Amulett

Charles Stevenson professzor fontos feladattal küldött Egyiptomba: több éves kutatás után rátalált Ré, a napisten amulettjének rejtekhelyére. Talán azért küldött engem, mert azt hitte, kedvenc diákja kalapot és korbácsot ragad, és nagy kalandor válik belőle egy csapásra.
Ahogy kifelé bámultam a vonatból, azon gondolkodtam, milyen veszélyessé vált a világ. Az emberek németeket láttak minden utcasarkon. A háború mostanra elérte Afrikát, ráadásul Hitler a sivatagba küldte az okkult hívőit misztikus tárgyakat keresni. Ré amulettje is szerepelt a listán, ezt megerősítette Stevenson professzor gyerekkori barátja, Johann Weber, a berlini egyetem lektora.
A mítosz szerint Ré amulettje hatalmas erővel és emberfeletti gyorsasággal ruházta fel viselőjét. Még belegondolni is féltem, mit tennének a németek, ha megtalálnák, lemásolnák, és minden katonájuknak adnának egyet.
Olyan mélyen beletemetkeztem gondolataimba, hogy csak az állomás elsuhanó faépülete térített magamhoz. Sebtében felkaptam bőröndömet, hogy leszálljak a vonatról mihamarabb. A professzor mellém rendelt egy vezetőt, Aderot, aki már biztosan rám várt.
Hosszúra nyújtott nyakkal kerestem a tömegben Aderot. Beismerem, nem tudtam, melyik lesz ő a sok fekete bőrű lakos közül.
– Harold Bennett? – szólított meg egy érdes hang hátulról.
A professzor vékony legényként jellemezte, akit nem tudnék eltéveszteni, ugyanis rikító kék szemmel született, amely szinte világított a sötét bőrszínéhez képest. Az előttem álló fiatalemberre tökéletesen illett a fejemben elképzelt kép.
– Én vagyok az – válaszoltam kicsit félszegen. – Gondolom, ön Adero.
– Így van, uram – pörgött a nyelve sebesen. – A professzor távirata megfelelően írta le önt. A piros kalap árulkodó volt, jó ötletnek tartom, hogy ezt vette fel. Vihetem a bőröndjét? Indulnunk kellene.
Mire kettőt pislogtam, ő felkapta poggyászomat, és az ütött-kopott kocsijához sétált vele. Nem zavartak a hosszúra nyújtott léptei, hiszen még mindig bambán álltam a peron közepén, fejemről levettem kedvenc kalapomat, és próbáltam rájönni, miért nem tudják értékelni ezt a csinos holmit.
Adero sokat beszélt útközben, de nyugtatóan hatott rám, nem szakítottam félbe. Beavatott mindenbe, ami Egyiptomban történik. Kitért a nácik jelenlétére is, ami kezdetben hidegen hagyott, hiszen már eljutottak mindenhová, de a végén odaszegeződött figyelmem sofőröm szavaira, amikor beszámolt róla, hogy a németek megtalálták Ré templomát.
– És hol tartanak az ásással? – akadályoztam meg Aderot az elkalandozásban, igyekeztem a lényeget kiszedni belőle.
Elfogott a félelem, talán későn érkeztem. Mi van, ha a németek hamarabb megszerzik az amulettet, minthogy odaérnék? Esélyem sem lesz visszaszerezni. Ha pedig megfejtik a titkát, akkor a világ egyetlen horogkeresztes zászló alatt egyesül majd.
– Megtalálták a bejáratot – kezdte Adero. –, azonban a templom alkotói gondoltak a betolakodókra. A csapdáik kilenc munkással végeztek eddig, és még nem tudtak bejutni az előcsarnokba.
– A professzor által talált tekercs megemlít egy másik bejáratot, amelyet csak a főpapok használtak. Ha azt megtaláljuk, rajta keresztül bejuthatunk a központi csarnokba, ahol az amulettet tartották. Meg kell előznünk őket!
Határozottan csaptam rá az ülés háttámlájára. A visszapillantóban láttam, Adero megráncolta homlokát kék szeme fölött. Biztosan nem vette jó néven, hogy az autóját püfölöm.
Késő délután érkeztünk meg a sziklás területre, amely alatt az egykori templom húzódott. Estig kellett várnunk, hogy akcióba lendüljünk. Addig csodálhattuk a német haderőt, a terepjárókat és tigris tankokat, amelyek arra vártak, hogy valaki hívatlan idetévedjen.
