Néhány gondolat a halhatatlanságról

Ha feltesszük valakinek a kérdést, hogy szeretne-e örökké élni, bárki legyen is az illető, szinte azonnal, gondolkodás nélkül rávágja a választ:
- Hát persze! Természetesen. Hiszen végeredményben minden embernek ez a vágya, nem? Örökké élni, persze jó egészségben, mindent kipróbálni, mindenhová elutazni, nem törődni a múló évekkel, habzsolni az életet, az lenne az igazi! Nem kellene többé félni a haláltól, ami amúgy is valami félelmetes, titokzatos dolog, sötét és hideg, csend van, nem érzel semmit, elfelejtenek, mintha sosem éltél volna… Halhatatlannak lenni csodálatos dolog lenne! Tudni, hogy mindig ránk virrad, hogy mindig megérjük a holnapot, nincs többé bizonytalan jövő… Körülbelül ezt jelentené az örök élet. De miért kérdezed?
- Mert érdekel, hogy szerinted mit jelent az a szó, hogy örökké! Mennyi idő az pontosan? Ezer év? Tízezer év? Vagy egymillió? Végig gondoltad már egyszer is, valójában? El tudod magad képzelni, hogy mondjuk, százezer évig élsz? Vagy még tovább? Mi történne azalatt veled? Sőt, továbbmegyek. Mi lenne magával a Földdel ennyi idő alatt? Hogyan alakulna az emberiség sorsa, mialatt te élnéd a halhatatlanok gondtalan - ha gondtalan - életét?
A megkérdezett egyén ennél a pontnál általában elbizonytalanodik, és türelmetlen lesz.
- Hát, nem is tudom. De ez úgyis csak egy elméleti fejtegetés, hiszen senki sem él örökké, nem igaz?
És ezzel fejcsóválva otthagy bennünket.
Nos, a felvetett probléma valóban bonyolult és nehezen megválaszolható, de azért nem egészen elméleti a kérdés. Volt ugyanis egyszer valaki, aki megpróbált választ kapni rá…

A Vegyész jelentéktelen külsejű, sovány férfi volt, az 1800-as évek közepén, egy európai országban élte az átlagemberek mindennapjait. Nappal egy iskolában tanított természetrajzot, éjszakánként azonban pincéjének magányában titokzatos kísérleteket végzett. A kezdeti sikertelenség nem vette el a kedvét a munkától, sőt, egyre nagyobb megszállottsággal dolgozott. Lassanként már semmi más nem érdekelte, csak a kísérletei.
Tizenöt hosszú, keserves év telt el, mire végre siker koronázta erőfeszítéseit.
Feltalálta az Örök Élet Vizét.
Addigra a Vegyész már majdnem minden vagyonát felélte, barátai régen elfordultak tőle, családot soha nem alapított, de mindez egyszeriben elveszítette a jelentőségét.
Most csak az számított, hogy ott volt előtte az édeskés illatú, halványzöld színű folyadék egy pohárban.
Tehát mégis igaz!
Az Élet Vize létezik, nem csupán legenda, amely mesékben és őrült tudósok lázálmaiban szerepel, hanem valóság, látható, megízlelhető, és főleg, birtokolható!
Ez az! Ez a lényeg! A többi tudós idő előtt feladta, nem volt bennük elég kitartás, de ő nem csüggedt, végigcsinálta, és most itt a jutalom. Neki sikerült! Az övé az Élet Vize, és egyedül csak az övé!
A Vegyész a hosszú évek alatt önző, befelé forduló ember lett. Nem akarta a titkát megosztani senkivel, nem akart - úgymond - az emberiség jótevője lenni, kizárólag a saját boldogulására gondolt.
Habozás nélkül, egy hajtásra kiitta a pohár tartalmát.
Néhány pillanat múlva enyhe bizsergést érzett a végtagjaiban és a gyomrában, ez jelezte a számára, hogy a szer dolgozni kezdett. Aztán lassan megszűnt a kellemetlen érzés, és akkor a Vegyész módszeresen munkához látott.
Ezúttal azonban nem alkotni akart, éppen ellenkezőleg,
El akart tüntetni mindent, ami valaha is kapcsolatban állt a kísérleteivel. Összeszedett minden iratot, és feljegyzést, ami az évek hosszú során a pincében összegyűlt, a hatalmas mennyiségű papír fél napig égett a kályhában. Az aprólékos munkával összetört üvegedények és kémcsövek a szemétbe kerültek, míg a megmaradt vegyi anyagokat az udvaron lévő virágágyás földje itta be.
Amikor mindennel végzett, a Vegyész visszament a lakásába, megtisztálkodott, megvacsorázott, és egy kényelmes házikabátban, asztalán egy üveg vörösborral, leült a kedvenc foteljébe, és a jól végzett munka elégedettségével, hosszan, alaposan elgondolkodott a jövőn.
Kicsit csodálkozva állapította meg, hogy eddig még sohasem foglalkozott mélyebben a találmányának a következményeivel.
Az világos, hogy életének eddigi szakasza a mai nappal lezárult, de most hogyan tovább?
Utazzon el, és kezdjen új életet máshol, ahol nem ismerik? Nem teheti meg, nincs elég pénze, van ugyan valahol egy távoli rokona, egy gazdag nagybácsi, de állítólag kitűnő egészségnek örvend az öregúr, s lehet, hogy csak tíz év múlva, vagy még később hagyja őrá a vagyonát. Viszont az is igaz, hogy egy halhatatlan ember számára tíz év az semmi, mindössze egy pillanat. De mégiscsak le kell élni azt a tíz évet, és nehéz anyagi körülmények között nagyon hosszú tud lenni ez az idő.
Tehát egy darabig még biztosan dolgoznia kell. De akkor mi legyen a környezetével, a munkatársakkal, a szomszédjaival?
Kinek fog először feltűnni, hogy ő az eltelt évtizedek alatt semmit sem változik? Ki fogja először megjegyezni, tréfásan ugyan, hogy „Tanár úr, maga olyan jól tartja magát, mintha sohasem akarna megöregedni”?!
És akkor mi lehet a következő lépés? Váratlanul el kell költöznie egy távoli városba, nehogy felismerje valaki a múltból? Vagy meg kell rendeznie a saját halálát, hogy ne keressék többet? Idővel másik országba, sőt, másik földrészre kell menekülnie, és új külsővel, új papírokkal más személyiséggé kell átalakulnia, s leélni néhány évtizedet, amíg minden kezdődhet elölről?

A Vegyész most először kezdett valami enyhe nyugtalanságfélét érezni, bár egyelőre még nem tudta volna meghatározni ennek az érzésnek a mibenlétét, csak megütközve észlelte, hogy az euforikus örömérzések közé némi szorongással vegyes aggodalom is keveredett immár.

Az, hogy megitta az Élet Vizét, azt jelenti, hogy természetes halállal nem fog meghalni, hiszen a találmányának pont az a lényege, hogy a szervezetében egy állandó megújulási folyamatot indított el, amely biztosítja, hogy a beteg, az öregedő vagy elhasználódott sejtek helyébe mindig újak képződnek. A szer tehát csak a természetes öregedéstől és hanyatlástól védi meg őt, de nem védi meg a balesetektől, katasztrófáktól, vagy az erőszakos haláltól.
Ha csak százezer évnyi időintervallumot vizsgálunk, a nagy számok törtvénye alapján hány baleset érheti, hány földrengést, árvizet, tűzvészt élhet át, s biztosan remélheti-e, hogy minden alkalommal baj nélkül fogja megúszni a nehéz helyzeteket?
Olyan lesz, mint a gazdag ember, akinek minél több vagyona van, annál jobban retteg a bűnözőktől, hiszen annál több a veszíteni valója? Ő is, minél tovább él, annál jobban fogja félteni az életét? Végül már az utcára sem mer majd kilépni, nehogy baj érje?
De ezen kívül, számos egyéb kérdés is felmerülhet.
Mi legyen például a magánélettel?
Éppen elég ideig élt egyedül, minden percét a kísérletezés töltötte ki, de most hogyan tovább? Bárhová kerül, mindenütt alapítson újból és újból családot? Mindig új feleség, új gyerekek? És néhány évtizednyi közös, boldog élet után váratlanul hagyja ott őket? S reménykedjen, hogy soha nem találkoznak többé? Mi értelme van így az egésznek?
S amíg együtt vannak? Éljen közöttük közömbösen, tudva azt, hogy mindannyian meghalnak valamikor, s ő túléli mindegyiküket? Tudatosan kapcsolja ki az érzelmeit, hogy ne legyen túl megrázó tőlük az elválás egyszer?
Éljen azzal a tudattal, hogy minden szerelmét, és az összes gyermekét túl fogja élni, és el fogja temetni, ami egy szülő számára talán a legfájdalmasabb dolog az életben?

