Meztelen és láthatatlan

Pont a tábor előtti este néztek anyámék valami filmet Stephen King életéről, vagy miről. Mondta, hogy meg fog vakulni, erre megsajnáltam, mert tök szerettem tőle a Kedvencek temetőjét, meg azt a filmet, amiben egy rohadt nagy házban vannak egy csomóan. Van benne egy kislány, aki mindig olyan furán néz, és nem szólal meg. A Zabhegyezőben azt mondta a főszereplő, hogy az a jó könyv, ami után az ember legszívesebben felhívná az írót, csak hogy dumáljanak egy kicsit. Én szívesen felhívtam volna Stephen Kinget, csak egy árva szót sem tudok angolul, azóta sem.
Szóval szerettem a filmjeit, és azt mondta ebben a műsorban, hogy sosem menne vissza az iskolába, mert az egy kegyetlen hely, és hogy szerinte valami baj van azokkal az emberekkel, akik jól érezték ott magukat. Végig erre gondoltam, amíg próbáltam elaludni, mert ideges voltam a másnapi utazás miatt. Rohadtul utáltam a táborokat. Nem mintha lényegesen rosszabbak lettek volna, mint egy sima napon a suliban, de onnan nem lehetett délután hazamenni.
Icás, az osztályfőnök, is viccesen mondta, hogy majd megyünk strandolni, és aki nem hoz fürdőruhát, azt majd ő pucéran bevágja a vízbe. Láttam, mennyire elégedett volt magával, amikor a fiúk azon röhögtek, hogy őket aztán nem zavarja az ilyesmi, és folytatta a megjátszott szigort. Rám nézett, megemelte a szemöldökét, mintha hülye lennék, és nem érteném, mit akart mondani, én pedig bólintottam. Azóta is utálom, amiért tanár létére ilyen szemétláda volt. Biztosan a többiek is észrevették a bólintásomat, mert fojtott, röfögős nevetést hallottam a hátam mögül. Tudták, hogy még pisálni se tudok, ha beáll mellém valaki. Mindig jót röhögtek a szégyenlősségemen, főleg a lányok. Normálisan léptek hozzám, mintha valami fontosan szerettek volna megtudni tőlem:
- Grabowski! – Mindig így hívtak, mert rohadt nagyok voltak az első fogaim, de ez nem zavart, mert Grabowski végső soron egyáltalán nem volt olyan ciki, mint én, meg aztán sok lány közelről olyan szép, hogy az ember nem akar haragudni rájuk. – Grabowski, neked miért ilyen piros az arcod?
Bamm! Legalább ezerszer eljátszották, és mindig ugyanúgy röhögtek, amikor elvörösödtem. Rohadt kurváknak tartottam őket, sokkal szemetebbeknek, mint azt a pár srácot, akik úgy jöttek nekem kosarazás közben, mintha ott se lennék. A fiúk az őrületbe tudják kergetni az embert a csicskáztatással, meg a fenyegetéssel, de amikor a lányok röhögnek ki valakit, az sokkal rosszabb. Egyszer még sírtam is egy ilyen után a wc-ben. Furcsa volt, mert teljesen tisztán gondolkodtam közben, csak a testem sírt, főleg az arcom.
Szóval leutaztunk abba a rohadt táborba. A Balatonnál volt, de nem írom le, melyik, mert még a végén felismer valamelyik paraszt a régi iskolámból, azt meg nem akarom. Nem mintha tudnának olvasni, legalábbis gyakran gondolok erre.
Faházak álltak össze-vissza egy domboldalon, és tök jól kibújtak a fenyők gyökerei a föld alól. Nagy kupacokba húzták össze a barna tűleveleket, de így is minden tele volt velük. Távolabb volt egy focipálya, rengeteg levelibékával, aztán jött a Balaton. Saját strandja volt a tábornak, egyetlen büfével, ahol mindig csak a gazdagabbak vettek néha egy hamburgert. Nem mintha szükségük lett volna rá, de megkínálhatták a lányokat. Persze csak a szebbeket, mert még a vonaton hallottam, hogy az egyikük szerint, ha egy lány beleharap a kajádba, akkor biztos nyálas lesz egy kicsit, aztán ha te is beleharapsz, az már majdnem olyan, mintha smárolnátok. Eszembe nem jutott volna ilyesmi magamtól, és egy ideig izgalmasnak tűnt.
Szóltak, hogy cuccoljunk le, aztán megyünk fürdeni, de amíg a tanár nincs ott, be ne menjen senki, mert azt hazaküldik. Nem tudtak megijeszteni, csak nem akartam, hogy az egész osztály előtt szidjanak le, mert olyankor még azok is a tanár mellé álltak, akik amúgy ugyanúgy utálták, mint én.
Kinyitottam a táskámat, és majdnem elájultam. Mondtam anyámnak, hogy ne azt a régi, szar fürdőgatyát csomagolja be, hanem azt, amelyik olyan, mint egy rövidnadrág. Olyan volt a többieknek is. Ezt akkor se vettem volna fel, ha fegyverrel fenyegetnek, ezért azt találtam ki, hogy elbújok a wc-ben, amíg elmennek. Marha sokat kellett várnom, ketten is dörömböltek az ajtón, kérdezgették, jól vagyok-e, mire én fojtott hangon mondogattam, hogy nem. Végül leszálltak rólam, elcsendesedett minden.
A focipálya szélén magas gaz nőtt a kerítés mellett, valahol a közepe táján találtam egy kaput. Rozsdás volt, és szerintem be akarták zárni, de nem jött össze, mert a régi, rozoga vaskeret egy kis lökésre is elhajlott, simán ki tudtam akasztani a zár nyelvét. Odaát vizes, süppedős talajon álltam, egy mindenféle rohadó gazzal teli mocsárban. Nagyon tetszett, annál is inkább, mert ha elmentem pár lépést az kaputól, már egyáltalán nem láttam a focipályát, vagy a tábort. Mintha egyedül lettem volna a világon. A kerítés mellett átvágtam az összegubancolódott növényeken, és olyan részhez értem, ahol szárazon porzott a talaj. Lefeküdtem egy fa alá, és csak úgy bámultam ki a fejemből. Rettenetesen párás volt a levegő, nagyon messziről hallottam a többiek kiabálását. Odafent megrázkódott a fák lombja, de a földön semmit sem éreztem a szélből. Leszúrtam egy botot, és azt néztem, mozdul-e az árnyéka. Éveknek tűnt, amíg az egyik fűszálról átért a másikra. Arra gondoltam, mennyire szívesen lennék egy rovar ebben a dzsungelben, vagy inkább egy nagy rovar, mondjuk egy óriási darázs, és leszúrnám az összes, rohadt gyereket a táborban. De még jobb lenne, ha ők lennének rovarok, aztán eltaposnám mindet. Sárga lenne a cipőm a vérüktől, mint a kezem, amikor nagymamám kertjében nyomkodtam agyon a krumplibogarakat, meg a csigákat, egyszer az egyik csigát hozzávágtam a cseresznyefához, és néztem, ahogy lassan kibújik a törött házán keresztül, és beleszúrtam egy botot a sebbe, és arra gondoltam, nem tudom majd megenni a lágytojást, annyira undorító még rágondolni is arra a sárga nyálkára a tojás héja alatt, mert talán csigák élnek a tojásban, talán van ilyen csiga, az ember nem tudhatja, és mi van, ha pont egy olyat fog ki, és akkor hányhatja össze az asztalt.
- Te aztán jól elbújtál!
Elaludtam, és Icás ébresztett. Egyáltalán nem haragudott rám. Fürdőruhában guggolt mellettem, és nagyon jól nézett ki. Dávid azt mesélte, egyszer valami iskolai ünnepségen Icás egy rövid szoknyát vett fel, ő meg szemben ült a tanári asztallal, és egész órán a tanárnő bugyiját nézte. Egy bugyi érdekesebb, mint a fürdőruha, de azért így is izgalmas volt. Valami olyasmiről beszélt, hogy ne féljek, meg hogy nagyon érzékeny fiú vagyok, de nem figyeltem, mert magához húzott. A haja vizes volt, és csak úgy áradt belőle a Balaton szaga.
- Megfoghatod – mondta, és a lába közé húzta a kezem.
Egyszerűen nem hajlott a könyököm, és borzalmasan fájt, amikor rángatni kezdte. Ordítottam, de nem hagyta abba, még morgott is, mint egy kutya, és erre már tényleg felébredtem.
Az egész karom elzsibbadt, úgy feküdtem rajta, mint ahogy a nagyon részeg csövesek szoktak a padokon, egészen magam alá gyűrtem. Még mindig meleg volt, de már majdnem lement a nap, nem láttam a földbe szúrt bot árnyékát. Rengeteget aludhattam, bár azt sem tudtam, mikor érkeztünk le. Visszamentem a kapuhoz, szürkületben sokkal nehezebb volt átmászni a gazos részen, mintha a sötéttől ragadósak lettek volna. Senki sem volt a focipályán, csak a békák ugráltak előlem a fűben, és a part felől sem hallottam semmit. Kis lámpák égtek a faházak előtt, ettől sokkal sötétebb lett körülöttük minden. Bementem a sajátomba, ott se találtam senkit, aztán ezúttal tényleg rám jött a fosás. Egészen legyengültem tőle, rázott utána a hideg.
Az ebédlőben találtam meg az osztályt, már mindenki kajált. Attól féltem, Icás egy óriási pofonnal vár majd, amiért órákra eltűntem, a többiek meg majd körbeállnak és kinevetnek, de rám se néztek. Se Icás, se senki más, csak kanalazták a levest, csörömpöltek az evőeszközökkel, és kiabáltak. Álltam az ajtóban, azt se tudtam, hova kell menni a kajámért, de Icást nem mertem megszólítani. Valahol örültem neki, hogy nem vesznek észre, mert így legalább egy nap már elment az ötből gond nélkül, de ahogy álltam ott egyedül az osztállyal szemben, és senki sem vett észre, valahogy elgyengült a lábam, és megfájdult a gyomrom. Sírós érzés jött rám, mint amikor kiskoromban elestem a biciklivel, és bár szégyelltem, nem tudtam abbahagyni. Ehelyett most csak kidobtam a taccsot, ott, mindenki előtt. Másnap reggel hazavittek kocsival.

