látod azt az ajtót? - fejével egy nagy vasajtó felé bökött. - A kutyák, akiket átcibálnak rajta, egy sem tért vissza.
- Úgy érted... meghaltak? - szörnyedtem el. - Nem... nem, én nem halhatok meg! Fiatal vagyok! - újra felpattantam és elkezdtem rohangálni. Neki-neki ugrottam az ajtónak hátha kinyílik. - Nem ölhetnek meg! Fajtiszta spániel vagyok! Négyszeresen aranykoszorús mestertenyészetböl! Nekem vannak gazdáim!
- Nagyívben fütyülnek rá, hogy mi vagy! - csattant fel a másik szomszédom és odajött a ketrec mellé. Elég csúnyácska szürke korcs volt. - Én Szotyi vagyok. Nekem sohasem volt gazdám.
- Engem csak azért dobtak ki az utcára, mert folyton lepisiltem az autógumikat. - morogta szomorúan Zeusz. - Hát téged? - kíváncsian rám nézett. Én még mindig nem hittem el hogy ez igaz. Ez csak egy álom, biztos csak egy álom.
- Én nem csináltam semmit. Legutóbb valami szörös izét szaggattam szét amit a gazdáim csak úgy hívtak, hogy drága szörmekabát. Nem értem hogy kerültem ide. - siránkoztam. Lekuporodtam az egyik sarokba és többet nem mozdultam. Zeusz és Szotyi békénhagytak.
4 napja feküdtem így étlen, szomjan. Minden nap egyszer bejött egy ember friss vizet és tápot hozott, de én nem ettem és nem ittam semmit.
Az 5. napon Zeusz ezt megelégelte.
- Saci! Enned kell! Az én kedvemért! - nézett rám kérön, de én nem mozdultam. Zeusz megcsóválta a fejét. Látta hogy nem tehet semmit. Pár óra múlva újra kezdte.
- Saci, figyelj rám! Én holnap elmegyek. - erre felnéztem. - De mielött elmennék szeretném ha ennél valamit. - kérte. Felkeltem és odaballagtam az etetöhöz, a vizestálat egy cseppig kiittam, majd visszamentem a helyemre. Zeusz mosolygott.
- Így is jó. - szólt, majd lehajtotta a fejét és elaludt. Én azóta mióta itt vagyok nem aludtam egy szemhunyást sem. Vártam a csodát, de az nem jött. Fáradtan a mancsaimra hajtottam a fejem.
Szép álmom volt. Azt álmodtam, hogy szabad vagyok. Egy virágos réten játszok Bucival a macimmal. Fel-fel dobom és elkapom. Boldog voltam. Úgy gondoltam, hogy most már örökre boldog leszek, amikor Buci hirtelen hálóvá változott és egyenesen rám zuhant...
Felriadtam. Ember hangokat hallottam az ajtó felöl.
- Jaj ne, jönnek! - nyöszögte Szotyi. 3 pasas jött hurkos botokkal és kinyitották Zeusz ketrecét.
- Na gyere pajtás! - mondta az egyik és rátette a hurkot. Zeusz abban a pillanatban támadásba lendült. Neki ugrott az embernek, de a másik huroktól ami a nyakára került visszaesett.
- Ne engedjék el! - ugrándoztam össze vissza.
- Hallgass már te dög! - az egyik mérgesen belerúgott a cellám falába. Együttes erövel kirángatták Zeuszt a ketrecéböl. A roti csak vergödött és morgott. Az embereknek sikerült áthúzniuk a vasajtó küszöbén. Egy pillanatig még hallatszott Zeusz fenyegetö morgása, majd a vasajtó becsukódott.
Mi sírva néztünk utána. Szotyi visszavonult a helyére és lefeküdt. Egész testét rázta a zokogás. Én meg csak vonyítottam. Egész éjjel csak vonyítottam.
Másnap reggel Szotyi remegve leült a ketrecfal mellé.
- Saci, mi jövünk. - hangja tiszta volt félelemmentes, de a szemén látszott mennyire fél.
Így ültünk egész nap, minden zajra felfigyeltünk. És jöttek, délután. Ugyanazokkal a botokkal.
- Ez a kettö, ugye? - kérdezte az egyik.
- Igen. Az a korcs meg a spániel. - válaszolták neki. Elöször Szotyi ketrecét nyitották ki. Ráhúzták a hurkot és elkezdték húzni. Szotyi szó nélkül engedelmeskedett. Én következtem. Kinyitották az ajtót. Az ember lenézett rám.
- Ehhez nem is kell hurok. - szólt a társának és felkapott mint egy rongyot. Rúgkapálva próbáltam szabadulni, de túl erösen fogott.
Bezárult mögöttünk a vasajtó.
- Tereljétek be öket a gázkamrába! - szólt egy ember. A szobában nemvolt más csak egy üvegketrec, abba bezártak minket.
- Indíthatod! - hangzott az üvegen túlról. Valami sustorgás hallatszott a ketrecben.
- Szotyi! Mit csináljunk? - forogtam kétségbeesetten. Szotyi lefeküdt, mélyeket pislogva rám nézett.
- Aludj, Saci. Aludj! - mondta és lassan elfeküdt, nem mozdult többet. Én is érezni kezdtem a gáz szagát.
- Szotyi ne hagyj itt! - szóltam neki tántorogva. - Nem bírom tovább...
Olyan volt mintha valami húzott volna lefelé. A testem egyre nehezebb lett, a lábaim felmondták a szolgálatot. Tehetetlenül feküdtem. Behunytam a szemem. Zeuszt és Szotyit láttam magam elött, szóltak hozzám.
- Gyere Saci. Gyere, ne félj... - suttogták.
- Megyek már! - ezek voltak az utolsó szavaim, aztán jött a sötétség és én csak repültem, valahova... messzire... talán egy jobb világba...

4.5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2005-07-24 20:58 Rem

Rem képe

Egy alap történet, ami akár emberekkel is megeshet. Nekem ez egy átlagos novella volt.
______________________
Az öreg dobozoló sámán

h, 2005-07-25 04:08 Bogumil

Bogumil képe

_____Bogumil D' Kukulkán

Nagyon jó próbálkozás.Analógia a siralomházban levő kivégzendők utolsó óráiban átélt élményeivel.Itt megpróbáltál az állatok bőrébe bújva azok lelkével gondolkozni és kimondani érzéseiekt,krikájukat a gazdáikról.Társadalom kritika is lehetne alulról,az állatok szemszögéből néázve.

v, 2005-07-24 21:03 Cila

Cila képe

___Sandy___
Uhhh Lena...Ez....gyönyörű...Én most bármilyen szégyen nélkül...bevallom...sírtam,ahogy olvastam...
Komolyan...Annyira megfogott...és...most pont megint szar korszakomat élem...és nagyon meghatott...
asszem elmegyek lefeküdni...még most is bőgök... :~(

h, 2005-07-25 08:59 Elena Rockman (nem ellenőrzött)

Köszi. Én akkor sírok amikor az Illatosúti sintértelep honlapját nézem. Megnézek egy kutyust fénykép meg leírás és szomorúan olvasom: Másfél éves keverék kan kutya, közepesnél kicsit nagyobb. Befogva: Bp. határidö lejár: 2005.07.23. azaz tegnap. Tegnap kitudja hány ártatlan állatot küldtek a halálba és ma hányat fognak? Szörnyü kegyetlen lény az ember. Gyilkos...
Elena Rockman

h, 2005-07-25 10:15 Cila

Cila képe

___Sandy___
:~( :~( :~( Ez szörnyűűű... :(