Három az egyben (18+)

Lia:
Valójában Júliának hívták, de ez annyira nem illett rá, hogy bárhol megemlítette, hogy „a barátaim Liának hívnak”, mindenki azonnal kapott a lehetőségen a főnöktől kezdve a takarítóig. Oldalt felnyírt, tüsi hajához ellenpontozásképp mindig nagyon elegáns, egyben nagyon egyedi ruhákat viselt. Nyakig gombolt selyemblúzát ma egy hasított bőr mellény szorította a derekához, amihez jól illett a szintén hasított bőr nadrág. Csinos, de nem kihívó akart lenni a lokál megnyitóestjére. Pultosként dekoltázs nélkül is kapott elég figyelmet a férfiak részéről, néha nőktől is. Ezen az estén rögtön akadt is egy kitartó udvarlója egy szép szál, szakállas, hosszú hajú férfi személyében, aki Ádámként mutatkozott be, és baráti társaságát otthagyva immár fél órája támasztotta a pultot, hogy vele csevegjen. Lia tudta, hogy a férfi maximum újabb félóra elteltével rá fog térni a folytatás lehetőségére, és azt is tudta, hogy ő igent fog mondani. Általában nem kezdett a vendégekkel, ez nem túl jó ötlet, ha az ember meg akarja tartani az állását. Ma azonban különleges este volt. Lia már rég megfigyelte, hogy remete-periódusainak végén általában elkapja egyféle miért-is-ne hangulat, aminek eredményeképpen párszor már bajba keverte magát, de ugyanannyiszor lett belőle szép kapcsolat, vagy legalább egy szép emlék. Az érzés ezen az estén különösen erős volt, és Lia azon vette észre magát, hogy nagyon is élvezi az értelmes, szellemes, és nem utolsó sorban rendkívül sármos férfi figyelmét. Sőt, megakadt a tekintete egy másik ígéretes jelöltön is; a fiatal férfi épp csak túl volt azon a koron, amikor „srác” jelzőt már levethette, és majdhogynem a szöges ellentétét képviselte Ádámnak. Míg jelenlegi udvarlója, már-már mackósan széles mellkasú, keménykötésű ex-rockernak nézett ki – saját bevallása szerint gépészmérnök –, addig az ismeretlen hajlékony, karcsú férfi volt, elbűvölően hosszú zenészujjakkal, kissé kócos, göndör sörénnyel, és világítóan kék szemmel. Olyan természetességgel viselte a „bohém művész vagyok” szerelést, mint aki ebbe született. Lia megvárta, amíg a kitartó bámulás meghozza az eredményét, és a kis művész felé pillant. Akkor bevetette az ősi női trükköt: félrenézett, és pontosan akkor pillantott vissza, amikor a másik kutató tekintete megállapodott rajta. Kihagyott egy fél pillanatot, és kérdőn félrebillentette a fejét. „Te engem bámulsz?” Pillanatnyi zavar után a bohém megeresztett egy félénk mosolyt. „Igen, baj?” Lia huncutul visszamosolygott. „Ami azt illeti, nem baj. Most mit lépsz?”

Gergő:
Gergő nem gondolta, hogy nagybátyja már a megnyitóesten a szaván fogja, és beállítja dolgozni. Amikor egy hónapja szó volt arról, hogy Gergő kap egy kis tulajdonrészt a lokálból, ő boldogan belegyezett a feltételbe: nagybátyja bármikor behívhatja beugrónak, elsősorban zenészként, de ha kell, akár kiszolgálónak is. Sejtette, hogy erre sokszor sor kerül majd, mert tudta, hogy Laci bácsi nem egészen hiszi el, hogy megél a zenéből, és valami „rendes melóra” akarja szorítani. A megnyitóestről azonban szó sem volt ma délutánig, amikor is a leszerződtetett zenekar gitárosa lebetegedett. Így hát a banda itt volt idő előtt, hogy egy kicsit összehangolódjanak a beugrójukkal, és a nyitás előtti percig próbáltak.
Gergő bőszen ismételgette az összes védelmező és tisztító mantrát, amit csak ismert, miközben a felszerelést állították össze. Nem akart volna az első alkalommal lebőgni a nagybája előtt most, hogy végre talán megmutathatja neki, hogy egyáltalán nem mihaszna.
Amikor viszketni kezdett a háta közepe attól az érzéstől, hogy bámulják, arra gondolt, talán Laci bácsi ellenőrzi valahonnan. Ám ahogy körülnézett, egy nagybácsira kicsit sem hasonlító tüneményen akadt meg a tekintete: a pultos lányon. Gergő a lámpáznak tudta be, hogy eddig nem tűnt fel neki, micsoda bombázó méri itt az italokat. Nem a provokáló módon volt gyönyörű ez a nő, hanem pont, ahogy Gergő szerette; igazi femme fatale, akinek nincs szüksége mély dekoltázsra, műszempillára, feltűnő göncökre. Ahogy a szemébe nézett, már nem érdekelte, mi lesz a zenekarral, egy pillanatra még a létezésüket is elfeledte. Sajnos a pillanat múltával ismét eszébe jutottak, a bevállalt kötelezettséggel együtt. Pedig a pultos lány igencsak egyértelmű jelzéseket adott. Gergő lemondóan indult fel a színpadra; ha a lány meg is várja – hiszen neki is műszakja van –, akkor is egy örökkévalóságnak tűnt az elkövetkező egy óra.
Most már nem akart bizonyítani, csak azért játszott mégis szívből, mert ki akarta élni azt a furcsa, forrón szorító érzést, ami a lány mosolya nyomán benne maradt. A szemébe villanó fények miatt amúgy sem láthatott túl a homályba vesző asztalokon. Játszott hát forrón, szorítón, szomjazón – ahogy érzett. Orráról csöpögött az izzadság, ám ő nem vette észre. A lüktetés lassan elviselhetetlenné fokozódott a kezében, aztán túllépett az elviselhetetlenen. Már ez sem számított. Már semmi sem létezett, csak a zene.
Arra eszmélt, hogy csönd van. Máris eltelt volna az egy óra? Leeresztette a gitárt, és fölnézett. Mindenki őt bámulta. Még egy hosszú, nagyon hosszú percig csönd volt, aztán kitört a tapsorkán. Gergő szédülve hallgatta a hangzavart, a hozzá intézett szavakat:
– Neked kurvára nem itt kéne cincognod, haver!
– Jézusom, majd’ berosáltam, olyan állat volt!
– Azt a rohadt mindenit! Miért nem mondtad, hogy ilyet is tudsz?
Letámolygott a színpadról, valaki egy üdítőt nyomott a kezébe, felhajtotta egy szuszra. Laci bácsi közeledett, hátba veregette, hogy Gergő majdnem hasra esett.
– Na, gyerekem, te se fogsz itt gályázni. Mész szépen a zeneakadémiára! Isten engem úgy segéljen, hogy mész, még ha a föld alól is kerítem rá elő a pénzt! Most pedig menjél hátra pihenni, mert még itt fogsz nekem összeesni!
Nem értitek – gondolta Gergő, miközben hátrabotladozott –, ez nem én voltam. Valami magasabb rendű, valami nálam sokkal nagyobb. Mert én ilyet soha nem tudnék, magamtól nem. Az a csaj csinálta velem! A pultos lány… Meg kell keresnem…

Ádám:
Ádám mázlistának érezte magát ezen az estén. Soha nem panaszkodhatott a felhozatalra: mindig is a hölgyek kedvence volt, de ma este egy igazán különleges nő figyelmét élvezhette. Amikor odament a pulthoz, még csak egy sört akart, de pár perc múlva már sokkal többet. Először talán csak egy kellemes estét, ám fél óra elteltével kezdte úgy érezni, hogy az nem lenne elég. Lia bámulatos volt, okos, vagány, és valami elképesztő módon szexi, tűz volt még abban is, ahogy a fejét oldalra biccentette, vagy ahogy lassan, huncutul elmosolyodott. Ádám úgy érezte, órákig elnézegetné még azokat a bájos szeplőcskéket is az orra mellett.
Nagyon úgy látta, hogy ő is bejön Liának, éppen ezért mellőzte az ócska dumákat, és igyekezett többet megtudni róla. Éppen meg akarta kérdezni, hogy mikor végez, amikor megszólalt a zene. Ádám először úgy gondolta, hogy megvárja az első szám végét a kérdéssel. Ám mire az első szám véget ért, a kérdés átmenetileg kiröppent a fejéből. Az a srác valami elképesztő volt!
Ádám nem volt tudatában annak, hogy tátott szájjal bámulja a fickó átszellemült arcát. Öntudatlanul mozgott az ütemre, miközben néha még a lélegzetét is visszafojtotta. A gitár hangja a lelkébe tépett, forróságot érzett a mellkasában, és szinte fájdalmas, mégis kellemes szorítást.
Az egyik, két szám közti rövid szünetben fölállt a bárszékről, mert már nagyon kényelmetlen volt görnyednie. Csak ekkor vette észre, hogy a kényelmetlenség oka nem a görnyedt tartásban volt, hanem a nadrágjában; a merevedése továbbra is szinte fájdalmat okozott.
– Mi a franc? – dünnyögte, miközben igyekezett észrevétlenül igazítani egyet a szűkké vált farmeron.
Okokat keresve előbb Liára nézett – a nő azonban nem pillantott felé –, majd a sörre.
– Mi a szart kevernek itt a piába? – mormolta, de ennél többre nem volt ideje, mert máris berobbant a következő szám; a színpadon álló srác villámgyorsan mozgó keze, félig lehunyt pillái alól sütő gázláng-kék szeme, és a zene mindent betöltött.
Ádám pirosra tapsolta a tenyerét, amikor a banda befejezte, és látta, hogy a srácot úgy támogatják le a színpadról, mint valami háborús sérültet. Aztán a színpad képét kitakarta egy gömbölyű csípő: Lia sietett fel a színpad előtti tánctér dobogójára. Ádám nem látta jól, de mintha visszanézett volna rá.
Egy életem, egy halálom! – gondolta, és a nő után eredt.
Amikor eljutott a tánctér mögötti beugróba, majdnem visszafordult, mert nyomát sem látta Liának, de aztán megérezte a huzatot a bokáján, és ahogy befordult a függöny mellett, megpillantotta a művészbejárót. Résnyire nyitva volt, így hát Ádám először csak bekukkantott, készen a visszavonulásra, és amikor látta, hogy tiszta a terep, belépett, és behúzta maga mögött az ajtót. Zegzugos kis folyósóra jutott, a sötét sarkokban egymásra pakolt pótszékek halmai és egy törött diszkó gömb, Lia azonban sehol. Ádám már arra gondolt, talán mégsem neki jelezett Lia azzal a visszanézéssel, amikor meghallotta a nevetését. A női kacaj incselkedőn, hívogatón gyöngyözött végig a folyosón. Ádám nem kérette magát.