A professzor leírása pontosnak bizonyult, mint mindig: a templom titkos bejárata keleti irányban húzódott. A homok félig befedte, de puszta kézzel is hajlandóak voltunk kiásni. A mögötte rejlő folyosón régi fáklyák sorakoztak, amelyek közül magamhoz vettem egyet. Hamar a főterembe jutottunk, ahol vastag por fedett mindent, de a kincsek érintetlennek tűntek. A falon aranylándzsák sorakoztak, felettük a hatalmas Ré vésetei húzódtak. Megtisztelve éreztem magam, hogy itt állhattam.
Nem feledkezhettem meg róla, miért is vagyunk itt. A hátsó falon megtaláltam a hieroglifát, amely szerepelt a tekercsben is. A megfelelő szimbólumok megnyomásával kinyitottam a zárat, ezt követően kiugrott a falból az amulettet tartalmazó kisfiók. Egy kerek medál tekintett vissza rám a ládikából Ré szemével a közepén.
– Megvan, Adero! – örvendeztem. – Megtaláltuk!
Hangos revolver dördülés töltötte meg a termet, amire összerezdültem, mint a nyárfalevél. Mire körbefordultam, Adero holtan esett össze egy szőke főtiszt előtt, aki ezt követően rám szegezte fegyverét. Mögötte hat katona sorakozott fel, és célba vettek gépfegyvereikkel.
Szívem a torkomban dobogott, nyelni sem tudtam, közben olyan magasra emeltem két karomat, amennyire csak tudtam. A főtiszt ugyan rám kiáltott, fogalmam sincs, mit mondott, de reméltem, látja, hogy megadtam magam.
– Az amulettet! – ordított nehezen görgetett szavakkal.
Aderora pillantottam, aki élettelenül meredt a cipőmre ragyogó kék szemével. Sejtettem, hogy hasonló módon fogom végezni. Mindig kerültem a bajt, de csak utolért. Talán most az egyszer ideje, hogy férfiként cselekedjek, és életemmel védelmezzem a medált.
A tiszt felém nyújtotta csontos ujjait, amelyekkel mutatta, hogy adjam át neki az ereklyét, de nem álltam kötélnek. Sebes léptekkel a kőből épített emelvény felé rohantam, és bevetődtem mögé éppen akkor, amikor felmordultak a gépfegyverek.
– Machen Sie aus! – kiáltotta a tiszt. – Machen Sie aus!
A fegyverek elcsendesültek, végre hallhattam ide-oda kalapáló szívemet, ami ki akart ugrani a helyéről.
– Az amulettet! Jetzt!
Szavait nyomatékosította egy asztal fölé engedett lövéssel. Nem tagadom, majdnem összepiszkítottam magam a fegyveres németektől. Ijedten pillantottam az oldalsó folyosóra, aminek a túlsó végén várt rám Adero csotrogánya, de addig biztos nem jutnék el élve.
Ahogy az amulettet figyeltem, őrült ötlet fordult meg a fejemben. Talán a legenda igaz, és ez a nyakék képes nekem isteni erőt adni. Nem maradt mit vesztenem, végtére is ha futok, lelőnek, és megszerzik az ereklyét, ha maradok, akkor is. Megkaptam a lehetőséget, hogy kiderítsem, igaz-e a történet.
Nyakamba akasztottam a láncot, és az amulettet figyeltem. Azt vártam, felfénylik, vagy átjár valami isteni erő, fényár, vagy villámok csapnak le az égből, de semmi sem történt. Ekkora badarságot!
– Los! – Lőtt ismét a levegőbe a főtiszt.
– Jó, jó! Előjövök, csak ne lőjenek!
Felemelt kezekkel álltam fel az emelvény mögül. Nagyot nyeltem, hogy mi következik most. Be kell vallanom, a nácik nem okoztak csalódást.
A főtiszt rám szegezte pisztolyát, és már tüzelt is. A szívem nagyot dobbant, és ekkor mintha minden lelassult volna körülöttem, a lövedék kényelmes tempóban közeledett hozzám. Pár lépéssel elszökkentem az útjából, még utána is fordultam, hogy jobban szemügyre vegyem.
Amikor a németekre néztem, mély megdöbbenést láttam a szemükben, mint akik magát az Ördögöt látják.
– Feuer! – adta parancsul a tiszt.
Nem tudtam, mit mondott, de a fegyvereik beszéltek helyettük.
Futni kezdtem, majd mire észbe kaptam, már mögöttük álltam. Felötlött bennem a gondolat, ha az ember feletti gyorsaság igaz, akkor mi lehet a helyzet az erővel? Életemben először nem egy satnya, szemüveges kölyökként tekintettek rám, hanem igazi fenyegetésként. Ahogy ökölbe szorítottam a kezemet, éreztem, hogy most már átjár az amulett ereje.
