Amikor leszakadt az ég

Az eső szakadt. Olyan istenigazából szakadt.

Egy templom magányos monstrumként emelkedett az ódon épületekkel borított utca fölé, mely hiába volt korábban olyan nyüzsgő és élettel teli, erről most csak az elnéptelenedett, göröngyös úton heverő ázott szórólapok és újságok tanúskodtak. Bár még csak november volt, némelyik ház ablakára már felragasztották a karácsonyi dekorációt, egy fenyőn pedig izzósor kúszott fel. Talán délután négy lehetett, a szegényes megvilágítás miatt mégis feltűntek a kirakatokon üvegesen megcsillanó járművek fényei.

Én egy eresz alá húzódtam, amíg átfagyott ujjaimmal türelmetlenül kotorásztam a zsebemben egy szál cigit keresve. Épp sikerült rágyújtanom, mikor egy ismerős, kissé elmosódott alakot pillantottam meg közeledni felém. Egy fekete, elegáns kabátot viselő fiatal nő volt az, aki az erős szélnek köszönhetően úgy kapaszkodott a megviselt, vörös esernyőjébe, mintha az élete múlna rajta. Mogyoróbarna hajába vizes tincsek vegyültek, és szinte láttam magam előtt Adél bosszakondó, szeplőkkel borított arcát, ahogyan az ítéletidő ellen küzd.

Ő mindig ilyen volt: folyton mérgelődött az eső miatt, de a világért sem állt volna meg azért, hogy fedett helyre húzódjon. Szerettem ezt benne; de nem csak ezt. Adél mindig meg tudott nevettetni ugyanazokkal a butaságokkal, és mindig tudta, mi jár a fejemben. Nem kellett kimondanom, ha ideges voltam, vagy szomorú, pedig mindent megtettem, hogy ne lássa rajtam. Amellett, hogy egy pillanat alatt jobb kedvre tudott deríteni, rengeteget tanultam tőle.

És ahogy a magas, vékony alakját figyeltem, azt kívántam, bárcsak én is többet tudtam volna róla. Sokkal többet. Mert bár a napok, hónapok, majd az évek elteltével jobban bíztam benne, mint bárki másban, úgy éreztem, sosem ismertem eléggé. Bár az életében tornyosultak a problémák, ő menekülés helyett megpróbálta inkább mások gondjait is a vállára venni. Motivált volt, s igyekezett a vidám oldalát mutatni a külvilág felé. Párszor azonban elfogyott a lendülete; ilyenkor sokáig elmaradt, aztán elcsigázottan, kezében még az utolsó üveg alkoholt szorongatva tért haza. Ezen alkalmakkor utáltam a leginkább, hogy nem tudok úgy segíteni neki, mint ahogy ő segített nekem.

Közvetlenül az ötödik együtt töltött évünk előtt találtunk igazán egymásra. Felszabadultank éreztem magam, és annyira boldognak, mint amilyen addig sosem voltam. Úgy döntöttem, hogy az évfordulónkon megkérem Adél kezét. A gyűrű már megvolt, így csak várnom kellett a nagy napra. De mielőtt bármit is tehettem volna, a sors közbeszólt, és egyetlen pillanat alatt romba döntött mindent, amit olyan nagy gonddal építettünk fel.

Az eső szakadt. Olyan istenigazából szakadt.

Délután négy felé járhatott az idő, a rádió pedig gyakran intette óvatosságra a munkából hazafelé tartó sofőröket a csúszós utak miatt. Aznap mégis két autó ütközött egymásnak egy forgalmas kereszteződésnél. Az egyikben egy negyvenes éveiben járó férfi, a másikban egy fiatal nő ült. Fekete, elegáns kabát. Vörös esernyő.

Úgy tűnt, hogy bármilyen rövid is volt a nekünk megadatott idő, lejárt. Hogy őszinte legyek, a gyász időszaka sokkal nehezebb volt, mint gondoltam, hiszen még hónapokkal később sem tudtam továbblépni, és minden nap ugyanúgy reméltem, hogy ez csak egy rossz vicc, hogy ez velünk, akik olyan boldogak voltak együtt, nem történhet meg.

Most, ahogy évekkel később, az eresz alatt állva a fekete kabátos nő után néztem, felelevenedett bennem az együtt töltött idő, az elválás keserűsége, és a karom önkéntelenül is megmozdult kissé. Adél után akartam nyúlni. Csak még egyszer, utoljára magamhoz akartam szorítani, úgy, mintha a miénk lenne a világ, úgy, mintha soha többet nem kéne elválnunk. Azt kívántam, bár még egyszer hazudhatnék magamnak, bár megint elhihetném: minden rendben van.

