Holdfény a tavon

Apám hitt abban, hogy az időgépet nem feltalálni kell, hanem megtalálni. Azt mondta, a természet túl sok titkot rejt ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk az erejét. Akkor tizennyolc éves voltam, irodalmat tanultam, és nevetségesnek tartottam az ötletét. Még hogy időgép? Ahogy telt az idő, egyre többet foglalkozott az álmával. Éjszakánként anya kikészítette neki a vacsorát, ami másnap reggelre már ott sem volt. Ahogy apám sem. Anya pedig lassan belefáradt az egyedüllétbe. Nem telt el két év, és megtörtént, amitől tartottam: elváltak.
A válás napján olyasmi történt, amire nem számítottam. Apám a papírok aláírása után megkérdezte tőlem, lenne-e kedvem elmenni vele valahová. Láttam rajta, hogy fontos dolgot akar mutatni, így bólintottam.
Nem látszott rajta, hogy meghatotta volna a válás. Túlságosan elfordult már a valóságtól ahhoz, hogy felfogja, mi történt.
− Hová megyünk? – kérdeztem, amikor már az autópályán voltunk.
− Meglátod.
− Anya miért nem jöhetett?
− Ő nem értené. De te… − Elhallgatott.
− Én?
− Te meg fogod érteni.
Megráztam a fejemet, de nem szóltam többet.
A naplementét már egy autópálya melletti motel szobájából nézhettem. Mögöttem, az ágyon ott ült ő, szokásos hallgatásába burkolózva.
Felhívtam anyámat, hogy megnyugtassam, minden rendben, de arra kérdésére, hogy mikor érek haza, nem tudtam válaszolni. Dühösen raktam le a telefont, és fordultam apám felé.
− Mi ez az egész? Mit akarsz tőlem?
Rám nézett. Megdöbbentett, mennyire hasonlítunk egymásra. Ugyanaz a sötétzöld szempár és ugyanaz a sűrű, fekete haj. Mintha csak magamat látnám öregen. Az ő fejében is hasonló gondolatok járhattak, mert így szólt:
− Ugyanolyan vagy, mint én. Miért nem fizikát tanultál?
− Mert nem vagyok olyan, apa. Nem akartam olyan lenni, mint te.
Bólintott.
− Értem. Holnap meglátod, miért akartam, hogy velem gyere. Rajtad kívül nem bízok meg senki másban.
Elkerekedett a szemem.
− Csak nem megtaláltad az időgépet?
Rezzenéstelen tekintettel válaszolt:
− Menj aludni!
Utáltam ezt benne, de biztos voltam abban, hogy nem mond többet. Egész éjjel álmatlanul forgolódtam az ágyban, miközben az ablakon át az elsuhanó autókat hallgattam. Mi van, ha megtalálta? Ha igen, mondhatnám azt, hogy megérte? Megérte, hogy eltaszította magától a családját?
A napfelkelte már felöltözve, útra készen talált rám. A tisztának korántsem nevezhető ebédlőben megettük a reggelinket, megittuk a kávénkat, és már ültünk is be a kocsiba. Apa most még hallgatagabb volt, mint tegnap. Semmit nem szólt, én pedig fél órán át tartó próbálkozás után feladtam. Némán hallgattuk a rádiót, miközben erdők és mezők zúgtak el mellettünk. Fogalmam sem volt, hol vagyunk. Nem sokkal napnyugta előtt letértünk az autópályáról, végül apám leállította a motort, és szó nélkül kiszállt. Követtem.
Egy tó partján álltunk. A víz lassan fodrozódott, hullámai szétszórták a lemenő nap fényét, narancssárgára színezve a minket körülvevő erdőt. Kérdőn pillantottam apámra, aki már el is indult a tó felé.
− Ez itt a Reiden-tó – mondta halkan, belefeledkezve a látványba. – A nap hamarosan a víz felszíne alá bukik, és felkel a hold, hogy megmutassa, miért jöttünk. Addig a kocsiban aludhatunk egy keveset. – Megfordult. – Vagy sétálhatunk is, ha gondolod.
− Elmondanád végre, hogy mi ez az egész? – kérdeztem. – Mi a fenéért jöttünk el ilyen messze? Miért kellett se szó se beszéd elrángatnod ide éppen a válásotok napján?
− Este mindenre fény derül. Szó szerint.
Értetlenkedve bámultam rá, aztán legyintettem, és visszamásztam az autóba. Egyre inkább úgy tűnt, hogy az apám teljesen megőrült. Megnéztem a telefonomat. Nem volt térerő. Csodás. Összekuporodtam az ülésen, és lehunytam a szememet.
