Sevti

Már kisgyermek korom óta arról álmodtam, hogy megmentem a világot és legyőzöm a szegénységet. A szüleim is megrögzött idealisták voltak. Ezt a küldetéstudatot plántálták belém.
– Különleges lány vagy, Miranda. Mindened meg van ahhoz, hogy segíteni tudj másokon! A nagyapád is a harmadik világ elesetteinek adakozott. Ez a családunk sorsa! – prédikálták, én pedig igyekeztem eleget tenni az elvárásaiknak.
Kíméletlenül törtem előre, végeztem el az iskolákat, szereztem meg a doktori fokozatokat azért, hogy büszkék lehessenek rám. Persze nem csak efféle hiú ábrándok vezéreltek. Tudniillik, valóban szerettem volna segíteni, és hittem abban, képes vagyok rá. Sajnáltam a szegényeket, de nem engedtem, hogy teljesen megbéklyózzanak az érzéseim. Az unokahúgom például szociális munkásnak tanult, de egyszer önkéntesként részt vett egy Down-napon és annyira elborzasztotta a sérült gyermekek látványa, hogy félbehagyta az egyetemet, majd más szakma felé fordult. Valójában tisztelem érte, mert őszintén felvállalta aggályait.
– A gyakorlat megrázóbb az elméletnél – jelentette ki. Annyira sajnálta azokat a furcsa szemű, kicsi orrú, elálló fülű gyermekeket, hogy nem tudott volna mellettük dolgozni. Belefulladt volna a szánakozásba, ami lehetetlenné teszi a felelősségteljes, objektív döntéshozatalt.
Kislányként én is haza akartam vinni minden kóbor állatot, a szüleim azonban felvilágosítottak, hogy ez nem kifizetődő. Nem tudok befogadni minden hontalan lényt, de tehetek értük, ezért sokszor kimentem a menhelyekre a szabadidőmben kitisztítani a kenneleket. Az első kutyámat, Samet onnan fogadtam örökbe, majd magam fizettem a zsebpénzemből az ivartalanítását, hogy ne hagyjon a világra még több árva, szenvedő samecskét.
Ez a tudattalan, ösztönös felelőtlenség nem csupán az állati reprodukcióban érhető tetten. Sajnos ugyanez a helyzet az emberekkel is. Ez a szegénység legfőbb oka.
Nem tagadom, amikor húsz évesen először utaztam Indiába még a 90-es évek végén, szabályszerűen a földbe döngölt a látvány. Az utazási irodák általában a színes-szagos látványosságokat tolják az emberek arcába, és a prospektusokon a Tádzs Mahal, a Khadzsuráhó, a Száncsi buddhista emlékek és a konáraki naptemplom virít egzotikus pompájával. A turistáknak literszámra készítik a csáj nevű sűrű teát, az útápam pedig elmaradhatatlan gasztronómiai rituálé az újoncoknak a karikkal és bádzsikkal együtt. India Gandhi és a bengáli tigris szubkontinense. Ahány utazási iroda, annyi jelző. A prospektusok csupán azt nem említik, hogy ez a világ második legnépesebb országa.
Bár a fejlett országokban a születési és halálozási ráta napjainkban egyensúlyba került, az olyan fejlődő helyeken, mint India, még mindig népességrobbanás zajlik, amely elkerülhetetlenül együtt jár a szenvedéssel, a tehetősebbek és nélkülözők közti szakadék mélyülésével. A kulturális és természeti értékei mellett valódi, húsbavágó problémákkal küzd az ország: a szegénységgel és az analfabétizmussal. Minél több az ember, annál nagyobb az éhínség.
Számos nyomornegyedben jártam a világon. Láttam a dél-afrikai Sowetot, az egyiptomi Qaravát és Rio de Janeiro gettóit is. Ezeket a helyeket többször is felmértem.
Utazásaim alkalmával Indiának is a sötétebb oldalával szerettem volna megismerkedni. Noha némely tényfeltáró riport, dokumentumfilm bemutatja azt az embertelen nyomort, ami itt uralkodik, egyetlen mozgóképes snitt és fotósorozat sem ér fel a hús-vér valósággal.
Már a Mumbai Cshatrapati Sívádzsi pályaudvar is megtéveszti az embereket. Ide érkeztem meg én is. Ez a gyönyörű, egyben viktoriánus és neogótikus épület fogadja a turistákat égbe törő tornyaival, hegyes boltíveivel, akár egy palota. A gyanútlan bámészkodó fejében meg sem fordul, hogy ugyanez a város – ezzel a monumentális Világörökséggel – rejti Dharavit, a nyomornegyedet is.
