Angyallá teszlek

Gyilkolni nem könnyű munka. Eleinte nekünk is akadtak nehézségeink, de a bukdácsolásokból okulva lassan megismertük, mire vagyunk képesek, kitapasztaltuk a korlátainkat, számításba vettük a gyengeségeinket, ha tervezésre került sor. Ezt követően hat éven át mindenre gondosan ügyeltünk, a legapróbb részletektől kezdve a tipikus hibalehetőségekig. A terepen profivá értünk, nem volt szükségünk senki másra.

Néhányszor csak egy hajszálon múlott a siker, a hidegvérünknek és a hihetetlen összhangunknak köszönhettük az életünket, a többiekkel ellentétben bennünk a közös vér is munkált, olyan szinten egymásra hangolódtunk, ami ritka a mi köreinkben. Az már egy komolyabb kérdés, hogy a mi szabadságunkért és fejlődésünkért mások fizettek, mégpedig hatalmas árat...

− Ó, azt hiszem, ezúttal sikerült meglepned, tesó − hallottam Ro nyugtatóktól kába hangját.

Az eddig a kezemben forgatott kés megpihent a combom mellett, én pedig széles vigyorral fordultam áldozatom felé. A violaszínű szempár élvetegen rebbent rám, a hideg is kirázott attól a mélységes sötétségtől − a saját sötétségemtől; mintha egy tükröt tartott volna elém, amiben végre megláttam a bennem lakozó szörnyet. Elvégre ezek vagyunk mi, a két bestia, akik félelmetesen hasonlítanak egymásra.

− Szerintem igenis számítottál erre.

− Rendben, lebuktam! Tudtam, hogy valami piszkos kis trükkön töröd a fejed, azóta sejtettem, mióta elkaptuk Quilt és Denny-t. − Egy cseppet sem feszélyezte a tény, hogy épp jó néhány erős szíj szorítja a végtagjait az asztalhoz, sőt mintha még örült is volna neki. Szemlátomást szórakoztatta a helyzet.

Zavartan megvakartam a tarkóm. − Nincs kedved beszélgetni egy kicsit? Nem lenne fair, ha most csak úgy megölnélek.

− A jó öreg „szembesítsük a leendő haleledelt a bűneivel” játék... Tulajdonképpen csontig meghatódtam, lehet, hogy mindjárt sírni is fogok. Miről szeretnél beszélgetni? Rajta, használd ki az időt, többé úgysem lesz rá lehetőséged! Mi nyomja a pici szívedet?

− Miből jöttél rá, hogy tervezek valamit? − szegeztem neki a kérdést, amire nyilvánvaló volt a válasz.

− Édesem, egysejtű korunk óta ismerlek, köztünk a titok szó már nemigen működik rendeltetésszerűen. De ha gondolod, kifejtem.

− Pszichoanalizálj ki! − dőltem hátra szkeptikus mosollyal. Ro mindig is szeretett a sötét kis lelkecskémben vájkálni, mondhatni perverz élvezetet okozott neki, ha feltárhatta a rejtélyeimet − nekem pedig az okozott élvezetet, ha megtette, bár sajnos az ő szemében nem az undor, inkább a néma csodálat tükröződött. Imádtam a félelem és a kézzel fogható rettegés szagát.

− Én leszek a főműved, ilyen egyszerű. − Egy pillanatra lehunyta a szemét. − Együtt már átéltük, milyen érzés, mikor egy hozzád közel álló vére tapad a kezedhez, természetes, hogy felötlött benned a gondolat: mi lenne, ha engem is kiállítanál, mint egy múzeumi látványosságot? Őszintén szólva nem te vagy az egyetlen, akinek ez eszébe jutott.

− Érdekes, mindvégig abban a tévhitben éltem, hogy én tervezek, te pedig gondolkodás nélkül cselekszel, ezért jártál mindig egy lépéssel előttem.

− Nos, igen. Úgy tűnik, ezúttal is maradhattam volna a saját módszeremnél, de felteszem, kissé késő ezen rágódni. Egyéb könnyfakasztó testvéri kérdés? Kicsit viszket a könyököm, jó lenne már túlesni a dolgon.

