Az új szomszéd

 AZ ÚJ SZOMSZÉD

 

Hesther Goodmant magának való, barátságtalan öregasszonyként ismerték a kisváros lakói. Ez a megállapítás nagyjából igaz is volt, csak azt nem tudták, hogy egy valaha életvidám, elbűvölő kislányból hogyan lett megkeseredett vénasszony. Hesther Goodman Rózsavölgyi Eszterként látta meg a napvilágot Magyarországon, Budapesten, gazdag és előkelő társadalmi pozíciókkal rendelkező kereskedőcsalád sarjaként. Szüleinek késői örömeként érkezett a gyermekáldás, édesanyja már 43, édesapja 50 éves volt, és nem is számítottak arra, hogy még gyermekük születik, de boldogan fogadták a kislány érkezését. Szülei már négy gyermeket neveltek, amikor Eszter megfogant – két bátyja (Izsák és Simon), és két nővére (Sára és Ráhel) volt. 1935-ben, amikor Eszter megszületett, még nem érezhetett a családja semmit abból a szörnyűségből, ami a későbbiekben meghatározta az egész család – és az egész világ – sorsát.

            Mindössze 3 éves volt a kis Eszter 1938-ban, amikor Magyarországon az első zsidótörvény életbe lépett, amely már vallási alapú, egyértelmű támadás volt a polgári jogegyenlőség elve ellen, de Esztike minderről mit sem tudva, boldogan lubickolt az őt körülvevő szeretetben. 1939-ben, amikor kitört a második világháború, Eszter még mindig csak négy éves volt, és semmit sem érzett a fenyegető veszélyből. 1944-ig a családja is úgy gondolta, hogy gazdagságuk és megkülönböztetett társadalmi helyzetük megvédi őket minden támadástól. Nos, nem így történt. Eszter, bár még csak kilenc éves volt, sohasem feledte azt az 1944. augusztusi napot, amikor értük jöttek, és az egész családját elhurcolták, gettóba zárták – eddig tartott ki az a védelem, amit a család vagyona biztosítani tudott. A gettóból alig egy hónap múlva mindnyájukat deportálták Auschwitz-Birkenauba. A rémálom nem is igazán jó szó arra, ami akkor és ott történt. Esztert elválasztották a családjától, a szüleit sohasem látta többet, a kislányt a testvéreivel és még nagyon sok gyerekkel együtt bezárták. Hónapokig nem látták a napot, éheztek, minden egyes napot úgy kezdtek el és úgy fejeztek be, hogy ez volt az utolsó napjuk ebből az életből. A kislány látta az éhségtől és a betegségtől legyengült testvéreit meghalni, a sors furcsa fintora, hogy ő, a legkisebb maradt életben, bár megváltásként fogadta volna a halált. Amikor a szovjet hadsereg 1945. január 27-én felszabadította a koncentrációs tábort, több mint 7500, az emberi lét végső határán tántorgó embert találtak, közöttük ezt a kislányt, aki addigra már mindent és mindenkit elveszített, aki az életben fontos volt neki.

            Rózsavölgyi Eszter a háború végén Hollandiába került, majd onnan – több ezer sorstársával, a túlélőkkel együtt – az Amerikai Egyesült Államokba. Hihetetlenül nagy szerencséje volt, kedves emberek vették magukhoz, és szeretettel neveltek a lelkileg sérült kislányból kiegyensúlyozott, boldog fiatal nőt. Hosszú évekig tartott, amíg Eszter – az USA-ban már Hesther – kiheverni látszott a megrázkódtatásokat. Tudta, hogy az átélt borzalmakat elfelejteni sohasem fogja, de erős akarattal agyának és a szívének mélyére száműzte az emlékeit. Olyan hivatást keresett, ahol segíthet az embereken, ezért ápolónő lett, és a hivatása adott neki később családot is: 25 évesen ment férjhez a kórház egyik orvosához, Henry Goodman-hez. Csodálatos életük volt, 40 évet éltek le együtt szeretetben, békességben. Az élet persze ezután sem volt túl kíméletes Hestherhez, a legnagyobb vágya nem teljesülhetett: nem lehetett gyermeke. Azt hitte, hogy sikerült ezt elfogadnia, de amikor tíz évvel ezelőtt elveszítette a férjét, minden addiginál nagyobb bánatot okozott tudomásul vennie, hogy már megint egyedül maradt, teljesen egyedül. Azóta magába zárkózva, befelé fordulva az emlékeinek élt, nem engedve magához közel senkit, annyira félt a fájdalomtól, a veszteség fájdalmától.

