A bántalmazott

Nem tudom, mit rontottam el. Nem tudom azt sem, pontosan hol siklott félre a kapcsolatunk. Persze ilyenkor számba veszünk néhány dolgot.
Túlságosan szerettem őt? Talán túl sokat adtam magamból oda neki? Azt hittem, nem lehet eléggé szeretni, de úgy tűnik, az érzelmeim túlcsordultak, akár egy megtelt pohárból a víz. Ez lehetett az ok! Túlzásba vittem a szeretetet. De mit is tehetünk ilyenkor? Kössünk csomót a nyelvünkre? Ő ezt tette – legalábbis ha szeretetről volt szó.
Először figyelmen kívül hagyott. Nem foglalkozott többé velem.
Amikor hozzászóltam, csak unottan legyintett egyet, máskor viszont, ha valamiben nem értettünk egyet, rám pirított és rázta az öklét: „Ne ugass, mert beverek neked egyet!” Igen, mondott sokkal cifrábbakat is. Abba a hitbe ringattam magam, hogy mint minden kapcsolatban, nálunk is vannak hullámvölgyek. Mi most egy völgyben állunk. Jó mélyen. De lesz még jobb világ is, hiszen az irántam érzett szeretete nem múlhatott el nyom nélkül! Egyáltalán szeretett? Vagy csak megjátszotta? Utána beleunt az alakoskodásba? Tény, hogy egyre többször mutatta ki a foga fehérjét, ez pedig megrémített. Féltem, az ökle tényleg belém fog mélyedni, nem mintha a folyamatos acsarkodása nem sebzett volna meg folyamatosan.
Reménykedtem, ha hazajön a munkából, jobb kedve lesz. Néha az is volt. De az esetek többségében nem. Valaki mindig felbosszantotta, ezt a frusztrációját pedig rendszerint rajtam vezette le. Rajtam köszörülte a nyelvét. „Oh, te szuka!” – volt pár csinos nevem.
Egy nap aztán nagyon elromlott valami.
A szokottnál is mérgesebben érkezett haza. A gyomrom összeszorult, amint fürkésző ragadozó szemével, csikorgó fogaival rám meredt; rám, aki talán az egyetlen biztos, állandó pont voltam az életében már évek óta. Fújtató orrlukakkal elém állt és megragadott. Nem a mozdulat fájt, hanem a tett és a mögötte lévő hangtalan üresség és értelmetlenség; az, hogy nem volt oka, indítéka annak, hogy belém mélyessze a körmeit. Egyszerűen csak én voltam kéznél. Rosszkor voltam rossz helyen. Rosszul néztem rá.
Alig mertem megmukkanni, amikor a bejárati ajtóhoz vonszolt.
– Ma este kinn alszol!
– De hiszen esik az eső… – nyöszörögtem tehetetlenül, de alig éledtek fel tiltakozásra az izmaim, már a túloldalon találtam magam, egyedül a nedves éjszakában.
– Kérlek, jobb leszek, sokkal jobb! – könyörögtem.
A rimánkodásom azonban csak olaj volt a tűzre. Alig csapta magára az ajtót, újra megjelent, szemében a kérlelhetetlen dühvel.
– Hallgass!
De én nem engedelmeskedtem.
– Hideg van! Hideg van és fázom!
Egy ütés volt erre a válasza. Erős és kíméletlen volt. A gyomorszájamon ért. Egy pillanatra kiszorult belőlem minden levegő.
Nehezen tértem magamhoz, mert az első fizikai tettlegesség sokkal fájdalmasabbnak bizonyult, mint a képzeletemben.
– Hát nem érted? Szeretlek! – bukott ki belőlem a keserű igazság, amitől egy pillanatra mintha döbbenet csillant volna meg a szemében, akár az enyémben a könnyek. Azt gondoltam, ha sírni kezdek, talán megszólítom benne a régi embert, azt az elbűvölő mosolyú férfit, akibe annak idején beleszerettem, de csak a türelmetlenségét sikerült fokoznom.
Rám meredt, kimérten. A sziszegésétől felállt a szőr a hátamon.
– Fogd be, vagy kinyírlak! Értetted?
Ez volt az utolsó mondata hozzám.
Újra becsapta az ajtót, a zár kattant egyet.
Az esőtől átfázva lekuporodtam a küszöbre és a lábaimat magam alá húzva összegömbölyödtem.
Nem hazudtam.
Mindenre esküszöm, akármit is tett velem, még mindig szeretem…
… annak ellenére, hogy végül láncra vert az udvaron, addig ütlegelve, sárral és vérrel piszkítva a bundámat, hogy arra sem maradt erőm, hogy vonítsak.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2017-11-21 19:16 Dana

Dana képe

Üdv nálunk! Nekem egyszer azt mondták egy hasonló szemszögből elmesélt történetre, hogy a szereplőm nem gondolkodhat így, ezen a magas szinten. Viszont helyesírás, fogalmazás így első átfutásra, egy melós nap után: rendben. És egy ideig még altattál is... :-)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2017-11-21 19:59 Jandácsik.Pál

Viszont üdvözlet! ;) Köszönöm a véleményt. Az ilyen szemszögek valóban kényes dolgok. Ennél most az volt a cél, hogy a novella végéig ne legyen teljesen egyértelmű, ki is az elbeszélő. :)

k, 2017-11-21 20:08 Sednol

Sednol képe

Üdvözlet mifelénk!

