A jégbordás út

Választhattam volna a másik utat is. Azt, amelyikről eltakarították a havat, és makulátlan feketeségében szenvtelenül nyújtózott a távolba, a biztonság ígéretével. A jeges ösvény, amit egész véletlenül pillantottam meg, rabul ejtett szemet gyönyörködtető csillogásával. Felébresztette a kalandvágyamat, pedig azt hittem, nyugalom és kiszámíthatóság a zsánerem, és ez a vad érzés már kiveszett belőlem. Nagyjából az úti célom irányába tartott, így hát elfordítottam a biciklim kormányát, és letértem rá. Nem tudtam megállni, hogy ne kísértsem a sorsot.

Lassan, meg-megcsúszva haladtam az egyenetlenül kijárt, nagyrészt jéggé tömörült csapáson. Valahol hallottam, hogy az északi emberek a hó ezernyi fajtáját képesek megkülönböztetni, Én csak a frisset, a régit, a lábnyomosat, a szánkólapítottat, a letaposottat, a kásásat és az olvadás közben visszafagyottat ismerem, na meg az ónos esőtől páncélozott tetejűt. Talán ezért is tűnik minden évben újdonságnak a tél, tele a maga cseles kihívásaival.

Az ösvény kivezetett egy szántóföldek közt húzódó mezőgazdasági útra, amelyen valami irdatlan gép örökítette jégbe lánctalpai nyomát, Mielőtt kiértem a csapásról, beszakadt az első kerekem alatt egy kicsiny, hófedte pocsolya fagypáncélja, így ijedtemben nagyot ugratva, vizet fröcskölve érkeztem a jégbordákra. Kis híján kicsúszott alólam a bicaj, ahogy leérkeztem, de sikerült visszanyernem az egyensúlyomat. Bosszankodva vettem észre, hogy a keményre fagyott hernyótalpnyom amellett, hogy síkos, irgalmatlanul ráz is.

Óvatosan megálltam, és körülnéztem. Fehér dombok húzódtak mindkét oldalon, rajtuk elvétve néhány fekete facsoport állt. A legközelebbi lankán őzek pattogtak, ki tudja, mi elől menekülve. Valahonnan kutyaugatás eltorzult zaját sodorta a szél. A távolban, ahol a két nyomsáv összeérni látszott, háztetők rajzolódtak ki, felettük ismerős templomtorony magasodott. Megkönnyebbült sóhajom párája egy pillanatra elhomályosította a képet. A barátnőm faluja derengett a láthatáron.

Az órámra néztem, és nagyon megörültem, mert úgy tűnt, sokkal előbb odaérek, mint számítottam – csak egy jégbordás út választott el tőle. Újból elindultam. Észrevettem, hogy minél gyorsabban haladok, annál kevésbé rázkódik alattam a kerékpár. Ezért, kényelmes ember lévén, olyan gyorsan hajtottam, ahogy csak mertem. Talán félúton tarthattam, amikor esni kezdett a hó, és a szembejövő pelyhek egyre pimaszabbul csapódtak az arcomba. Lejjebb húztam a sapkát, feljebb a sálat, és mivel az utolsó szakaszon valamelyest javult a talaj, szinte beszáguldottam a faluba.

Fruzsi a kapujuk előtt állt, éppen a járdát seperte. Amikor meglátott, elmosolyodott, és integetni kezdett. A hátsó kereket megcsúsztatva, félkörívben fékeztem le előtte, beterítetve hóval a csizmáját, erre ő játékosan fenéken billentett a seprűjével.

 – Hogy lehetsz ilyen gyerekes, Viktor? – csóválta a fejét. – Úgy megijedtem, azt hittem, elvágódsz.

Csípőre tettem a kezem.

 – Ej, ha még azt is tudnád, hogy földúton jöttem!

 – Megőrültél? Azok le vannak fagyva! – hüledezett, aztán ravasz vigyort öltött. – Te ugratsz engem.

 – Nem én! Isten bizony arra jöttem.

Megremegett az ajka, ahogy lehervadt arcáról a mosoly.

 – Felelőtlen vagy, Viktor! Nem is gondolsz arra, hogy nem élném túl, ha történne veled valami!

 – Hogyhogy? Hiszen nekem lenne bajom, nem neked.

