Kalamona

Azon a nyáron nem volt szél a városban. Márpedig a szél olyan, mint a szeretkezés: nem is képzeled, mennyire tud hiányozni, míg egyszer csak nincs több belőle. Azon a nyáron többször beharangozták a szmogriadót, és bár a hőmérő higanyszála ritkán szökött harminc fok fölé, a meleg mégis elviselhetetlen volt. Fülledt, áporodott. Ilyenkor az ember már tekereg kínjában, minden ruha kényelmetlennek tűnt, és a hűsítőnek remélt víz állott. Két hónapja nem esett egy csepp eső sem, a levelek kókadtan, porosan csüngtek a fákról, de még az utcákat, lépcsőket, korlátokat is por lepte. Ez nem olyasmi, amit az ember észrevesz – egy kis por, túl finom is ahhoz, hogy föltűnjön. De én rájöttem: annyi légmozgás sem volt, hogy a porszemcséket a levegőben tartsa.
És azon a nyáron keresett meg a fiú. Tamásnak hívták, és valójában közelebb állt a harminchoz, mint a húszhoz, de akkor is csak egy srác volt. A pólóját képregény-kockák díszítették, deszkás nadrág egészítette ki a szerelést és tornacipő, aminek még sosem volt rendesen bekötve a fűzője. De a legtöbbet mégis a srác szeme mondott; ártatlanságot, csodavárást. Egy kávézóba beszéltünk meg találkozót, és leültünk a ventillátor elé, ami hiábavalóan próbálta felkavarni az állott levegőt.
– Maga olyan izé, nem igaz? – tért rögtön a lényegre a fiú.
– Gondod akadt egy különleges teremtménnyel? – kérdeztem vissza.
Nem mintha nem látszott volna rajta, az örökifjúnak kalibrált arc olyan kelletlenül viselte legfrissebb vonását, a koravénséget, mintha egy rózsán hirtelen szőr nőne. Láttam már eleget ezt az arckifejezést. A legtöbbször hullákon.
– Ja – válaszolt Tamás. – A csajom az, Flóra. Vagyis inkább én vagyok az ő pasija, ha érti a különbséget.
– Mesélj el mindent! – dőltem hátra.
– Fél éve járunk, és két hónapja hozzá cuccoltam. Korábban nem is nagyon volt gond, tudja, csak olyan kis hepajok, amik minden kapcsolatban. Hova mész, kivel voltál, szeretsz-e még, meg a többi csajos baromság.
Erre csak a szemöldökömet vontam fel, ki vagyok én, hogy megmondjam a srácnak, hogy ez a tinifilmekből vett duma rohadtul nem igaz a valódi nőkre? Szegénykém valószínűleg még egyet sem látott közelről.
– Volt pár húzós dolga is persze – folytatta a srác. – De tudja, azt hittem, hogy olyan izéje van...kedélyingadozása a depi miatt.
– Depresszió?
– Hát persze, minden kiscsaj depis. Tudja, nyálas versek meg ilyesmi.
– Értem. – Ezúttal még a szemem sarka sem rándult meg. – De aztán rájöttél, hogy mégsem depresszió?
– Ja. Merthogy frankón nem emlékezett dolgokra. Nem csak hisztiből úgy csinált, hanem inkább mintha nem is ugyanazzal a csajjal beszélnék, sőt…
– Néha mintha nem is nővel beszéltél volna, hanem férfival? – segítettem.
A fiú bólintott, és enyhén elvörösödött. Már értettem, miért nem hagyta ott rögtön: valahol bejött neki ez a szituáció, de ezt persze ő sem tudta. Nem akarta tudni.
– És voltak még fura dolgai – sietett Tamás új témára térni. – Például egyszer sétáltunk, ő meg hátrafordulva magyarázott valamit, aztán megtorpant. Tudja, mintha tudná, hogy van előtte valami.
– És volt előtte valami?
– Nem. Kikerülte azt a helyet úgy, hogy oda se nézett. De nekem fura volt, tudja. Csak hetekkel később olvastam róla véletlenül, hogy pontosan ott állt egy kőkereszt, azon a helyen. Ötven évvel ezelőtt átrakták máshova. Meg ott voltak az ajándékok…
– Mindig az, amire vágytál. Akkor is, amikor még magadban sem fogalmaztad meg.
– Pontosan! Maga aztán vágja a témát!
– Igyekszem. Rövidítsük is le. Néha eltűnt, és sose mondta meg, merre járt, egyszer örült valaminek, később rühellte, mondott valami fontosat, aztán azt állította, hogy ilyesmi sose hagyná el a száját…
A srác olyan hevesen bólogatott, hogy elálló füle szinte csapkodott belé.
– Egyetlen növény sem marad meg a közelében – folytattam. – És képtelen bármit alkotni, még egy rántottát sem.
– Most hogy mondja…
– Akkor ugorjunk is arra, hogy mit láttál vagy tudtál meg, amitől megjelentek azok az ősz hajszálak a halántékodon.
– Nebasz! – nyúlt oda a fiú. – De végül is mindegy.
– Igen, kisebb bajod is nagyobb ennél. Szóval?
– Szóval egyre többet voltam Flóránál. Nagyon állat lakása van egy régi víztoronyban, amit helyrepofoztak. Aztán meg már haza se nagyon mentem, nem hívnám igazi összeköltözésnek.
– Ott ragadtál, mint légy a hálóban.
– Ja, nagyon úgy! Azt mondta, övé a második emeleti lakás, alul a lépcsőház van meg tárolók, aztán egy üres lakás, fentebb meg nem tudja, kik laknak. Engem meg nem is érdekelt, tudja? Sose láttam szomszédokat, de amúgy se nagyon dugtuk ki az orrunkat, ha nála voltunk.
Ennél a pontnál a srác ismét elvörösödött. Valószínűleg még szűz volt előtte.
– Kulcsot valahogy sose sikerült másoltatni – folytatta. – Mindig megvártam a ház előtt, ha hamarabb értem oda, vagy addig elmentem bevásárolni. Az első gyanús dolog az volt, amikor egy este egy csomó cuccal mentem oda, és amikor kipakoltam, azt mondta, most elmegy itthonról, de csak egy órára. Miután lelépett, rájöttem, hogy valami benn maradt a kocsiban, úgyhogy leszaladtam érte. Az ajtókat kitámasztottam egy kartondarabbal. Amikor visszatértem, láttam, hogy az alsó lakásban ég a villany. A lépcsőházban pedig ott találtam Flórát. Kérdeztem, mit keres ott, ő meg azt válaszolta, hogy a szomszédoknál volt. Mondtam, hogy de az a lakás üres. Erre azt válaszolta, hogy ja, igen, nem laknak benne, de a tulaj most itt volt. Nem kérdeztem többet, de amikor visszamentünk a lakásba, rögtön kimentem a külső körfolyosóra azzal, hogy elszívok egy cigit. Elsétáltam egy darabot, és áthajoltam a korláton, hogy rálássak a lenti ablakokra. Semmi fény nem szűrődött ki, a bekötőúton pedig csak az én autóm parkolt, ahogy mindig, sehol semmi mozgás. Pedig az alatt a fél perc alatt nem mehetett el a tulaj.
– És mikor találtad meg a kulcsokat? – szóltam közbe.
Tamás egy darabig csak elnyílt szájjal meredt rám, aztán némán felállt, és kiment a mosdóba. Gondoltam, adok neki öt percet, hogy összekapja magát, de szerencsére két perc múlva már vissza is tért. Nagyon igyekezett úgy tenni, mintha természetes szükségletei szólították volna az imént. Lazának tetsző mozdulattal visszaült a helyére, és úgy folytatta, mintha abba sem hagytuk volna:
– Csak tegnap találtam meg a kulcsokat. Nemsokára lesz az öcsém diplomaosztója, és úgy emlékeztem, az ünnepi cipőmet is átvittem valamikor. Szóval kerestem a cipőtárolóban, és arrébb dobtam a barátnőm téli bakancsát. Megcsörrent benne valami. Tudja is, hát szóval nem ragoznám. Rögtön arra gondoltam, hogy itt valami suskus van, eszembe jutott az üres lakás. Gondoltam, kipróbálom. És naná, hogy az egyik kulcs nyitotta az ajtót. Bementem és körülnéztem. Na most Flóra lakása olyan otthonos volt, tudja, aranyszínű, faragott székek, meg színes szőnyegek, nagy tükrök, ilyesmi. Az az üresnek mondott lakás is be volt rendezve, de egészen máshogy. Nehéz elmondanom, de olyan érzésem volt, mintha valami alapvetően hiányozna. A bútorok drágának tűntek, brokát, bőr, sötét fa. De a falak csupaszok voltak, sehol egy kép, egy dísz vagy fénykép. Minimalistának mondanám, de nem azért, hogy szép legyen, hanem mintha a tulajnak egyszerűen nem jutott volna eszébe, mitől lesz otthonos egy hely. Semmi nyoma családnak, barátoknak, hobbinak, de még érzelmeknek sem. Mintha valaki emberré tenne egy varánuszt, aztán meg rábízná egy lakás berendezését. Nem értettem, hogy miért van a barátnőmnek kulcsa egy idegen ember lakásához. Talán egy szeretőre gondoltam volna, ha nincs ott a többi kulcs…
– A fenti lakásokat nyitotta?
– Igen. A fölöttünk lévő megint másmilyen volt. Itt már igyekeznem kellett, mert nem tudtam, Flóra mikor jön vissza. És az a hely… Egyszerűen átláthatatlan volt. Nem igazán rendetlen, hanem inkább… esetleges. Mint mikor nemrég költöztél, és még semminek nincs helye. Csakhogy itt rengeteg cucc volt kipakolva, mintha a tulaj folyton elfelejtené, hogy mire valóak a dolgok, és csak úgy lerakná őket az első szimpi helyre. Láttam egy jégkocka-tartót egy hatalmas üvegvázában, a csillárról nadrágszíj lógott, a szőnyeg közepén egy használt pohár, a dohányzóasztalon viszont egy vécékefe. Kaotikus, rendszer nélküli, de tiszta, tutira nem trehányságból volt ilyen. De leginkább az sokkolt, hogy megpillantottam a barátnőm egyik farmerját a sarokban. Kezdtem belefáradni ebbe az egészbe, arra gondoltam, hogy egyszerűen visszamegyek Flóra lakásába, és megvárom őt. Kell lennie logikus magyarázatnak. Talán valami gondnok-bejárónő féle, bár az otthonosan ledobott farmerra az sem stimmelt. De szerettem volna, hogy legyen magyarázat, azt hiszem, bármilyen nyakatekertet elhittem volna. Ki is mentem onnan, de a folyosón föltűnt valami. Nem volt több emelet, de volt még egy kulcs a karikán.
– Gondolom, az utolsó lakást is megtaláltad.
– Meg, bár ez már csak a szerencsén múlt, vagy inkább valamiféle megérzésen. – A srác szeme ennél a pontnál üvegesen a messzeségbe révedt.
– Ez normális – igyekeztem megnyugtatni. – Ilyen helyzetben a legátlagosabb embernek is bekapcsol a természetfeletti-radarja.
– Elég ijesztő dolgok jutottak eszembe. Például az, hogy ha rajtakap, ahogy kutakodok…
– Akkor megöl – fejeztem be helyette. – De nem kapott rajta.
– Nem sokon múlt – sóhajtott hideglelősen.
– Akkor már rájöttél?
