A szamár

Volt egyszer egy város, hatnapi járásra tőle egy oázis. Köztük kősivatag terült el, ameddig a szem ellát. E különös, elszigetelt helyen az a szokás alakult ki, hogy mielőtt a fiúk férfivá értek, és megkapták a szülői háztól a saját döntések jogát, el kellett zarándokolniuk az oázisba, hogy áldozatot mutassanak be istenük oltárán.

Egy napon Tazki is férfikorba lépett, és felült a szekérre, hogy útra keljen távoli célja felé. Atyja többször is elmondta, milyen könnyű dolga lesz: nyugodtan a szamárra bízhatja magát, hiszen Zi már mind a három bátyjával megjárta ezt az utat, egyedül a hágónál kell majd vigyáznia, nehogy túl gyorsan ereszkedjen le a szűk lejtőn. Anyja össze-vissza csókolta, szerencsés utat kívánt neki, és azt hajtogatta, vigyázzon magára. Amikor Tazki a sok intelem és tanács után végre elindulhatott, felsóhajtott a megkönnyebbüléstől. Szülei sokáig integettek utána, ő pedig alig várta, hogy eltűnjenek a város határán emelkedő domb takarásában. Végre szabad lett.

Ugyanazon a napon kezdte meg zarándokútját a büszke Lubke, akivel Tazki sokat játszott együtt gyermekkorában. Szekerét fiatal, erős szamárcsődör húzta, ezért érte utol olyan könnyen Tazkit, annak ellenére, hogy a város egy távolabbi szegletéből indult. Gúnyosan nézett végig a másik fiú szekerén, tekintete a koros kancán állapodott meg.

 – Neked csak ez az öreglány jutott? – nevetett. – Úgy néz ki, hosszabb utad lesz, mint nekem!

Tazki egy szót sem szólt, de sötét szemében harag villant. Fogcsikorgatva nézte, ahogy Lubke megelőzi, és hosszú léptű csődörével egyre távolodik tőle. Megcsattintotta az ostort Zi felett, de az állat ahelyett, hogy gyorsabban ment volna, csak hátranézett és ásított egy nagyot. A fiú dühét ez tovább szította, legszívesebben az állat fülére csapott volna, de tudta, ha megüti, a szamár megmakacsolja magát, és egy lépést sem megy tovább.

Amikor Tazki este letáborozott, már nem is látta régi játszópajtását, pedig sík vidék vette körül, messzire ellátott a tiszta alkonyatban. Mindig is nehezen viselte a megszégyenülést. Talán semmire sem vágyott még jobban, mint hamarabb odaérni az oázisba, és Lubke fölényeskedő arcába nevetni. Alig aludt valamit, mert egész éjjel azon gondolkozott, hogyan előzhetné meg riválisát. Rövidebb út nem lévén az egyenesnél, a tempót kellett valahogy növelni. Tudta, hogy a szamarak beindulnak, ha sokkal több abrakot kapnak a szükségesnél, viszont a zarándokok a hagyománynak megfelelően annyi takarmányt vihettek csak, amennyi az oda- és visszaútra éppen elegendő. A vízzel még rosszabb volt a helyzet: szűkösen kitartott az oázisig, az ott fakadó friss forrásvízzel aztán ismét meg lehetett tölteni a hordót.

Ez a lényeg a zarándoklatban: a fiúk koruk szerint ugyan már szabadok, de a sivatag próbáját csak akkor állhatják ki, ha atyjuk tanácsait pontosan betartják útjuk során. A hagyomány előírásai gondoskodnak róla, hogy másképp ne sikerülhessen. A sivatagból visszatérő zarándokokban így megerősödik az érzés, hogy atyjuk mindent helyesebben lát, mint ők, ezért a későbbiekben is pontosan úgy cselekszenek, ahogy a szülői házban tanulták. Ez biztosítja népük állandóságát az élet körforgásában. A szokás gondoskodik róla, nehogy bármi is megváltozzon. Tazki átlátta ezt, mert okos fiú volt. Biztosra vette, hogy az ostoba Lubke nem érti, miért kell zarándokolnia, ezért hiszi azt, hogy verseny.

Tazki hirtelen felült a fekhelyén, szeme tágra nyílt a felismeréstől. Rájött, miként érhet célba hamarabb, sőt, arra is, hogyan járhat túl a hagyomány előírásait megszabó öregek eszén. Felfedezett egy lehetőséget, amire ők nem gondoltak: az áldozati adomány egy zsák zabból és egy kis hordó borból állt; ha valaki veszi a bátorságot és felhasználja ezeket, gyorsan célba érhet. Tazki úgy hitte, az elöljárók biztosnak vélik, hogy senki sem merné megsérteni a Hatalmasságot. Tazkinak azonban ez nem jelentett akadályt, mert ő okos fiú volt, így eleve nem hitt olyasvalamiben, amit még senki sem látott. Úgy gondolta, a többi idei zarándok úgysem veszi észre, ha a zsákban majd zab helyett homok lesz, a kis hordóban pedig az oázis vize.

Még hajnalban adott szamarának a tiltott abrakból, aztán továbbindultak. Délután néhány órát pihentek egy magányos sziklatömb árnyékában. Tazki ismét megetette Zit, az aznapi egész adag vizét odaadta neki, ő maga pedig nekiállt a bornak. Alkonyattájt a fiú már elégedetten terpeszkedett a bakon; a szamár ostor nélkül is tempós ügetésben haladt. Tazki úgy döntött, az út további részében főleg éjjel mennek, és nappal pihennek, talán úgy kevesebb víz fogy. El volt ragadtatva saját briliáns tervétől, és ezen a mámoros éjjelen mindennél biztosabbnak érezte, hogy győzni fog.