 – Mi egy pár vagyunk, így ha mondjuk eltörnéd valamidet, az nekem ugyanúgy, sőt jobban fájna, mint neked.

 – Ezt azért kétlem – morogtam.

Elhúzott mellettünk egy kerékpáros. Barna vászonkabátot viselő, svájcisapkás öregember ült egy rozsdás, vén Csepelen. A csomagtartójára erősített fonott kosárkában borosüveg billegett. Ráhajtott a jégbordás útra.

Fruzsi tátott szájjal nézte.

 – Hát Béla bácsi is megkergült? El fog esni!

 – Én nem féltem őt – mondtam, mivel láttam, hogy nálam sokkal ügyesebben halad a jégen. – Béla bácsi kemény csávó.

Bementünk a házba, ahol a kandallóból kellemes meleg áradt. Fruzsi csodálatos vacsorát készített nekem, kiszolgált, kedveskedett és elhalmozott a figyelmességével. Evés után ágyba bújtunk, és mámoros órákat töltöttünk együtt. Minden úgy ment, mint máskor. Hajnaltájban azonban különöset álmodtam. A jégbordás úton álltam, és egy gyönyörű, büszke nő mosolygott rám hívogatón. Haja színe, mint a téli napfelkelte, szemében ezer csoda ígérete csillogott. Kinyújtottam felé a kezemet, de mielőtt elérhettem volna, arra ébredtem, hogy Fruzsi szorongat. A vállamnak nyomta kerek arcát, és a fülembe szuszogott.

Reggel annyit mondtam, mennem kell, és öltözni kezdtem. Fruzsi értetlenkedett, de azért a tizedik búcsúcsók után elengedett.

 – Aztán most az aszfalton menj ám! – kiáltott utánam. – Legközelebb pedig busszal gyere, mert sírba visz az aggodalom!

Megláttam a horizonton a felkelő vörös napot, és többé nem volt kérdés, merre induljak. Elrajtoltam a jégbordás úton, mint csapdából kitört állat, mert bár a bizonytalanság hideg és mostoha, mégiscsak ez vezet el a szabadsághoz.

 

 

4.2
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.2 (5 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2013-02-04 18:52 Bloody Dora

Bloody Dora képe

"nyugalom és kiszámíthatóság a zsánerem, és e vad érzés már kiveszett belőlem" - szép dolog a stílusváltás, de ne olyan nyaktörő tempóban! (a zsáner szleng, az "e vad érzés" emelkedett, költői)
"felettük ismerős templomtorony magasodott, Megkönnyebbült sóhajom párája rögtön el is homályosította a képet." - pont; illetve a srác szemüveges, ezt is tudjuk (akkor pláne ne menjen földúton, a bukkanók lerázzák a szemügőt)
volt valahol egy "tízedik", ami tizedik
"Elrajtoltam a jégbordás úton, mint csapdából kitört állat," - negyedszere is "csapból kitört állat"-ot olvasok, ideje lenne pihenni, úgy érzem.

Miért érzem én ezt túlírtnak, mégis kevésnek?

_____________________
Dr. Bloody Dora

h, 2013-02-04 22:40 Esvy

Esvy képe

Költői kérdésedre nem tudok és nem is illene válaszolni.
Köszi a hibák kiszedését. Javítottam őket.

 

A korlátok is korlátoltak.

k, 2013-02-05 18:08 Sepi

4

Szia Esvy!

Elolvastam, tetszett.
Gratulálok!

Pár apróság, ami lehet, hogy csak engem zavar:
- "A jeges ösvény, amit egész véletlenül pillantottam meg..."
Azt írtad, hogy "a barátnője faluja", tehát feltehetően jó párszor megtette már azt az utat, ismeri, mint a tenyerét. Nehezen hihető hát, hogy véletlenül "megpillant" felfedez egy ismeretlen ösvényt.

- "nyugalom és kiszámíthatóság a zsánerem" - szerintem az elejéről hiányzik egy névelő.