Jók tudnak lenni ezek a megszemélyesítős történetek, de sajnos nem hittem el neked. Értem én, hogy a csavarra élezted ki, de jobban kell árnyalni. Ahogy szokták az abszurd történeteknél mondani, önmagához logikailag hibátlannak kell lennie.

Az elejétől fogva azon vívódtam, hogy nő vagy férfi a szereplő, aztán jöttek az árulkodó jelek, Ne ugass, aztán a szuka szóval teljesen egyértelművé vált.

Lássuk csak. A főbb problémát abban látom, hogy túl emberien akarod előadni.

„Amikor hozzászóltam…” Ez egy rossz kezdés. Nézd csak meg így:
Bárhogy is közeledtem hozzá…
Mennyivel árnyaltabb. Jobban el kell rejteni a mögöttes tartalmat. Általánosabban kell fogalmazni. Hozzászólni nem tudsz. Képtelen vagy a beszédre, még ha a saját oldaladról a tiéd az egyetemes nyelv, az emberé meg valami halandzsa. De mivel képtelenek vagytok megérteni egymást, ezért közeledsz. Nincs kutyám, és nem is lesz – most majd jönnek a kutyások, és jól elküldenek melegedni –, de úgy gondolom, hogy a szolgalelkű négylábúak pontosan megérzik gazdájuk feszültségét, frusztrációját, és nem ugatással, vonyítással, szűköléssel jeleznek, hanem közelednek, simulnak. Ebből a szempontból a közeledtem hozzá jobb választásnak tűnne, és az általánosságából jobban megvezetné az embert.

Aztán ne használj olyan szavakat, amik előre lelövik a poént, Acsarkodás, Ne ugass, Foga fehérjét (vicsorít), Szuka, Engedelmeskedem, és még akad bőven.

Szóval arra akarok utalni, hogy a sok ilyen apróságtól hamar lebukik a dolog, és közben hiteltelenné is válik. Egész végig nem hittem el neked, hogy ember vagy. Pedig ezt szeretted volna. Ahhoz hogy ez működjön, általánosabban kell fogalmazni, és kerülni kell a lebukást segítő szavak használatát.

A kutya hangos beszéde ebből a szempontból öngól. Azt inkább valahogy így adnám elő:

Odakint esik az eső. Megtorpanok, de nem merem szóvá tenni. Kilök. Megfordulok. Az ajtó az orrom előtt csapódik be.

De mire idáig elérünk, már pontosan lehet tudni, hogy miről van szó.

Száz szónak is egy a vége. A történettel magával nem fogtál meg, de a fogalmazással és az összképpel igen. Ha volna másik történeted, amit megosztanál velünk, szívesen olvasnám.

k, 2017-11-21 20:26 Jandácsik.Pál

Köszönöm az észrevételeid, meghajlok előttük. Igazad van, tényleg jó egy ilyen árnyalás neki. :) Az "élő" beszédnél eredetileg dőlten akartam jelezni a kutya "mondandóját", de végül úgy írtam meg, hogy nincs "valódi párbeszéd" a szereplők között, azok "elbeszélnek" egymás mellett, mert nem is értik a másikat. De elismerem, nem lett túl elegáns.

k, 2017-11-21 23:40 Kentaur

Kentaur képe

Hozzátenném, hogy a kutyák nem tudnak sírni, legalábbis nem könnyekkel, érzelmi alapon. A könny náluk csak arra való, hogy kimosson a szemükből valamit. Az ember az egyetlen "állat", aki érzelmektől sír, máig sem tudjuk ennek a furcsa anomáliának az okát vagy értelmét.
Itt tehát hiteltelen is lesz a sztori. A többeikkel egyetértve: elsőnek elmegy, de a helyedben nem hegyeznék még ennyire a csavarra.
Itt nagyon nem szép a szóismétlés:nem mintha a folyamatos acsarkodása nem sebzett volna meg folyamatosan.
A szavak amúgy is inognak, állathoz túl kifinomultak, túl emberiek (pl:olaj a tűzre - tipikus emberi frázis) irodalmi műhöz túl szegényesek, ezt nehéz eltalálni. Én leginkább arra hajlok, hogy az antropomorfizálást legjobb úgy ahogy van elkerülni, mert aztán jönnek a síró kutyák és fák (megtörtént ez is itt már). Az ötlet nem eredeti, és nem is túl jól kidolgozott, de hát mindünknek vannak ilyen ujjgyakorlatai. Most már ezen is túl vagy legalább. :-)
Az írásképen látszik, hogy dolgoztál vele, odafigyeltél. Legközelebb várunk valamivel, ami jobban te vagy. A hirtelen fantasztikusnak és újnak tűnő ötletek általában nem azok, ki kell forrnia az író mondanivalójának és stílusának (két fontos dolog, amit most nem is érintettél, ilyenben nem is lehet). De hát ez csak gyakorlással megy. Úgyhogy próbálj ki valami másfélét is.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

sze, 2017-11-22 18:38 Jandácsik.Pál

Köszönöm a választ, igyekszem majd mást is mutatni. ;)