Lia:
– Tartsd egy kicsit a frontot! – szólt oda Lia az egyik felszolgálónak.
Meg sem várta, mit szól hozzá, sőt, még eddigi széptevője, Ádám is csak akkor jutott eszébe, amikor már a színpadnál volt. Visszanézett rá, és úgy látta, hogy a férfi megértőn bólint.
Te is sorra kerülsz, de előbb muszáj megtalálnom ezt a zenészt – gondolta Lia, miközben elsurrant a tulaj háta mögött.
Amikor a srác eltűnt egy beugróban, Lia nem habozott utánamenni, de a sötét kis átjáróba lépve már megtorpant egy pillanatra. Ám egy ajtó pont akkor csukódott nem mesze, elárulva, merre menjen tovább. Lia kopogás nélkül benyitott, és ott találta srácot egy apró szobában, ahogy épp átizzadt pólóját húzta keresztül a fején.
– Vedd csak le nyugodtan – mosolygott rá Lia incselkedőn, ám a fickó láthatóan lefagyott, csak állt ott félig lehúzott pólóval, felemelt karja alól pislogva rá.
– Lia vagyok.
– Gergő – válaszolta a férfi, de közben még mindig nem moccant.
Annyira ellenállhatatlanul édes volt így, hogy Lia hangosan felkacagott. Gergő végre befejezte a mozdulatot, és a földre dobta a pólót.
– Hát nem éppen ezt a reakciót szeretem, amikor nő előtt vetkőzök – találta meg végre a hangját. – De megbocsájtok, ha elárulod, hogyan művelted ezt velem.
– Micsodát?
Gergő közelebb lépett, hogy jobban lássa Lia szemében az igazságot.
– Nem tudod?
– Nem – suttogta Lia, de a hangja megbicsaklott.
– Hazudsz. Nem egészen te művelted, de azért mégis hazudsz.

Gergő:
Gergő levegőt venni is elfejtett, amikor az ajtónyitódásra megfordulva a pultos lánnyal találta magát szemben. Most, hogy közvetlen közelről nézhetett a szemébe, lassan kezdett megérteni mindent. Ez az a bizonyos – gondolta. A misztikus szerelem, ami átlényegít.
Látta a nő szemében, hogy ő is tudja, és amikor Gergő hozzá lépett, és megcsókolta, egyáltalán nem tiltakozott. Mielőtt még belemerülhettek volna, egy férfihang hallatszott:
– Szóval itt va… Oh, bocsánat! Én…
Gergő fölnézett, egyenesen az ismeretlen, hosszú hajú fickó szemébe. Szerencsétlen pont úgy ledermedt, ahogyan ő az előbb. Aztán történt valami érdekes: a másik tekintete egy pillanatra elszakadt az övétől, és levándorolt csupasz mellkasára. Gergő szinte érezte a tekintet perzselő útját; le a nyaka hajlatán, át a mellkasán – amitől mellbimbója fájdalmasan bekeményedett – majd a hasán keresztül félig nyitott sliccéig, hogy onnan aztán villámgyorsan visszarebbenjen.
– Hm – mosolyodott el Gergő. – Nem akarsz beljebb jönni?
– Oho, te kis hamis! Lefogadtam volna! – vigyorgott rá Lia, majd nemes egyszerűséggel megragadta az ajtóban ácsorgó pasas ingét, és behúzta.
– Én nem… szóval hogy – habogott a hosszú hajú. – Mit akartok tőlem?!
– Kettőt találhatsz – somolygott Lia. – Amúgy ő itt Gergő. Gergő, az úriembert Ádámnak hívják.
– Rohadtul örvendek, ha amúgy nem látszana – húzódott közelebb Gergő.
– Hetero vagyok – nyöszörögte Ádám, és maga sem értette, hová lett hangjából az a férfias határozottság, amit a nők úgy kedvelnek.
Szerette volna becsukni a szemét, hogy ne is lássa, mire utalgat itt ez a srác, de nem ment, a tekintete önállósította magát, ahogy az előbb is. Megállapította, hogy ez a Gergő tényleg nagyon is örvend neki.

Ádám:
Tuti, hogy tettek valamit a piába.
– Hetero vagyok – ismételte reményei szerint határozottabban.
Az a srác azonban már csak centikre volt tőle.
– Ez most nem számít – súgta a fülébe Gergő, ahogy nekidőlt.
Ádám keze önkéntelenül felemelkedett, hogy megtámassza; forró bőrt tapintott, mintha a srác lázas lenne. Másik oldalról Lia szorította hozzá feszesen puha keblét, és karolta át a nyakát.
– Nem akarsz minket? – pihegte a fülébe. – Csak mondd, ha nem…
– Igen – értett egyet Gergő. – Csak mondd, hogy nem, és elhúzok.
Ádám kinyitotta a száját, hogy azt mondja: „nem”.
– De igen.
Felnyögött, amikor Gergő keze végigsimított rajta, hogy megállapodjon a feszülő farmeron.
– Igazat mond – közölte Gergő Liával.
– Hadd nézzem! – kuncogott a nő.
Ádám fölhördült, és kissé eltolta őket, de csak azért, hogy ő maga gombolja ki végre azt az átkozott farmert. Elkapta Lia kutakodó kezét, és két mozdulttal kihámozta őt a szoros mellényből. Gergő a másik oldalról besegített, és a lány blúzát gombolta ki serényen.
– Te sem úszod meg ezt az összeesküvést! – mordult fel Ádám, és nem túl kíméletesen nekilátott, hogy lecibálja Gergő nadrágját.

Lia:
Tökéletes – gondolta Lia, ahogy a forró férfitestek hozzásimultak. Túl tökéletes.
Mintha valamiképpen irányította volna őket, mindkét férfi pontosan azt és úgy tette, ahogy ő akarta – pedig elfúló nyögéseken kívül semmit nem szólt.
Kábultnak és kicsit őrültnek érezte magát, mégis neki maradt annyi földhözragadtsága, hogy a megfelelő pillanatban kinyögje:
– Gumi?
– Nálam, valahol a nadrágomban – válaszolta Ádám lihegve, majd pillanatnyi szünet után Gergőre pillantott: – Síkosító?
– Most nincs nálam, de az amúgy sem megy így puff bele… – válaszolta Gergő, majd Ádám elszontyolodott arcát látva hozzátette: – Legközelebb megdughatsz, már ha nem én kaplak el előbb, de addig is…
Lia gyönyörködve bámulta a fiúkat, miközben előhalászott egy óvszert Ádám nadrágjából, majd kis kutakodás után még egyet.
– Befognád a száját? – nézett föl rá Gergő. – Túl hangos.
– Örömmel!

Gergő:
Ajtónyitódástól az utolsó elhaló sóhajig talán ha fél óra telt el, de Gergő sokkal többnek érezte. Bár maximálisan biszexuálisnak tartotta magát, be kellett látnia, hogy ennyire jól azért még nem érzete magát, mint most Ádámmal. Egész pontosan Ádámmal és Liával, mert az élmény olyannyira kettős volt, hogy Gergő képtelen lett volna határvonalat húzni közéjük. Ez már nem is biszexuális, hanem inkább pánszexuális volt, ahol megszűnnek a nemiség határai.
Ahogy az ócska szőnyegen hevert az ölelő karok között, meg-megrándult még az utólag bevillanó dolgoktól. Az a mordulás, ahogy Ádám lecibálta róla a nadrágot… Lia eszméletlenül ruganyos melle a szájában. Ádám, ahogy az ő nevét kiáltja. Ismét Lia…
Fölpillantott Ádámra, aki lehunyt szemmel próbálta kontrolálni a légzését, aztán Liára nézett, aki elégedett macskaként gömbölyödött az oldalához.
– Szeretlek titeket – csúszott ki a száján.
Egy pillanatra maga is megijedt, de amikor ránéztek, állta a pillantásukat. Nem mondtak semmit, de erre nem is volt szükség.
– Hogyan tovább? – kérdezte végül Ádám.
– Vissza kéne mennem – sóhajtotta Lia. – De úgy két óra múlva már lemegy a pörgés, akkor elkérem magam valami indokkal.
– Én előbb is elkérhetlek – válaszolta Gergő. – Féligazság a legjobb hazugság. Ha megmondom a nagybátyámnak, hogy egymásba gabalyodtunk, ő maga fog szobát kivenni nekünk, annyira akarja már, hogy megállapodjak.
– Szobára nincs szükség – szólt közbe Ádám. – Van egy nyugis kecóm.
– Fél óra múlva találkozunk a szemközti parkoló mögötti hamburgeresnél – döntött Lia.