            Hesther Goodman tíz éve már minden érzését és gondolatát a kertjére fordította, az volt minden örömének forrása, és a kert meghálálta a törődést. Virágai mindenkiénél szebbek voltak a városkában, pázsitja selymesebb és zöldebb már nem is lehetett volna. Ébredéskor az első, elalvás előtt az utolsó gondolata a kertje volt. Azon a verőfényes, májusi reggelen is a kertjébe indult. Tavaszi virágainak illatárját beszippantva mosolyra húzódott az ajka. Lehajolt, itt-ott kihúzott egy-egy szál gazt, megsimított egy-egy virágszálat, amikor döbbenten fedezte fel, hogy tulipánjai közül több a romjaiban hever. Elképzelni sem tudta, mi történhetett. Szeméből kibuggyant néhány könnycsepp, miközben a sérült növényeket kihúzta a helyükről és az ágyásban elegyengette a földet. Fájós derekát tapogatva a házába indult – hiába, 75 évesen az ember már nem bírja úgy erővel -, és egy pohár jeges teát iszogatva bámult ki konyhája kertre néző ablakán. – Mi volt ez? – gondolta, amikor egy hihetetlenül gyors, zsemleszínű villanást látott a nárciszok között. Amennyire tőle tellett, kisietett a kertjébe, kereste azt a valamit ott a nárciszok között, de nem látott semmit. Másnap éppen a frissen szedett korai cseresznyével a kezében igyekezett vissza a házba, amikor megint meglátta a zsemleszínű villanást, éppen a tulipánok között. Óvatosan közelebb lépett az ágyáshoz, és meglátta a kis kártevőt: egy golden retriever kölyköt. Heshter nem habozott, az ágyásba dobta a papucsát. A kiskutyát szemmel láthatóan meglepte a váratlan papucstámadás, mert nyöszörögve iszkolt el a virágok közül. Néhány nappal később a törpeíriszek között látta viszont a kutyát. – Szóval te vagy az új szomszéd – suttogta, miközben óvatosan az ágyás felé tartott. – Én teszek róla, hogy megtanuld, ez nem a te területed, hanem az enyém! – és egy hálót dobott a kutyusra. A hálót már korábban előkészítette, mert sejtette, hogy a kis bajkeverőt nem utoljára látta. A kutyus úgy meglepődött, hogy szinte még levegőt venni is elfelejtett, óriási, csokoládébarna szemeivel ijedten nézett az asszonyra, de Hesthert nem hatotta meg. A hálóval együtt felemelte a kutyát, és a szomszéd ház felé indult vele. Csengetésére egy csinos fiatalasszony nyitott ajtót.

- Mrs. Goodman, ha nem tévedek, jó napot! Néhány nappal ezelőtt költöztünk ide, már készültem arra, hogy felkeresem Önt és bemutatkozzam – nyújtott kezet mosolyogva, majd meglepődve nézte az asszony kezében lihegő kiskutyát.

- Valóban, de nem udvariassági látogatásra jöttem – szólalt meg Hesther is. – Gondolom, a magáé ez a kutya.

- Igen, az enyém. Magánál járt Goldie? Remélem, nem okozott semmi bajt – mosolygott továbbra is a fiatal nő.

- Ne remélje, mert okozott. Ezen a héten már harmadszorra találtam a kertemben, jó néhány tő virágomat kikaparta. Ez nem fordulhat elő többet! Gondoskodjon arról, hogy a kutyája soha ne tévedjen át a kertembe, ellenkező esetben nem garantálom, hogy következmények nélkül megússza a birtokháborítást! – nyomta az öregasszony Goldie-t a gazdája kezébe, majd hátat fordított és köszönés nélkül távozott. A fiatalabb nő szájtátva bámult Hesther után, elképzelni sem tudta, mi válthatott ki benne ilyen erős indulatokat. A szemben lévő házból Lucy Benoit már mesélt ugyan Mrs. Goodman-ről, annak megközelíthetetlenségéről, de amíg a saját szemével nem látta, nem nagyon hitte, amit hallott. A fejét csóválva, a kutyát dorgálva ment vissza a konyhába, ahol a süteménysütést hagyta félbe éppen.