Egy szempillantás alatt termettem az egyik náci mögött, akit olyan erősen vágtam hátba, hogy keresztül küldtem a termen. Pár határozott pofon elegendőnek bizonyult a többieknek is, hogy padlóra kerüljenek. Az utolsó gépfegyverest úgy hasba rúgtam, hogy csak az oldalt sorakozó, hatalmas kőoszlopok egyike állhatta útját.
Adero gyilkosát hagytam a végére, akinek fegyverét gyors mozdulattal csavartam ki kezéből, közben ujjai hangos roppanásokkal adták meg magukat, emiatt fába szorult féregként üvöltött.
– Nézzen rám! – kiáltottam rá.
Törte az angolt, de láttam rajta, értette, mi következik. Előreléptem, teljes testsúlyomat belevittem a gyomrára mért ütésbe. Szabályosan felökleltem őt, és a levegőbe repítettem. A terem túloldalába hajítottam, ahol egészen a falig bukfencezett. A kemény becsapódáskor ropogtak a csontjai, de megérdemelte.
A halott Aderora pillantottam, mély szomorúság járt át. Hiába ez a hatalmas erő, mégsem tudok segíteni rajta. A mocskos nácik végeztek vele, de meg fognak fizetni ezért! Biztos minden német katonának adni akartak egy hasonló medált, és ezzel győzelemhez segítették volna az árja népet. Ez már nem fog megvalósulni, sőt! Eljuttatom ezt az amulettet a szövetségesekhez, és a mi katonáinkat fogja isteni erővel felruházni.
Bepattantam a sziklák mögött várakozó csotrogányba, és a gázra tapostam.
Meglepő, de zavartalanul sikerült visszaérnem Oxfordba. Utam a pályaudvarról kiöregedett professzoromhoz vezetett, hogy mihamarabb beszámoljak neki a történtekről. Mint mindig, az óráit követően az irodájában találtam. Szokásos teáját fogyasztotta, közben pöffentett egyet-egyet a pipáján.
– Professzor! – Rontottam be az ajtón, ő pedig majdnem kiköpte a pipát. – Megszereztem!
– Harold! Megőrültél?! A szívbajt hozod rám!
– Elnézést, professzor – vettem vissza hangomból. – Megszereztem. Itt van.
Felemeltem a kistáskámat, amitől kikerekedett Stevenson professzor szeme. Alig akarta elhinni, hogy sikerült megszereznem Ré amulettjét. Odaballagott hozzám, izgatottan matatta ki az ékszert a táskámból, majd az ablakhoz sietett vele, hogy jobban szemügyre vehesse a délutáni napsütésben.
Büszke voltam magamra, megtaláltam, amit évezredek óta senki, megszereztem a nácik elől, nem is akárhogy.
Gondolataim elkalandoztak kis időre, de amikor Stevenson professzor a nyakába akasztotta a nyakláncot, magamhoz tértem.
– Professzor, csak óvatosan vele! Nagyon veszélyes, higgyen nekem!
– Már felpróbáltad?
– Igen, még Egyiptomban. A nácik már ott voltak, amikor megérkeztünk. Megölték Aderot, velem is végezni akartak, de akkor a nyakamba akasztottam. Kezdetben nem éreztem semmit, de utána olyan erő és bátorság járt át, mint még soha. Maga is érzi?
Lassan odasétált elém, mialatt végig a nyakéket bámulta. A léptei határozottabbakká váltak, a tartása egyenesebb lett. Láttam rajta, tudja, miről beszélek. Ajkaim akaratlanul is felfelé mozdultak a büszkeségtől, hogy részese lehettem kedvenc professzorom diadalának.
Talán pontosan ezért lepődtem meg annyira, amikor teljes erejéből gyomron vágott, és a terem másik végébe repített. Utamat állta a sarokban álló polc, amelyet darabokra törtem.
– Végre az enyém, megszereztem! – örvendezett. – Nem a mocskos náciké lett, hanem az enyém!
Jó ideig mosolygott a medálra, amit csak homályosan tudtam megfigyelni. Mintha lyuk lett volna a hasamban, a fejem hasogatott, a szemem szinte káprázott. Arra azért tisztán emlékszem, ahogy leguggolt mellém.
– Nagyon szépen köszönöm neked, Harold. Vagy ahogy a németek által kivégzett apám mondta volna: danke schön. Kiérdemelted, hogy bemutatkozzam: a valódi nevem Karl Schulze. Most pedig ha megbocsátasz, megyek, és elpusztítom Németországot.
Utána kaptam a kezemmel, de mindhiába, nem állíthattam meg. Miközben lassan elveszítettem eszméletemet, megpillantottam egy barna kalapot és karikás ostort a polc darabjai között, amelyek mintha hívogattak volna.