− Ó, nem úszod meg ilyen könnyen − villantottam rá a leglehengerlőbb vigyorom, mire fészkelődni és mocorogni kezdett. − De teszek neked egy szívességet: úgy csinálom, mintha valamelyik idegesítő pojácával játszadoznánk, te és én. Ritka ajándék, nemde? Olyan lesz, mintha megölnéd saját magadat.

− Beteg vagy, Sea. Akárcsak én. Mondtam már, hogy szeretlek?

Igen, néhányszor már kicsúszott a száján, minden alkalommal nyakig véresek voltunk, a testünk remegett az átélt mámortól, a gyilkolás pillanatnyi hevében sok olyan dolgot suttogtunk egymásnak, amit egyébként kimondatlanul akartunk hagyni. A kötelékünk már a kezdetektől fogva erős volt, és csak még erősebbé vált.

A testvér, aki elfogad, aki látja, ki vagyok, aki ugyanolyan romlott, mint én a legnagyobb ajándék, amit valaha is kaptam, kívánni sem lehetne jobbat. Kár, hogy a lelki békém és a kíváncsiságom kielégítése érdekében belőle is trófeát csinálok. Idén nem kapom meg az év húga oklevelet...

− Azt terveztem, bocsánatot kérek ezért a kis akcióért, de téged ismerve erre nem lesz szükség.

− Nem is. De kiengesztelésképp nem mondanál el egy mesét? Tudod, hogy imádom a történeteidet. − Nem kifejezés. Amikor fáradtan értünk haza egy-egy jól sikerült gyilkolás után, lemostuk a vért a táskákba rejtett eszközökről, ő mindig arra kért, hogy meséljek neki, olyan áhítattal hallgatott végig, mint egy kisgyerek. A feje az ölemben pihent, ujjaim néha beleszántottak dús hajába.

− Miről szóljon a mese? A gonosz és ördögien zseni testvérpárról, akik mindenkit átvágtak? Az igazságosztó, önjelölt hősökről, akik minden szemétládát megbüntettek a városban? A vérről és a sikolyokról?

Hirtelen elkomolyodott az arca. Hosszú, hollófekete tincsei előreomlottak, ahogy lehajtotta a fejét.

− Olyan mese legyen, amit még nem hallottam.

− Rám bízod?

− Ha a gyávábbik énemen múlna, elég hosszú lenne ahhoz, hogy holnapután is itt üljünk, de a forrófejű és nyilvánvalóan dominánsabb énem azt mondja, fogd rövidre. Mivel ez az utolsó mesém, legyen szép, csak ennyit kérek, rendben?

− Rendben. Akkor elmondom neked a Megváltó Mester történetét...

 

Amikor beszálltál a kocsiba, azt hitted, a lakásomhoz megyünk, ahol majd egy jót kefélünk, kifizetlek, aztán elsétálsz, mintha mi sem történt volna. Nos, tévedni emberi dolog, szivi. Legközelebb jobban ügyelj, mit raknak a poharadba, nem mindenki olyan rendes ám, mint én.

Könnyedén tartalak a karomban, vasággyal se lennél negyven kiló, de kellően gömbölyödsz és domborodsz a megfelelő helyeken, így nincs okom panaszra. Már-már úgy ölellek, mintha a szeretőm volnál, fejed a mellkasomra borul, érzem a lélegzetvételed, ahogy szép lassan felfűti a bőröm. Ha felébrednél, most hallanád, milyen hevesen ver a szívem.

Besurranok a házba. Az enyém, senki sem zavarhat minket, de az iparban töltött évek kemény paranoiával ajándékoztak meg. Egyre csak azt lesem, mikor múlik el az altató hatása, türelmetlenül várom, hogy az a hatalmas, huncutul csillogó szempár újra rám nézzen.

A hálóban már minden készen áll, az ágy körül tizenkét véres torzó térdel, itt-ott kilátszik a gerincük. Csak rád várnak, hamarosan csatlakozol hozzájuk, ennek a mennyei pillanatnak, ennek a csodás átváltozásnak egyes-egyedül ők lesznek tanúi. Minden rajtad áll vagy bukik, a kísérletemet te teszed teljessé.

Gyengéden lefektetlek a takaróra, hajad glóriaként terül szét a párnán, sötét színét remekül kihangsúlyozza a márványmintás huzat. Átszellemült arccal lépek hátrébb, megszemlélem, milyen lett a mű, minden egyes kis részletét áttanulmányozom, hogy a helyén van-e, újra átgondolom a kompozíciót.

