Részletek egy amatőrűrhajós naplójából (2)

Amikor e sorokat papírra vetem, a Föld már nem látszik a vezérlőpult monitorain, és az elmúlt hónapok minden gyötrelmét fakóvá mossa a csillagfény. A Föld és Magyarország sötétségbe borult, de engem szabaddá tesz az űr. Sokkal tisztábban látok el fényévekre, mint az otthoniak a tükörig, és a csillagok megmutatják nekem az utat.
Hazafelé tartok: el, minél messzebb a Földtől.

A nevem Farkas II. Bertalan, és én vagyok Magyarország első amatőrűrhajósa.

2.

Az a nagy igazság (ha ugyan lehet ezt a kifejezést használni anélkül, hogy definiálnánk, objektív, szubjektív, abszolút vagy relatív igazságról beszélünk), hogy másodpercekkel a start előtt egészen különös félelem fogott el. Nem azért, mert rájöttem, az űrproject művelődésszervező menedzsere elsikkasztotta a Botond-II. minikönyvtárára szánt összeget, és egy antikváriumból átszervezte a Ganz MÁVAG egykori üzemi könyvtárának szocialista-esztétika szekcióját. Még csak azért sem, mert így huszonkét évig csak ez az olvasnivaló áll majd a rendelkezésemre… Nem.
Az ionhajtóművek már kilencvenszázalékos erőhatással dübörögtek, a teljesítménykijelző paneljei pedig vörösen izzottak, csakúgy, mint az idegrendszerem. A sisakomban torzan szólt a visszaszámláló hangja. Mégsem a magánytól féltem, hiszen azért tettem próbára a képességeimet, és azért álltam ki annyi szenvedést, hogy végre egyedül lehessek idefent. Amit éreztem, az örök elégedetlenkedő félelme volt. Mi lesz azután, hogy elhagytam a Földet?
Hogy magyarázzam meg ezt az érzést Neked?
Harminc évig arról szólt az életem, hogy mindenért elégedetlen voltam. Okkal. Magyarországon csak nagyon kevesen engedhetik meg maguknak, hogy elégedetten hátradőljenek, és kijelentsék: nekem bejött az élet.
Mint sejtheted, én sem űrpilótának készültem, amatőrűrhajós rangom is ezt mutatja. Eredetileg történész lennék, vagy legalábbis történész diplomát szereztem. Amikor kiléptem a nagybetűsbe, féltem elkezdeni tanítani, de ugyan mi más lehetőség állt volna előttem? Néhány év után pedig a félelem mindennapossá vált a számomra.
Féltem beleszólni a tantervbe, féltem kijavítani a tankönyvek égbekiáltó sületlenségeit, féltem a hivataloktól, féltem a szomszédoktól, féltem a BKV ellenőröktől, és mindentől, mindenkitől. Féltem az emberektől, mert idegenként néztek rám, és féltek tőlem. Féltem politizálni, mert megkülönböztetnek, és lásd be, másnak lenni nem jó Magyarországon. A másság alatt nem a homoszexualitást értem, de ha már itt tartunk féltem a nőktől és a párkapcsolatoktól is.
Mire harminc lettem tökéletesen beilleszkedtem a társadalomba: dolgos polgárrá, ugyanakkor teljesen idegenné váltam. Elégedetlen voltam az életemmel, a fizetésemmel (Azzal ugyan ki nem? A tanári fizetésem akkor emelkedett meg először és utoljára rendesen, amikor a Botond-II. ionhajtóműve hatvankét kilométer magasba „rántott fel” a magamnál felejtett pénztárcámmal együtt), a barátnőimmel, a barátaimmal, az étteremben kihozott és felszolgált étellel, de legfőképp önmagammal.
Amikor az ionhajtóművek elérték a maximális teljesítményüket, és a Botond-II. oldaláról leváltak a starterbakok, a remegést legfőképp a gyomromban éreztem.
– Odafönt már nem lesz mivel elégedetlennek lennem – gondoltam. Megszűnik az ismerős, feszítő érzés. Mi lesz? Hogy lesz ezután? Amikor elhagyom a Földet, talán végre boldog leszek?
Néhány percre elfelejtettem, hogy előbb vagyok magyar, és csak ezután űrhajós.