És ha nekik is adna a szerből?
Megsemmisített ugyan minden feljegyzést, ami a találmányára vonatkozott, de csak azért, hogy mások ne birtokolhassák az Élet Vizét. Viszont a fejében pontosan ott van a szer képlete, bármikor felhasználhatja újból. Nem lenne-e elviselhetőbb a világ, az élet, ha lenne körülötte néhány ember, akiket megajándékozna a halhatatlansággal? Olyanokat, akiket szeret, akiket nem akar elveszíteni?

Nem, ez csak újabb problémákat okozna.
Ha a feleségének és a gyermekeinek ad a szerből, rendben van. De a feleségének vannak szülei, rokonai, őtőlük sem tagadhatja meg az Élet Vizét. A gyerekei felnőnek, családot alapítanak, nekik is születnek gyerekeik, nyilván őnekik is adni kell. És a láncolat a végtelenségig folytatható. Ha csak egyvalakinek is ad a szerből, azzal egy megállíthatatlan folyamatot indít el.

A Vegyész ekkor már tudta, hogy baj lesz. Óriási hibát követett el azzal, hogy az örök élet feletti örvendezés helyett meggondolatlanul filozófiai okoskodásba fogott, s most valamiféle sötét jövő körvonalai kezdtek kibontakozni előtte.

De azért tovább töprengett.
Ha az egész emberiséggel megosztaná a titkot, az lenne a legrosszabb. Ha egy bizonyos naptól kezdve senki sem halna meg, csak mindig új emberek születnének, az emberiség hihetetlenül rövid idő alatt annyira elszaporodna, hogy a Föld egészen egyszerűen kicsinek bizonyulna az eltartásukhoz.
És akkor elkezdődnének a történelem leggyilkosabb háborúi, amelyek valóban életre-halálra szólnának.
Őrületes dilemma!
Tehát senkinek sem adhat az Élet Vizéből, mert azzal beláthatatlan, illetve, nagyon is belátható következmények láncolatát indítaná el.

És mi lesz magával a Földdel?
Földrengések, árvizek, kozmikus katasztrófák egész sora érheti a bolygót, akár még egy új jégkorszak is ráköszönthet a világra. Egészen biztos, hogy át akarja ezeket a megpróbáltatásokat élni? A történelemből tudjuk, hogy minden civilizációnak voltak felemelkedő, majd hanyatló korszakai. Virágzó kultúrák tűntek el az idők végtelenjében. Valószínű, sőt, biztos, hogy magára az emberiségre is ez a sors vár. Egyszer csak meg fog semmisülni, el fog pusztulni, járványok, háborúk, kozmikus csapások, vagy egyszerűen csak a Föld tartalékainak a kimerülése következtében, és akkor mindennek vége. Érdemes-e átélni, végignézni ezt a pusztulást?

És ekkor a Vegyésznek egyszerre egy hihetetlenül éles, pontos, tisztán kirajzolódó víziója támadt...

... Ő volt az egyetlen élő ember a Földön.
Már több ezer év eltelt azóta, hogy az emberiség utolsó tagjai is elpusztultak, hosszú szenvedések és megpróbáltatások után, amikor valami kozmikus sugárzás érte a Földet, aminek következtében többé nem születtek gyerekek, az emberek pedig sorban megbetegedtek, szervezetük és egészségük fokozatosan leromlott.
Gyógyszer persze nem volt ellene, és néhány hónap alatt az emberiség gyakorlatilag kihalt. De ugyanerre a sorsra jutottak a melegvérű állatok és a magasabbrendű növények is, és a bolygó hirtelen egy óriási dögtemetővé változott.
Ő pedig azóta is bolyong, lerongyolódva, fázva, vagy a hőségtől szenvedve, éhesen, férgekkel, gyökerekkel és füvekkel táplálkozva, félőrülten a némaságtól, már nem is emlékezve arra, hogy mikor beszélt utoljára valakivel.
Bejárta már a Földet keresztül-kasul, túlélők után kutatva, járt már torz testű hüllőktől és rovaroktól hemzsegő romvárosokban, melyeket úgy benőtt a gaz és a gyom, mintha sosem éltek volna ott emberek, járt már északon, a jég birodalmának a határán is, ahol nem kellett semmilyen állat támadásától sem tartania, ezzel szemben csak mohát, zuzmót és füvet tudott enni, mert a növények ott is szinte teljesen elpusztultak immár.

A Vegyész arra eszmélt, hogy szakad róla a verejték az elképzelt jövő hatására.
Ez lenne hát az a híres halhatatlanság? Az igazi örök élet? Ez lenne a dolgok, a világ, az élet végső kimenetele? A pusztulás, a halál, a kataklizma, az apokalipszis?
Hihető-e, hogy (micsoda paradoxon!), sokan szinte az életüket adnák azért, hogy örökké élhessenek?

A Vegyész agyában hihetetlen gyorsasággal kergették egymást a gondolatok. Kezébe temette arcát, úgy érezte, hogy nyomban szétpattan a feje a feszült idegállapottól.
Végtelennek tetsző, hosszú percekig maradt így, míg egyszer csak lassan valami halvány reménysugár, valami megoldásféle kezdett kirajzolódni előtte.
Igen, egészen határozottan érezte, hogy létezik egy megoldás, ami az összes felmerülő problémára megnyugtató választ adhat.
Felemelte a fejét, kihúzta magát, szemében különös elszántság látszott.
Most már pontosan tudta, hogy mit kell tennie.
Lassan, minden kortyot maximálisan kiélvezve, megitta az egész üveg bort, azután elszívott egy finom szivart, és amikor mindezzel végzett, akkor meghozta élete legnehezebb döntését.
---------------------
Amikor néhány nap múlva rátörték az ajtót, a felakasztott holtteste mellett egy kis cédulán a következő néhány szó volt olvasható:
"Ha boldogan akartok élni, ne keressétek az örök élet titkát! Én megtaláltam."

4.5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2015-05-20 12:11 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Tök jó első mondat, tök jó, hogy az én hozzászólásom lesz itt először, mert én kapásból egy akkora nemmel felelnék a kérdésre, hogy az illető megijed tőle. De azt azonnal, gondolkodás nélkül, ez igaz. Mondjuk nekem előnyöm van a témában, mert elegem van nemhogy az örök életből, de az örök életről szóló kérdésekből, a kicsit-hosszabb-életből és kérdéseiből, sőt, en bloc lassan az egész öregedéskutatásból. De ez csak a világ színesebbé tétele, én nem szerepelek a novella univerzumában.

Mivel a billentyűzetem random módon viselkedik (néha ír, néha nem, ez általában független az én viselkedésemtől), én is random bele-belekapok a szövegbe, és kiemelek pár mondatot. Nem tudom, miért, ez olyan jó érzés, hogy a végén lecsalhatom a konklúziót, nem kell levonnom a tanulságot, hogy megint átaludtam a fél írást, és emiatt nem értem.