Néhány nappal később Hesther a függönyöket készült leszedni háza nappalijában. A létrára mászás már nem volt igazán könnyű számára, de magad uram, ha szolgád nincsen, és neki nem volt. Nyújtózkodnia kellett, mert a karnis magasan volt, Hesther pedig alacsony – alig több 150 cm-nél -, egy rosszul sikerült mozdulatnál a létra megbillent, az asszony leesett. Olyan fájdalmas volt a földet érés, hogy néhány percre az eszméletét is elveszítette. Minden mozdulat, minden levegővétel fájdalmas volt. Nem kellett hozzá orvosi szakvélemény, hogy tudja, nyilván több bordája is eltörött, és ha valamelyik kilyukasztja a tüdejét… akkor itt a vég. – Nem gondoltam volna, hogy miután túléltem Auschwitz-et, egy nyomorult függöny és a létra okozza majd a vesztemet – gondolta. Minden oka megvolt a pesszimizmusra, hiszen felállni és segítséget hívni nem tudott, azt pedig pontosan tudta, nincs esélye arra, hogy bárki megtalálja. Elhaló hangon – egy próbát megér-alapon – néhányszor segítségért kiáltott, de annyira fájdalmas volt, hogy hamar feladta. Nem is tudta, szemeit lehunyva mióta fekhetett a földön, amikor valami nedveset érzett az arcán. Kinyitotta a szemét, és meglepődve látta, hogy a szomszéd kiskutya bökdösi az orrával. – Aha, nyitva hagytam a konyha felőli ajtót, nyilván ott jöttél be – suttogta a kutyusnak, majd fáradtan újra lehunyta a szemét. Talán elájult, talán elaludt, nem tudta, de amikor legközelebb kinyitotta a szemét, szirénákat hallott, és egy hűs érintést érzett a homlokán. Új szomszédasszonya hajolt fölé. – Már hívtam a mentőket, pillanatokon belül itt lesznek, csak feküdjön nyugodtan – mondta a fiatalasszony. – Köszönöm – suttogta hálásan Hesther, de már meg is érkeztek a mentősök, és a fiatalabb nő átadta nekik a helyet Hesther mellett.

            Három hetet töltött a kórházban, valóban több bordája eltörött, és ez komoly sérülésnek számított, Hesther korában pláne, de szerencséje is volt, mert a tüdeje nem sérült meg. Gyönyörű, verőfényes péntek délelőtt volt, amikor egy mentőautó hazaszállította. Kertjébe lépve meglepődve látta, hogy a virágai szebbek, mint valaha, konyhájában pedig egy tálca almás pite várta, egy „Isten hozta”-kártya kíséretében. Lassan leült, és engedte, hogy az a bizonyos hetek óta a szemében bujkáló könnycsepp legördüljön az arcán. Amikor a motoszkálást meghallotta, a hátsó ajtó felé indult, és egyáltalán nem lepődött meg azon, amikor az ajtónyílásban megjelent egy bársonyos orrocska, majd felvillant két kávébarna szem, és Goldie már Hesther lábai körül ugrált, boldog örömmel és heves farkcsóválással üdvözölve őt. Az asszony elmosolyodott, és amennyire a bordáit még mindig rögzítő kötés engedte, lassan lehajolt a kutyushoz. Meglepve tapasztalta, milyen jó érzés töltötte el, ahogyan a kutyus rózsaszínű nyelve megnyalta a kezét. Lassan a kertbe indult, Goldie ugrándozva követte. Kiválasztotta a legszebb virágait, és amikor már eléggé nagynak ítélte a csokrot, a kutyával a nyomában a szomszéd ház felé indult. Az ajtó kitárult, mielőtt még csöngethetett volna, és a mosolygós fiatalasszony szívélyesen invitálta beljebb az idős hölgyet. Hesther egy pillanatra megtorpant a küszöbön, majd a kutyára és a fiatal nőre mosolyogva bátran és örömmel lépett be a házba, mert a szíve azt súgta, hogy az új szomszédokban barátokra is lelt.

4.333335
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.3 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2010-08-23 13:27 Blade

Blade képe

Csak átfutottam, kitettem, olvassátok.

h, 2010-08-23 13:59 Sren

Sren képe
4

Nem az első ilyen történet, amit olvasok, sőt, a legutóbbi, amit olvastam itt - nem is túl rég - fogósabb volt. Mégis kapsz tőlem egy biztató négyest. Nem azért, mert a napokban halt meg a kutyám, hanem mert imádom a harcias, katonás, aranyszívű öreglányokat. Nagyon.

Az írástech, ha külön osztályoznám, kettes lenne. Számneveket betűvel írunk, kivétel évszámok. Dialógok elé enter és kötőjel helyett endash, a mindenit neki!

