Az álmodó éjszakája

(Az Álmodó-trilógia első része)

 

 

1962 nyara, Zánka, gyermektábor

 

 – Ne bámulj! – kérte Flóra sokadszor.

Ignác morogva fordult meg a matracán, szembe a rácsos ablakon át beszűrődő holdfénnyel. Flóra sajnálta, hogy helyhiány miatt nem jutott nekik két külön szoba, de nem volt szíve

kiküldeni a férfit a szabad ég alá, ő pedig táborvezetőként nem szándékozott a horkoló konyhásnők társaságában aludni. Elgondolkodva nézte Ignácot. Ez volt a tábori hét utolsó éjszakája, mégsem tudott róla sokat. A semmiből jött T1-es Pannóniáján, mégis úgy ismerte a vidéket, mint a tenyerét. Minden nap kirándult a gyerekekkel, növényhatározást tanított nekik, mindezt olyan szeretettel és odaadással, hogy a legjobb pedagógusok

is példát vehetnének róla, pedig – állítása szerint – nincs semmiféle képzettsége, gondnokként van itt. Sokat segített így Flórának, aki első alkalommal jött táborozni Zánkára a gyerekekkel: a tanítónőnek már csak strandra kellett vinnie őket, meg közös fagylaltozásra, hogy meglegyen számukra a napi élménymennyiség.

 – Most meg te bámulsz engem – mondta Ignác.

Visszafordult Flóra felé. Sokáig farkasszemet néztek, majd a tanítónő zavarba jött, pislogni kezdett.

 – Bocsáss meg, túl sok időt töltök gyerekek között, és kezdek úgy viselkedni, mint ők.

Ignác elmosolyodott, aztán nagy nyújtózkodás közepette felállt, mintha jót aludt volna, pedig le sem hunyta a szemét.

 – Mondd csak, eljönnél velem Nearába? – kérdezte.

Flóra nagy szemeket meresztett.

 – Hova?

 – Neara földjére.

 – Hol van ez a… Neara?

 – Tulajdonképpen ott, ahol akarjuk, hogy legyen. – Ignác most már vigyorgott. – Persze, bizonyos helyek alkalmasabbak hozzá, mint mások.

 – Miről beszélsz?

Ignác tekintete kifürkészhetetlen maradt.

 – Csak gyere, és megtudod.

 – Nem hagyhatjuk egyedül a gyerekeket! Ők az első osztályom, ha történik velük valami…

 – Ne aggódj, alszanak a finom vacsorától, mint a tej.

Flóra is felkelt, kilépett a folyosóra, hogy ellenőrizze a lányok, majd a fiúk szobáját. Valóban aludt az összes gyerek. Ez furcsa volt, a korábbi éjszakákon mindig párnacsata dúlt, a fiatal tanítónőnek többször is fegyelmeznie kellett. Vajon fáradtak már az utolsó napon, vagy az Ignác-féle pikáns paprikás krumpli ütötte ki őket? Amikor visszament a szobájába, a férfi felöltözve várta. Flóra meglátása szerint remekül festett kifakult fekete ingben, nadrágban, és vörös kendővel a nyakában.

 – Én akkor is megyek, ha te nem jössz – mondta, és vállára kanyarított egy hátizsákot.

 – Rendben, veled megyek – mondta Flóra.

Gyorsan átöltözött, majd kisietett Ignác után. Felült mögé a Pannóniára, és útra keltek. Száguldottak egyet a csillagos ég alatt, aztán lekanyarodtak egy hepehupás földútra, amely erdős dombra vezetett. Ennek is egy magasabb kiszögellésén Ignác leállította a motort. Flóra leszállt, és körülnézett. A lombok közt láthatta a Balaton egy nagy darabját, az éjben csupán a víz csillogása árulta el a hatalmas tó jelenlétét.

 – Olyan sötét van – sóhajtotta.

 – Az álmodó éjszakája sohasem egészen sötét – mondta Ignác, és a felhők mintha csak a szavait várták volna, félreúsztak a Hold elől.

A férfi leült a puha, magas fűbe, és maga mellé hívta a tanítónőt. Elővett a hátizsákjából két üveg sört, felbontotta őket.

 – Ott egy hullócsillag! – mutatott a távolba, és amíg Flóra az ég színes vándorára figyelt, egy kis port hintett a sörébe. Hasonló keveréket, mint amit a gyerekek vacsorájába tett.

Csendben iszogattak, aztán Ignác Nearáról beszélt. Flóra lenyűgözve hallgatta a mesét az álomvilágról, ahol örök a tavasz, szabad a szó és a gondolat, a Párt helyett béke, igazság és szeretet uralkodik. Végül nem is a szavakat hallotta, csak a belőlük áradó szenvedélyt.