"Összeszedett minden iratot, és feljegyzést, ami az évek hosszú során a pincében összegyűlt, a hatalmas mennyiségű papír fél napig égett a kályhában." - Szerintem ez két mondatban szebb lenne. Egy közlés - egy mondat. Az utolsó vessző mentén például tökéletesen lehet hasítani. (Az első vessző meg nem kell, de ez csak most tűnt fel. Felsorolásban az és, vagy, meg elé nem teszünk vesszőt. Az oxford comma magyarban nem létezik, bár az amerikaiak szerint sem, sőt, a britek is szertik letagadni.)
"„Tanár úr, maga olyan jól tartja magát, mintha sohasem akarna megöregedni”?!" - Én lehetek a hülye, de az örök élet nem örök fiatalság, már a görögök is megmondták. (És milyen humoros kis mítosz született belőle, istenkém!) Vagy itt az?
[Lebukási lehetőség 1: a szerkesző néha nem olvas, csak átszalad a szeme a szöveg fölött. Huss! Tök jó élmény, aztán két oldal múlva visszakeresni, hogy mit hagytam ki, na, az még jobb. Szóval fogalmam sincs, mit mondtál a témáról.]
Megjegyzés: ez költői kérdés volt. A kérdéseim nagyja költői. Nem mintha költő lennék, de ilyen tendencia mellett ideje lenne elgondolkoznom rajta.
" de nem védi meg a balesetektől, katasztrófáktól, vagy az erőszakos haláltól" - Ez az utolsó alkalom, esküszöm! De megint kiemeltem valamit, hogy megint elmondjam, hogy felsorolásban az és, vagy, meg elé nem teszünk vesszőt. Tudom, hogy elsőre is megértetted, de mire leírtam, eszembe jutott, hogy már mondtam, és nem volt szívem kitörölni.
[Lebukási lehetőség 2: a szerkesztő néha elvárja, hogy a szöveg automatikusan és dinamikusan szerkessze önmagát, olvasási időben. A szerkesztő, ha engem kérdezel, nem normális.]
"A Vegyész ekkor már tudta, hogy baj lesz." - Én kb. ott tudtam, hogy feltalálta az Örök Élet Vizét. (Izét. :D ) Várjá... felakasztja magát, az olyan intellektüel. A mérgezés túl kézenfekvő, meg amúgy is, filozófiai problémára az önakasztás a megoldás sekélyes irodalmi ismereteim szerint. (Kivétel, amikor baltával megyünk az öregasszonynak, de ezt ne ragozzuk.)

Hmm... oké, néhány gondolat, meg lefutottuk ezeket a köröket, de... én szeretnék tőled valami eredetit is olvasni. Mert ez sem volt az. Szerintem még a karcolaton is van vagy egy tucat hasonló sztori. Oké, persze, az író arról ír, amiről ő akar.

[A Gondolatok kategória amúgy nem néhány mondatos szövegekre van, hanem belső, személyes monológok, a valódi érzései, gondolatai a szerzőnek. Ezért nem véleményezzük. De átpakoltam az egyébbe ezt.]

_____________________
Dr. Bloody Dora

sze, 2015-05-20 19:44 Gitáros

Gitáros képe

Szeretem, - rögtön helyesbítek, - egyre jobban szeretem a stílusodat.
Két nagyon jól elkülöníthető része van, egyrészt a nagyon alapos szakmai tudás, másrészt a kicsit csapongó, szertelen, "csajos" megnyilvánulás, és ez egy baromi szerethető, színes egyéniséget takar.
Az észrevételeid mindig figyelemre méltóak, alaposak és tanulságosak, viszont néhány általad kifogásolt dolog már az én egyéni írói stílusomat érinti, ami a hosszú évtizedek alatt nagyjából kialakult bennem, és változtatni rajta nem nagyok tudok, mert ha megerőszakolnám magamat, az már nem én lennék.

A Virtuális hazugság c. kisregényemben úgy írtam le egy vietnámi kis falu lakóinak egy amerikai halálosztag általi lemészárlását, hogy gyakorlatilag egy fél oldal benne egy mondat, mert az akció lendületét, a folyamatos gyilkolást, pergőtüzet, mészárlást nem lehetett megtörni rövid mondatokkal, az egybefolyó szöveg már-már az elviselhetetlenségig fokozta benne a feszültséget, ez is volt a cél.

Az igazság az, hogy általában hosszú, a kelleténél talán hosszabb mondatokat írok.
Nem szeretem feldarabolni a mondataimat, nem szeretek rövid tőmondatokban írni, ahogyan nem szeretek élőbeszédben sem rövid mondatokban beszélgetni valakivel.
A mondataimnak ritmusa van, reményeim szerint gördülékenysége is, a stílusom szerint inkább szeretem a hömpölygő, - nem dagályos! - nem megtörő, hanem kifutó mondatokat.
A rövid, lényegre törő mondatoknak is helye van természetesen egy írásban, de azokat picit mindig szögletesnek, megdöccenőnek, tőlem idegennek tartottam és tartom.

„Tanár úr, maga olyan jól tartja magát, mintha sohasem akarna megöregedni”?!" - Én lehetek a hülye, de az örök élet nem örök fiatalság, már a görögök is megmondták.

Ezt nem tudom, de én ezt a szert úgy írtam le, - saját elképzelés, minden tudományos alapot nélkülözve, kizárólag a saját fantáziámra hagyatkozva, - hogy a szervezetben egy folyamatos megújulási folyamatot indít el, tehát ha egy ötvenéves ember issza meg, akkor élete további részében megmarad ezen az ötvenéves szinten, nem fiatalodik vissza, de nem is öregszik tovább - szerintem ez logikus. (Ha nagy marhaság, azért elnézést kérek.)

Ha a görögök az örök életet úgy képzelték el, hogy az ember halhatatlan ugyan, de egyébként folyamatosan, a megszokott tempóban öregszik, akkor az csak azt jelenti, hogy ők sem álltak mindig a logikus gondolkodás magaslatán...
Képzeljünk csak magunk elé egy ötezer éves embert, hogy hogyan nézne ki, - annak tükrében, hogy néha mutatnak a tv-ben 120 éves embereket, akik tolószékben, süketen és félvakon vegetálnak valahol egy idősotthonban...

Biztos hogy ez az írásom sem eredeti - valószínűleg több embernek is egymástól függetlenül eszébe juthat ugyanaz a téma, más kérdés, hogy azt hogyan írják meg, ott már lehetnek jelentős eltérések.

A vesszőhibákkal kapcsolatban ígérem, hogy sokkal gondosabban fogom átnézni ezután az írásaimat, ez valóban komoly probléma.

Az egyébbe való átrakást köszönöm, ez még a tanulópénz időszaka, amin át kell esni.
Üdv.

Miki

sze, 2015-05-20 21:16 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Azt hiszem, az a mondat a körülötte lévőkhöz képest volt hosszú. De nem emlékszem pontosan. Bonyolult téma.

Az örök élet, meg a te felvetésed és a görögök... Ne menjünk bele a "tudományos" részébe, nem éri meg. Para is utalt a görög mítoszra, amit én is említettem, Tithónosz története. Nem a tudományos elv, a filozófia a lényeg - náluk az örök élet és az örök fiatalság külön tényező. Az isteneknek mindkettő megadatott, a kérészéltű halandóknak egyik sem. Tithónosz pedig Éosz szerelme volt, és az istennő a kedvese számára Zeusztól halhatatlanságot könyörgött ki. Meg is kapta - de az örök fiatalságot elfelejtette. Szegény öregedett, öregedett, végül, ahogy Para is mondta, annyira összetöpörödött és megvénült, hogy végül Zeusz tücsökké változtatta. (A teste összeaszott, csak a hangja maradt a régi, ahogy a mítosz mondja.)
Imádom a görög mítoszokat. :D

_____________________
Dr. Bloody Dora

sze, 2015-05-20 12:34 Para Celsus

Para Celsus képe

Sokszor feldolgozott téma, jelen esetben némi filozofálgatás, "mi lenne, ha?"-révedezés, és a végén egy csattanó.

