Az álmodó álma

(Az Álmodó-trilógia harmadik része) 

 

1989 decembere, Szőlőskúti Általános Iskola

 

A fiú magasra emelte a kalapácsot, majd lesújtott vele újra és újra, mígnem helyére került a szeg. Elmosolyodott tiltott sikerén. Balra és feljebb kezdte el beverni a következőt.

 - Jaj! – kiáltott, mert hirtelen fülön ragadta egy erős kéz.

 - Jaj, bizony – mondta a testnevelő tanár. – Megyünk az igazgatónőhöz, fiacskám!

Az izmos férfi a fülénél fogva húzta a tizenhárom éves gyereket a komor díszű faajtóig. Bekopogott, és amikor engedélyt kapott, benyitott. A fiút maga előtt lökdöste a szemben álló széles íróasztalhoz.

 - Igazgatónő, ezt a kölyköt az előbb kaptam el az udvar végében, amint szökni próbált. Kimentem összeszedni a labdákat, erre azt látom, hogy százas szegeket ver a falba, hogy majd azokon kimászik.

A gyerek lesütött szemmel hallgatta a tanár vádló szavait, nem mert az igazgatónőre nézni.

 - Géza, köszönöm, hogy idekísérte a fiút. Most már mehet nyugodtan a dolgára.

A testnevelő tanár biccentett és távozott.

 - Neved és osztályod? – hangzott a szokásos kérdés.

 - Száli Tibor, 7.B – motyogta a fiú, miközben a cipője orrát szemlélte.

 - Szóval szegeket vertél a falba, hogy kiszökhess – tűnődött az igazgatónő. – Ez találékonyságra vall. Tudod, a legtöbben csak úgy fejjel mennének a falnak.

Tibor az utolsó mondaton elmosolyodott, és végre fel mert nézni. Az igazgatónő, a szürke kosztümös, kontyba tűzött hajú asszony, aki máskor oly szigorúnak tűnt, most barátságosan mosolygott rá.

 - Elmondanád, hogy jutottál ki az udvarra délelőtt? Elvileg órán kéne lenned.

 - Doróczy tanár úr megint elaludt kémián. Észre sem vette, hogy kimentem. Meg azt sem, hogy utána a technikaszertárban véletlenül levertem a szeges dobozt.

Az igazgatónő egy pillanatra megdöbbent.

 - Megint? – visszhangozta. – Úgy érted, máskor is aludt már az órán?

A fiú bólogatott.

 - Nahát, nem is tudtam, hogy a tanár úr ennyire… kialvatlan mostanában. Mióta is?

 - A múlt hónapban aludt el először a mi óránkon – felelte Tibor - de a Vörös Laci a 8.A-ból azt mondta, hogy náluk már októberben is egyszer.

Az igazgatónő elgondolkodott, arcán furcsa, felnőttes kifejezés jelent meg, melyet a fiú nem értett. Nyugtalanítani kezdte, hogy esetleg nem kellett volna őszintének lennie, talán hiba volt beárulni a kémiatanárt. De az igazgatónő megint elmosolyodott, mintha a gondolataiban olvasna, és tettét helyeselné.

 - Visszatérve rád, hogy jutott eszedbe, hogy egyedül kilopózz az iskolából? Kellett hozzá egy kis bátorság, gondolom.

Tibor bizonytalanul körülnézett.

 - Hát, igazából a Tóth Sanyi meg a Hosszú Kornél mondták először, hogy ki lehetne szökni, én meg kitaláltam, hogy hogyan, de akkor a többiek már nem akartak jönni, és hecceltek, hogy úgysem merem megcsinálni.

 - Értem már, csak azért is megpróbáltad. A jövőben viszont elvárom, hogy inkább az iskola területén belül keress kihívásokat – mondta az igazgatónő, játékos szigorral a hangjában. – A beszélgetésünket tekintsd szóbeli igazgatói intőnek! Most pedig visszacsempészlek a kémiaórára.

A fiú furcsán érezte magát, ahogy az igazgatónő mellett lépkedett a kémiaterem irányába. Mindig is félt tőle, mert megfoghatatlan rémképek terjengtek róla a diákok között. Egyik lány osztálytársa például úgy hitte, titokban gyerekeket eszik. Tibor most meglepődött, milyen rendes valójában. A kémiaterem elé érve előresietett, hogy udvariasan kinyissa előtte az ajtót.

Az igazgatónő megjelenése megfagyasztotta a levegőt a tanteremben. A táguló ajtórésből derengő pillanatképen a fiúk még papírrepülőket és galacsinokat dobáltak, a lányok amőbáztak, vagy egymás haját fonták, és ami a legfontosabb, mindezt diákoktól szokatlan csendben. Aztán hirtelen mindenki ijedten ült a helyén. Doróczy Alfréd pedig kipirult orcával, pálinkától büdösen szunyókált a tanári székben, és tátott szájjal, hangosan horkolt. Az igazgatónő felvett egy papírrepülőt a tanári asztalról.

 - Látom, a tanár úr még a légitámadásra sem ébredt fel.

Ekkor a megszeppent osztály egyszerre fölkacagott, és az óra végét jelző csengő is megszólalt. A kémiatanár hunyorogva felnézett.

 - Kezét csókolom, igazgatónő!

 - Jó reggelt, Alfréd! Jöjjön, beszélnünk kell.

 

Nagy Flóra, a Szőlőskúti Általános Iskola igazgatója útban hazafelé megbánta kissé, hogy olyan kemény volt Doróczy Alfréddal. Az öregnek egy éve volt hátra a nyugdíjig, ő meg elbocsátotta nem sokkal Karácsony előtt. Persze az iskola érdekében ezt kellett tennie. Doróczy a jelek szerint hónapok óta ittasan tanított, az óráin el-elaludt, és erről Flóra eddig semmit sem tudott. A kémiatanár valahogy mindig elkerülte, hogy a kollégái előtt részegnek tűnjön. A diákok meg nyilván kedvelték a helyzetet, hogy egész órán szórakozhatnak, így érthető, hogy nem szóltak senkinek, és nem derült ki a dolog. Doróczy fűt-fát megígért, és könyörgött, hogy maradhasson, de Flóra nem bocsáthatta meg a felelőtlenségét. Egész órán szunyókált, miközben a közös ajtóból nyíló kémia- és technika szertárak tárva-nyitva álltak. Még szerencse, hogy a gyerekek nem kezdtek el kénsavval játszani. Flórát kirázta a hideg, mikor belegondolt, miféle szörnyűségek történhettek volna. Elhatározta, hogy amilyen gyorsan csak lehet, meghirdeti az állást néhány országosan megjelenő lapban. A közelgő téli szünetben lesz ideje meghallgatni a pályázókat, és ha minden jól megy, már január elején bemutathatja az új kollégát.

 

Egy budapesti bérház kicsiny lakásában egy hosszú hajú férfi üldögélt gondolataiba révedve. Előtte az asztalon fél tucat levél és néhány megsárgult fénykép hevert – ennyi emlék maradt a bátyjától, akinek a hollétét már egy hónapja kutatta, sajnos eredménytelenül. 1954-ben látta utoljára, az ÁVH lefüggönyözött, fekete ZIM-12-ese vitte el. Akkor biztosnak hitte, hogy nem hall róla többé. 1956-ban a családjuk disszidált, így hatalmas meglepetés volt, mikor pár hónappal később levél érkezett a bátyjától. Persze az iromány nagy részét kötelezően a szocializmus dicsérete és egyéb visszacsalogató szövegek tették ki, de a család örült, hogy bár nem írhat nekik őszintén, legalább életben van. A levelek sora megszakadt 1962 augusztusában, azóta semmi életjel. A férfi csalódottan sóhajtott, ahogy visszagondolt az elmúlt hetekre – a rengeteg kérdezősködésre, a mogorva, semmit sem tudó egykori ismerősökre. Voltak, akik nem is emlékeztek rá, mások még most, a rendszerváltás után is féltek bármit is mondani, és voltak, akik a vállukat vonogatták, mondván, hogy ők is veszítettek el rokonokat a múlt sűrűjében.

A férfi kezébe vette az aznapi újságot, és az álláshirdetésekhez lapozott. Fogytán volt a pénze, ezért, ha továbbra is az országban akart maradni, munkát kellett keresnie. Megakadt a szeme egy szürkén kiemelt hirdetésen: A Szőlőskúti Általános Iskola sürgősen kémia-biológia szakos tanárt keres. Jelentkezés: dec. 27-29. 10-14 óráig, Szőlőskút, Fő utca 17. címen személyesen.