– Inkább úgy mondanám, hogy akkor hasított belém egy felismerés, amit nem akartam elfogadni. Félresöpörtem, de azért megfordultam, és visszamentem a káosz honába.
Elismerően bólintottam, a srác bizonyára azt gondolta, hogy a bátorságának adózom ezzel, pedig csak az lepett meg, hogy milyen költői hasonlat csúszott ki a száján az imént.
– Nem is tudom, miért, de egyenesen az egyik beépített szekrényhez mentem – folytatta Tamás.
– Már mondtam, bekapcsolt a radarod – szóltam közbe enyhe türelmetlenséggel, amit mindig kivált belőlem a birkák ámuldozása. – Megérzésnek hívják, és még te is rendelkezel vele, csak alapból nem sokkal többel, mint ami egy teáscsészébe szorult. Akkor viszont…
– Akkor egyszerűen tudtam, hogy mit keressek és hol – értett egyet a srác. Reméltem, hogy ezzel végre túljuthatunk a döbbenetén, amit saját maga felett érzett. – Kinyitottam a szekrényt, de nem láttam benne semmi különöset egy pillanatig, csak ruhák lógtak benne. Aztán beugrott, hogy éppen ez a fura. Abban a lakásban semmi nem volt a helyén, tehát nem logikus, hogy a szekrényben az van, aminek lennie kell. Félrehúztam a ruhákat, és mögöttük a falban ott volt a következő ajtó. Alig fértem át rajta, egy iszonyat szűk csigalépcsőhöz vezetett. Egy mukkot se láttam, és kapcsoló sem volt, az öngyújtómmal kellett világítanom. Fölbotorkáltam, és ott volt az utolsó lakás, a tetőtérben. Itt sem találtam villanykapcsolót, így meggyújtottam egy petróleumlámpát, ami az ajtó melletti asztalon állt. Az a lakás egy bunker volt, ezt azonnal láttam. Azért volt sötét, mert az ablakokra fémlapokat csavaroztak. Fémpolcok osztották fel a teret, és a polcokon minden, amivel akár egy világháborút is ki lehetne húzni. Konzervek, liszt, porlevesek, olaj, gázpalackok, több tartály víz. Az egyik sarokban azt hiszem, egy légtisztító-berendezést láttam. El nem tudom képzelni, hogy hozták fel mindezt azon a szűk csigalépcsőn. De volt ott más is… kémcsövek és fura üvegcsék, kis fémtartályok, szárított nővények a gerendákról lelógatva. Nem értek a növényekhez, de egy kis fémasztalon tutira gyilkos galócát láttam száradni. És ott volt Flóra kedvenc hajkeféje, pont a gombák mellett. Csak úgy ott hevert. Akkor már nem bírtam tovább tagadni… ebben végképp ráismertem. A paranoiájára, tudja? Amikor azzal nyaggatott, hogy kivel voltam, mindig volt egy olyan érzésem, hogy az nem féltékenység.
– Kalamona – suttogtam.
– Hogy micsoda? – kérdezett vissza a srác.
– Ez a valódi neve. De folytasd! Még van egy kevés, ha jól gondolom.
– Már nem sok. Ismét bekapcsolt a radarom, ahogy maga mondja. Tudtam, hogy csak perceim vannak, visszatettem a lámpát oda, ahol volt, elfújtam, és visszazártam az ajtót. Szinte lerohantam azon a rohadt csigalépcsőn, pedig azt se láttam, hova lépek. Ki az előző lakásba, eligazgattam a ruhákat a szekrényben, és spuri… a folyosóról fordultam vissza, hogy bezárjam az ajtót. Ledübörögtem a lakásához, vagyis az egyes számú lakásához. Az ajtó előtt megtorpantam. Meg voltam róla győződve, hogy már ott van. És tudja, hogy tudom. Ott áll az ajtó mögött vigyorogva, és várja, hogy benyissak. De aztán meghallottam az ajtócsapódást lentről. Bevágódtam, és rohantam a szekrényhez, hogy visszategyem a kulcsot a bakancsba. Hirtelen ötlettől vezérelve négykézlábra ereszkedtem a padlón, és amikor a barátnőm benyitott, akkor lassan feltápászkodtam. „Hát te meg mit csinálsz?” kérdezte, amikor megpillantott. „Fekvőtámaszoztam” válaszoltam neki. Nem tudom, hogy volt rá erőm, de még egy idióta vigyort is sikerült kivágnom hozzá.
– Ez már valami – mondtam őszinte elismeréssel. – Megmagyarázott mindent, a kivörösödött arcod, az izzadást, a torkodban dobogó szívedet…
– Ja. Pokol volt az az este. Próbáltam még csak nem is gondolni arra, amit megtudtam. Kiszagolta volna, én meg továbbra is biztosra vettem, hogy megölne érte. Az anyám mentett meg, felhívott, én meg azt hazudtam, hogy családi zűr van. Látatlanban is rühellte a családomat, így nem is akart velem jönni, mikor azt mondtam, át kell ugranom anyámhoz, és lehet, hogy ott is alszom. Akkor szerintem épp a földszinti lakóval beszélhettem, a varánusszal, mert nem is igazán érdekelte az egész.
A srác szeme ismét üvegessé vált, és a korábbi pirulás helyét halálos sápadtság vette át. Jobban csíptem az elvörösödő srácot, de nincs mit tenni, már soha többé nem lesz az az ártatlan kisfiú, aki tegnapig volt.
– Egy internetkávézóba mentem – folytatta Tamás. – Először a skrizoféniának akartam utánanézni, de tudja, valami belül azt súgta, hogy ennél többről van szó. Talán az a radar volt az, és én nem kételkedtem benne. Aztán megtaláltam a maga hirdetését. Komolyan mondom, mintha valaki az imáimra válaszolt volna!
– Ebben biztos vagyok – mondtam a srácnak. Azt már nem tettem hozzá, hogy a hirdetésemre került egy kis zároló-varázslat; csak az láthatja meg, akinek szüksége van rá.
– Szóval tud segíteni?
– Igen és nem. Nem mehetek oda, hogy megoldjam a dolgot, és távolról sem tudok semmit tenni ellene. De te igen, ha követed az utasításaimat.
– Menjek oda vissza – hüledezett a fiú –, ehhez a… mit is mondott, micsoda?
– Kalamona, a szélkötő. De nem csak a szelet köti meg, elszív mindent, ami termékenyít, ami frissít, ami erőt ad, ami tovább visz. Elvesz mindent, amire szüksége van, szó szerint elszívja. Tőled a fiatalság kell, a lelkesedés, és talán a naivitás is. De kívülállónak lehetetlenség bejutni a palotájába… ami most egy víztorony, de hidd el, az a palotája. És az egyetlen dolog, amivel elpusztítható, ott van benn.
– Az egyik méreg a felső szobából?
– Lehetséges – bólintottam. Elképesztett, hogy a srác mennyire beletrafált a gondolatomba. – Igazából az a dolog a lényege, a szíve. Azt kell megkeresned és elpusztítanod. Én is úgy gondolom, hogy a legfelső szoba lesz az ő valódi arca, a szentélye, ezért ott lesz a szíve is. Talán az egyik üvegcsében vagy tégelyben, de bárhol máshol is lehet. Akármi is lehet.
– De akkor hogyan tudnám megtalálni?
– A radar, emlékszel?
A srác bizonytalanul bólintott.
– Nézd, nekem se tetszik, hogy egy civilt kell odaküldenem, de ha egyszer te vagy a hős…
– A hős? – nézett rám értetlenül.
– Hát igen, látom, hogy a Magyar népmesék nem volt a kedvenc olvasmányod. A Kalamona egyféle szörny, a mesékben kicsit hasonlít a gonosz sárkányokra, bár a sárkányok ezt kikérnék maguknak. A Kalamona megköti a szelet, és az eloldásáért cserébe egy szüzet követel magának. Már bocs. Szóval a mesében kétféle szereplő van még, az áldozat és a hős. Választhatsz, hogy melyik akarsz lenni.
Hagytam egy kis időt a srácnak, hogy az információ leérkezzen.
– Hamarosan vissza kell menned – folytattam. – Mielőtt még fals lesz az alibid anyáddal. Nincs valami fix programja a barátnődnek?
– Aerobikra jár délutánonként. Legalábbis én eddig azt hittem…
– Akárhová is megy, érkezz az indulása előtt negyed órával! És az isten szerelmére, nehogy eláruld magad valahogy! Kérdéseket fog feltenni, amikről azt se tudod, hova akar kilyukadni, de ő tudni fogja, ha sumákolsz.
– Igen, ezt már ismerem. Úgy kell hazudnom, ahogy máskor is hazudnék.
– Pontosan! Majd azt hiszi, hogy a szokásos, ártalmatlan hazugságokról van szó. Önts egy kis pálinkát a ruhádra, hogy piaszagod legyen, és ha faggat, legyél dühös! Hadd higgye, hogy kirúgtál az este a hámból, és azt titkolod. A másnapos kinézettel nem lesz gond, úgy látom.
– Ja, egy szemhunyást sem aludtam – sóhajtott Tamás kimerülten.
– Ha sikerült a dolog, azonnal gyere el onnan! És hozd el a szívét! Nem fog rögtön elpusztulni, hanem hazamegy a palotájába, és ugye te sem szeretnéd, hogy ott találjon?
A srác olyan zöldre vált arccal rázta meg a fejét, hogy bűntudatom támadt. De láttam én már a pillanatnyi sikerbe belefeledkezett hősöket. Inkább legyen halálra rémülve, mint halott vagy annál is rosszabb.
– Most menj! – bíztattam. – Ugyanitt várlak holnap reggel kilenckor.
Egy szó nélkül felállt és kitámolygott. Szerencsétlen azért keresett fel, mert azt remélte, hogy valaki meg tudja oldani a problémát. Valaki más. És én csak azt a terhet tudtam adni, hogy rajta múlik minden: az élete, valószínűleg mások élete is, és egy szörnyeteg elpusztítása.
Még sosem volt dolgom egy Kalamonával, de ezt persze nem árulhattam el a srácnak. Ha lett volna, sem tudnék mást tenni, mint várni. Egész éjszaka a jegyzeteimet bújtam, de a Kalamonáról alig találtam valamit. Viszonylag ritka szörnyeteg. Másnap reggel már nyitáskor ott ültem a kávézóban, de a srác nem jött el kilenckor, sem tízkor, sem tizenegykor. Felkerekedtem hát, hogy megkeressem a víztornyot, amiről a fiú mesélt. Csak két víztorony van a városban, de mind a kettőt üresen találtam. Nem úgy néztek ki, mint amiket valaha is lakóházzá alakítottak volna.
De én azért nem adom fel. Amikor az utolsó víztoronytól eljöttem, észrevettem egy apróságot: egy száraz falevél előttem lassan arrébb billent. Megnyaltam az ujjam és feltartottam a levegőbe: igen, újra volt szél.
De a közelben lesz egy másik város, ahol finom port fogok látni az utakon és a korlátokon. És találni fogok egy régi gyárüzemet vagy tornyot lakóházzá alakítva. Az egyik lakás egy átlagos lányé lesz, a másik olyan, mintha egy varánusz rendezte volna be, a harmadik a káosz hona lesz, a negyedik egy méregkeverő titkos bunkere. És lesz egy ötödik is. Képregényhősök lesznek a falon, és gördeszka az előszobában. Meg talán egy lógó fűzőjű tornacipő.