Talán illene néhány szót ejtenem arról, hogyan lettem űrpilóta, sőt, a világ első amatőrűrhajósa. Itt rögtön egy félreértést is tisztáznom kell. Többen megvádoltak azzal, hogy csak azért nem egy kutyát küldtek fel helyettem, mert az állatvédők és a mindenért tiltakozó jobboldali aktivisták azonnal több ezres tüntetést szerveztek volna a Kossuth térre.
Nem űrturista vagyok, hanem a Magyar Csillagvárosban, Budapesten kiképzett űrpilóta, amatőrűrhajós. Tudományos kutatómunkát végzek, több nemzetközi érdeklődést is kiváltott témát is fel kell dolgoznom. Csak hogy a legérdekesebbet említsem, két hónapja dolgozom a „Feketelyukak természetének és viselkedésének feltérképezése a magyar egészségügy húsz éves költségvetésének segítségével” programon. Meg kellett állapítanom, hogy ha a fizika törvényei Magyarországon is úgy működnének mint a Világegyetem többi részében, az egész Tejút-rendszert rég elnyelte volna a Kárpát-medence.
A programok végrehajtása néha a legutolsó agysejtemet is igénybe veszi. Új terep ez nekem, hisz említettem, történészként végeztem, ráadásul a debreceni egyetemen. Gyönyörű évek voltak azok, a Kis Csillagból (figyeled a különös véletlent?) jártunk a tandíjtüntetésekre, onnan pedig a HÖK gyűlésekre. A Kis Csillagban futottunk össze esténként, a zsír és az ulti mellett beszéltük meg a világ eseményeit. Lecsúszott néhány hasas szoci (értsd: kancsó vörösbor – a szerk.).
A hely maga többet érdemel néhány szónál, életemben először itt ettem pulykaherés pacalpörköltet, és itt (mintha most is a szűk bokszok egyikében ülnék) futottam össze először a regionális cigányzenei kongresszus jeles képviselőivel. Az kórházi ügyeleten eltöltött idő is emlékezetes maradt a számomra, ekkor fogadtam meg, hogy soha többé nem próbálok rablóhússal köcsögdudán játszani.
Azt hittem, az egyetemi évek megeddzenek az életre, de természetesen tévedtem. A kollégiumi szobákban, főzőkonyhákban lefolytatott szexuális kalandok legfeljebb a nemi betegségek és perverziók felismerésére készítik fel az embert. Ha fehér, akkor csíp. Halszagú, csíp és hólyagos? Genitális herpesz. Sárgászöld, gennyes és csíp? Kankó. Darabos, vörös és nagyon csíp? Darált paprika.
Az államvizsga után felköltöztem Budapestre. Kivettem egy szoba-konyhás albérletet és tanítani kezdtem egy középiskolában. Reggelente átküzdöttem magam a városon, majd az iskolában az értelem barikádjain. Gyakran elvéreztem.
Hamar megtanultam, hogy a magyar értelmiségi előtt három lehetséges út áll: az alkoholizmus, a házasság, vagy a pszichológus. Mivel részeg fejjel megnősültem és a válóperben minden megtakarított pénzem elúszott, nálam az utóbbi szóba sem jöhetett. A pszichológusok egyébként is rosszabbak mint a kurvák, ugyanúgy hétezret kérnek, de ötven percet számolnak egy órának.
A rövid életű házasságot hosszúlejáratú alkoholizálás váltotta fel. A nőket elkerültem, és hó végén néha már csak törlésre futotta. Képzelj magad elé egy lecsúszott bölcsészekkel és hajléktalanokkal túlzsúfolt helyet, és képzeld el, amint a csapos letörli az asztalokat, majd pohárba csavarja.
Mondhatom, a szakadék széléről rántott vissza a BŰM kiáltványa:

Űrhajóst keresünk az Első Magyar Űrvállalkozáshoz! Ha erőt és kedvet érzel arra, hogy meghódítsd a világűrt, ha csatlakozni akarsz azokhoz, akik beírták nevüket a történelembe, jelentkezz ingyenes tanfolyamunkra, ahol elsajátíthatod egy új sikerszakma követelményeit. Váltsd valóra álmaidat, és legyél te is a Budapesti Űrhajózási Mozgalom űrhajósképző tanfolyamának hallgatója!

