Talizmán

Az ajtó kitárult, a főminiszter belépett a hatalmas csarnokba.
– Felség, elhoztuk színed elé a harcost, akit látni kívántál!
A király alig leplezett izgatottsággal feljebb ült a trónján, és így válaszolt:
– Vezessétek be!
A főminiszter biccentett, majd kiment a csarnokból. A király elgondolkozva simogatta őszülő szakállát, a szemét egy pillanatra sem vette le a csarnok ajtajáról. A rejtélyes harcos bármelyik pillanatban felbukkanhat. Vajon tényleg igaz, amit beszéltek róla? Nehezen tudta elképzelni. Amikor először hallotta, meg volt győződve róla, hogy hírnöke tréfát űz vele, ám azóta többen is megerősítették ezt a hihetetlennek tűnő állítást. Így, vagy úgy, de most kiderül, valóban így van-e, gondolta egyre növekvő kíváncsisággal.
Az ajtóban ekkor újra megjelent a főminiszter, ám rögtön félreállt, és előre engedte az embert, akire a király már olyannyira várt. A trón és az ajtó között nagyjából húsz méter volt a távolság, de a király még így is jól látta, hogy a lány nem lehetett több huszonöt évesnél. Lassan közeledett felé, nagyon lassan. A jobb lábát nehezen emelte, de láthatóan nem szégyellte, hogy sántít. Sötét nadrágot, és sötétszürke felsőt viselt, ruháján több helyen is foltok éktelenkedtek. Fejét lehajtotta, fekete haja a szemébe hullt. Halkan, szinte hangtalanul lépkedett, a néma csendet nem törte meg más zaj, mint a lány kezében lévő bordó színű bot kopogása.
A király elgondolkozva figyelte minden mozdulatát, de a boton kívül nem látta semmi jelét, hogy igaz lenne a hír. Hiszen a lány olyan határozottan közeledett felé, talán még bátrabban is, mint a legtöbben. A botot mindig egy lépéssel maga előtt tartotta, de néhány lépés után már nem kopogott vele olyan sűrűn. Talán ennyi idő kellett neki, hogy belássa: a királyi trónhoz vezető úton nem fog akadályba ütközni.
Tíz lépéssel a trón előtti lépcsősor előtt megállt, és meghajolt. A király elámult azon, mennyire pontosan meg tudta ítélni a távolságot a lány, hiszen ez volt az a táv, amit minden látogatónak be kellett tartania.
– Tudod, miért nem engedhetek senkit magamhoz tíz lépésnél közelebb? – kérdezte a király barátságos mosollyal az arcán.
A lány visszaegyenesedett, a fejét azonban továbbra is lehajtotta.
– Hogy biztonságban tudjanak téged, felség – felelte. Akárcsak a léptei, a hangja is nagyon halkan csengett.
– Így van! Azt is tudod talán, milyen régóta várom már, hogy megszabadítsanak az állandó félelemtől, és gyanakvástól? A pallostól, amit Keselyű emelt a fejem fölé?
– Régóta erre vágytál, uram.
– Régóta, bizony! Ma azonban hosszú idő után végre békében térhetek nyugovóra, és ezt neked köszönhetem. Száműzted fejem felől a veszélyt.
A lány mozdulatlan maradt. A király várt egy kicsit, de mivel nem kapott választ, előrébb dőlt, és így folytatta:
– Habár meg kell mondanom, kicsit meglepő számomra ez a helyzet. Nem hittem volna, hogy épp egy világtalan lány lesz az, aki megszabadít a folytonos félelmemtől.
– Megtiszteltetés számomra, hogy én adhattam meg számodra a nyugalmat, felség!
– Ezt örömmel hallom, viszont kiléted és tetteid kíváncsivá tettek. Hogy tudtál úgy legyőzni egy olyan hatalmas harcost, mint Keselyű, a szemed világa nélkül?
A lány nem felelt. Úgy tűnt, mintha zavarba jött volna. A király hirtelen felkacagott, és előzékeny hangon megszólalt.
– Bocsásd meg kíváncsiságomat! El is feledkeztem jöttöd egyik legfontosabb okáról. Évek óta híresztelem az egész birodalmamban a hírt: ki Keselyűt elveszejti, mérhetetlen jutalomban részesül. Ne hidd, hogy nem leszek bőkezű veled! Mondj bármit, mit kívánsz, legyen az vagyon, termőföld, megkapod tőlem!
A lány lassan felemelte a fejét, láthatóvá téve a szemét. A király meglepetten vette észre, hogy teljesen egészségesnek tűnik. Semmi jele nem volt a lány világtalanságának. Szeme gyönyörű kéken ragyogott, még tíz lépés távolságból is.
