A magyar Quéribus - avagy mikor a szilvamenedék lángra kap

Bakonygautama, 1956 novembere

Az őszi égbolt szürke pernyét sírt már több napja, a szél pedig vér és maró füst szagát hordozta.

José Antonius Leibniz hegyi vadászházában gyűltek össze a megmaradt bakonyi felkelők, ki tudja, miben reménykedve. Győzelemre már nem volt esély, a további ellenállással pedig csak a saját halálos ítéletüket mondták ki, de másképp megcsúfolták volna a forradalom szellemét. Vakmerő százszor-bátrak, teret vagy szobrot érdemeltek volna ők is, mint fővárosi társaik. O tempora, o mores!

Leibniz egy ideje pártfunkcionárius volt, ezért mikor itt találták egy bomladozó medve teteme mögött elbújva, megverték és odakint felkötötték egy tölgyfára.

Ez persze különösen rosszul érintette Lohengrin urat, Leibniz hajdan volt jó barátját, ki először ugyan üdvözölte a népfelkelést, kiutat látván benne a szürke és nyomorúságos hétköznapjaiból, ám mikor rájött, hogy vér nélkül nincs harc és harc nélkül nincs győzelem, elérte őt a magyaros csömör és melankólia.

Éjszakánként, mikor a többiek már rég aludtak, kiment felakasztott barátjához, és elimádkozott egy halk miatyánkot Leibniz lelki üdvéért.

A bakonyi katharok élete attól kezdve, hogy Leibniz vadászházába menekültek, általánosságban szánalmat keltővé vált. Minden nappal egyre kevesebb élelmük volt, közelgett a tél, és fáztak, ráadásul a raszkolnyikok bármelyik percben rájuk törhették az ajtót.

Egy este, a szegényes vacsora közepette előtört belőlük a fájdalom.
– Rohadunk – jegyezte meg keserűen a Capitano, a társaság vezetője, akit követői a forradalom győzedelmes időszakában még beavatottként és megtisztultként tiszteltek, ám mára már inkább megvetéssel néztek rá, és csak megszokásból szólították Perfectinek vagy Kapitánynak. Egyébiránt valódi neve Augusztin volt.
– Nocsak, Monsignor Augusztin. Olybá tűnik, elérte önt is a kétség!
– Gúnyolódjon csak, báró úr, de ez nem igaz.
– Hát akkor?
– Nincs kétség. Teljesen bizonyos vagyok afelől, hogy rohadunk. Kész, ennek vége. Maholnap elfogynak a férges áruló Leibniz utolsó tartalékai, és akkor éhen veszünk.
– Ugyan – mondta barátságosan báró Rőtvéghy, megveregetve a Capitano vállát – ez messze nem biztos. Lehetséges, hogy előbb talál ránk a raszkolnyik tatárok Vasőrsége, és akkor lógni fogunk.
– Vagy lelőnek minket.
– Ha szerencsénk van.

Lohengrin rosszul érezte magát ilyen beszéd hallatán. Már régóta hozzászokott a reménytelenséghez, de egy-két hete mégis úgy tűnt, lehet kiút a sötétségből. Kiderült, hogy ez nem igaz, csak hiú ábránd volt a részéről.
Körülötte tovább zajlott a vita. Az udvarias és mesterkélt szólamok mögött parázsló indulat és őrületbe forduló kétségbeesés bújt meg. Csak akkor eszmélt fel, mikor Suhajda és Dottore, a bakonygautamai patkolókovács és a szakiskolai történelemtanár felálltak helyükről. Példájukat követte báró Rőtvéghy Izsák is.

– Herr Perfecti! Kapitányom! Ön miatt kezdtünk bele ebbe az egészbe, és ön miatt jöttünk ide a raszkolnyik államvédelem és a Vasőrség elől. Idáig követtük. Ide vezetett minket, és most azt állítja, hogy az egésznek semmi értelme nincs, sőt, nem is volt soha? Hogy mindez kezdetektől fogva bukásra ítéltetett?!
Augusztin hátradőlt székén, és sztoikus nyugalmát megtartva azt felelte:
– Igen, pontosan ezt állítom.
– Hiszen ez már arcátlanság! Mihály arkangyalra… micsoda cinizmus!
– Én inkább úgy fogalmaznék, hogy tévedés. Egészen egyszerűen tévedtem, és most már másképp gondolom, mint akkor – mondta, majd vállat vont.