Arra ébredtem, hogy apa megérinti a vállamat, és közli, hogy itt az idő. Kiszálltam az autóból, és amint a tekintetem a tó felé tévedt, a földbe gyökerezett a lábam.
A telihold éppen csak a horizont fölé ért, és ahogy a fénye megcsillant a hullámokon, egy ösvény rajzolódott ki a szemem előtt. A fényösvény a parttól indult, és úgy tűnt, a tavon át egészen a holdig tart. Döbbenten bámultam a meseszerű látványt.
− Ez meg mi? – kérdeztem, amikor magamhoz tértem, de apám lepisszegett. Közelebb léptünk a vízhez, ő lehajolt, és beledugta a kezét a tóba, éppen ott, ahol a fény elérte a partot. Egy pillanattal később diadalittas mosollyal ragadta meg a vállamat.
− Ez az! – nevetett. – Itt van, ez az! – Elengedett, és újra a víz fölé hajolt. – Gyere közelebb! Próbáld megérinteni!
Egy pillanatig hezitáltam, de aztán leguggoltam apám mellé, és beledugtam a kezemet a vízbe. Vagyis én azt hittem, ezt teszem. De az ujjaim nem lettek nedvesek. Még mélyebbre dugtam a kezemet, és ijedten néztem, ahogy könyékig merülök a holdfénybe.
− Mi ez? – kérdeztem hitetlenkedve.
− Az időgép. Ahogy mondtam, nem feltalálni, hanem megtalálni kellett. És én megtaláltam.
− És hová visz?
− Honnan tudjam? – mondta vigyorogva. – Talán sehová. Talán a jövőbe. Ki kell derítenem. – És már vetkőzött is.
− Állj, állj, apa, ne! – Most én ragadtam meg a vállát. – Megőrültél? Egyáltalán minek veszed le a ruháidat?
− Ha már idáig eljutottam, végig is csinálom. Engedj. – Nem tettem, mire elkomorodott. – Engedj! – kiáltotta dühösen. – Nem sokáig marad nyitva az átjáró! Olyan vagy mint az anyád, csak hátráltatsz! – mondta, és kitépte magát a kezeim közül. Megrökönyödve néztem rá.
− Hátráltatlak? – kérdeztem, és én magam is meglepődtem, hogy a hangom milyen fenyegetően szólt. – Én hátráltatlak?
Apám szeme dühösen villant.
− Hátráltatsz hát! Kár volt elhoznom téged ide. Azt hittem, te értékelni fogod. Tévedtem.
− Hát te nem vagy normális.
Apám idegesen felnevetett.
− Ne beszéljen nekem a normálisról az, aki irodalmat tanul! Aki nem tudja felfogni ennek a felfedezésnek a jelentőségét – mutatott a vízre.
− Milyen bőbeszédű lettél hirtelen, apa – mondtam gúnyosan. – Csak kurvára elfelejtetted, hogy a fiad vagyok.
− Nekem nincs fiam – mondta közönyösen.
− És akkor én mi vagyok? – ordítottam rá.
− Nem tudom, de nem is érdekel. Én most megyek, és felfedezem, mi vár a túloldalon. Légy boldog, Dávid. És hagyj békén!
− Undorító vagy – mondtam. − Elhagytad anyát és engem, csak azért, hogy a szaros álmodat kergesd! Örülök, hogy megtaláltad, két élet volt az ára, te seggfej. Remélem, belefulladsz a tóba. – Remegtem a dühtől, de ő szóra sem méltatott. Ökölbe szorított kézzel indultam el feléje.
− Hallasz, te fasz? – ordítottam az arcába, és teljes erőből behúztam neki egyet. A földre került, de azonnal fel is pattant, és miután letörölte a vért a szája sarkáról, megvetően köpött egyet.
− Az én fiam nem lenne ilyen.
− Nem vagyok a fiad, te mondtad! – Rávetettem magam. A sötétben dulakodtunk, elborult aggyal ütöttem és rúgtam, ő viszont csak szabadulni akart. Éppen a víz szélén állt, amikor állon vágtam. Az egyik pillanatban még hátrafelé esett, a másikban pedig már el is merült a fényben. Eltűnt. Azonnal a vízhez térdeltem. Belemerítettem a kezemet, de ismét csak a semmibe nyúltam. Vagy a jövőbe vagy bármi is legyen ott.
− Apa! – kiáltottam, de a vízfelszín nyugodt maradt. A hold feljebb emelkedett a pályáján, és az ösvény egy pillanattal később semmivé foszlott. – Apa! – üvöltöttem ijedten, és beleugrottam a vízbe, hogy megtaláljam.