- " beszakadt az első kerekem alatt egy hófedte pocsolya fagypáncélja, így ijedtemben nagyot ugratva, vizet fröcskölve érkeztem a jégbordákra."
Vizuális típusú olvasó vagyok, amit olvasok, az filmként jeleneik meg előttem.
Ezt a jelenetet azonban nem tudom elképzelni. Ha valakinek a kerékpárja első kereke alatt beszakad egy tócsa jégpáncélja, az nem ugrat, hanem a megakadó kerék tengelye körül átfordulva fejre áll.

-"Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy ne kísértsem a sorsot."
Ezt szerintem fogalmazd át, mert ha jól sejtem, pont az ellentétét jelenti ki annak, amit közölni akartál!
Így a mondat értelme az, hogy főszereplő nem kísértette a sorsot. (Kettős tagadás: nem nem az igen... Nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy ne kisértse a sorsot. vagyis engedett a kísértésnek, és nem kísértette a sorsot.))
Inkább így: "Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy megkísértsem a sorsot."

Részemről négy csillag.
Sepi

k, 2013-02-05 21:00 Esvy

Esvy képe

Szia, Sepi!

Köszönöm az értékelést, és hogy felhívtad a figyelmemet a kettős tagadós mondatra. Nem is értem, hogy nézhettem el.
A véletlenül felfedezett ösvény dolgában úgy gondolom, nincs semmi hihetetlen, mivel a főszereplő eddig valószínűleg (a nyugalom és a kiszámíthatóság jegyében) minden alkalommal az aszfalton ment, így csak a főutat ismerte a barátnő falujához. Téli tereptapasztalatait feltehetően korábban szerezte, más utakon (amikor még nem veszett ki belőle a kalandvágy).
A névelők: ízlés dolga, nekem onnan pont nem hiányoznak.
Az ugratásról illetve fejreállásról: hogy mi történik, attól függ, milyen mély a pocsolya, milyen vastag a jég, és milyen sebességgel megy a biciklis. Abban valóban hibáztam, hogy nem nyilatkoztam a pocsolya mélységéről, de a sebességről esett szó. Ott a főhős éppen lassan ment, ez a fejreállást kizárja (azt különben is elég nehéz összehozni, mert egy óvatos terepbiciklis jégen mindig hátra helyezi a súlypontját). A beszakadó jégpáncél ráadásul ritkán fékez egy kereket állóra. Ha olyan gyenge, hogy betörik, sekély pocsolya esetén a továbbgördülő kerék simán maga elé gyűri a maradékot, és fokozatosan áll meg (ha a biciklis nem tesz ellene semmit). A pocsolyák meg legtöbbször teknő alakúak, így tapasztalatom szerint, ha az ember (akár ijedtében) jól nekiteker és lendületet vesz, nagyon könnyű kiugratni belőlük. Javaslom kipróbálásra, jó buli! ;)

 

A korlátok is korlátoltak.

sze, 2013-02-06 13:41 Sepi

Oké, egyszer majd kipróbálom!
:-)

sze, 2013-02-06 21:11 Sütiszörny

Sütiszörny képe
5

Engem teljesen megkapott a hangulata. Nagyon jól sikerült. :)

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

cs, 2013-02-07 20:42 Esvy

Esvy képe

Köszi, Süti! Te vagy a nap fénypontja! :)

 

A korlátok is korlátoltak.

cs, 2013-02-07 10:44 Obb

4

Nos, szinte ugyan azok zavarnak kissé, mint Sepit.

Egy kistelepülésen élő fiatalnak illene ismernie az ösvényeket, én csak kis időket töltöttem fiatalon falvakban, vagy környékükön, mégis ha mondjuk horgászni mentünk egy patakhoz, az összes odavezető csapást ismertem pár nap múlva.

"Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy kísértsem a sorsot." - ez olyan fárasztóan erőltetett

- "nyugalom és kiszámíthatóság a zsánerem" - nekem is hiányzik a névelő, de nem is ez a fő gondom, hanem, hogy fiatalon ilyen önértékelése van egy srácnak, meg az egész történetnek ellentmond, sokkal inkább elfogadnám, ha ez az értékelés nem direkt lenne, akkor a változás már evidens (nem tudom, érthető-e hová szeretnék kilyukadni?)

