Virág a sírodra

(Egy farkas szemével)

 

Azt mondtad, mellettem maradsz. Szorosan átöleltél, édesen súgtad a fülembe, hogy mindig velem leszel. Hinni akartam. Hittem, mert naiv voltam, nem értettem még semmit. Nem jutott eszembe, mi lesz, ha el kell menned, mihez kezdek, ha már csak az utolsó sóhajod hallom.

Kölyökkoromtól tudom, hogy az élethez hozzátartozik az elmúlás, mint ahogy a nappalt felváltja az éjszaka. Mégis... Sokkal egyszerűbb tudni valamit, mint átélni.

Te tanítottál meg mindenre. Az egyetlen barátom voltál, az egyetlen, akinek elárulhattam minden titkomat. Ismerted minden félelmem, és nem éltél vissza vele. A többiek furcsán néztek rám, de nem érdekelt. Felülmúlhatatlan lelkesedéssel hallgattam minden szavad, mikor belelendültél a mesélésbe, csak nevettél, amikor nem fogytam ki a kérdésekből. Nem tudnék a mosolyodnál szebbet felidézni...

Virágzó tavasz volt, minden élettel teli zöldbe borult. Egyedül téged ragadott el a halál, egyedül az én lelkemben támadt múlhatatlan tél, s egyedül az én szívem nem dalolt boldog nótákat. Nem csak a halálod fájt, de az is, hogy nem búcsúzhattam el tőled.

A mi fajtánk nem tud sírni. Nincsenek könnyeink, csak a szomorú dal, melybe beleénekeljük minden fájdalmunk. Aznap éjjel a hold minden idők legkeserűbb dalát hallgatta, s reméltem, hozzád is eljut, hogy tudd: rajtad kívül nem volt senkim. Itt hagytál. Egyedül maradtam.

Négy tavasz jött és ment el sorra. Minden nap kijártam a sírodhoz, hogy érezzem még egy kicsit a jelenléted.

Órákig keresgéltem a mezőn a legszebb virágokat, de mindig csak olyanokat találtam, amelyek nem foghatók hozzád. Mert gyönyörű voltál, hidd el nekem. Csodáltalak régen is, bár te nem értetted, miért. Az én szememben a legragyogóbb fénnyel tündököltél, melletted csupán egy satnya árnyék lehettem. Ezt sem értetted, azt mondtad, nálam szebbet még nem láttál.

Ma is mosolyogva csóválom meg a fejem, ha eszembe jutnak bókoló szavaid. Mindig elérted, hogy elpiruljak, és csak nevettél rajtam. Mások sosem dicsértek. A legtöbben elmentek mellettem egy szó nélkül, de voltak, akik gúnyoltak. De te mindig megvédtél...

Abban az évben korán jött el a tél. Csak még szomorúbbá tett, mert a tiszta fehérség rád emlékeztetett. Sűrűn hullott a hó, mintha el akarná takarni a fájdalmam. Sok év telt el, de nem múlt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rád. Hiányoztál. Annyira hiányoztál, mint semmi és senki más. Már nem tudtam mosolyogni, őszintén és szívből örülni a legkisebb dolgoknak is. Megváltoztam. Megváltoztatott az, hogy nem voltál mellettem.

Mintha csak észhez akart volna téríteni, egyszercsak a vakító fehérségben vörösen villant valami. Egy rózsa, de olyan szép, amilyet még sosem láttam. Vérvörös szirmain apró, fehér kristályként ültek a kövér pelyhek, s mintha földöntúli fény ölelte volna körbe. Egyszerűen gyönyörű volt. Nem érdekelt, hogyan lehetséges ez, álmodom, netán csoda történt. Egy dolog járt a fejemben: csak Te.

Szúrós, kemény tüskék védték a virágot, de nem törődtem az ínyembe maró fájdalommal, amikor nagy nehezen megszereztem. Neked akartam adni azt a rózsát, csak neked, hogy ha ránézel, eszedbe jussak. A hitünk szerint a holtak odafentről vigyáznak ránk, s bár nem érzékeljük a jelenlétüket, ők látnak és hallanak minket.

Ezzel a tudattal rohantam át boldogan az erdőn, elérve a domb tövéhez, ahol az egyszerű, kőből faragott sírkövek álltak. Egyikre sem véstek nevet, de már csukott szemmel is eltaláltam volna a tiédhez. Az volt a leggondozottabb – rajtam kívül nem sokan jártak ki ide, pedig olyanok nyugodtak itt, akik számítottak valakinek.

Lassan léptem a sírhoz, mintha azzal, hogy túl nagy zajt csapok vagy hirtelen mozdulok, felriaszthatnálak. A rózsa a szürke kövön is ugyanolyan fenséges volt, mint a fehér hó közepén, vörös szirmai lüktettek az élettől és a túlcsorduló hittől. Talán csak miattam nyílt ki. Tudom, butaság, de melegséggel töltötte el a szívem a gondolat.

A szél egy pillanatra feltámadt, gyengéden végigsimítva az oldalamon, mintha te üzentél volna a túlvilágról. Nem tudom, tényleg megtörtént-e. De abban biztos vagyok, hogy bárhol jársz is, még mindig szeretsz.