A novella(?) keveri az örök életet, az örök ifjúságot meg az elpusztíthatatlanságot.
Ugyebár - reflektálva miss Bloody felvetésére - örök életet kapott a görög mondák Tithonosza, aki azonban örök fiatalságra nem tett szert. (Meg is szívta szegény, a végén tücsökké töpörödött össze.) Faust örök fiatalságot kapott, de ez csak addig tartott, míg Mephisto meg nem jelent, hogy inkasszálja hősünk lelkét. És hogy még nagyobb legyen a zavar az erőben, a sztoriban a vegyész már azt vizionálja, hogy a döglődő, lakhatatlan Föld bolygón, a mindent pusztító kozmikus sugárzás közepette is eléldegél, mikor mindenki más már meghalt - vagyis sebezhetetlennek hiszi magát. (De akkor miért akasztja fel magát? Szóval annyira megijedt attól, hogy később szar lesz neki sebezhetetlen-halhatatlan-örökifjúként, hogy inkább kinyírta magát azonnal? De ha azt hiszi, hogy ő sebezhetetlen... etc., akkor egyáltalán minek próbálkozott öngyilkossággal? :D )

Erről a régi vicc jut eszembe:
"A nyuszika szeretné a kertjében lenyírni a füvet, de nincs fűnyírója. Eszébe jut, hogy elkérhetné a medvéét. Igen ám, de emlékei szerint a medve nem túl barátságos, segítőkész. Nem baj, azért elindul, hátha kölcsönkaphatja. Útközben elgondolkodik:
- Végül is a medve tényleg egy szemét állat. Szinte sosem segít senkinek. Na de mindegy, ha már elindultam, legalább megpróbálom, hátha most jó napja lesz.
Megy tovább, közeledik a medve házához, de megint csak eszébe jut:
- A múltkor a borz is mondta, hogy a medve hogy kiszúrt vele a patakparton; de igazán mástól sem hallottam még róla semmi jót. Kár volt eljönni, csak pocsékolom az időmet. De azért innen már mégsem fordulok vissza, ha már eljöttem, csak sikerül szót érteni ezzel a barommal.
Közben odaér a medve házához, a szép, pázsitos kert közepén, és bekopog. Míg várakozik, megint csak elgondolkodik:
- Tulajdonképpen a francnak jöttem el. Úgysem fogja kölcsönadni, örülhetek, ha ki nem hajít ez a rohadék, meg aztán...
Ebben a pillanatban a medve ajtót nyit, barátságosan köszönti nyuszikát:
- Szia Nyuszika, miben segíthetek?
- Baszd meg a fűnyíródat!"

És még egy, hogy ne profanizáljunk:
"A halál, mellyel az istenek megáldották és megverték az embereket, nagy ajándék is: feszültséget ad az életnek…" (Márai Sándor - Béke Ithakában)


"The Rainmakeeeer!"

sze, 2015-05-20 13:21 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Van egy rövid vicc is a témában, de nem mertem elsütni. De ezek után...
Szóval: a halál egy ócska kémiai trükk, aminek csak a mamutfenyők nem dőlnek be.

Márai azért jobb.

_____________________
Dr. Bloody Dora

sze, 2015-05-20 13:34 Para Celsus

Para Celsus képe

Állítólag (IPM-ben olvastam) találtak valami medúzafajtát, ami echte halhatatlan.
Á, ő az... http://hu.wikipedia.org/wiki/Turritopsis_nutricula Turritopsis... milyen szép neve van :D


"The Rainmakeeeer!"

sze, 2015-05-20 13:16 polgarveronika

polgarveronika képe

És ha már halál és Márai:
"A halál nem a legrosszabb, ami halandóval történhet, nem, a halál egyáltalán nem "rossz": a halál semmilyen. Haljunk meg, ha kell, emberi módon, tehát méltósággal és kapkodás, sivalkodás nélkül. "
Szóval valóban besorolhatatlan írás ez, a már oly sokak által feltett kérdésről, és az Örök Élet Vízéről.
Ami engem zavart: a hármas pontok....(anélkül konkrétabb)
-az eleje hosszas és ismert kérdéseket fejteget, én lényegesen rövidebbre venném, ha ez novella.
-a Vegyészt (ha ez novella) néven nevezném. Hangulatosabb, személyesebb és irodalmiasabbá teszi azírást (feltéve, ha tényleg irodalmi műként olvassuk, és nem egyfajta kávéházi filozofálgatás tanúi vagyunk)
.kaotikusnak érzem a történetvezetést, csapkodóak a gondolatok , és a végén nem üt meg az önként választott távozás
-de ha már meg kellett ölnöd:), akkor jobban kihangsúlyoztam volna az örökélet tragédiáját
(én nem szeretnék örökké élni, éppen azért, amit te is írsz, sorra veszteném el magam mellől a nekem kedveseket)

Off: volt egy kísérlet:
Mit szeretnél?
-a./ 60 évig élni egészségesen, és a 60. szülinapodon meghalni
-b./élni, ki tudja meddig, és meghalni, ki tudja milyen módon?

Mit gondolsz, melyik válaszra voksoltak többen?
Üdv: V.

 

_______Tertium non datur ______

sze, 2015-05-20 15:18 Martes (nem ellenőrzött)

Hiányolom azt, ami egy ilyen kérdés fejtegetéséhez a legfontosabb. Mi az élet? Születni, felnőni, a fajfenntartás ösztönének engedelmeskedve kölyköket nemzeni, meghalni? Valóban, csak ennyi? Erre minden állat képes. Az ember számára mi az élet? Fontos kérdés, hiszen pl. ha 1956-ban a Corvin közben harcoló gyerekek tudták, mi az élet, akkor hősök. Ha nem tudták mi az élet, nem tudták mit veszítenek. Következésképp nem lehettek hősök, csak áldozatok. (Tizenhárom nap c. dráma.) Amíg erre a kérdésre nem tudja valaki a választ, minek inna az örök élet vizéből? Ha pedig tudja, talán épp azért nem iszik.

sze, 2015-05-20 19:07 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

Off:
"(Tizenhárom nap c. dráma.)" - Engem érdekel a téma, de erről nem hallottam, és a neten sem találom. Biztos jól emlékszel a címére? Ki írta?
Egyébként az '56-os eseményekről az eddigi legjobb ( helyesebben. nekem legjobban tetsző) könyv: Asperján György: Csapataink harcban állnak. Ajánlom mindenkinek, akit egy kicsit is érdekel a téma!

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

sze, 2015-05-20 20:07 Martes (nem ellenőrzött)

Hát, nem tudom. Én már annyit olvastam 1956-ról, rengeteg visszaemlékezést, minden szemszögből, még szeretetotthonba is elmentem az öregekkel beszélgetni, hogy kissé kiégtem ezen a téren. A sok információ alapján kialakult egy véleményem, amelyet nem hiszem, hogy egy újabb könyv meg tud változtatni. De annyit elmondhatok sokban egyezik a véleményem, az Asperján György által leírtakkal és némely fontos dologban jelentősen eltér. Ezt olvastam az Asperján könyvről:
http://asperjangyorgy.blog.hu/2007/11/05/csapataink_harcban_allnak_1

sze, 2015-05-20 16:16 Roah

Roah képe

https://www.youtube.com/watch?v=CGMGwWWUkII

…és pont tegnap írtam Parának egy hozzászólásban: „Csak egy maradhat!” :D

Fable szerint, tudod, mi az élet-élete? A kaland.