- " beszakadt az első kerekem alatt egy hófedte pocsolya fagypáncélja, így ijedtemben nagyot ugratva, vizet fröcskölve érkeztem a jégbordákra." - vizsgáljuk meg! ami magyarázatot adtál, az akár elfogadható lenne, de csak pl. aszfalton, ha már földútról van szó, nemigen, rétegek: vékony jég, víz, sár. jég áttörik, víz fröccsen, kerék belesüllyed a sárba, bicikli megáll, és tényleg jó eset, ha nem áll fejre szegénykém, nameg ott van a körítés, a lánctalpak bordázott fagyása, ha olyan hideg van, hogy azokat nem csak egy vékony jég fedi, aminek ha csak az, megint csak el kellene törnie a bringás súlya alatt, különben nem rázna annyira, hiszen a föld nem fagyott, akkor? szóval, ha rázóan fagyott, akkor a pocsolyát is simán fedi olyan vastag jég, hogy nem törne be, meg honnan is venne lendületet egy ugratáshoz?

"útviszonyok" - ez pedig egy olyan szó, amit úgy kerülnék egy ilyen írásban, akár egy kolerást a való életben

Remélem annyira ismersz szegről-végről, hogy nem kukacoskodásból írom, hanem mindig azért, hátha segít az észrevétel egy írást még jobbá tenni.

cs, 2013-02-07 19:09 Sren

Sren képe

Ott a pont, Papa, ráadásul a kísértés, hogy kísértsünk igen fájdalmas… Emellett, bár ez csak egyéni meglátás, de a barátnő karaktere eléggé pongyola. Nem hinném, hogy akadnak, akik egy fészbúkos tinihercegnőnél többet látnának bele, szóval a jellemábrázolás mínusz egyes, amiképp Viktorunknál is.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2013-02-07 20:53 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Vagy én látok bele olyat, ami nincs, vagy ti nem látjátok a mögöttes tartalmat. A jeges földút itt a megszokott, unalmas, esetleg siralmas hétköznapi életből való kitörést jelképezi. A földutat eddig azért nem látta a főszereplő, mert belesüppedt ebbe az életbe. Aztán feltűnt, új élményekkel, és veszélyekkel kecsegtetett. Megbabonázta a főhőst, aki rászánta magát, felrúgta a biztonságot, és nekilódult. Hősiesen vette az akadályokat. Aztán eljutott a legfőbb próbatételig, a barátnőhöz. Ő egyesíti magában az unalmas, de biztonságos hétköznapok csúcsát és az új, érdekes, de ismeretlen élet legfőbb hátráltatóját. Persze, hogy olyan a karaktere, amilyen. Olyannak is kell lennie: semmilyennek. Egy unalmas, visszahúzó figura, aki a látszólagos kedvességével nem engedi kitörni a hőst, lehúzza maga mellé a biztonságot adó, de elsorvasztó posványba, mert nem akarja, hogy ő meglássa, másmilyen is lehet az élet, mivel ha megismerné azt, akkor ott hagyná őt. A főhős látszólag enged, de végül titkon mégis az új útra téved.
Ha esetleg átvetítjük a történet szimbolikus tartalmát az életre, mondjuk egy párkapcsolatra, akkor azt kapjuk, hogy van az illetőnek egy unalmas házassága, van egy párja, aki nem rossz, de gyakorlatilag csak sínylődik mellette, aztán megismer valakit, esetleg csábítja a függetlenség. Végül marad a párjánál, de ...khm...hogy is mondjam...új ismereteket, élményeket szerez. Megalkuszik, de nem mond le mindenről.
Persze, mint mondtam, lehet, hogy csak én akarom belelátni ezeket. Lehet, hogy az íróban nem fogalmazódott meg mindez, ugyanakkor tudat alatt mégis ezt akarta kifejezésre juttatni. De lehet, hogy csak simán a kerózásról szól. :) Minden estre én azt látom, amit leírtam, és ebben az értelmezésben, minden a helyén van. Ez esetben tökéletes a barátnő karaktere, és rendben van a jeges, megsüllyedős részlet is, valamint, hogy teljesen új és ismeretlen az út.
Tessék már a dolgok mögé is látni néha! :)

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

cs, 2013-02-07 21:20 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Na jó, most kicsit kíváncsivá tettem magam. Remélem, Esvy, elárulod majd, hogy igazam van-e vagy sem a mögöttes tartalmat illetően. Elvégre te írtad, erre csak te felelhetsz.