Lelakott épületek, illetve épületszerűségek állnak szöges ellentétben az ezerablakú felhőkarcolókkal. Dharavit mintha egy teljesen más világ lenne. Alig vannak benne színek, szemétből és emberből viszont rengeteggel rendelkezik. Egy talpalatnyi hely sincs, mert a legkisebb négyzetméteren is fekszik egy koldus – éhesen, vagy holtan, ez nem számít, mert az emberi élet értéke itt fabatkát sem ér. Mindenki a saját túlélésével foglalkozik, így a fekália közt lihegő félholtak és csonttá aszalódott tetemek látványa olyan természetes, akár egy útszélen hagyott madárdög. Azt hihetik, öreg, ráncos képű aggastyánokról van szó, de leginkább gyerekeket láttam a lépcsők alatt kuporogni. Még az elsőnél felébredt bennem az anyai ösztön, hogy magamhoz veszem a kis árvát – akár gyermekkorom utcára kidobott kóbor állatai esetében –, azonban minden sarokban találtam másik tíz éhező, beesett arcú és felfújt gyomrú csöppséget, akik számára egy földre szállt istenség lehettem.
Letaglózott az is, hogy a néhány játszadozó, meztelen fiatal számára ez az embertelenség teljesen mindennapi. Viháncolva élik rövidke életüket addig, amíg – az undorító mendemondák szerint – be nem gyűjtik őket az éjszaka garázdálkodó szexuális ragadozók, hogy kiélhessék rajtuk beteges hajlamaikat. Nem számít néhány eltűnt gyermek, megcsonkított kis test.
Voltak, akik ropogtattak valamit a szájukban, aminek emberi fogyasztásra való alkalmasságában kételkedtem, de az üres gyomor sok mindent befogad. Én öklendeztem, amikor megláttam, hogy egy hét év körüli kisfiú döglött patkányt csócsál egy álló vonat alatt. Akár a cukorkát, úgy szopogatta a szőrös, oszlásnak indult testet. Megbabonázva figyeltem, ahogy küzdött vele. Észrevettem, hogy az egyik kezén csupán négy ujj van. Sokat gondolkodtam az okáról. Születési rendellenesség? Az éhségében saját maga rágta le?
Ezen a ponton mérhetetlen csalódottság fogott el. Ha tehettem, kisebb-nagyobb összegekkel mindig adakoztam alapítványoknak, amik az indiai szegénység elleni küzdelmet festették zászlajukra. Megfordult a fejemben, hogy hova tűnt igazából a pénzem.
A szörnyű városnézés után napokig rémálmaim voltak. Újra láttam magam előtt a kisfiút, ahogy majszolta a patkányt. A fantáziámban az állat élt. A gyermek gyomrában összeállt, és kirágta magát a lapockái közt.
Az élmény arra késztetett, hogy az útról hazatérve még keményebben dolgozzak. Nem vállaltam gyermeket, mert nekem már volt – a képzeletemben sokmilliónyi, akiken segíteni akartam, így minden időmet a munkának szenteltem. Ez végül a házasságom rovására ment. Nem bántam, mert sokkal fontosabb feladatokat láttam el. Szüntelenül kutattam, konferenciákra jártam. Ahogy most is, egyikről ingáztam a másikra. Újra itt voltam, Mumbaiban.
Megannyi indiai utamból tanulva, húsz év után már sokkal felkészültebben látogattam meg Dharavit, amit az Oscar eső sem tudott megtisztítani (ez inspirálta az álszent Gettómilliomost). Miután a film felkeltette néhány majomképű amerikai figyelmét, egy-két utazási iroda pénzszagot érzett meg a zsebeikből. A jóhoz és gazdagsághoz hozzászokott turistáknak valami újat kellett mutatni, miután ráuntak Humájun császár delhi síremlékére. Az utazási irodák kiötölték, hogy ezúttal a szegénységet állítják reflektorfénybe.
Egy ötfős csoporttal indultunk útnak. A „nyomor menet” célja az volt, hogy bejárjuk Dhavari legmocskosabb részeit. A lakosok mint az állatok pózoltak nekünk. Egyetlen szabályt kellett csak betartanunk: nem fotózhattunk. Nem a képek publicitása miatt, hanem mert egy fényképezőgéppel felvértezett, gazdagnak ítélt turista könnyű, kirabolható prédának tűnhet olyan embereknek, akiknek valóban semmi vesztenivalójuk sincs.
Az idegenvezetőnk törte az angolt. A mondandójába némi hindi is belevegyült. Nem igazán figyeltem rá, mert sokadik utam alkalmával már mindent tudtam Dharaviról, ahol megállt az idő. Ugyanazok a szemétből összetákolt hajlékok meredtek vissza rám, csak más tulajdonosokkal. Semmi nem változott – mértem fel a helyet.
Amikor végeztünk a túrával, és a másik négy ember távozott, a túravezető, egy sovány arcú, bajszos fiú felém fordult.
– Nem először van.
Kérdően néztem rá, mire szuvas fogaival szégyenlősen elmosolyodott.
– Akkor kisfiú voltam. Már vezetek én is. Main tumhen dekha tha. Csak akkor még a haj hosszú.
Nem beszélem jól a hindit, de megértettem a mondandóját. Már látott korábban is. Vajon melyik utazásom alkalmával?
– Igen, ez így van, kedves…
– Zila. Magát csak úgy emlegettük, Sevti.
Fehér rózsát jelent. Ez egyszerre megtisztelt és meglepett. Nem tartom magam szép nőnek. Átlagos vagyok, egyszerű ruhákban járok. Bár a jelenlegi szürke öltözékem is valószínűleg többe kerül, mint szegény Zila egész évi bére.
