Vérvonal

Zaj. Fények. Fájdalom. Pánik.

Anya illatú kendő. „Már nagy vagy ehhez!” Hiány.

Izgalom. Szégyen. Egy régi körhinta lován felállni. Már nagy vagyok!

Rossz hír az Anya egészségéről. Sírás. Vigasztalás. Anya Apjává válni.

Részegen hazaérkezés. Kiabálás. Már felnőttem!

Alkoholista Apa. Hamis öngyilkossági kísérlet hátha abbahagyja. Minden megy tovább. Leépülés. Ápolás. Egy alkoholista Apjává válni. Többé már nem fiú.

Halott Apa. Elhagyatott kisöccs, de nem Apa nélkül élő.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2018-10-11 15:00 Sren

Sren képe

Mostanában van bennem egy olyan, hogy szeretem a pársorosakat. Időnként jobban elgondolkodtatnak, mint a hosszabb művek. Végül is, egy hosszabb történetet, novellát, elbeszélést „készen kap” az ember. Nem kell gondolkodni, az író megoldja, gondoskodik a felütésről, a gondos történetvezetésről és a „csattanóról” is (jó esetben, na!).

Ezzel nem lebecsülni akarom a novellaírást, csak érzékeltetni a különbséget. Mert kényelmesen vagyunk a novella olvasásával, lássuk be. Terített asztalhoz ülünk. Csak étkeznünk kell, szépen, kulturáltan. Elkényeztetett szürkeállományunk hátradőlve simogatja a pocakját, és néha kéjesen böffent párat. Ez utóbbit szereti kritikának nevezni. De bocs, ha cinikusnak tűnök!

Amikor viszont szembetalálja magát valami gondolkodjmárb@szki nevű pársorossal, valóságos atrocitásnak éli meg, egészen picire összehúzza magát és fedezéket keres.

Köszi, hogy Te és még pár ember itt, kimozdítjátok a fedezék mögül a kis rohadékot.:)

Magához az íráshoz nem szólok hozzá, ne haragudj. A napokban asszisztáltam végig egy hasonló visszaemlékezést, és rám is vár pár ilyen a közeljövőben. (Mindannyiunkra, mindig…)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

p, 2018-10-12 14:31 Roah

Roah képe

Hm.

Tudod, vannak filozófiák, amelyek szerint azért kapcsolódunk egymáshoz, újra és újra, életeken, akár egy vagy több millió életen is akár, vagy világokon, univerzumokon át, hogy fejlődjünk, hogy örökké tanuljunk, hogy a karma törvénye érvényesüljön, hogy megtörténjen a kiegyenlítődés.

Egyszer egy szerelem, egyszer anya, egyszer apa, egy barát, egy kolléga, és irtózatosan sok-sok, már-már bonyolultnak tűnő kapcsolat-rendszer ez, ami csak az önvalót szolgálja; ma apa, a jövöben lehet fordítva, egy következő létben. Ma lehet anya, a múltban akár apa is lehetett, vagy lesz még a jövőben.
Ha van elintéznivaló, vagy befejezetlen dolog egy kapcsolatban, akkor az be is fog fejeződni - ez nem kérdés. A kérdés mindig az idő, a mikor, és ki által, a lényeg, hogy meg fog történni.

Az energia csak megy, test-test után, amíg az önvaló ezt kívánja meg.

Nem törvényszerű, hogy ősök hibáit elkövessék a nemzedékek, de szerintem nem bűn, ha nem sikerül elsőre. Mondják, hogy bölcs más hibáján tanul - de mondják azt is, felénk, legalábbis, hogy 'Majd a bőrödön megtapasztalod'

Kevés a támpont és sok a dráma.

Lehet, lesz olvasó, akinek hatásvadásznak is hathat.

Azt hiszem, az ilyen írásokhoz hangulat kell, olvasó(k)tól, elsődlegesen.

Különös egybeesés. :))))
Láttam egy alkotást a közelmúltban - művészi thriller, ami 1969-ben játszódik. Nem csak ebben, de másban is, szinte egyedi a történet.
Ha amcsi arcokat és hangulatot keresel, ebben az nem lesz.

Teljesen más világ, egy sajátos horror-panelekből felépült tragédia, drámai végkifejlettel, eszelősen profi színészekkel, őstehetségekkel, arcokkal, sajátosságokkal, és veszedelmesen erős forgatókönyvvel.

Hát...
Soha sem láttam még thrillert, ilyen atmoszférával - olyat meg pláne nem, ami szívet szaggat, ami meghat, ami miatt csendben sírni lehet.

A történet négy testvérről szól - az apa...