Először gyorsan mondom, hogy tetszik a tematika. Bár tény, rengetegen hozzányúlták már – csak az élettel elfogult vagyok. Szeretem. Azt mondják, talán azok érzik igazán az értékét, akiknek a nyakukon sokszor ott a kés. Az enyémen örök salsát járnak tőrök, pengék éle, egen, egyszer el is vágták, szikével, igaziból, és egy csodás, nyolc-tíz centis heg figyel a bőrömön.
És jep, amióta csak megszülettem, borotvaélen táncolok.
Talán ettől van, nem tudom. De én imádok élni, imádom az összes marhaságával és tökéletlenségével együtt. Azon vagyok, egész életemben azon voltam, hogy ebből jusson mindenkinek. Bárcsak egy érintéssel tovább lehetne ezt adni…vagy csak adni belőle.
Úgy tartják, nem a hossza a számít, hanem a milyensége - élvezni kell, és lehet, ennyi az egész. :)))

Másodszor, rokonszenvezek a történet elejével; azzal az írástechnikával, amivel elkezdtél mesélni.

Felkészültél? Jönnek az észrevételek! Nem fog fájni, megígérem. :))))

„Olyan lesz, mint a gazdag ember, akinek minél több vagyona van, annál jobban retteg a bűnözőktől, hiszen annál több a veszíteni valója? Ő is, minél tovább él, annál jobban fogja félteni az életét?”

Minél kevesebb, annál jobb? Kissé sok egy helyen a jóból, nem? ;) Át kellene fogalmazni?

„Ha a feleségének és a gyermekeinek ad a szerből, rendben van. De a feleségének vannak szülei, rokonai, őtőlük sem tagadhatja meg az Élet Vizét. A gyerekei felnőnek, családot alapítanak, nekik is születnek gyerekeik, nyilván őnekik is adni kell. És a láncolat a végtelenségig folytatható. Ha csak egyvalakinek is ad a szerből, azzal egy megállíthatatlan folyamatot indít el.”

Szerintem itt a legnagyobb paradoxon a fogalmazásban van.

A novella tagolása szerintem nem lett jó – oké, kell a huzat, kell a szellő, hogy könnyedén száguldjon a szem a sorok között, csak szerintem túl tagolod az írásaidat. Sor per mondat, gyakorlatilag nincs (hang) súlya semminek, vagy mindnek van, ezért hiába emelsz ki, beleolvad az egészbe, a szöveg szövetébe, és nem domborodik ki belőle nyomaték.
Inkább csak ösztönszerűen érzem, hova akartad tenni, hol szerettél volna súlypontot elhelyezni. Tehát a kiemelések szándékát érzem, nem olvasom.
Pedig szerintem az ötös számúból, vagyis kis-ujjból kirázhatnád.

Ezt pedig releváns, na jó, nem bírom ki. :D

https://www.youtube.com/watch?v=I_Qe6yDz1HI

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2015-05-20 17:13 Gitáros

Gitáros képe

Köszönöm a gondolatokat, az észrevételeket.

Mindegyikőtöknek igaza van.

Mentségemül szolgáljon, hogy ezzel az írással semmiféle világmegváltó célom nem volt, egyszerűen csak el akartam gondolkodni azon, hogy az "örökké élni" nagy dilemmája, évszázadok, vagy talán évezredek alatt mindenkit foglalkoztató mivolta mögött mi van, mi lehet valójában.
Ha letagadjuk, ha nem, azért mindenkiben megfordult már a gondolat, hogy milyen jó lenne, ha nem is örökké élni, - mert az olyan megfoghatatlan valami, - de "nem meghalni", vagy, ha az nem megy, akkor nagyon, de nagyon sokáig élni.
Nem véletlen, hogy számtalan jó és kevésbé jó irodalmi alkotás született már a témában.
Én egyszerűen csak számba akartam venni néhány felmerülő gondolatot a halhatatlansággal kapcsolatban, ennyi történt.

Azt nagyon könnyen el tudnám képzelni, hogy mondjuk 500 évig éljek.
Egészségileg és életkorban úgy a 35-40 éves kor környékén megállva, - nem magatehetetlen, süket, félig vak, tolókocsiban vegetáló, ezer ránccal barázdált arcú vénségként, - és "kiélném magam".
Valóban mindent kipróbálnék, mindenhová elutaznék, ahová valaha vágytam, minden könyvet elolvasnék, amit egész életemben szerettem volna - Gobbi Hilda egyszer azt mondta, (és nagyon igaza volt), hogy "az ember élete még ahhoz is rövid, hogy a saját könyvtárát kiolvassa".
Persze, az a borzasztó, hogy soha nem tudnám utolérni magam, hiszen az alatt az 500 év alatt is, ami alatt szinte állandóan olvasnék, újabb és újabb könyvek születnének, tehát ez az ötlet is már a megszületése pillanatában okafogyottá válna.

Az ezzel a témával foglalkozó írások némelyikének a lényege, hogy egy tudós felfedezi az örök élet titkát, feltalálja az "örök élet vizét", aztán egész életében menekülnie kell, mert természetesen mindenki meg akarja szerezni tőle azt.
Lehetett volna egy ilyen kalandos, akciódús, "meneküléses" történetet is írni, most nem akartam abba az irányba elvinni a sztorit. de lehet, hogy egyszer azt is megírom.

Az írás csapongó, valószínűleg nem eléggé összeszedett, - ez is igaz, - ahogy jöttek a gondolataim, az ötleteim, leírtam őket.

Mostanában a régi gépemben maradt novelláimat, ötleteimet, írás-kezdeményeimet próbálom kimentegetni valahogy, ez is egy nagyon régi ötletem volt, amit kicsit átfésültem, és azért küldtem be, hogy kicsit más legyen, bővítse a tőlem megszokott írások palettáját.
Azt hiszem, a kérdés elméleti része - "akarsz-e örökké élni?" - megválaszolhatatlan, mint ahogyan a gyakorlati része is - "és mindezt milyen formában képzeled?"

Miután nem filozófiai tanulmányt szerettem volna írni a halhatatlanság mibenlétéről, - ehhez nincsenek megfelelő képességeim és felkészültségem sem, - ezért próbáltam egy béna kis történetbe helyezni ezt az egyébként komoly és elgondolkodtató kérdést.

Ebben nagyjából ennyi volt, valószínűleg számtalan egyéb módon is meg lehet közelíteni a témát, tőlem most ennyi tellett.
A pörgős, kalandos, akciódús történeteim között, - melyek "életművemben" ma még túlnyomónak mondhatóak (önirónia!) - gondoltam, elférhet egy ilyen, kissé lamentáló, filozofálgató, töprengő írás is.

A vesszőhibák - már látom - lesznek az én mumusaim, én egyelőre annak örülök, hogy nagyobb helyesírási, vagy fogalmazási hibákat nem nagyon lehet találni az írásaimban, talán ez is valami.

Gondolkodom, hogy átírjam-e a történetet az észrevételeitek figyelembe vételével, nem vagyok biztos benne, hogy ez a soványka kis történet megérné-e a ráfordított energiát.

De köszönöm a véleményeket, nagyjából én is ugyanazokat gondolom erről a témáról, és magáról a novelláról is, mint ti.

Miki

sze, 2015-05-20 17:16 polgarveronika

polgarveronika képe

Írd meg!
Tedd novellisztikussá (már megéri az örömírást), és akkor lehet a vége, hogy kampó, de az legyen alaposan megindokolva, cselekményesen, és ha jól megcsavarintod, nem is lehet más a vége:))
És nincs sovány történet, mint ahogy nincs világmegváltó sem. Jó vagy rossz történet van, mint ahogy jó vagy rossz írás létezik csak. Tertium non datur. (kapisgálod már??:DD)

Üdv:V.

 

_______Tertium non datur ______

sze, 2015-05-20 17:28 Gitáros

Gitáros képe

Köszi az ötletet.

Ha egészen őszinte vagyok, még az is szembe jutott, hogy ezt a témát - persze rengeteg szállal, fordulattal, szereplővel - akár még regény hosszúságúra is meg lehetne írni, kérdés, hogy lenne-e rá "kereslet" az olvasók részéről.
De ha már itt tartunk: regényt vagy kisregényt érdemes-e ide a Karcra beküldeni, vagy teljesen felesleges, mert a terjedelmi korlátok kizárják?
Ezt nem tudom, - meg még rengeteg egyéb dolgot sem... - de érdekel, mert van néhány nagyobb lélegzetű írásom, amiknek a témája, illetve a hosszúsága nem fér bele egy novellába, hanem nagyobb terjedelmet kíván.
Az ilyen írásokkal mi a teendő?
Elnézést, hogy téged terhellek ezzel a kérdéssel, de éppen Neked válaszolok, és ez a kérdés ebben a pillanatban jutott eszembe.