– Szeret ide jönni? – kérdezte a fiú.
– Nem igazán. De csak így segíthet az ember. Eredetileg egy konferenciára jöttem felszólalni.
Ekkor észrevettem, hogy Zila mögé egy kislány osont. Öt évesnek látszott. Maszatos, pirospozsgás arcával rám meredt.
– A kishúga? – kérdeztem, mire a fiatal férfi újra elmosolyodott.
– A lányom. Seeta.
– Üdvözöllek, Seeta – guggoltam le a gyermekhez.
Vajon mennyi fizetséget kaphat ez a fiatal fiú? Meg tudja etetni a lányát? Már az utazási irodának kifizettem egy tekintélyes összeget a „nyomor menetért” cserébe, de úgy döntöttem, idegenvezetőmnek is jár a jutalom. 10 ezer rúpiát nyomtam a kezébe. Zila szeme elkerekedett. Azt hittem, örülni fog, de helyette zavarba jött.
– Köszön, de nem fogadhat el.
– Miért nem, hiszen megérdemli?
– Krpaya, ez túl sok.
Nem, a 10 ezer rúpiát nem tartottam soknak, de Zila riadtan megcsóválta a fejét.
– Ez sok pénz itt. Mások ölnek érte. Magának se kéne ennyit itt hoznia.
Végül megértettem a férfi félelmét. Visszavettem a pénzt. Ennek ellenére szerettem volna valamivel megajándékozni. Az ötlet hirtelen jött. A táskámba nyúltam és elővettem egy üveg Coca-Colát, amit a kislány olyan ámulattal figyelt, mintha egy aranyserleget tartottam volna a kezemben. Odanyújtottam neki.
Seeta komoly ábrázata most először megváltozott. Apró fogai megcsillantak a mosolyában.
– Kérem, fogadja el legalább ezt – unszoltam Zilat, akinek könnyek szöktek a szemébe. – Melegen nem olyan jó. Tegyétek egy kicsit a vízbe, hogy kihűljön.
– Maga valódi Sevti – törölte meg a fiú az arcát.
Csak most vettem észre, hogy hiányzott az egyik ujja.
Miközben a Dharavi sétám után visszatértem a szállásomra, Zilara és a kislányára gondoltam. Egészen biztosan helyesen cselekedtem.
Egy tengerhez közeli, egy csillagos hotelben, az Oázisban szálltam meg a Shaheed Bhagat Singh Úton. Tömegközlekedéssel körülbelül egy órányira volt a nyomornegyedtől. Sok útitársam a konferencia helyszínéül is szolgáló négy csillagos Kohinoor Continental Hotelben foglalt szobát, amit hatalmas álszentségnek tartottam. Hogyan lehet a szegénységről tárgyalni úszómedencék mellett? Az Oázis tökéletesen megfelelt egy éjszakára is. A zord külső falak ellenére egy meglepően komfortos, tágas szoba fogadott. Leültem a virágmintás takarójú ágyra, összekulcsoltam a kezem. Alaposan fontolóra kellett vennem mindent.
Dharavi nyomornegyede semmit sem változott. A fiú lehet, hogy patkányhúst darabol a lánya szájába is ma este.
Magamhoz emeltem a táskámat, benne a konferencia programjával. A találkozó címe gyermetegen lényegre törő volt. Győzzük le a szegénységet! Az én előadásom holnap déltől lett beütemezve a Dharavi nyomornegyed problémájának stratégiája címmel. Ironikusan gondoltam arra, hogy miután befejezem a prezentációm – a mai spontán cselekedetemnek köszönhetően – már nem is lesz aktuális a témám. Egy elmélet semmit sem ér, ha nem ültetik át a gyakorlatba.
Mindenki csak felületi kezelést akart adni. Én nem. Soha többé nem fognak szenvedni azok a gyerekek, soha többé nem kell patkányhúst enniük! A gondolattól elmosolyodtam.
Először nem találtam a kitűzőmet, ezért mélyebben a táskámba nyúltam. Ha elvesztem, nem léphetek be a konferencia helyszínére, ahova a világ legnagyobb tudós szaktekintélyeit várják. Szerencsére ott hevert a Coca-Colás üvegek között, rajta a képemmel és a nevemmel: Dr. Miranda Feinberg, szociológus.
A virológust nem írattam rá.
A Coca-Colás palackokra pillantottam. Egyszerű, ártalmatlan amerikai dolognak tűntek a reptéren is. Senki nem törődött velük. Kinek fordulna meg a fejében, hogy nem csak üdítő pezseg bennük?
Csak most döbbentem rá, hogy nem adtam még neki valódi nevet. A H1N10 nem túl eredeti.
Aztán eszembe jutott Zila, akit a sors sodort újra elém, mire hirtelen megvilágosodtam.
– Sevti – úgy mormogtam, mint egy imát.
A dózist eredetileg a konferencia után akartam Dharaviban hagyni, de minél tovább gondolkodtam rajta, annál inkább meggyőzőztem magam arról, jó döntést hoztam, hogy Zilának adtam. Az előadásom után nem sok időm maradt volna erre. Így legalább kényelmesen megebédelhetek.
A gépem délután 6-kor indul Dél-Afrikába.