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

cs, 2013-02-07 22:15 Esvy

Esvy képe

Igazad van, Süti! Teljesen helytálló az elemzésed, magam sem fogalmazhattam volna meg érthetőbben. :)

 

A korlátok is korlátoltak.

p, 2013-02-08 15:31 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Zseni vagyok! :)

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

cs, 2013-02-07 22:02 Kasimir von Baradlay

Ha így van, akkor nem tudom eldönteni, hogy Fruzsi Viktor barátnője vagy az anyja! :) (Különben valamiért a Francis Macomber rövid boldogsága című elbeszélés /Hemingway/ jutott az eszembe erről a helyzetről.)

szo, 2013-02-09 08:08 Esvy

Esvy képe

Hemingway művében hús-vér rivális szerepel, de valóban lehet némi hasonlóság. Fruzsinak pedig bizonyára túlfejlett anyáskodó hajlama van. :)

 

A korlátok is korlátoltak.

h, 2013-02-11 11:46 Kasimir von Baradlay

Talán azt éreztem hasonlónak, hogy mindkét írásban van egy naiv szabadságélménnyel találkozó férfikarakter, és mindkét alkalommal egy nő (nálad anyáskodva, H.-nél a pozícióját öntudatlanul is őrizni kívánó feleségként) hátráltatja a "kibontakozásukat".
A Viktor-Fruzsi párbeszédekből viszont többet is ki lehetett volna hozni. Szerintem az elbeszélő itt kb. egy szinten van Fruzsival. Ugyanazzal a passzivitással szemlélik a dolgokat és beszélnek el egymás mellett. Amolyan csehovi módon. Még akkor is, ha egy "tárgyhoz" (pl. Béla bácsi) viszonyulva ki is fejezik, hogy milyen attitűddel állnak a világhoz. Szerintem egy picivel aktívabb Viktorral jobb jellemábrázolást csiholhattál volna ki Fruzsiból is.

k, 2013-02-12 18:14 Esvy

Esvy képe

Viktor az elején valóban nagyjából egy szinten van Fruzsival, sőt, ha ez nem így lenne, elképzelhető, hogy eleve össze sem jöttek volna. Később kezd ráébredni, hogy ez a szint neki nem elég. A jellemábrázolás talán tényleg lehetett volna jobb, de most téliesre és passzívra sikeredett.

 

A korlátok is korlátoltak.

cs, 2013-02-07 22:26 Esvy

Esvy képe

Kedves Sren!
Mínusz egyes személyiséget minek dolgozzak ki jobban? Hogy kifolyjon a nyála az olvasóra? Viktorról pedig a kevés szerintem itt több. Olyan, mint egy héj, amit bárki magára vehet. A szereplők inkább csak "típusok", a történet nem róluk szól, hanem a két útról, amit az olvasó talán a saját életében is felfedez.
A kísértést közkívánatra javítom.

 

A korlátok is korlátoltak.

p, 2013-02-08 16:10 Sren

Sren képe

„Mínusz egyes személyiséget minek dolgozzak ki jobban?” – Nem kidolgozni kell, hanem nyilvánvalóvá tenni. A történet szép, jó erős a hangulat, az olvasó beleéli magát, aztán egyszer csak jön a derült égből a tetőfedő, egy málé karakter, aki visszahúzza a mű hangulatát. Nem a lány zavar, érted, hanem a kontraszt, amit – szerintem feleslegesen – teremt, mert az írás nélküle, vagy más jellemmel is teljesen megállt volna a lábán. Ahogy Te is mondod: „A szereplők inkább csak "típusok", a történet nem róluk szól, hanem a két útról,…” – na, erről beszélek. Annyi erővel lehetnének mások is, és akkor nem berzenkedik senki…
De nem mások, oké, így akartad, semmi gáz, csupán elmondtam, mit érzek. Ahogy jeleztem is, ez csak nekem jött le így, egyéni vélemény, nem biztos, hogy hiba. Süti jobban ráérzett, mint én, lehet, hogy csak ennyi (de hát ő zseni, mint tudjuk :D).