Amúgy tényleg tetszett, hangulatos darab.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

h, 2010-08-23 14:42 Annie F. Grey

Annie F. Grey képe

 Tetszett a történet! :)

Néhány helyen, mondaton belüli szóismétlést találtam. Feltűntek, de lehet másoknak nem zavaró.

h, 2010-08-23 15:43 B.M.Grapes

B.M.Grapes képe

Nagyon szép, megható történet  valós helyzetben, valós szereplőkkel:) 

B.M. Grapes

h, 2010-08-23 16:24 Liliana

Liliana képe
4

Számokat betűvel kéretik a szépirodalomban!

"Szüleinek késői örömeként érkezett a gyermekáldás, édesanyja már 43, édesapja 50 éves volt, és nem is számítottak arra, hogy még gyermekük születik, de boldogan fogadták a kislány érkezését. Szülei már négy gyermeket neveltek, amikor Eszter megfogant – két bátyja (Izsák és Simon), és két nővére (Sára és Ráhel) volt."

"Eszter, bár még csak kilenc éves volt, sohasem feledte azt az 1944. augusztusi napot, amikor értük jöttek, és az egész családját elhurcolták, gettóba zárták – eddig tartott ki az a védelem, amit a család vagyona biztosítani tudott. A gettóból alig egy hónap múlva mindnyájukat deportálták Auschwitz-Birkenauba. Esztert elválasztották a családjától, a..."

"nem engedve magához közel senkit" - talán szerencsésebb megfogalmazás, hogy: nem engedett közel magához senkit, mert nem igazán szeretik a -va, -ve dolgokat :)

"Hesther Goodman tíz éve már minden érzését és gondolatát a kertjére fordította, az volt minden örömének forrása, és a kert meghálálta a törődést. Virágai mindenkiénél szebbek voltak a városkában, pázsitja selymesebb és zöldebb már nem is lehetett volna. Ébredéskor az első, elalvás előtt az utolsó gondolata a kertje volt. Azon a verőfényes, májusi reggelen is a kertjébe indult." - nem kell mindig megnevezni, pl.: elalvás előtt az utolsó gondolata is az volt. Mert az előző mondatból tudjuk, hogy arról van szó. Vagy reggel is oda indult, itt is értjük, hogy még mindig a kertről írsz.

"Óvatosan közelebb lépett az ágyáshoz, és meglátta a kis kártevőt: egy golden retriever kölyköt. Heshter nem habozott, az ágyásba dobta a papucsát" - felé dobta a papucsát, így megint eltűnik a szóismétlés

"Én teszek róla, hogy megtanuld, ez nem a te területed, hanem az enyém! – és egy hálót dobott a kutyusra. A hálót már korábban előkészítette, mert sejtette, hogy a kis bajkeverőt nem utoljára látta. A kutyus úgy meglepődött, hogy szinte még levegőt venni is elfelejtett, óriási, csokoládébarna szemeivel ijedten nézett az asszonyra, de Hesthert nem hatotta meg. A hálóval együtt felemelte a kutyát, és a szomszéd ház felé indult vele." - itt lehet játszani: az eb, a kölyök, a golden Retviever, a kis állat, usw. De itt sem kell mindig kiírni: egy hálót dobott rá, és pont, tudjuk, hogy a kutyusról van szó

 "A fejét csóválva, a kutyát dorgálva ment vissza a konyhába, ahol a süteménysütést hagyta félbe éppen." - A fejét csóválta, a kutyát dorgálta miközben visszament a konyhábam ahol épp a süteménysütést hagyta éppen félben.  - itt is a -va,-ve dolog, ami nem tetszik, és igyekezd úgy finomítani a mondatot, hogy ha lehet az ige egybemaradjon az igekötővel.

"A létrára mászás már nem volt igazán könnyű számára, de magad uram, ha szolgád nincsen, és neki nem volt. " - szerencsésebb lenne, ha a "magad uram, ha szolgád nincs" idézőjeleznéd

"A létrára mászás már nem volt igazán könnyű számára, de magad uram, ha szolgád nincsen, és neki nem volt. Nyújtózkodnia kellett, mert a karnis magasan volt, Hesther pedig alacsony – alig több 150 cm-nél -, egy rosszul sikerült mozdulatnál a létra megbillent, az asszony leesett. Olyan fájdalmas volt a földet érés, hogy néhány percre az eszméletét is elveszítette. Minden mozdulat, minden levegővétel fájdalmas volt. " - A voltozást igyekezd kerülni. pl.: A létrára mászás már nehezen ment számára, a karnis magasra szerelték, minden levegővétel fájt neki, minden levegővétel fájdalommal járt

"fekhetett" - lehet nem hiba, de nekem furán hangzik, szerintem, feküdhetett 

"Már hívtam a mentőket, pillanatokon belül itt lesznek, csak feküdjön nyugodtan" - felszólítás, igényli a felkiáltójelet :)

"suttogta hálásan Hesther, de már meg is érkeztek a mentősök, és a fiatalabb nő átadta nekik a helyet Hesther mellett." - második helyen lehetne: a sérült, az asszony mellett

"Hesther egy pillanatra megtorpant a küszöbön, majd a kutyára és a fiatal nőre mosolyogva bátran és örömmel lépett be a házba, mert a szíve azt súgta, hogy az új szomszédokban barátokra is lelt." - ...küszöbön, aztán a kutyáram, majd a fiatal nőre mosolyogva... - így megint eltűnt egy és.