A hosszú hajú férfit elfogta a nosztalgia. Nagyon rég tanított utoljára, mégis úgy döntött, ez lesz az első állás, amit megnéz. Már csak ki kellett derítenie, hol van ez a Szőlőskút.

 

Szenteste Flóra elgondolkozva rakosgatta a fenyőre a kicsiny, aranyló gömböket. Nem igazán dobta fel a sokadik magányosan töltött ünnep. Igaz, tavaly hajdúszoboszlói unokatestvérénél karácsonyozott, aki most is örömmel meghívta volna, de Flóra akkor felesleges idegennek, sőt élősködőnek érezte magát abban a boldog és teljes családban. Rosszabb volt, mint egyedül. Úgy vélte, csak elrontaná a meghitt hangulatot, ha megint odatolakodna. Amint végzett a fa díszítésével, jobb híján leült a tévé elé, hogy megnézze az ünnepi műsort. Éppen felemelte a távszabályzót, mikor a kutyája, Cézár ugatni kezdett odakint. Aztán csengettek.

Flóra el sem tudta képzelni, ki lehet az ilyenkor. Kiment, és kinyitotta a bejárati ajtót. Az utcalámpa fényében aranyló alakok csoportosultak a kertkapun túl.

 - Meglepetés! – kiáltotta Laki Gergő, Lakiné Vass Szilvia és két egyforma kisfiú kórusban. Flóra kisietett élete legjobb karácsonyi ajándéka elé. Kinyílt a kapu, és örömükben mind egymás karjaiba borultak.

Aznap késő éjjelig beszélgettek, miután a két fáradt kislegényt, Danit és Misit lefektették a vendégszobában. Szilvi és Gergő elmesélték, mi minden történt azután, hogy búcsút intettek Flórának és az országnak. Az őket kísérő ügynökök tanácsát követve több városban is megálltak autót cserélni, és végül Párizsban kötöttek ki. Gergő hamar talált munkát: egy másodosztályú focicsapat kapusa lett. Szilvi pedig fodrásznak tanult, és mikor már ő is dolgozott, szépen gyarapodtak anyagilag, Párizs belvárosában tudtak lakást bérelni. Hat éve házasodtak össze, és egy évre rá megszülettek az ikrek. A rendszerváltásig nem mertek leveleket küldeni haza, utána Gergő szüleivel sikerült felvenni a kapcsolatot, és ők derítették ki nagy nehezen, hogy hová tűnt el Flóra Pestről. Épp kezdődött a december, mire megtudták a címét, ezért úgy döntöttek, inkább meglepik karácsonyra.

Másnap reggel frissen esett hó várta őket. Reggeli után Gergő kiment a gyerekekkel hógolyózni, Szilvia pedig segített Flórának elmosogatni. Közben furcsa, elégedetlen pillantásokat vetett az anyjára.

- Mi az? – kérdezte Flóra.

 - A hajad – mondta Szilvi. – Nem jó neki, ha egész nap feltűzve hordod. Különben is, a konty már nem divat. Csinálok neked menő frizurát, ha szeretnéd.

 - Rendben – mondta Flóra. – De aztán jól álljon ám!

Húsz perccel később a lánya már neki is állhatott a fodrászművészetének. Percekig csendben hullottak a nedves hajtincsek a konyhakőre, aztán Szilvi hirtelen megkérdezte, mi van az apjával. Flóra számított erre, így felkészülten válaszolt:

 - Meghalt.

A lánya mögötte állt, így nem láthatta az arcát, de érezte, hogy az olló egy pillanatra megtorpan a hajában, aztán lassan folytatódik a vagdosás.

 - Mindenki úgy tudja, hogy belefulladt a Dunába. Valójában a nagyapád emberei ölték meg.

Flóra elmondta a lányának az egész szomorú történetet.

 - Sosem szeretted őt, igaz? – kérdezte Szilvia vádlón.

 - Igaz – felelte Flóra, és azt is elmesélte, miért nem.

A végén Szilvi a legmagasabb fokozatra kapcsolta a hajszárítót, hogy az anyja ne hallja visszatarthatatlan zokogását. Mire a fiúk csuromvizesen bejöttek az erősen olvadó hóról, szerencsére felszáradtak a könnyei, és ebéd után, mikor útra keltek Pestre, Gergő szüleihez, már mosolygott, miközben az anyjának integetett. Flóra sokáig bámult a kis piros Volkswagen Golf távolodó pontja után. Lassan tudatosult benne, hogy unokái vannak, és hirtelen nagyon öregnek érezte magát.

 

December huszonnyolcadikán a hosszú hajú férfi dideregve hajtott be motorjával a Szőlőskúti Általános Iskola hólétől csillogó parkolójába. Megállt az ott árválkodó egy szem drapp Lada mellett. Az udvar végén látott egy festékfoltos overallban pompázó alakot, aki egyik kezében vakolókanállal, másikban egy doboz sörrel dolgozott: szomjoltás közben próbált láthatatlanná tenni néhány lyukat a falon.

 - Jó napot! – szólította meg. - Meg tudná mondani, merre találom az igazgató urat?

A munkás megfordult, és szélesen elvigyorodott.

 - Hát, azt sehol. Itt igazgató van. Főbejárat, lépcsőn fel, aztán a folyosó végén az utolsó ajtó jobbra. Ki van rá írva a neve: Nagy Flóra.

A motoros férfi elindult az útmutatásnak megfelelően, aztán a lépcsőn megtorpant. A név visszhangzott a fejében. Ez lehetetlen, gondolta. A bátyja utolsó levele – említett egy fiatal tanítónőt, akinek a nevét nem írhatta le, de virágnyelven... hogy is szólt? Nagy ő a virágok között - faunával egyenértékű. Hát persze! Az elsőre érthetetlen bók egy nevet rejt: növény- és állatvilág – flóra és fauna.

Az idősebb testvér sorai sokat dicsérték a lányt, hosszan taglalta, mennyire az öccséhez való, szép, okos, kedves…

 - Ó, bátyó, csak azt nem értem, miért nem neked kellett, ha ennyire tetszett? – sóhajtott a férfi – Te miért nem akartál soha boldog lenni?

Felment a lépcsőn, és látta, hogy az utolsó ajtó résnyire nyitva van. Ott a falnak döntötte egy újabb felismerés. Flóra vezetéknevéről eszébe jutott egy másik név. Egy igen veszélyes név, amit a bátyja mindig félve mondott ki… Jóságos ég, mi van, ha ez a nő annak az embernek a lánya? Belesett a résen. Nagy Flóra – az elegáns, karcsú asszony fiatalos frizurával - háttal állt neki, és amennyire sejteni lehetett, az ő Harley-Davidsonját nézte az ablakból. A férfi megigazította ősz copfját, majd kopogott, és lassan besétált.

Flóra a szívéhez kapott, mikor meglátta az ijesztően ismerős arcot és az összetéveszthetetlen tüzet a szemekben.

 - Ki maga?

 - Grunner Tamás vagyok. Miért néz úgy, mintha kísértetet látna?

Amint a férfi megszólalt, Flóra számára nyomban megbicsaklott a varázs.

 - Bocsánat, csak… emlékeztet valakire – mondta óvatosan. - Megkérdezhetem, miért beszél ilyen furcsán?

 - Fránya amerikai akcentus – bosszankodott Grunner Tamás. – Pedig már egy hónapja csak magyarul beszélek. De hát hiába, harminchárom évet töltöttem kint.

 - Tulajdonképpen miért jött ide? – kérdezte Flóra, most már teljesen összezavarodva.

 - Az álláshirdetésre jelentkeznék – mondta a férfi.

Kijelentése nyomán egy kézzel írt önéletrajz és egy viharvert diploma került az íróasztalra. Flóra átfutotta a dokumentumokat. Csodálkozását hirtelen gyanakvás váltotta fel.

 - Nem értem, hogyan végezhette el a tanárképzőt ’55-ben, ha ’36-ban született.

 - Utáltam iskolába járni, ezért átugrottam az első két osztályt, így nyertem egy kis időt. – büszkélkedett a férfi. – Viszont alig egy évig tanítottam, mert ’56-ban disszidáltam, azóta meg egy műanyaggyárban dolgoztam, Detroitban.

