A süllyedő hajó

        Azon a kora nyári éjjelen az északi fény szokatlanul hideg árnyalatokba öltöztette az eget és a kikötőt. A vízfelszín gyűrött, kék selyemként nyújtózott az öböl bejáratáig, alig hullámzott, de időnként megrezdült, mint egy éberen figyelő állat szeme. A tenger figyelmeztetett, hogy valami különös dolog fog történni, de akkor még nem értettem úgy a jeleit, mint most, és az éjfél körüli rádióbeszélgetés után gyanútlanul vágtam neki a feladatomnak.

            Egy csempészeket kereső járőrhidroplán pilótája jelentette, hogy egy kisebb hajót látott furcsán sodródni a Koshinki-szorosban. Felvettem a sárga viharkabátomat, és amilyen gyorsan csak tudtam, elindultam a vontatóhajóval. Az erős és mozgékony Aranysirály magas hullámokat vetve hagyta el a kikötőt. Három gondolába burkolt hajócsavarja elmosódott tajtékcsíkokat festett az öböl vizére. Elgondolkodtam a pilóta szavain, főként azon, mi furcsa lehetett a bajba jutott jármű sodródásában.

            Amikor elértem a Koshinki-szorost, ezt a rettegett zátonyerdőt, jólesett látni, hogy már a helyszínre ért egy másik vontató. Megkönnyebbülésem azonban csak egy pillanatig tartott, aztán átadta helyét a kételyeknek, majd a meglepő felismerésnek. Ahogy közeledtem, a nyári éj párás, bágyadt fényében alaposan szemügyre vettem a hajót. Régi gyártmány volt, ormótlan és nehézkes, fehér acéltestét horpadások borították, orra oldalán vörös rozsdacsíkok szabdalták a nevet: Bálvány.

            Jelzőfények nélkül, csendben ringatózott, az áramlat lassan sodorta a sziklák sűrűjébe. Rádöbbentem, hogy ez a bajba jutott jármű. A homlokomra csaptam. Előbb is kitalálhattam volna, de a pilóta jelentése megtévesztett. Azt mondta, kis hajót látott, én pedig – mint minden jóravaló tengerész – úgy képzeltem, az enyémnél kisebb bárkáról van szó. A Bálvány viszont hosszban és szélességben is jócskán túltett az Aranysirályon. Amikor mellé értem, megszólaltattam a hajókürtöt, aztán leállítottam a motorokat, és kimentem a fedélzetre. A bársonyos, mély búgás hosszan visszhangzott a szorosban.

          Pislákoló lámpa gyúlt a Bálvány ütött-kopott hídján, és kinyílt a kormányosfülke ajtaja. Egy sötétkék kabátos, meghatározhatatlan korú, szakállas férfi állt előttem pipával a szája csücskében, laposüveggel a kezében. Arra gondoltam, ritkán látni tengerészt, aki ennyire megfelel a sztereotípiáknak. Üdvözöltük egymást – rögtön tegeződtünk, mint errefelé minden hajóskapitány. Átkéredzkedtem hozzá, hogy ne kelljen kiabálva megbeszélni a teendőket.

            Beindítottam a motorokat, és közel manővereztem a Bálvány oldalához. Nagy nehezen csatlakoztattam a két távirányítású, hidraulikus tartólétrát a régi bárka elgörbült korlátjához, aztán lekapcsoltam a gépeket. Most már ketten sodródtunk a sziklák felé. Mielőtt saját hajóm lett, végigjártam a kikötő kocsmáit, és megkérdeztem az összes tapasztalt tengeri medvét, merre vannak veszélyes zátonyok. Kutatásom eredményéként rajzoltam egy térképet, és úgy emlékeztem, azokat a sziklákat előttünk pirossal jelöltem.

        Átmásztam az egyik létrán, és leugrottam a fedélzetre. A hajótest üresen kondult alattam, de a kongásában gyanús mellékzöngére lettem figyelmes. Dobbantottam még egyet, és füleltem. Elég süllyedő bárkán jártam már ahhoz, hogy rájöjjek, nagyjából fél méteres víz lehet lent a gépházban.

            A szakállas férfi a kormányosfülke ajtajában állt, és tűnődve nézte a hajójára akaszkodott Aranysirályt.

            – Gyönyörű a madárkád – mondta. – Hány fős a legénységed?

       – Egyedül vagyok – feleltem kissé döbbenten. Furcsálltam, hogy jelen helyzetben az én járművem felől érdeklődik. – Nem is kell rá több ember, minden automatizált.

            – Gondolom, kívül-belül csúcstechnológia. Milyen évjárat?

            – Tavalyi.

            – Kétmotoros?

            – Három.

Elismerően bólintott.

            – Feltételezem, akkor a hajócsavarokkal kormányzol.

            – Igen, háromszázhatvan fokban forgathatók.