A következő éjjelen utolérte Lubkét, és csendben elléptetett mellette, amíg vetélytársa az igazak álmát aludta. Amint hallótávolságon kívül ért, hagyta, hogy a szamár ügetni kezdjen. Tazkinak eddig vissza kellett fognia Zit, most viszont engedett a száron, hadd menjen. Hajnalig rohantak alig-alig lassítva, és akkor is csak rövid időre álltak meg – újból abrakolni. Reggel az eddiginél hevesebb forróság telepedett a tájra, a hegyek elmosódva vibráltak a távolban, a hágó sziluettjét alig lehetett kivenni. A kötőfékéhez rögzített bőrszíj helyett most a hőség lassította Zit, ásítozva baktatott a köves úton. Tazki unottan nézte a kietlen tájat, időnként lecsukódott a szeme, végül elnyomta az álom.

Hatalmas nyikorgás-ropogás ébresztette, alig látott a vakító napsütésben, de annyit felfogott, hogy éppen a hágó túlsó oldalán rohannak lefelé a hegyoldal szűk peremén. A szamár lélekszakadva menekült a ráfutó szekér elől. Tazki behúzta a féket, de hiába. A kerekek ugyan nem forogtak már, de a kocsi így is csúszott lefelé a kavicson, és Zi rettegve vágtatott tovább. A fiú megrántotta a szárat, a kötőféket valósággal belevájta az állat bőrébe, de semmit sem ért el, mintha egy mozdíthatatlan kőtömböt ráncigált volna.

Az út hirtelen elkanyarodott és még meredekebbé vált; a szélső kerék már majdnem a szakadék felett lebegett. A fiú világosan látta: ha nem tudja megállítani a szekeret, lezuhannak. Összeszedte minden erejét és egyszerre húzta meg a kocsi fékét és a szárat. A következő pillanatban a szekér oldalra billent, és minden forogni kezdett. Tazki ugrott, bár nem tudta, hova. Megkapaszkodott valamiben, és nagy nehezen felhúzta magát. Észrevette, hogy egyik lábát nem tudja használni, de jelen helyzetben ez nem érdekelte igazán. Most már látta, hogy a szikla peremére evickélt. Lent a mélyben Zi összezúzott teste hevert a szekér darabjai között.

Tazki napszálltáig ült ott a látványon merengve, mígnem könnyeivel küszköve elaludt. Másnap, amikor felébredt, kínzó szomjúságot érzett. El akart indulni valamerre, de alig tudott felállni. Lenézett, és látta, hogy bal térdét rászáradt vér borítja, és csúnyán be is dagadt. A sziklafalnak támaszkodva lebicegett a lejtőn, aztán nekivágott az előtte elterülő kőmezőnek. Nem gondolkozott, ha azt tette volna, el sem indul, hiszen reménytelen vállalkozás volt két napot étlen-szomjan végigbotorkálni az oázisig.

Egyszer csak léptek zaját hallotta, megfordult hát, és meglátta Lubkét. Riválisa meglepetten nézte, mintha nehezére esne megismerni.

 – Tazki, mi lelt? – kérdezte döbbenettől elfúló hangon. – Először nem értettem, hogyan előztél meg, de most már világos. Szentségtörést követtél el, és ami ennél is rosszabb, megölted a szamaradat!

– Én nem akartam – nyögte Tazki. – Kérlek, segíts! Magaddal kell vinned, különben…

 – Nem tehetem, tudod, hogy így is fogytán a vizem. Sajnálom, túl nagy teher lennél – mondta Lubke keményen, és továbbhajtott.

Tazkit elborította a harag, és fájdalmát feledve utána rohant. Lubke időben észrevette, megsuhintotta ostorát, és elvágtatott gyors, erős szamarával.

Tazki futott, amíg csak bírt, aztán térdre rogyott, és lesújtva nézett a távolodó szekér után. Köpött egyet a porba, aztán felkelt, és sántikálva továbbindult. Egész délelőtt ment, egyre csak szenvedte magát előre, mígnem a déli órákban összeesett a kimerültségtől, és nem kelt fel többé. Utoljára még látta, hogy keselyűk figyelik a környező szirtekről. Arra gondolt, ők már tudják, hogy a Sivatag Istene ezúttal sem marad áldozat nélkül.

 

4.5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.5 (4 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2011-10-04 14:55 Blade

Blade képe

Fejlődsz!

k, 2011-10-04 15:03 Esvy

Esvy képe

Köszönöm!

 

A korlátok is korlátoltak.

k, 2011-10-04 20:23 Obb_régi

5

Jól esett, főleg ma :)klassz.

k, 2011-10-04 21:28 Esvy

Esvy képe

Köszönet a csillagokért, jól esnek! :)

 

A korlátok is korlátoltak.

sze, 2011-10-05 04:10 Grimolf

4

Tetszik, meglepő, és mondanivalóval az elejétől a végéig meghintett mese! Ügyes vagy!

Grimolf

sze, 2011-10-05 05:50 Esvy

Esvy képe

Köszönöm az elismerést! :)

 

A korlátok is korlátoltak.

cs, 2011-10-06 20:20 Crystalheart

4

Tanulság: ne aludj el mozgó szekéren. :DDD

Bocs, nem hagyhattam ki. :P Viccet félretéve nem rossz, nem rossz. :) Mivel egyértelműen mese mind formában, mind felépítésben - bár egy kissé rendhagyó a maga kategóriájában -, így nem mérem a novellákhoz, de élvezhető volt és tanulságos.

cs, 2011-10-06 20:36 Esvy

Esvy képe

Örülök, hogy tetszett! :)

 

A korlátok is korlátoltak.