 – De szép is lenne – ábrándozott.

 – Lesz is nemsokára – mondta Ignác. – Ez a világ már nem maradhat fenn sokáig, önmagát pusztítja el.

Flóra álmatagon kuncogott.

 – Ó, bárcsak igazad lenne, de olyan tehetetlenek vagyunk! Egy egész rendszer van ellenünk. Az álmaid könnyen bajt hozhatnak rád. Jóságos ég, ha hallaná az apám, miket mondasz… Ő nagykutya a Belügyminisztérium Vizsgálati Főosztályánál. El sem tudod képzelni, mit művelne veled.

 – Szóval nem hiszed, hogy létezik Neara – szólt Ignác komoran.

 – Szeretném, ha lenne – mosolygott Flóra. – Biztosan tetszene nekem.

 – Akkor nézz fel! Látod a tűzkört a Hold körül? Az a kapu!

A tanítónő felnézett a Holdra, és tényleg volt egy tüzes sárga, villódzó kör körülötte. Hirtelen mindent megértett: Ignác – Ignis – tűz. Ignác maga a tűz. A férfi vállára hajtotta a fejét. A következő pillanatban már aludt.

Ignác vetett egy pillantást a Holdra, mely körül semmiféle karika nem volt, de tudta, hogy a por egy összetevőjének használói ilyesmiket szoktak látni. Várt egy kicsit, aztán megrázta a vállát; hagyta, hogy a tanítónő lassan lecsússzon róla, és ernyedten elnyúljon a földön. Fölszaladt a dombtetőre, hogy bekapcsolja a motor lámpáját. Visszasietett, meztelenre vetkőztette Flórát, majd a karjaiba vette, és bevitte a fénykör közepére. Letelepedett mellé, aztán levélpapírt vett elő, és írni kezdett. Amint befejezte a jelentését, borítékba csomagolta, megcímezte, bélyeget ragasztott rá, a nőt pedig felöltöztette, és finoman a fűbe fektette. Csendben felkelt mellőle, majd felszállt a Pannóniára, és legördült a dombról. A motort csak a lejtőt követő földúton indította be, mikor már messze járt. Megállt Zánka legelső postaládájánál, bedobta a levelet, aztán visszahajtott Flórához. Már pirkadt, mikor a tanítónő magához tért. Hunyorogva nézett körbe a hajnali szélben hajló lombokon, a fodrozódó tófelületen, végül Ignác mosolyán állapodott meg a tekintete.

 – Tetszett Neara? – kérdezte a férfi.

 – Neara? – csodálkozott Flóra. – Voltam ott? Nem emlékszem rá.

 – Szerencsés vagy – mondta Ignác. – Én emlékszem rá. Bárcsak el tudnám felejteni, akkor nem vágynék vissza folyton.

Flóra ásított közben egy nagyot, így nem hallotta pontosan a férfi szavait.

 – Mit mondtál az előbb?

 – Nem érdekes – rázta a fejét Ignác. – Gyerünk vissza, mielőtt felébred az osztályod!

Visszamotoroztak a táborba. A tanítónőnek rengeteg dolga volt, amíg felkészítette a gyerekeket a délben induló vonatra. Szerencsére még akadt egy perce elbúcsúzni Ignáctól.

– Találkozunk még valaha? – kérdezte a férfitől.

 – Jövőre ugyanekkor ugyanitt, ha hozod táborozni a gyerekeket.

 – Addig levelezhetnénk – ajánlotta Flóra.

 – Az nem jó – mondta Ignác. – Nem töltök sok időt egy helyen.

Kezet fogtak, aztán a tanítónő elindult a gyerekcsapat élén. Az útközben elveszített labdák, sapkák, zsebkendők ellenére elérték a vonatot. Már fél órája utaztak, amikor a sínek mellett húzódó főúton egy motoros utolérte őket. Ignác volt az. Széles mosollyal integetett. Flóra lehúzta a fülke ablakát, és visszaintett. A szomszédos kupékban is csattantak a lenyíló ablakok, a gyerekek azt kiabálták: Ott van Ignác bácsi! Egymást lökdösve integettek neki. A férfi intett még egy utolsót, aztán gázt adott a Pannóniának, megelőzte a vonatot, és az út is elkanyarodott vele. Flóra sokáig nézte. Irigyelte a szabadságát. Kicsivel később bekopogott hozzá egy tanulója.

 – Mit szeretnél, Pistike?

A kisfiú zavarba jött, de azért belekezdett:

 – Hát, igazából a Magdika szerette volna megkérdezni a tanító nénitől, csak nem merte.