3
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2019-10-17 21:35 Bloody Dora

Bloody Dora képe

"Talán azért küldött engem, mert azt hitte, kedvenc diákja kalapot és korbácsot ragad, és nagy kalandor válik belőle egy csapásra." - Oké a kikacsintás, de... az anakronizmust azért ne kockáztasd érte, kérlek. Megtetted, nem jött be. Halaggyunk, kérem, nincs itt semmi látnivaló. Ha nem anakronizmus, akkor a logikát áldoztad fel, mert a régészek már akkoriban sem voltak kalandorok: ma "nördök", akkor elegáns öltönyös urak és kosztümös hölgyek voltak többségében. (Roy Champmam Andrwes meg jött és fejére állította a világot, ő az ihletője az Indiana Jones filmeknek. De ő meg nem volt régész, ugyebár...)
"ráadásul Hitler a sivatagba küldte az okkult hívőit misztikus tárgyakat keresni" - Neeem, Hitler expedíciókat küldött oda. Nem kellett hívőnek lenni ahhoz, hogy menjél. Sem az okkult hívőjének, sem Hitlerének (viszonylag sokan megúszták a szakmai tudásuk miatt az utóbbit).
"Ré amulettje is szerepelt a listán, ezt megerősítette Stevenson professzor gyerekkori barátja, Johann Weber, a berlini egyetem lektora." - Kihagytad a ziccert: Stevens professzor helyett írhattad volna, hogy a "professzorom". Így távolítottad a profot és a diákját, úgy közelebb hozod és megerősíted a függő viszonyt. Most nem tudom, hogy a főszereplő még tanul Stevensnél (pl. doktorandusz?), vagy már rég végzett (ezt sugallja, hogy kiírod a teljes nevet). Akkor meg nem tetszik, hogy kedvenc diákként hivatkozik önmagára, hivatkozhatna múlt időben kedvenc (volt) diákként.
"A mítosz szerint Ré amulettje hatalmas erővel és emberfeletti gyorsasággal ruházta fel viselőjét." - Mítoszokat nem jelen időben recitálunk? Mármint a mítosz szerint most is szuperképességeket adományoz, nem?
"Még belegondolni is féltem, mit tennének a németek, ha megtalálnák, lemásolnák, és minden katonájuknak adnának egyet." - Miért, le lehet másolni? Wow, azért ezt annó a Harmadik Birodalomban sem hiszem, hogy megugrották... mágikus sorozatgyártás. Ez kicsit elrugaszkodott gondolat. Szerintem bőven beérték volna azzal, hogy csak használják.
"A professzor vékony legényként jellemezte, akit nem tudnék eltéveszteni, ugyanis rikító kék szemmel született, amely szinte világított a sötét bőrszínéhez képest. Az előttem álló fiatalemberre tökéletesen illett a fejemben elképzelt kép." - Ilyen bevezető után az ember kötelezően egy kövér, barna nőt vár. Most miért kellett ezt elrontani?
"Ha pedig megfejtik a titkát, akkor a világ egyetlen horogkeresztes zászló alatt egyesül majd." - Határozott névelőt használnak, mert "a" horogkeresztes zászló alatt egyesül, és nem egy alatt. Mert minden nagyobb területen lesz egy zászló, tudod.
"Megtalálták a bejáratot – kezdte Adero. –, azonban" - Á, a mondatközi pont innovációja... rég találkoztam vele.
"a terepjárókat és tigris tankokat," - Tulajdonnév... feltételezem, a Tigrisekre gondoltál, és nem echte tigrisekre, amiket valami okból tankként hasznosítottak. (Egyiptomban egyszerűbb lett volna oroszlánokat, de na, kicsire nem adunk.)
"amelyek arra vártak, hogy valaki hívatlan idetévedjen." - Nem, őrizték a területet, és jelezték a hívatlan látogatónak, hogy nem szeretne arra tévedni. Egy tankot etetni azért költség, senki nem szeretné elsütni - a visszatartó ereje nagyobb (mint ahogy a biztonsági őr sem azért van, hogy betörőket verjen agyon).