4.333335
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.3 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2017-11-24 16:59 Dana

Dana képe

Nem vesézem ki, majd megteszik a többiek.

Egy megjegyzés: legritkább esetben írunk számokat így ki novellában, ahogy most Te tetted. Például: "6-kor" -- ez legyen inkább: hatkor.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

p, 2017-11-24 18:30 Jandácsik.Pál

Igazad van, szerencsésebb betűvel kiírni. :)

p, 2017-11-24 19:18 Ovidius

Ovidius képe

Nem is annyira szerencsés, mint inkább nyelvtani szabály...:D

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

p, 2017-11-24 19:20 Sednol

Sednol képe

Mostanában divatos a számot számmal. Egyre több helyen felüti a fejét. Ne kérdezd, miért. Nekem szúrja a szemem.

szo, 2017-11-25 07:36 Dana

Dana képe

Szerintem egy cikkben, az újságban rendben van. De Ovidiusszal értek egyet: ez még szabály a prózaírásban. (A hangsúly a még szón van, mert erről már máshol beszélgettünk, hogy a nyelvünk változásával valószínűleg a szabályok is változni fogna -- idővel.)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

p, 2017-11-24 18:36 Gitáros

Gitáros képe
4

Tetszett, olvastam volna tovább is.

Az a benyomásom - persze, ez lehet véletlen is, vagy csak nagyon sok olvasmányélmény lecsapódása -, hogy elég jól ismered ezt a világot.

Nagyon érzékletesek voltak a leírások, igazság szerint a környezet ábrázolása talán még jobban is sikerült, mint magának a történetnek az elmesélése, az egy picit sovány, vérszegény a számomra, de ez persze csak az én véleményem.

Helyesírási hibát én nem fedeztem fel az írásodban, ez megint csak pozitívum.

Várom a következőt.
Hajrá!

Miki

p, 2017-11-24 20:23 Jandácsik.Pál

Köszönöm, örülök, hogy összességében tetszett. :) Ugyan még nem jártam Indiában, de érdekel ez a világ. :D

p, 2017-11-24 19:15 Sednol

Sednol képe

Én gonoszabb leszek Gitárosnál. Sok mindent találtam, de a többség egy irányba mutat.