A kép közepén ott fekszel te, halántékod verítékes, végtagjaid meg-megrebbennek, mintha el akarnál menekülni. Kicsim, innen nincs hová futnod. Olyan könnyen odadobtad a tested, most miért gondoltad meg magad? Szeretkezni fogunk, a lelkünk egyesül az örökkévalóság forróságában, egy lesz a vérünk és a szellemünk, közösen kapunk feloldozást a bűneink alól, amiket elkövettünk. A sok meggondolatlanságodért cserébe most csendben kell tűrnöd, hogy a művem része légy, én pedig egy csodát ajándékozok a világnak, ezzel vezeklek a sok mocsokért.

Magatehetetlen porcelánbabának tűnsz a kezem között, egy mozdulatlan szépségnek, akit az idő nem vehet el a földtől. Úgy heversz előttem, mint annak idején Ádám és Éva a Paradicsomban. Miért rejtegeted magad? Ezt a ragyogást nem szabad elnyomni, miért nem hagyod, hogy mindenki lássa, milyen tökéletes vagy?

Épp ezért szemeltelek ki téged. Régóta figyeltelek, magadhoz vonzottad a tekintetem, mint egy aranygyűrű a sárban. Ennek ellenére nem vagy különb a koszos rögöknél, sajnálatos módon ugyanúgy embernek születtél, mint a körülötted lévők. Ugyanolyan züllöttek a gondolataid.

Meglátom benned a jövendőbeli művemet, ahogy lassan magadhoz térsz. A rettegés átkúszik az ereiden, kiül az arcodra is, ijedten forogsz ide-oda, hogy megtudd, mi történt veled. Szád néma sikolyra nyílik, a hangod még az álomtalan sötétségben jár, de a gondolataid gyorsan tisztulnak, emlékszel rám.

Túlságosan lefoglal a félelem, észre sem veszed, mikor adtam be az érzéstelenítőt. Magad köré font karod lejjebb csúszik, visszahanyatlasz az ágyra, csak a szemed nem áll le, pillantásod ide-oda rebben a szobában. Így minden sokkal könnyebb, a kötél vagy a ragasztószalag elrontaná az összhatást.

Az éjjeliszekrényből előkerülnek szépséges barátaim, a kések hűvös, kegyetlen pengéje részegítő illatot áraszt. Előbb a másik tizenkettőt veszem a gondjaimba, egyenként átszabom őket, valami istenit, bűntelent teremtek, kiűzöm a testükből a sötétséget. Arcuk békés, álmukban lelték a halálukat, kezüket imára kulcsolom, ez is része a művemnek.

Végül hozzád fordulok, a kirakós utolsó darabkájához. A félelem akkor sem tűnik el a szemedből, mikor megsúgom, hogy bűneid bocsánatot nyertek általam, megváltott mosoly helyett bizonyára undorodó, torz fintor ülne az arcodon, ha az izmaid nem bénultak volna le. A hitnek az utolsó pillanatban sincs helye a szívedben, nem érzed át, milyen csodában lesz részed. Tekinteted a rettegés kába buborékja alatt kifejezéstelen, már-már halott, az élet egyetlen jele a kissé egyenetlenül emelkedő mellkasod, a zaklatott lélegzetvétel.

Hát nem látod, milyen gyönyörű leszel a kezem nyomán? Egyszerű, mocskos emberi testedből tiszta, túlvilági fényű angyalt teremtek, a szenny fölé emellek, önzetlen, bőkezű messiásod leszek! Megváltalak; megszabadítalak a tehertől, amit egészen eddig cipeltél, leveszem a válladról a bűn és a lét súlyát, hogy végre szabad lehess! Szárnyakat adok neked...

 

Az utolsó szavak megtelepedtek a szobában, súlyuk ráült a bútorokra. Egy darabig még hallgattunk, a néma pillanatok a régi szép időkre emlékeztettek, amikor csak feküdtünk egymás mellett, de egyikünk sem szólt egy szót sem.

− Köszönöm.

− Tetszett? − kérdeztem halkan. Nem néztem a szemébe, mielőtt túl sok érzelmet olvasott volna ki az enyémből, helyette ismét a késsel játszottam.