A másnap reggel a Capitanót lilára verve, a ház melletti nagy tölgyfára akasztva találta. (Attól kezdve Lohengrin neki is mondott éjszakánként egy miatyánkot.)

Nem sokkal azelőtt, hogy a Vasőrség az új Népkormány által felhatalmazva rájuk tört volna, újra vita alakult ki közöttük, ezúttal azonban nem elvi, hanem anyagi volt a tét.
Az utolsó szelet sonka végül Dottórénak jutott. A demokratikus döntést báró Rőtvéghy nem tudta elfogadni, ezért önként távozott.

Hárman maradtak, Lohengrin pedig egyre rosszabbul érezte magát.
Lázálmok gyötörték, egyik részegségből a másikba tántorgott, összes cigarettáját csonkig szívta, de így is hamar elfogyott a tartaléka.

Egy szerdai napon arra ébredt, hogy az utolsó vodkásüveg is kiürült.
Kikelt az ágyból, majd váltott pár szót Dottóréval és Suhajdával.
Kiment a nagy tölgyfa elé, és rövid ideig nézegette a békésen lengedező holtakat.
„Ezek a hullák valaha éltek és a barátaim voltak” – gondolta.
Most már nem igazán akart semmit. Eljutott ő is arra a pontra, mint a Capitano nem sokkal halála előtt.

„Katharok, tiszták akartunk lenni, de mi lett ebből a nagy álomból?”

Így elmélkedett, mikor a fák között mozgást látott, és rövidesen már ki is tudta venni, hogy jön a kutyafejű tatárok kegyetlen Vasőrsége és pár raszkolnyik rendőr. Azonnal a házba rohant, és a rá bámuló két társának ennyit mondott:
– Jönnek.
Dottore rögtön főbe lőtte magát, mire Suhajda megjegyezte, hogy ezért kár volt belé az utolsó sonka.
– Suhajda, mit fogunk most csinálni?
– Nos, azt hiszem, meghalunk, koma.
– Itt a vég.
Suhajda komoran bólintott.
– Ahogy mondod. No, gyere, azért még utoljára tegyük oda magunkat!
Előhozta a konyhából a gépkarabélyát. Fellépcsőzött az erkélyig, Lohengrin pedig félve, összeomolva ugyan, de követte.

Az erkélyen Suhajda lőni kezdett a ház felé közeledő tatárokra és raszkolnyikokra, akik hangos össztűzzel válaszoltak, így a forradalmár-kovács másodpercek múltán elterült. Ekkor látta meg Rőtvéghy Izsák bárót a Vasőrség egyenruhájában, és még utoljára elnevette magát:
– Te rafinált öreg! Csak sikerült valahogy ezt is megúsznod, koma!

Lohengrin egy felfordított asztal mögött bújt. Le akart menni, vissza a földszintre, de lábai nem engedték. Egész testében remegett, és nem tudta elemelni tekintetét a felhők között kitörő halvány napsugarakról.

Mereven nézte az eget, és rövid idő után úgy érezte, megszűnt körülötte minden. Nincs hideg, nincsenek rátörő gárdisták, nincsenek akasztottak a nagy tölgyön, nincs itt mellette Suhajda vérben ázó holtteste és elejtett géppuskája, nincs erkély, és nincs asztal. Minden eggyé vált benne, egy éles, hasogató fájdalommá.
A felhők lassan eloszlottak a nap elől. Lohengrin előtt megjelent egy hatszárnyú szeráf, mellette több angyal is alászállt, a föld pedig meghasadt, és Lucifer szolgái özönlöttek a felszínre, hogy megütközzenek az isteni sereggel.

A szeráf Lohengrinhez szállt.
– A nevem Azrael, és én vagyok a Jó Révész, ki a túlpartra vezet – szólt, majd karjába vette Lohengrint, és magával ragadta.