Ádám:
Benn is maradhatott volna addig, de érezte, hogy egy percig nem bírna nyugton ülni, így inkább a parkolóban sétálgatott fel-alá. Többször megpróbált belegondolni, hogy mi is történt vele, de mindannyiszor arra jutott, hogy nem érdekli az ok. Nem érdekli más, csak hogy kapjon még belőlük.
Tudta, hogy meg kéne legyen rémülve, hogy össze kéne legyen zavarodva, meg kéne hogy rendüljön az önképe, a férfiasságába vetett hite. De semmi ilyesmi nem történt.
– Dupla jackpot – vigyorgott bele az éjszakába. – Hát én totál bekattantam, már magamban beszélek!
Részegnek érezte magát, holott az a két korsó sör is már rég kiment belőle. Ahogy megfordult, megpillantott két közeledő alakot. Eléjük sietett.
– Ez gyors volt! – örvendezett.
– Az volt, amit gondoltam – magyarázta Gergő –, a nagybátyám szinte kidobott minket, amikor mondtam, hogy elvonulnánk. Nagyon készséges volt.
– Messze laksz? – kérdezte Lia.
– Igen – vágott fancsali képet Ádám. – Legalább két sarokra!
– Hülye – közölte röhögve Gergő. – Na, húzzunk!
Ádám jobbról karolt Liába, Gergő pedig balról, és alaposan kilépve három perc múlva már ott is voltak.
– Fürdő? – kérdezte Gergő, ahogy beléptek a lakásba.
– Balra az utolsó ajtó – válaszolta Ádám, és hosszan utánanézett. – Jézusom, alig várom, hogy kijöjjön onnan.
– Azért ne itt várjunk az előszobában – nevetett Lia.
Beljebb mentek, és Ádám elővett három poharat meg egy üveg jóféle bort. Egyiküknek sem jutott eszébe egymáshoz érni, amíg Gergő fürdött, és amikor előkerült, Lia Ádámot küldte el fürdeni.
– Nekem nem akkora fakszni – kacsintott Gergőre, aki elértve a célzást kicsit Ádám után ment, és mondott neki pár dolgot a zuhany másféle felhasználási módjáról.
Ádám csak most érezte igazán, hogy illene zavarban lennie, esetleg undorodnia is. Hiszen férfi létére arra készül, hogy lehet, hogy megdugják. Ehelyett izgatott várakozást érzett.
– Valószínűleg nem fog menni elsőre – tette hozzá Gergő. – De van, amire érdemes várni.

Lia:
Lia már nem is számolta az éjszaka, hányszor repítették a fiúk a csúcsra, de hajnaltájt már elérkezett ahhoz a ponthoz, hogy a mosdóba kivánszorogva megijedt saját tükörképétől: viaszfehérré vált arcán a kimerültség barnásfekete karikákat rajzolt a szeme alá.
A srácok már aludtak, amikor reggel Lia óvatosan, nehogy felébressze őket, kimászott közülük. Már most érezte a durva izomláz tüneteit, és úgy sejtette, a fiúk még inkább megfizetik az árát ennek az éjszakának. Például Ádám, aki hosszú percekig tartotta Gergő teljes súlyát, egyéb különleges igénybevételekről már nem is beszélve.
Túl tökéletes – jutott ismét Lia eszébe. Persze voltak bakik mindhárom részről, és nem ment minden, mint a karikacsapás – erről Gergő tudna mesélni, aki egy ponton csak annyit bírt kinyögni, hogy „finomabban”, mielőtt kétrét görnyedt a fájdalomtól –, de összességében túl tökéletes volt. Egyszerűen túl sok. Lia sosem hitt a szerelem első látásra mítoszában. Eddig.
Szerelmesek vagyunk – ismerte fel, miközben kilépett az apró erkélyre, és belebámult a kora reggeli fénybe. Mint valami kibaszott három az egyben kávé. Soha többé nem leszünk teljesek a másik kettő nélkül.
Elképzelte magukat, ahogy hármasban próbálják élni az életüket. Egyikük biztos akar majd gyereket is, rosszabb esetben ketten igen, de a harmadik nem. Valaki külföldre menne…vagy meg akarja kérni a kezét. De akkor a másikkal mi lesz? Hármas házasságot még ott sem engedélyeznek, ahol van melegházasság. Két embernek is nagyon nehéz ilyen váratlan és hirtelen szerelemnél összeegyeztetni az életét, de háromnak szinte lehetetlen. És akkor még nem beszéltünk a furcsálló, esetleg gyűlölködő tekintetekről, amikor hármasban mennének valahová, amikor be kéne mutatni a családnak…
Liának kezdett fázni a lába, ahogy mezítláb ácsorgott a reggeli hidegben, de addig nem akart bemenni, amíg nem gondolta ezt végig.
Képtelenség kettészakadni – töprengett. Melle alá szorította a kezét, hogy enyhüljön a feszítő érzés, de az persze nem enyhült. Hogy a fenébe lettünk ennyire szerelmesek egyszerre kettőbe? Ráadásul egyetlen éjszaka alatt! Ez az intenzitás még eggyel is elég ahhoz, hogy kiforgasson önmagadból. Vajon a fiúk észrevették, hogy tegnap este óta nem ettünk egy falatot sem, és csak bort ittunk?
Nem érezte magát sem éhesnek, sem szomjasnak, sejtette, hogy ennek az az oka, hogy túl sok mindent érez. Vagyis inkább túl sokfelé. Megszédült, ahogy elfordult a korláttól, és az utolsó pillanatban kapott a rács után.
Ebbe bele fogunk betegedni – futott át rajta, míg várta, hogy valamelyest visszatérjen az erő a lábába. Eszébe jutott egy leszbikus ismerőse, Andi, aki egy másik nővel együtt neveli három gyermekét. Az utóbbi két évben négyszer költöztek, egyszer megverték, kétszer megkergették őket a gyerekek szeme láttára, és volt olyan hely, ahol a család kutyáját mérgezték meg a kedves szomszédok, akik nem tűrhették az „erkölcsi fertőt”.
Lia ismét a korlát felé fordult, és lenézett a négyemeletnyi mélységbe. Könnyek peregtek alá az apró erkélyről a hideg utcára.
Már tudta, mit kell tennie mindhármuk érdekében.

Gergő:
Ahogy kinyitotta a szemét, rögtön tudta, hogy baj van.
– Lia? Ádám?
– Még korán van …– dünnyögte Ádám a takaró alól.
– Hol van Lia? – ült fel Gergő.
– Biztos csak mosdóban.
Gergő szétnézett a szobában, de csak férfiruhákat látott szétdobálva. Lia hátizsákja és cipője is eltűnt.
– Lia nincs itt! Hallod? Elment! Valami baj van, érzem!
Erre már Ádám is felült, és álomittasan körbepislogott.
– Az nem egy levél? – mutatott a párna szélén egyensúlyozó, összehajtott papírlapra.
Gergő utánakapott, leverte, majd ügyetlenül átvetődött Ádámon, hogy még a levegőben elkapja. Ádám még mindig kábán pislogott a rajta keresztben heverő, pucér srácra, de most még véletlenül sem futott át rajta buja gondolat. Inkább egy torokszorító érzés jelezte lassú, de biztos közeledtét.
– Mit ír? – kérdezte mohón, holott a remegő kezű Gergőnek épp csak hogy sikerült szétnyitnia a lapot.
– Elhagyott minket – nyelt keserűen Gergő egy fél perc múlva, és a párnára vágta a levelet.
Ezúttal Ádám kapott utána.

Ádám:
Amikor kinyitotta a szemét, még nem sejtette, hogy baj van. Kicsit tényleg megijedt, amikor Gergő odadobta azt a levelet, de aztán megnyugodott valamelyest.
– Szerintem csak kicsit bepánikolt – nézett a föl-alá járkáló Gergőre.
– Azt nem inkább neked illene?
– Ja, azt hiszem, illene – vigyorgott a még mindig meztelen srácra Ádám, miközben kikászálódott az ágyból.
– Most komolyan! Te biztos, hogy ugyanabba a csajba vagy szerelmes? Úgy néz ki Lia, mint aki pánikolni szokott? Mi lesz a következő, hogy csak hisztizik? Én meg talán egy ratyi vagyok, aki rózsaszínbe jár és selypít?
– Oké-oké, vettem az adást – tette föl a kezét Ádám. – De mit csináljunk, hol keressük? Délután nem lesz műszakja?
Gergő elkeseredetten rázta meg a fejét.
– Lia nem beszél a levegőbe, ki tudja, hol jár azóta! És valahol kurvára igaza is van!
– Már hogy lenne! – tiltakozott Ádám. – Teljes képtelenség, amit ír.
– Igazán?! – fordult szembe Gergő szikrázó szemmel. – Melyik része is hülyeség?
– Hát, öh, először is, hogy mi mindhárman… Már meg ne bántódj, mert tényleg, ez az este oltári volt, de hogy én egy másik pasiba…
Gergő dühösen közelebb lépett, a tekintete vágott, mint az üvegcserép, Ádám pedig meghátrált a nála jó egy fejjel alacsonyabb, és vagy húsz kilóval könnyebb srác elől.
– Akkor mondd a szemembe, hogy nem vagy belém szerelmes!
– Én nem…
– Igen?
– …
– Pont olyan szerelmes vagy, mint én beléd! – kiabálta Gergő. – És mindketten szeretjük Liát is, és ő is minket, ha nem tűnt volna fel, faszfej! Az isten szerelmére, még én sem igen szoktam pasikkal csókolózni, pedig én biszex vagyok, te meg többször is kezdeményezted!
Ádám fejét lehajtva hallgatta a dörgedelmet, és a torkát szorító érzés egyre erősödött.
– Oké, hát lehet, hogy tényleg beléd zúgtam kicsit – ismerte el vöröslő arccal. – És hótziher, hogy szeretem Liát, akármennyire is csak egy éjszaka volt. De olyan nagy baj ez, mint ahogy írja?
– Persze, mit is tudhat egy ilyen csávó! Akit mindig mindenhol tárt kapuk vártak, csak mert középosztálybeli, fehér, hetero férfi… Közölném veled, te nagyokos, hogy a biszexeket még a melegek is utálják, nemhogy a heterók! Tudod te, hány ismerősömet verték már meg az utcán, kapnak naponta fenyegető leveleket, vagy hányat rúgtak ki a munkahelyéről mondvacsinált indokkal? Mondd csak, most, hogy bevallottad, hogy szeretsz, meddig mennél el? Kimennél velem csak ide az utcára kézen fogva? Megcsókolnál a szüleid előtt is?
Ádám bosszankodva fordult el, hogy megkeresse a nadrágját.
– Én akkor sem adom fel. Lehet, hogy ott lesz a lokálban, és csak arra vár, hogy utána menjünk.