(Kapisgálom már!...:)

Miki

sze, 2015-05-20 17:36 polgarveronika

polgarveronika képe

Technikailag lehet feltenni, ha ügyesen vágod el. Más kérdés a kereslet.
A tapasztalatom az, hogy nagy terjedelmű szövegeket nem bír az olvasó szeme (legalábbis az enyém) és talán a türelme sem, hacsak nem valami fantasztikusan elementárisan izgalmas...
Magam sem szoktam nekifutni a a Csendes Don-nyi írásoknak. D

De ez csak én vagyok...ja, hogy ez valakinek a szignója, bocs..:D
Üdv: V.
És változatlanul tartom magam az aláírásomhoz.
Vagy végigolvassák, vagy nem Tertium...de a többit már kapisgálod.

 

_______Tertium non datur ______

sze, 2015-05-20 18:04 Gitáros

Gitáros képe

Köszi az infót meg a tanácsokat, ezeknek a birtokában fogok majd dolgozni és írásokat küldeni.

Miki

sze, 2015-05-20 20:36 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Nem lehet, 30 oldal a maximum, amit fogadunk. (Vannak fent regények régebbről, meg regényrészletek, de lezártuk a kategóriát.) Ez kisregénynél még elmegy, regényt egyértelműen nem.

_____________________
Dr. Bloody Dora

sze, 2015-05-20 21:03 Martes (nem ellenőrzött)

Talán próbálkozz szinopszissal. Hátha valaki az alapján kedvet kap a regény olvasásához, és elkéri e-mailben.

sze, 2015-05-20 19:35 Para Celsus

Para Celsus képe

"Lehetett volna egy ilyen kalandos, akciódús, "meneküléses" történetet is írni, most nem akartam abba az irányba elvinni a sztorit. de lehet, hogy egyszer azt is megírom."
Isten ments, ez volt itt az első olyan írásod, amin nem éreztem a tenyérizzasztó megfelelési kényszert, sem a "hű, de most nagyon hatni fogok rátok!" kellemetlen utóízét.
Nekem ez jobban tetszett, mint a jaj-de-laza-groteszk lövöldözős, vagy a "saját hányását lekakiló, és abban breakelő, szomjazó és éhező, aztán koprofágiát elkövető afgán menekült, aki ráadásul büdös is volt"-sztori. :D


"The Rainmakeeeer!"

sze, 2015-05-20 20:04 Gitáros

Gitáros képe

Izzad a tenyerem, miközben válaszolok neked, de most ilyen apróságokkal nincs időm foglalkozni...:)

"saját hányását lekakiló, és abban breakelő, szomjazó és éhező, aztán koprofágiát elkövető afgán menekült, aki ráadásul büdös is volt"-sztori. :D

Bocsika, biztos, hogy az ÉN sztorimról beszélünk???
Ez egy baromi jó, hatásvadász mondat volt tőled, többen valószínűleg dobtak is tőle egy hátast, megállapítván, hogy Para megint jól megmondta ennek a szerencsétlennek, csak éppen az én novellámban semmi ilyenről nem írtam!
Koprofágia nincs, - miért is lenne? kaja nélkül sokkal tovább bírja az ember, mint víz, és pláne, levegő nélkül, - egyetlen korty vizelet ivásáról van szó, az is megbosszulja magát, mert a pali amiatt fullad bele a saját hányásába, - lekakilnia pedig nem lenne értelme, ez nem is tudom, hogyan jöhetett ide...

Amikor a híradókban mutatják, hogy földrengéskor összedőlt házak leszakadt emeletei alatt 2 hét múlva élő embert találnak, kimentik, és arra a kérdésre, hogy ennyi időt hogyan bírt ki víz nélkül, az illető azt feleli, hogy sajnos, nem tehetett mást, kénytelen volt meginni a saját vizeletét, azt is ugyanilyen rosszallóan veszed tudomásul, és egyfajta "hatásvadász" elemnek titulálod?...

Egyébként kösz a véleményedet, mindenből tanul az ember...

Miki

sze, 2015-05-20 20:30 Para Celsus

Para Celsus képe

Just feel the irony.
(Ha soknak találom a sajátvizeletétmegivó, hányásábabelefulladó, bűzbenfetrengő afgánmenekültet, aki otthon nagyszeműésjótanuló gyerekeket tanított (nota bene, a gyereknek nagy szeműnek és okos arcúnak kell lennie, mert ha csipás szemű és buta az arca, akkor kultúrember nem sajnálja a halálát), akkor azzal a valódi földrengések túlélőin gúnyolódom? :O )

Szóval ja, ez tetszett legjobban, jó volt olvasni, de ezzel - gondolom - csak az afgán menekültek szenvedését relativizálom. Mert ugye a novella egyenlő a valósággal. És ha az előbbi megvalósítási módját kritizálom, azzal az utóbbit tiprom sárba.
What?


"The Rainmakeeeer!"

sze, 2015-05-20 21:16 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

"Amikor a híradókban mutatják, hogy földrengéskor összedőlt házak leszakadt emeletei alatt 2 hét múlva élő embert találnak, kimentik, és arra a kérdésre, hogy ennyi időt hogyan bírt ki víz nélkül, az illető azt feleli, hogy sajnos, nem tehetett mást, kénytelen volt meginni a saját vizeletét, azt is ugyanilyen rosszallóan veszed tudomásul, és egyfajta "hatásvadász" elemnek titulálod?.."

Mutatnál erre egy konkrét példát?
Mert én ilyennel még egyszer sem találkoztam, ráadásul józan paraszti ésszel nézve is marhaságnak tűnik! Ez gyakorlatilag az élő perpetuum-mobile lenne: soha az életben nem kell inni egyetlen korty vizet sem, mert folyton ihatnánk a saját vizeletünket...
Azért ilyen nevetséges módon talán nem kéne a saját remekművedet védeni.

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

sze, 2015-05-20 22:10 Gitáros

Gitáros képe

Na, most megint feladtad nekem a leckét, kedves Voight-Kampff, ugyanis nagyon sokat kell gondolkodnom azon, hogy hogyan fogalmazzak, hogy ne sértselek meg, ugyanakkor az írásom érdemi információkat is tartalmazzon.

"Mutatnál erre egy konkrét példát?
Mert én ilyennel még egyszer sem találkoztam."

1. Az, hogy Te valamivel még egyszer sem találkoztál, nem jelenti azt, hogy a dolog vagy a jelenség nem létezik.
Én sem jártam még a Csendes-óceáni Salamon-szigeteken, - ott élnek a legijesztőbb külsejű bennszülöttek, (néhány évtizeddel ezelőtt még a kannibalizmus nemes gyakorlatát folytatták), akiknek már a puszta látványára is kitöri az embert a frász, - mégis tudom, hogy van ilyen szigetcsoport.

"ráadásul józan paraszti ésszel nézve is marhaságnak tűnik!"

2. Józan parasztival igen!
A szomjúságtól félőrült állapotban azonban korántsem annyira.
Vészhelyzetben, amikor nincs más folyadék a közelben, - és mellesleg a szomjanhalás veszélye fenyeget, - akkor szinte bármit megiszik az ember, hogy életben maradjon.

"soha az életben nem kell inni egyetlen korty vizet sem, mert folyton ihatnánk a saját vizeletünket.."