"a templom titkos bejárata keleti irányban húzódott" - Valaki kössön bele, hogy a bejáratok nem húzódnak.
"A homok félig befedte, de puszta kézzel is hajlandóak voltunk kiásni." - Ez a csávó egy exkavátor... (ti. utána még az este folyamán be is mennek ama bejáraton).
"A mögötte rejlő folyosón régi fáklyák sorakoztak, amelyek közül magamhoz vettem egyet." - Ilyen leírásokra van idő, de arra, hogy a kocsiban beszélgetést átvezesd az estébe és ne egyből teleportáljanak, és hopp, máris a templomnál vannak, éjszaka, juhú, arra nincs.
"Hamar a főterembe jutottunk, ahol vastag por fedett mindent, de a kincsek érintetlennek tűntek." - Egy bejárat, amit csak félig fed laza homok (elvégre hőseink simán kiássák), és a nácik nem vették észre, és nem védi szó szerint semmi csapda... Ne degradáld az ellenséget! Az Indiana Jones ezt legalább jól csinálta, érezted, hogy van egy potens ellenség, akivel versenyt kell futni. (De persze a főhős sokkal jobb, de azért van valaki ellene. És még akár nyerhet is.)
"egy szőke főtiszt előtt, aki ezt követően rám szegezte fegyverét" - Igen, az ember várja, de tudod attól még ez nagyon olcsó, és nem helyettesíti azt, amit az előbb mondtam. Aki éjjel tud követni két hülyét, az nappal is meg tud találni egy bejáratot. Félig a homokban is.
"Aderora pillantottam, aki élettelenül meredt a cipőmre ragyogó kék szemével." - Ezen felröhögtem, ha nem baj...
"Sebes léptekkel a kőből épített emelvény felé rohantam, és bevetődtem mögé éppen akkor, amikor felmordultak a gépfegyverek." - Ilyen lassú reflexe kevés embernek van. Összeválogatták a legszerencsétlenebbeket?
"Pár lépéssel elszökkentem az útjából, még utána is fordultam, hogy jobban szemügyre vegyem." - Mátrix! :D
"Meglepő, de zavartalanul sikerült visszaérnem Oxfordba." - Érdekesek ezek a teleportok, de te tudod... mondjuk szerintem a történet ívén még lehetne dolgozni.
"Harold! Megőrültél?! A szívbajt hozod rám!" - Angol úriember előre telegramozik. (Ami azért háborús helyzetben sem lett volna egy totálisan elvetélt ötlet, de hát az emberfeletti gyorsaság jobb, mint a vonat, ezek szerint.)
"Büszke voltam magamra, megtaláltam, amit évezredek óta senki, megszereztem a nácik elől, nem is akárhogy." - Ami azért felvet némi kérdést, miszerint senkinek nem tűnt fel, hogy átgaloppozott Európán háborús időkben, meg közben eltűnt egy teljes szakasz náci a tiszttel együtt, és amúgy nem biztos, hogy meghaltak, mert erről nem írsz, így akár személyleírást is adhattak volna a fickóról. Plusz senki nem üldözte. Érdekes...
"Talán pontosan ezért lepődtem meg annyira, amikor teljes erejéből gyomron vágott, és a terem másik végébe repített." - Erről beszéltem, egy gyomrosba nem hal bele az ember, ezek szerint.
"Utána kaptam a kezemmel, de mindhiába, nem állíthattam meg." - Angolként - őszintén, miért akarná megállítani? Sorozatgyártani nem lehet a cuccot, mert valódi mágikus darab. Odaadni valaki másnak nem fogja. Akkor meg miért ne gyilkolássza az ellenséget? Elég nagy fórral indul a harcmezőn. Mondjuk egy mesterlövész azért simán le tudja szedni, de akár egy komolyabb összetűz is megölheti (emberfeletti sebesség esetén elég belegyalogolni a lövedék útjába véletlenül).
Oké, plusz pont, hogy legalább nem a nácik oldalán álló német. Az sokkal elcsépeltebb poén lett volna. Így azért mented a helyzetet. Meg kalandnovellának, hát... közepes. De ez is valami.