„– Különleges lány…” Miért élőbeszéd, amikor visszaemlékezés? Én azt javasolnám, hogy szedd ki az első gondolatjelet. Mivel olvasás közben írok, teszek egy másik javaslatot is. Ha ennek az elhangzott mondatnak nagy jelentősége van, akkor emeld ki dőlt betűvel!

„Kíméletlenül törtem előre, végeztem el az iskolákat, szereztem meg a doktori fokozatokat azért, hogy büszkék lehessenek rám.” – Szegény mondat, pedig jó ám, csak pár szó nincs a helyén. Próbáld meg így elolvasni, hátha neked is jobban tetszik:
„Kíméletlenül törtem előre, iskolákat végeztem, doktori fokozatokat szereztem azért, hogy büszkék lehessenek rám.”
Persze ez csak egy lehetőség. Ha nagyon szeretnéd használni az igekötőket, megteheted. Iskolákat végeztem el, doktorikat szereztem meg. Szerintem jelen esetben az igék után van a helyük. Én utánuk tenném.

„– A gyakorlat…” – itt is elhagynám az első gondolatjelet, és dőlt betűvel szedném. Persze nem kötelező, csak egy ötlet.

„Kislányként én is haza akartam vinni minden kóbor állatot, a szüleim azonban felvilágosítottak, hogy ez nem kifizetődő.” Hm? Kifizetődő? Ez az a szó, ami ide nagyon nem illik. Nem megoldható? A szüleid segítőkészek voltak, ezt akarod elhitetni velünk, tehát valami olyan ötlettel álljanak elő, ami illeszkedik is a világnézetükhöz. Értem én, hogy nem hülyék, belerokkannának anyagilag a dologba, de mást mondjanak. Annyi kifogást lehet emelni, ami jobban megállná a helyét, és még erősítené is a szülők segítőkészségét.

„…szenvedő samecskét.” – Ha már a kutya nevét használod, akkor a minimum szerintem, hogy nagy betűvel írod. Nekem elsőre elütésnek tűnt, és automatikusan csemetének olvastam.

A következő mondattal elkanyarodtál egy kicsit az eredeti témától, és egy elég kemény ítéletet sugalltál: Ivartalanítani kell az embereket, hogy ne szaporodhassanak ész nélkül. Nem írtad ilyen tisztán, de a két mondat kapcsolatából erre gondoltam. Feltételezem, nem vagyok ezzel egyedül.

„Bár a fejlett országokban a születési és halálozási ráta napjainkban egyensúlyba került…” Én úgy tudom öregedő társadalomban élünk és folyamatosan fogyunk. Megjegyzem, ha átjavítod, akkor a kontraszt is erősebb lesz.

„A kulturális és természeti értékei mellett valódi, húsbavágó problémákkal küzd az ország: a szegénységgel és az analfabétizmussal. Minél több az ember, annál nagyobb az éhínség.” Ez a mondat olyan az eddigiek közt, mintha átcsaptál volna lexikonba. Nem túl szép. Kizökkentett. Próbáld meg stílusosabban, hogy jobban belesimuljon a történetbe.

„Ezeket a helyeket többször is felmértem.” – Na most az van, hogy asztalos vagyok, és szoktam felmérni járni. Ami annyit tesz, hogy fogok egy mérőszalagot… Gondolom, nem erre akartál utalni. A felmértemet ki kellene váltani egy másikkal vagy akár egy magyarázattal, ami nem enged ilyen elkalandozást.

„Alig vannak benne színek, szemétből és emberből viszont rengeteggel rendelkezik. ” Csúnyán hangzik a végén a rendelkezik. Szemét és ember viszont annál több? Csak egy ötlet.

„Egy talpalatnyi hely sincs, mert a legkisebb négyzetméteren…” Milyen az a legkisebb négyzetméter? Én egyféléről tudok, ami egyszer egy méter. Nincs se kisebb, se nagyobb. Helyre gondoltál? Akkor írd azt!

Aztán ugyan ebben a mondatban van egy „mert” töröld. Miért? Mert. :D Felesleges. Nélküle élesebb a mondat. Szinte vág. Eltűnik a magyarázat szaga.