3.727275
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3.7 (11 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2014-09-06 12:03 Para Celsus

Para Celsus képe

Na, tú-táuzend-tvelv után új Kelvin-novella figyel a portálon. Lássuk!
A függő beszéd zabhegyezős, ahogy a főhős nem-találom-a-helyem attitűdje is.
"Pont a tábor előtti este néztek anyámék valami filmet Stephen King életéről, vagy miről. Mondta, hogy meg fog vakulni" - Ki mondta? :D Oké, vágjuk, hogy Kingről van szó, de nem egyértelmű. Aki kötekszik, azt mondja, a film mondja, vagy a muter.
"Arra gondoltam, mennyire szívesen lennék egy rovar ebben a dzsungelben, vagy inkább egy nagy rovar, mondjuk egy óriási darázs, és leszúrnám az összes, rohadt gyereket a táborban. De még jobb lenne, ha ők lennének rovarok, aztán eltaposnám mindet. " - ez viszont Ellisre emlékeztet. "A pszichózis előtti csend".
"Egy bugyi érdekesebb, mint a fürdőruha" - ezzel egyetértek.
"szürkületben sokkal nehezebb volt átmászni a gazos részen, mintha a sötéttől ragadósak lettek volna." - a növények? mert ha a gazos részre vonatkozik, az egyes szám, a ragadósak meg többes.
"egyszer az egyik csigát hozzávágtam a cseresznyefához, és néztem, ahogy lassan kibújik a törött házán keresztül, és beleszúrtam egy botot a sebbe, és arra gondoltam, nem tudom majd megenni a lágytojást, annyira undorító még rágondolni is arra a sárga nyálkára a tojás héja alatt, mert talán csigák élnek a tojásban, talán van ilyen csiga, az ember nem tudhatja, és mi van, ha pont egy olyat fog ki, és akkor hányhatja össze az asztalt." - figyelj, vazze, te aztán tudsz nyomasztani! :D Néha olyan érzésem van, miközben olvaslak, mintha satuba fognád a farkam, aztán húznál néhányat - a satukaron (nyilvánosan nem buzulunk). Ehhez tehetség kell.


"The Rainmakeeeer!"

szo, 2014-09-06 12:20 Kelvin

Kelvin képe

Visszatértem, és a szokásos hibákat is meghagytam. Ez csak csel, persze, hogy megtévesszem az olvasókat. Direkt hagytam benne.
Egyébként nagymamámnak tetszett, pedig ő megmondaná, ha nem jó. Ő az első kritikusom. Ő értette a hibákat, de az itteni szerkesztőktől nem szabad sokat várni, úgyis csak azokat szeretik, akik a barátaik. Ugye, Mr. Para Jajdeszerkesztővagyok Celsus?!

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

szo, 2014-09-06 12:28 Para Celsus

Para Celsus képe

Legközelebb így leszek majd én is belterjesch veled! Most megyek, és lecsillagozom az összes novelládat! És írok rólad blogot! Mert itten huszonnyolc éves, ártatlan férfiakat inzultálsz! És kifogy a billentyűzetemből a felkiáltójel!!!

Welcome back :D


"The Rainmakeeeer!"

szo, 2014-09-06 13:06 polgarveronika

polgarveronika képe
4

Nagy érdeklődéssel olvastam. Tényleg nem láttam már régen írást tőled, csak nagyon találó kritikákat, észrevételeket.
Talán ez is volt az oka, hogy valami többet vártam. "Na, most...! - gondoltam. - Most jön valami baromi jó, ütős dolog , amolyan Kelvines."
Valóban volt némi Salingeres utóérzet, de aztán elpárolgott. Itt egy érzékenylelkű kissráscról lenne szó, aki retteg az iskolai táborozástól (ez nem kötelező, akkor meg minek kell mennie, nem is bírja, hiszen hazaviszik), ahol valójában semmi olyan drámai nem történik, mint ami általában a kamaszok között lenni szok a suliban.
A stílus számomra nem tűnt egységesnek, és ez helyenként engem kizökkentett.
Legjobban az utolsó két mondat tetszett. Ott volt a lényeg. Tényszerű, elvágólagos.