Lia:
Még arra sem volt időnk, hogy számot cseréjünk – gondolta, miközben eltette a töltőjét a bőröndbe. Azt hiszed, hogy biztonságban vagy. Hogy te már mindent láttál. Hogy már kiégtél, már nem hiszel a szerelemben, és csak egy okés partnerre vágysz, semmi extra. Aztán olyan seperc alatt felbolydul az unalmas kis életed, hogy még ennyire sincs időd.
Bár odakinn felhős volt az ég, Lia föltette a napszemüvegét, mert vörösre sírt szemén már a korrektor sem segített semmit. Sietnie kellett, mert a lokálban megvolt a címe, és a srácok talán nem nyugszanak bele a döntésébe, akkor pedig hamarosan itt lehetnek. Tudta, hogyha megpillantja akár csak az egyiküket, azonnal meginogna.
Lecsukta a bőröndöt, és utoljára körülnézett az apró lakásban, amit egy egyetemista lánnyal együtt bérelt. Hagyott pénzt a konyhaszekrényen, és egy levelet, amiben elnézést kért a hirtelen távozásért. Mellé tette a születésnapjára kapott cserepes ibolyát, nehogy ott száradjon ki egykori szobájában, majd kihúzta a bőröndöt, bezárta az ajtót, és a kulcsot bedobta a levélnyíláson.

Gergő:
A tisztító mantrák sokat segítettek az elmúlt hónapban, de igazán csak most érezte úgy, hogy végleg maga mögött tudott hagyni mindent. Kilépett a repülőtérről, és szinte azonnal meglátta az érte küldött embert, aki egy táblát szorongatott a nevével – persze rosszul leírva.
– Rim Ramin Singh már vár önt – szólalt meg a pöttöm, barna emberke rossz angolsággal, ahogy odalépett hozzá.
Némán indultak el a hosszú parkolón keresztül egy hátul álló, lerobbant kisbuszig. Gergő azon töprengett, vajon a guru hajlandó lesz-e a tanítványul fogadni őt, úgy hallotta, sok külföldit hazaküld rövid idő után. Remélte, hogy ő a kevés kivételek közé fog tartozni. Valójában ez maradt utolsó reménye, minden más hiábavalóságot elvetett az utóbbi időben. Felszámolta az életét, a javait, és az álmait is. Ahogy a kisbuszban zötykölődött, csak bámult ki az ablakon, szokta az idegen tájat és az idegen emberek nyüzsgő tömegét, de tudatosan nem gondolt semmire. Ha elkalandoztak a gondolatai, ismételgetni kezdte az egyik mantrát.
Amikor megérkeztek, Rim Ramin Singh a kapu előtt várta, és ő odalépett hozzá, hogy köszöntse a betanult indiai szöveggel, és kérje, fogadja tanítványául. Azonban a guru nem őt nézte.
– Nincs mögötted semmi – szólalt meg Rim Ramin Singh tökéletes angolsággal.
Gergő hátrafordult, és egy errefelé szinte ismeretlen tüneményt látott: olyan sűrű köd burkolta be a mögötte lévő utat, hogy már a leparkolt kisbusz sem látszott.

Ádám:
– Arrébb menne kicsit? – bökték meg Ádám vállát.
– Hagyjálbékébe! – mordult fel Ádám részegen.
– Hagyd! – sietett oda a tulaj, és arrébb húzta a mindenest.
– De pont az óra alatt ül – értetlenkedett a fickó.
– És?
– Elemet kéne benne cserélni, megállt.
– Hagyjad, már kétszer cseréltünk benne, de totál beszart. Majd veszek egy másik órát.
– Annak a fickónak mi baja van amúgy? Nem szoktuk az ilyen részegeket kitenni, főnök?
– Megszántam szegényt, szerintem meghalt a kedvese.
– Miért gondolod?
– Minden nap leül ugyanoda pontban nyitás után egy órával, és amíg még elég józan hozzá, ki lehet belőle húzni annyit, hogy vár valakire, akit itt ismert meg. De persze az soha nem jön… Szerencsétlen fickó! Ha nem zaklatják, nem csinál bajt, csak mattrészegre issza magát pár óra alatt, aztán békésen távozik.
– Értem – pillantott vissza a mindenes.
Ahogy elnézte azt a magába zuhant alakot a megállt óra alatt ücsörögni, kirázta a hideg.

Lia:
A bárpult nem mahagónibarna volt, hanem borókavörös, és a színpad előtt nem volt dobogó, de amúgy minden pontosan ugyanolyan volt; ha a díszítést lehámozod, minden kricsmi ugyanolyan, még ha lokálnak is hívják. Lia az első órában gyakran felkapta a fejét, ha valaki elment a pult előtt, de aztán már rezignáltan végezte a munkáját. Ez volt az első munkanapja az új helyen, az új városban.
Töltötte az italokat, főzte a kévét, csapolta a sört, kirakta a mogyorót, törölte a pultot… Egy gázlánkék szempár villant rá a sarokból – összerezzent, de ahogy odapillantott, már látta, hogy tévedett, nem volt ott senki, csak egy szerelmespár neki háttal. Hirtelen fordult vissza, mert úgy érezte, egy hosszú hajzuhatag simít végig a vállán. Leverte az egyik poharat, ami csattanva tört apró darabokra a padlón.
– Remélem, legalább üres volt! – szolt oda a főnök rosszallóan.
– Igen – hajolt le Lia. – Teljesen üres.

3.666665
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3.7 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2019-01-02 10:06 Kelvin

Kelvin képe

Mindent a nők rontanak el.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

sze, 2019-01-02 20:53 Sren

Sren képe

„Nem kéne kommentet írnod.”
„De igen!”
„De nem. Nem megfogadtad ezerszer? Nincs eléggé tele a szamócamintás napozód?”
„… De…”
„Főleg Kelvin után nem írsz kommentet. Ő úgyis elmondja egyetlen tőmondatban, és már ezerszer megfogadtad, hogy az ő véleménye után nem, mert minek.”
„Szóismétlés. Kettő.”
„Hagyd már a bánatba, mi a fenét akarsz?”
„Mondjuk, megkérdezni, mit jelent az, hogy „kévét főzni”. Meg mit keres három létige egyetlen mondatban. Meg mi az, hogy "gázlánkék". Meg hogy’ fest „egy alak a megállt óra alatt”, meg hogy milyen vicces már, hogy „felkapta a fejét”. És mindez egyetlen, utolsó bekezdésben, egy olyan valakitől, aki doktorikat is vállal, szegény doktorik. Meg hogy mégis, ha egyetlen utolsó bekezdésben ez volt, mit találnék az egész írásban…”
„Azt fogja mondani, hogy csapkodsz kimeresztett körmökkel, mint egy butus kölyökmacska.”
„Nem fogja. Kenta szereti a cicákat.”
„Nem hajnalban kelsz holnap? Húzzál aludni!”
„De…”
„Gyerünk, alvás! És ne feledd, holnap ezért nagyon megszívod.”
"Szerinted érdekel?"
"Egy nagyon picit még talán, különben meg se nyomtad volna a Hozzászólás-gombot."
"Na, MOST mentem aludni. Jóétt neked is, te dög."

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2019-01-02 23:20 Kentaur

Kentaur képe

"egy olyan valakitől, aki doktorikat is vállal, szegény doktorik"

Most komolyan, Sren? :-( Nem voltál még eleget szerkesztő, hogy tudd, sajátodéban nem látod, és ennek semmi köze ahhoz, hogy milyen szerkesztő vagy? Áll ez mondjuk az elírásra meg esetlegesen a létigékre. Mert a "felkapta a fejét" elég bevált fordulat, sokkal inkább valóságalapú, mint mondjuk a "felszállt a buszra". Azt sem tudom, mi lehet a baj az alakkal a megállt óra alatt.
Szóval szegény doktorik, tényleg? :-(
Ha azt várod, hogy nem lesz két nyamvadt elgépelés meg pár fölös létige egy hétoldalas novellámban, akkor csalódni fogsz máskor is, de nem hiszem, hogy emiatt olyasmit kéne mondani, hogy "szegény doktorik", mert tudtommal egyetlen általam lektorált doktorit sem láttál, sőt, talán semmilyen doktorit sem láttál, és lila gőzöd nincs, hogy az a munka miről szól.
Szóval EZT ne, légyszi. Azért rakom fel ide a novelláimat jó pár publikáció után is, mert nem képzelem, hogy tökéleteseket írnék. És ezt nem tartom szégyellnivaló dolognak, és nem is vagyok hajlandó szégyellni, még a te kedvedért sem. Éppen ezért meg is köszönöm a hibalistát, véleményt.
De a lecseszést? Személyeskedéshatáros, túlzó elvárásokat? Van egy határ...