„Mindenki a saját túlélésével foglalkozik, így a fekália közt lihegő félholtak és csonttá aszalódott tetemek látványa olyan természetes, akár egy útszélen hagyott madárdög.” Foglalkozik helyett van elfoglalva? Amúgy ez egy jó kis mondat lenne, ha a madárdög helyett valami olyan hasonlattal élnél, amit már szinte észre sem veszünk. Cigarettacsikk? De tuti van még ezer ilyen. Biztos azért nem jut eszembe, mert észre sem veszem, de ha mondanád, felkapnám rá a fejem.

„…akik számára egy földre szállt istenség lehettem.” Úgy volna ildomos, ha ez után tennél egy magyarázatot, hogy miből következtettél erre. Mert így úgy érzem, hogy isten vagy. (A történet vége szempontjából nem rossz amúgy.) Valamint ugyan ebben a mondatban kifejezetten zavart a Sarokban. Valami kifejezőbb kellene. Beszögelésben, szegletben vagy bármi.

„Megbabonázva figyeltem, ahogy küzdött vele.” Hát nem tudom, miként vagy vele, de ha korábban felfordult tőle a gyomrod, akkor az a legkevesebb, hogy elfordítod a fejed. Ez nekem kilógott.

„…és kirágta magát a lapockái közt.” Miért hátrafelé? Ez csak egy kérdés. Nem mondanám hibának, csak érdekelne. Én tutira előrefelé, mint az Alien-ben, írtam volna.

„Az élmény arra késztetett…” Az van, hogy vannak szavak, amik magukban pozitív kicsengésűek. Ilyen az élmény szó is. Az olvasatomban nem túlzottan élvezted, azaz rossz élmény volt. Vagy tévedek?

„Miután a film felkeltette néhány majomképű amerikai figyelmét, egy-két utazási iroda pénzszagot érzett meg a zsebeikből. A jóhoz és gazdagsághoz hozzászokott turistáknak valami újat kellett mutatni, miután ráuntak Humájun császár delhi síremlékére. Az utazási irodák kiötölték, hogy ezúttal a szegénységet állítják reflektorfénybe.” Itt rövid időn belül másodjára fordul elő az utazási irodák, így azt javasolnám, hogy innen töröld, és ha már megteszed, akkor ne állj meg itt, és mindenféle zokszó nélkül szabadulj meg a „meg a zsebeikből” részt is. Nem kell az oda. Ha megnézed ezt a hármast, akkor láthatod, hogy az utazási irodát hangsúlyoztad utoljára, így az utolsó mondatot kezdhetnéd Így-gyel. :D Így kiötölték…

„Egyetlen szabályt kellett csak betartanunk: nem fotózhattunk. Nem a képek publicitása miatt, hanem mert egy fényképezőgéppel felvértezett, gazdagnak ítélt turista könnyű, kirabolható prédának tűnhet olyan embereknek, akiknek valóban semmi vesztenivalójuk sincs.” Ez hiteltelen nekem. Gazdag külföldi jön. Nem támadni, amíg nem fényképezni. Pontosan tudják fényképezőgép nélkül is, hogy tehetősebbek. Támadnának a fényképezőgép nélkül is.

A mertre, és a mértem fel-re már írtam, hogy nem szépek. Az előző mondat után felbukkanókra is ugyan így értem.

„– Zila. Magát csak úgy emlegettük, Sevti.” Zila után tennék valami közbevetést, hogy pontosan arra gondoljunk, hogy ő most magára gondolt. Bökött magára vagy valami.

„Egy tengerhez közeli, egy csillagos hotelben…” Te bizonyára egycsillagos szállodára gondoltál, ami a minősítése, és nem azt akartad nekünk mondani, hogy a szállodát az különböztette meg a többitől, hogy ezen egy csillag volt. Azonban nem biztos, hogy igazam van. Bizonytalan vagyok. ez egy megérzés, amit így magyarázok. KARCOSOK, vélemény?

„Dharavi nyomornegyede semmit sem változott. A fiú lehet, hogy patkányhúst darabol a lánya szájába is ma este.” Tudom, hogy ezt éppen gondolja a hősöd, de ki nem állhatom múltidejű mesélésben a MA szót. Zavar. Mit szólnál helyette egy esténként-hez? Úgy nem csak egyetlen napra korlátozódna a gondolat.

A sok kiemelés ne vegye el a kedved. Ezeket vettem észre, mások is hoznak majd egy csodás listát.
Összességében azt mondanám, hogy fogalmazz pontosabban. Szerintem menne.