3. Pontosan ez történik!
A Föld nevű bolygó ökoszisztémája egy állandó körforgást jelent évmilliárdok óta, ami azt jelenti, hogy a nap által felszívott víz eső formájában visszahullik a földre, beszivárog a talajba, ahol rengeteg szűrőrétegen átfolyva és megtisztulva patakokban, folyókban, és tavakban materializálódik, és ezt a vizet onnan kinyerve, és továbbtisztítva isszuk meg mi, halandó emberek.
Tehát elméletileg megihatjuk Kleopátra vagy Chaplin, Hitler vagy Kabos Gyula vizeletének molekuláit is, de akár egy olyan pocsolyából is ihatunk, amelyben előzőleg egy elefántcsorda lubickolt valahol Afrika közepén.

4. Bizony, az információimat én is a könyveimből, meg a tv híradókból szoktam szerezni.
Nem is egy példát tudok mondani, amikor romok alatt életben maradt, beszakadt gödörben rekedt, vagy sivatagban vizet nem találó emberek vizeletet ittak, sőt, - talán már említettem, hogy nagyon komoly gyűjteményem van régi útleírásokból - egy neves angol utazó írta le, hogy az egyik ázsiai utazása alkalmával kifogyott az ivóvizük a sivatagban, és hogy valami folyadékhoz jussanak, elkezdték ütni az egyik tevét. (Régi módszer, a sivatagi arabok ismerik ezt a trükköt).
A teve egy érzékeny állat, ha valaki üti és szidalmazza, akkor ideges lesz, és hányni kezd. Valami borzalmas, vízzel kevert gyomortartalmat.
És ezt a rettenetet az angol úriember és a kísérői, - akármilyen hihetetlen, - megitták.
A sor még hosszan folytatható, de szerintem ennyi is elég mára.

Ennyit a fjordokról...

Miki

cs, 2015-05-21 09:37 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

" Az, hogy Te valamivel még egyszer sem találkoztál, nem jelenti azt, hogy a dolog vagy a jelenség nem létezik."
Tudom. Éppen ezért nem azt írtam, hogy "ilyen nincs, mert én nem találkoztam vele", hanem kértem, hogy mutass rá egy példát.

"2. Józan parasztival igen!
A szomjúságtól félőrült állapotban azonban korántsem annyira."
Viszont én biztos nem vagyok, és szerintem te sem vagy "szomjúságtól félőrült állapotban", ezért nézzük józanul.
Egy ember átlag három napot bír ki folyadékbevitel nélkül. Kizárt, hogy valaki túléljen két hetet, csak a saját vizeletét fogyasztva folyadékként. Először is, az emberi test nem csak a vizelettel ürít folyadékot. Izzad is, nyáladzik is. Egyszerre néhány decit űrit az ember -ha annak minden cseppjét meginná, akkor is veszítene folyadékot a szervezete. gondolj bele, hogy a harmadik napon már gyakorlatilag csak néhány cseppet tudna kipréselni magából... Másodszor, a vizelet gyakorlatilag a szervezet által hasznosíthatatlan, feldogozhatatlan méreganyagok folyadékkal hígítva. Ha két hétig csak mérget iszol, azt nem éled túl.

És nem, a víz természetes körforgását nem lehet a saját vizelet folyamatos fogyasztásához hasonlítani, mivel mire te csapból kiengeded az afrikai pocsolya vizét, addigra az számtalan kémiai/ fizikai folyamaton, szűrőn megy keresztül.

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

cs, 2015-05-21 10:45 Gitáros

Gitáros képe

Ezekben mind igazad van, de úgy látszik, az emberi szervezet néha csodákra képes.
Valószínűleg az lehet, hogyha valaki mozdulatlanul fekszik a romok alatt, és várja, hogy megmentsék, akkor annyira lelassul az anyagcseréje, hogy először is, lehet, hogy eltelik mondjuk öt nap, mire annyira szomjas lesz, hogy rákényszerül arra, hogy lenyalja a vizes falakat, és végül, amikor már nincs más megoldás, akkor igyon a saját vizeletéből is.
Az is érdekes, - ezt megint csak a tv-ből tudom, - hogy hiába töltenek mozdulatlanul ezek az emberek több napot valahol, 10-12 kilót, vagy akár többet is fogynak ezalatt. Gondolom, a szervezetük feléli a saját raktárait, és ezért történik.
Természetesen, jól tudom, hogy pl. a csapvíz nagyon sok tisztítási eljáráson megy keresztül, mire eljut hozzánk, a lényeg azonban az, hogy "elméletileg" mégiscsak ihatsz mások vizeletének, vagy egy pocsolyának a molekuláiból, ahogyan belélegezheted a Julius Cézár, vagy Karády Katalin által kilélegzett levegő molekuláit is.
Ezek persze csak elméletek, de logikusak, - én is olvastam őket valahol.
Az életösztön hihetetlen teljesítményeket képes kihozni emberekből, ezt tudjuk.

Egyébként, ha már sci-fi oldalon beszélgetünk, csak gondolj bele abba, (ez egy teljesen gyakorlati, megoldásra váró probléma), hogy a jövőben, egy űrhajó fedélzetén, ahol a vízmennyiség adott, nem lehet mást csinálni, mint az űrhajósok vizeletét visszaforgatni a rendszerbe, hogy újból iható legyen, - természetesen rengeteg szűrésnek, tisztításnak, fertőtlenítési eljárásnak alávetve, - amely ténnyel szerintem az űrhajósoknak elsősorban pszichikailag kell majd megbarátkozniuk.

Miki

cs, 2015-05-21 13:55 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

Lehet, hogy rosszul tudom, de már most is ezt a módszert alkalmazzák az űrállomásokon:
http://nol.hu/tud-tech/20100114-ivoviz_keszul_vizeletbol_az_urallomason-...

Egyébként, elvileg tényleg lehet.
A szűrés alatt én nem csak a mesterséges szűrést értettem, hanem a természeti folyamatokat is.

De, azt hiszem, stílszerűen szólva: ezt a témát kiveséztük! :-)

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

cs, 2015-05-21 15:12 Gitáros

Gitáros képe

Igazad van.
Engem is azért érdekel a téma, mert ha az ember a világűrben játszódó sztorik megírásának a gondolatával foglalkozik, akkor ott mindenféle dolog felmerülhet.
Szerintem igyunk rá egyet!

Miki

cs, 2015-05-21 18:59 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

:-)

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

p, 2015-05-22 01:18 Martes (nem ellenőrzött)

Gondolatok a vizeletivásról. Jól hangzik, hogy a sivatagban megissza valaki a saját vizeletét, többször is olvastam róla, de elgondolkodtat, hogy van egyáltalán vizelete? Hiszen a forróság miatt olyan erős a párologtatás, hogy kiszárad a szervezet. Tapasztalatból tudom, hogy egy igazán jó izzasztó edzés után nem éppen pisilni vágyik az ember, de tételezzük, fel, hogy van. Egy egészségügyes szerint a vizelet a salakanyagokat hozza ki a szervezetből, következésképp, a megivása többet árt, mint használ. Ám egy tévés bemutató alapján a salakanyagok lepárlással totál egyszerűen eltávolíthatók, a riporter be is mutatta, miképp kell a sivatagban végezni. (Ha a végén valóban a saját vizeletét itta meg, és a kamerát kikapcsolva nem cserélték le ásványvízre.) Amennyiben igaza volt a riporternek, kár, hogy az űrhajósok nem ismerik azt a módszert. :-)

cs, 2015-05-21 07:25 polgarveronika

polgarveronika képe

OFF:
Én úgy vélem, hogy ehhez az íráshoz nincs köze a vizeletivásnak, de lehet, hogy ez lenne az örök élet titka. Ilyen egyszerű.:)
De elképzelhető, hogy szélsőséges állapotban eljut az ember odáig.
Konkrét példa: egy sajnos már nem élő, súlyos beteg barátnőmnek azt javasolta a "természetgyógyásza", hogy naponta 3 korty a saját vizeletből....
Na, ekkor hagyta ott. (bár, lehet, hogy ma is élne....de nem hiszem valójában)
Off end

Üdv: V.