***

Három évvel később anya még egyszer utoljára meglátogatott a Bálint Mihály elmegyógyintézetben. Ide zártak be, miután elmondtam a hatóságoknak, hogy mi történt. Ők persze nem hittek nekem, azt mondták, a testet minden bizonnyal feldaraboltam és elrejtettem. Megbomlott az elmém – ezt állították az orvosok. Egyedül anyám szemében láttam a megértés szikráját. Látogatásai alkalmával újra meg újra ugyanazt mondtam el neki: hogy nem találtam meg apámat a vízben akkor éjjel. Vagy megfulladt, vagy tényleg átutazta az időt, bármit is jelentsen ez. Anyám pedig minden alkalommal fáradt mosollyal az arcán hallgatta végig a mesémet.
Mint mindig, most is a csendes előkertben ültünk le a kedvenc padunkra.
− Dávid, úgy örülök, hogy látlak! – simogatta meg az arcomat a szokásos ölelkezés után. – Engedélyt kaptam a kezelőorvosodtól arra, amit ezelőtt kértél tőlem. Elmehetsz a Reiden-tóhoz, de csak akkor, ha én is ott lehetek.
− Tényleg? – El sem hittem. – Hogyan? De ugye tudod, hogy nem mindegy, mikor megyünk?
− Igen, tudom, a dátum, az is meg van beszélve – legyintett. − Akkor megyünk, amikor mondtad. Holnap indulunk. Estére oda is érünk.
Megöleltem anyámat.
− El sem tudod képzelni, mit jelent ez, anya – mondtam.
Másnap estére tényleg ott voltunk. Amikor ráfordultunk az utolsó szakaszra, megkértem anyámat, hogy álljon meg. Azt mondtam neki, innen gyalog kell mennünk, mert apámmal is így mentünk. Hitt nekem.
Féltem, de tudtam, mit kell tennem. Kiszálltunk a kocsiból, és elindultunk a tó felé. Amikor anyám belefeledkezett a beszélgetésünkbe, kicsit lemaradtam, majd mögé léptem, és egy határozott mozdulattal tarkón vágtam. Azonnal elájult. Elkaptam, nehogy megüsse magát, visszavittem a kocsihoz, rázártam az ajtót, és ismét − immár egyedül − elindultam a Reiden-tó felé.
Minden pontosan olyan volt, mint három éve. A parthoz érve felidéztem a dulakodást: magam előtt láttam apát, ahogy azt mondja, nincs fia; magamat, ahogy ökölbe szorul a kezem, és aztán az utolsó pillanatot, amikor elmerült a fényben. Leültem a homokba, és vártam.
Felkelt a hold. Feltámadt a szél, amitől a hullámok a lábamat simogatták. Reméltem, hogy ez nem húzza keresztbe a számításaimat. Amikor az ösvény ismét megjelent a vízen, felálltam, és sóhajtottam egyet.
− Igazad volt – mondtam a holdra nézve. – Ugyanolyan vagyok, mint te. De nem öltelek meg. Tudom. Mondd, hogy nem öltelek meg!
Vártam egy percet, hátha meghallom apám hangját. Nem történt semmi.
− Holdfény a tavon. Mint időgép. Hihetetlen – suttogtam, majd vettem egy mély levegőt, és beleugrottam a fénybe.

4.5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2015-01-23 13:00 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Ó, egy újrabeküldés, köszönjük. :)
Jut is eszembe: én az első feltöltött verziójához hozzászóltam?

_____________________
Dr. Bloody Dora

p, 2015-01-23 14:20 Howel

Hm, ez egy jó kérdés. Azt hiszem, nem. Nem emlékszem.