 

_______Tertium non datur ______

szo, 2014-09-06 13:15 Kelvin

Kelvin képe

Ahhoz képest jó vastag négyest adtál, köszi! :)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

szo, 2014-09-06 14:07 polgarveronika

polgarveronika képe

Csak azért, hogy ne vegyem el a kedved. Vegyek vissza belőle??:D

Viccet félre:Az ötfokozatú értékelésben ez nálam egy négyes, azaz jó minősítés. (Kétségtelen, az utolsó két mondat lendített sokat, meg volt közben egy-két ragyogóan megfogalmazott mondat.) Itt ez három csillagos (konyakban elég gyenge), lenne, de annak nem jó az optikája.
Szóval a drámaiság nem jön ki eléggé.Persze abba is bele lehet halni, csak valakit zrikálnak az osztálytársai, nem kell feltétlen tettlegesség.

 

_______Tertium non datur ______

szo, 2014-09-06 14:22 Kelvin

Kelvin képe

Áldott és angyalokkal védett életed lehetett iskolásként, ha azt hiszed, hogy a verés rosszabb a kiközösítésnél. Nem a novellámat védem (az ilyesmi nagyon ciki), de ez tény. Mindent elvisel az ember, csak az elutasítást nem.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

szo, 2014-09-06 15:30 polgarveronika

polgarveronika képe

Világos. Értem én minden szavad. A magányos gyereknél (gyerekkornál) nincs boldogtalanabb.
Ezért is tartok ki a mellett, hogy az írásod jó a törekvésében, a mondandójában, de ha összesimítanád a stiláris szökkenéseket, akkor még jobb lenne.
Ne akarj Salinger lenni, se más! Légy Kelvin! Az is elég jó:)

off:
annyit emlegetted, hát most olvasom: Bukowski Postá-ját.
Rendben van. Nagyon is.

 

_______Tertium non datur ______

szo, 2014-09-06 16:07 Kelvin

Kelvin képe

A Nők jobb, ha a Posta bejött, azt be kell szerezned. A Kezdőt viszont nem találtam, de nem adom fel. :)
Akar a franc Sallinger lenni, már halott. :) Pont azelőtt fejeztem be a könyvét, hogy ezt megírtam volna, talán érezhető. Be se küldtem volna, csak már muszáj volt valamit.
A következőtől elájulsz, és megkéred a kezem.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

szo, 2014-09-06 18:34 polgarveronika

polgarveronika képe

Eszméletlenül mindere képes vagyok:)

 

_______Tertium non datur ______

szo, 2014-09-06 19:08 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

http://konyvmegallo.hu/products/13025/charles-bukowski-a-kezdo

( Én ennyit azért nem adnék érte.)

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

szo, 2014-09-06 19:22 Kelvin

Kelvin képe

Ennyit én se fogok. :D

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

szo, 2014-09-06 19:36 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

Sejtettem.
.-)

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

v, 2014-09-07 09:29 polgarveronika

polgarveronika képe

A Posta volt az első regénye. Három hét alatt írta állítólag. Irigylem. Hol van nekem három összeüggő hetem az írásra??? Csak lopkodom, elcsipegetem magamtól az időt.
Ami viszont tetszik nagyon: a rövid szakaszos fejezetkék. Egy-egy villanás. Ez jó.

Kelvin!
ha akarsz valami igazán markáns alapvetően kissráctörténeteket olvasni (szívszorító): Háy János: Napra jutni

Minden benne van, amit egy vidéki gyerek átélhet és egy család története is. 2-3 oldalas novellafüzér. És mindegyik végén kapsz egy bal horgot.

 

_______Tertium non datur ______

v, 2014-09-07 09:43 Roah

Roah képe

Ízlések és novellák! :)))

Azért nem érzek akkora bajt itt, ráadásul nem voltam tizenéves kisfiú soha, hogy egy kölyök belsejében járjak, ennek életszerűségét talán egy férfi olvasó jobban megtudná kritizálni - nekem egy Kelvin novella-lánc nem horgot adott, eddig, hanem néha sokkot, néha hányingert, öklendezéssel, néha büdöset éreztem, és általában meg szoktam ijedni.
Ahogy elnéztem eddig - leszámítva a kimaradt majd' két évét -, mások is jártak már így Kelvin novella után, noha a Karcon neki volt a számomra legbizarrabb hozzászólása, amit valaha olvastam a Karcolaton, ami talán egy ötöst is túlszárnyalt.
Egy olvasójának erekciója volt! És ezt őszintén be is vallotta - na, ezt csinálja Kelvin után valaki. ;) :)))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

szo, 2014-09-06 19:39 Giskard

Giskard képe

"Szóval leutaztunk abba a rohadt táborba." Az normális, hogy az abba szó nálam egy link, vagy vírusos a gépem?

----
Ha nem vigyázok, híres író leszek.

szo, 2014-09-06 20:04 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

Nálam az nem egy link.

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

szo, 2014-09-06 22:44 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Létezik egy ilyen vírus, hogy random szavakat reklám-linkké konvertál. Letöltésekbe mászik bele, így lehet megszerezni, Yontoo a neve.
http://malwaretips.com/blogs/remove-yontoo-layers/
Javaslom kicsinálni, mert remekül beépül az oldalakba és ritka idegesítő. :)

_____________________
Dr. Bloody Dora

szo, 2014-09-06 23:09 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Most ettem meg a lekvárom maradékát, és az olvasástól fáj a hasam. Meg utálom a táborokat. Eddig is utáltam, de ez a novella sem szerettette meg velem.

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2014-09-07 07:30 Kelvin

Kelvin képe

Ugye.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

v, 2014-09-07 08:19 Roah

Roah képe

„Szóval szerettem a filmjeit, és azt mondta ebben a műsorban, hogy sosem menne vissza az iskolába, mert az egy kegyetlen hely, és hogy szerinte valami baj van azokkal az emberekkel, akik jól érezték ott magukat.”

Akkor velem nagy baj van – szerettem a sulit is, táborokat is. Nekem mindkettőből kijutott néhány, meg egy kicsivel több is. ;)

„Normálisan léptek hozzám, mintha valami fontosan szerettek volna megtudni tőlem:”

Fontosat?

„A fiúk az őrületbe tudják kergetni az embert a csicskáztatással, meg a fenyegetéssel, de amikor a lányok röhögnek ki valakit, az sokkal rosszabb.”

Tényleg? Ezt például nem is tudtam.

„A Balatonnál volt, de nem írom le, melyik, mert még a végén felismer valamelyik paraszt a régi iskolámból, azt meg nem akarom.”

Eddig jól hoztad a kiscsávó szemszöget, szókincs-fogalmazás-kifejezések, itt viszont – ami szerintem szub -, kissé idősebbnek hat, elüt a mondat a többitől, valahogy olyan érettebbnek tűnik a narráció.

„Saját strandja volt a tábornak, egyetlen büfével, ahol mindig csak a gazdagabbak vettek néha egy hamburgert.”

A gazdagabbakat stílusidegennek érzem.

„Persze csak a szebbeket, mert még a vonaton hallottam, hogy az egyikük szerint, ha egy lány beleharap a kajádba, akkor biztos nyálas lesz egy kicsit, aztán ha te is beleharapsz, az már majdnem olyan, mintha smárolnátok. Eszembe nem jutott volna ilyesmi magamtól, és egy ideig izgalmasnak tűnt.”