Ekkor azonban a szél felerősödött, egy pillanatra elemelve az eddig takarást nyújtó esernyőt az alak arca elől, akinek így láthatóvá váltak sötétbarna szemei és kissé beesett, sápadt arca. Nem ő volt az.

Egy kissé bosszúsan engedtem le a kezem. Mégis mit gondoltam? Hogy hihettem el, hogy Adélt látom? Nem is hasonlítanak...

Inkább eltapostam a csikket, és kedvtelenül felhúztam a csuklyám. Hátat fordítottam az ismeretlennek, és ahogy kiléptem a ponyva alól, egy sóhaj szakadt ki belőlem. Nehéz, fáradt sóhaj volt ez, olyan, mint amit egy különösen kimerítő nap végén hallat az ember.

Pár perc múlva aztán mégis megtorpantam. A sarok felé pillantottam, ahol a nőt utoljára láttam, mostanra azonban már nem volt ott.

Tudtam, hogy lassan nekem is ideje továbbindulnom.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2018-03-25 14:05 Dana

Dana képe

Üdv nálunk!

Az a helyzet, hogy bele tudnék kötni, de nem fogok. Mondjuk, hogy magával az ötlettel megvettél. Az előadásmódon, a hangulatkeltésen lehet szépíteni, a központozásod nem jó (pontosvessző több helyen, ahol nem kell). Remélem, valaki kiszedeget őket, hogy tanulj a hibáidból. Az utolsó mondatodat tedd múltba: Arra gondoltam, talán nekem is ideje lenne továbbállnom/-indulnom.

A cím nekem nem jön be, esetlenül hangzik.

Néhány hangulattal kapcsolatos tanács: én nem pakolnék bele színeket, csak szürkét, feketét, sötétet, míg "Adél" meg nem jelenik. Illetve a végén lehetne, hogy eláll az eső, kis fény...

Személyes megjegyzés: az egy év nem túl hosszú idő a gyászra, de ízlések és pofonok.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2018-03-25 14:48 Gin

Gin képe

szia, köszönöm!

Ez a novella inkább ilyen spontán dolog volt nálam, és ez valószínűleg látszik is. Félreértés ne essék: nem azt mondom, hogy tudok jobbat, csak nem agyaltam rajta annyit... :D
A cím szerintem sem a legjobb. Eléggé sokat szenvedtem vele, aztán valahogy ez lett. Az ötlet pedig a színekkel és a fénnyel tetszik, legközelebb megpróbálom majd kicsit tudatosabban használni őket. :)

v, 2018-03-25 16:12 Gitáros

Gitáros képe

Komolyabb helyesírási hibát nem találtam, logikai ellentmondást, tévedést azonban igen.
Mutatom:
"A templom hatalmas órája pár perc híján délután négyet ütött" - Logikai hiba! Egy templom órája nem üt "pár perc híján" semmit, hanem mindig pontosan üt, félkor és egészkor biztosan - némelyik talán negyedóránként is.

"Ekkor azonban a szél felerősödött, ezzel félresöpörve az alak nedves tincseit, akinek így láthatóvá váltak sötétbarna szemei és kissé beesett, sápadt arca. Nem ő volt az." - Újabb hiba. A feketekabátos nő távolodik, tehát háttal van a főhősnek. Ha a szél félresöpri a nő hajtincseit, hátulról akkor sem látszik a szeme, és az arca.

Van egy bizonyos hangulata az írásodnak, sok hasonlót olvashattunk már - valakinek a szeretett társa meghal, és egy váratlan pillanatban visszajönnek az emlékképek - nem is rossz, leginkább talán azt lehet rá mondani, hogy bemutatkozásnak, ujjgyakorlatnak jó, de küldj még, hogy jobban megismerjünk.

Üdv!

Miki

v, 2018-03-25 16:55 Gin

Gin képe

Rendben, és köszönet az észrevételekért, legközelebb jobban figyelek. ^^

v, 2018-03-25 17:32 Dana

Dana képe

Ki tudod ám őket javítani most is -- ezzel hálálod meg az észrevételezőknek, olvasóknak az energiát. ;-)

(Szerkesztés fül...)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2018-03-26 13:55 Gin

Gin képe

Okés, ha lehet szerkeszteni, akkor mindenképp ránézek még. :)

h, 2018-03-26 16:40 Gin

Gin képe

Na, módosítottam rajta kicsit. Ha van kedvetek, örülnék egy véleménynek. ^^

h, 2018-03-26 13:53 Gin

Gin képe

Ja, és a templomos dolognál nem egészen értettem, hogy mire gondolsz. :)
"A templom hatalmas órája pár perc híján délután négyet ütött." ---> Vagyis majdnem négy óra volt. Olyan ez, mintha azt mondanám: "A nagymamám hosszú időt megélt. Egy év híján már kilencven éves."

h, 2018-03-26 17:36 Roah

Roah képe

Tegnap írtam egy kommentet neked, de valami közbeszólt, és nem küldtem végül el. Félig kész állapotban jelenleg itt figyel a monitoromon. Szeretnéd látni a hozzászólásomat? ;) Vagy hagyjam a csudába, mert dolgozol/dolgoztál azóta az írással? :)))

A hangulata jobb, mint a tegnapi verzsönnek.