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (5 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2017-07-04 08:54 Kelvin

Kelvin képe

Tök szívesen élnék a novelláidban.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

k, 2017-07-04 12:50 Kentaur

Kentaur képe

Ez most nem tudom, bóknak vegyem-e. :-D
De annak veszem, bár elképzeltem, ahogy ott bolyongasz az egyik szürreális helyszínemen, ahol durva következményekkel jár a naivitás, és ahol kemény árat kell fizetni a nyitott szemmel járásért, és közben a fogaid közt sziszegve emlegetsz engem bizonyos meleg helyekre kívánva. :-D

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

k, 2017-07-04 19:52 Roah

Roah képe

Kapkodásban - csak szerettem volna, ha tudod, olvastam, imádtam, imádom, amikor ilyeneket mesélsz!
Ezt muszáj volt elhadarni.

Hm.

Történetek a...
...del diablo?

"Engem négyévesen megszólított az Isten
Egy igazi fegyvert adott a kezembe
Tudtam csak ő vigyázhat rám
Többet gyakoroltam vele mint egy szamuráj
Benne bízhatok, mindig az igazat mondja
Vele sírhatok, de az utat mutatja
Egy olyan szövetség, ami marad örökké
Fel nem áldozható, ő a legfőbb kincsem"

https://www.youtube.com/watch?v=o-7ETxsPiMY

"Sejtelmes erők laktak a gyerekben
Féltek tőle, látszik a szemekben
A húrjaim támadnak, sírnak a testekben
Hiába is véded ki, méreg a hangszerben
Nagy tömegeket itattam át vele
Hallod a dallamom, már tudod a nevemet
Hosszú az út, sebek a hátamon
Ezrek könnyei folynak a gitáromon"

A Kalamona is tart...hat a fiútól - talán szélcsendben a húrokkal nem bír, ellenben kinőhet a lelke.
Felénk sokféle hangon szelídítenek. :)))

Muchas gracias! :))))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2017-07-04 22:35 Kentaur

Kentaur képe

Köszönet, remélem, lesz még visszatérés alaposabb vesézésre. :-)

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

sze, 2017-07-05 06:40 Borika

Borika képe
5

Drága Kenta, ez elképesztően ütős, köszönöm az élményt. Szépen, hangulatosan megírtad, hoztad a szokásos profi színvonalat. Ha jól emlékszem, egyszer régen volt egy hasonló novellád (talán a sárkány szemszögéből?), azt is nagyon szerettem, és rögtön beugrott, amikor ezt elolvastam.
Csupán annyi észrevételem van – és ez teljesen személyes dolog – hogy a „hős” nyelvezete kissé ingadozó, az elején szlenges, vagány(kodó), aztán amikor narrálja a dolgokat át-átvált amolyan hivatalosabb beszámoló stílusába. És el tudtam volna azt is képzelni, hogy a srác legyen a mesélő, nekem úgy jobban átjött volna a karakterfejlődés, a „hőssé válás”, vagy esetleg az elbukás, de mondom még egyszer, így is nagyon bejön az egész, és mindent egybevetve, csak gratulálni tudok hozzá.
Komolyan mondom, az orromban éreztem a port, magam előtt láttam a fura szobákat, lélegzetvisszafojtva lopakodtam én is a titkos kamrában a sráccal – eh, nem ragozom tovább, szerintem neked forgatókönyvet kéne írni. :)
Ölellek.