− Hallottam már tőled jobbat és szebbet, de ez illett a mostani helyzethez. Te is szárnyakat adsz nekem?

− Túl sok bűnt követtél el ahhoz, hogy csak így megváltsalak.

− Akkor... Ennyi volt? − Csodáltam a hidegvérét, a mosolyát. Egy cseppnyi szomorúság is vegyült a hangjába, de egyáltalán nem félt, nem volt dühös rám.

− Azt hiszem, igen. − Végre felálltam a székből, a kezem megszorult a kés nyelén. Ro szeme a pengére szegeződött, követte a fémen átfutó fénycsíkok útját.

− Annyiféle módon öltünk, annyi szerszámot és eszközt használtunk... És ezek után...?

− Ne haragudj. Nem gondoltam volna, hogy válogatni fogsz.

− Elég a pofázásból meg a lelkizésből, csak csináld, ölj meg! − üvöltött rám hirtelen. Ez valójában annyit jelentett: Remélem, boldog leszel nélkülem is. Ne hátrálj meg!

Egyetlen mozdulatba került. Az égszínkék pólót lassan átáztatta a vér, az átható violaszempár megvillant, majd elsötétült. Ro halott volt. A testvérem, az egyetlen ezen a világon, aki megértette, mi zajlik a lelkemben, meghalt.

Egy kis részem ott maradt abban az eldugott Con Tien-i házban, a félelmeimet és a kétségeimet a testvérem holttestével együtt égettem el, a lángok között veszett a bennem lakó nyughatatlan szörny is. Ro volt az utolsó, akit megöltem, többé nem leltem örömömet a gyilkolásban, nélküle nem láttam értelmét. De nem bántam meg semmit.

Szigorú szabályok és feltételek mellett léteztünk, az első és legfontosabb, amit annak idején meghoztunk, így hangzik: soha ne kérdőjelezd meg a múltbeli elhatározásaidat, ne sírj miattuk, ne bánd meg őket. Amíg élsz és lélegzel, minden döntésed helyes volt.

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2013-06-25 01:40 craz

craz képe

Hopp, ez nem rossz! :)
(Pár apró hiba akad csak benne, amit láttam, miközben vitt magával a történet.)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

k, 2013-06-25 05:59 Elisabeth Lilia...

Elisabeth Lilian Blake képe

Hűha, éktelen szidalmazást és leszólást vártam, erre az első komment egy "nem rossz"? Ezek szerint haladok, köszönöm szépen. :)
Ha nem nagy gond, kérhetek egy hibalistát? Szeretnék biztosra menni.

♠~♣~♥~♦ http://sirainportal.qwqw.hu ♦~♥~♣~♠

Bármit mondasz vagy teszel,
Halandó vagy − s az is leszel.

sze, 2013-06-26 02:30 craz

craz képe

(A gondolatjelek helyett hogy csináltad azokat a felső vonásokat? :O 
mindenre gondosan ügyeltünk, a legapróbb részletektől kezdve a tipikus hibalehetőségekig. / Ez itt furcsa, én fordítva írnám; gondosan, a tipikustól kezdve a legapróbbig. mindenre gondosan ügyeltünk, a tipikus hibalehetőségektől kezdve a legapróbb részletekig.
villantottam rá a leglehengerlőbb vigyorom, mire fészkelődni és mocorogni kezdett. / fészkelődni, mocorogni majdnem ugyanaz, kicsi a különbség, elég az egyik is. Esetleg jelölhetsz vele időmúlást, ha előbb csinálja az egyiket, majd a másikat (mire fészkelődni, és mocorogni kezdett), vagy ha egyszerre csinálja mindkettőt, a keze fészkelődik, a lába mocorog. :P :D
Hosszú, hollófekete tincsei előreomlottak, ahogy lehajtotta a fejét. / Ha az asztalhoz van szíjazva, akkor hogyan omlottak előre?
végtagjaid meg-megrebbennek / (?) madarak felrebbennek, kéz-láb rebbenhet? Inkább rezzen, nem? Amúgyis eszméletlen itt.
pillantásod ide-oda rebben a szobában. / itt jobb a rebben 
Túlságosan lefoglal a félelem, észre sem veszed, mikor adtam be az érzéstelenítőt. / vetted, adtam / veszed, adom
Megváltalak; megszabadítalak a tehertől, amit egészen eddig cipelték, / cipeltél
követte a fémen átfutó fénycsíkok útját. / át a tömör fémen?
Amíg élsz és lélegzel, minden döntésed helyes volt. / Amíg élsz és lélegzel, minden döntésed helyes.
Egy-két mondatot még kettészednék. A végén meg elég a dőlt, csak nagy S-sel a kettőspont után

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

sze, 2013-06-26 05:50 Elisabeth Lilia...