-------------------------------------

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."

p, 2015-01-23 14:17 polgarveronika

polgarveronika képe

Úgy emlékszem, olvastam hónapokkal ezelőtt.
Jó volt akkor is, most is tetszett.

Üdv és gratulálok!
V.

 

_______Tertium non datur ______

p, 2015-01-23 14:23 Howel

Köszönöm :)

-------------------------------------

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."

p, 2015-01-23 14:54 ORK (nem ellenőrzött)

Elég furcsa számomra a szereplők viselkedése... ha ilyen viszonyban van az apjával, hogy csak úgy megveri, miért ment vele egyáltalán, ahelyett, hogy az anyjával maradt?
Utána anyját is így leüti, hát... lehet azt mondani, hogy örökölte a defektet de...
Nem értek a jogi részhez, de ha azt gyanítják róla, hogy pszichopata gyilkos, akkor az nem elég, ha az anyja kíséri, persze lehet, hogy egy idő után bizonyíték hiányában megszüntették az eljárást... akkor meg miért nem engedték ki? Nem jött rá, ha azt mondja, hogy nem vált semmivé az apja a holdfényben, csak a nagy stressz miatt képzelte ezt, mert nem tudta megakadályozni, ami történt vele, akkor kiengedik?

Reiden tó, látom te is nézted Fringet. :)

p, 2015-01-23 15:16 Howel

Igazából nem tudom.
Nem tudom, miért ment az apjával, ahogy azt sem, hogy miért verekedett vele.
Sejtelmem sincs, miért nem jött rá, hogy mit kell mondania ahhoz, hogy kiengedjék, vagy hogy miért engedték el az anyjával, ha gyilkosnak gondolták.
Csak úgy megtörtént.

Néztem igen :D

-------------------------------------

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."

p, 2015-01-23 18:29 ORK (nem ellenőrzött)

Ebben az esetben az a véleményem, hogy az alapötlet jó, de főszereplő elrontotta...
Nem tudok együtt érezni egy pszichopatával aki lazán leüti az anyját, ahelyett azt mondaná, hogy figyelj, nyúlj már bele kicsit a holdfénybe.

szo, 2015-01-24 09:58 Howel

Köszönöm a véleményt! :)

-------------------------------------

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."

szo, 2015-01-24 15:33 Roah

Roah képe

Dávid! Te nem tudod, hány napja nem tudtam idejönni! :D Vagy ötször megvolt a mű az új feltöltést követően, az eredeti időpontossal együtt szerintem vagy tízszer elolvastam. (Buszon kiváló olvasmány! :)))
Hol tartottam?
Ja igen! ;) Még mindig jól szól, és nagy dobpergés érte, megérdemelte a helyezést - és bevallom őszintén, hogy az ilyen húzásaitok, amikor látszik (!), hogy megéri egy íróval közösen dolgozni, amikor tudod, hogy a szerzőt minden irodalom körüli kulisszatitok érdekel, és csinálni tudja, akarja, akkor...komolyan mondom, ez nem csak téged, titeket inspirál a munkára, hanem minket is. :)))) Az olvasókat. :)))

Favoritos Holdas-dalomat már nem hagyom itt harmadjára, kapsz egy másikat, valami...na mit? ;) :)))

(Asszem kellőképp' fütyülnek, tapsolnak benne. :)))

"Johouuuu..."

https://www.youtube.com/watch?v=AeTgx_pj6m8

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

szo, 2015-01-24 20:37 Howel

Köszönöm az olvasást most is, és a sok segítséget!

-------------------------------------

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."

sze, 2015-01-28 23:34 Dokesz

Dokesz képe

Én is olvastam az előző verziót, bár minden részletre nem emlékszem.
Ezt is olvastam, van is róla véleményem. Leginkább azt mondanám, hogy igen korrekt iparosmunka. Nézzük az agressziót. Az apával való verekedés még elegyensúlyozik egy tompább pengén, bár vékonyan sikerült csak érzékeltetned a fiúban felgyülemlett keserűséget. Az anya drasztikus kiiktatásánál viszont elment a kedvem az egésztől. Persze ez csak az én lelkivilágom, de minden ember egy univerzum, és az édesanya tisztelete szinte bármelyikben alapvető. A súlyos devianciát meg nem érzem a főszereplődben ami ezt a tettet megindokolná. Korrekt iparosmunka, mert precíz mondataid vannak, érződik a gondos munka, tutira agyaltál is rajta rendesen, hiszen újraírtad a történetet, mégis, valami hiányzik belőle. Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem, hogy nem igazán sikerült lelket adni a szereplőidnek. Megvalósítható az rövid terjedelemben is, hidd el. Ennyit tudtam hozzátenni, talán érzékelsz belőle valamit, talán nem. Én ezeket éreztem a műved kapcsán.