Hogyan jött létre ez a hihetetlen vállalkozás? Elmesélem Neked.

Még 2006 tavaszán történt, hogy egy bankvezér agyából kipattant ötlet szökkent szárba. - Rendezzünk Budapesten Olimpiát! – így hangzott a felhívás, és hamarosan az ország leghatalmasabb vállalkozói, bankelnökök, ipari konglomerátumok, olajkonszernek álltak az ötlet mögé, és megszületett a Budapesti Olimpiai Mozgalom trójai falova. Az, hogy mit- vagy kit rejt a ló, csak a legokosabb emberek sejthették, mi, mint a Nép, csak azt tudtuk, hogy ha Budapest külterületein valaki elejt egy zsebkendőt, fél órán belül a belvárosig fog állni a dugó.
A BOM éveken keresztül folytatta hadjáratát a budapesti Olimpiáért, majd amikor a lakosság rezisztensé vált a hülyeségre, a mozgalom költségvetéseként be- és elsíbolt milliárd folyam továbbcsörgedezésének biztosítására távolabbi hegycsúcsot tűztek ki maguk elé, és átkeresztelték magukat Budapesti Űrhajózási Mozgalomra. A BŰM egészen addig folytatta hangos, anyagi célú kampánytevékenységét, amíg a kormányban valaki meg nem elégelte, és kijelentette:
- Rendben, legyen Magyarországnak saját űrvállalkozása!
Az illetőt azonnal elszállították a megfelelő helyre (állítólag hat órán keresztül kocsikáztak a mentőautóval, mert dugóba kerültek, majd pedig nem volt kórház, aki átvette volna a beteget), de a BŰM legnagyobb rémületére az illető gondolata termékeny talajra hullott. Politikai körökben nyilvánvaló volt, hogy a kormány csak figyelemelterelésre akarja felhasználni az űrhajós mozgalmat, de az ellenzéki képviselők egy több évtizedes kijelentés miatt képtelenek voltak hozzászólást kezdeményezni. „- Amikor a Miniszterelnök beszél, az ellenzéki képviselők elhagyják a termet!” - Az ellenzék vezére az utasítást elfelejtette visszavonni, így a képviselők a vezér halála után is kötelező érvényűnek, sőt, jobboldali hagyománynak tekintették. A kormány természetesen kihasználta a jobboldal hagyományos ostobaságát, és az űrhajózási kérdést rendre a Miniszterelnök felszólalása után vették elő, amikor már csak néhány ellenzéki tartózkodott a teremben. A Házelnök a Házszabály értelmében rendre nem adta meg a szót a felszólalóknak, így a magyar űrálom szabad utat kapott.
Hamarosan megalakult a parlamenti űrhajózás-felügyeleti bizottság, és a bizottság vezetője maga elé kérette Brenner Dezsőt, a BŰM elnökét. A zárt ajtós tárgyalásról egyetlen hang sem szivárgott ki (megdöbbentve ezzel a sajtót és a népet), az állítólagos szemtanúk is csak annyit adtak hírül, hogy a BŰM elnöke kisírt szemmel jött ki a tárgyalóteremből. A történet további részletei számomra is csak hónapokkal később derültek ki. Megeskettek a Magyar Köztársaság lobogójára, hogy nem adom tovább, de most, sokmillió kilométer választ el az eskümtől, magam mögött hagytam, mint feleséget a vidéki kiküldetésre utazó férj. Ha visszatérek, majd elszámolok a lelkiismeretemmel. Ha visszatérek egyáltalán.
Brenner Dezső a Budapesti Űrhajózási Mozgalom rakétasilót formáló üvegpalotájába visszaérve az öngyilkosság gondolatával játszadozott. Nem a házasságról beszélek, azon már túl volt, javában a harmadik feleségét fogyasztotta, néhány desszertszámba menő szeretővel. Brenner a végső elkeseredés szélén állt, ha megint fogalmazhatok zavaros szóképpel. Az ember ugyanis nem tud állni az elkeseredés szélén, rendszerint már a szakadékban keseredik el.
Brenner tehát az öngyilkosságra készült. Megvitatta magával a lehetséges módokat, majd döntött, és az asztali komon kiszólva hazaküldte a titkárnőjét. Nem akart esetleges szemtanút a nagy lépéshez.