            – Ennek még lapátja van – mutatott a foghíjas, acél kormánykerékre.

            – Hát, így nem csoda, ha nem sikerül kikerülnöd minden zátonyt – próbáltam az aktuális problémára terelni a beszélgetést.

Kedvem lett volna az arcába kiáltani: Hé, süllyed a hajód! Azonban már gondolatban szánalmasan feleslegesnek éreztem a mondatot; lehetetlennek tartottam, hogy még ne vette volna észre.

            – Úgy van! – nevetett, aztán felém nyújtotta a laposüveget. – Kérsz egy kis rumot?

         – Szolgálatban nem iszom – pöcögtettem meg a parti őrséges kitűzőmet, és arra gondoltam, az általa fogyasztott védőital és a zátonyra futás szoros összefüggésben lehetnek.

Elkerekedett a szeme.

         – Te most hivatalos minőségben vagy itt? A sirályodon nincs parti őrséges embléma.

      – Persze, mert nappal a kikötőben mozgatom a teherhajókat, és csak másodállásban dolgozom éjszakánként a szervnél. Elég jól fizetnek, még a feleségem szerint is, és legtöbbször végigalhatom a műszakot.

            – Nappal is, éjszaka is? Túl sokat melózol.

            – Nekem jó így.

A szakállas férfi elvigyorodott.

            – Ma sem kellett volna felkelned. Ha jól emlékszem, nem küldtem vészjelzést. Biztos az a hidroplán köpött be. Nyugodtan visszamehetsz, és azt mondhatod, hogy nem találtál itt semmit.

Csodálkozva pislogtam. Azt kérdeztem magamtól: Ez az ember meg akar halni? Vajon szándékosan lyukasztotta ki a hajóját?

       – Mi ütött beléd? Ilyennel nem illik viccelődni! Azonnal át kell jönnöd az Aranysirályra. A tiédet megpróbáljuk bevontatni, talán nem süllyed el a javítódokkig.

Vérig sértve felszegte a fejét.

         – Az én hajómon te nem parancsolsz! Különben is, csak úgy elhagynád a sajátodat? Miféle semmirekellő kapitány vagy?

       – Azt tenném, ha nem lenne más lehetőség. Egyébként ez az erőltetett tengerész-szentimentalizmus már igencsak kiment a divatból.

Megvonta a vállát.

            – Nekem így jó. Nem megyek sehova. Itt úr vagyok, máshol meg csak szolga lennék.

Megráztam a fejem.

            – Szerintem nem te uralkodsz a hajón, hanem a hajó rajtad.

            – Nézőpont kérdése – mondta, és kinevetett.

Éreztem, hogy az érveim erőtlenek, lassan már magam sem hittem el őket. A Jó valahogy mindig veszít a Rosszal való szembesítésnél, a gúny könnyen lemarja a fényét. Veszélyes közelségbe kerültünk a zátonyokhoz, ezért úgy döntöttem, hegyi beszéd helyett cselekszem. Megragadtam a fickó karját, és elkezdtem kirángatni a fülkéből, de hiába húztam, nem jutottunk kijjebb. A Bálvány kapitánya láthatóan élvezte a helyzetet; hagyta kinyúlni a karjait, megfeszített Krisztus módjára keresztbe rakta a lábát, és csak nevetett. Lihegve néztem, mibe kapaszkodik, és ekkor láttam csak, hogy a másik keze és a kormánykerék között bilincs csillog.

            – Hol van ennek a kulcsa? – ziháltam.

            – A tenger fenekén – vigyorgott.

Elkáromkodtam magam. A zátonyok már vészesen közel voltak, így nem maradt időm vasfűrész után keresgélni, hogy kiszabadítsam. Úgy döntöttem, hajóstul magammal viszem. Kirohantam a létrához. A Bálvány fedélzete alig érezhetően az orr felé lejtett, ami arra utalt, hogy az elején van a lék, ezért – nehogy vontatás közben felgyorsuljon a vízbeáramlás – a taton álló rozsdás csörlőhöz rögzítettem az Aranysirály acélsodrony kötelét.

         Visszaugrottam a hajómra, behúztam a tartólétrákat, aztán az ellenkező irányba fordultam, hogy elvonszoljam magunkat a sziklák közeléből. Ekkor meghallottam, hogy mély, lassú dohogással beindulnak a Bálvány motorjai. Megint szitkozódtam. Nem értettem, az a vén teknő hogyan működhet elárasztott gépházzal. Ráébredtem, hogy csúnyán alulbecsültem a bárka és kapitánya képességeit. Amikor egyszerre gázt adtunk, és a kötél fémes, nedves csattanással kifeszült közöttünk, már tudtam, hogy lehetetlenre vállalkoztam.