Mikor a Vasőrség rátalált, épp az erkély korlátján hajolt ki, és kezét az ég felé emelve, önkívületben kiáltozta:
– Azrael! Hát mégis győzött a forradalom! Vigyél magaddal, Halál Angyala! Szabadság! Ha az életben nem, hát a halálban! Szabadság! Szabadság!

A Vasőrség tatár tisztjei nem szóltak semmit. Szánalommal néztek rá. Egyikük előrelépett, és tarkón lőtte.

Így halt meg, ilyen véget ért az utolsó magyar kathar, a bakonyi Quéribus mártírja.

4.8
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.8 (5 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2014-10-25 11:10 Para Celsus

Para Celsus képe

Nem szeretem a folytatásokat, legalábbis filmen. Irodalomban... nézzük csak!

"José Antonius Leibniz hegyi vadászházában gyűltek össze a megmaradt bakonyi felkelők, ki tudja, miben reménykedve." - magyarban nincs szórend, szóval teljesen szubjektíve én a mondat elejére tenném az alanyt. "A megmaradt bakonyi felkelők José..." és így tovább.

"egy bomladozó medve teteme mögött elbújva" - -va, -ve, határozói igenév, általában azt mondjuk, ahol tudunk, használjunk helyette igét (vagy legalábbis ne vigyük túlzásba a használatát). "amint egy medve teteme mögött bujkált." pl.

"előbb találnak ránk a raszkolnyik tatárok Vasőrsége" - ööö... ilyen mondatokért szoktam cöccögni, drasztikusabb esetben "Egyeztessük az alanyt és állítmányt" feliratú táblával tüntetésre vonulni, hé! :D

Az előzményhez képest sokat változott a világ, a játékossággal együtt tűntek el a szürreális elemek, talán csak az oszladozó medve meg a hatszárnyú szeráf maradt, de utóbbit Lohengrin víziójaként is értelmezhetjük. Szóval kevesebb szürreál, több fintor a magyaros-kicsinyes-forradalmi-ellenforradalmi-opportunista attitűdre, ami nem biztos, hogy rosszabb, mint az előzmény-mű abszurditása, de nekem kevésbé jön be. (Talán mert súrolja a politikát, amitől en bloc és ösztönösen irtózom, nem tudom.)

Viszont megmaradtak a misztikus-kulturtörténeti utalások, amiknek örülök. A google korában a lexikális tudás mit sem ér - az számít, hogyan használjuk fel ezeket az információmorzsákat. Te jól teszed, illik a próza textúrájába. Azé'... Szégyen ide, szégyen oda, van, amit még nekem is gugliznom kellett...


"The Rainmakeeeer!"

szo, 2014-10-25 11:47 Kaiser

Kaiser képe

Köszönöm, hogy kiraktad, illetve a véleményt is. A raszkolnyik tatáros Vasőrséges mondatot mindjárt rendbe rakom, mert az elég csúnya, a többin pedig még meditálnom kell kicsit. :)

Edit: Esetleg még annyi, hogy én elég sokszor használok furcsa szórendeket. Igyekszem róla leszokni, talán egyszer sikerülni fog. :D

_____________________________
"Your only hope, a life charmed black
An empty grin for we cannot turn back
A seeking silence and a creeping lust
The pork-men crackle as they turn to dust"

szo, 2014-10-25 15:58 Para Celsus

Para Celsus képe

Sikerálni fog :D Én is átestem ezen a szakaszon, emlékszem, az egyik első, karcra feltöltött művemben - még 2009-ben jártunk - kötöttem az ebet a karóhoz, hogy a "valahonnan messziről" helyett jó az, hogy "messziről, valahonnan". :D
(Talán jó is, de abszolúte semmi pluszt nem nyújt az elfogadott, "normál" változathoz képest. Akkoriban nyílt ki a csipám, hogy csak akkor jó eltérni a szabályoktól, ha valami újat, izgalmasat - és működőt! - tudsz helyette adni. Nyelvzsonglőrködés.)
Amúgy ezek stiláris apróságok, nem ökölszabály egyik se'. Ha csak elgondolkodsz rajta, vagy felvillant egy alternatívát, az már régen jó.