Kicsit jobban tagolhatnád. A gondolatok, és a dialógok új sorba. Főként, ha más mondja. Pl.: ott az amikor megsérül, és azon filózik, hogy nyitva hagyta az ajtót, vagy amikor már a mentőket várják és a szomszéd asszonyka beszél hozzá. Ne spórolj a sorral, legyen szellősebb az az írás.

Sokat voltozol, pedig láthatóan van szókincsed, és ki tudnád őket kerülni. A GyÍK-ot ajánlom figyelmedbe, mert vannak még apróbb hibáid, pl.: a központozásnál a "-", de ezt már Sren említette előttem. Aztán ott vannak az "és" vesszős hibák, egyszer kiteszed, máskor lehagyod, pedig többször kell, mint nem kell az a fránya elválasztás.

Most így hirtelen ennyit a stilisztikáról. :)

A történeted tetszett, úgyhogy mivel tudom úgyis javítod a hibáidat, így adok egy négyest. És várom a következő írásodat!

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

h, 2010-08-23 18:37 Katarina

Katarina képe

 MIndenekelőtt nagyon szépen köszönöm mindenkinek, hogy olvasott és véleményezte a novellámat. 

Blade, köszönöm, hogy kitetted.

Annie, grapes, örülök, hogy tetszett.

Sren, köszönöm az észrevételt és a négy csillagot.

Liliana, neked szintén köszönettel tartozom az alapos kritikáért. A hibákat - amint tudom - javítani fogom, és remélem, hogy a következő írásommal elégedettebbek lesztek.

 

k, 2010-08-24 15:45 Liliana

Liliana képe

Még egy apróság, amit kihagytam, pedig fontos lenne: a címet nem kell végig nagybetűzni, kiemeled vastaggal és tudjuk, hogy az a címe. Én úgy tanultam, hogy nem nagybetűzünk írásban, ha valami fontos, akkor dőlt betű, vagy aláhúzva és pont. Így úgy tűnik, mintha kiabálnál. :)

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

h, 2010-08-23 19:07 Ndy

Ndy képe

Olvastam. Egyet értek Dórival, ez nekem nagyon dokumentumszerű, száraz. A helyzetek jók, a sztori "alapos", csak nem így kéne megírni.

A lényeg az egyedülálló öregasszony, öregkorában. Őt kéne jobban pár élőképpel bemutatni, és az élete története maximum pár mondatban, visszaemlékezések formájában jöhetne elő.

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

h, 2010-08-23 23:29 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Szóval te csináld ezt reggel óta! Valaki olvassa a gondolataimat. Ugyanis én nem mondtam semmit, de mikor beleolvastam, arra gondoltam, amit leírtál. Nekem dokumentumszerű, száraz. Ám ennyivel nem lehet művet kirakni, mert illik legalább elolvasni. Erre ez pofátlanul gondolatot olvas. De kösz, hogy kifejtetted helyettem.

_____________________
Dr. Bloody Dora

k, 2010-08-24 16:38 Ndy

Ndy képe

Tényleg :-O Most nézem. Akkor már tudom, mit akartál mondani a művel kapcsolatban :D Persze ez nem gondolatolvasás, csak ténymegállapítás: típushiba.

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

k, 2010-08-24 04:40 Katarina

Katarina képe

 Ndy, Bloody Dora, köszönöm a véleményeteket, megfontolom.

k, 2010-08-24 13:46 brana

Az eleje nekem is kicsit "száraz" volt.

De ez a kutyus feldobta az egészet és még meg is hatódtam a végén. ( Bár ez nálam rendkívül könnyen megy :-)

Szerintem az elejét mondjuk a szomszéddal folytatott beszélgetés közben el lehetett volna mondatni... kicsit megkeverném az egészet......

De, mondom, jót bőgtem a végére..... Olyan kedves és emberi és ideális... De jó lenne, ha mindekit meg lehetne szelidíteni.