 – Mit, Pistike? – mosolygott Flóra bátorítón.

 – Hát azt, hogy a tanító néni szerelmes-e az Ignác bácsiba.

Flórát meglepte a kérdés, de nem mutatta ki.

 – Megmondhatod a Magdikának, hogy én és Ignác bácsi csak barátok vagyunk.

 – Úgy, mint én meg a Magdika? – kérdezte a kisfiú.

 – Igen, valahogy úgy.

Amikor Pistike kiment, Flóra nagyon egyedül érezte magát. Arra gondolt, hogy az apja mindenáron férjhez akarja adni Vass elvtárshoz, akinek a bácsikája igen magasra jutott a pártvezetésben.

 

 

Nagy Ernő kibontotta a neki címzett borítékot. A levél első részében ez állt:

 

 

Tisztelt Nagy Elvtárs!

 

Tudom, sok idő telt el utolsó találkozásunk óta, de biztos vagyok benne, hogy emlékszik még rám. Egyszer régen azt kérte tőlem, írjak jelentést Önnek bizonyos nemkívánatos személyekről. Akkor a kérését megtagadtam, ennek következtében az Ön által koholt vádak alapján részem volt az Ön szíves vendéglátásában a korábbi ÁVH-börtönben. Ön akkor vizsgálótiszti minőségben volt jelen.

Most írtam egy jelentést kizárólag Önnek. Remélem, sikerül vele némi elismerést szereznem az Ön részéről, annak ellenére, hogy az Ön által régen nagyra tartott képességeimet nem Ön mellett, hanem Ön ellen használtam. Be kell vallanom, anélkül, hogy vallatna: sokat tanultam Öntől. Most már én is megtalálom mások gyenge pontjait, és elérem, amit akarok.

 

Ignis

 

U.i.: A jelentésben szereplő személy nem tud, és nem is tehet róla, hogy céljaimhoz felhasználtam. Azt javaslom, hagyja ki őt a kettőnk ügyéből.

 

A levél többi része Nagy Flóra meztelen testének részletes leírását tartalmazta, különös tekintettel az anyajegyek elhelyezkedésére.

 

Nagy Ernő erős késztetést érzett a kezében remegő papír miszlikbe tépésére, de uralkodott magán. Nem ezt a levelet kell széttépnie, hanem azt a kis méregkeverőt, aki írta. Felhívta telefonon a helyettesét, Vass elvtársat, hogy beindítsa az általa irányított gépezetet.

 – Riassza az összes elérhető ügynököt! Találják meg, és hozzák ide, amilyen gyorsan csak lehet!

 – A rendőrségnek is szóljunk?

 – Ne. Ez személyes ügy.

Nem kellett sokat várnia Nagy elvtársnak az eredményre, tehetséges kémjei két nap alatt a levélíró nyomára bukkantak. Helyettese vázolta a tényállást:

 – Ráillik a személyleírás: harmincöt év körüli barna hajú férfi, sötét ruházat, piros kendő, T1-es Pannónia. Embereink eddig két benzinkúton és egy strandbüfénél látták. Az útvonalból úgy tűnik, körbemotorozza a Balatont.

 – Ő az – morogta Nagy elvtárs. – Kapják el!

Tudta, hogy a parancsa nemsokára teljesül, ezért felhívta régi orosz barátját, Krimov elvtársat a KGB-nél.

 – Tovaris Krimov?

 – Da.

 – Já tovaris Nagy. Moj drúg, Vologya! Drága barátom! A tanácsodat kérném. Olyan személyt fogok vallatni, akihez már volt szerencsém, és hogy ne legyek számára unalmas, ki kéne találnom néhány újítást. Tudnál ajánlani valami szaftos orosz módszert?

 – …

 – Nem, nem kell, hogy tudjon még utána beszélni. Csak szenvednie kell, más dolga nem lesz.

 – …

 – Fagylaltos kanál? Igen, be tudom szerezni. Ez jó lesz, alig várom. Nem mondom, ti oroszok igazán találékonyak vagytok!

 

Ignác látta a visszapillantó tükörben, hogy követik. Várta már, hogy eljöjjön ez a perc. A piszkoszöld Moszkvics hamar utolérte, és leszorította a padkára. Kénytelen volt megállni. Három ügynök szállt ki a kocsiból. A legnagyobb darab megfogta, és betuszkolta őt a hátsó ülésre.

 – Mi a neved, te gorilla? – kérdezte Ignác.

 – Vass Szilárd, ha annyira érdekel.

 – És tényleg olyan szilárd vagy, mint a vas?