Én mindig szeretni foglak.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2012-08-22 12:10 Sren

Sren képe

 Ne haragudj, de szerintem az, hogy „mosolyogva csóválom meg a fejem”, és hogy „elérted, hogy elpiruljak”, igen távol áll egy farkastól… Hidd el, nem jó érzés, ha elmarasztaló véleményt kell írnom, és főleg nehéz ez akkor, amikor látszik, hogy máskülönben egy igen mély érzéssel megírt műről van szó. Kérlek, próbálj elvonatkoztatni, és ne ruházz fel egy állatot olyan tulajdonságokkal, amelyekre nem képes. Cselekedetekkel és elvont dolgokkal fiktíve felruházható, de hogy elpiruljon…

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2012-08-22 16:17 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Szép gondolatok, és alapvetően egész jó írás lenne, de pár dolog kilóg. Értem, hogy szereted a farkasokat, és egy farkas érzelmeit akartad bemutatni, de nem ezt tetted. Ha a farkas helyére bármi mást helyettesítek be, akkor sem lehetne észrevenni a különbséget. Két hely van csak, ami a farkasra utalt, az egyik, hogy nem sírnak, hanem eléneklik a bánatukat (ez a gondolat nagyon tetszett), a másik pedig, hogy a szájával vette le a rózsát. De minden más tekintetben lehetne akár egy ember is. Tedd farkasabbá a figurát: vonítson (ez megvan), érezze a lógó nyelvén a szél hűvösét, látass szürkében (tudomásom szerint, hasonlóan a kutyához csak szürkeárnyalatosan látnak. Ezzel a képpel egyébként érdekes, igazán különleges képet lehetne lefesteni, gondolj az árnyakra!), fesd le érzékletesen a milliónyi szagot, melyet a nálunk érzékenyebb orra felfog (igen nagyszerű lenne valamiféle szinesztéziával keverni!!!), stb. Sajnos pont ezeket a különlegességeket hagytad ki.

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

sze, 2012-08-22 19:25 Elisabeth Lilia...

Elisabeth Lilian Blake képe

Tudom, hogy nem túl sok farkasra jellemző motívum van benne, azt a kis zárójelet igazából azért írtam oda, hogy senki ne akadjon ki azon, hogy a szájával szedi le a rózsát.

Amikor ilyenféle gondolatokat írok, mindig rakok bele farkasos sorokat, ne haragudjatok rám. A legnagyobb része inkább emberi mozdulatokból, érzékelésekből, hangulatokból áll, attól függően, mi jár a fejemben. Ez csak olyan kis szösszenetke volt, azért köszönöm, hogy elolvastátok.

♠~♣~♥~♦ http://sirainportal.qwqw.hu ♦~♥~♣~♠

Bármit mondasz vagy teszel,
Halandó vagy − s az is leszel.

cs, 2012-08-23 19:21 2bro2b

2bro2b képe

Hát, maradjunk annyiban, hogy érdekes írás!

cs, 2012-08-23 20:56 A. G. Stone

A. G. Stone képe

Kevesen vannak, akik nem csak emberek érzelmét fogalmazzák meg írásaikban, hanem az állatokét is. Sokan nem is gondolunk rá, vajon mit gondolhat egy farkas, milyen érzelmek játszódhatnak le benne. Finom gondolatokat átadva és mélyre, legbelülre hatoló érzelmekről árulkodik eme mű. Bár való igaz, egy-két gondolat, hasonlat nem igazán párosítható egy farkashoz, s ahogy néztem előttem, már említették melyek is azok. Jó volt olvasni, kikapcsolódtam.  :)

p, 2012-08-24 06:43 Dana

Dana képe

Úgy tűnik az írásodból, hogy farkas-ember kapcsolatról van szó - remélem, nem tévedek. Engem nem is a farkas érzéseinek bemutatása zavar, hanem inkább ezek: fejcsóválás, elpirulás, kérdezősködés. Oké, a mi kutyánk is magyaráz; vannak trükkjei, amiket kimondottan azért művel, hogy nevessünk rajta - de nem pirul el és nem kérdezősködik. Ez a farkas túlságosan is ember lett.

A másik, hogy a virágot azért keresi, hogy csodálatát fejezze ki az elveszett barát iránt. Ennek megfelelően talán a virág nem a farkas miatt, hanem pont az elveszett barátnak nyílt - legalábbis ha a farkas ennyire csodálja a másikat, akkor "nem magára kéne gondolnia", hanem önzetlenül a másikra (mint ahogy teszi azt korábban, mikor a virág kereséséről beszélsz).

Ami viszont tetszik - nem tudom, hány éves vagy -, hogy a mondataid egészen kerekek és a gondolatmenet is egészen folyamatos.

(Talán sablonos lenne, de emberi (és emberek közti kapcsolatról szóló), ha az egészet a rózsa köré szerveznéd - gondoskodás, óvás, tündökölni/élni akarod látni, vigyázol rá, egyfajta hiánypótlás, amivel rejtetten utalsz a veszteségedre - és a végén egy mondatban letépni és az édesanyád/testvéred/akárkid sírjára helyezni.)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2012-09-08 15:03 Tim

Jogosak a felvetések.

Azon gondolkodtam, nem volna-e jó megoldás, ha átírnád farkasmbernek a főszereplőt.

Bár Ursula K. Le Guin: Ahogyan a felesége látta novellája után merész vállalkozás lenne. Azt a novit nehéz überelni a témában.