Elisabeth Lilian Blake képe

"Hosszú, hollófekete tincsei előreomlottak, ahogy lehajtotta a fejét." Kiment a fejemből, hogy azt mindenképp le kellene írni: az "asztal" egy kis híján függőleges felület, tulajdonképpen mondhatjuk, a falhoz kötözték a lányt. (Enélkül nincs értelme ennek a mondatnak.) Az átolvasási fázisnál eszembe sem jutott ez a kimaradás, én magam előtt láttam a helyiséget.

"...észre sem veszed, mikor adtam be az érzéstelenítőt." Itt egy darabig én is vacilláltam, valahogy jobbnak tűnt időváltással, mert az érzéstelenítő beadásán már túl vagyunk, az észrevételig viszont nem jutottunk el. Legközelebb figyelni fogok rá, tényleg kiugrik a szövegkörnyezetből.

"...követte a fémen átfutó fénycsíkok útját." A fém felületén átfutó jobb lenne?

A "cipelték" egyszerű elgépelés volt, a többivel viszont egyetértek.

(Milyen felső vonások?)

És köszönöm, hogy válaszoltál, nagy segítség volt! :)

♠~♣~♥~♦ http://sirainportal.qwqw.hu ♦~♥~♣~♠

Bármit mondasz vagy teszel,
Halandó vagy − s az is leszel.

sze, 2013-06-26 15:54 craz

craz képe

a falhoz kötözték a lányt.
Ro lány? :O Azt hittem fiú. :)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

sze, 2013-06-26 18:32 Esvy

Esvy képe
4

Jól felépített, átgondolt kivitelezésű írás. Lehet, hogy csak nekem nem egészen világos, végül is miért dönt úgy a főszereplő, hogy a sok közös emlék ellenére megöli a testvérét. Érthető, hogy irritálja a tény, hogy hasonlít rá, de a történetben mintha több érv szólna az életben hagyása, mint a kiiktatása mellett. A lezárás szerintem nagyon szépen sikerült. :)

 

A korlátok is korlátoltak.

szo, 2013-06-29 04:24 Elisabeth Lilia...

Elisabeth Lilian Blake képe

Konkrét oka nincs rá, hogy megölje. "Én leszek a főműved, ilyen egyszerű." Sea tudni akarja, milyen érzés, ha megöli a saját testvérét, ugyanaz a kíváncsiság hajtja, mint a korábbi gyilkosságoknál, ezúttal viszont nem társul hozzá beteges kielégültség, csak elfogadás és egy cseppnyi szomorúság.
Az érvek, az emlékek és a ragaszkodás nem számít, a vérében égő vágy és kíváncsiság elfojtotta a köteléket kettőjük között. Hülyeség lenne azt mondani, hogy érzelmek nélküli gyilkológépekké váltak, mert igenis vannak érzelmeik, de könnyen félredobják őket.
Fordított esetben ugyanígy történik, bár meglehet, akkor nem kerül sor még egy utolsó beszélgetésre.

Remélem, ezzel megmagyaráztam, miért így zártam le. :)

♠~♣~♥~♦ http://sirainportal.qwqw.hu ♦~♥~♣~♠

Bármit mondasz vagy teszel,
Halandó vagy − s az is leszel.