 - Mondja meg őszintén – sziszegte Flóra -, ha most énektanárt keresnék, akkor maga énekelne?

Grunner Tamás jelentőségteljesen felvonta a szemöldökét.

 - Látom, volt szerencséje a bátyámhoz.

A nő bólintott.

 - Szóval maga a Grunner Ignác öccse. Az ikertestvére is lehetne, annyira hasonlítanak.

 - Régen is mindenki ezzel szekált minket, annak ellenére, hogy kilenc év van közöttünk.

Flóra hirtelen sajnálkozó arckifejezést öltött. Most döbbent rá, hogy a férfi mit sem tud arról, hogy Ignác már rég nem él.

 - Mondja csak ki! – bíztatta Grunner Tamás. – Tudom, túlzó álom volt, hogy még életben találjam. Ilyen merészeket csak ő szokott álmodni.

 - A bátyja meghalt 1962. szeptember 3-án.

 - Azt is tudja, mi történt vele?

 - Nem mondhatok többet – vetette oda Flóra.

Hosszú csend nehezedett a szobára, miközben egymás szemét fürkészte két ember, akiket jobban összekötött a múlt, mint gondolták volna.

 - Megkapom az állást? – kérdezte a férfi váratlanul.

 - Minek az magának? Várja vissza Detroit és a műanyaggyár.

 - Ne küldjön el! – kérte Grunner Tamás. – Értse meg, Magyarországon kell maradnom, ahhoz pedig pénzre van szükségem. Nem mehetek el, amíg nem rendeztem el mindent.

 - Eddig ön a legígéretesebb jelentkező – vallotta be Flóra. - Járt itt egy öreg hölgy, aki nyugdíj mellett tanítana, de nagyon rosszul lát szegény, szerintem a krétát a szivacstól nem tudja megkülönböztetni. Aztán jött egy olyan buta nőcske, hogy legszívesebben újrajáratnám vele a nyolc általánost. Nos, úgy tűnik, jobb híján kénytelen leszek önt választani. Januárban kezdhet.

 

Két nappal később Grunner Tamás leköltözött Szőlőskútra, egy kissé hóbortosnak tűnő idős néninél talált albérletet. Miután berendezkedett, első útja a falu kulturális központjába, a Szőlő Presszóba vezetett. Kihasználta jó modorát és közvetlenségét, így idegensége ellenére már a második sörnél összebarátkozott a helyiekkel, akik sok érdektelenség mellett fontos információkat is megosztottak vele. Megtudta például, hol lakik Flóra, és azt is, hogy özvegy. A harmadik sör után úgy döntött, meglátogatja.

Útközben elcsodálkozott, milyen méretes település Szőlőskút. Igencsak megbánta, hogy gyalog indult el, mire végigért a főutca végtelenségén, és megpillantotta az utolsó épületet. Régi, de szépen felújított kis ház előtt állt, melynek kertje a néhány gyümölcsfa gyér árnya alatt tele volt téli álmot alvó rózsabokrokkal. Megpróbált csengetni, de a nyomógomb nem engedett, úgy tűnt, befagyott. Beugrott hát a kerítésen, hogy majd az ajtón kopogjon, de egyszer csak egy vicsorgó, zsemleszín kutya rohant ki a ház mögül.

Flóra kinyitotta a konyha párás ablakát, hogy megtudja, mi okozza a kinti ágtörő ricsajt. Az a látvány fogadta, hogy Grunner Tamás egy majom ügyességével mászik a barackfára Cézár elől. Önfeledten kacagni kezdett, és mikor a férfi döbbenten ránézett, még jobban nevetett.

 - Elromlott a csengő – magyarázkodott Tamás a súlya alatt nyögő ágak közül. – Kopogni akartam, de ez a fenevad nem engedte.

 - Miért jött? – vigyorgott az asszony töretlenül.

 - Szeretném meghívni hozzám Szilveszterre.

Flórának leesett az álla.

 - Gondoltam, jobb, ha egyikünk sem ünnepel egyedül – folytatta a férfi. - Rohadt egy dolog, tudja, én mindig is nehezen bírtam.

 - Látom, már informálódott rólam – élezte a hangját Flóra.

 - Eljön? – kérdezte Tamás megnyerő mosollyal.

 - Hol lakik?

 - Rőzse utca 10.

 - Hiszen az a Gödry Márti háza! – viszolygott Flóra. - Kizárt, hogy én odamenjek. Morci nénivel nem igazán kedveljük egymást. Tíz éve, mikor elintéztem, hogy itt újra működő iskola legyen, folyton ordibált velem, hogy őt zavarja majd a sok büdös kölyök.

Az asszony látta, hogy Tamás elszontyolodik, ezért hozzátette:

 - Tudja, mit? Jöjjön el maga!

 

Flóra később alig hitte, hogy meghívta szilveszterezni Grunner Tamást. Átkozta magát, hogy a férfi ennyire hatással van rá, de hiába, mióta kitört rajta a változókor, nehezen uralkodott az érzelmein. Eszébe jutott a mondás, miszerint aki egyszer megégeti magát, többé nem játszik a tűzzel. Most szívesen beolvasott volna annak, aki kitalálta ezt a badarságot. Kis híján ugrott egyet, mikor rekedten megszólalt a csengő, melyet Tamás kedvéért kiolvasztott a szokatlanul enyhe este. A férfi két üveggel a kezében várt odakint.

 - Mit hozott? – csodálkozott Flóra. – Csak nem akar leitatni?

 - Nahát, megtaláltam Szőlőskút egyetlen antialkoholistáját! – vigyorgott rá Tamás, és megmutatta a palackokat. – Pezsgő és egy 1938-as egri bikavér.

 - ’38-as? – nevetett Flóra. – Épp olyan régi, mint én.

 - Rém nehéz volt beszerezni – somolygott Tamás, aztán a ház előtt parkoló Ladára siklott a szeme.

 - Miért hagyta elöl a kocsit? Nem fél, hogy reggelre tele lesz petárdanyomokkal?

 - Eddig minden szilvesztert túlélt, és különben sem tudom máshová tenni, mert a garázs tele van régi kacatokkal – felelte Flóra, aztán betessékelte a férfit.

Leültek egy süteménnyel megrakott asztalkához. Tamás felbontotta a bort, és töltött mindkettejüknek.

 - Meséljen magáról! – kérte Flóra. – Mit csinált Amerikában?

- Semmi rendkívülit. Pénzt kerestem, nyaranta motoroztam egy bandával… - A férfi kissé zavarba jött, arca érthetetlen módon bosszús lett. – Aztán összejöttem egy amerikai lánnyal. Feleségül vettem, de ez óriási hiba volt. Két év után rajtakaptam a ribancot, hogy megcsal a szomszéd fickóval. Elváltunk. Van tőle egy fiam, aki nem áll szóba velem, mert szerinte én csak egy hülye magyar vagyok. Ennyi a történet, de hagyjuk ezt, maga sokkal érdekesebb.

 - Valóban? – kérdezte Flóra. – Mióta talál érdekesnek?

 - Amióta a bátyám olyan elragadóan írt önről az utolsó levelében.

 - Írt… rólam? – hökkent meg Flóra. – Mégis mit?

 - Nos, volt egy elmélete arról, hogy maga meg én összeillenénk… - Tamás az asszony felháborodott tekintetét látva gyorsan témát váltott: - Emellett dicsérte önt, hogy kezdő létére milyen jól boldogul harminc kis úttörővel. Valami nyári táborban dolgozott éppen.

 - Zánkán – mondta Flóra. – De akkor még nem épült meg az a mostani táborkomplexum, egy nagyon pici helyen voltunk, és képzelje, egy szobában kellett aludnom vele!

 - Elmondja végre, mi történt Ignáccal? – villant meg Tamás tekintete.

Flórában gyanakvást keltett a kérdés mohó felhangja. Úgy sejtette, a férfi nem egyszerűen információkat akar a bátyja haláláról, hanem bűnbakot keres, akin bosszút állhat. Csakhogy Flórának is volt miért elégtételt vennie. Úgy döntött, nem hagyja, hogy ez az Ignác-utánzat játszadozzon vele, inkább elébe megy a dolognak, hogy kiugrassza a hátsó szándékot a bokorból.

 - Az igazat akarja tudni? – kuncogott. – Megöltem.