A történet tetszett, olvastatta magát, egészen a végéig nem volt vele különösebb bajom . A csavart el tudom képzelni, de nem ettől a nőtől. Úgy ábrázoltad, hogy nem tudom elképzelni, hogy megtegye. Valami még kellene, hogy hihetővé váljon. Hogy megértsem, mi viszi erre. Csak maga a patkánymajszolás kevés.

p, 2017-11-24 20:39 Jandácsik.Pál

Köszönöm ezt a részletes kielemzést. :D Mindig hasznos az ilyen aprólékos lista a szöveg finomítása szempontjából. :)
Miranda karakterét kezdettől fogva negatívnak szántam, de mivel ő a narrátor, nincs tisztában a saját" szörny énjével". Az a koncepció vezérelt, hogy egy nemes célt is teljesen el lehet ferdíteni és egy állítólagos, magasztos jó érdekében borzalmas dolgokat követnek el néha az emberek. Miranda meggyőződése, hogy helyesen cselekszik, mert sok gonosztevő hős a saját szemében. Próbáltam finom utalásokkal érzékeltetni, hogy a személyisége nem egészen egészséges. Például azzal, hogy az árva gyerekeket állatokhoz hasonlítja, vagy az indiai túlnépesedést az ivartalanítással vonja párhuzamba. Valószínűleg a neveltetésében keresendő minden - ezért említettem meg a szüleit is. Miranda lehet, hogy elsőre ártatlannak és angyalinak tűnik, de próbáltam a sorai mögé egy hideg, számító árnyalatot adni.

p, 2017-11-24 20:48 Sednol

Sednol képe

Az utalásokat láttam, de kevésnek éreztem. A nagyobbik baj az, hogy jelen pillanatban nem tudom megmondani, hogy hová tennék hozzá vagy mit emelnék ki. Egyszerűen csak nem hiszem el. Jobb embernek tűnik ennél Miranda. Remélem jön valamelyik kegyetlen vadmacskánk, és rávilágít pár mondatban egy apróságra, amitől működni fog. Az is eszembe jutott, hogy az unokahúgával összeveszhetne, hogy felesleges tartani szegény gyerekeket, hangozzék ez bármennyire brutálisan is. Kezdem úgy érezni, hogy több utalás kéne. A mesélés egyenletességével, a pénzzel és a kólával amúgy is altatsz.

Régen ha kaptam egy ilyen listát, mindig kimásoltam, dühöngtem negyed órát, aztán újra elolvastam, és tisztábban láttam. Remélem, te nem jártál így velem. :D

Ugyan az előbb nem írtam, de a történet építkezése tetszik. Érdekes, fel sem merült bennem, hogy nem jártál Indiában. A hátteret elhittem.

p, 2017-11-24 21:09 Jandácsik.Pál

Kritika és kritika között is van különbség. Dühöngeni csak akkor szoktam, ha valaki azt írja, sz*r és pont. :D

szo, 2017-11-25 07:44 Dana

Dana képe

Azt hiszem, egyetértek Veled. Kell valami történjék a szereplővel, amitől le akarja gyilkolni a fél világot, mert puszta szívjóságból ilyet csak a nagyon beteg emberek tesznek. Ha ez a történet danás lenne, az éhező gyerekek nem patkányt, hanem embert rágcsáltak volna, és esetleg visszatérő rémálma lenne ez a professzornak, amitől lassan megőrülne. Vagy éppen beflashelne valami olyasmit -- esetleg kábítószer vagy egyéb hatására --, hogy az éhezők őt támadják meg, és akarják megenni. Mutatnod kell valamit, amitől az emberedről elhisszük, hogy pszichopata, tehát a látszat ellenére gyilkos düh dolgozik benne. Ha például beszél az éhezésről és a szegény gyerekekről, amikor társaságban van, de valójában kinyír egy hajléktalan kölyköt vagy belerúg... Kell egy kontraszt. Különben a megújuló élelemforrásba feccölné az energiáját, nem valami gyilkos vírusba.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2017-11-25 20:39 Jandácsik.Pál

Sok ráció van ebben is, bár az eredeti koncepciómhoz hozzá tartozott a meglepetés ereje is. :)

v, 2017-11-26 17:29 Ekibacsi

Ekibacsi képe

Szia! Sednol már kiszedte a javarészét, amik nekem is feltűntek, de itt van még néhány apróság:

"Semmi nem változott – mértem fel a helyet." Nem kell az utánvetés.