Meg kell magyaráznom az elkeseredés okát. Igyekszem rövid lenni, és nem elkalandozni, de ha letérek az útról, hát bocsásd meg nekem. A Budapesti Űrhajózási Mozgalom bevételi oldalán álltak a támogató vállalatok, az említett olajkonszernek, bankok, és más pénzügyi cápák. A Mozgalom anyagi bevételét az alapítványain keresztül juttatott óriási pénzek jelentették, a „Magyar Csillag”, az „Előre a Naprendszeren Túlra” és a „Magyar Életszínvonalon Túl” alapítványok számláira utalt hihetetlen összegek morzsáiból tartották fenn magukat. Az adakozó vállalatok az alapítványok támogatása után hatalmas adójóváírásokat könyvelhettek el, és természetesen a befizetett összegek különböző Kajmán szigeteki cégeken keresztül visszacsordogáltak a vállalatvezetők zsebébe. Ennek a gyümölcsöző üzletnek a végét jelentették volna a parlamenti bizottság ülésén elhangzottak.
A Budapesti Űrhajózási Mozgalom ugyanis megbízást kapott az Első Magyar Űrvállalkozás megszervezésére és lebonyolítására!
- Katasztrófa! Katasztrófa! Katasztrófa! Katasztrófa! – gondolta az elkeseredett Brenner magában. A BŰM ugyanis nem rendelkezett semmiféle koncepcióval, nem mintha ez szokatlan lett volna a magyar civil szervezetek esetében. Nemhogy terve, de még csak anyagi fedezete sem volt egy magyar űrprogram kidolgozására, hiszen a pénzek legjavát visszajuttatták a befizetők zsebébe. Brenner Dezső előtt csak a teljes beismerés vagy az öngyilkosság állt. Ez utóbbi azonban szóba sem jöhetett. A támogatói pénzek útjáról nem beszélhetett, és bizonyítani sem tudta, hova kerültek a forint százmilliók. Vagy elviszi egyedül a balhét, vagy végez magával. Brenner tudta, hogy balhét elvinni Magyarországon sokkal nehezebb, mint kilépnie a százhetvenkettedik emeleti irodájának ablakán.
– Egy balhé nem balhé! A teljes államháztartási hiányt a nyakamba varrnák – mondta csak úgy magamagának, majd az ablakhoz lépett. Az esti fényekben úszó Budapest, mint egy gyönyörű, nedves vidra terült el alatta. Ellátott egészen a Parlament kupolájáig, bár félhangosan inkább kupoldát mondott.
Amikor megpróbálta kinyitni az egyik hatalmas kétszárnyú üvegablakot, csalódnia kellett. Az ablak ugyanis beragad, a rosszul elvégzett festés összeragasztotta a szárnyakat, és akármennyire rángatta a kilincset, képtelen volt kinyitni.
Visszament az íróasztalához, amely annyira a szívéhez nőtt, és az asztali komon leszólt a karbantartóknak.
– Küldjenek fel valakit, nem tudom kinyitni az ablakot! – A várakozást azzal töltötte, hogy nekiállt módszeresen szárazra inni a bárszekrényét.
– Az enyémek lesztek a másvilágon! – jelentette ki töménytől rekedt hangon, és poharát a tenyerében melengetve hirtelen elmosolyodott. Az utána következő elnök ugyancsak nehéz helyzetbe kerül! Üres kassza és még üresebb bárszekrény várja.
Amikor kopogtak, felnézett a bátorságpohárból.
– Szabad!
Egy fiatal, barnaképű, szakállas férfi lépett be az ajtón.
– Jó estét!
– Maga nem a karbantartó – konstatálta Brenner csalódottan.
– Nem, uram, a nevem Gründol Jenő, és a Rakétaberuházási osztályról jövök – mondta az ismeretlen.
Brenner kihúzta magát.
– Nem is tudtam, hogy van ilyen osztályunk. A karbantartót vártam. Beragadt az ablakom.
– Az öngyilkosság nem megoldás semmire, uram – mondta Gründol, és anélkül, hogy az elnök hellyel kínálta volna, leült az íróasztal előtt várakozó fotelok egyikébe. Brenner a másik arcát vizslatva, döbbenten megkérdezte:
– Honnan veszi, hogy öngyilkos akarok lenni? – kérdezte csodálkozva.