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

cs, 2019-01-03 19:47 Sren

Sren képe

Van az a régi szólás, hogy „ha nem vigasztal meg, amiért megbántottad, akkor nem is szeret”.
Van az a helyzet, hogy ugratjuk egymást: „hová mész? – Á, betanítok pár embert az új gépre. – Na, szegények!”

Ahogy ez semmilyen köznapi érintkezésben nem torkollik személyes sértettségbe, úgy itt sem szabadna ezt tennie, mert akkor tényleg nem több itt senki, mint a Face-en és az egyéb Szent Közösségi Portálokon az önjelölt Nagy Írók.
(Pláne, miután tényleg csak ide-oda ugráló-játszadozó gondolatokról beszélünk esetemben, ami sacc annyira komoly, mint a kisgyerekek csatája a homokozóban. De – én kérek elnézést azért, hogy neked hogy’ jött le.)

Minap szó volt itt a „kiválóra írásról”, talán ez dolgozott még bennem valamelyest (annyira legalábbis, hogy egyáltalán belépjek, bár csak hülyéskedésre futotta, amiért ismételten bocs). Csak eltűnődtem pár nap előtt azon, hogy kitől mit vár, remél az ember, és mi az, ami igazán fáj. Nekem spec az, amikor tudom valakiről, hogy mindene adott ehhez, és mégsem teszi. De ez nem elvárás, csak remény, hadd ne kelljen ismételnem.

(Voltak és vannak doktoris rokonok, ismerősök, lilagőzök, de ezt már tényleg csak halkan jegyzem, és egy kicsit szomorúan, mert úgyse hinné el senki, hogy nem magamért szomorkodom. No de az érzelmeimet már igazán ne vitassuk meg, mert baromira off.)

De hova is vezethet mindez? Oda, hogy ha elolvasom egy művedet, akkor kommentelés előtt külön borítékolnom kell, hogy „csak diplomatikusan, különben bármi”…?

Tényleg azt szeretnéd tőlem, hogy diplomatikusan reagáljak?
Költői kérdés, de lehet nem árt, ha átgondolod.

És bocs még egyszer. Véletlenül sem akartalak bántani. Csak mondtam, amit gondoltam. Ismerős?

(Túlzó elvárások? Azok kellenének neked. :D)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

p, 2019-01-04 09:06 Kentaur

Kentaur képe

"én kérek elnézést azért, hogy neked hogy’ jött le"
Nem csak nekem, Sren, másoknak is. Ezek után is mindenki szembemegy az autópályán?
A reményeidet hadd ne nekem kelljen valóra váltani. De hogy okozzak valami örömöt (ha neked ez az, mert én ugyan még Istentől sem várom el a tökéletességet), nemrég volt egy általam lektorált doktori védése, summa cum laude lett, külön dicsérettel a nyelvi és formai részt illetően, mert idézem "hibátlan" - ha ezt látná a tanárom, aki elsőben meg akart buktatni ITK-s jegyzetelésből... Egyébként tévedsz, nincs meg hozzá mindenem, például diszgráfiás vagyok, pont ez ad egy pluszt a szerkesztői munkámhoz, mert másoknál észreveszem, annyira oda kell figyelnem magamnál (hiába, akkor sem veszem észre magamnál), és mert én aztán tudom, milyen nehéz. Soha nem leszek íróilag kész, és soha nem lesz olyan, hogy valaki ne találna valami hibát, vagy valamit, ami jobb is lehetne. De ha akárcsak 80%-ban elsőre tökéletesre írnék valamit, minek raknám fel ide? Ez egy írói műhely tudtommal, és ha túl tökéletes az írás, mihez kezdjenek vele a műhelytársak? Az menjen nyomtatásba, szerkesztő se kell már ugye. Mitha nem is tizenéve lennék itt, és valaha is akartam volna diplomatikus bánásmódot...
Nem azt akarom, hogy diplomatikus legyél, hanem hogy korrekt. Ha elütésről van szó, ne csinálj úgy, mintha valami szörnyen méltatlan dolgot követtem volna el, ha neked vicces egy berögződött szófordulat, oké, de ne rajtam verd le. Lehet, hogy ezt te viccesnek szántad, de nem volt az, és nem az én készülékemben van a hiba. Főleg pedig egy facebookon nem is neked szóló hirdetésemet felhozni itt, még mindig hülyén jön ki, hogy finoman fogalmazzak. Máshol felhasználni? Rám szóltál anno, hogy ne legyek okostóni, meg ne fellengzősködjek semmilyen tudásommal, ezt én baráti figyelmeztetésnek vettem, mert erre valóak a barátok, hogy seggberúgjanak, ha elszállsz valamerre. Most meg azzal jössz, hogy legyek tökéletes, meg ne szépítsük: akármilyen "viccesen" is, de kétségbe vontad a tudományos szakmai kompetenciámat, mert egy novellámban elgépelést találtál (na, kik csinálnak ilyet? "nincs igazad, mert nem tudsz helyesen írni" - ismerős?) Döntsd már el, hallod-e, hogy most akkor legyek lángelme, vagy ne legyek lángelme! :-D
Szóval seggberúgós-barátilag mondom: nem jó ez az irány, nem az jön le, amit akarsz, és nem tudni, mit akarsz. Közben pedig van rajtad egy felelősség, hogy mit és hogyan mondasz, mert szerkesztő vagy.
Lehet, nem árt, ha átgondolod.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

cs, 2019-01-03 14:19 hamarjában

hamarjában képe

Bakker, fullra nincs időm most erre.
De muszáj pár gondolatot megengedjek, hiszen rólam már sokszor leszedték a keresztvizet, hogy túl durván, bántón, sőt paraszt módon, megkeseredve, esetleg irigy módon, pár apróságot kiemelve, fejtem ki a véleményem, pedig úgy érzem, mindig korrekt és haszon reménye nélkül próbáltam véleményt alkotni.
Azért el kell ismerjem, sokszor nem voltam finom, sőt...
Amit most leírtál, kiemeltél azzal semmi gond, Sren, Viszont megfeledkeztél a történet mögött álló emberről. Legázolhatunk egy adott írást, sőt egy egész alkotói korszakot. De miért kell azt is belekeverni azt is, aminek ehhez semmi köze.
Mi másra gondolhatnánk, vagy gondolhatna egy külső szem, mint rivalizálás, féltékenység, stb... Ami teljes mértékben átcsap személyeskedésbe.
Szóval ennek nem látom értelmét, oltsd le, ha megérdemli, de ne csinálj úgy mint egy csalódott, nélkülözött és megkeseredett író. Az én vagyok, ezt hagyd meg nekem.
És töröljétek a kommentedtől kezdve a dolgokat.
Ha nem voltam érthető, privátban beszéljünk.

na ja (Obb)

cs, 2019-01-03 13:55 polgarveronika

polgarveronika képe

Nem olvastam az írást, mert túl hosszú nekem.(egyébként az a tapasztalat, hogy a net-es közlések egy bizonyos terjedelmen túl többnyire értékeletlenek maradnak, mert igen gyötrelmes a szemnek. hacsak nem olyan, hogy a székhez ragasztja az ember fenekét, és ha kifolyik a szeme, akkor is végigolvassa.)
Én azt javasolnám, ha olyan a szöveg, hogy megengedi a tördelést, akkor inkább több részletben érdemes kitenni.
Ami pedig Sren hozzászólását illeti: mindig nagyon értékesnek tartom a véleményezését, mert jól beledöf a lényegbe, de most ez elmaradt, inkább csak szemezgetett -főleg talán az utolső bekezdésekből-, és így tartalmi, érdemi javaslatot nem kapott a szerző. Kár.
Abban egyetértek Kentával, hogy bizony bármilyen gondosan is olvassa a szerző a szöveget, mégis beragadhat néhány elütés. Ezért nem kell a fejét venni.
Magam is dolgozom kiadóknak szerkesztéssel, és nem győzöm gyomlálni az elütéseket (sajnos néha durvább dolgok is beköszönnek), és ennek dacára előfordul, hogy mégis találok benne hibát még a második korrektúraforduló után is. Nem beszélve a saját terméseimről, ahol tényleg azt látok bele, amit akarok.
Szóval, nem tragédia az az egy két mellé ütés, ezért vannak a jószemű vadászok itt a körünkben.

Üdv:
Vera

 

_______Tertium non datur ______

cs, 2019-01-03 17:03 Kentaur

Kentaur képe

Nekem a nyolc oldal az a határ, amikor már kettészedem, ez pont alatta volt, azt tapasztaltam, hogy ha jó a sztori, hét oldal még épp lecsúszik.
Ezek a hülye elütések meg olyan dolgok, hogy szerintem tényleg mindenkivel megtörténnek, de pláne velem, a diszgráfiással. A szar az, amikor értelmes elütés van, tehát word nem húzza alá, min a kéve-kávé, vagy eleve egy bonyolultabb szókapcsolat, amit a word nem ismer, és aláhúzza, ilyenkor aztán esélyed nincsen, elolvashatod te a sajátodat százszor is, mind a százszor azt fogod olvasni, amit írni akartál. :-( Anno a szakdogámban már beállítottam, hogy "kategorizáció, kategorizációs"-st ismerje már föl a word (arról szólt a dolgozat, szóval nyilván kismilliószor szerepelt mindenféle ragozásban), de még így is akadt benne az ötödik átnézésre is pár kategorciázió és kategocicáziós. :-D Pedig két professzor nézte át ráadásnak.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

cs, 2019-01-03 14:06 Angi

Angi képe

Szia!