(Hm, talán tényleg kéne pár szó, egy szókapcsolat, egy félmondat az öngyilkossághoz. "Kirogyadozott a szobából, és..." vagy mittudomén.)


"The Rainmakeeeer!"

v, 2014-10-26 13:24 Kaiser

Kaiser képe

Nem tudom egyébként, részemről ez nem direkt módon a szabályok felrúgása, egészen egyszerűen a szórendjeim úgy hatnak természetesnek, ahogyan én írom, és nem úgy, ahogyan kéne. :D Majd csak kinövöm. Vagy kitudja.

_____________________________
"Your only hope, a life charmed black
An empty grin for we cannot turn back
A seeking silence and a creeping lust
The pork-men crackle as they turn to dust"

szo, 2014-10-25 11:33 polgarveronika

polgarveronika képe
5

Én mindig az összbenyomásom alapján mérlegelek. (Ez persze nem jelenti azt, hogy hibátlan, nincs benne javítgatni való, biztos van, és a türelmesebbek kicsippentik majd)
Rendkívül tehetséges vagy. Több írásod olvastán mondom. Jó a stílusérzéked, tetszetős a szarkazmus, és tiszta sor a mondandó.
Őszintén gratulálok.
Üdv: V.

 

_______Tertium non datur ______

szo, 2014-10-25 11:53 Kaiser

Kaiser képe

Köszönet az olvasásért és a nagyon-nagyon kedvező véleményért! :D

Sosem tudtam jól kezelni ha valaki ennyire kedves dolgot mond nekem, szóval... hát igen, köszönöm. :)

_____________________________
"Your only hope, a life charmed black
An empty grin for we cannot turn back
A seeking silence and a creeping lust
The pork-men crackle as they turn to dust"

szo, 2014-10-25 13:19 Ovidius

Ovidius képe

Rányomtam egy ötöst.... Szellemes, szórakoztató, és komoly történelmi ismeretekre mutat.
Ráadásul, jól megkavartad a mítoszokat képviselő figurák jelenlétét... :D
Viszont...
Van pár ember (illetve név), akik esetében még a ráutaló gondolatot is (amolyan jó értelemben vett módon) kritizálom. Nem tudom, mennyire gondoltad át, de Leibniz neve a tudomány történelmének egyik legzseniálisabb, és legtragikusabb fogalma.
Biztos vagyok abban (ismerve Téged), tudod, hogy miért írtam ezt.

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

szo, 2014-10-25 13:40 Kaiser

Kaiser képe

Köszönöm az olvasást, az ötöst, és a hozzászólást is! :)

Mikor ennek a novellának az előzményében az egyik karakternek Leibniz nevét adtam, puszta véletlen volt, mert éppen a valódi Leibnizről olvastam, és bár humán beállítottságú vagyok, megérintett az, ahogyan ma az oktatásban minden eredménye ellenére mellőzik, leginkább Newton javára. Ez a fajta mellőzés a szélesebb közönség részéről viszont talán kicsit rímel az én fiktív Leibnizem sorsára, aki egy forradalom közepén a rossz oldalon találja magát, ezért az emlékezete nem olyan, mint amilyet egyébként megérdemelne.

_____________________________
"Your only hope, a life charmed black
An empty grin for we cannot turn back
A seeking silence and a creeping lust
The pork-men crackle as they turn to dust"

szo, 2014-10-25 13:30 Sren

Sren képe
5

Nagyon szép írás. Átgondolt, higgadt, komoly ismereteken alapszik, és nagyon ügyesen szövöd bele a misztikumot.
Amin kicsit döccentem - de tényleg csak kicsit -, az volt, hogy "Dottore rögtön főbe lőtte magát...". Ez a száraz, halk megjegyzés ugyan illik a történetvezetés stílusához, de (számomra) kevésbé passzol magának a történetnek a stílusához. Ez egy sajgó dráma, és egy ilyen szenvtelen megjegyzés úgy hat benne, mintha azt mondanád, az illető rágyújtott. De tényleg csak egy kicsit.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2014-10-25 13:47 Kaiser

Kaiser képe

Én erre is csak annyit tudok mondani, hogy köszönöm, és örülök, ha tetszett! :)

Talán az lehet a dolog mögött, hogy egyébként Dottore csak a csapat kiegészítése miatt kellett, hogy a vátesz-lelkű forradalmárok, a régi konzervatív nemesség, és a munkásosztály mellett képviselve legyen valamennyire az értelmiség is. A szerepe sem volt túl nagy, ezért a halála is tulajdonképpen jelentéktelen, de talán az adott mondat kissé ténlyeg hirtelen, illetve közönyös. Vagy nem is tudom. Valami ilyesmi.