        Bármilyen hajót el tudtam volna húzni a legénység akarata ellenére, kivéve egy másik vontatót. Hiába pörgettem tiltott tartományba a motorokat, a kötélhúzás eredménye továbbra is döntetlen volt. Megpróbáltam rádión segítséget hívni, de a parti őrség ügyeletes tisztje arról értesített, hogy megtalálták a csempészbandát, és az összes járművük őket üldözi. Miközben beszéltünk, a Bálvány lassan, szinte észrevétlenül irányt változtatott.

       Először azt hittem, egy kósza áramlat hajtja, de csúfosan tévedtem. Egyszer csak átfordult az én menetirányomba, a köztünk lévő húzóerő hirtelen megszűnt, és az Aranysirály kilőtt előre, egyenesen egy sziklaszirt irányába. A hajóm remek manőverező képessége és a gyors reflexeim ellenére biztosan nekiütköztem volna, ha az ismét tattal felém forduló Bálvány csúcsra járatott csörlője nem feszíti meg újból a kötelet. Kirázott a hideg a felismeréstől, hogy a kapitánya úgy játszik velem, mint kisgyerek a jojóval.

      Nem akartam, hogy újabb meglepetés érjen, ezért leoldottam a csörlőmről a vontatókötelet. Elszakadtunk egymástól. Oldalra fordítottam a propeller-gondolákat, nagy ívben visszakanyarodtam a Bálvány felé, és meghallottam a kapitánya gúnyos kacaját. Utólag egyértelműnek tűnt, mi történt: észrevétlenül zátony felé fordított, aztán tolatásra váltott, és bekapcsolta a hajó elején lévő manőverező propellert, az orrsugárkormányt. Nem számítottam rá, hogy ezen a régi bárkán lehet ilyesmi, így váratlanul ért a piruettje.

      Égett az arcom a megaláztatástól. Elvakult dühvel indultam a másik hajó felé. Nem érdekelt, hogy a nyomában tekergő vontatókötél a hajócsavarjaimba akadhat. Elhatároztam, ha nem hagyja magát vontatni, akkor tolni fogom. A Bálvány kapitánya könnyen kitalálhatta, mire készülök, mert felbődülő motorokkal menekülni kezdett. Mielőtt utolértem volna, nekikormányozta a hajót egy szirtfüzérnek, ami nagy recsegés-ropogás kíséretében végighasította az oldalát.

      A repedéseken beömlő víz félrebillentette az acéltestet, az egyik veszettül pörgő hajócsavar kiemelkedett a vízből, és ezüstös párafelhőbe vonta a jelenetet. Hamarosan kiértünk a szorosból, és az oldalán egyensúlyozó hajót felborította egy áramlat. A kormánylapát ide-oda ficánkolt, mint egy partra vetett hal farka; bele sem mertem gondolni, mi történik éppen a kapitánnyal. A hajóorr telt meg előbb, így a tat felemelkedett, megmutatva a másik gigászi propellert is. A kormánylapát rebbent egy utolsót, és a Bálvány, akár egy ugrás után visszacsobbanó bálna, belezuhant a mélységbe. A felfoghatatlan látvány megdermesztett; teljesen megfeledkeztem az Aranysirály irányításáról.

      A sors sokszor elhiteti velünk, hogy hatalmunk van a dolgok felett, de a győzelmeink mind illúziók, nem vagyunk többek, mint törékeny játékszerek a tenger markában. Eltűri a hajókat a hátán, de valójában ő az úr. Ezúttal megkönyörült rajtam, hagyott tovasuhanni, nem rántott le a Bálvány nyomában keletkező örvény. A lelkemet viszont mintha fekete lyuk szívta volna magába.

       Percekig álltam volna néma döbbenetben, ha a főnököm nem hív a rádión. Jókedvűen közölte, hogy sikerült szétlőniük két csempészhajót, és segítenem kell összeszedni a roncsokat. Mondtam neki, hogy előbb haza kell ugranom egy új vontatókötélért. Elmeséltem, mi történt az előzővel, és végighallgattam a szidalmait, miközben tétova mozdulatokkal beállítottam az útirányt az automatikán, aztán kibotorkáltam a fedélzetre.

       Elkapott a hiábavaló munka utáni kegyetlen fáradtság. Térdre ereszkedtem a korlátnál, és fájó szívvel néztem az elmerült Bálvány után. Annyi kockázatot vállaltam a megmentéséért, és tessék. Valahol mélyen úgy éreztem, mintha a jövőm is elsüllyedt volna vele. Talán egyszer majd én is hullámsírba vágyom?

        – Miért? – suttogtam. Egész nap tudtam volna kérdezni.