A válasz Vass elvtárs ökle volt. Ignác arcán csorogni kezdett a vér.

A tagbaszakadt ügynök az autóba szerelt rádión rögtön hívta Nagy elvtársat.

 – Elkaptuk.

 – Rendben. Sértetlen, ugye?

 – Hát, én bevertem neki egyet. Elnézést, túl nagy volt a kísértés.

 – Jó, sebaj. Hozzák ide, rakják be egy cellába, de aztán egy ujjal se nyúlnak hozzá, világos? Majd én foglalkozom vele holnap. Ó, és szerezzenek egy fagylaltos kanalat!

 – Az miért kell?

 – Nem kérdez, csinálja!

 – Igen, uram!

 

Az első tanítási napon Flóra az iskolába tartott, amikor lefékezett mellette egy feltűnően jellegtelen autó. Két ballonkabátos alak ragadta meg, és elvitték. Hiába ellenkezett, hiába mondta, hogy ki az apja, a fogdmegek hallgattak, és tették a dolgukat. Félelme elmosta a rengeteg lépcső és folyosó képét, amin átvitték. Végül belökték egy kis szobába, melyben alacsonyan lengedező lámpa világított egy ütött-kopott asztal felett. Visszhangzott a csend, ahogy lassú léptek közelítettek valamelyik sötét sarokból.

 – Amikor kislány voltál, sokszor mondtad, hogy szeretnéd megnézni a munkahelyemet. – Széklábak csikordultak. – Hát ez a pillanat is eljött…

A tanítónőt meglepte az apja hangja.

 – Te hozattál ide? Mégis miért?

– Tudni akarom, mit műveltél augusztus huszonhatodikán, Zánkán, a tábori gondnokkal.

 – Honnan tudsz te erről? – csattant fel Flóra, aztán nagyon megijedt. – Ugye nem bántottad őt? Ugye nincs itt Ignác?

Néhány fagyos pillanatig nem érkezett válasz.

 – Szörnyeteg! – kiáltotta Flóra.

 – A te drágalátos Ignácod írt nekem egy levelet arról, hogy nézel ki meztelenül. Én pedig nem szívlelem, ha vetkőztetik a lányomat az engedélyem nélkül.

Flóra értetlenül huppant le a számára előkészített székre.

 – Ez nem lehet igaz, mi Nearában voltunk!

Nagy Ernő hirtelen rákönyökölt az asztalra, így kőkemény arcát végre bevonta a fény.

 – Az meg mi?

A tanítónő vállat vont.

 – Nem emlékszem rá.

 – Neara, Neara – Flóra apja ízlelgette a szót. – Near… mint angolul közel. Lehet ez egy brit titkosszolgálati kód, vagy akár egy nemzetközi összeesküvés fedőneve. Ez komoly dolog. Értsd meg, Flóra, akár országunk biztonsága is múlhat azon, hogy mire emlékszel!

A lány megütközve nézett. Az apja azt képzeli, hogy minden és mindenki összeesküvést szervez körülötte. Nevetni kezdett, és azt hitte, sohasem bírja abbahagyni. Nagy Ernő keze felemelkedett, készült a pofon, de ekkor Vass elvtárs nyitott be sietve a szobába.

 – Mit akar? – rivallt rá a főnöke. – Nem látja, hogy a lányommal beszélgetek?

 – Elnézést a zavarásért, de ez fontos: a fogoly, akit tegnap hoztunk, meghalt.

 – Micsoda? – Nagy elvtárs szeme elkerekedett. – Ki volt az az állat?

Vass elvtárs felemelte két hatalmas kezét.

 – Hozzá se nyúltunk, uram!

Nagy Ernő fejcsóválva felállt, és elindult a halott fogolyhoz. Flóra követte. Tudni akarta, nem Ignácról van-e szó. A cellában először az ágy vonta magára a figyelmüket. Vérrel íródott a szürke lepedőre: Nem játszunk, ha nem akarom.

 – Gyáva féreg – mormogta Nagy elvtárs.

A holttest a cella padlóján hevert, arca vörösesen elszíneződött, hasonlóvá lett a mellette kiterített piros kendőhöz. Nagy Ernő letérdelt Ignác fejéhez, elővett egy csipeszt, és kipiszkált valamit a szájából. Felállt, és megszagolta a kicsi, kettétört műanyagkapszulát.

– Cián. Hogy lehet, hogy nem vették észre? – szegezte a kérdést Vass elvtársnak.

 – Én sem értem, uram. Átnéztük a zsebeit, mikor behoztuk, de semmi különöset nem találtunk.

Nagy elvtárs tett egy lépést a helyettese felé.