Jelentem végigolvastam, még azt is mondhatom, hogy odaragasztott a székhez, és ez főként a szerkezete miatt történt. Szeretem/érdekesnek tartom a több szempontból megírt történetet (egyszer majd talán nekiugrok én is egy ilyennek). Ez a része működik, nekem átjött a különböző karakterek személyisége.
Ami nem tetszett, az a történetben a szerelmi szál. Valahogy nem hittem el, hogy szerelmesek lettek mindhárman, ráadásul egyszerre. Annyira, hogy későbbi életükre is hatással van az az egy éjszaka. Talán mert túl hirtelen jöttek az események; kicsit még kapkodtam is a fejem, hogy most akkor mi is történik.

cs, 2019-01-03 16:44 Kentaur

Kentaur képe

Köszönöm az olvasást, Angi. A szerelem leírásával mindig voltak gondjaim, ezért is kerülöm a témát általában. Különösen nehéz volt itt, ahol pont a szerelem eslő látásra toposzát veszem elő, ami alapból egy hihetetlen, valószerűtlen dolog, még akkor is az, amikor veled történik. :-D Másnál meg aztán végképp nem hiszed el. Legalábbis a mai korban nem, mert régen ezen senki nem akadt fenn, lásd Shakespeare Rómeó és Júliáját, ahol egyetlen éjszaka után döntik el, hogy összeházasodnak, és ekkor még nem voltak közelebb egymáshoz két méternél. És ez akkoriban totál hiteles volt. Bezzeg ha manapság három hónap után azt mondod, hogy összeházasodnál valakivel, elkezdenek az ép eszedért aggódni (velem így történt). Szóval igen, elhiszem, hogy ez a rész olyan hihetetlen, de tényleg van ilyen, és az pont ilyen hihetetlen, úgyhogy totál hiteles lett akkor, hogy hihetetlen. :-D :-D :-D
Az alapötlet annyi volt, hogy mi van, ha ez a fura, hihetetlen dolog, ami a szerelem első látásra, nem egy, hanem két másik emberrel történik meg egyszerre? És számít ilyenkor bármi is? Akárcsak a főszereplőim, én sem hittem ebben, és amikor ilyen történetekről olvastam/hallottam, nem hittem el. Aztán megtörtént velem is.
De ha van valami ötleted, hogy mitől lenne hihetőbb, szívesen fogadom, csak azt ne mondd, hogy bontsam ki lassabban, mert látod, már ez a hét oldal sok egy novellába, annyi kraft meg nincs a cuccban, hogy elbészélés legyen belőle.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

cs, 2019-01-03 17:52 Roah

Roah képe

Te kis jáng ádult! :D (Ezt muszáj volt, nem bírtam ki! :D ;) )

'Három az ágyban' - ne kérdezd, honnan jött, ezt a címet láttam első blikkre. :D

Megint elkapott, ha? A flow már csak ilyen, nem irigyellek - elkap, és kapkodsz, mert a fejedet nem bírja követni az ujjad, füstöl a klavi, és löki-löki, és száguld, tökkköm tudja, mennyivel, bele a sztoriba.
Frontálisan.
Ezt látom, ezt érzem.

Néhány kör alapos korrektúra után nem lenne baja, legalábbis amolyan-olyan baja, kápis, nekem az emóciós ábrázolással van aggályom, illetve hogy a közepe lehuppan, leül, lecsüccsen valahogy. Mintha lenne benne egy törés, ahol laposodik, holott...hát ahogyan haladunk előre, egyszerűen behúzták a függönyt, nem eresztett be a novella, egyszerűen olyan, mintha szemérmes lett volna, szégyenlős. (Tán emiatt szűkösebb benne az érzelem is? Merthogy a szerelem egy brutális kiszolgáltatottság, érzelmi tágulat, egy lelki panoráma, belátás a szívbe, szerintem.)
Érted, hova szeretnék kilyukadni?
Tehát szerintem a testiség ábrázolása sem az igazi, és a lelki sem. A kettő szerelem esetén, ezen fajta nemlátni -és-megszeretni tetten érhető pillanatában különösen jelentős, ugyanis azonos! A lelki és a testi érintkezés azonossága.
Számomra itt mindkettő (testi-lelki) elbírt volna még mesélést, bemutatást, formákat, nem csak maga a téma (erre még visszatérhetünk, ha gondolod) érdemel pőre őszinteséget, hanem a karakterek lelke is.

A témára kapsz egy ötöst.
A hangulatra egy másik ötöst.
Az írástechnikádra egy brutál combos hármas számú ötöst! Ez kurva jó lett, nagyon adja! A szemszögek közötti ugrások novellában, maga a megvalósítása, szerintem illik, harmonizál a sztorival, a szereplőkkel, sőt nálam még a nevek is idomultak hozzá. (Tisztelt felhasználók! Ha külső leírást visz egy szerző noviva, ergo van funkciója, feladata, az pont ilyesféle, mint ahogyan a fentebbi műben megoldotta az író, szerintem.)
Fogalmazás négyes/ötös, elütések hármas, stílusidegenség hármas-négyes.
És a szokásos: egyszerűen észre sem veszem a monitort, olyan rajtolásaid vannak általában a műveidben.

Igazából jól kicsesztél magaddal, Mucifej. :)))
Miután füstölgő ujjak alatt csapattad, állhatsz is neki javítani. :D

Ha lesz időm, szedjük ki a csunyáját a sztorinak?

Mit szeretnél? :))))

Van egy alkotás - vótröhögni?! :D -, ahol hárman pont a lelki részt működtetik, és a testi...ha nem ismered, hesszöld meg. ;)
Threesome - Édeshármas. Egy meleg srác belehabarodik egy hetero pasiba, egy csaj belezúg ebbe a melegbe, a hetero meg minden nőbe, egy dugásig - mindhárman mást akarnak.
Összeköltöznek.

"- Kapirálliiis...! De gyönyörű szó! Ka-pi-rál-lis...! Mondd még egyszer!"

https://www.youtube.com/watch?v=4klWQ6Iud_o

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2019-01-03 18:47 Kentaur

Kentaur képe

Kapjuk szét, Roah, naná! :-) Tudom, hogy nem tudom ezt a szerelem-ábrázolást, mert amikor leírod pl., hogyan csinálsz piskótát, abból recept lesz, és nem élményleírás, nem tudom belerakni, hogy tojásragacs vagyok könyékig, meg a falról mosom a lisztet miközben hamisan dudorászok, és hogy előveszem a mérőedényt aztán elrakom a végén, mert már megint nem használtam, mert a piskótát azt Érzed, és nem méred... ha megpróbálom az ilyesmit leírni, pont azt érzem hiteltelennek. Az a kis részlet, ahol Ádám megfutamodik a húsz kilóval könnyebb srác elől, ott elkaptam a grabancát a dolognak, de aztán kicsúszott a kezemből, mert a SZTORI ugye, az nem engedte, az menni akart...

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

p, 2019-01-04 23:51 Kick Azyro

5

Szia,

nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a novellát, mert fontos témát boncolgatsz, még ha a célod csupán egy történet megírása volt is. Szerintem a szerelemhez minden embernek joga van, ahogy ahhoz is, hogy együtt élhessen azzal, akit szeret, és annyi emberrel, amennyit szeret. Az ideák szintjén ez nagyon egyszerű, de társadalomban élünk, és a túléléshez elengedhetetlen, hogy ne közösítsenek ki minket onnan. Márpedig, ha az életmódunk nagyon szembemegy a többség által elfogadottal, tulajdonképpen a túlélésünket kockáztatjuk. A szereplőid egyszerre két "halálos bűnt" követnek el: vonzódnak saját nemükhöz, és vétenek a monogámia szentsége ellen is. Biztos vagyok benne, hogy a monogámiára és a házasság intézményére egy jobb világból, ami talán el sem jön, középkori állapotokként hivatkoznánk.

A novella végig lekötött, szépen vezetted a szemem még ilyen késői órán is. Jó, hogy három nézőpont van, könnyíti az olvashatóságot is, és egyébként is jól áll, de nem aknáztad ki maximálisan. Van néhány következetlenség, nézőpontváltás, amikor egy Ádámos bekezdésben Gergő gondolataira váltasz, és fordítva.

A befejezés tetszik, hiszen igazából három van belőle, háromféleképpen nyomorította meg a főszereplőket az igazi szerelem hiánya. A szerelem misztifikálása megbocsátható, és összességében a vége is: az, hogy nem kerül sor valódi konfliktusra. Azzal, hogy Lia előrelátóan megakadályozta a hármas kapcsolat folytatását, kiiktattad a külvilággal való konfrontációt, amit egy hosszabb műből halálos vétek lett volna kihagyni, itt viszont működik enélkül is: a végkifejlet még sötétebb, hisz meg sem próbálták, pedig mindannyian érezték, hogy ez valami különleges. Bele is rokkantak, és ezen még Rim Ramin Singh sem segíthet.

A terjedelemhez képest kevés a hibád, egy komolyabbat emelnék ki.

"a fiatal férfi épp csak túl volt azon a koron, amikor „srác” jelzőt már levethette..."

Nem a névelő hiányára gondolok a srác előtt, hanem vagy "abban a korban volt, amikor a srác jelzőt már levethette", vagy "túl volt már azon a koron, amikor srácnak nevezhették volna."