Akkor már ketten vagyunk! Meg sem fordult volna a fejemben – ez tök jó! :)))

Valami hiányzik belőle.
De micsoda?
Nem tudom, valami hiányzik...
Tudod, mint amikor kóstolgatod az ebédet, és egyszerűen nem tudsz rájönni, mi hiányzik belőle.

Talán majd Zsuzsi, keni vágja a Kelvin-sztájlt.

A történet marha jó, kajáltam, hogy egy kölyköt hallgatok, ha nekem csak ennyi hibám lett volna az írásaimmal, mint ez a pár észrevétel, elégedettebb lehetnék az írásbéli teljesítményemmel.

A sztori kapcsán még egy élményem is eszembe jutott, illetve egy osztálytársam, aki eljött ugyan a kötelező kirándulásra - mi általában Sós-tóra mentünk az ifi táborba -, de sosem láttam fürdeni, még csak rövidnadrágban sem. Kislányként, akkoriban arra gondoltunk a lányokkal, hogy valami testi-fogyatéka lehet. Valami, amit el akart rejteni. (Sosem derült ki.) Aztán egy másik fiú...Istenem. Őt nem hozta el az ofő kirándulásra, a magaviselete miatt, azt mondta, sokan leszünk, azt mondta, több osztály megy egyszerre egy évfolyamból, ugyanoda, mert úgy olcsóbb a szállás, és nem hozta el...amíg mi három napig egy tábort kaptunk szét, meg a Balcsit, otthon a fiút...baleset érte a hévnél.
A halálhírére mentünk haza.

Nekem nem volt elég az osztálykirándulás, különböző napközis, bakancsos táborokban is elvoltam; éjjelente kísértet-jártunk, de volt olyan, hogy a fiúk egy alvó társuk felett öntötték a vizet egyik pohárból a másikba, arra vártak, becsurgat-e, a sötétben ifi-vezetők elől kommandóztunk, araszoló süniket néztünk, és az endékás túristákat is. :D A szúnyog-csípés versenyeket általában megnyertem, de kullancsoknál lemaradtam, csak egyet szedett ki egyszer egy tanár a kézfejemből, krémmel, meg csipesszel.

Imádtam, hogy visszatértél!

Baromira tetszett!

Ha már King, és kölyök, a napokban hallgattam meg a filmet újra, edzés közben; kedvelem a zenéjét. (A dallam és a hangszerelés miatt az Ördög ügyvédjére hajaz, de ez csak egy érdekesség.)
"DDSS"

http://www.youtube.com/watch?v=-knlLvbpvbY

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2014-09-07 11:17 Kelvin

Kelvin képe

A hibák maradnak, majd a következőből kihagyom őket.
Biztosan szép kislány voltál, nekik minden sokkal könnyebb. :) Én is szerettem a táborokat, főleg középsuliban. A hülye kirándulások nem érdekeltek, meg a várak, múzeumok, de az esték jók voltak. Egyszer a tanár kiöntetett velünk három liter vodkát, azt hittem, megölöm. De aztán szereztünk bort. :)
De ezek mellékesek, amiből írni lehet, az mind alsós emlék. Jók voltak, de utólag azért néhány részlet vérfagyasztó.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

v, 2014-09-07 12:16 Carun

5

Aranyos gyerek ez a Grabowski, szereti a jó könyveket, és utálja a társait.
Szerintem remekül megfogalmaztad egy hozzá hasonló kirekesztett gyerek gondolatait, és érzéseit.

Mivel a novellában nem találtam se szösszenetet, se gyerMeket, a történet pedig tetszett, így tőlem kapsz rá egy 5-öst.

v, 2014-09-07 12:19 Kelvin

Kelvin képe

Ez azért túlzás. Csodálatos novellát írtam, nem arról van szó, de azért mehetett volna ez jobban is. :D Köszi!

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

v, 2014-09-07 12:26 Carun

Igazad van, le is veszem egy csillagra, máskor pedig tedd oda magad rendesen :D

Viccet félretéve, nem vagyok kritikus, sem irodalmár, olvasóként viszont átjött a mondanivaló, megfogott a hangulat, és én is jobban szeretem a rövidnadrágként is funkcionáló fürdőgatyát, mint a fecskét :)

v, 2014-09-07 12:31 Kelvin

Kelvin képe

Persze, nem akarok arcoskodni, kurva jó érzés, ha valakinek bejön, amit írtam. :) Egyébként mi a fenének csinálnám?

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

h, 2014-09-08 07:11 ehbisz

ehbisz képe
4

Na, mondom, ha már ennyire dicsőítik eme novellát, és eme novella íróját, akkor nagy elvárásokkal telve olvasom végig. Ímhol a véleményem:
Tetszik a kezdés, ahogy távolról indítasz, de később kiderül: Stephen Kingnek köze van ám ehhez a történethez, méghozzá a sulis megjegyzése által. Ez bejött.
Jó a narráció. Hogy őszinte legyek nem tudom, miért szeretnek az emberek annyira E/1-ben írni, így mindig forgatom a szemem, ha ilyennel találkozok, de a történeted olvasása közben teljesen egybeolvadtam a sorokkal. Látszik, hogy a narrátor rühellte azt az iskolát, a diáktársaival együtt, így én is megutáltam őket, mielőtt írtál volna róluk.
A csigás résznél majdnem hánytam és kicsit megutáltam a kisfiút, hogy miért bántja szegényeket. :D Bár tisztában vagyok a pszichológiájával, ez az én egyéni érzékenységem. Tehát ez csak egy mellékes megjegyzés volt, a csiga-szurkálás príma a történethez.
Bevallom, késő este olvastam a novellát, amikor az ember már annyira álmos, hogy mindenből kettőt lát, de csak nem fekszik le aludni, mert azt hiszi, hogy a szelleme még ébren van. A végén azt hittem, hogy valami hatalmas csattanó lesz, amitől leesik az állam. De nem történt meg. Aztán (végre) lefeküdtem, és még gondolkodtam a novelládon, majd rájöttem, hogy én vagyok a hülye. Leesett a mondanivaló.
Jó novella, nagyon tetszett (és kicsit szégyellem magam, hogy először félreértelmeztem :D ), és rávett arra, hogy több művedet is elolvassam. :) Abból is látszik, hogy jó, hogy még elolvasása után is gondolkodtam rajta. A rossz műveken idegeskedni szokott az ember, vagy elfelejti őket.

h, 2014-09-08 08:01 Kelvin

Kelvin képe

Ennek nagyon örülök, de azt még leírhatnád, hogy mi esett le, és mire gondoltál, amikor félreértelmezted, mert ilyesmire nem számítottam "eme" írásom kapcsán.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

h, 2014-09-08 15:00 ehbisz

ehbisz képe
4

Szándékosan nem írtam le. Mert lehet, hogy én látom rosszul. Mindenki azt lát bele, amit akar.
Én azt látom, hogy a kisfiú, "várja", hogy megbüntessék, mert sokáig elmaradt, hogy osztálytársai kinevetik, meg megszólják, de ennek ellenkezője történik, ami nem az, hogy megdicsérik, mert elmaradt, vagy aggódnak érte, hanem az, hogy leszarják. Sőt még le se szarják. Észre se veszik. A gyerek egyedül maradt, ami nyilván neki nem jó. Szegényke olyan, mint egy kutya, aki jobban örülne annak, hogy megverik, mint annak, hogy semmibe veszik. A végén a gyerek konkrétan egy semmi lesz. Szerintem ez sokkal rosszabb annál, mintha azt kapta volna, amire várt (amiben reménykedett?). Na, nekem ez egy csattanó.
Mindegy, nekem ez jött le. Ha esetleg túl sokat láttam bele, vagy keveset, akkor bocsánat, és nem fog előfordulni, sem "eme" sem más novelládnál.