_____________________
Dr. Bloody Dora

sze, 2019-10-23 09:43 gabesz890

Szia Dóri!
Először is, köszönöm, hogy időt szántál rá. :)
Meglepett, hogy annyit írtál, mint maga a mű, de ez mutatja, van még hova fejlődnöm. :) Elfogadom a tapasztaltabb tanácsát, igyekszem az ívre, logikára odafigyelni, a teleportálás helyett pedig maradok a részletezésnél. :)

p, 2019-10-18 09:52 Mayer

Szia!

Élveztem olvasni, gördülékeny, olvasmányos volt. A történetbe pár blikkfangot még beletehettél volna, de így se rossz. Egy jó kis kaland, Indis beütéssel, a szokásos egyiptomi okkultizmus kíséretében.
Elcsodálkozom mindig az "ősi tudás" fordulaton, amikor is a letűnt kultúrák eszközei kapnak valami természetfölötti erőt. Amíg erre vevők vagyunk, nincs is ezzel baj, csak néha a logikus énem berzenkedik ellene. Ha ennyire okosak voltak, mi a bánattól tűntek el?
Persze ez egy alternatív világ, ahol Németországot és a nácikat helyre teszi Schulze.

Megjegyezném, hogy Egyiptomban nem láthattak tigris tankot, mert azt csak Tuniszba vetették be, nem sokkal az ottani vereség előtt. Akkor ott már hadműveletek zajlottak, nagy császkálást nem lehetett csapni, és felfedezgetni.
Zárt térben ha tűzfegyvert használnak, olyan zaj lesz, hogy egy darabig ott nem lesz beszélgetés. Nekem egy petárdától a szobában két percig rezgett az agyam. Ne próbáld ki.

A medál megtalálása után a német tudta, hogy nálad van, hiszen nyújtotta a kezét érte. Adenort már lelőtték. Kéne valami információ, amit csak tőled tudhat meg, mert egyébként miért ne lőtt volna agyon azonnal? Egy elszánt német nem kér, hanem elvesz. Itt volt kis hiány érzetem.

Legnagyobb értékének azt tartom az írásodnak, hogy nem volt munka elolvasni, hanem szórakoztatott. Három csillag, mint egy konyaknak! :-)

sze, 2019-10-23 09:49 gabesz890

Szia, Mayer.
Köszönöm a csillagokat. :) Igen, bevallom, a Tigris tankoknak nem néztem utána ennyire tüzetesen, petárdák terén pedig nincsenek tapasztalataim. :) Örülök, hogy szórakoztatott, ez volt a célom. :)

k, 2019-10-22 20:42 Gitáros

Gitáros képe

Szia Gábor!

Jól szórakoztam az írásodon, habár valószínűleg nem teljesen úgy, ahogyan Te szeretted volna...

Az alaptörténet izgalmas, kalandos, humor is van benne, tehát minden adott - lehetett volna - ahhoz, hogy egy sodró lendületű, amolyan filmszerűen látványos akciókkal teli novella kerekedjen ki belőle.

De menjünk bele egy picit jobban a részletekbe, valahogy úgy, ahogyan egy igazi ínyenc lép oda egy finomságokkal roskadásig megrakott asztalhoz, és elhatározza, hogy szép sorban, mindent ki fog élvezni a csodás kínálatból. (Én meg azt hittem, soha nem fogok kikeveredni ebből a mondatból...:)

"A mítosz szerint Ré amulettje hatalmas erővel és emberfeletti gyorsasággal ruházta fel viselőjét. Még belegondolni is féltem, mit tennének a németek, ha megtalálnák, lemásolnák, és minden katonájuknak adnának egyet."
Hát, ha már akkor feltalálták volna a 3D-s nyomtatást, akár még ez is elképzelhető lett volna.
Anélkül azonban várnék ezzel egy kicsit.

"Olyan mélyen beletemetkeztem gondolataimba, hogy csak az állomás elsuhanó faépülete térített magamhoz."

- Uram! Ébredjen!
- Mi van...? Maga kicsoda?
- Én vagyok az állomás elsuhanó faépülete.
- És miért térített magamhoz?
- Megérkeztünk. Le kellene szállnia az úrnak!
- Ja? Köszönöm!

"Hosszúra nyújtott nyakkal kerestem a tömegben Aderot." - A főhőst a hosszú nyaka miatt a barátai csak zsiráfnak becézték. Ez az adottság nagyon jól jött a futball nevű játéknál, amikor fejelésre volt szükség.