– Felség – kezdte, és hangja egészen selymessé vált –, nem kívánok tőled egyebet, mint azt, hogy ne kezelj engem másképp, mint bárki mást az udvarodban.
A király megdöbbenve összeráncolta a homlokát, és kis híján megkérdezte, mire gondol ezzel a lány, de még időben sikerült magára parancsolnia. Nem akarta megbántani azt az embert, akinek oly sokat köszönhetett, mégis furcsállta a kérést. Arra számított, a lány esetleg folytatja még, de, mint az imént, most is hallgatásba burkolózott. A király végül elmosolyodott, és barátságosan bólintott.
– Ezt kérned sem kell tőlem. Viszont áruld el kérlek, hogyan szólítsalak téged?
– A faluban, ahol felnőttem, Talizmánnak becéztek.
– Talizmánnak? Miért?
A lány szája félszeg mosolyra húzódott.
– Azt mondták, szerencsét hozok nekik.
– Nocsak, találó név! – nevetett fel a király. – Kedvemre való, hiszen nekem is szerencsét hoztál, kedves Talizmán.
A lány immár bátran elmosolyodott, és szemlátomást megkönnyebbült.
– Áruld el kérlek, melyik faluból származol!
– Egy kis névtelen faluból a déli határ mellől. Gyermekként árva maradtam, a szüleim árvíz áldozatai lettek. A szomszédaink vettek magukhoz és neveltek fel engem.
– Értem. Mesélj arról Talizmán, hogyan sikerült leszámolnod Keselyűvel! Évek hosszú során át a legjobb harcosaimat állítottam harcba ellene, mindhiába. Milyen trükkhöz folyamodtál, hogy végezhess vele?
– Nem volt semmiféle trükk, uram – hangzott a válasz. – Hosszú ideje készültem a Keselyű elleni küzdelemre, miközben minden lehetséges hírt próbáltam megszerezni róla. Így tudtam meg például, hogy minden kedden eljár a piacra egy faluba. Szerette nézni a vásári mulatságosokat. Az ottaniak úgy ismerték őt, mint a világ legkitűnőbb orgyilkosát. Keselyű élvezte a rá irányuló figyelmet, ezt használtam ki én.
– Mégis hogyan?
– Magam is elmentem a faluba, és sikerült Keselyű nyomára bukkannom. Hangosan, mindenki füle hallatára párbajra hívtam. Tudtam, hogy a büszkesége nem engedi majd, hogy nemet mondjon. Becsületes küzdelemben maradt alul.
A király elgondolkozva bólintott, majd megjegyezte:
– Nagyszerű harcos lehetsz, ha képes voltál karcolás nélkül legyőzni egy olyan kiváló harcost, mint Keselyű.
– Felség, Keselyű gondoskodott arról, hogy sokáig emlékezzek a vele vívott párbajra. Minden lépésemnél eszembe jut.
A király a lány jobb lábára nézett, amit néhány perce olyan nehezen húzott maga után.
– Az egész birodalom óriási szerencséje, hogy nem lett nagyobb bajod, Talizmán.
Rövid időre csend telepedett rájuk, míg végül a király nagyot sóhajtott.
– Egy dolgot azonban mégiscsak sajnálok.
– Micsodát, felség?
– Sajnálom, hogy nem láthattam Keselyű arcát, mikor a halál árnyéka rávetült. Annyi, de annyi álmatlan éjszakát okozott nekem, megszámolni sem tudom, hányszor tört az életemre. Csoda, hogy ép elmével kibírtam. Szerettem volna látni az arcát, mikor tudatosul benne, hogy egy vak ember végzett vele. Kíváncsi vagyok, vajon mit érzett, milyen gondolatok szaladhattak át az agyán, mielőtt végleg...
Annyira elmerült a saját gondolataiban, hogy észre sem vette, hogy a lány már az ajtó felé tart.
– Talizmán! – szólt utána döbbenten. – Hová mész?
A lány megállt, és így felelt:
– Köszönöm, hogy eljöhettem a színed elé, felség, de most már ideje mennem.
– Hiszen csak most érkeztél!
Talizmán megfordult, és világtalan szemét a földre szegezve folytatta.
– Uram, a legnagyobb tisztelettel, de ha mindaz, amit érted tettem kevés volt ahhoz, hogy az egyetlen kérésemet teljesíteni tudd, akkor úgy érzem, csupán egymás idejét vesztegetjük.
A király válaszolni akart, ám a döbbenet teljesen megbénította a hangszálait. A lány az ajtóhoz ért, többször nem torpant meg, habozás nélkül távozott a csarnokból.