sze, 2013-06-26 22:31 Kristálysólyom

Kristálysólyom képe

Jaj ne, úgy élveztem, olyan nagyon, még az apró hibák sem érdekeltek, aztán a végén jól összezavartál mindent. :( Kár.
Az a nézőpontváltás ott nagyon nem fasza. Végig Sea nézőpontjából írsz, aztán hopp, egyik sorból a másikra átmész Ro-ra... ajj... Na mindegy, az összélményt nem rontotta el, mert egyébként nagyon élveztem (ez szubjektív, imádom az ilyen hangvételű írásokat, kedvenc témám), de szerettem volna fennakadás nélkül elolvasni.
A sztori kedvért félretettem, de azért valljuk be, nem vagyok benne biztos, milyen nemű Sea. Tesók, az oké. Fajtalanok, az is oké. De hogy két lány? Csakmert amikor Sea gondolkozik, így fogalmaz: "az év húga". Aztán gondolom, Ro is lány, mivel "kellően gömbölyödik itt-ott". Szóval ez egy fajtalankodó, gyilkos leszbi-testvérpár? :) Jó kombó, nem mondom! :D Tényleg.
Igazából az nem tiszta, mit jelent pontosan angyallá válni a történetben, de őszintén szólva perpillanat nem is érdekel, mert élvezetes írás volt. A(n)gyalok rajta később.
De azért engedj meg egy megjegyzést, mert ez a rész nagyon tetszett:
"Úgy heversz előttem, mint annak idején Ádám és Éva a Paradicsomban" - úgy hever előtte egy ember, mint kettő? :)
A többit nem szedem szét. Azt viszont látom, hogy lelkes vagy, akarsz, és haladsz. Csak így tovább!

Robbanni készül az Isten labora,
mert senkinek nem fekszik az ora et labora.

sze, 2013-06-26 23:35 craz

craz képe

Aztán gondolom, Ro is lány, mivel "kellően gömbölyödik itt-ott". / Ez a középső történetben van, amit Sea mesél. Biztos, hogy Ro szerepel benne, nem csak egy történet? :)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

cs, 2013-06-27 12:14 Kristálysólyom

Kristálysólyom képe

Izé... úgy kezdi el mesélni, hogy őt, pontosabban téged (azaz, ha csak ketten vannak a szobában, akkor Ro-t, hiszen ki máshoz beszélne) vitte el, és ő (Ro, vagy akkor mittoménki) hitte, hogy majd jól megkefélik. Ráadásul a meséje tökéletesen beleillik Ro elrablásának és kiállításának a képébe, hiszen Sea részletesen elmesél, hogyan nyugtatózta be stb.. Ro egy ágyon hever kiszíjazva, nyugtatótól bódultan, ahogy azt a mesében is elmondja Sea.
Ha a megváltó mester története ez, aki nem ő, hanem egy másik ember, akkor meg ne így írja le, mert ez megint egy tök fölösleges nézőpontváltás, ami csak mezavarja a cselekményt. Ha nem Sea, ki az a Mester? Hogy kerül ő E/1-ben a sztoriba, értesz, ugye értesz, jaj tudom hogy értesz. :D
Ha másról mesél, ne meséljen úgy, hogy "Amikor beszálltál a kocsiba". Vagy írjon oda egy nevet, vagy lássuk, hogy emlék, nemtom.
Na de a végső ítélettel megvárom az írót is, hátha ő majd megmagyarázza.

Robbanni készül az Isten labora,
mert senkinek nem fekszik az ora et labora.

szo, 2013-06-29 04:36 Elisabeth Lilia...

Elisabeth Lilian Blake képe

Ki mondta, hogy Ro szemszögére megyek át?? :O Az egy harmadik, történet-a-történetben emberke, aki a testvérpárral ellentétben férfi! A Megváltó Mesterről van szó, nem kettőjükről, egy történet, amit Sea kitalált (vagy igaz, ez esetben én úgy képzelem, hogy egy régi bálványuk a szóban forgó egyed, kinek mi tetszik.)
És a két testvér nem leszbi, a szoros kapcsolat és a közös gyilkolgatás még nem feltételez egyből romantikus kapcsolatot vagy nemi vágyat. A "kellően gömbölyödik itt-ott" egy mezei áldozat, köze sincs Sea-hez, sem Róhoz, mivel ők élnek, nem lettek angyalok. *Elvonul sírni. Ez tök egyértelmű volt.* Az E/1 pedig azért kellett, mert Sea mindig ilyesféle történeteket mesél, ilyen szemszögből.

Az angyal a blood eagle-re vonatkozik, "az ágy körül tizenkét véres torzó térdel, itt-ott kilátszik a gerincük." A hátbőrből kvázi szárnyakat metsz ki.
Ádám és Éva - nyilván meztelenül. Eléggé általános kép. Mivel nőről van szó, egyértelműbb lett volna csak Évát emlegetni, de ezzel negatívan diszkriminálnám a pasikat.