_____________________________
"Your only hope, a life charmed black
An empty grin for we cannot turn back
A seeking silence and a creeping lust
The pork-men crackle as they turn to dust"

szo, 2014-10-25 14:32 Sren

Sren képe

A gondolatmenet érthető, ugyanakkor egy ember halálát nem intézheted el ennyivel. Drámában nem. A jelentéktelenséget is lehet, sőt kell is közölni, különben az olvasó könnyen részesülhet ebben a fura hiányérzetben, megdöccen rajta, és azt kérdi magában: na, ezt most miért? Aztán ugyanilyen könnyen át is lehet lépni rajta – itt és most, ebben a műben –, nekem sem okozott gondot, tényleg nem komoly döccenő, a történet gördülékeny marad.
Csak az alaposság jegyében mondom, mert az igazán jó történet megérdemli, és ez az.
Tudod, hogyan lehet kiküszöbölni a hiányt? Vagy kiegészíted a fura mondatot pár szóval (fogta a fegyvert, zavaros szemmel rámeredt majd meghúzta a ravaszt, ilyesmi – és ezzel máris körülírtad a jelentéktelen ember menekülő gyengeségét), vagy a tett után beadsz egy tőmondatot, melyben átlépnek a holttest felett. Ennyi csak, és máris megírtad mindazt, amit az imént megfogalmaztál.
(Sok-sok ilyen, az írás mögé rejtett apró trükkel lehet jellemet ábrázolni. Ndy művei jutnak eszembe. Andris az (évek óta készülő :D) közös regényünkben írt egy lányról. A leányzó feddhetetlen volt – nem egy jellembajnok, de „hibái” nem mutattak túl a korosztályában szokásosnál; ráadásul épp az áldozat szerepét kapta, ugyanis az említett regényrészletben épp megtámadják, megerőszakolják, többé-kevésbé agyonverik majd leszúrják. Előtte sem tett semmi rosszat, semmi olyat, amit bármely egészséges nő nem tenne meg tizenévesen. András mégis úgy tudta megírni, hogy felhördültem: „Te, ezt át kell írni, én nem csípem ezt a csajt – ez egy ostoba szűzkurva!” Ndy vigyorgott: „Ez volt a cél.” Még engem is át bírt verni a palánkon, megírt egy nagyszerű karaktert konkrét jellemhibák nélkül úgy, hogy utáltam. :D)
Vonatkoztassunk el. Mikor, és főleg HOGYAN menekül valaki öngyilkosságba? A válasz rögvest körvonalazható, de nem ilyen „fél kézzel leemelt a polcról egy zacsi savanyúcukrot” stílus alatt. Mikor lépnek át egy holttesten szánalom és érzések nélkül, mintha egy alattomos, gyáva eb tetemét lépnék át?
Körülírható a jellem, fontosság vagy jelentéktelenség a társkarakterek cselekedetein keresztül is. Pár szó, ennyi csak.
(Ezt most nehogy átírd! Csak beszélgetek.)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2014-10-26 13:14 Kaiser

Kaiser képe

Ebben határozottan van valami, legközelebb erre is jobban oda fogok figyelni.

_____________________________
"Your only hope, a life charmed black
An empty grin for we cannot turn back
A seeking silence and a creeping lust
The pork-men crackle as they turn to dust"

v, 2014-10-26 18:57 Pepin (nem ellenőrzött)

5

Hát ez jó volt! :) Gratulálok!

v, 2014-10-26 19:17 Kaiser

Kaiser képe

Köszönöm! :)

_____________________________
"Your only hope, a life charmed black
An empty grin for we cannot turn back
A seeking silence and a creeping lust
The pork-men crackle as they turn to dust"