A férfi döbbenten pislogott.

 - Micsoda?! ... Hogyan?

 - Lelőttem – mondta Flóra. – Öt golyót kapott, a hatodik a virágcsokrot találta el.

 - Virágcsokrot? – A férfinak leesett az álla. – Mondja, maga mindig lelövi az udvarlóit?

Mindketten nevettek.

 - Úgy látom, nem hisz nekem – mosolygott a nő. – Pedig a történet bizony így végződött.

Tamás eltűnődött.

 - Ha valóban ezt tette, miért tette?

 - Miért ne tettem volna?  - méltatlankodott Flóra. - Ő ölte meg az anyámat!

A férfi szomorúan sóhajtott.

 - Nem értem, hogyan jött rá erre, azt hittem, ezt csak én tudom. ’52-ben Ignác elmondta nekem, hogy megbízták valakik Prágából egy ÁVH-s vizsgálótiszt likvidálásával.

 - Tehát bérgyilkos volt? – következtetett Flóra.

 - Időnként az is – bólintott Tamás. – Miután a politikai nézetei miatt odalett a toxikológusi karrierje, mindenfélét elvállalt, egy időben még az angoloknak is kémkedett. ’52-ben egy bizonyos Nagy elvtárs volt a célpontja, aki nem számított rá, hogy őt egy kezdőre bízzák. Ez kedvezett Ignácnak, de a mérge célt tévesztett. Sosem bocsátotta meg magának, ami történt. Később beépülhetett az ÁVH-hoz, kapott még egy esélyt a feladat teljesítésére, de nem tette meg, mert nem akarta egy kislánytól az apját is elvenni. Ismerős a történet, gondolom.

 - Igen – mondta Flóra. – Én vagyok a Nagy Ernő lánya.

Nem beszéltek erről többet azon az éjjelen. Éjfélkor szokás szerint pezsgővel koccintottak, megnéztek egy rövidke kabarét, aztán Grunner Tamás hazament – meglehetősen értetlenül. Fogalma sem volt, igazat mond-e Flóra. Remélte, hogy nem. Bárhogy is, tudta ő, hol találhat hiteles információkat az egész kusza ügyről. Azt is tisztán látta, hogy veszélyes lesz, ha egyszer nekivág.

 

Másnap este Flóra éppen lefeküdt, mikor megszólalt a telefon. Felkapcsolta az éjjeli lámpát, és fél szemét még reménykedőn csukva tartva nyúlt a kagylóért. Először csak néhány furcsa kattanást hallott.

 - Nagy Flóra? – szólt egy hűvös hang, melyet a nő tíz éve hallott utoljára. – Úgy emlékszem, akkor nem mutatkoztam be, Egry Gusztáv vagyok a titkosszolgálattól.

Flóra nem értette, mit vétett, hogy újra felbukkan a múlt összes árnya.

 - Miért hívott?

 - Elkaptam valakit, aki ön után szaglászott az irattárunkban, és nem tudom, mihez kezdjek vele. Jelenleg káosz van nálunk, nagyon leszűkítették a hatáskörömet, így hivatalosan semmit sem tehetek anélkül, hogy kiderülne az ön férjével kapcsolatos ügy. Gondoltam, megkérdezem a dologról önt, mielőtt áttérnék a nem hivatalos módszerekre.

 - Ki az illető? – kérdezte Flóra. Senkinek sem kívánta volna az apja egykori beosztottjának nem hivatalos módszereit.

 - Hát igen, tovább bonyolítja a helyzetet, hogy amerikai állampolgár, valami Thomas Grunner. Egy detroiti cég parkolási igazolványával mesélte be a portásnak, hogy CIA-ügynök.

 - Tomász Gránnör – ismételte Flóra szándékosan eltúlzott angolsággal. – Micsoda meglepetés! Tudja, ő valójában magyar. Made in Hungary.

 - Ön ismeri? – döbbent meg a titkosszolgálati tiszt.

 - Többé-kevésbé – mondta Flóra. - Tudja, mit? Hozza ide nekem, és elintézem, hogy ne legyen vele többet gondja. Azt hiszem, tartozom magának ennyivel.

 - Nahát, köszönöm, igazán jól jön most ez a nagylelkű ajánlat – hálálkodott Egry Gusztáv. – Fontosabb dolgom is van, mint ezzel az alakkal foglalkozni. Sajnos nem tudom pontosan, hol a maga faluja, de tudok egy megfelelő helyet az átadásra Zamárdi környékén. Éjfélre érek oda, ha most rögtön indulok. Kék Moszkviccsal megyek.

Flóra gyorsan papírért, tollért nyúlt, és felírta, hányas kilométernél kell majd lekanyarodnia a hetes útról. Amikor letette a telefont, elgondolkozott, hogyan tudná megjelenésével a legtöbb tekintélyt kelteni, hogy Egry Gusztáv elhiggye, tényleg el fogja intézni Grunner Tamást. Kinézett az ablakon a megmosolyogtatóan szelíd kinézetű Zsigulira, melynek köze sem volt a tekintély fogalmához. Sóhajtott egyet, aztán kutatni kezdett a szekrényében. Megtalálta egy dobozkában a másik, tekintélyesebb autó slusszkulcsát. A szekrény alján talált még egy, az alkalomhoz kellőképp csúnya, orosz szabású sapkát, melyet lány korában viselt utoljára. Fejébe húzta, fölvett hozzá egy feltűnésmentes, szűkített ballonkabátot, aztán kiment, hogy kinyissa a garázst.

A letakart jármű úgy derengett a sötétben, mint egy fehér leples kísértet. A nő felkapcsolta a villanyt, és lehúzta róla a ponyvát. Elégedett volt, mert az autó csillogott-villogott, cseppet sem látszott rajta az idő nyoma. Ahogy felnyitotta a motorháztetőt, és az akkumulátor pólusaira helyezte a töltő piros és kék vezetékét, olyan érzése támadt, mintha felébresztene egy alvó szörnyeteget.

 

Az éjszaka mélye ködöt hozott a Balaton felől, így a kék Moszkvics orrán túl elmosódtak a határok, akárcsak Grunner Tamás jövője. A száján széles ragasztószalag tapadt, keze hátrakötözve, ráadásul bilincs kapcsolta a hátsó ülés merevítő rúdjához. Az egyetlen kényelem a helyzetében az volt, hogy feldagadt állát a hűvös üveghez nyomhatta. Egész úton a halálra készült, hiszen biztos volt benne, hogy a titkos ügynök azért kocsikáztatja messzire, hogy valami erdőszélen feltűnés nélkül agyonlője. Most viszont percek óta álltak, és Tamás egyre inkább úgy érezte, várnak valamire.

A fák takarásából egyszer csak előcsillant egy ormótlan sziluett. Mély, bugyborékoló hanggal közeledett, és a köd szinte menekült madárszem-szerű fényszórói elől. Tamás döbbenten pislogott, mikor kirajzolódott előtte a hírhedt fekete autó. A régi Csajka kecsesen előrebillenve fékezett le előttük, mintha csak üdvözölné őket. A meglepetést tetézte, hogy Flóra szállt ki a volán mögül. Tamás alig ismerte meg a félelmet keltő öltözék és az arcára kiült kegyetlen, fagyos tekintet miatt. Most aztán látszott rajta, hogy ő a Nagy Ernő lánya.

Egry Gusztáv levette foglyáról a bilincset, pisztolyt nyomott a tarkójához, és átterelte a másik kocsihoz. Úgy hajította be Tamást a Csajka hátuljába, mint a pillecukrot. Látszott, hogy sokat gyakorolta ezt a mozdulatot. Rácsapta a csomagtartófedelet, eltette a fegyverét, és csípőre tett kézzel fordult Flórához.

 - Vigyázzon vele, eléggé izgága!

 - Ne féltsen engem! – mondta Flóra. – Megtudta tőle, mit akart pontosan?

 - Először angolul karattyolt, de nagyon szépen megkértem - a férfi vigyorogva balhorgot ütött a levegőbe -, hogy beszéljen magyarul, ha egyszer magyar nyelvű aktákban turkált. Éjjel elég fáradt tudok lenni a nyelvi kihívásokhoz. Nem volt túl beszédes, de mindegy, mert már akkor megláttam, mikor bejött az irattárba, és nem kaptam el rögtön, hogy lássam, mit keres. Éppen a férje ’78-as trieszti jelentését nézegette, mikor megzavartam.