Gründol elmosolyodott.
– Egy parlamenti meghallgatás után, mi másért akarná kinyitni az ablakát? Mindent tudok.
– Jó magának, akar a helyemre kerülni?
– Csak az hiányozna, uram – Gründol megrázta a fejét. – Az ablakok mindenhol be vannak ragadva, festésnél ugyanígy lekenték az egészet. Üzentem a karbantartóknak, ha az elnöki irodából hívás érkezik, azonnal szóljanak nekem.
Brenner értetlenül kérdezte meg:
– Maga ki tudja feszíteni az ablakot?
– Nem, a magyar szakmunkát figyelembe véve arra a Jóisten sem képes, viszont meg tudom akadályozni, hogy az Elnök úr végzetes hibát kövessen el, és öngyilkos legyen.
– Miért tenne ilyet? – kérdezte Brenner.
– Az irodám falára boldogult emlékezetű dédapám, Gründol Ármin szavait ragasztottam. „Engedelmes légy, mint egy holttest, és hasznos, mint az öregember botja!” Kérem, az egész életemet ennek a mondatnak a tanításában igyekeztem leélni, és ennek megfelelően, eljött az idő, hogy hasznossá tegyem magam – mondta a barna arcú.
Brenner töprengve hajolt előre. Átfutott az agyán néhány kósza emlék, és még az elfogyasztott alkohol sem tudta megakadályozni, hogy eszébe ne jusson az a legenda, amelyet Gründol Árminról hallott.
– Maga az öreg Gründol dédunokája? Azé, aki a második világháború utolsó napjaiban, a koncentrációs táborban eladta az apja személyazonosságát a tábor parancsnokának?
Gründol Jenő bólintott.
– És aki az illető halála után jelentkezett a háború során összeharácsolt örökségért, igen.
A BŰM elnöke elismerően elmosolyodott.
– A legendás Gründol unokája! Tudja, hogy a dédapapa üzleti húzásait a mai napig tisztelettel emlegetik?
– Ezért akartam, hogy beszélhessünk. Tudom, mikor kell hasznossá tenni magam – mondta Gründol.
– Mint az öregember botja.
– Pontosan.
Brenner arcáról lehervadt az elismerő mosoly.
– Itt még az öreg sem segíthetne…
Jenő igyekezett Brenner kijelentését megcáfolni.
– Az elmúlt hónapokban rászolgáltam a fizetésemre. Néha túl is léptem a hatáskörömet, de azt tudom mondani, hogy az ügy nem reménytelen.
– Nem tudja, mit beszél. Alig két órája kaptam meg a megbízást. Meg kell szerveznünk az Első Magyar Űrvállalkozást. Tudja, hogy mit jelent ez?
– Természetesen. Magam is számoltam ezzel a lehetőséggel. El lehetett volna kerülni néhány látványos forradalom-kezdeményezéssel, uram bocsá’ egy-egy terrorakcióval. Még a mezőgazdász-tüntetések is jól jöttek volna, de a szerencsétlen gazdák nem jöhetnek be Budapestre traktorral, az itteni traktorbérlés pedig olyan költséggel jár, hogy nem bírták volna fedezni. Ezzel elkéstünk, de mint mondtam, az ügy nem reménytelen.
– Az Első Magyar Űrvállalkozás?
– Pontosan. Csak jól kell kevernünk a kártyákat.
Brenner a magabiztos, barna arcba nézett, és megérezte, a fiatalember nem hazudik. Nem azért jött, hogy zászlóként (értsd: ide-oda csapkodó – a szerk.) hasznot kovácsoljon az ő vesztéből. Eltolta maga elől a poharat, majd eszébe jutott az illem:
– Nem iszik valamit? – kérdezte, de Gründol elhárította.
– Soha nem iszom, uram. A dédpapa, tudja, azt mondta, hogy az alkohol öl, butít, de mivel jól esik, inkább eladni kell, mint meginni.
– Rendben van, barátom Hallgatom.
Gründol megköszörülte a torkát és beszélni kezdett.
– Nem hoztam prezentációt, de talán jobb is. A beszélgetésünknek kettőnk közt kell maradnia. Felvázoltam a problémát, mindössze egy űrhajó, egy kutatási program és egy űrhajós hiányzik ahhoz, hogy a vállalkozás akár sikerrel járjon.
– Ez épp elegendő ahhoz, hogy kivessem magam az ablakon – mondta Brenner epésen.