Mindent összevetve, megérte fennmaradnom ezért. Kimondottan jó. Ötös.

szo, 2019-01-05 16:35 Kentaur

Kentaur képe

Köszönöm az olvasást, Kick (vagy Azyro?) és örülök, hogy valaki a mondanivalót is felhozta, mert néha már-már az az érzésem, hogy kiöntjük a gyereket is a fördővízzel, ha érted. :-D
Bizony, a két "halálos bűn" a lényeg, ezért mondja Gergő, hogy a biszexeket még a melegek is utálják, és ez az álszent társadalmi probléma, ami valójában tönkreteszi a szereplőket, és amivel nem tudnak mit kezdeni, amit nem győzhetnek le, éppen ezért még a lázadás luxusa sem megengedhető, marad a védekezés, ki így, ki úgy: az egyik tudatos felejtéssel, a másik nem fogadja el és reménykedik a végsőkig, a harmadik pedig elmenekül, hogy rájöjjön, "minden kricsmi ugyanolyan, még ha lokálnak is hívják".
A kimelet mondat tényleg jobban hangzik úgy, ahogy mondod.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

szo, 2019-01-05 09:04 bupber 81-Szomb...

egyszerűen észre sem veszem a monitort, olyan rajtolásaid vannak általában a műveidben. (Roah) – Nos megjegyezném, nem mindenki van így vele.
Szerintem, akár monitor, akár zörgő papír az első bekezdés nem vonzza az olvasást. Első bekezdés – 366 szó. Lehet, valakinek az írástechnikai ajánlatok unalmas olvasmány, de szerintem azért vannak, hogy összekapcsolja az írót az olvasóval. Nem boncolok olyasmit, mint: egy bekezdésben csak egy dologról beszéljünk, sorrendbe téve adagoljuk gondolatainkat, tételmondat stb.

A tagolás átgondolásával olvashatóbbá tehetnéd a szöveget.

Anno, olyasmi értelmezhetőséggel válaszoltál nekem, hogy a munka, a feszesség, elrontja az írást. Úgy kell azt, ahogy a szívből jön, ahogy a múzsa diktálja.
Az eltaszító megismétlés dacolásával is, én mégiscsak azt tartom, hogy fárasztó munka nélkül az életben semmit nem lehet elérni. És az is lényeges, hogy a munkában folytonosságot tartsunk. Nem mindegy, hogy egy könyvbe befektetett kétezer órát csak úgy hébe-hóba tesszük, mondjuk hat év alatt, vagy napi nyolc órával.

Szerintem itt pont a feszesség, az egyszerűség hiánya az, ami lehúz a szövegolvasás élvezetéből.
„Amikor egy hónapja szó volt arról, hogy Gergő kap egy kis tulajdonrészt a lokálból”
A mondatokba általában be helyezel több dolgot: időrendet, helyszínt, szereplőt, cselekményt.
Amikor szó volt arról, hogy Gergő… – nem kellenek az ilyesmik, mint „egy hónapja”, csak feleslegesen megtölti és elfárasztja az olvasót.

Azt íród íróműhely, és azt várod, hogy úgy működjék az oldal, mint egy íróműhely. (kinél rendelhető a kávé? :)) – egy igazi íróműhelyben sok minden elhangzik, én is mondok:
Első bekezdés, első mondat. Kiemelek belőle: „hogy bárhol megemlítette, hogy a barátaim” – gondolom, nem kell tovább kommentáljam.
Tovább: „ mindenki azonnal kapott a lehetőségen” – az azonnal kihúzható. Sőt ha átfogalmazod a kezdve szó is kimaradhat. Szerintem az ilyen – azonnal, később, aztán, kezdve, nagyon, minden stb. – töltelék szavakból minél kevesebbet használunk, annál élvezhetőbb az olvasás.

A főnöktől a takarítóig mindenki kapott a lehetőségen. – A vizes lepedő már énrám is nemegyszer rám volt húzva: Ne írjam át! – sajnálom, ha elvétem azt a pontot, ahonnan az átírás kezdődik. Én csak véleményem mutatom a műhely asztalán. Tudod, Karinthy: hetvenkilenc szóból huszonnégyet.
„Oldalt felnyírt, tüsi hajához ellenpontozásképp mindig nagyon elegáns, egyben nagyon egyedi ruhákat viselt.” – szerintem vedd ki a veszőt a tüsi elől. Vagy felsorolást akarsz? Egy oldalt felnyírt haj, egy tüsi haj?; vagy egybe: oldalt felnyírt tüsi haj.
Ha az ellenpontozást ebben az értelemben használod, akkor szinonimája lehet a kontraszt, mert az ellenpontozásképp mást is jelenthet. Egyáltalán: milyen pontra gondolsz.

„mindig nagyon elegáns, egyben nagyon egyedi ruhákat viselt.” nem szokás írásban kihangsúlyozni, hogy valami nagyon ilyen, vagy kevésbé olyan. Mindig – tényleg, le sem vetette magáról?
– Elegáns, egyben egyedi ruhákat viselt. – esetleg, ha túl száraznak találod, akkor megjegyzem, a hangulatot nem a mondaton belüli szavak száma adja.
Nincs értelme, hogy tovább menjek. Az én ízlésem után sok mondat állna pirosan, de úgy gondolom érthető a véleményem: nagyobb feszesség tenné élvezhetőbbé a novellát, húzogatni kéne belőle.
Esetleg jelezd, ha frissíted.
BÚÉK!

szo, 2019-01-05 10:05 Roah

Roah képe

Laci...! :)))

"egyszerűen észre sem veszem a monitort, olyan rajtolásaid vannak általában a műveidben. (Roah) – Nos megjegyezném, nem mindenki van így vele."

Ez nem egy verseny - noha úgy fest, a hosszúsága ellenére még te is bele - vagy tán végig -, olvastál, húz befelé úgy a sztori, hogy észre sem veszed. Erről beszélek, erről a jelenségről. :)))
Kentának az egyik sajátos és meglehetősen értékes írói tálentumának tartom ezt, ami szerintem nem is tudatos nála, egyszerűen bebikázza úgy a novelláit elejét - brutálisan fontos a felütés ebben a szakmában, szerintem! -, hogy a terjedelmet nem észlelem - másokra, más olvasóira sem nagyon jellemző -, és a monitoros olvasásnál, nemnyomtatottnál, sok-sok utómunkálat előtt állva (!) szerintem nem kis teljesítmény.

A szerző és olvasói is leszögezték, hogy van még vele munka, pont azért van itt a novella, hogy csapatmunkában, csapatmunkával, tegyék csak össze a felhasználók a tudásukat, amiből gyakorlatilag Mindenki csak profitálhat.
Profitál a szerző, profitál az is, aki dolgozik rajta/vele - szerintem ez a Karcolat Szellemi Ereje, mondhatni, vérbősége.

Ettől a novellától függetlenül az a tapasztalatom, hogy az oldal felhasználói, műhely lévén, a pörfekt sztorikhoz nem is szólnak hozzá, mert mit is mondhatnának...?
Szóval a magam részéről nem is tartom akkora bajnak, ha van, vagy marad egy sztoriban hiba, elütés, javításra váró mondat, írásjelek, szerkezet - vagy amit én éreztem ezúttal, hogy érzelmi-ívet hiányoltam, vagy gyengének találtam, jól megmunkáljuk/megmunkálhatjuk tugedör.

A felhasználók, azok, akik kiveszik a részüket ebből a megmunkálási folyamatból, a művek - ergo Red Kentaur műve is -, alkotási, javítási metódusából a szerzővel karöltve tanulnak, tanulhatnak, fejlődhetnek, és minekutána elmondhatom, hogy a Karcolat Irodalmi Megszállottak gyűjtőhelye, még élvezik is ezt az egész 'munkát'.
Buliznak.
Komoly képpel.

Szóval vár még erre a novira pár kör javítási munkálat, de őszinte leszek: én örülök, hogy nem egy kiherélt, vonalzóval és szögmérővel elkövetett valami, amit úgy hívok, 'Taft Hatás', amire alig emlékszik a közönség, én örülök, hogy a hibás elütések, a kapkodás, a gyorsaság teli van szenvedéllyel, tökéletlen, de saját hanggal, örülök, hogy Red Kentaur máig idehozza a műveit, hogy mind munkáival, mint felhasználói tevékenységével kiszolgálja a portál szellemi világát, és örülök annak is, ha ragaszkodik a marhaságaihoz, a képeihez.

Türelmet kellene vennie a vaterán, akcióba.

Türelme nincsen, vagy legalábbis nem annyi, mint amennyi kellene neki.

Miután egy másik dimenzióban követi el a novellái nagy részét, nem tudatosan ír - szerencsére! -, tudatos javításhoz (!) nincs elég türelme.

Igénytelennek tűnhet az elütések végett a nyelvezete, a szöveg, pedig csak a szerző nem bír várni - a sztori nem hagyja békén, egyszerűen meg akarja magát mutatni.
Elütésestül, elírásostul - de őszinte, orig hangon, sajátos mesélőkével.

Ha lesz időm, darabokra szedem neki, mert igényli, ezt (!) kéri - beteg állat! :D -, és soha sem beszél a levegőbe.
Rendkívül hálás - perverz! :D -, és ha javítást kér, nyilvános javítást kér, megköszöni, örökké megköszöni, megfontol, még akkor is, ha nem bólint mindenre.

Megvitat, érvel, alkuképes, de van, amihez tíz körömmel, fogsorral, szívvel-lélekkel ragaszkodik - joga van hozzá, miért ne tehetné? Talán pont azért tart ott, ahol, mert mindig voltak olyan irodalmi részei a szellemi anatómiájában, ami hozzájárult a Red Kentaur-stílhez, Red Kentaur-világhoz.