h, 2014-09-08 15:50 Kelvin

Kelvin képe

Csak kíváncsi voltam, nem baj, ha láttál bele valamit. :) Inkább az az érdekes, hogy utólag mennyivel bonyolultabbnak hangzik. Ha ilyen gondolatokkal kezdtem volna neki, egy büdös szót sem írok le.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

h, 2014-09-08 17:50 Para Celsus

Para Celsus képe

Arany János írta egy "itt azt gondolta a költő..." kezdetű kritikára, hogy "Gondolta a fene!" :) :) :)


"The Rainmakeeeer!"

h, 2014-09-08 18:14 Kelvin

Kelvin képe

Azt hiszem, Arany Jánost is bevehetjük magunk közé, a tehetségesek klubjába. Ha gondolod, persze.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

h, 2014-09-08 19:24 Para Celsus

Para Celsus képe

Hát, lehet róla szó, bár neki nem volt olyan sznob életvitele, mint nekünk... :D


"The Rainmakeeeer!"

h, 2014-09-08 19:36 Ovidius

Ovidius képe

Nyugodtan bevehetitek, csak szólok, hogy egy kicsit büdös volt a lehelete, a nyitott gyomorszáj miatt...

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

h, 2014-09-08 20:19 Para Celsus

Para Celsus képe

Asszem, József Attilának is nyitott gyomorszája volt. Ez miért nem került be a köztudatba? (És az miért nem, hogy Balassi Bálintnak nem a lábát vitte el az ágyúgolyó Esztergom ostrománál. Vagyis nem csak a lábát... A családi ékszereket is.)


"The Rainmakeeeer!"

h, 2014-09-08 20:35 Ovidius

Ovidius képe

Morzsolólógolyók nélkül maradt? Ezt eddig nem tudtam. Mindig tanul a `zember...

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

h, 2014-09-08 21:08 Para Celsus

Para Celsus képe

Pont egy ilyen falu-bikája-költő... Szegény... :(


"The Rainmakeeeer!"

h, 2014-09-08 21:20 Ovidius

Ovidius képe

Elég önfejű ember volt. Valószínűleg le akarta cserélni a két kicsit egy nagyra, csak elvétette...

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

h, 2014-09-08 21:25 Para Celsus

Para Celsus képe

Ez fájt :) :) :) de nem annyira, mint Balassinak a plasztikai golyócsere.


"The Rainmakeeeer!"

k, 2014-09-09 10:04 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

( Utólagos öncenzúra. Elnézést a két érintettől! )

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

k, 2014-09-09 07:56 ehbisz

ehbisz képe

Igen, az csak természetes, hogy kíváncsi voltál, ha már megemlítettem. De nekem is az aranyjánosos példa volt a fejemben, ezért óvakodtam a leírásától. Valamint kasszandrai képességemmel előre láttam, hogy valaki úgyis le fogja írni.
Mindegy, a lényeg, hogy nekem tetszett, és kész. :D

k, 2014-09-09 08:15 Kelvin

Kelvin képe

Tényleg ez a lényeg, aki más okból ír, az hazudik.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

p, 2014-09-12 17:44 hajnalköd

Na igen. Itt is kiütközik az angol-tudás hiánya. (Akár valóságban történt, akár csak képzeletben.)

Milyen igaz az,hogy sok ember egyedül szeret csinálni bizonyos dolgokat. Ha beállnak mögéjük/melléjük, egy szobában vannak vele, egyből meghal az a tevékenység,amit végezne.

De legalább hazavitték.:)

p, 2014-09-12 18:01 Kelvin

Kelvin képe

Ha maradnia kell, akkor horrort írok.
Köszi, hogy olvastad!

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

p, 2014-09-12 20:03 Kyle

Hmm. Már jó pár napja elolvastam, a többi írásodhoz viszonyítva nem érzem olyan erősnek, de ez talán csak azért van, mert valami horrorosra számítottam, és nem azt kaptam (ami nem a Te hibád).

Mégis muszáj írnom, mert szerintem iszonyatosan hangulatosan írtad meg. :) És nem is tudom, miért, de valamiért megmaradt a fejemben ez a novellád (is), és itt motoszkál folyamatosan. Csak ennyit szerettem volna, köszönöm, hogy olvashattam! ;)

p, 2014-09-12 20:18 Kelvin

Kelvin képe

Én se érzem elég erősnek. Eddig azt gondoltam, hogy aki úgy tölt fel valamit, hogy utána mentegetőzik, az inkább rohadt volna bele az anyjába, de magammal kivételt teszek. Nyomás alatt voltam, és idegállapotban. Roah azt mondta, hogy vagy feldobok valamit, vagy megveret valakivel, Para kitiltással fenyegetőzött. Úgy tudom, Dóri éhségsztrájkba kezdett Blade-del, Zsuzsi meg egyáltalán nem szól hozzám. Muszáj volt, be kell látnod. Már lassan két éve ment nélkülem az oldal, csak az Isten tudja, mi tartotta még egyben.
Tényleg mellényúltam ezzel, dolgozni kellett volna még vele, de ha így is jó volt olvasni, annak nagyon örülök. Tervezem a következőt, ami már horror lenne, de újabban elvárják a munkahelyemen, hogy dolgozzak, így élni sem lehet, nemhogy írni.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

h, 2014-09-15 07:45 Roah

Roah képe

Nem nyúltál mellé - csak megszoktuk, hogy a novelláidban mindig van valami...valami Kelvines. Valami szokatlanul ijesztő, amitől az ember villanyt kapcsol az összes helyiségben otthon. ;)
Megjegyzem: ezt is ki kellett érdemelni, vívni.

Ez az sztori kevés ahhoz, hogy kiábránduljak a történeteidből. Mert a kölyök karaktere azért rendesen össze lett rakva; nézd a jó oldalát! ;) Mindig hangulatos-horrorisztikus cselekményeid voltak, eleinte párbeszéd nélkül.
Szépen sorba jött minden: lélektan, aztán lélektan és cselekmény, majd lélektan-cselekmény-párbeszéd, és így tovább, és így tovább, és végül mindig látszott valami újdonság, valami különleges - itt, számomra az volt a bizarr, hogy nem ragadt semmi, nem voltak csápok, sem fújós Bella, sem zombi kislány az erdőből, de még csak egy kicsi sem, aki szárnyakat erősít egy halott babára, nem ette meg magát a karakter, nem döglött meg Babylon.

Két év, az két, Kelvin.
Bringázni nem felejtettél el, de nem vártam el tőled, hogy rekord idő alatt letekerd a Budapest-Párizs távot.