A találkozás is tetszett az egyiptomi vasútállomáson, főhősünk, és a fekete gyerek között.

"A professzor vékony legényként jellemezte, akit nem tudnék eltéveszteni, ugyanis rikító kék szemmel született, amely szinte világított a sötét bőrszínéhez képest. Az előttem álló fiatalemberre tökéletesen illett a fejemben elképzelt kép."
Az a szép, az a szép
Akinek a szeme kék,
Akííí-ne-kaa
Bőre fekete!...:)

Aszondja a fekete srác (persze, tökéletes angolsággal, választékos fogalmazással, már ahogy ez annak idején a gyarmatokon magától értetődő volt a bennszülöttek között...:) :
"A professzor távirata megfelelően írta le önt. A piros kalap árulkodó volt, jó ötletnek tartom, hogy ezt vette fel."
Ezt én is jó ötletnek tartom.
Kiöregedett szuperkémek emlékirataiból tudhatjuk, hogy egy titkosügynöknek egy piros kalap a legmegfelelőbb öltözék lehet egy szupertitkos küldetéshez, mert ha a mindenhol ott lévő civilruhás német - vagy más nemzetiségű - ügynökök meglátják, azonnal tudni fogják, hogy ő BIZTOSAN NEM LEHET titkosügynök, hiszen senki nem olyan hülye, hogy piros kalapot vegyen fel akkor, amikor mindenféle feltűnés nélkül el akar vegyülni a tömegben!
A piros kalap egyszerűen a figyelemelterelés legzseniálisabb eszközeként vonult be a titkosszolgálatok történetébe!

"Határozottan csaptam rá az ülés háttámlájára." - A fickó hátul ült? Nem a vezető melletti ülésben?

"A professzor leírása pontosnak bizonyult, mint mindig: a templom titkos bejárata keleti irányban húzódott. A homok félig befedte, de puszta kézzel is hajlandóak voltunk kiásni."
Értem.
Tehát a németek megtalálták a templomot a sivatagban, de ahhoz már lusták voltak, hogy őrséggel körül is vegyék a területet. Biztosan úgy gondolták, hogy a franc se' fog idejönni kutakodni ebben a hőségben.
Természetesen a "homokkal félig befedett" titkos bejárat egyébként nyitva volt - itt még egy nyomorult csapda sem leselkedett az óvatlan, rossz szándékú behatolókra -, úgyhogy a kiásás után rögtön be is lehetett menni a templomba.
Helyesebben: tempromba, ugyebár...:)

"Hangos revolver dördülés töltötte meg a termet," - ebben az egy mondatban annyi javításra szoruló hiba van, hogy inkább kihagyom. Ennyi időm még nekem sincs....)

"összerezdültem, mint a nyárfalevél." - összerezzentem

"– Az amulettet! – ordított nehezen görgetett szavakkal. - Olyan nehezen görgette a szavakat, mintha az egyik őse galacsinhajtó bogár lett volna a szemét nácinak!

"A tiszt felém nyújtotta csontos ujjait, amelyekkel mutatta, hogy adjam át neki az ereklyét, de nem álltam kötélnek. Sebes léptekkel a kőből épített emelvény felé rohantam, és bevetődtem mögé éppen akkor, amikor felmordultak a gépfegyverek." - Usain Bolt sírva könyörgött volna a receptért, mert ezt még ő sem tudta volna megcsinálni!

"Szavait nyomatékosította egy asztal fölé engedett lövéssel." - Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy ott, az ősi egyiptomi templomban volt egy asztal...:)

"A főtiszt rám szegezte pisztolyát, és már tüzelt is. A szívem nagyot dobbant, és ekkor mintha minden lelassult volna körülöttem, a lövedék kényelmes tempóban közeledett hozzám. Pár lépéssel elszökkentem az útjából, még utána is fordultam, hogy jobban szemügyre vegyem." - Na, ez viszont tetszett! Ahogyan Dóri is írta, tiszta Mátrix!

"Egy szempillantás alatt termettem az egyik náci mögött, akit olyan erősen vágtam hátba, hogy keresztül küldtem a termen." - Ejnye! Nem szép dolog valakit hátba vágni!

"Pár határozott pofon elegendőnek bizonyult a többieknek is, hogy padlóra kerüljenek."
- Teszitek le azonnal azokat a csúnya gépfegyvereket? Te is, te aljas náci! Mindjárt a kezedre verek...!