 - Trieszt? Az utolsó küldetése, ha jól emlékszem.

 - Micsoda botrány volt! – nosztalgiázott Egry Gusztáv. – Megverte a célszemélyt, akit csak követni kellett volna. Nagy Ernő alig tudta visszakönyörögni az olasz hatóságoktól. Hogy mit kapott tőle utána, te jó ég!

Flóra nagy nehezen visszafojtotta a nevetését.

 - És ön mit csinált ilyen későn az irattárban, ha szabad kérdeznem?

Egry Gusztáv halkabbra vette a hangját.

 - Válogatom az aktákat, és egy részét hazaviszem gyújtósnak. Félek, hogy nemsokára kemény felelősségre vonások indulnak, és van, aminek egyszerűen nem szabad kiderülnie. Remélem, ebben egyetért. Meg is akartam kérdezni, mihez kezdjek az apja dokumentumaival.

 - Miért kérdés ez? Semmisítse meg! – utasította Flóra. – Talán azt akarja, hogy magát vagy engem meghurcoljanak miatta?

Egry Gusztáv szomorúan lehajtotta a fejét.

 - Akkor olyan lesz, mintha nem is létezett volna.

Flóra csodálkozva nézte az elérzékenyült titkos ügynököt.

 - Az emlékek megmaradnak – vigasztalta. – Jut eszembe, hol van a társa? Ketten mindig olyan találékonyak voltak!

A férfi kaján vigyorra váltott.

 - Béla pár éve végzetes ólommérgezést kapott. Hálás vagyok neki, hogy félrelökött, és előbb ment be egy szobába, mint én, mert a kilincs egy Kalasnyikov ravaszához volt drótozva.

 - Igazán sajnálom – mondta az asszony, aztán az órájára pillantott. – Most mennem kell. Mint tudja, van egy kis elintéznivalóm.

Elköszöntek, a titkosszolgálati tiszt visszasétált a Moszkvicshoz, de félúton megperdült.

 - Nagy elvtársnő! – kiáltotta. - Igazán jól áll önnek ez a kocsi.

 - Köszönöm – mondta Flóra, majd beszállt a krómdíszes ajtón, és egy gyors forduló után elhajtott a fekete sirállyal.

Nem indult rögtön Szőlőskút felé. Repedezett másodrendű utakon bolyongott egy ideig, hogy lássa, nem követik-e. Bár valószínűtlennek tartotta, hogy Egry Gusztáv ilyen pimaszságra vetemedne, biztosra akart menni. A nagy Csajkát kátyúk ringatták; olyan volt, mint egy éjsötét folyón ingó hajó, mely végül egy poros kamionfordulóban révbe ér.

Flóra óvatosan kinyitotta a csomagtartót. Látta, hogy Tamás kényelmetlen testhelyzetébe fagyva, dühös tekintettel követi a mozdulatait. Letépte az arcáról a ragasztószalagot, aztán önkéntelenül elhátrált a tüzet szóró szemek elől.

 - Mire vár? – mordult rá a férfi. – Úgy öl meg, mint a bátyámat, vagy mást tartogat nekem?

 - Mit beszél?! – csattant fel Flóra. – Most mentettem meg az életét!

Tamás elbizonytalanodott. Értetlenül nézett maga elé, amíg a nő fejcsóválva kioldotta a kezén a kötelet.

 - Hogy jutott eszébe ekkora őrültség, hogy csak úgy besétál a titkosszolgálat irattárába? – faggatta Flóra. – Egry Gusztáv meg is ölhette volna! Még szerencse, hogy felhívott, mert nem tudta eldönteni, mit csináljon magával.

 - Ön kérte, hogy hozzon ide? – kérdezte a férfi, miközben kikászálódott a csomagtartóból.

 - Igen, és most azt hiszi, halott. Soha többé nem szabad találkoznia ezzel az emberrel!

Tamás kinyújtóztatta elgémberedett tagjait.

 - Nem tervezem – mosolyodott el. – Higgye el, nem számítottam rá, hogy ilyen kaliberű őrangyalai vannak. Honnan ismeri őt?

Flóra nem felelt. Előrement, és a volán mögé ült.

 - Induljunk! – szólt hátra. – El kell tüntetnem ezt a kocsit, mielőtt világos lesz.

Tamás megpaskolta a Csajka krómozott fecskefarkát.

 - Hol szerezte a járgányt?

 - Az apámé volt – mondta Flóra. – Megtartottam, hátha egyszer majd sokat fog érni.

 - Egek! Vajon hányan haltak meg benne? – szörnyülködött a férfi, mikor a kilincshez nyúlt.

 - Szálljon már be!

 - Parancsára, elvtársnő! – vigyorgott Tamás, ám az asszony haragos tekintete nyomban elfújta a jókedvét.

 - Ne nevezzen így engem! Annyira vagyok elvtárs, amennyire maga CIA-ügynök. Úgy látom, nem érti, milyen kellemetlen helyzetbe hozott. Azt kérdezte, honnan ismerem Egry Gusztávot? Nos, ez a kedves ember segített a férjemnek belefulladni a Dunába! Nekem meg úgy kellett tennem, mintha az ő oldalán állnék… Nehéz szerep volt ez, elhiszi?

 - Jóságos ég! Bocsásson meg, nem tudtam – pironkodott Tamás. - Biztosan nagyon szerette Vass Szilárdot…

 - Egy frászt. De azt nem akartam, hogy meghaljon. Senkinek sem kívánnék ilyet.

A férfi megköszörülte a torkát.

 - Érdekes. Tegnap még azt mondta, ön ölte meg a bátyámat. Végül is azért mentem el a titkosszolgálati irattárba, hogy ezt tisztázzam, csak eltévesztettem a polcot.

Flóra mélyet sóhajtott.

 - Amit mondtam, részben igaz, de Ignác rég halott volt, mikor én végeztem vele. Csak ’79-ben jöttem rá, hogy ő felelős az anyám haláláért. Éppen egy esküvőről tartottam hazafelé, volt nálam egy virág, amit elvittem a sírjához, de ott úgy éreztem, ideje, hogy mindenért megfizessek neki.

 - Az valami titkosszolgálati esküvő lehetett, ha hatlövetűt is osztogattak! – nevetett a férfi megkönnyebbülten. - Tudtam ám, hogy maga nem lehetett a bátyám gyilkosa. Ki tette? Nagy Ernő, ugye?

 - Csak szerette volna, de Ignác megelőzte.

 - Öngyilkos lett? – nyögte Tamás, aztán percekre elnémította a döbbenet.

Flóra nehezen tűrte ezt a csendet. Beindította a kocsit, és kikanyarodott az útra Szőlőskút felé.

 - Örülnék, ha egyszer elmesélné nekem az egész történetet – nézett fel a férfi. – A részletek… egyszerűen nem állnak össze.

 - Mára elég ennyi. Mozgalmas napja volt, pihenje ki magát! Holnap hétre jöjjön reggel, szeretném bemutatni a tanári karnak.

 - Rendben – adta fel Tamás. – Köszönök mindent.

Kiszállt a Csajkából a Rőzse utcában, Flóra pedig elhajtott a falun át, olyan halkan és óvatosan, amennyire csak lehetett egy ekkora monstrummal.

 

Szerencsére másnap sem havazott, így Tamás bemutatkozása az új munkahelyén remekül kezdődött. Szinte a bőrén érezte a döbbent, csodáló vagy éppen botránkozó tekinteteket, mikor lassan begördült az iskolaudvarra a dübörgő Harley-n. Az óráit azzal a régi szenvedéllyel tartotta, amiről azt hitte, rég kiveszett belőle, a diákok meg tátott szájjal hallgatták: még senkit sem hallottak így beszélni a molekulákról. A nap végén, mikor kiment a parkolóba, egy hetedikes fiút talált a motorja ülésén. Száli Tibor ide-oda forgatta a kormányt, és hangosan brümmögött. Tamásnak annyira hízelgett ez a látvány, hogy elvitte a fiút egy körre a faluban. Mikor visszatértek, három nyolcadikos lány állta körül őket ellenállhatatlan, huncut mosollyal. Tamás nem tehetett mást, őket is szép sorjában elvitte motorozni. Amikor a harmadik lánykával visszaérkezett, már egy nagy csapat gyerek állt az udvaron. Annyi benzinje nem volt, hogy most rögtön mindenkit megmotoroztasson, ezért gyorsan megfordult, és elhajtott. Nevetve nézte a visszapillantóban, hogy a fél iskola fut utána. Az első napja túlságosan is jól sikerült.