Várom a következőt, mint mindig; felőlem a sarki italboltos vagy a szőke, szeplős, copfos kislány a játszóról, netán egy bernáthegyi kutya, kéményseprő, vagy Paco Rabanne modellje is lehetsz, akkor is szeretem a Chris Kelvin novellákat, és maradok hű olvasód - egy mezei Karcos felhasználó. :)))

http://www.youtube.com/watch?v=T-jNjomf8sE

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2014-09-15 08:40 Kelvin

Kelvin képe

Na, hát köszönöm szépen! :)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

h, 2014-09-15 15:37 Para Celsus

Para Celsus képe

Lectorba, máshová nem írsz? Bár már szvsz ez is ütné a szintet - nem tudom, a szerkik mit gondolnának about this.


"The Rainmakeeeer!"

h, 2014-09-15 15:50 Kelvin

Kelvin képe

Á, ide se. Ez is csak egy gyors, nyári kaland volt, csak felraktam, mert nem volt jobb dolgom. "Használt" novellát meg nem küldök nekik.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

h, 2014-09-15 17:26 Para Celsus

Para Celsus képe

Ja. A Ligetnek is basztál írni :) nem fasza, ha a tehetség parlagon hever. Én meg nagy finnyásan aszondom, írnod kéne. Majd szólok a húgodnak, ne hagyjon békén, ösztökéljen :) :D


"The Rainmakeeeer!"

h, 2014-09-15 17:43 Kelvin

Kelvin képe

Akkor épp beteg voltam. Meg nem is tetszett a kiírás. :D

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

h, 2014-09-15 18:21 Para Celsus

Para Celsus képe

A honorárium se tetszett volna? :D két üveg whisky ára, nagyságrendileg :)


"The Rainmakeeeer!"

h, 2014-09-15 18:41 Kelvin

Kelvin képe

A rohadt életbe!

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

k, 2014-10-21 01:05 Ndy

Ndy képe

Ütné, de van idő rá, mert nekünk nincs időnk. :) Szerintem eme hónap nevezetes, huszonhatodik napja után - nagyjából - kidugjuk a fejünket a csigaházból, és elkezdünk lumpolni mindenkit anyagért. (Ez, az ucsó tagmondat most elég rosszul jött ki :D ) Akkorra, reméljük, le lesz adva amiket le kell adnunk, és hogy kétmillió karakternyi szöveg javítása után még nem robbant fel az agyunk. Ha felrobbant, azt a következő üzenetből tudjátok majd: egy titkos szerverről ötszáztizenkét bites kódolással levél fog érkezni egy ismeretlen feladótól, mely dekódolva, visszafejtve, összeillesztve a következő szöveget tartalmazza: HALI, FELROBBANT AZ AGYUNK! (Ha ezek után kihüvelyezitek az üzenet tartalmát, értelmezitek és elemzitek, könnyen rájöhettek, hogy felrobbant az agyunk.)

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

h, 2014-09-15 17:28 Sren

Sren képe

Itt vagyok, Tesa, és nézem majd a héten, de Te nagy falat vagy ahhoz, hogy két túlóra, egy szemműtét és ötmillió előzetes ill. utólagos vizsgálat közt lezavarjam, ugye érted? (Ja, a gyerek ortopédiáját nem említettem, oda is kell menni.)

Ezek miatt elnézésed kérem, de nagyon őszintén - nekem fáj a legjobban, hogy nem tudok egy echte Chris Kelvin novellát elemezni -, és mindazoktól is, akiknek nem tudok belátható időn belül válaszolni. Igyekszem.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

h, 2014-09-15 17:44 Kelvin

Kelvin képe

Azt mondják, ez nem is olyan, mint szokott, úgyhogy nem vesztettél sokat. :)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

h, 2014-09-15 17:59 Roah

Roah képe

Te csak ne vakerálj, ha valami szokatlan, az nem von le sem a mű, sem semmiféle értékből, bìzd az olvasòra, bìzd Zsuzsira, hogy mit gondol a történetről.
Nekem pont az tetszik, hogy ez is te vagy, tudsz te mást is, nem csak fràszt okozni - hogy mitől lehetne még frankòbb? Na ehhez kell a Zsuzsi, ha majd levegőhőz jut.:)))
(Ės önző mòdon engem is èrdekel.:)))))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2014-09-15 18:44 Kelvin

Kelvin képe

Zsuzsi kritikái után szoktam megtörten cigarettázni a szemerkélő esőben, nem bánom, ha ezt nem bántja. :)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

h, 2014-09-15 19:30 Roah

Roah képe

Lassan-lassan, hallgassuk meg, mit mondd, ne drámázzunk előre az esőben.;):)))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2014-09-17 18:10 Dokesz

Dokesz képe
5

Jól lenyomták a csillagaidat rajzfilmegér! : ) Botrány!

Nekem meg színvonalas is, meg stílusos is. Kiforrott! Sok okosat nem tudnék hozzáfűzni már ehhez, inkább csak javítok az átlagodon.

"Vihar hátán, sasok szárnyán
Hangunk messze elszáll"

sze, 2014-09-17 19:38 Kelvin

Kelvin képe

Meg se néztem, csak most. Egy pillanatra felháborodtam, de azért sajnálom ezt a majmot, elég nyomorult élet kellhet ahhoz, hogy valaki ezzel töltse az idejét. Jó, sajnálat ide, vagy oda, azért a kurva anyját. :) (Nem akarok csúnyán beszélni, csak azért írtam, mert a kis buzija úgyse írhat vissza.) (Ja, és semmi bajom a melegekkel.)
Neked azért köszönöm, hogy jöttél! :) Kicsit ugyan túlzol, de sebaj, ismerem a hibáimat, már nem árt meg a dicséret. Meg aztán, ha valakinek bejött, akkor tök mindegy, mit gondolok róla én.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

sze, 2014-09-17 19:49 Para Celsus

Para Celsus képe

Engem is lecsillagozott a noname sunyi pubi. Oké, tessék. De van olyan novellám, ami nem én vagyok, annyira K.-nak, K.-ról szól... Azt ne, mert harapok! De ez legyen a legnagyobb öröme mr. Maszt Ur Bátornak, miközben otthon, a konyhában kicsapja a teletubbiesra, és közben babfőzeléket zabál.
(Sosem fog úgy írni, mint te, legyen elég ennyi elégtételnek.)


"The Rainmakeeeer!"

sze, 2014-09-17 19:55 Roah

Roah képe

A népszerűség átka?

Az uccsó mondatodért puszi a homlokodra - ez lehet a sunyi problémája is.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2014-09-17 20:20 Kelvin

Kelvin képe

Kérlek, hogy a babfőzeléket ne említsd egy mondatban egy ilyen emberrel. A babfőzelék jó dolog.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

sze, 2014-09-17 20:28 Para Celsus

Para Celsus képe

Csak az nem jó, ahogy ő zabálja: kétoldalt csorog le a pofáján, közben szellent nagyokat, és a lába közét vakarja.


"The Rainmakeeeer!"

sze, 2014-09-17 21:47 Kelvin

Kelvin képe

Baszki, ti együtt éltek? :D

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

cs, 2014-09-18 08:24 Para Celsus

Para Celsus képe

És közben kiabál ki az anyukájának, hogy "muter, hozzá' még energiaitalt! Böff!"