"Járt utat a járatlanért el ne hagyj!"

http://hetedhetorszag.blogspot.com/

sze, 2017-07-05 08:17 Kentaur

Kentaur képe

A Sárkánytáncra gondolsz. :-) Csak ott a sárkány próba volt, nem gonosz szörny. Szeretem felhasználni a magyar mese és mondavilágot.
Hát igen, nehéz dolog mindig hátralépni, és hagyni a szereplőt, el tudom képzelni, hogy a hosszabb leírásoknál valamennyire visszalopakodott az író. Remélem, betudható annak, hogy a srác is elfeledkezik a vagánykodásról, ha belemelegszik.
A srác szemszöge lehetetlen, mivel bekebelezik. De azért párbeszédes, hogy mégis ő mondja el, mi történt vele.
Örülök nagyon, hogy tetszett, és jó, hogy visszajöttél kicsit hozzánk.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

cs, 2017-07-06 16:58 Dokesz

Dokesz képe
5

Ez fincsi. : )
Az utolsó harmada vagy negyede picit kidolgozatlanabbnak, laposabbnak érzik. Csak agy nüansznyival halványabb a professzionális első kétharmadnál, de lehet, hogy csak nekem, vagy csak a történetvezetés miatt jött ki ilyenre. Érdekelne a mesélő személye. Népmeseszörny detektív, vagy egy kissé fanatikus néprajzkutató? Sorozatnak készül, vagy csak a kalamona ihletett meg? Ha az előbbi, akkor szívesen olvasnék a terülj-terülj asztalkáról. : )

"Vihar hátán, sasok szárnyán
Hangunk messze elszáll"

cs, 2017-07-06 18:22 Kentaur

Kentaur képe

Örülök, hogy tetszett.
A mesélőt azért nem gondoltam jobban kidolgozni, mert Dunát lehetne rekeszteni a mindenféle szörny/vámpír/démon/egyéb vadászokból/nyomozókból. Félek, az enyém se lenne különb, bár ő csupán egy amolyan őrszeme a "másik oldal"nak, amibe beletartozik az elkanászosodott mindenfélék helyrerakása is. Hívhatjuk modern garabonciásnak, tudónak, látónak, táltosnak,őrzőnek, és ki tudja, még hány neve volt típusának a világ kezdete óta, és hány lesz még a végidőkig.
Na de tényleg nem róla szólna ez a mese, márpedig egy ilyen karakter akaratlanul is elvinné a történet fonalát.
Úgyhogy ja, a Kalamona ihletett meg, a Kalamonák, akik köztünk járnak, és akiket jobb szemmel tartani.;-)

Meséink és mondáink fontos üzenetet közvetítenek, amit szerintem nem szabad elfelejtenünk. Jobb nem elfelejtenünk.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

cs, 2017-07-06 19:02 Dokesz

Dokesz képe

A garabonciásokat én is bírom, annak ellenére, hogy az ördög az apjuk, és valamely boszorkány az anyjuk. Szombatonként üzekednek a Gellért-hegy körül. Legalábbis Krúdy álmoskönyve szerint. Én ilyet még nem láttam, szabolcsi vagyok. : ) Mindenesetre; légy résen, ezek a mindenféle gonosz szerzetek midig forralnak valamit!

"Vihar hátán, sasok szárnyán
Hangunk messze elszáll"

p, 2017-07-07 14:40 Kentaur

Kentaur képe

Hát, legalább nem panaszkodhatok, hogy kevés a hozzászólás! :-)
De azért majd ha elült a vihar, jó lenne egy szivárvány is.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

p, 2017-07-07 17:40 Roah

Roah képe

Tudod-e, ki az a Szélanya? :))) Vagy Szélanyó?
Felénk úgy tartják, egy barlangban él, és mindig van egy lánya*, akit tanít, hogy ő is Szélanyóvá váljék, ha eljön az idő. A szelet, ha békét akarsz kötni vele, nem szabad megtámadni, bántani, sem kést, vagy éles szerszámot felé vagy beledobni. Szélanya a legenda szerint, amit ismerek, ebben a barlangban őrzi, védi, irányítja a szeleket, a világ egyik tetején, de van egy történet, amiben a világ egyik végére gyűjti mindet; hurrikánt, tornádót, tájfunt, orkánt, forgószelet, szóval mindet.

Aztán van egy másik történet is a szélről, akit nem irányíthat senki. Jön-megy a világban és azon túl, nincs rá gyeplő, se kantár, se nyereg, nem lehet betörni, megtörni, önmaga ura - ha elfárad, egy elhagyatott házba tér nyugovóra, ott piheni ki fáradalmait. Amikor ezen időszak van, arra azt mondják: szél-csend. És alszik, alszik, nem zavarja a nyugalmát meg semmi.
Legalábbis az idők kezdete óta, míg egy nap, egy lány költözött be a házba - a szél létében először lakótársat kapott. Nem is tudta, mit kezdjen a látogatóval. Sokáig ismerkedik vele, cirógatja, lökdösi, hosszú ujjakkal fésüli a haját, nézegeti, áttologatja a bútorokat a házban, cibálja a függönyt, oda-vissza, a lány fél tőle, azt hiszi a Szélre, hogy egy kísértet. Egy éjjel szokatlanul közel kerülnek egymáshoz, Szél felfedi a kilétét lakótársa előtt - a vad szélbe beleszeret a lány, és úgy tartják, ha tikkasztó nagy hőségben hirtelen megcsap egy csiklandozó szellő, akkor kettejük valamelyik gyereke szaladt el melletted...

Aztán ott van a Kalamona.
A kishamis. Ha nem tud mozogni, megsemmisül. Az a gond vele, hogy egy szélkötő, lopja a szél erejét, és ha elpusztítod őt, akkor szelet is megölheted - úgy tudom, valójában ezért nem nyúlnak hozzá azok, akik végezni tudnának vele.

Szóval jön az a szivárvány - gyerekkoromban mindig azt gondoltam a szivárványról, hogy Isten mosolya. :)))
És tudom, hogy lógok még javítással is, amit teljesíteni fogok mihamarabb.
Megígérem. :)))

És ha már szeleskedtem akkor még egy ilyet beengedek az ablakon, hadd fújjon. ;)
Az örökkévalóságig, ahonnan származik. :)))

https://www.youtube.com/watch?v=xCD6zuimQgk

*azt hallottam, Szélanyó lányára azt hiszik, boszorkány. Ők ezt sértésnek élik meg, és mindahányszor boszorkányt kiáltanak, dühödt szelet szabadítanak el.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2017-07-07 16:54 Sednol

Sednol képe
5

Na, jövök, hozok neked szivárványt. Kicsit fekete-fehér, de szivárvány. :D

Csak szőrszálakat találtam, azokat is a szürkébb féléből.

Első, ami feltűnt, hogy „Azon a nyáron”-nal kezdődik az első két mondatod. Szerintem nem változtatna a mesélésen, ha a másodikban mondjuk, hónapot írnál.

„…a meleg mégis elviselhetetlen volt. ” – nem akarod ezt a voltot innen kiebrudalni? Írhatnád, hogy rátelepedett az emberekre vagy tudom is én. :D

„Ilyenkor az ember már tekereg kínjában, minden ruha kényelmetlennek tűnt, és a hűsítőnek remélt víz állott.” Mivel ez a mondat az előtte lévő magyarázata, szerintem a második tagmondat is simán mehetne tűnikkel.

„De én rájöttem…” – észrevettem, feltűnt a rájöttem nekem kilóg

„…a srác szeme mondott…” sugallt?

Itt volt az a pont, hogy érdekelt volna, miként talált rád a srác.

„– Maga olyan izé, nem igaz? – tért rögtön a lényegre a fiú.” Kell az a fiú. A felvezetésből és a mondanivalóból tudható, hogy a srác szólal meg.

„– És voltak még fura dolgai – sietett Tamás új témára térni.” A téma maradt, hiszen végig a barátnő és a furcsaságai vannak terítéken.

„Elsétáltam egy darabot…” fogalmam sincs, hogy ez így „darabot” helyes-e, de a darabon nem jobban illik ide?

„Semmi fény nem szűrődött ki, a bekötőúton pedig csak az én autóm parkolt, ahogy mindig, sehol semmi mozgás.” – Az első semmi fölösnek tűnik.

„…már soha többé nem lesz az az ártatlan kisfiú, aki tegnapig volt.” – lehet, túl fáradt vagyok, de én nem találtam arra utaló jelet, hogy mennyi idő telt el az eszmélés és a találkozás közt, így azt mondanám, hogy a tegnapig-ot lecserélhetnéd korábban-ra. A mondat is dallamosabbá válna.

Ezek tűntek fel. Ezek is csak azért, mert folyton szadiztatok. :D

A történet vitt magával, hozzád méltó munka.

Szerintem továbbra is használd a népmesei motívumokat vagy bármit, ami lassan a feledésbe merül, hogy az olyanok, mint ÉN utána tudjanak nézni, ezzel is újabb tagokkal bővítve képzeletük világát.