 – Nem tudom, hogy maga tényleg ennyire ostoba, vagy csak tetteti. Azt mondja meg, maguk szedték le róla a kendőt, vagy már a földön volt?

 – Ott találtuk mellette. – Vass elvtárs arca felragyogott a felismeréstől. – Akkor biztosan a kendőben volt elrejtve a cián!

Nagy elvtárs gúnyosan elmosolyodott.

 – Hát igen, nehezen lehet az ember egyszerre erős is, meg okos is, de maga még sokat fejlődhet. Most pedig kérem, vigye haza a lányomat!

Vass elvtárs olyan képet vágott, mintha csak most venné észre Flóra jelenlétét.

 – Ő meg hogy került ide?

 – Nem kérdez, hazaviszi!

 

A lépcsőn felfelé Flóra megállította Vass elvtársat.

 – Szilárd! Most olyat mondok, hogy megbánom. Ha megteszel nekem valamit, hozzád megyek feleségül.

A fiatal férfi arca egyszerre lett bizakodó és gyanakvó.

 – Ezt komolyan mondod, vagy csak szórakozol velem?

 – A legkomolyabban.

 – Mit kérsz cserébe?

Flóra lábujjhegyre állt, és Vass Szilárd fülébe súgta, amit akart.

 – Szó sem lehet róla! Ha az apád megtudja, rögtön kirúg.

 – Tudom, hogy el tudod intézni, ha akarod. De ha nem érek neked ennyit, úgy is jó – mondta Flóra, és elindult felfelé a lépcsőn. Vass elvtárs utána sietett.

 – Várj! Rendben, megteszem. Találkozzunk egy óra múlva az utcátok végén lévő vegyesboltnál.

 – Ne felejtsd el a kellékeket se!

 – Meglesznek azok is.

 

Vass elvtárs tartotta a szavát és pontosan érkezett. A bolt mellé parkolt egy kombi Volgával.

 – Tessék, itt van minden, amit kértél: hulla, ásó, kötelek, gyertyák, gyufa, harmincnyolcas gumicsizma. Remélem, fagylaltos kanál nem kell!

 – A kocsi kulcsa kell – mondta Flóra.

Vass Szilárd nagyot nézett.

 – Azt hittem, együtt…

 – Ez az én dolgom. – A nő a tenyerét nyújtotta. – Ide a kulcsot!

 – Nem engedem, hogy egyedül autózz egy hullával!

 – Holnaptól megmondhatod, mit tehetek és mit nem, de ez még az én napom, rendben? Éjfélre hazaérek.

Flóra megkapta a kulcsot. Meg sem állt Zánkáig, ott fölhajtott a Neara-dombra, és egészen sötétedésig ásott. Mikor kész lett a sírral, kinyitotta a fekete zsákot, hogy megnézze még egyszer Ignác arcát. Nem értette, miért történt, ami történt. Nem tudta, miért tette Ignác, amit tett. Csak azt tudta, hogy a Neara-dombon töltött éjszakán volt életében a legboldogabb és legszabadabb. Lecsúsztatta a gödörbe a testet, és engedte közben legördülni a szeme sarkában gyűlő könnycseppeket is. Vaksötét lett, mire betemette a gödröt, csak a tó fodrozódása csillogott a messzeségben. Szép lett volna más körülmények között ez a nyárutó hangulatú éj. Flóra meggyújtotta a gyertyákat, és a földhalom köré tűzdelte őket. Úgy vélte, kevés ez a tűzkör ahhoz, hogy kaput nyisson Nearába, de arra talán elég, hogy az álmodó éjszakája most se legyen egészen sötét.

 

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2011-05-17 11:06 Blade

Blade képe

Érdekes a környezet, amibe beleágyaztad a történetet. Maga a sztori nem túl mozgalmas, viszont very romantic.

Ezt a "nem kérdez" dolgot nem kellett volna erőltetni, kicsit elkomolytalanítja. ;)

k, 2011-05-17 19:26 Maggoth

Maggoth képe

Én very romantikus alkat vagyok, nekem baromira bejött :)

 

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

k, 2011-05-17 20:24 Esvy

Esvy képe

Köszönöm a hozzászólásokat! Kedves Blade, a "nem kérdez" dolgában igazad lehet, de szerintem nem tűnik nevetségesnek, ha tekintetbe vesszük, miféle szereplőnek a szavajárása. Kedves Maggoth, örülhetsz, mert ez egy trilógia első része, úgyhogy lesz még romantika. :)

 

A korlátok is korlátoltak.

k, 2011-05-17 20:39 Maggoth

Maggoth képe

Most elaléltam :)

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.