Írói dilemma

Kipihenten ébredtem életem talán egyik legfontosabb napján. Ma végre megmutatom nekik, hogy ki is vagyok, igen! Kiballagtam a konyhába, elővettem a hűtőből a tegnapi spagettim maradékát, majd néhány perc mikrózás után ehető állapotba is került. A mappa az asztalon hevert, mellette pedig a tányérom a reggelimmel. Felraktam egy kávét főni, majd nekiláttam fenséges lakomámnak.
– Ez még mindig isteni – jegyeztem meg magamban és tovább faltam.
Magam elé húztam az irományt és lapozgatni kezdtem életem nagy művét. A villa szinte magától mozgott, annyira belemélyedtem az olvasásba. Egy csattanás zökkentett ki a történetből, de még így sem tudtam időben lekapcsolni a kávét, így nagy része a tűzhelyen landolt.
– A francba! – gyorsan szivacsot ragadtam és súrolni kezdtem a nagy fekete foltot.
Miután végeztem vele, csészét és kiskanalat vettem elő. A cukros dobozért nyúltam, majd megfogva azt, szomorúan tapasztaltam, hogy bizony nagyon könnyű, kinyitva pedig láttam, hogy egy szem sincs benne.
– Mi jön még? – bosszankodtam magamban és visszaindultam az asztalhoz a cukor nélküli kávémmal.
Hát ez. A villa a papírokon hevert, egy szép narancssárga, húsos és tésztás folttal egyetemben. Sietős léptekkel odamentem, de közben a kávém egy része a kezemre ömlött és hát tudniillik, hogy a forró ital meg a kézfej nem túl jó párosítás. Leejtettem a csészét, a kávém elesett a harcban. A papírokat még meg tudtam menteni. Leráztam róluk a reggelimet, de a folt ott maradt.
– Nem érdekel. Az írás a lényeg, az pedig látszik – próbáltam nyugtatgatni magam.
Gyorsan magamra kapkodtam néhány ruhadarabot és természetesen a cipőmet.
Nem törődve a rendetlenséggel, amit magam után hagytam, kezembe vettem az ajtókulcsot és a mappát, majd elindultam.
 

Életem spagetti szagú nagy művével a kezemben sétáltam a kiadó felé. Csak néhány saroknyira volt a Book for a Life épülete, nem történhet az úton semmi rossz. Ruhabutikok és éttermek előtt haladtam el, amikor észrevettem, hogy nincs bekötve az egyik cipőm. Egy közeli padra óvatosan lehelyeztem a mappát, és nekiláttam a csomókötésnek. Mancsok csoszogását hallottam mögülem és láttam, ahogy egy kutya az írásomat szagolgatja.
– Hess innen, te dög! – ripakodtam rá, de még nem végeztem a cipőfűzéssel.
A büdös korcs jobbnak látta a szájába venni a mappát és szaladni vele, ameddig csak tud. Befejeztem a fűzést és azonnal utána rohantam. A munkába indulók csak megnehezítették haladásomat a járdán, de a kutya ügyesen szlalomozott közöttük.
– Állj meg, te rohadék!
– Na, de kérem! – állított meg egy hölgy, aki magára vette a szép szavakat.
– Sietek, elnézést!
Nem törődtem a további rikácsolásával, amit távozásom után hallatott, csak a négylábút kergettem. Befordult egy sarkon, én pedig szorosan a nyomában voltam.
- Megvagy, te kis mocsok! – szerencsétlenségére pont egy zsákutcába szaladt be. - Add ide szépen azt a mappát.
Hideget éreztem a karomon. A felhők úgy döntöttek had szívjam meg még jobban, jöjjön egy kis üdítő zápor. Pólóban és rövidnadrágban nem sok esélyem volt az eső ellen, egy közeli tető alatt kerestem menedéket.
 

A kutya is behúzódott mellém, és az ölembe rakta a nyálban úszó mappámat.
– Nem elég, hogy miattad kerültem ide, még osztozkodjak is veled a helyen?
Halk nyüszítést hallatott, majd lekuporodott mellém is figyelte az esőcseppeket. Tisztának tűnt, ahhoz képest, hogy valószínűleg kóbor ebről volt szó. A fajtáját nem tudtam megállapítani, talán keverék lehetett. Kinyitottam a dossziét és ismét olvasni kezdtem magamban az írást, mármint azt, ami megmaradt belőle.
– Nézd meg, hogy mit csináltál! – szóltam rá és fejen ütöttem az irományommal.
Nyüszítve arrébb vonult és lefeküdt a tetőn kívül, az esőben. Nem tudtam mitévő legyek. A mappámban csak néhány száraz lap maradt, de abból nem áll össze a történet. Vagy mégis?