A következő hetekben sok hó esett, ezért Tamás csak lassan tudta teljesíteni kimondatlan ígéretét, hogy az iskola összes diákját elviszi motorozni - a csúszós utak miatt ő maga is inkább gyalog járt. Ebből egyenesen következett, hogy többször tért be a Szőlő Presszóba, mint egyébként. Egyik alkalommal egy vén fickó könyvvel a kezében odatántorgott hozzá, jól megnézte magának, és figyelmeztette, hogy nem fog ám sokáig az iskolában dolgozni, ha ennyit iszik. Tamás erre csak megvonta a vállát. Mi sem állt távolabb a természetétől, mint hinni a rossz ómenekben.

Februárban kétszer is látogatást tett az igazgatói irodában, mert szeretett volna kémia-, majd biológia szakkört indítani, és mindkétszer rákérdezett, hogy megtudhatná-e végre a teljes igazságot Ignác haláláról, de nemleges választ kapott. Aztán nőnapon reménykedve becsengetett Flórához egy marék hóvirággal. Az asszony szó nélkül elvette a csokrot, becsapta a kaput, és visszasietett a házba. Tamást különös módon ez sem szomorította el. Emlékezett rá, hogy mikor megérkezett Szőlőskútra, leginkább egy kupac hamuhoz tudta volna hasonlítani magát, most viszont újra érezte a régi tüzet. Remélte, hogy hamarosan elég erős lesz ahhoz, hogy megolvassza a Flóra körüli jégpáncélt.

 

Március 15-én Doróczy Alfréd az előző éjjel végigolvasott kamikazékról szóló könyv katarzisában ébredt. Ez különös jelentőséget adott ennek a sáros reggelnek. Egyébiránt szokásához híven pálinkával kezdte a napot, és kinézett a koszos ablakon. Fent lakott a déli dombon, innen rálátott a Szőlőskutat elhagyó főútra, melyre egyszerű, földes bekötőút vezetett le kicsiny, meredek tetős házától. Látta, amint Nagy Flóra lassan kihajt a faluból, a kutyája pedig lógó nyelvvel lohol a kocsi után. A nő sokszor így intézte a kutyasétáltatást, ha rossz idő volt: elgurult a kiserdőig és vissza, bőven elég mozgás az állatnak egész napra. Doróczy megfigyelte már ezt, ahogy azt is, hogy minden alkalommal megáll a domb aljában, éppen ebben a kis kereszteződésben, hogy bevárja az elfáradt ebet.

A férfi ezen a reggelen is végignézhette volna mindezt, mint egy távoli, ismétlődő filmjelenetet, de ezúttal erős vágyat érzett rá, hogy teljes jogú részese legyen. Átkozta magában egykori főnökét, aki mindent elvett tőle: mióta nincs munkája, senki, még az ivócimborái sem veszik komolyan. Ráadásul azt hallotta Gödry Mártától, hogy az a Grunner, a nála százszor züllöttebb kinézetű új kémiatanár arcátlan módon udvarolni kezdett az igazgatónőnek. Márpedig az egyetlen dolog – gondolta Doróczy – amit ez a nő nem érdemel meg, az a szerelem. Felhajtott még egy kupicával, és ismét a nagy hatású könyvre tekintett. A borítóról egy mindenre elszánt japán pilóta vicsorgott rá Zero vadászgépe kabinjából. Doróczy Alfrédot megbabonázta a kép, valósággal kényszerítette, hogy megfeleljen egy idegen és nehezen érthető erkölcsi eszménynek. A baj csak az, hogy nem bízik magában, de eszébe jutott, hogy ezen könnyen segíthet. Lement a pincébe a vegyszeres szekrényhez, és egy kicsi fiola nitroglicerint húzott elő belőle.

Visszament a szobába, és meghúzta a pálinkás üveget. Már csak néhány perce maradt, amíg Nagy Flóra visszatér. Nemsokára teljesítenie kell a küldetést. Kiment, és beszállt az autójába. Most harci vörösre festett repülőgépnek érezte az ócska Skodát. A nő hamar visszajött, és lefékezett a kereszteződésben. Letekerte az ablakot, kihajolt, és mosolyogva figyelte a lemaradt ebet. Az öreg szíve hevesebben kezdett verni. Hívta, csalogatta a bosszú édes íze. Beindította a kocsit, és gázt adott. A kerekek magukra szedték az ázott talajt, sáreső hullott a dombtetőről leszáguldó jármű nyomában. Mikor Doróczy úgy sejtette, menten elfogja az ostoba félelem, hátrahajította a nitroglicerines fiolát. Apró pukkanás hallatszott, és a hátsó ülés kárpitja máris tüzet fogott – most már nincs menekvése, végig kell csinálni.

Látta, hogy Flóra észreveszi, riadt arcot vág, és gyorsan el akar indulni, de idegességében lefullasztja a Ladát. Aztán a jobb oldali ajtó felé menekülne, de a megfeszülő biztonsági öv nem engedi. Alfréd nevetve nézte az asszony tehetetlenségét. Egy utolsó kormánymozdulattal becélozta a Skoda orrával a bal első ajtót, és beleszáguldott a Ladába.

 

Grunner Tamás kiment az udvarra, hogy az ünnep alkalmából fényesre törölgesse a Harley-Davidsont. Azt hitte, nyugalmas lesz a reggel, de meglátta azt a baljós füstoszlopot a falu végén. Aztán Cézár vonult be az utcába, és kétségbeesetten ugatott a házak felé. Tamás tekintete ijedten villant újra a füstre. Összeállt a kép.

 - Flóra!

Felugrott a motorra, és úgy hajtott el, hogy az első kerék egy pillanatra a levegőbe emelkedett. Alig hitt a szemének, mikor a helyszín látótávolságba ért: egymásba rohant autók, az egyik lángol… A férfi ütközésig húzta a gázkart, de rögtön fékeznie kellett, mert egy fiúgyerek kifutott előtte az útra. Száli Tibor volt az. Megtorpant a látványtól, és elejtette a hóna alatt lévő gördeszkát. Tamás megállt mellette, és a vállára tette a kezét.

 - Eredj, és hívj mentőt!

A fiú elszaladt, Tamás meg odarohant a két roncshoz. A Skoda sofőrje már felismerhetetlenné égett, a lángok éppen a Lada összetört oldalát nyaldosták, Flóra pedig mozdulatlanul borult a kormányra. A férfi feltépte a jobb első ajtót, gyorsan kicsatolta a nőt fogva tartó biztonsági övet, aztán kihúzta az ernyedt testet, éppen mielőtt a Lada belsejében felcsapott volna a tűz. Flórával a karjában visszasietett egészen a Harley-ig, és az árok menti fűre fektette asszonyt. Csak most vette észre a zúzott sebet a halántékán, melyből apró vérpatak csorgott végig az arca bal felén. Ez tehetett róla, hogy hiába szólongatta, nem reagált, ráadásul alig lélegzett, az ajkai lassan elkékültek. A férfin úrrá lett az aggodalom. A lángok időközben elérték valamelyik kocsi tankját, és hatalmas tűzcsóvák törtek fel az égbe. Tamás a testével védte Flórát a szétrepülő törmeléktől. A robbanás után sokáig csengett a füle, de megesküdött volna rá, hogy közeledő szirénák reményteli hangját hozza a szél.

 

Tamás fel-alá sétált a siófoki kórház folyosóján, mikor az a magas, dauerolt hajú fiatal nő berontott az ajtón, és Hol van az anyám? – kiáltással letámadta az első útjába akadó nővért. Faggatta pár percig, aztán aggodalmas arccal odament Tamáshoz.

 - Az a hölgy azt mondta, maga mentette ki az anyámat a kocsiból. Tud már róla valamit?

A férfi nem győzött csodálkozni, mikor fölfogta, hogy Flóra lánya áll előtte. Önkéntelenül kihúzta magát, de a nő így is fölé magasodott – nyilván Vass Szilárdtól örökölte a termetét.

 - Az édesanyja csúnyán beverte a fejét, most vitték röntgenre, többet én sem tudok – közölte. – De bízom benne, hogy minden rendben lesz.