...hát ez az egybeesés, ami különös.

(Marrowbone - Menedék/2017)

https://www.youtube.com/watch?v=HsiSsgXXFVs

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2018-10-12 20:02 Bjursta

Bjursta képe

Nekem tetszik ez. Hogyan lehet úgy írni, hogy még érthető legyen. Mint a rajznál, ha a bögre fülét kihagyod, nem látszik bögrének, de ha jelzed akkor igen. A rövid írásoknál ez azért nehéz, mert ha azokat a szavakat használod amik nagyon karakteresen jelölnek helyet, személyt, eseményt, cselekvést, akkor akár lehetne belőle novella is, csak több szót kellene írni. Ha nem ezt teszed akkor meg nem lesz értelmes. Valahol a kettő közé kellene az irányzékot tenni. Ez kicsit inkább az elsőként említettre állítódott. De szeretem ezt, csak nagyon sokat kell gyakorolni, hogy félszavakból ugyanazt értsük, vagy én értsek belőle valamit kimondatlanul is.

"Segítsetek a géppuskásnak!"

h, 2018-10-15 16:59 Fabulon

Sziasztok!

Először is ne ijedjen meg senki negatív kritika adásától. Nem veszek semmit a szívemre, sőt különösen szeretem az építő jellegű kritikát.

Mivel ez egy rövid szösszenet ezért gondoltam érdemes lehet kifejteni a gondolataim az írással kapcsolatban soronként, "zanzásítva".

1. sor: Születés. A zaj, a fények és a fájdalom az első amit érzékelünk. Ezek letaglózó dolgok amitől felsírunk és pánikba esünk (ha ezt az érzést akkor még leírni nem is tudjuk). A baba nem képes távolítani magát ezektől a nyers érzelmektől.
2. sor: A pszichológiában a kendő/maci/etc. egy ideig a kisgyerek 'átmeneti tárgya' ami az anyát testesíti meg. Amikor ezt elveszíti kicsit olyan, mintha elveszíteni az anyukáját. Akárcsak a születéskor, csak itt már az utolsó fizikai kapocs (egy áttételes tárgy) is megszűnik. A kisgyerek még nem távolítja magától a szerepét. Ez egyik az első szerepkonfliktusoknak, ami már tudatos szinten van. (Anyához 'kötött' gyermek/egyedülálló lény 'anya nélkül') A szülők presszionálják, hogy lemondjon az anyával összefűzött érzelmi viszonyának egy részéről. A "függő gyereklétről".
3. sor: A gyerek 'megtanulja kezelni' a szerepkonfliktust. Egyszerre örül annak, amit csinál és egyszerre ítéli el. Elítéli mert fel akar nőni és már nagy hozzá, a 'nagyok pedig ilyet nem csinálnak'. Azzal hogy feláll eltávolítja azt a szerepét, hogy ő 'pici gyerek'.
4. sor: Korai tinikor amelyben a szülő a saját problémája kapcsány egyenrangúvá emeli a gyereket (de csak ebben). Mivel az anya nagyon rosszul lesz lelkileg ezért szinte regresszál, így az apja/anyja törődésére kezd vágyakozni. Ezzel kiváltja a szerepet a saját gyerekéből, aki a konfliktus közepette eltávolítja a szerepét, miszerint ő az anyja fia.
5. sor: A tinikor konfliktusa. A tini vitatkozni kezd és kiáll saját magáért. Már felnőttnek érzi magát. Tovább távolítja a gyermeket magában.
6. sor: Fiatal felnőttkor/kései tinikor (még együtt élnek). A nagy nehézség amit átél tovább távolítja a gyermeki szerepet és akárcsak az anya esetében, újra felveszi a másik szülőnél is a gondviselő/szülői szerepet. Elveszti a gyermeki lét szerepét önmagában és mélyre elássa. "Felnőtté válik".
7. sor: Az apjuk halott és az öccse apja nélkül maradt, ám az előzőekben már jól megtanulta mit jelent "szülőnek lenni" és benne is volt ebben a szerepben. Így hát felveszi a szerepet az öccsénél is.
Ám ez a szerepfelvétel ugyanolyan tökéletlen mint az előtte levők, hiszen nem töltheti be sem az anyja/sem az apja/sem az öccse esetében azt az űrt, amit a szülők hagytak.
Habár a befejezés keserédesnek látszik. Az előzőekből kitűnik, hogy az öccse esetében is sikertelenség a jussa (legalábbis belül), hiszen olyat próbál betölteni, amit nem lehetséges.

Én ilyen gondolatokkal a fejembe írtam (a teljes kifejtésre itt sem törekedtem).

Üdv:
Zoli