Csatlakoznék Dokeszhez: ez egy sorozat része, vagy csak egyszeri eset. Ha az utóbbi, tegyél ellene! :D

p, 2017-07-07 18:03 Kentaur

Kentaur képe

Az utolsót kivéve mind igazad van, Sednol, olyan apró kis szőrszálak ezek, amiket senki nem lát írás közben. Az utolsónál ezt írod:"lehet, túl fáradt vagyok, de én nem találtam arra utaló jelet, hogy mennyi idő telt el az eszmélés és a találkozás közt" -itt tényleg fáradt lehettél, mert a "mikor találtad meg a kulcsokat?"-ra a válasz az, hogy csak tegnap, utána el is meséli, hogy eljött az este, és az ájszakát egy internetkávézóban töltötte, azóta vissza se ment. :-)
A többit frissiben kijavítom az eredetiben! Köszönöm szépen!
A szivárványod olyan jól esett, mint egy korty hűsítő víz, mikor minden szél eláll.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

szo, 2017-07-08 15:26 Sednol

Sednol képe

Akkor tényleg fáradt voltam!

Az információ áramoltatás, amúgy is minden író sajátja. Mint jeleztem, már az elején utaltam volna rá, hogy miként és mikor ismerkedtek össze, de ez én vagyok. Te másként oldottad meg, én meg szépen elsiklottam felette.

Tanulság: fáradtan ne álljon neki az ember okoskodni.

Azért örültem,hogy nem hordtam sok hülyeséget össze.

szo, 2017-07-08 17:07 Kentaur

Kentaur képe

Sőt, Craz elkérte a Próbagoblinra, és oda már úgy ment, hogy 90% át lett írva ahogy te jelezted, talán ha egyet hagytam mégis úgy, azt hiszem, a voltot az elején, mert aztán arra a voltra épült a következő mondat, és ha az előzőből kiveszem, akkor meg oda kell egyet rakni, semmivel nem lettem volna beljebb. Aztán úgy voltam vele, hát egy darab csóri "volt" már csak elfér ott inkább, mint hogy aztán látszon a véres helye a szövegben.:-D

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

p, 2017-07-07 18:17 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

Kíváncsi voltam meddig nyújtod a "rétest", de végig olvastam, szóval épp a kellő mértékig.
Jól "elkalamonáltál" minket. :-)
Ilyenkor általában arra gondolok, hogy miért nem ilyen a valóság, mert akkor nem lenne szükség mindenféle tudatmódosító szarságra, hogy létezésünk sivárságát feledtessük. Kell a kaland, a varázslat az életbe, csak legtöbbször nincs.
A lényeg, hogy jó vót! E.

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen

p, 2017-07-07 18:22 Kentaur

Kentaur képe

Köszönöm szépen az olvasást! :-)
Hát akkor most biztos irigykedsz, mert nekem állandóan ilyenek pörögnek a fejemben, úgyhogy végigmozizom a sivár napokat, ha hagynak. :-D

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

szo, 2017-07-08 11:20 Blade

Blade képe

Töröltem minden nem ideillőt.

Kéretik csakis a novellát véleményezni ezen a helyen.

h, 2017-07-10 21:55 Ekibacsi

Ekibacsi képe

A "káosz hona" kifejezés nekem nagyon sántított, és a Sednol által kilistázott, sután hangzó fogalmazással is egyet kell, hogy értsek. Azonban ezt leszámítva baromi jól összeraktad a történetet, végig fent tartottad a feszültséget, és remekül szőtted egymásba a történet kibontását a párbeszéddel. Gördülékenyen tapadnak egymásba a fiú és a "nyomozó" reakciói, megszólalásai, ez adta a sava-borsát számomra.

Bevallom ki nem állhatom a fantasyt, mint műfajt, és ez a novella ugyan csak épphogy kacérkodik a dologgal, talán ezért is esett nálam a még tolerálható tartományba. A népmesei motívumok ilyen módú felhasználása viszont remek ötlet, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy ügyesen kidolgozott. A megvalósítás a lényeg, ötletei mindenkinek akadnak. :)

Valóban érdekes lenne egy sorozat ebből. Gondolkodj el rajta!

k, 2017-07-11 00:03 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Az az egy baj van, hogy ennek a Szélkötőnek, akár Kalamona, akár nem, semmi köze a magyar mese és mondavilághoz. Mondom ezt azért, mert az itt megszólalók többségével ellentétben én ismerem ezt a világot. Már előző életemben is ismertem, két éve pedig ebben élek, sőt éppen ezért élek, de ez nem tartozik ide. Kalamona ilyen szerepeltetése, olyasmi, mintha Gandhit egy történetben az indiai atombomba atyjaként, a Pakisztánnal szembeni fegyverkezési verseny legnagyobb alakjaként ábrázolnám. Persze szigorúan az írói szabadság jegyében. Szerintem ha valaki ilyen témához nyúl, illene előbb megismerkednie mondjuk a hun-magyar mitológiával, mert Kalamona e kör egyik főszereplője. Ki is ő? Lúdvérc fia. Tudni kell róla, hogy atyját száműzték e világból, Kalamona első sorban ezért akar bosszút állni az embereken. Mi, vagy inkább ki is az a szél, amit őkelme megköt? Aranyatyácska idősebb fia, Szélkirály, akinek hatalmas erejénél, mai szóhasználattal élve csak az egoja nagyobb, emellett hirtelen haragú, és elvakult dühében nem néz se istent sem embert. Őt kötözi meg Kalamona és pedig azért, hogy feldühítse és annál nagyobb pusztításra sarkallja.
Ha logikusan végig gondoljátok, itt nem a szélcsendről van szó, aminek nem mellesleg túl nagy szerepe nem volt eleink életében, hacsak nem törtök lándzsát valami féle föníciai vagy atlantiszi eredet mellett. Aminek annál nagyobb jelentősége lehetett, az a vihar előtti csend. Azaz e szélkötés eredménye, nem hosszantartó szélcsend, hanem egy rövid szélmentes időszak, melyet dühödt szélrohamok követnek. Az, hogy ez senkinek nem tűnt fel, nagyjából arra utal, hogy fogalmatok sincs mi fán terem a magyar mese és mondavilág. Egy két címen és állandó jelzőn kívül sem a történetekkel, sem a mélyben rejlő összefüggésekkel és a mesékben rejlő természetijelenség-magyarázatokkal nem vagytok tisztában. Jung szerint a mesék egyik leglényegesebb jellemzője, a kollektív tudattalannal való kapcsolat, ami, miután a tudatos gondolkodás egyik fő színtereként, a képalkotás előszobájaként számon tartott szervet a stroke szétbombázta rólam is elmondható. Ebben a világban szélkötő Kalamona első megközelítésben az az elfojtás, amely rendszerint pusztító dührohamokhoz vezet, és a legszelídebb emberből is képes dühöngő őrültet kreálni. Az adott esetben arról van szó, hogy e világ belső összefüggéseinek az ilyen mértékű semmibe vétele teljesen kiszámíthatatlan előre nem látható és sajna semmilyen téren nem befolyásolható válaszokat vált ki belőlem. Mindez velem is csak megtörténik. Az elején minden zavaró mozzanat ilyen hatást váltott ki belőlem, valamelyik orvos azzal akart rávenni az épp aktuálisan alkalmazott drogok szedésére, hogy elmesélt egy esetet, amiben az egyik betege, aki szintén nem akarta szedni a gyógyszert kisbaltával aprólékosan szétverte a lakását és csak azért nem ölt meg senkit, mert egyedül volt otthon. Alaposan rám ijesztett, de a gyógyszert továbbra sem szedtem. Ehelyett Sadánba költöztem egy kolostorba. Ilyen hely nincs a valóságban. Egy regény helyszíne, melynek reális megfelelője egy a legközelebbi lakott helytől, is három kilométerre lévő tanya volt. Azt hiszem ez a falu észak felé esett. Keletre tizenegy, nyugatra szintén tíz kilométer körüli távolságra esett lakott település. Délre viszont harminc kilométeren át senki földje húzódott. Ha éreztem, hogy baj van mindig dél felé indultam. Rendszeresen eltévedtem. Miután Szélkirály dühe csillapult, igyekeztem visszatérni a lakott világba, de még napokig rettegve lapozgattam a helyi újságok bűnügyi rovatait, történt-e valamilyen megmagyarázhatatlan brutalitás a környéken. Tovább költözni csak azután mertem, miután egy szakember kitöltetett velem néhány tesztet, melyek szerinte azzal az eredménnyel zárultak, miszerint legfeljebb az albán légvédelem (azaz az anyázás) szintjén lehetek agresszív, azaz max verbális agresszióra lehet számítani tőlem. Hogy ez mit jelent arról pl. Nimretil mesélhetne, őt ugyanis egy párszor felhívtam ilyen állapotban. Végül megtanultam valamilyen szinten kezelni a helyzetet, és ma már csak írásban vagyok agresszív. A Mikivel folytatott csörte után úgy véltem ez is lezárult, nem számítottam viszont arra, hogy a tudattalan világának ilyen mértékű semmibe vétele mit válthat ki belőlem. Az a helyzet, hogy sajna nem hagyhatom, hogy Kalamona megkösse bennem a szelet, mert ezek a kísérletezgetések túlságosan vad következményekkel jártak. Eleinte azzal próbálkoztam, hogy az ilyen időszakban született szösszenteket nem küldtem el, de ez sem a kívánt eredményhez vezetett. A Karcolattal szemben két választásom maradt, vagy nem olvasom egyáltalán, vagy kockáztatom, hogy az általam rögvalóságként megélt világok belső összefüggéseinek ilyen mértékű megsértése hasonló reakciókat válthat ki. Ezzel együtt az a véleményem, hogy ha ti megkövetelitek másoktól az írás során, hogy legyen tisztában azzal, milyen állat melyik kontinensen él, mikor és hogyan vadászik az oroszlán, illetve, ha valaki forma bontón ír, akkor pontosan ismerje a formákat, amiket bont, az a minimum, hogy magatokkal szemben is legyetek annyira igényesek, hogy legalább a sztori szintjén ismerjétek meg azt a világot, amit be akartok emelni az irodalomba, mert ellenkező esetben legfeljebb iroda lomról beszélhetünk és e kettő messze nem ugyanaz.