Ja igen, bocs az iparosmunka sablonért, én is utálom a közhelyezősdit. : )

"Vihar hátán, sasok szárnyán
Hangunk messze elszáll"

h, 2015-02-02 13:50 Howel

Semmi gond a sablonért, értem a problémát.

Hiszed, nem hiszed, nem sokat agyaltam rajta :D Az átíráson sem. Ami nem tetszett, azt átírtam/kihúztam stb.
De egyébként értem, amit írsz, és igazat is adok, ennél jobb nem tellett tőlem. Viszont köszi az olvasást! :D

-------------------------------------

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."

h, 2015-02-02 13:28 Kyle

5

"Mögöttem az ágyon ott ült ő a szokásos hallgatásába burkolózva." - Mögöttem az ágyon ott ült ő, szokásos hallgatásába burkolózva. Talán így szebb lehet. :)

" de arra kérdésére, hogy mikor érek haza, nem tudtam válaszolni" - de arra a, és a hogy is mellőzhető

De ezek csak apróságok... :) Nagyon odaraktad, gratula! :) Ezt még fogom olvasni.

h, 2015-02-02 13:51 Howel

Köszönöm az olvasást és a tippet, nekem is jobban tetszik, így át is írtam.

-------------------------------------

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."

sze, 2015-02-04 03:36 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Szia!

Amit értékelni tudok a történetedben, az a téma, ami az egyik kedvencem, valamint a szépen megfogalmazott mondatok. Ez tényleg az a szint, amihez nekem még sokat kell tanulnom :) Viszont a karakterekkel komoly bajom volt, nem éreztem őket közelinek, a viselkedésük meg egyenesen érthetetlen. Az apa is csak addig működik, amíg hozzá nem vágja a fiához, hogy ő nem a fia. Túl hirtelen jön. Elviszi magával, semmi nem utal ilyen fokú ellentétre apa és fia között, és aztán kifakad belőle. Miért? Mert nem érdekelte a felfedezése? Ez nekem kevés indok, biztos, hogy meghúzódik más is a háttérben, de azt ki kellett volna bontani, többet utalni esetleg a múltban történtekre vagy nem tudom. A fiú szintén, azzal, hogy nekitámad az apjának, oké hogy nem teljesen ok nélkül, de valahogy mégsem értem, mi viszi rá. Azért egy szülő megütéséhez nagyon mély érzelmi ponton kell lenni, amit előidézhetett ebben az esetben a válás, de keveset mutatsz azokból az érzésekből, amik a fiúban kavarognak. Túl keveset ahhoz, hogy az egész hiteles legyen, ezáltal hasson rám. Amikor meg az anyját leüti, komolyan arra gondoltam, hogy tényleg a fiú kattant be. Zavart még a mű befejezetlensége is. Találgatni lehet, de ez nem az a történet, ahol szívesen teszem.

"pillanattal később", "pillanatig hezitáltam" -ezek nagyon közel vannak egymáshoz, az egyiket máshogy írnám.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

cs, 2015-02-05 08:48 Howel

Igen, érthető, hogy a karakterekkel van a gond, sőt, nem gond, hanem katasztrófa. :D No de ezért vagyunk itt, majd tanulok.
Köszönöm az olvasást, a jelzett hibát ki is javítom.

-------------------------------------

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."

cs, 2015-02-05 07:28 Obb

Itt vagyok, sajnos mert lekerült, nem tudom, mit dolgoztál rajta, és miben változott, valamint mivel kicsit szenilisé váltam, még az akkori véleményemre sem emlékszem.

Az első amit megjegyeznék az a szegényes szókincs az írás adta lehetőségekhez mérten. Ebben benne lenne egy akár szépirodalmi vagy egy hétköznapival egybemosott irodalmi nyelvezet lehetősége. De mindenképpen egy választékosabb, ami szerintem neked nem okozna nehézséget.