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

p, 2013-02-08 20:31 Esvy

Esvy képe

Fruzsi személyében parodizáltam néhány való életemből vett aggodalmaskodó egyén szavajárását, így talán ezért lett ilyen gáz. Szedett-vedett mivolta mégis alappillére a műnek. Azt hiszem, nélküle, vagyis mással nem létezne a történet, mert hiányzott volna a megírásához szükséges hajtóerő.
Köszönöm a véleményedet!

 

A korlátok is korlátoltak.

cs, 2013-02-07 22:09 Esvy

Esvy képe

Kedves tőled, hogy segítesz jobbá tenni ezt az írást. Az első kifogásolt pontra annyit tudok felhozni mentségül, hogy nem derül ki, a főszereplő kistelepülésen lakik-e. Simán lakhat városban, akár megyeszékhelyen is. A csaj lakik falun. Szóval nem törvényszerű, hogy ismerje a barátnő lakhelyéhez vezető földutat. Egyébként ezek a földutak elég változékonyak, hol beszántanak egyet, hol kitaposnak egy másikat a traktorok (legalábbis mifelénk).
A névelőket átgondolom. Az önértékelés viszont szerintem nem korfüggő. Ha ezt a részt szájba rágtam, hát ez van, máskor meg az a baj, hogy érthetetlen. Nem egyszerű belőni a szintet.
A pocsolya... nos ezzel úgy jártam, mint a viccben a rabbi, aki elmegy egyedül golfozni szombaton, és az első ütéssel száz méterről betalál a lyukba - hiába meséli el, nem hiszi el senki. Bizonygathatnám, hogy téli pocsolya alján alig van sár, mert fagyos a föld, egy jó terepbiciklis szinte helyből tud ugratni (a nyerget a lába közé veszi és egész testéből felfelé lendül), szilárd alátámasztás feletti jég (esetünkben lánctalpnyom) jóval erősebb, mint a víz tetején lévő. Mindegy.
Az "útviszonyok" dolgában azt hiszem, igazad van. Tényleg kilóg.
Köszi a részletes véleményt!

 

A korlátok is korlátoltak.

p, 2013-02-08 06:11 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Az a baj, hogy Obb és Sepi túlságosan régen volt fiatal :).

Ma a kistelepülések lakói nem ismerik a falujuk határát. A felnőttek se nagyon, hát még a fiatalok. Néhány hónappal ezelőtt vendégségben a szállásunkról régi térkép alapján vágtam neki a szomszéd faluban lakó vendéglátóinkhoz vezető útnak. A földutak nem voltak meg, ha el is indultak, teljesen váratlanul kanyarodtak el valami egészen más irányba. Talán azért, mert mára három vagy négy emberé lett a két falu határa, közülük egy műveli a teljes terület közel kétharmadát, és az utakat saját kénye kedve szerint alakítja. A helyieknek már az is furcsa volt, hogy gyalogoltam, az pedig egyenesen elképesztő, hogy nem körben, az úton, hanem át a földek, rétek, erdők között. Ez a kép teljesen általános. Egy-egy Béla bácsi még csak-csak akad, aki nekivág a határnak, egy-egy boros üveggel a csomagtarttójában, különösen ha tanyán lakik és nincs választása, de már az ilyen öregek is ritkák, mint a fehér holló. A kisebbség még kij-ki jár oda, ahonnan el lehet hozni valamit, tüzit fát mondjuk télen, vagy valamilyen termést nyáron. A régi öregek, néhány hagyományban megközépkorosodott családdal kiegészülve még fel-feltűnnek a szántókon kukorica aratás után. De jobbára ők is csak a kocsival járható utak mentén mezgerelnek. A falvaktól távol (úgy egy-két kilométernyire) már teljesen járatlan vidéket találhatunk, hol csak a gépek fordulnak meg; az őket vezető géplelkűek, mert nekii muszáj; és nagy néha a múlt egy egy kísértete, valami öreg; emlékeit hajkurászó, városba keveredett volt falubeli; és persze a vadászok terepjárói.

Maga a jégbordás út ebben a felállásban azért is alkalmas mindannak a megjelenítésére, amit Sütiszörny itt felsorolt, mert lélekben legalábbis éppoly távoli és bizonytalan helyekre jut ezen az ember, mint valamikor a térképek fehér foltjaira vezető felfedező úton. Ma a magyar vidék nagyrésze e tekintetben fehér folt.