k, 2017-07-11 00:42 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Az összképhez hozzátartozik, hogy valóban vannak olyan sárkányok, akik tesznek valamit, és aztán szüzeket kérnek azért, hogy az egészet visszacsinálják, ők a forrásokat apasztják el és a kutakat szárítják ki. És az is igaz, hogy Kalamona is akart szüzet. Nem többet, csak egyet, Délibábot, Puszta legfiatalabb lányát. És azt is el tudom képzelni, hogy vannak olyan mesék, amelyekben ezeket a sárkányokat összekeverik, de ezektől sajna már a Shrek is hűbb ábrázolását adja a mesevilágnak. Abban legalább van koncepció, amit kapunk ugyan egy torzó, de a mai torz valóságunk tükröződik benne. Végül is, ahogy elnézem, ez az ügy lassan elrendeződik, mert már közel sem kelt a történet olyan vad disszonanciát bennem. Ezzel együtt a sárkány átnevezésével, és a szélcsend tartós vízhiányra cserélésével a történet valóban tükrözne valós népmesei elemeket.

k, 2017-07-11 08:55 Kentaur

Kentaur képe

Kedves Licaj, remélem, nem követek el azzal hibát, ha beszélgetek veled. Nem szeretnék újabb vitát vagy blokkolást. Tudod, nekem, mint írónak, fontosak a műveim, fáj őket blokkolás alatt látnom.
Maradjunk annyiban, hogy nekem nem állt szándékomban az eredeti történetet újra megírni pontosan úgy, ahogy volt, mert az csak másolás lenne, aminek semmi értelmét nem látom.
Sajnálom, ha bosszant az én "új" Kalamonám, ő nem ugyanaz a Kalamona, mint akit te ismersz.

Mondok egy jó példát: van itt egy olyan novellám, amelyben az újra eljött megváltó egy nő. Természetesen tudom, hogy Jézus férfi volt. Azt is tudom, hogy nem jött el újra a megváltó (még). Ezért amiket leírtam abban a novellában, mind nem igazak, csak kitaláció. Egyszerűen eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha újra eljönne a megváltó, és nő lenne. Ugyanez történt itt is a Kalamonával, tudom, hogy ez nem így volt a népmesékben, tudom, hogy a Kalamona valójában nem ilyen. Egyszerűen csak eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne-lehetne egy Kalamona-szerű lény most, 2017-ben, úgy, ahogy én azt elképzelem.

Ezért kissé túlzott azt gondolnod, hogy egyáltalán nem ismerjük a népmeséket, mert mint látod, nem is akartam pontosan rekonstruálni. Nem akartam népmesét írni, mert nem lennék jó benne. Már szól egy pár népmese a Kalamonáról.
Ez tehát nem az eredeti Kalamona, nem is akart rá hasonlítani. Ez az én személyes Kalamonám, ahogyan én látom a lényegét, az üzenetét, az én értelmezésem. Nem szeretem direktbe kimondani a novelláim üzenetét, de itt most talán segíti a megértést: nekem a népmesékben található szél megkötése egyenlő az éltető energiák elszívásával, ezt teszi a lány a novellámban. Nekem ez a tudattalan üzenete a népmesének, hogy mekkora baj az, ha ezeket az energiákat megkötik. Ez csakis az én személyes meglátásom, benyomásom, fantáziám. Semmi más.

Nem tudom neked megígérni, hogy soha többé nem nyúlok semmiféle mondavilághoz, mert misztikus és urban fanatsy íróként ez a terepem, mindig is ebből építkeztem, és ha nem nyúlnék többé hozzájuk, az azt jelentené, hogy nem írok többé. Ugye nem várod el tőlem, hogy ne írjak többé, mert téged bosszantanak a novelláim?
Eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy jól írok, ez az első eset tízéves pályafutásom során, hogy valaki ekkora mértékben ne tudja elfogadni azt, ahogyan megváltozatatom, újraértelmezem a dolgokat, és velem együtt úgy látom, a teljes urban fantasy és misztikus vonalat sem.

Szeretnék tőled tanácsot kérni: adva vagyok én, a számodra bosszantó írásaimmal. Sajnos vagy sem, de én nem fogok megváltozni, továbbra is ilyesmikről fogok írni, és továbbra is merő kitalációk, újraértelmezések lesznek, nem fognak hasonlítani az eredetire. Mit tegyünk, hogy mindkettőnknek jó legyen? Nem szeretnélek felidegesíteni, de láthatóan ez fog történni.

Én sajnos csak azt a megoldást látom egyelőre, hogy ne olvass engem többé. Utálok elveszíteni egy olvasót,de tényleg nem látok más megoldást. Nem tudok, és nem is akarok pontosan lekövetni egyetlen mondát és mesét sem, mások lesznek, sokszor még csak hasonlítani sem fognak. Ettől neked agresszív megnyilvánulásod lesz, ez pedig senkinek sem jó. Csomó embert megbántasz velük, és közben te is szenvedsz.

Éppen ezért, hogy ezt végre lezárjuk, megpróbálok következő hozzászólásaidra egyszerűen nem válaszolni. Nem azért, mert nem szeretnék veled beszélgetni, hanem mert félek attól, hogy újabb agresszió lesz az eredménye, újabb törlés, újabb blokkolás. Ez senkinek sem jó.
Elmondtad a véleményedet, amit köszönök, így békességben megbeszélve érdekes meglátás volt. Zárjuk le itt és most!

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

k, 2017-07-11 09:03 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Nincs ebben semmi. Nem azt vártam el tőled, hogy újra írd az eredeti történetet, csupán annyit, hogy tartsd tiszteletben annak a világnak a törvényszerűségeit, amiről írsz. Ha nem teszed, a szíved joga, azzal játszadozol, amivel akarsz. Gondolom Ti is szívesen vennétek, ha eljátszadoznék azzal a gondolattal, hogy Hitler tulajdonképpen hős volt, aki megakadályozta Nyugat-Európa oroszok általi lerohanását. Biztos díjaznátok bátor felvetésemet, amit nem mellesleg néhány történeti elemző munka citálásával is alá tudnék támasztani. Bizonyára nem gondolnátok úgy, hogy egy ilyen fikció megengedhetetlen. Nos, épp ennyire reális a női krisztus és az egyéb csacskaság.

k, 2017-07-11 15:52 Roah

Roah képe

Kérlek, hadd ne menjünk bele érvelésbe, légyszí'.
Mert lenne...
...lenne érv, hogy mint olvasó, nem tudhatod, hogy a szerző fejében mi van, ez helytelen érvelésnek vélem, azt meg különösen, hogy az olvasókra is ezt a helytelenül megállapított megjegyzést teszed.
Az olvasóknak rokonszenves ez a séma, rokonszenves a szerző ötlete, a novella népszerű, sőt, az írót az olvasók kérik folytatásra (!), bőségesebb kibontásra, akad egy szerkesztő, aki benne is élne ebben a szerző megálmodta világban, és akad olyan szerkesztő, aki még ezt is megírná.

Nos ez ízlés, szerintem.

Sokaknak tetszik - nekem is -, de ez nem egyenlő azzal, hogy ne lenne pontos kép a népmesékről akár a szerző, akár az olvasó(k) fejében.
Érted? :)))
Azért, mert sokunknak tetszik ez a világ, a stílus is - a női megváltót is hasonló siker övezte, engem is beleértve, plusz külön meghajoltam a szerző bátorsága mellett, hogy vakmerően hozzányúlt a témához -, az nem egyenlő azzal feltételezéseddel, hogy nem ismeri az író, vagy mi, tetszikkelő olvasók a hazai mondák, legendák, regék, mesék, népmesék hagyományos, tradicionális világát.