– Nehogy azt higgye! – tiltakozott Gründol. – Az iráni atomprogramhoz hiányzott az atom és a program, Irán ma mégis atomhatalom. Űrhajót lehet szerezni, állástalan kutató pedig van szép számmal itthon is. Az igazi problémát én az űrhajós személyében látom.
– Ember! Tudja maga, mibe kerül egy tisztességes űrhajó? Nekünk egy fillérünk nincs! – Brenner idegesen töltött magának még egy deci bátorítást, és merészen le is hajtotta.
– Utánanéztem, ha a kezdetektől mi csinálnánk, nagyjából huszonkét évnyi állami költségvetésbe – jelentette ki Gründol magabiztosan.
Brenner máris töltötte volna a következő adagot, de Grünvald megállította.
– Én meg tudom szerezni az űrhajót! Még csak nem is valami ócska vacakot a NASA kiárusításából.
– Maga?! Honnan? Hogyan? – kérdezte a BŰM elnöke dühösen.
– Az albánoktól – jelentette ki Gründol. – Utána néztem, az albán technológia évtizedekkel előttünk jár. Már elkészült az ötödik metróvonaluk.
– Az albánok? – hitetlenkedett a BŰM elnöke. – Ötödik metróvonal?
– Pontosan. Lassan itthon is elkezdik a negyedik metróvonal tényleges munkálatait, de mint mondtam, az albánok évtizedekkel megelőztek bennünket. Kidolgoztak egy saját űrprogramot, és meg is építették az első ionhajtású űrhajójukat, amit szívesen átengednének nekünk. Az albán űrhajózási miniszter, Fatimir Zugu nagyon érdeklődőnek mutatkozott.
Brenner félelemmel a hangjában kérdezte:
– Maga felvette velük a kapcsolatot?
– Voltam olyan bátor. Mint mondtam, számítottam arra, hogy ez a pillanat elkövetkezik. Az albánok rendkívül készségesnek mutatkoztak, eladnák nekünk az ionmeghajtású űrhajójuk technikai dokumentációját.
– Maga őrült! Diplomáciai botrányba keveri a Mozgalmat!
– Szó sincs róla – tiltakozott Gründol, és hevesen gesztikulálni kezdett -, csupán érdeklődtem náluk, hogy mennyibe is kerülne a technológia. Ott most úgy is elnökválasztás lesz, és a lakosság inkább az atomhatalmi státuszt preferálná. Az űr már nem érdekes a számukra, ez a jó alkalom hát, hogy megvásároljuk a terveket!
Brenner két perc tizenhét másodpercig gondolkodott. Megrágta magában a fiatalember szavait, mint APEH ellenőr a vállalkozót, majd kibökte:
– Mennyibe kerülne? – A kérdésre Gründol győztesen dőlt hátra.
– Egy fillérünkbe sem. Uránt akarnak az albán atombombához.
– Uránt?
– A mennyiségben nem egyeztünk még meg, de úgy gondolom, ez már csak részletkérdés.
– Honnan szerzünk uránt? – Brenner zsibbadt aggyal tette fel a kérdést, de Gründol már kész válasszal fogadta.
– Kazahsztánból. Van ott néhány régi rakétabázis, amit költségesebb fenntartani, mint amennyi csapásmérő erővel rendelkezik. Eladják nekünk a hasadóanyagot, már beszéltem velük is.
– Nekik mivel fizetünk? Almával?!
– Nem uram, ott is elnökválasztás lesz. Beígértem nekik háromszázmillió dollár értékű aranyrudat, amit az irániaktól kapnánk, akiknek cserébe a legmodernebb radartechnikai berendezéseket szállítanánk le.
Brenner kétségbeesetten felemelkedett a székéből, és az ablak felé indult.
– Megölöm magam! Honnan szerezzük meg a legmodernebb radartechnológiát? A magyar vadászgép-harcirányítás rendszeresen riadót rendel el a hathúszas Szeged-Budapest gyorsvonatra!
– Az amerikaiaktól. A NASA a rendelkezésünkre bocsátja a szükséges terveket.
Brenner megdermedt. Sápadtan fordult a szerényen mosolygó fiatalember felé.
– Mit ígért be a NASA-nak hogy átengedje nekünk a dokumentációt, maga eszement ószeres?
– Természetesen a legmodernebb magyar űrtechnológiát, egy ionhajtóművel rendelkező űrhajót…