Frissítés?

Nem fog. :))))

Ugyanis arra is képes, hogy egy novella hibáit eredetiben hagyja - a Karcolat felhasználóinak, hogy össze tudják pattintani a hozzászólásokat a publikált művel, vagyis az elhibázott részekkel, szavakkal, mondatokkal, a javaslatokat megőrzi a közösségnek.

Ennyi volna, Laci. :)))

Pacsi! ;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

szo, 2019-01-05 14:07 bupber 81-Szomb...

Eszembe se jutott volna versenyek nevezni.
Én az olvashatóságról akartam beszélni. A hossza és a monitor. Volt róla szó itt.
Te csak jól tudod, a hossz nem zavar engem, legyen mit olvasni. A hibákra se vagyok kényes, úgy egész a lánc, hogy író-szerkesztő-lektor-olvasó.
Csakhogy van egy olyan érzésem, hogy az a stil, amit hosszan magyarázol, esetleg akkor jöhet át nekem, ha behunyom szemem, valaki begyakorolja az olvasást, aztán gyorsan felolvassa. Akkor talán nem lesz időm elgondolkodni milyen a „jóféle” bor a narrációban vagy hogy lehet „kicsit” valaki után menni. Meg hasonló képek.
De felejtsd el, amit mondtam.

szo, 2019-01-05 16:55 Kentaur

Kentaur képe

Köszönöm a véleményezést, Laci.
"egy bekezdésben csak egy dologról beszéljünk, sorrendbe téve adagoljuk gondolatainkat, tételmondat stb." - ez igaz az esszékre, dolgozatokra, kutatói munkákra, de szerintem nem igaz a szórakoztató irodalomra. Ott a dramaturgiai szál vezet, a történés, a horgony, a szereplők és sok más egyébb határozza meg a tempót és a sorrendet, de semmiképpen sem kőbe vésett sablon, hogy akkor is így kell, ha akármi van.
"fárasztó munka nélkül az életben semmit nem lehet elérni." - teljességgel egyetértünk. Attól, hogy te másképp csináltad volna, attól még hidd el, hogy van benne munka.
"nem kellenek az ilyesmik, mint „egy hónapja”, csak feleslegesen megtölti és elfárasztja az olvasót." - ez látod, teljesen igaz, ki fogom húzni ezt az időhatározót. A többi, amit innentől mondasz, szintén megfontolandó, apróságok, de valóban egyszerűsítenének a dolgon, és én is mindig azt mondom, hogy ami nem hiányozna, az igazából nem is kell oda.

"Oldalt felnyírt, tüsi hajához ellenpontozásképp mindig nagyon elegáns, egyben nagyon egyedi ruhákat viselt.” – szerintem vedd ki a veszőt a tüsi elől. Vagy felsorolást akarsz? " - én úgy tudom, hogy két azonos szerepű (itt minőségjelző) jelző közé kell a vessző, mert jelzőhalmozás, de a helyesírás idevágó passzusa azt is kimondja, hogy a közlő széndéka a végső döntő: nem csak hogy oldalt felnyírt, de még tüsi is.
"„mindig nagyon elegáns, egyben nagyon egyedi ruhákat viselt.” nem szokás írásban kihangsúlyozni, hogy valami nagyon ilyen, vagy kevésbé olyan. Mindig – tényleg, le sem vetette magáról?" - ezt nem látom zavarónak, és ilyenkor megengedett az ésszerűségre hagyatkozni is: nyilván akkor mindig, amikor épp nem volt meztelen.

Mint Roah is említette, nem szoktam itt átírni a novellákat, csak a saját gépemen, itt több okból is úgy hagyom, egyrészt ha valaha türelmemet veszteném egy kezdővel, elég csak megnéznem a régebbi írásaimat, hogy én se voltam/vagyok jobb a Deákné vásznánál, másrészt szerintem szörnyen zavaró lenne egy tökéletesre szerkesztett novella, alatta a hibalistákkal és megjegyzésekkel, amikből már semmi sem látszik.

Minden esetre szerintem jó irányban haladsz a kritikák vagy véleményezés terén, mert most több olyat is mondtál, amit hasznosnak találok megfogadni.

BUÉK neked is!

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

szo, 2019-01-05 20:05 hamarjában

hamarjában képe

A kommentekből kiolvastam, miről szól a novella. Az igazság az, hogy maga a téma annyira nem az én világom, és isten bocsá nekem, nem is érdekel annyira, hogy elolvassam. Természetesen ez nem a te hibád, pusztán engem hagy annyira hidegen, hogy bele sem kezdek.
Szóval pusztán pár kommentben elkapott apróság amiért írok.

"Oldalt felnyírt, tüsi hajához" - ilyen esetben szerintem nyugodtan beszélhetünk szabad bővítményről, és értelmezőszerű viszonyról, ezért ilyenkor nem kell vessző, de természetesen, ahogyan írtad, mindig az író dönt

„mindig nagyon elegáns, egyben nagyon egyedi ruhákat viselt.” nem szokás írásban kihangsúlyozni, hogy valami nagyon ilyen, vagy kevésbé olyan. Mindig – tényleg, le sem vetette magáról?" - ezt nem látom zavarónak, és ilyenkor megengedett az ésszerűségre hagyatkozni is: nyilván akkor mindig, amikor épp nem volt meztelen. - pedig zavaró, de nem a mindig szó, hanem a két nagyon miatt, alapból felesleges fokozni az elegáns szót, hiszen az eleve az átlagostól messzemenőkig távol áll, nem beszélve arról, hogy tényleg elég pongyola szó a nagyon, szó mi szó, érdemes átgondolni az átfogalmazást

na ja (Obb)

v, 2019-01-06 18:58 Kentaur

Kentaur képe

Ezzel egyetértek, hogy legalább az elegáns előtti "nagyon" mehet a levesbe.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

v, 2019-01-13 08:19 Indi

Indi képe
5

Mezei Olvasó, jelen!

Csak a történetről tudok nyilatkozni és a rám gyakorolt hatásáról, mert hatott és ha ez volt a cél, akkor gratulálok, teljesítetted!
Első blikkre én is azt mondtam, amit Kelvin;mindent a nők rontanak el, valaki állítsa meg! Aztán belegondoltam, hogy ezt a habos-babos kis trojkát kiteszem a való világba és mindjárt nem tűnt annyira elrugaszkodottnak a lány félelme.
Hogy létezik-e szerelem első látásra... Szerintem nem, bár, ha te azt vallod, hogy veled megtörtént, akkor nem én leszek az, aki megpróbálja bebizonyítani, hogy az nem is az volt. Én azt vallom, hogy első látásra a vágy létezik, amíg legalább minimálisan meg nem ismered ennek a vágynak a tárgyát, de hogy itt szerelmnek nevezed, nem zavar be, bármi is kötötte össze ezt a három embert nem végzett félmunkát, cserébe mindenki a padlón kötött ki.

Ez pedig; "Nincs mögötted semmi", ez a kép nem ereszt, már mennék vissza a hógömbömbe, amit közönyből építettem, de akkor bevillan ez a gondolat és minden "semmi", ami igenis ott van mögötte, de ugyanakkor milyen szép (?) lenne, ha ez tényleg így működne. Nos, ha szép nem is, de felszabadító.

Mezei olvasóként, aki semmit nem fog hozzátenni a fejlődésedhez, azt mondom, nekem ez öt csillagos karc volt, mert már másfél napja azon kattogok, hogy lehetett volna mindenkinek jó, egy ennél elfogadóbb világban.

----------------------------------------------------------

"Nem vagyok sznob. Kérdezz meg bárkit. Úgy értem, bárkit, aki számít." (Simon Le Bon)

"Egy gödör ásását leszámítva kevés dolog van, amit rögtön legfelül lehet kezdeni" (Harry Lo

v, 2019-01-13 11:35 Kentaur

Kentaur képe

De rég láttalak erre, és de jó, hogy jöttél!
Kifejezetten üdítő a "mezei olvasó" véleménye, mert ugye végül is nekik készül, mégha egyelőre a műhely-szakaszban is van. Külön örülök annak, hogy belegondolva igazat adsz Leának, mert tényleg bármelyik másik "tabu" megszegését előbb megbocsájta a társadalom, de a monogámia megszegését soha. Először is nem hiszik el, általános az a hozzállás, hogy a biszexuális "csak nem akar választani", meg "csak még nem találta meg a megfelelőt", melegek részéről: "ő választhatja a normális életet is", és a kedvencem: "csak össze van zavarodva". És akkor ezek még csak a teljességgel jóindulatúak voltak, el lehet képzelni a gyűlölködőt... Modern korunkban már beszélünk a melegekről, még a tanszszexuálisokról is, de a biszexuálisokról mélységes kuss van.

Szerelem alatt egyébként sokmindent lehet érteni, régebben én is a kötődést hívtam szerelemnek, tehát amikor megsimered a másikat és megszereted, de valóban van olyan, ami túlmutat a vágyon és első pillanatban kialakul: valószínűleg hormonlöket indítja be, és ha utána nem társul hozzá kötődés, akkor el is múlhat. Az érzés minden esetre az, hogy már ismered is a másikat, valamiért azonnali a teljes bizalom és a feltétlen odaadás, és működik az, ami csak gyerekkorból megmagaradt barátságoknál: ha hajnal kettőkor felhívna, hogy megölt valakit, te csak annyit kérdeznél, hogy ásó van, vagy vigyél? :-D

Örülök, hogy erre jártál, és hogy tetszett.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.