Maga a cím is megalapozza hozzá a hangulatot, sőt tovább megyek: igényelné.
Már a kezdőmondat változtatása az ismert "Apám hitte..." - asszociációkra késztetne sokakat, persze nem kell mindig visszacsatolhatóság meg papparappa, és azt is lehet fogalmad sincs erről a számról, de pl, aki nem vágja, azt sem bánná

"hogy az időgépet nem feltalálni, hanem megtalálni kell." - a "kell" a hangsúly szempontjából és a konzekvencia levonásához, vagyis retorikai szempontból a feltalálni után hatásos

"Azt mondta, a természet túl sok titkot rejt ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk az erejét. - "abban"-"ahhoz" kettőse reál beállítottságot feltételez, nem pedig irodalomszakos narrátort, de nem is ezért vettem ki, hanem a "mondta" miatt, mert az egész történet olyan, hogy egy mondta nélkül végigvihető, még a kommentekben is, nemhogy másutt

"és egyre kevesebbet a családjával." - nk.

"Éjszakánként anya kikészítette neki a vacsorát, ami másnap reggelre már ott sem volt." - vacsorázni nem este szoktunk?

"szépen lassan" - ?

"és követtem a kocsijához." - nk.

Hogy ne ragozzuk:
"Nem látszott rajta, hogy meghatotta volna a válás" - ez fogalmazásmód a jellemző végig, ezen kell változtatnod, igényesebben!

"− Hová megyünk? – kérdeztem, amikor már az autópályán voltunk.
− Meglátod." - nk.

"Felesleges lett volna." - nk

"Hamarosan világossá vált, hogy messzebbre megyünk, mint gondoltam." - nk

"Mögöttem az ágyon ott ült ő" - v, de visszatérnék az igényesebben fogalmazz!-ra

"szokásos hallgatásába burkolózva." - kell az a szokásos, vagy ezt már magunktól is tudjuk róla? vagy ez csak megszokásból van ott, esetleg nyomatékosít, vagy drámázunk? Mi ez a sok kérdés? Az, hogy van-e célod vele, nekem nem hiányzik, ha neked van célod vele, akkor ok

"Dühösen raktam le a telefont, és fordultam apám felé." - szándékoddal valószínűleg nem egyezik ez a mondat

"mint te." - nk, de felkiáltójel talán elfér

"Nem akartam egyedül jönni, de" - nk.

"Elkerekedett a szemem." - tán volt nálad tükör, hogy ezt lecsekkoltad?

"− Csak nem megtaláltad az időgépet?" - Csaknem

"Apám rezzenéstelen tekintettel válaszolt:" - nk. az Apám

"− Menj aludni." - !

"Egész éjjel álmatlanul forgolódtam az ágyban" - azt hitten, a táncparketten forgolódtál, még jó, hogy kiírtad, csak hülyülök, mindig érdemes elgondolkodni azon, hogy valami evidens-e, ha igen, azt általában felesleges leírni

"de biztos voltam abban, hogy nem mond többet." - tipikus példája annak, ami nem szép fogalmazás, pedig van benne "meg lett edve" -szintű is (majd megkeresed, ha akarod) félreértés ne essék, van olyan szöveg amibe akár illeszkedhet egy ilyen mondat is, itt azért, tessen dolgozni majsztró :), ennél még a de tudtam, hogy nem mond többet-is jobb/ nem árul el többet, oszt olyan apróságokat ne is említsünk, mint: nyakamat tettem volna rá, szóval vágod? színtelen az egész szöveg

Nem megyek tovább, mert intelligens vagy, és ez elérte az elismerést, de ne elégedj meg ennyivel.

Két dolog, ami szembetűnő: nagyon nem tudsz még kihúzni, és nagyon nem tudod hozzá passzintani a történethez a benned rejlő szókincsed.

Nekem is tetszik ez a sztori, de nem elég hogy nem használtad ki a hangulat adta lehetőségeket, még a főszereplőd is ellentmondásosan viselkedik. Azt én sem értem végképp, hogy miért csapta le a muttert. Mindenesetre mégis van ebben az írásban egy megfoghatatlan pozitívum, ami jó.

cs, 2015-02-05 08:45 Howel

Javítgatok hamarosan, köszönöm az észrevételeket!
Jó sokat tanultam most ebből a kommentből.

-------------------------------------

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."