2.8
Te szavazatod: Nincs Átlag: 2.8 (5 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2014-05-27 09:57 Para Celsus

Para Celsus képe

Na, ez egész jó lett, bár mindig furcsa, ha egy középkori környezetbe helyezett hős XXI. századi eszméket tolmácsol, mint itt - az egyébként szimpatikus - főhősnő.
"A rejtélyes harcos bármelyik pillanatban felbukkanhat. Vajon tényleg igaz, amit beszéltek róla? Nehezen tudta elképzelni. Mikor először hallotta, meg volt győződve róla, hogy hírnöke tréfát űz vele, ám azóta többen is megerősítették ezt a hihetetlennek tűnő állítást. Így, vagy úgy, de most kiderül, valóban így van-e, gondolta egyre növekvő kíváncsisággal." - ajj, ezt tipikusan az a bekezdés, amely semmi infót nem ad át, csak az olvasó agyát kéne húznia. Akár el is hagyható szvsz.
"sötétszürke felsőt viselt, " - úh, stilisztika, de nekem a felsőről a modern értelemben vett felső ugrik be - igazából a XX. században kezdtek el a pólóra-pulcsira-ingre-topra mint felsőre utalni. Megnevezhetnéd konkrétan, milyen felsőruházatot viselt, és akkor nem asszociálna az olvasó valami modern viseletre ;)
"a trón előtti lépcsősor előtt megállt" - sok az előtt :) Lehetne "a trónhoz vezető lépcsősor előtt" pl.
"A lány lassan felemelte a fejét, láthatóvá téve a szemét. A király meglepetten vette észre, hogy teljesen egészségesnek tűnik. Semmi jele nem volt a lány világtalanságának. Szeme gyönyörű kéken ragyogott, még tíz lépés távolságból is." - jaj, ezt miért? És ha nem gyönyörű kék a szeme? Ha hályog van rajta, ha lerí, hogy nem lát? Attól még nem lesz kevesebb a hősnőd, sőt, talán inkább együtt érez vele az olvasó.
"Mesélj arról Talizmán, hogyan sikerült leszámolnod Keselyűvel! Évek hosszú során át a legjobb harcosaimat állítottam harcba ellene, mindhiába. " - pont ezt nem mondod el ;) Csak annyit tudunk meg, hogyan hívta ki, de hogyan győzte le? :D
Amúgy ez a Keselyű afféle arctalan-arcátlan gonosz, nem tudjuk,miért fenekedett a királyra, mit tett ellene, miért nem tudták más bajvívók legyőzni, miért csak Talizwoman (bocs...)
"– Azt mondták, szerencsét hozok nekik" - lemaradt a pont.
"a döbbenet teljesen megbénította a hangszálait. " - ajj... ilyet még nem hallottam. Torkán akadt a szó, összeszorult a torka, de megbénuló hangszálak... (meg tudnak azok bénulni? - kérdem tanultabb kollégáimat)


"The Rainmakeeeer!"

k, 2014-05-27 10:26 Giskard

Giskard képe

A hangképző szerveink közül pont a hangszálak nem tudnak megbénulni. (Meg a fogak, szájpadlás, de ilyet úgyse írna senki.)
De végül is, a "szó" sem a torokban akad meg.

----
Ha nem vigyázok, híres író leszek.

k, 2014-05-27 10:52 Howel

Howel képe

Nem tudnak. Van hangszalagbénulás nevű betegség, de ott sem ilyen történik.