Gyorsan átolvastam a szárazon maradt oldalakat és hamar rájöttem arra, amit egész idáig nem láttam. A kutya még mindig az esőben hevert és engem bámult. Elmosolyodtam, majd kiléptem a tető alól, felemeltem a kis dögöt és bevittem a fedél alá. A nadrágzsebemben találtam egy szelet csokit, amit talán még régebben hagytam benne. Már olvadt volt, de a hűvös időtől ismét megkeményedett. Kibontottam, majd odaadtam neki, megsimogattam a fejét és ennyit mondtam:
– Köszönöm, barátom – ezekkel a szavakkal búcsúzva siettem a kiadóhoz.
 

Egy hónap telt el és ez volt az a nap, amikor megjelent a könyvem. Besiettem az első könyves boltba és meg is pillantottam a saját művemet. Egy esőben ülő kutyát ábrázolt a borító, kézbe vettem, majd a végére lapozva olvasni kezdtem:
 

Kipihenten ébredtem életem talán egyik legfontosabb napján…” 

1.6
Te szavazatod: Nincs Átlag: 1.6 (5 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2012-07-14 08:54 Blade

Blade képe

Lassíts le, ne árassz el minket. A kevesebb néha több, szokták volt mondani. 

Lassabban írj, jobban gondold át, mit írsz, csiszolgasd. 

szo, 2012-07-14 09:06 Dana

Dana képe

A mondataid eléggé furcsák.

Plusz nekem az is gyanús, hogy egy "kis dög", rákattanva a spagetti szagára, lenyúlja a mappát, mi több: elrohan vele. Bár nincs tapasztalatom, de gyanítom, A4-es lapokra nyomtatott a szöveg - azzal bizony egy kiskutya sehová nem rohan. A másik, hogy ha életem fő művével elszelel egy kutya, engem bizony az eső nem tántorít el attól, hogy visszaszerezzem. Még van egy csomó minden, ami hibádzik, de nem szeretnék kötekedni. Az jön le, hogy nem gondoltad át eléggé ezt az egész történetet. 

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2012-07-14 13:09 Gucs

 Hát igen, ismét sikerült egy átgondolatlan irományt összehoznom. Viszont a legutolsó amit beküldtem az Aréna sorozat 3. része volt, és nem tervezek több félkész, összecsapott munkát küldeni. :)

Üdv!

szo, 2012-07-14 13:18 Dana

Dana képe

Azt hiszem, még egy kitalált világban is marha sokat segít, ha azonosulsz azzal, aki éppen beszél, ha az ő szemével látsz, az ő fülével hallasz. Szóval ha egyes szám első személyben írtad ezt a novellát, mely - gondolom - a vágyadat tükrözi, akkor egyszerűen csak hagynod kell, hogy a normál kerékvágás szerint menjenek a dolgok. Ebbe persze belefér a misztikum is :-).

Én egyébként azt vártam, hogy a szél szétcibálja a papírhalmot... (Tudom, mappa!)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2012-07-14 14:08 Gucs

 Lehet az volt a gond, hogy ilyen típusú dolgot még nem írtam, mert leginkább a fantasy világot szeretem. (Azon belül is az úgymond "középkori" fantasy-t)

Az a szeles dolog meg egy kicsit sablonos lett volna, nem gondolod? :) Amúgy most egyelőre szerintem hanyagolom a feltöltést, amíg nem lesz egy normális, kidolgozott művem (már készülőben van, bizony). Talán csak az aréna sorozatot fogom folytatni, ha tetszik a népnek.

Üdv!

szo, 2012-07-14 14:09 Gucs

 Most látom csak, hogy valaki 4 csillagot adott rá. Ki volt ez a nagylelkű olvasó? :)

 

szo, 2012-07-14 14:37 Elisabeth Lilia...

Elisabeth Lilian Blake képe

Én :)

Kifejezetten aranyos kis írás, nekem tetszett

♠~♣~♥~♦ http://sirainportal.qwqw.hu ♦~♥~♣~♠

Bármit mondasz vagy teszel,
Halandó vagy − s az is leszel.

szo, 2012-07-14 14:42 Gucs

 Köszönöm és örülök, hogy tetszett. :)

h, 2012-07-23 21:44 nosziva

Tetszika történet, főleg, hogy írásról(alkotás, író...) szól.:)
Amin fenakadtam:

"Megvagy, te kis mocsok! – szerencsétlenségére pont egy zsákutcába szaladt be. ­ Add ide szépen azt a mappát."
Ide szerintem kell még egy gondolatjel, mert az "Add ide" szerintem az a mondat, amit már mond a főszereplő.:)
 

h, 2012-07-23 21:52 Gucs

 Hmm, igazad van, ott ténylág hiányzik a gondolatjel, szerkesztem is. :)

Egyébként köszi.

Üdv!