"Kérdően néztem rá, mire szuvas fogaival szégyenlősen elmosolyodott." - Mire elmosolyodott, és kivillantak szuvas fogai. "Kérdően" helyett szerintem a "Kérdőn" jobban passzolna.

"Apró fogai megcsillantak a mosolyában." - Nem kell a "mosolyában", vagy írd inkább úgy, hogy "Apró fogai megcsillantak, amikor mosolygott."

"Leültem a virágmintás takarójú" - Fontos, hogy virágmintás?

A helyszínleírások, illetve a hangulat bemutatása egész jó, ügyesen ragadod meg a lényeget. Mondjuk én húztam volna még rajta, mert néhol túlságosan elkalandozol, ami kizökkentett, de a legtöbb helyen ez rendben volt.

Maga a történet számomra sem működött, mert túl kevés az utalás a csattanóhoz. A főszereplőd végig egy nemes lélekre vall - ilyet sem írtam még le életemben :D -, aki valóban szívén viseli a sorsát az éhezőknek, stb., ezért totál kilóg az utolsó pár mondat, amiből kiderül a valódi célja. Hiányzik a motiváció, az igazi ok, vagy esetleg valami sorsfordító történés, amiből a végkifejlet értelmet nyer. Vagy több utalás kell, vagy jelentőségteljesebbek. Amúgy maga az ötlet tetszett, csak a felépítésével akadtak problémák, ezért nem működött igazán a vége. Jó lesz ez! ;)

Még annyit, hogy amikor kész vagy a szöveggel, próbálj meg kihúzni tíz-húsz százalékot, hogy feszesebb legyen, akkor még gördülékenyebbé és olvashatóbbá válik. Ennél a szövegnél a túlságosan "hivatalos" kifejezések, amiket Sednol is említett, kilógnak, az ilyeneket át kell írni, mert nem passzolnak a szöveg stílusába, kontextusába.

sze, 2017-11-29 12:33 Dom Wolf

Dom Wolf képe
4

Szia, jó kis történet, néhány momentum van benne, ami megakasztott:
"A turistáknak literszámra készítik a csáj nevű sűrű teát, az útápam pedig elmaradhatatlan gasztronómiai rituálé az újoncoknak a karikkal és bádzsikkal együtt." - A csáj ról elárultad, micsoda, a többi viszont csak annak ad hozzá információt, aki ismeri a kultúrát.
"Bár a fejlett országokban a születési és halálozási ráta napjainkban egyensúlyba került...." - Nem másoltam ki a bekezdést, de az egész bekezdésre vonatkozik: olyan, mintha egy cikkben vagy tankönyvben lenne, leírod, de szárazon, semmit sem érzékeltetsz vele.
Az arányokon is lehetne javítani, elég sok a háttérinfó a nő életéről a helyszíni történésekhez képest, de ezzel még együtt lehet élni.
A csavar viszont tetszett. Komor, bevállalós, és tényleg szépen előkészítetted, ez nálam behúzza az értékelést egy "nagyszerű"-re.

cs, 2017-11-30 21:19 Borika

Borika képe
5

Ez egy szépen megírt, jó történet. Nekem tetszett. A többiek már leírták előttem, de nekem is azonnal az ugrott be, amikor a végére értem, hogy a csavar valahogy nem ül a végén, nincs eléggé megalapozott motiváció. Vannak elejtett finomságok, amik miatt akár működhetne is, de ez így, ebben a formában kevés a végkifejlet előkészítéséhez. Amúgy meg ezzel az erővel a gazdagokat is irthatná.... :D A történet első fele szintén kilógott nekem egy kicsit, olyan volt, mintha valami tudományos beszámolót olvastunk volna, dokumentarista leírást arról, hogy milyen is a nyomornegyed. A tehetséged megcsillant az olyan snittekben, mint a patkányt majszoló kisfiú képe, és szerintem érdemesebb lett volna az ilyesmiket kibontani jelenetek formájában. Tehát inkább megmutatni, mintsem elmondani. De ez persze csak egy személyes vélemény. Ettől függetlenül a sztori nagyon hangulatos, erős érzelmeket vált ki az olvasóból, úgyhogy én csak gratulálni tudok hozzá.

"Járt utat a járatlanért el ne hagyj!"

http://hetedhetorszag.blogspot.com/