Remélem, megoldottam a rejtélyt, köszönöm a hozzászólásokat! :)

♠~♣~♥~♦ http://sirainportal.qwqw.hu ♦~♥~♣~♠

Bármit mondasz vagy teszel,
Halandó vagy − s az is leszel.

szo, 2013-06-29 21:26 Kristálysólyom

Kristálysólyom képe

Hát engem most csak még jobban összezavartál. :D Én végig azt hittem, két szereplő van, csak Ro-t és Sea-t említed, a Megváltó Mester is ott van? Vagy csak elméletben...? Inkább újraolvasom, mert esküszöm, semmi sem volt egyértelmű abból, amit leírtál.
Azt nem írod le, hogy az áldozat tényleg angyal lesz... én elvont értelemben értettem, meghalt oszt csók, ezek meg fanatikusok, akik szerint angyal lesz. Még az is oké, hogy lemetszik másokról a bőrt, de attól még senki nem lesz ténylegesen angyal. Honnan kellett volna tudnom, hogy Sea mindig így mesél? Hol említetted ezt meg, hol tetted egyértelművé az olvasó számára? Szerintem sehol, és így hiba.
Mindegy, nem jó ez a megoldás, hidd el, jó lett volna akkor személyt váltani.

Robbanni készül az Isten labora,
mert senkinek nem fekszik az ora et labora.

v, 2013-06-30 07:54 Elisabeth Lilia...

Elisabeth Lilian Blake képe

Kvázi egy "üljük körbe a tábortüzet, mesélek valamit" helyzet alakul ki a novellán belül, tehát a válaszom: a Megváltó Mester nincs ott, sőt az is nézőpont kérdése, hogy egyáltalán létezik-e, vagy csupán egy mezei "mesefigura".
Szerintem felesleges lenne a szemszögváltás, képzeld el úgy a helyzetet, mintha felolvasnád az E/1-ben írt történetedet a közönségnek − teljesen más karakter bőrébe bújsz, és olyan szereplőt szólítasz meg, aki szintén csak a történetben "él", mégsem furcsa, mert egy különálló sztoriról van szó, a hallgatók (olvasók) tudni fogják, hogy nem közvetlenül hozzájuk beszél a szerző, nem személy szerint x-hez vagy y-hoz, akik ott ülnek a tömegben. Erre mondta az irodalomtanárom, hogy más az író/költő, és más az elbeszélő.
A mesélés módjáról valóban nem ejtettem szót, de utaltam rá, hiszen Sea már rengetegszer mesélt ezelőtt is, nem lehetetlen, hogy ugyanebben a stílusban adta elő. Nem szeretem a "balladai" homályt, de úgy gondolom, olykor jobb, ha nem rágunk minden egyes apróságot az olvasó szájába, nem kell mindent egyértelművé tenni, néha belefér egy kis ködösítés. *Nos, ez az én véleményem.*

A vikingeknek volt egy nagyon ütős kivégzési módszere, ezt nevezték vérsasnak, a kitört bordákra ráhúzták a tüdőt, ami így szárnyak érzetét keltette. Innen már csak egy lépés az angyal, elvégre "szárnya van, de nem madár".
Jól gondoltad, ez inkább afféle elméleti, lelki (elvont) átalakulás, a valóságban nem fog hófehér, tollas szárnyakat növeszteni, aztán alleluját zengedezve elrepülni a menny felé (ezt a szereplő is tudja, pedig nem normális), de a tisztulással egybekötve azt mégsem írhatom, hogy − tegyük fel − gólyát vagy verebet csinálok belőled, nevetséges lenne.
Ha mindezt megkeverjük egy beteg lelkületű sorozatgyilkossal, kész a történetünk. (Nem saját kútfőből pattant ötlet, ajánlom a Hannibal sorozat ötödik részét, ott pontosan ez a megváltani akarás eredményezte a gyilkosságokat. Nyíltan bevallom, hogy megihletett.)

♠~♣~♥~♦ http://sirainportal.qwqw.hu ♦~♥~♣~♠

Bármit mondasz vagy teszel,
Halandó vagy − s az is leszel.