 - Jaj, de kedves, köszönöm! Eljöttünk Párizsból, mert a férjem mindenképp el akarta vinni a fiúkat a pesti ünnepségre, én meg arra gondoltam kora reggel, hogy elugrok egyet beszélgetni anyámhoz. Annyira megijedtem, mikor Szőlőskúthoz értem, és ott égett az ő kocsija a falu végén! El sem tudja képzelni, mennyire hálás vagyok önnek! – hadarta a nő, aztán megtorpant a nyelve. – Elnézést, még be sem mutatkoztam, Lakiné Vass Szilvia.

 - Grunner Tamás.

Szilvi keze megállt kézfogás közben.

 - Grunner? – csodálkozott.

A férfi rögtön rájött a döbbenetből, hogy honnan lehet ismerős Szilviának az ő vezetékneve: úgy látszik, Flórán kívül ez a lány is tudja azt, amire Tamás kíváncsi. Most vagy soha. Elővette a legmegnyerőbb mosolyát, és egy padhoz invitálta a fiatal nőt.

 - Jöjjön, szerintem sok mindent meg kell beszélnünk.

 

Flóra nyűgösen tért magához. Az oxigénmaszk valósággal főzte az arcát, ezért egy tétova kézmozdulattal leszedte. Lámpafényben tündöklő, szenvtelenül fehér mennyezetet látott, mely nem árulta el, hol van. Óvatosan körbejáratta a tekintetét, és jobbra sandítva meglátta Tamást, aki egy székben aludt mellette. Kibontott haja a szemébe lógott, szakadt inge alól ezüst szőrszálak kandikáltak ki, jobb alkarján átnedvesedett kötés éktelenkedett. Úgy festett, mintha egy hosszúra nyúlt rock fesztiválról érkezett volna, de Flóra most mindennél jobban örült neki. Kinyújtotta a karját, és sután megérintette a férfi térdét. Tamás fölriadt, aztán széles mosolyra nyílt az arca. Két tenyerébe szorította a nő kezét.

 - Flóra! Hát felébredt végre!

Az asszony megpróbálta felemelni a fejét, hogy szembenézhessen vele, de a mozdulattól olyan fájdalom hasított a bal oldalába, amely fekve marasztalta.

 - Óvatosan! – figyelmeztette Tamás elkésve. – Van néhány törött bordája.

 - Nagyszerű… és még a fejem is sajog – jegyezte meg Flóra. Meglepődött, milyen halk és erőtlen a saját hangja.

 - Azt mondták, hamar rendbe jön – vigasztalta a férfi. – Emlékszik a balesetre?

Flóra dühös szemeket meresztett rá.

 - Doróczy meg akart ölni! Ez magának baleset?

 - Bocsánat, a nyelvemen ragadt a szó. Egészen addig annak hittem, amíg a rendőrök ki nem hallgattak. Ez a rohadt Doróczy! De hát miért önt? Miért nem engem?

 - Én rúgtam ki – vont vállat az asszony, majd a férfi karjára mutatott. – Magával mi történt?

Tamás úgy emelte fel a kezét, mintha csak most venné észre a sérülését.

 - Semmiség. Megégettem, mikor kihúztam önt a kocsiból.

 - Megégette? – csodálkozott Flóra.

 - Igen, kigyulladt a Skoda, és a tűz átterjedt…- telefoncsörgés szakította félbe a mondatot.

Tamás felpattant, és kisietett a folyosó falára szerelt készülékhez. Tudta, hogy Szilvia még az éjjel hívni fogja, hogy az anyjáról érdeklődjön.

 - Jöjjön ide, remek meglepetés várja! – újságolta a férfi, majd letette a kagylót.

Mikor visszament Flóra ágya mellé, az asszony szó nélkül, kérdőn tekintett rá. Tamás ezzel mit sem törődött.

 - Régóta meg akartam kérdezni valamit, és szeretném, ha őszintén válaszolna. – Megvárta, hogy a nő bólint, aztán folytatta: - Miért nem mondta el még mindig, amit tudni szeretnék?

 - Mert ha maga mindent megtud, akkor elmegy – suttogta Flóra. – Én pedig azt akarom, hogy maradjon.

 - Mindent tudok, mégis itt vagyok. – jelentette ki Tamás. - A lánya volt olyan kedves, és…

 - Nem!

 - Ön azért ment férjhez Vass Szilárdhoz, hogy el tudja temetni a bátyámat. Nincs az a hála, amellyel ezt viszonozhatnám. Az a legkevesebb, hogy maradok, nem csak az iskola miatt, hanem mert… szeretem magát.

Flóra nem felelt, a párnába fúrta az arcát. Sírni kezdett az örömtől, a kétségektől, a kiderült titok szégyenétől, és siratta az elveszett időt, amit akkor élt volna át, ha előbb ismerik egymást ezzel a csodálatos emberrel. Még akkor is patakzottak a könnyei, mikor Szilvi a hirtelen eltűnő mosolyával megérkezett. Tamás kettesben hagyta őket. Örült, hogy a lány leváltja, mert már ő is nehezen bírta érzelmileg a helyzetet.

 

Flóra még a siófoki traumatológusok optimista becsléseinél is lényegesen hamarabb felépült. Hogy ez pontosan minek volt köszönhető, nem tudni, ám biztosan közrejátszottak benne a Cézárral tett gyönyörű tavaszi séták, és az, hogy Tamás minden nap átjött hozzá ebben-abban segíteni, még akkor is, amikor Flóra már egyáltalán nem szorult segítségre. Egy péntek délután, mikor kocsma helyett betért hozzá, a nő éppen telefonált, méghozzá oroszul. Tamás elcsodálkozott.

 - Ki volt az? – kérdezte, mikor Flóra letette a kagylót. – Olyan szépen beszél pa ruszkij, hogy elképesztő.

 - Sokat gyakoroltam – mosolygott a nő. - Gimnazista koromban minden évben Moszkvában nyaraltunk apámmal. Ismerek pár érdekes alakot az ő révén. Most egy autókereskedőt hívtam fel, hogy megtudjam, mennyit érhet a Csajka. Találtam rá vevőt, ma éjjel már viszem is.

 - Micsoda? Miért nem jön el érte ő? – morgott Tamás.

 - Egyrészt, én utána új kocsit veszek Pesten, másrészt meg Egry Gusztáv az illető.

Tamás nagyokat hüledezett, és megpróbálta lebeszélni az asszonyt a kockázatos vállalkozásról, de hiába. Kénytelen volt belátni, hogy alig ismeri még őt: ha Flóra száguldozni szeretne az éjszakában azzal a szörnyű autóval, hát legyen. Lehet, hogy most éppen erre van szüksége.

Este szótlanul nézte, ahogy a nő meglepetésnek szánt gravírozott táblácskát ragaszt a Csajka műszerfalára N.E. 1910-1979 felirattal, és sok szerencsét kívánt neki, amikor útnak indult a mély hangon dohogó fekete régiséggel. Akkor is épp a garázsajtóban állt, mikor Flóra másnap délben visszatért egy vadonatúj, hófehér… Ladával. A nő kiszállt, és büszkén megpörgette ujján a Samara slusszkulcsát.

 - Na, most már nem kell minden reggel motorral vinnie az iskolába!

 - Pedig az mennyire tetszett a gyerekeknek! – sajnálkozott a férfi. Az igazgatónővel a Harley-Davidsonján érezte leginkább, hogy sikeresen meghonosította Szőlőskúton a lázadás eszméjét. – Minden rendben ment?

 - Hogyne. Egry Gusztáv úgy örült a Csajkának, hogy az hihetetlen. Főleg, mikor megtudta, hogy páncélozott.

 - Micsoda?

 - Még nem meséltem? – kérdezte Flóra. – Azóta is sajnálom, de nem lehettem Pesten ’56-ban. Az apám tudta, hogy készül valami, és jóval előbb elvitt a nagyszüleimhez, egy alföldi tanyára. Mikor visszajött értem, a Pobjedánk egyik fele tele volt lyukakkal, mintha megsorozták volna gépfegyverrel.

 - Hogy élte ezt túl? – csodálkozott Tamás.

- Nem lett semmi baja - legyintett a nő. – Ő mindig tudta, hogyan kell helyezkedni, de akkor azért megfogadta, hogy a következő kocsija golyóálló lesz.

Flóra ásított egy hatalmasat.