Nem azért nem érvelnek az olvasók, mert nem tudnak mivel, hanem mert tekintettel vagyunk rád, Mindenki.
Hm? :))))

Off lájt:

Gyere el Karcolat találkozóra most hétvégén, szombaton, és akkor láthatod te is, hogy nem eszik ám olyan forrón a kását a népek. :)))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2017-07-11 07:58 Kentaur

Kentaur képe

Köszömön az olvasást, Ekibácsi.
Én magam sem szeretem a fantasyt, kivéve az urban fantasyt. A hagyományos elfes-törpös fatasy halálosan untat, Tolkien munkásságát elismerem, mint akkor vadonatúj és iszonyatosan kidolgozott, hatalmas és jó munkát. De csak filmen tudtam végigkövetni, könyvben még az is untatott.
Sosem gondoltam magamra fantasy íróként, inkább a misztikus vonalat erősítem, némi urban fanatsy elemekkel itt-ott.
Na igen, szoktam mondani, hogy ötlete az mindenkinek van...

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

k, 2017-07-11 10:03 Ovidius

Ovidius képe

Engedelmes Karcos -- olvasóként -- először eleget teszek annak a kötelezettségnek, hogy a művel foglalkozom. Nincs nehéz dolgom, mert Kenta írásaival mindig öröm ezt tenni.

Röviden.
A tőle olyannyira szeretett sötét tónusú, átmeneti, amolyan alkonyatzónákban játszódó szépséges történetinek egyike a Kalamona. Kevés szereplővel, ütős történettel, és furcsa, sokszor hátborzongató alakokkal. Számomra ezek a sztorik azért annyira jók, mert olvasásuk közben mindig előjönnek azok az asszociativ emlékek közös tudatunkból.

Pontosan tudom ki, vagy mi Kalamona eredetileg. Kulturális tankönyvként forgattam nagyon sokszor a Komjáthy könyvet, és olvastam más magyar őstörténeti írást, egész egyszerűen meséket, mondákat, mítosztörténeteket.

Kenta írása egy motívumot használ fel: Kalamonát, illetve az ő pusztító esszenciáját.
Aztán belehelyezi modern világunkba, és megnézi mi történik. Gyönyörűen el is meséli. Megtanul az ember félni még egy víztoronytól is... A sejtelmes hangulatot jól felerősíti, hogy Kalamona lányalakban csábít és pusztít, az ellene harcoló lény (számomra) pedig lehet akár férfi mágus, de lehet akár egy harcos, modern boszorkány is, aki ebben a történetben egy ambivalens, de nem feltétlenül negatív figura. Kész. A novella szintjén megoldás nincs, mert Kalamona erős, a harc folytatódik, a boszorkány tovább keres az elhagyott tornyokban, gyárépületekben..., a balfék srácokat pedig megölik.

Rengeteg olyan írás létezik a világban, amely úgy teremt egy külön birodalmat, hogy a természet-, vagy természetfeletti, az emberi-, vagy emberalatti/feletti toposzokból kiemel egy fix pontot és erre építi világát. Ismerős, nem,!
Ez az írás művészetének és szabadságának lényege, és támadhatatlan privilégiuma.

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

k, 2017-07-11 17:54 Sren

Sren képe

Ismét törlésre került néhány apróság, ami nem ideillő volt – hogy abszolút korrekt legyek, még a saját, barátságos hangvitelű kommentemet is töröltem.*

Utoljára és nyomatékosan megkérek mindenkit: a novellát kommentálja önmagában, és ne a saját vélt igazát, és a szerzőkkel lehetőség szerint ne vitatkozzon, hanem véleményt cseréljen. Ez két külön dolog…

*azért az durva, hogy már ilyet kell tenni a Karcolaton!
Próbáljátok felfogni: ha blokkoljuk a művet illetve a kommenteket, a szerzőkkel szemben történik olyan fokú etikátlanság, amit a Karcolat Szerkesztősége indokolatlan esetben nem enged meg magának! Tegye fel a kezét, aki örülne, ha ilyesmi történne a saját írásműve alatt!

Feltételezett megértéseteket köszönjük!

Karc.Szerk.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2017-07-12 18:18 Sren

Sren képe

Ideértem végre... Azért kicsit durva, hogy a feltöltés óta nem állt módomban érdemben hozzászólni, hol saját elfoglaltság, hol tűzoltás végett.

A novelládról az a véleményem, hogy lécci, kapd be, mert olyan jóóóó hidegrázós a vége, meg sok minden igen jól sikerült benne, na. :D

Viszont még mindig viszonylagosan erőtlen a fogalmazás itt-ott, aminek köszönhetően botlik a hangsúly és a ritmus, sok a közbe- és utánvetés, amik más fogalmazással jobban ütnének, van alanytévesztés (illetve -elmaradás), és van olyan, hogy biztatás, csak épp hosszú í-vel. Én így nem engedném nyomtatásba, de hát a Te dolgod.

Tetszett. Belül marad a határon, ahol tradíciókat használunk fel, nem kötődik tényleges és valóságos "oknyomozatot" követelő írásműhöz, nem is igazán értem, miért kellett ilyesmit firtatni, noha a kapcsolódó gondolatokat megértem, de mégis: a szerzői "áltudomány" hadd maradhasson már az, ami...

Kedvelem. Köszi.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2017-07-13 08:50 Kentaur

Kentaur képe

Köszönet!
Ó, hát nyilván nem így fog nyomtatásba menni, engem a legkissebb hiba is zavar, amit mások észre sem vesznek. Amúgy nem is igen szoktam erre gondolni, hogy ez most nyomtatásba megy, általában csak úgy megtörténik. (Elkérik, vagy adódik egy lehetőség, ahova pont passzol.)
Ha esetleg ráérsz, megmutatnád, hol van alanytévesztés/elmaradás? Meg durvább erőtlen fogalmazás?
Mert ugye én hiába nézem, sajátba nem látom az ilyesmit.
Erre jó, ha több hónapot, de legalább több hetet pihentetve van, lehessen friss szemmel nézni, de még akkor se biztos, hogy ugyanazt látjuk, mert minden szerekesztői szem mást néz. De hát ezért jó, ha mások is megnézik.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

cs, 2017-07-13 18:34 Sren

Sren képe

„Ilyenkor az ember már tekereg kínjában, minden ruha kényelmetlennek tűnt, és a hűsítőnek remélt víz állott.” – Folyamatos igeidő, ergo semmi keresnivalója itt a befejezett múltnak. Tehát nem tűnt: tűnik. (Nem baj, hogy befejezett múltú történetbe van beszúrva a jelenidő, mert az „ilyenkor” általánosító jellege helyesen mossa be a narrációba.)

„De én rájöttem: annyi légmozgás sem volt, hogy a porszemcséket a levegőben tartsa.” – Én itt általánosítanék. „Ha az ember jobban odafigyelt, rájött: annyi légmozgás sincs, ami…” – valami ilyesmi.

„…aminek még sosem volt rendesen bekötve a fűzője.” – Ejnye. Sosem állítunk olyasmit, amit nem tudhatunk biztosan. A narrátor csak „kamera”, csak azt láthatja, ami oda van betonozva. Ráadásul kulcsmondat, bár ezt itt még nem tudhatjuk – szóval talán sosem volt rendesen bekötve, jó?

Ventilátor, helyesen egy „l”.:) (Én is mindig belefutok az ilyenekbe, és mérgelődök, miért jelez hibát a program. :D)

„… ami hiábavalóan próbálta felkavarni az állott levegőt.” – Az „állott” itt szóismétlés.

„A fiú bólintott, és enyhén elvörösödött. Már értettem, miért nem hagyta ott rögtön: valahol bejött neki ez a szituáció, de ezt persze ő sem tudta. Nem akarta tudni.” – Na, itt az egészen picike elmaradt alany. KIT nem hagyott ott? Az előző mondat – a nyomozó kérdése – általános jellegű, nem utal alanyra, bármi lehet. Tipikus „na, ilyenkor ismételjük az alanyt” mondat. Simán belefér, nyugodtan ismételt a lány nevét vagy titulusát.

„És képtelen bármit alkotni, még egy rántottát sem.” – A „sem” itt a jellegzetes magyar duplaismétlő, de a mondat nem jól van összerakva, mert az első tagmondatban nincs tagadószó, amit ismételjen. Én úgy írnám: „nem tud semmit alkotni, még egy rántottát sem”. (Miután az „alkotni” ige mint olyan, nem pont gasztronóm dolgokhoz fűződik, viszont a történetbe okvetlenül szükséges, én talán kiemelném dőlttel… vagy beszúrnék elé egy hármaspontot, sejtetendő, hogy nem véletlenül van ott PONT az a szó. Vagy egy szinonimával kicsit magyarázó jelleget adnék, ami bele is fér a fiú jellemébe, ugyanakkor megerősíti a mondanivalót – miért ne? Ebben az esetben így hangzana: „És nem tud semmit alkotni… létrehozni, érti? Még egy rántottát sem.”)

Az utána következő mondatban a „Most, hogy mondja…” vesszővel illendő.