(Ne mondd, hogy te nem így képzeled el! :D )


"The Rainmakeeeer!"

cs, 2014-09-18 08:34 Roah

Roah képe

Tényleg nem élnek tugedör, nem futkároznak együtt "Oklahoma tágas mezőin az kiabálva: Oklahoma! Oklahoma" Oklahoma! " :D

(http://www.youtube.com/watch?v=eF8QAeQm3ZM)

Ez Para saját, külön bejáratú cellája. ;) :))
Sok mindenben versenyzek vele, csatázok, nyerni is szoktam :D, egyet kivéve: a képzelőerejét. :))) Abban verhetetlen.
Ha nagyon akarja, beleéli magát egy írás erejéig abba is, milyen lehet egy sejtnek, vagy egy cédé toknak lenni, és ezt full komoly képpel mondom.
Az hagyján, hogy lemegy akár a műanyag-gyártás mikroszkopikus, molekuláris összetételéig, szót ejt akár a kaucsuk-gumiról is, csak azért mert milyen szép szó, de még tudása is van hozzá.

Szóval simán beleképzeli magát bárkibe-bármibe.

És még ír is! :D

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2014-09-18 08:37 Para Celsus

Para Celsus képe

Ha ír lennék, kelta kocsma-punkot hallgatnék és Jameson's-t innék naphosszat :) Meg jól megtáncoltatnálak Dropkick Murphy'sre :D

http://www.youtube.com/watch?v=D7g3RuoreRc

(Igen, nyerni is szoktál. De nem hat-nullra! :D Hat-egyre. Az azért más... :) Megmarad a férfiúi büszkeségem... meg a visszavágó ígérete ;) )


"The Rainmakeeeer!"

cs, 2014-09-18 08:48 Roah

Roah képe

...és állandóan provokál! :DD

Írezik itt nekem, próbálja forgatni, csűri-csavarja a szavakat.

Még holtkórósan is! :D

Na jó, legyen jó napod, nyertél! ;)

Író, Para író, muszáj ezt írni, különben szétfacsarja a szót ennél is jobban, persze idéz néhány könyvből, megjelölvén a forrást, hivatkozást, lefordítja latinra, vigyorog, amikor érzi, nyert ügye van, jól nem jössz ki a vitából, és hogy biztosra menjen egészen a csörte káójáig, origamit hajtogat egy buszjegyből. :D (Is.)

Írezünk?

Íme, az egyik legjobb, ami egy hifiből szólhat.
(Sajnos nem a gáelik, de állítólag van egy olyan példánya is.)

http://www.youtube.com/watch?v=4pGEu9N96EY

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2014-09-18 08:57 Para Celsus

Para Celsus képe

Írezés? Gyógyír a lelkemnek :D (vagy klimax-ír, báj Roah and the frigidkence? :D )
(De pszt, megyek dolgozni. Hátrakötik a sarkamat.)


"The Rainmakeeeer!"

cs, 2014-09-18 09:01 Roah

Roah képe

Nézd a jó oldalát!

Addig örülj, 'míg a sarkadat fenyegeti ez a veszély. :D ;)

Hev e nájsz déj, bé-bé-béjbi. :)))))))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2014-09-17 19:50 Roah

Roah képe

Üdv a klubban!

Fesd falra az ördögöt...

A sunyisàg! Az a legszebb része.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2014-09-17 20:21 Kelvin

Kelvin képe

Képzelheted, milyen lehet az életben... :)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

cs, 2014-09-18 06:50 Roah

Roah képe

Áh, nem is ez a baj, hogy elképzeltem, milyen lehet a neten túli világban, számomra már világos volt akkor, amikor szelektált a kritikái között, vagy egy írásával kapcsolatban a postaírón használata ok nélküli agressziót váltott ki belőle, szóval rögvest tisztában voltam vele anno, hogy gondjai vannak, kerülnöm kell, az a baj, hogy tovább-képzeltem, milyen lesz...! Amikor már intenzíven dobogni fog, úgy Istenigazából, és öntudatára ébredvén rájön, mit is csinál tulajdonképpen.
Na, abban a pillanatban egy másodpercre sem cserélnék vele - de attól a pillanattól kezdve visszatérhetne ide, a harmadik - negyedik? -, álnevén, és most megígérem neki, hogy segíteni fogok; és szerintem azok a felhasználók is, akiket megszórt elégtelennel. Frostlertől elsajátíthatja, miként maradjon állva, hogyan kell a kritikákat kezelni, Menmával megbeszélhetnék a karaktereket, Kaiser a központozásban, helyesírásban, drámában remekel, Para a nagy, felhasználó számára még ismeretlen irodalmi-dzsungelben válhat iránytűvé, tőled ellesheti a kíííííínt, én meg...mindig lesz nálam valami sós-édes kaja, innivaló, és egy csomó pézsé. :))))) A dobogás mellékhatásait leszek hivatott gyógyítani.
Hogy mikor? Ez a bibi: nem tudom. "Elvették a számokat", és nem ismerem a mikorokat, de olyan biztos lehetsz a dobogásban, amennyire az adókban.

"Gyere őrült?"

http://www.youtube.com/watch?v=jFnEpYsVknU

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2014-09-18 07:23 Kelvin

Kelvin képe

Az Eddától részeg leszek. :) Olyan, mint a Bikini, azt is csak falunapokon, vizes sörrel a kezemben hallgattam, azóta mindig megemelkedik a véralkoholszintem tőle. Pavlov sikítva fogadna örökbe.
Én megígérem, hogy minden írását felpontozom és megdicsérem. :)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

cs, 2014-09-18 07:45 Roah

Roah képe

Kit? Kit fogadnak örökbe?

Ezt nekem nem fogják elhinni, Laci, nem fogják!

Tudod, mit indítottam el elsőnek?!

Ezt!

http://www.youtube.com/watch?v=3M_KX4Him2E

Ez egyszerűen nem lehet igaz...

:)))))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2014-09-18 07:55 Kelvin

Kelvin képe

Nálad ez normális, nem lep meg. :)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

p, 2014-09-19 14:28 Sren

Sren képe
5

A szívbajt hoztátok rám a nyüszis kommentekkel, meg a történet is egy átfutással, de ez utóbbi teljesen jó, most már legalább tudom, hogy soha többé nem fogok Kelvint olvasni gyorsolvasó-üzemmódban.