 - Látom, tegnap óta le sem hunyta a szemét.

 - Arra nem volt idő – mondta az asszony. – Végigcsajkáztuk a várost, aztán Gusztáv még megmutatta a fegyvergyűjteményét.

 - Akkor bizonyára jól szórakozott – jegyezte meg Tamás kissé morcosan. – Aludja csak ki magát, mert majd szeretném rábeszélni egy újabb kirándulásra!

 

Április legszebb vasárnapján Tamás és Flóra motorra szálltak a verőfényes napsütésben. Késő délelőtt értek Zánkára, és a nő útmutatását követve felkaptattak a Neara-dombra. Flóra leszállt Tamás mögül, és körbemutatott a kövekkel tűzdelt, virágzó dombtetőn. A nap üde árnyalatokat festett a tisztást körülálló vén fák törzsére, és mélán kacsingatott reményszín lombjaik közül.

 - Íme, Neara.

Tamás széttekintett a világ gyönyörű kis zugán, ahol a természet szinte minden kincse összegyűlt, hogy teljes pompájában ragyoghasson.

 - Máshol nem is lehetne – mondta. – Hol van ő?

A nő egy majdhogynem észrevehetetlen, hosszúkás buckához vezette Tamást. A férfi letérdelt a földből alig kiemelkedő, virágba borult sírhelyhez, Flóra pedig úgy látta, jobb, ha kicsit egyedül hagyja. Elsétált céltalan a friss fűben, és egyszer csak megpillantott valami ismerőset az egyik apró szikla mélyedésében. Nem gondolta, hogy az ilyesmi tíz év után is előkerül. Óvatosan lehajolt érte.

 - Mit talált? – kérdezte a háta mögül Tamás.

Flóra széttárta a tenyerét, a férfi pedig elvette a tárgyat, és játékos rosszallással a szeme elé emelte: töltényhüvely volt.

 - Nocsak, nem szedte össze a bizonyítékokat! – szörnyülködött vigyorogva, és messzire elhajította a kicsiny fémhengert.

Flóra leszegett fejjel pillantott rá, durcás szemében a Balaton szelíd hullámai tükröződtek. Tamás finoman átkarolta, magához húzta, aztán megcsókolta. Flóra válaszul a nyakába fonta a karját. Oly sok idő után újra jól érezte magát egy férfi ölelésében.

 - Tudja, mi jutott eszembe? – mosolygott Grunner Tamás élete legjobb csókja után. – Maga és én együtt, szabadon, Nearában… Ignác álma teljesült!

 - És az én álmom is – mondta Flóra Tamásnak és az emlékeiben élő másik tüzes szempárnak.

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2011-05-30 17:22 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Ha már az előző részek kint vannak, ezt nem tartom vissza egy generáljavításra, de ráférne egy. Főleg írástechnika: mondjuk a nevek. Iszonyú sokat ismételed tök feleslegesen a szereplők neveit, mintha attól félnél, az olvasó félúton elfelejti. Ez paródiában lehet stíluselem, itt hibának könyvelem el. A fele simán kihúzható. Nézd csak meg a végét, kapsából: Tamás, Flóra, Tamás, Flóra, Tamás, Flóra. Ennyit még a kezdő nyelvkönyvek sem ismételtetnek. :)

_____________________
Dr. Bloody Dora

h, 2011-05-30 18:24 Esvy

Esvy képe

Igazad van a nevekkel kapcsolatban, nekem is feltűnt a gyakori előfordulásuk. Az ilyen viszonylag hosszabb művek ismétlésellenes fogásai terén még fejletlen vagyok, sajnos a végére teljesen kimerült az eszköztáram. Bármilyen tanácsot szívesen fogadok. :)

 

A korlátok is korlátoltak.

h, 2011-05-30 18:51 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Semmi ördöngősség, ugyanazt kell csinálni, mint a viszonylag rövidebb műveknél, csak ha már te sem tudod, ki-mit-mikor-miért, akkor nem árt elismételni. :) (Ez persze nem működik, ha előtted van a történet, túlságosan beleéled magad. Ezért jó, ha tökkelütött vagy, és már ahhoz is jegyzet kell, hogy hol van a Word a gépen.)

Illetve ha vázlatot írsz, az mindig jó. Először egy rövid vázlatot a fő mozzanatokról, aztán azt egészítgeted ki egyre mélyebb szinteken, egyre részltesebben, míg a végén már csak a mondatokat kell megfogalmazni, és meg is vagy. Aztán a kész műből lehet szinopszist írni, azt lehet küldözgetni boldog-boldogtalannak.

És most ideje elmennem a postára befizetni azt a csekket, amit nem tudom, hová tettem, mert felírtam ugyan, de elvesztettem a cetlit.

_____________________
Dr. Bloody Dora

h, 2011-05-30 19:21 Esvy

Esvy képe

Köszönöm a tippet! :)

 

A korlátok is korlátoltak.

sze, 2011-06-01 16:03 Maggoth

Maggoth képe

Hát, ez a végére igencsak elment Románás irányba, ha nem dobta volna fel a kémes vonal, valószínűleg elhaláloztam volna rajta :)

De ez nem a te hibád, egyszerűen ez a zsáner annyira nem fekszik nekem, attól függetlenül szerintem jól volt megírva, simán el tudnám képzelni, hogy egy ilyen papírfedelű füzetecskében megjelenjen. Izé, inkább nem osztályozom, mer ebben a műfajban nem érzem magam annyira otthon. Abban viszont Dórának igaza van, hogy a vége felé sok a név.

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

sze, 2011-06-01 16:25 Esvy

Esvy képe

Őszintén megmondom, a végére nekem is kicsit az agyamra ment a sztori, mert először próbálkoztam ilyen (azóta sem tudom, hogy milyen) műfajjal. A végén jogos a kifogás, nomen et nomen, meg kifogyott, ami addig hajtotta. Lehet, hogy még átírom, vagy összeteszem a három részt, és kisregénnyé bővítem. :)

 

A korlátok is korlátoltak.

k, 2012-03-27 09:49 BáróTornádó

BáróTornádó képe
5

Szia! Láttam a Dekadencia c. írásodat, el is kezdtem olvasni, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább ránézek régebbi írásaidra.

Látom a hsz-okból, hogy ez egy történet ciklus, de mivel végigolvastam értetlenkedés nélkül, ezért felfogtam, hogy külön álló sztorik.

Az adatlapodon azt is megszemléltem, hogy Te pont akkor jelentél meg a Karcon, amikor én (sértettség, önérzetesség miatt) kimaradtam.

Pont Te vagy az egyik élő figyelmeztetés, hogy aki lemarad, az kimarad:) Ugyanis nagyon élveztem, annak ellenére, hogy (ha utánam nézel, láthatod) én a cinikus humor művelője vagyok. Igazándiból van ebben is némi humoros vonulat, csak elnyomja a szerelmi téma. A Julia magazinhoz persze még ez is kevés. kellene még egy kis petting is (ahogy én azokat a mágázinokat elképzelem).

Fogok olvasni Tőled még, és majd osztályozok is. Pont azért választottam az adatlapod "írások" fülén ezt, mert színtelenül árválkodtak a csillagok kontúrjai, gondoltam, ha jó a cucc, majd én besárgítom.

Két hibát szúrtam ki, többet nem, mert lendített tovább az élvezetes történet;

"Szenteste Flóra elgondolkozva rakosgatta a fenyőre a kicsiny, aranyló gömböket." A szórend miatt, és mivel először tünt fel a szereplő, azt hittem, hogy Szenteste Flóra a neve, ki is zökkentett, most ez paródia, ilyen névvel - kérdeztem magamban.

"Gimnazista koromban minden éven Moszkvában nyaraltunk apámmal." Sima elütés (éven, évben helyett).

Meg vagy hívva a www.irjunk.hu-ra alkotónak, gyere!

 

Süss fel Én! Fényes Én!
Kertek alatt a ludaim megfagyÉn...

k, 2012-03-27 20:28 Esvy

Esvy képe

Köszönöm a csillagokat, örülök, hogy tetszett a történet! Ajánlom az előző két részt is, mert sok ponton összefüggenek. Az első "hibát" pont ezért találtad meg: aki olvasta az előzményeket, tudja, ki az a Flóra. Az évent javítom. A netes oldalt mindenképp megnézem, köszi a meghívást!

 

A korlátok is korlátoltak.