A beszélgetés további részeire már nem térek ki. Magad is kitalálod a történteket. Én a BŰM hirdetésére jelentkezve keveredtem ki abból a bizonyos szakadékból. Űrhajós lettem, az első magyar amatőrűrhajós.
Persze, nem mindenkinek sikerül a szakadékból kimásznia, még akkor sem, ha a nagy Grünvald Ármin dédunokája nyújt segédkezet. Amikor a Kormány rátette a kezét az „akár sikeresnek minősíthető” vállalkozásra, Brenner Dezső öngyilkos lett. Költői halált választott, egy sötét, hűvös hajnalon keresztbefeküdt a vasúti síneken. A Budapest-Tatabánya személyvonat azonban két órát késett, a BŰM egykori elnöke megfázott, kórházba került, és a kezeletlen tüdőgyulladás hamar elvitte.

3.5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3.5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2006-11-14 09:28 Blade

Blade képe

A társadalomkritika nagyon jó lett a közepén, gratula! :)

Nekem bejön a gunyoros-humoros-cinikus stílus. Ja és csak egy helyesírási hibát találtam benne...:gonosz:

Várjuk a harmadik részt.

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

k, 2006-11-14 10:41 I.M. Brod

Szia :-)

Koszi, es hat ugye ez itt a karcolat.hu szoval ide karcolatok kellenek, nemde ? :)))

Az az igazsag, hogy a negyedik bejegyzesig fogom csak bekuldeni, mert elore lathatolag megjelenik, es az izelitobol is megart a sok :))))))))))

-= Csak az utolsó tölténynek van szeme =-

cs, 2006-11-16 19:01 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Gratula hozzá!
:)
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Senki sem tekinti magát a legkevésbé is adósnak, ha időt kap, holott ez az egyetlen, amit még az sem tud visszafizetni, aki hálás érte.
(Seneca)

p, 2006-11-17 19:10 Monic

Gratula a közelgő megjelenéshez!
Tetszett, megmosolyogtatott.
Az amatőr űrhajóst szerintem külön kell írni :)
____"I can't stand this emotional violence, leave in silence."