 

_______Tertium non datur ______

cs, 2015-05-21 08:03 Para Celsus

Para Celsus képe

Nem, a vizeletivás az afgán menekültes novellában szerepelt. :D


"The Rainmakeeeer!"

cs, 2015-05-21 10:20 polgarveronika

polgarveronika képe

Tudom, csak az inkontinencia átcsorgatta ide is.

Üdv: V.

 

_______Tertium non datur ______

cs, 2015-05-21 10:28 Para Celsus

Para Celsus képe

Mondanám, hogy kölcsönadnám a prosztatámat (kifogástalanul működik), de nekem is szükségem van rá :D


"The Rainmakeeeer!"

cs, 2015-05-21 19:46 Gitáros

Gitáros képe

Hirdetés:

Magas, jó fizikai kondícióban lévő, biztos anyagi háttérrel rendelkező, értelmiségi prosztata megismerkedne színházat, komoly zenét, kirándulást, irodalmat kedvelő, rendezett körülmények között élő, teltkarcsú proszmamával, a szabadidő kellemes eltöltése céljából.
"Kalandorok még véletlenül se kíméljenek!" jeligére a kiadóba.

Miki

sze, 2015-05-20 18:11 Smilezolika

Smilezolika képe

Azt hiszem, itt az etalon, ami egyben talán a megoldás is:

"Az űrhajó már a felsőbb légrétegek felé dübörgött, útban az ijesztő űrbe, amely elszakítja egymástól azt a kevés dolgot is, ami az Univerzumban található.

Tulajdonosa, a drága színezetű űrlény visszadőlt az ülésbe. Wowbaggernek, a Végtelenül Meghosszabbítottnak hívták, és saját céljai voltak. Nem valami nagy célok, amint azt ő maga is kész volt elsőként elismerni, de legalább célok voltak, és legalább ösztönözték őt.

Wowbagger, a Végtelenül Meghosszabbított egyike volt - vagyis hát jelenleg is egyike - az Univerzum igen kis számú halhatatlan lényeinek.

Akik halhatatlannak születnek, ösztönösen tudják, hogyan birkózzanak meg vele, de Wowbagger nem tartozott közéjük. Valójában már kezdte is gyűlölni őket, ezt a csapat derűs fattyút. Egy meghibásodott részecskegyorsító, egy folyékony ebéd és egy pár gumiszalag okozta sajnálatos baleset varrta véletlenül a nyakába a halhatatlanságot. A baleset apróbb részletei nem fontosak, mert pontos körülményeit még senki nem tudta újból előidézni, és azok közül, akik megpróbálták, nagyon ostoba, vagy halott külsővel végezték. Vagy mindkettővel.

Wowbagger zord és kimerült arccal lehunyta a szemét, betett egy könnyű kis jazzt a hajó sztereó magnetofonjába, és azon tűnődött, hogy még ki is bírná, valóban el tudná viselni az egészet, ha a vasárnap délutánok nem volnának.

Kezdetben még jó mókának ígérkezett, jó kilátásai voltak, veszélyesen élhetett, kockázatokat vállalhatott, hosszú távon jövedelmező befektetésekbe kezdhetett, meg különben is túlélhetett minden nyavalygást.

Végül is a vasárnap délutánokkal nem tudott megbékélni és azzal a szörnyű unalommal, ami három előtt öt perccel kezdődik, amikor az ember tisztában van vele, hogy az aznapi szükséges fürdést már letudta, hogy hiába próbálja bármelyik újságcikk-bekezdést bámulni, úgysem olvassa el soha, és úgysem használja fel azt a forradalmian új metszőtechnikát, amit bemutat, és ahogy az órát nézi, a mutatók könyörtelenül haladnak a négy óra felé, amikor is kezdetét veszi a lélek hosszú, sötét uzsonnaideje.

Így hát a dolgok egyre unalmasabbá váltak számára. A vidám arckifejezés, amit mások temetésén öltött, egyre halványabb lett. Mindinkább megvetette a Világegyetemet általában, és benne egyenként mindenkit.

Ez volt az a pillanat, amikor megfogalmazta célját: a gondolatot, ami ösztönözte őt, és ami ösztönözni fogja örökké, legalábbis így látta akkor. Ez volt a célja.

Sértegetni a Világegyetemet."

sze, 2015-05-20 18:19 Gitáros

Gitáros képe

Aranyos volt.
Különösen tetszett az űrhajó fedélzetén a sztereó magnetofon, meg az óra, amelynek mutatói vannak...
Ez egyébként saját, vagy valakitől idéztél?
Nem mintha ez az élvezeti értékéből bármit is levonna - tudod, mint a csokoládé felszínét borító fehéres elszíneződés...

Miki

sze, 2015-05-20 19:00 Ovidius

Ovidius képe

Douglas Adams Galaxis Útikalauz stopposoknak sorozatából, ha jól emlékszem...Az Élet, A Világmindenség, Meg Minden című könyvéből van. A GUS-ról tudni kell, hogy a világirodalom egyetlen ötkötetes trilógiája... :D

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

sze, 2015-05-20 19:52 Smilezolika

Smilezolika képe

Bizony. Az örökbecsű.

sze, 2015-05-20 22:36 Black

5

Morális és erkölcsi kérdéseket vet fel ez a téma, szerintem jól átesett a kifejtéssel a "ló" másik oldalára. Örökké élni - így, a fizikai formánkban - szerintem ostobaság, a halhatatlanságnak számos formája van (Ra's Al Ghoul). :) Meg lehet erről kérdezni Hitlert, Beethovent, Adyt, Kölcseyt, Petőfit és akár Széchenyit is, de csak a túloldalon. Mert ők - és velük együtt nagyon sokan - ha nem is a fizikai formájukban, de a műveiken, a tetteiken keresztül halhatatlanokká váltak. És Connor MacCleod-ot (alias a Hegylakót) sem hagyom ki a sorból. :)

Sitku Csaba

szo, 2015-05-23 14:15 Z. Cz. Domonkos

"Ha feltesszük valakinek a kérdést, hogy szeretne-e örökké élni, bárki legyen is az illető, szinte azonnal, gondolkodás nélkül rávágja a választ:
- Hát persze!"

Én azt válaszolnám, hogy nem csak szeretnék, hanem fogok is! Mindenki örökké él, nyugi :)

Amúgy tetszett az írás. Jó volt olvasni, köszi, hogy megírtad! :))

p, 2015-06-12 22:42 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

Ha ehhez még hozzáteszed sajátságos, intellektuális humorodat is, akkor azt gondolom, hogy valamiféle stílust kialakítottál, ami a sajátod. Szóval ebbe az irányba kellene továbbhaladnod.(elolvastam a többi itt megjelent írásodat is, azok annyira nem álltak össze bennem) Bírom az olyan történeteket, ami egy-egy gondolatot jár körbe némi filozófiával nyakon öntve.
Tetszett, ahogy megoldottad! Néhány érdekesebb dologra hívnám fel a becses figyelmedet:
1.,Vajon a Vegyész úr elgondolkodott-e azon, hogy az Örök Élet Vízéből adjon az anyósának?
2., Ha feltalálta ezt a hihetetlen csodaszert, akkor előbb-utóbb ráakadt volna egyfajta gyorsított regenerációs oldatra is, amellyel túlélhette volna a baleseteket.
3., Ha én innék ilyen italt, akkor várhatná az asszony, hogy mikor viszem le a szemetet.:-)

Egyébként lásd az aláírásomat, mint utózöngét ehhez az íráshoz...

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen

szo, 2015-06-13 05:26 Gitáros

Gitáros képe

"Vajon a Vegyész úr elgondolkodott-e azon, hogy az Örök Élet Vízéből adjon az anyósának?"

Fityiszt!
..................................

Egyébként az jutott eszembe, hogy milyen durva lenne életfogytiglanra ítélt rabokkal megitatni ezt a szert, és mondjuk százezer évet eltöltetni velük börtönben!
Lehet, hogy megírom ezt az ötletet, ha csak Smilezolika le nem nyúlja előbb, hihihi!...:)D

Miki