Nem kell annyit voltozni, és nem kell énezni sem. :)))

Nem emelek ki semmit - ha ezt a kópiát lemented egy mezei wördbe, csak és kizárólag kijelölve soronként, mondatonként a voltokat (!), valami harsány színnel, pirossal, nézd meg, mennyi az annyi. ;) Nem kell mind, nagyon nem. Érdemes választékos fogalmazásra törekedni, simán lehet húzni belőlük.

"Én egy eresz alá húzódtam, amíg átfagyott ujjaimmal türelmetlenül kotorásztam a zsebemben egy szál cigit keresve."

Nézd meg ezt a fentebbi mondatot; nem kell az 'én', simán megáll stabilan a mondat nélküle. Az 'amíg' sem kell, szerintem.

Vannak még vesszőhibák, egyebek, de egyszerre csak egyet, szép apránként lehet fejlődni. :))) (Az aggályom nem elsődlegesen nyelvtani, alaki, formai, vagy fogalmazási jellegű, hanem más, de az meg...? Hát sok lenne, nem várhatom el egy első Karcos publikálástól. :)))

Rendkívül méltatom a munkához való hozzáállásodat és a szorgalmadat. :)))

Isten hozott a Karcolaton!

Itt hagyok egy drámát.
...nem élte túl, csak az egyikük.

https://www.youtube.com/watch?v=OYtMYybkbfM

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2018-03-26 18:32 Gin

Gin képe

Szia!

A ma délutáni verzió után nem nyúltam hozzá, szóval örülnék, ha elküldenéd. :)
Felesleges szavak, túlbonyolított mondatok - megjegyezve.
A nyelvtanon megpróbálok javítani, és eleve Word-öt használni Wattpad helyett... hátha egyszerűbb lenne. :D

Köszönöm a választ (meg a linket), és várom a másik kommented. :)

h, 2018-03-26 19:13 Roah

Roah képe

Inkább kimetszek neked egy részt belőle, a tegnapiból, ami talán érdekes lehet.

"Nedves tincsek", 'vörös esernyő', 'sötétbarna szemei'* 'erős szél', ezek itt külsőségek, egy szemszín irodalomban kevés, csak egy info, egy adat, de érzelmileg üres, nem mond semmit.
Ennek a tematikának (érzelmi) szerintem más a titka: az irodalmi dimenziók.

Láttatni kell a láthatatlant. Megmutatni a megmutathatatlant. Nem egyszerű feladat - közelre kell engedni az olvasót, beengedni, belülre, beljebb, nem kizárni, vagy külsőségekre fókuszálni"

Ezt a részt hoztam a tegnapi kommentből. :)))

Szóval az van, hogy nem szántam a karaktert, sehol semmi bú, vagy bá tőlem, nekem steril, üres, meg ilyenek. Ezeket a történeteket a látszat ellenére szerintem baromi nehéz jól (!) megírni, és azért jeleztem (volna) tegnap, hogy mi az, ami mondjuk számomra levon az írás élvezeti értékéből.
Kék szemmel sírni, barna hajjal gyászolni, kócos tincsekkel emlékezni, a hangulatot a meteorológiával szolgálni, szerintem kevés - érted? :)))

*Szemei, nemszemei, hanem egyesben - ha kíváncsi vagy ennek magyarázatára, javaslom a Gyíkot, de ha ott nem találod, van más blog is az oldalon, amiről mutatok szívesen linket.

De első Karcos publikálás, és erre tekintettel vagyok.

És ismétlem: tényleg díjazom a hozzáállásodat. :)))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2018-03-26 20:04 Gin

Gin képe

Rendben, vettem. :)
A karakterrel kapcsolatban is igazad van, így visszatekintve bőven lehetne rajta javítani, ezáltal pedig többet kihozni a történetből.
A szemes dolgot tudom, csak nem jutott eszembe alkalmazni is. :)
Szerintem még egyszer megpróbálkozom ezzel a novellával, mert annyi dolog gyűlt össze, hogy talán jobb lenne újraírnom. Meglátom.

A hozzáállásról pedig annyit, hogy én is értékelem a tiéteket. Rengeteget lehet belőle tanulni, ha valaki részletesen rávilágít az ember hibáira, nem pedig csak annyit kapok a komment szekcióban, hogy "teccik."