 

 

4.5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.5 (4 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2012-11-06 14:50 Blade

Blade képe

Tengerészírás, ilyent is régen láttam errefelé. Érdekes volt.

k, 2012-11-06 20:10 Maggoth

Maggoth képe
5

Ez kicsit több egy tengerészírásnál :)

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

cs, 2012-11-08 11:16 Esvy

Esvy képe

Köszi a csillagokat! :)

 

A korlátok is korlátoltak.

p, 2012-11-09 09:37 Blade

Blade képe

Az elfogultság ápol s eltakar. ;)

k, 2012-11-06 21:47 2bro2b

2bro2b képe
4

Szia!

Kifejezetten tetszett. Mindig is szerettem a tengerész történeteket, kamszkoromban ronggyá olvastam a Dékány András könyveimet.
Jó a stílusod, pörgős, nem túlírt, fenntartja a figyelmet.
Jók a párbeszédek.

Ami nem tetszett:
- A Bálványnak kormánylapátja volt. Akkor mit keres ott sugárhajtómű is? Lehet, hogy neked ez evidens, de egy laikusnak ( mint én) zavaró.
- Nincs vége. Semmit nem magyaráz meg. Olyan, mintha lett volna egy kósza ötleted, azt gyorsan leírtad volna, anélkül, hogy megfelelően kidolgoztad volna. Egy részletnek remek lenne, önálló írásnak nem.
- Az utolsó mondat katasztrófa. Amatőr, erőltetett, giccses. Szinte az egész művet hazavágja.

A hibák ellenére négyes.
Szívesen olvasnám más, hasonló tárgyú, csak jobban kidolgozott írásaidat.

cs, 2012-11-08 11:39 Esvy

Esvy képe

Köszönöm a véleményedet. Az orrsugárkormány elé odaírtam egy rövid magyarázatot, igazad van, hogy az olvasók nagy része előtt ismeretlen ez a technikai fogalom. Egyébként nem sugárhajtómű (szerintem az nem is működne vízben, mivel levegő-kerozin keverék elégetésével üzemel), hanem egy kicsi kiegészítő propeller, amit a hajó hossztengelyére merőlegesen építenek be az orrba, és a szűk helyen (pl. kikötőben) való manőverezést segíti.
Ami a kidolgozottságot illeti, nem érzek hiányt, bár azt mondják, jellemző rám, hogy sok mindent az olvasó fantáziájára bízok. Az utolsó mondatnál szintén nem érzem az általad felsorolt tulajdonságokat, szerintem a mondat egyszerűen őszinte.
Jelenleg ez az egyetlen "tengerészírásom", de ha még terem, mindenképp feltöltöm ide.

 

A korlátok is korlátoltak.

h, 2012-11-12 23:02 WildWorld

4

Alapvetően tetszett az írás, hangulatos és kidolgozott volt, a történet is lekötött. Eszembe jutott róla Az öreg halász és a tenger, de elég távoli az asszociáció, csak annyiban idéződött föl bennem, hogy abban is fontos szerepet kap a tenger, megjelenik az értelmetlen harc motívuma, illetve a két generáció szembeállítása. Érdekesnek találtam, amikor a hajókat hasonlították össze, egy kicsit előjött benne a régi és az új világ értékeinek szembeállítása is. Ilyenformán az öreg tengeri medve öngyilkosságát magyarázhatja egyfajta azonosulási probléma ezekkel az új értékekkel, meg az is, hogy nyilván, ha szembenézett volna azzal, hogy megöregedett, az egész élete megváltozott volna, mert ez nem olyan szakma, amit egész életünkben űzni lehet, ami meg felveti a problémát, hogy mitől érzi magát egy ember szabadnak, boldognak, értékesnek. Elnézést, ha a fenti eszmefuttatásnak semmi értelme sem volt, de beindította a gondolataimat az írás. :)

Ami egy kicsit zavart, az a végén ez a mondat: "Talán egyszer majd én is hullámsírba vágyom?". Nekem nem tűnik valószínűnek, hogy valaki, aki ilyen elszántan képes harcolni egy ismeretlen ember életéért, a kudarc hatására annyira magába zuhanjon, hogy saját (akár hipotetikus) öngyilkossági gondolatai legyenek. Azt értem, hogy hatással voltak rá a történtek, de ez kicsit túl erősnek tűnt.

k, 2012-11-13 11:27 Esvy

Esvy képe

Köszönöm az "eszmefuttatást", egyáltalán nem volt értelmetlen, sőt. Nagyon értékes gondolataid vannak, rávilágítottál olyan dolgokra, amik írás közben nem is tudatosultak bennem (értelmetlen harc, szabadság kérdésköre).
A végén a kérdéssel nem kifejezetten öngyilkossági gondolatokat szerettem volna kifejezni, a szereplőben csak felmerült a lehetőség, hogy esetleg egyszer majd ő is úgy érzi, legszívesebben elsüllyedne. Sajnálom, ha erőltetettnek hat.
Köszönet a csillagokért is! :)

 

A korlátok is korlátoltak.