______________________

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."

k, 2014-05-27 16:18 Frostler (nem ellenőrzött)

Köszönöm szépen a hosszú véleményt! :) Amint időm engedi, javítom a hibákat!

k, 2014-05-27 10:46 Howel

Howel képe

Gyors javítás:

"A faluban, ahol felnőttem Talizmánnak becéztek." - felnőttem után vessző

"Mesélj arról Talizmán" - Talizmán, mesélj arról - vagy - Mesélj arról, Talizmán,

"de ha mindaz, amit érted tettem kevés volt ahhoz" - mindaz, amit érted tettem, kevés volt ahhoz.

"Talizmán megfordult, és világtalan szemét a földre szegezve folytatta." - talán ide kettőspont a pont helyett?

______________________

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."

k, 2014-05-27 16:19 Frostler (nem ellenőrzött)

Köszönöm szépen a véleményt, és, hogy olvastál! :)

k, 2014-05-27 13:05 Forsaken

Forsaken képe
4

Egy rövidebb írásban is el lehetett volna beszélni ezt a témát, és úgy érzem, néha a szükségesnél terjengősebbek a leírások, de összességében dicséretre méltó és frappáns a mű. Az üzenete betalált, és akit (hozzám hasonlóan) ért már hátrányos megkülönböztetés, az bele tudja élni magát.

-----------------------------
"Szemléletednél
Csak étrended kevésbé
Egészséges tán."

k, 2014-05-27 16:21 Frostler (nem ellenőrzött)

Köszönöm szépen a hozzászólást, örülök, hogy tetszett az írás! :)

k, 2014-05-27 13:40 Gucs

3

A mű szerkezetével nincs különösebb gond, a mondanivalója is könnyen értelmezhető. Azonban egyet kell, hogy értsek Para Celsus kollégával abban, hogy ez a téma talán nem pont ebbe a környezetbe való. :)

k, 2014-05-27 16:20 Frostler (nem ellenőrzött)

Köszönöm a hozzászólást, és a csillagot is! A környezettel kapcsolatos kérdésben könnyen lehet, hogy igazatok van, de számomra valahogy ez a közeg jelent meg először, ahogy elkezdtem gondolkozni a történeten. :)

k, 2014-05-27 19:12 Roah

Roah képe

"Mikor először hallotta, meg volt győződve róla, hogy hírnöke tréfát űz vele, ám azóta többen is megerősítették ezt a hihetetlennek tűnő állítást."

Mikor helyett amikor? Egy kérdés: egy királyt szoktak ilyesmivel ugratni? Főleg egy olyan királyt, aki már nagyon teli nacival rettegett egy bérgyilkostól? És ebből jön egy újabb kérdés. Hogy lehet profi gyilkos az, aki folyamatosan elvéti a célt? ;)

" Így, vagy úgy, de most kiderül, valóban így van-e, gondolta egyre növekvő kíváncsisággal."

Jól van ez így? ;)

"Évek óta híresztelem az egész birodalmamban a hírt: ki Keselyűt elveszejti, mérhetetlen jutalomban részesül."

Kimaradt egy "a" betű. :)))

"Ne hidd, hogy nem leszel bőkezű veled!"

Leszek...

"– Felség – kezdte, és hangja egészen selymessé vált –, nem kívánok én tőled egyebet, mint azt, hogy ne kezelj engem másképp, mint bárki mást az udvarodban.

Az "én" kihúzása?

"– Uram, a legnagyobb tisztelettel, de ha mindaz, amit érted tettem kevés volt ahhoz, hogy az egyetlen kérésemet teljesíteni tudd, akkor úgy érzem, csupán egymás idejét vesztegetjük."

Ez amellett, hogy stílusidegen, kissé fura is. Talizmán azt mondja, tiszteli a királyt, igaz? Hajbókol, meg minden. De ez a mondatrész, ez az "egymás idejét vesztegetjük", hát nem tudom...

Te, Frostler, ez az utóbbi időkben tőled olvasott művek közül a legjobb lett. :))) Lesz vele munkád, de kinek nincs a saját történetével. Oda se neki. ;) :))
Tetszett az, amit a sztori súgott. :)))

Egy Bonanzát? ;)

http://www.youtube.com/watch?v=I9TQgIkPGBQ

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2014-05-27 19:40 Frostler (nem ellenőrzött)

Nagyon szépen köszönöm a véleményt, és örülök, hogy jónak találod az írást! :) Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet a hibákra, javítottam a nagy részét.