Az összes közül talán Dokesz talált bele legjobban. Ez egy kiforrott író műve, és ha van benne hiányosság, az nem más, mint a regény hiánya egy kiragadott láncszemnek tűnő történet körül. Ez egészen egyszerűen egy regényrészlet.
Nem, nem jövök azzal, hogy „olyan, mintha a Zabhegyezőből csak egy részletet olvastam volna el”, bár ez igazán találó lenne, de nem jövök, megmondom, miért. Kingeztek meg Salingereztek itt, és mellényúltok, én pedig nem fogok ugyanebbe a hibába esni. Chris ugyanis furcsa kaméleon – NEM felveszi a felzabált és megemésztett irodalom színeit, hanem ő maga öltözteti azokat Kelvin-színekbe.
Nem hiányzik a horror sem, a jó öreg beteg gyomorbaj. Csak elbújt. Rejtőszínt vett fel. Meztelen és láthatatlan. Lefinomodott. De ha nyugodtan, komolyan, átélten olvastok, meglátjátok a földből kitüremkedő fagyökerekben, az álomban, a csigákban, a fiú lelkivilágában ánblokk, melynek a leírt történet csak a fedőszíne. Mint mikor egy kiscsávó húdelazavagyok stílusban adja magát, tökjók azok a gyökerek, ugye; közben pedig egyszerűen csak fél.
Ha ez a történet a hozzá tartozó regénnyel együtt jött volna, a „horror” is kiteljesedett volna jobban. Kelvin mintha ösztönösen szabta volna nagyobb lélegzetű műhöz az arányokat – ó, rengeteg ilyen zsigeri írói eszköze van, és gőze sincs róluk. :D
(Azért tettem idézőjelbe, mert tényleg nem horror, nem is akar az lenni – nem az ijesztgetős és nem is a hentelős fajta. Hanem a pszicho, az undormány, amitől betegnek érzed magad, balkánian lepukkant kórházban vegetáló csöndes őrültek tekintete jut eszedbe, és igen, felkapcsolod a villanyt este, ha kimész kajálni. Itt van az. Csak elbújt. De azért ne lepődj meg nagyon, ha egy este mégiscsak rád köszön majd.)
És itt van Kelvin is.
„… csak a testem sírt, főleg az arcom.”
... Na jó, nem mutatom meg a rejtekhelye minden szegletét, mert a végén még zabos lesz.
Jó író az, akinek a művén ujjaddal böködve végig tudod mutogatni a stílusjegyeit. Hogy hát itt, nézd, meg itt, meg itt. Szóval ne parázzatok, itt van Kelvin, csak elbújt, mert meztelen, és annyira láthatatlan, hogy mind bedőltetek neki.

Gyere elő, Lacó, aztán adj egy spanglit. Eső meg majd lesz legkésőbb hétfőn. :D

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

p, 2014-09-19 14:31 Sren

Sren képe

Ja, és ne támadjátok le a srácot autogramért. Nem állítottam, hogy regényt ír; ez nem ÚGY regényrészlet, nyugi. :D

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

p, 2014-09-19 14:36 Kelvin

Kelvin képe

Szerintem az egész világon te szereted legjobban az írásaimat. :)
Itt vigyorgok a buszon, mint egy hülye. :) Vastag önbizalmat adsz az embernek, kurva jó!

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

p, 2014-09-19 15:49 Sren

Sren képe

Sosem tagadtam, hogy nagyon szeretlek olvasni. De hogy mi mindent takar ez, még te sem sejted. Például többek között teljes megértést is. Sok olyasmit is megértek, amit magad sem. Eltávolodást is, mert el kell hátrálnom a szeretéstől az elfogulatlanság kedvéért. Tanulást is, mert egy igazi, telibekúrt, nagyágyú dörrenéshez bizony tűzszerésznek kell lenni. :D Írni tudást is, mert ezt el is kell tudni mondani (sose sikerül rendesen :D). Alázatot, mert ilyen és hasonló írások nélkül minderről én is lecsúsznék. Meg még sok minden mást is. Egy egész kis világot. Olyan vagy, mint azok a gyönyörű hógömbök régen - apró, aranyos dísztárgy, de a gyerek számára egy világ, beleképzeli magát, igen, az ott tényleg egy város hóviharban, és ő ott van benne, az utcák tényleg vezetnek valahová, és a házakban tényleg laknak, láthatod is, ha a hópelyhes sötétségből benézel a kivilágított ablakokon.
Eh... regényeket lehetne írni erről, de nincs idő, fel kell gyújtani a máglyát odaki, hátha holnap mégis esik. (Akkor is cigizünk, míg élsz, lógsz nekem avval a spanglival!)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

p, 2014-09-19 20:49 Kelvin

Kelvin képe

Azzal a spanglival már sok éve lógok. :)
Tényleg köszönöm, hogy figyelsz rám, sokat jelent.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

p, 2014-09-19 21:00 Roah

Roah képe

Aki bújt, aki nem, én itt kínálgatok két szálat, kék bond jöhet? :)))))))))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2014-09-19 21:06 Para Celsus

Para Celsus képe

Persze nekem alig akarsz adni egy slukkot... :D
Zsu kritikája pedig frankó lett ;)


"The Rainmakeeeer!"

p, 2014-09-19 21:21 Roah

Roah képe

Azért mert egy dinka elég a familiában! :D

De még mennyire, hogy az lett! Megérte várni.
Szerintem a Bratyónak is. ;)

Hogy izgult...?

Simán jár a cigi, de nem kell hozzá eső - ugyemondtammondtammondtam! :))))

Jaj, tiszta ízé vagy Lackó! :)))))))))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2014-09-19 21:24 Para Celsus

Para Celsus képe

Holnap, ha nem leszek ilyen kurta álmos, majd írok egy kritikát a kritikáról. :)


"The Rainmakeeeer!"

p, 2014-09-19 21:39 Roah

Roah képe

Mit hozzak?
Zsepit? :)))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

szo, 2014-09-20 15:46 Para Celsus

Para Celsus képe

"ha egy lány beleharap a kajádba, akkor biztos nyálas lesz egy kicsit, aztán ha te is beleharapsz, az már majdnem olyan, mintha smárolnátok. "
Hm... Ráth-Végh István kultúrtörténeti könyvét nyálaztam éppen, és mit ír Ovidius az Ars amandi c. könyvében, mely a nők elcsábításáról (is) szól? "Igyál utána ugyanabból a serlegből s ajkad érintse a helyet, amelyen az ő ajka nyoma van."

Már kétezer évvel ezelőtt is így gondolkodtak az emberek :D Ráadásul belterjesek vagyunk, mert micsoda dolog már, hogy Para Celsus Chris Kelvin novellája alatt Ovidiust idéz?

(Amúgy a T. szerző rohadjon meg, már megint ezer olvasás és nyolcvan komment felett jár...) :D


"The Rainmakeeeer!"

szo, 2014-09-20 15:50 Kelvin

Kelvin képe

Ez a kilencvenedik. Azért jó adag offolás is van itt. :)
Ez a belterjesség brutális, de amíg nem közösen bántunk valakit, hanem engem szeretünk, nekem bejön. :D

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

szo, 2014-09-20 16:16 Para Celsus

Para Celsus képe

Közösen szeressünk téged? Na ne reménykedj, homopornó nem lesz... :D


"The Rainmakeeeer!"

k, 2014-10-21 00:34 Ndy

Ndy képe

Tetszett. Egyszer-kétszer mintha túl választékosnak tűnt volna a narráció a narrátor személyéhez képest, de a fene se találná meg ilyen esetben a középutat.

Ja, és beparáztam tőle. De lehet, hogy csak azért, mert ismerlek, és arra számítottam, hogy:
a, cseszettül brutálisan megcsinálják a kissrácot
b, a kissrác cseszettül brutálisan megcsinál valakit
c, valakit cseszettül brutálisan megcsinálnak.

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

k, 2014-10-21 07:31 Kelvin

Kelvin képe

Erre mi a fenét írjak? :D Szerencsésen találkozott az írásom a vágyaiddal. :)
Ha időd engedi, felnézhetnél gyakrabban is.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

k, 2015-05-12 17:30 Martes (nem ellenőrzött)

5

Bejött ez az alkotás, de ennyi, és nem több. Jó a stílus, de még egy bekezdés - nekem -, sok lett volna.

k, 2015-05-12 18:56 Kelvin

Kelvin képe

Nekem is, hidd el. Furcsa ennyi idő után újra elolvasni, kb. semmit sem így írnék le benne.
Köszi, hogy véleményezted.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."