"Adero gyilkosát hagytam a végére, akinek fegyverét gyors mozdulattal csavartam ki kezéből, közben ujjai hangos roppanásokkal adták meg magukat, emiatt fába szorult féregként üvöltött.
– Nézzen rám! – kiáltottam rá.
Törte az angolt, de láttam rajta, értette, mi következik." - Egész jól egymásra találtunk a némettel. Ő az angolt törte, én az ujjait.

"Előreléptem, teljes testsúlyomat belevittem a gyomrára mért ütésbe. Szabályosan felökleltem őt, és a levegőbe repítettem. A terem túloldalába hajítottam, ahol egészen a falig bukfencezett. A kemény becsapódáskor ropogtak a csontjai, de megérdemelte."
- Remélem, tanultál az esetből, te aljas náci csirkefogó! Legközelebb majd kétszer is meggondolod, hogy ujjat húzzál az angol titkossztolgálat emberével!

"Meglepő, de zavartalanul sikerült visszaérnem Oxfordba." - Szerintem ez egyáltalán nem meglepő!
A német egyenruhás katonák mindenütt járókelőket igazoltattak a pályaudvarokon és a kikötőkben, de amikor hősünket észrevették a piros kalappal a fején, egy szánakozó mosollyal és egy türelmetlen kézmozdulattal minden alkalommal továbbengedték, nyilvánvalóan nem akarták egy félbolondra pazarolni a drága idejüket...:)

"Utam a pályaudvarról kiöregedett professzoromhoz vezetett, hogy mihamarabb beszámoljak neki a történtekről." - A professzor honnan öregedett ki? A pályaudvarról?

"Felemeltem a kistáskámat, amitől kikerekedett Stevenson professzor szeme." - Igen, mert ő már akkor röntgenszemmel rendelkezett, és belelátott a kistáskába.

"Stevenson professzor a nyakába akasztotta a nyakláncot" és
"Lassan odasétált elém, mialatt végig a nyakéket bámulta." - Leszegett fejjel? Mert csak úgy tudta volna a saját nyakába akasztott nyakéket végig bámulni...:)

"Talán pontosan ezért lepődtem meg annyira, amikor teljes erejéből gyomron vágott, és a terem másik végébe repített."

Most jöttem rá, hogy a novellában annyian lettek hasbavágva, és a terem másik végébe repítve, hogy a történet valójában nem is Ré amulettjéről, sokkal inkább a termek másik végébe repített figurákról szól!

"megpillantottam egy barna kalapot és karikás ostort a polc darabjai között, amelyek mintha hívogattak volna." - Az elején írtad jól, Harrison "Indy" Ford nem ostort - pláne nem karikást -, hanem korbácsot használt, azt is elég bénán, de hát nem azért szerettük. A színész láthatóan leginkább arra próbált vigyázni a filmben, nehogy kicsapja a saját szemét a korbáccsal, amit szerencsésen sikerült is megúsznia...:)

Bájosan naiv, amolyan csetlő-botló hőssel megspékelt, időnként kifejezetten szórakoztató történet, komolyan gondolkozom azon, hogy megírom a "Replika" változatát.

Üdv!

Miki

sze, 2019-10-23 09:59 gabesz890

Szia Gitáros!
A piros kalaptól talán azt hiszik, a szín a veszélyességére figyelmezteti őket, mint a rovaroknál, így békén hagyják. :) Ami nagyon színes, az mérgező! :D
Na, komolyra fordítva... köszönöm, hogy elolvastad, és időt szántál a kivesézésre. :) Szívesen elolvasnám a te verziódat, nyugodtan írd meg. :)

v, 2019-10-27 09:41 Roah

Roah képe

Áiáiáiái...

Dóri és Gitáros minden fontos dolgot elmondott, nem ismételném meg a piros kalapos jelenetet (moszadhoz ne jelentkezzen ügynöknek a karakter), a másolható amulettet( méd in csájna) az ébresztő épületet (kukurikú), a húzódó épületet (szelíd kis bújós), pedig...

Tudod, mit gondolok?
Hogy nagyon szeretted megírni ezt az írást. :)))
Ezt éreztem.

Most mit mondjak itten erre? :)))

Jöhet a következő. ;)

De ezt nem bírom ki:

https://www.youtube.com/watch?v=-bTpp8PQSog

Pacsi! ;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

szo, 2019-11-09 08:35 gabesz890

Szia Roah.
Igen, nagy lendülettel írtam meg, nekem tetszett a fejemben lévő történet. :) A következő remélhetőleg jobb lesz majd. :)