„Nebasz! – nyúlt oda a fiú. – De végül is mindegy.” – A „nemár!” jellegű hozzászólás azt sejteti, hogy a fiú eddig nem is tudott az ősz hajszálakról. Feltételezhető, hogy egy ilyen rádöbbenés gyorsabb mozdulatot generál. Azt írnám: „Nebassz! – kapott oda a fiú. – Bár, végül is mindegy…” – és hagynám itt is a hármaspontot, amellyel a válaszban a nyomozó mintegy felveszi a szálat.

„Aztán meg már haza se nagyon mentem, nem hívnám igazi összeköltözésnek.” – Azon mondatok egyike, amik fogalmazási gyengeségnek hatnak. „Aztán meg már haza se nagyon mentem, de ezt nem (vagy mégse) hívnám igazi összeköltözésnek.” – Hmm?

„Az első gyanús dolog az volt, amikor egy este egy csomó cuccal mentem oda, és amikor kipakoltam,” – Nem gáz egyébként, a srác dumájába belefér, csak az egyiket írd át „mikor”-nak. (Sose hitted volna, hogy ilyet mondok, mi? :D Na, csak mert utána mindjárt ott van megint egy „amikor”.)

„... rögtön kimentem a külső körfolyosóra azzal, hogy elszívok egy cigit.” – Nem kell a „rögtön”, gyorsítja a cselekményt, erre még egy halandó is gyanút fogna, nemhogy egy természetfeletti lény. Arról nem beszélve, hogy ez is olyan, ami alááshatja a határozott fogalmazásról alkotott elképzeléseket.

„Elsétáltam egy darabot,…” – Nem hiba, de faramucinak hat. Odébbmentem pár lépésnyire, vagy valami hasonló…? (Tudom, szőrszálhasogatás, de jellegzetes korrektor-módszer minden egyes mondatot önmagában is szemlélni, merthogy úgy is meg kell állniuk a saját lábukon. Itt pedig a „darabot” elkaszálja az egyik lábat, hiába tudja az ember, miről van szó.)

„Gondoltam, adok neki öt percet, hogy összekapja magát, de szerencsére két perc múlva már vissza is tért.” – Aha, és stopperrel mérte legalább az igen tisztelt nyomozó őfelsége? :D Tudom, tudom, perc, perc, mit számít… De én tuti legalább az egyik felét általánosítanám az igencsak behatárolt időegységnek. :D Gondoltam, adok neki egy kis időt,….. de szerencsére két perc múlva vissza is tért. (Nem kell a „már”. Csomó ilyen kötőszavad van, márok, hogyok, hátok, dek, isek, ések, miegymások, amik tökre nem fontosak, csak töltelékszavak, amik a betűleves-benyomást erősítik a karakán fogalmazás helyett. Most békén hagyom őket, mert a srác dumájába sok „hát” és „szóval” kell is, és igen hosszadalmas lenne szétválogatni az ocsút a búzától… de egy kiadás előtti docban nem úsznád meg. :D)

„Nehéz elmondanom, de olyan érzésem volt, mintha valami alapvetően hiányozna. A bútorok drágának tűntek, brokát, bőr, sötét fa. De a falak csupaszok voltak, sehol egy kép, egy dísz vagy fénykép. Minimalistának mondanám, de nem azért, hogy szép legyen, hanem mintha a tulajnak egyszerűen nem jutott volna eszébe, mitől lesz otthonos egy hely. Semmi nyoma családnak, barátoknak, hobbinak, de még érzelmeknek sem. Mintha valaki emberré tenne egy varánuszt, aztán meg rábízná egy lakás berendezését. Nem értettem, hogy miért van a barátnőmnek kulcsa egy idegen ember lakásához. Talán egy szeretőre gondoltam volna, ha nincs ott a többi kulcs…” – És mindezt egy képregény-pólós, lógó fűzőjű, tinikorában ragadt-lazadumás srác mondja… Egy olyan srác, akinek a kezdő mondata az, hogy „magaolyanizé, ugye”… (Oké, oké, a jelöltekből az „egyszerűen” meg a „szeretőre gyanakodtam volna” kilóg, mert ezek nem művészieskedő-húdeintelligensvagyok-dumák, de ha megnézed: az „egyszerűen” felesleges, a „szerető” pedig simán lehetne annyi, hogy „gondolhattam volna azt, hogy biztos van valakije, de…”.

A kövi bekezdésben az „esetleges” megint csak nem smakkol a sráchoz, de szódával elmegy… De ha tudsz helyette ideillőbbet, hajrá. A továbbiakban a „logikus”, meg a „logikus magyarázat” szintén nem az ő dumája, de őszintén megvallva, ehhez lövésem sincs, mit ajánljak hirtelen. De szerintem ez is szódával elmegy, ezen nem fog fennakadni senki.

„Tőled a fiatalság kell, a lelkesedés, és talán a naivitás is.” – Tőled a fiatalság kell neki, a lelkesedés, és talán a naivitás is…

„…hogy az információ leérkezzen.” – Nem tudom, ezzel igazából nincs bajom, de ez is ilyen lazaduma, kulcsfontosságú helyen, és bárhogy is mazsolázom a szövegkörnyezetet, csak itt lehetne segíteni rajta. – Min is? A fiú fel sem fogta, mivel van (lehet) dolga; maximum homályos elképzelései vannak egy természetfeletti lényről, már ha az egyáltalán. Erre most kap egy konkrétumot, lazadumával, ráadásként a tudattal, hogy hiába jött, NEKI kell megoldani mindent. (innen nézve visszamenőleg, a nyomozó Őfelsége eddigi fölényes stílusa elég bicskanyitogató, de hát ez van…) Ez… nem is tudom, Kenta, agyalok, érted? Ha én természetfelettibe keveredek, legyen az bár csak egy katartikus jósálom – volt rá példa, tudod Te is, milyen fíling –, és valaki azt mondja nekem, hogy hát igen, kölök, ez biz’ egy igazi boszorkány, és le kell győznöd, miközben én itt ülök és fölényeskedve osztom az észt, lehet kiborulnék. A nyomozó fölényeskedése még húz is a dolgon, kicsit Steve King ugrik be az AZ-ból: „nézd, Böfi, tudom, hogy meghaltál, de nekem egy kibaszott szálka ment az ujjamba”. Nincs egyensúly, nincs dráma. Holott a srác – sokszor „srác”, ritkán Tamás… hmm… – csak épp nemrég rohant ki hányni, ennél relatíve sokkal gyengébb közlendőt lereagálva. Értsz engem, drága? Az egyik helyütt a mondanivaló igen durva reakciót vált ki… A másik helyütt a (sokkal durvább) mondandó – AZ információ, A Lényeg és annak leülepedése Tamásban – max halálra sápasztja szegény gyereket. Én ide tuti betolnék valami drámát, ami érzékelteti a katarzist. Nem kellenek nagy szavak, elég lenne valami utalás is.

„Csak két víztorony van a városban, de mind a kettőt üresen találtam.” – mindkettőt. A választékosabb kifejezés emberségében erősíti meg az eddig fölényes p*cs(nek hitt) nyomozót.
„De én azért nem adom fel” – és a kövi bekezdésben „De lesz a közelben….”

… Sóhaj… Ennyire futotta, és ez tényleg csak az, ami úgy elsőre szemet szúrt.
Nem, nem értem rá. Ha ráérnék, kiemelnék olyan dolgokat, hogy hová kellene plusz enter, meg pár egyéb finomhangoló effektet. Ne haragudj, ezek időhiány okán elmaradnak.:(
A közbe- és utánvetéseket már említettem, ők is a fogalmazás kényelmetességét, vagy annak látszatát erősítik – emeld ki őket docban jelölőszínnel, egyből meglátod, miről beszélek.

A párbeszédek nagyon jók, eltekintve a relatíve ritka botlásról, amiket viszont szűkre mért lehetőségeimhez képest igyekeztem kiemelni.

Bocs, hogy ilyen hirtelenében jöttem – a hétvégém nyúlfarknyi lesz, jövő héten meg full elmerülés délutánosban, ami esetemben azt jelenti, hogy egyáltalán nem lesz időm érdemi kommentekre.:( Ennyi ideig meg nem akartalak várakoztatni.:(

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2017-07-13 20:12 Kentaur

Kentaur képe

Ez nagyon sok segítség, úgyhogy bőven köszönet.
Eskü az eredeti verzióban például tűnik van még mindig tűnt helyett, nem is tudom, miért írtam át itt a Karc szövegszerkijében, szerintem nem direkt volt, csak gyorsba valamit benéztem.
Most már jobban látom a srác szerepkiesésének helyeit is, amire mások is utaltak.
Én is gondolkodtam rajta, hogy a végére kéne még valami érzelmi reakció a sráctól, de én sokkosnak láttam őt, ezt viszont nem tudtam jól visszaadni, akkor már robogtam ugye a végére. Talán ha tikkelne a szeme? Vagy remegjen a keze... Nem tudom, valamit kitalálok.
A többi is jogos vagy megfontolandó, ilyeneket maximum egy fél év múlva vettem volna benne észre, szóval eshetek neki úgy látom, de ez az írás megérdemli, hogy teljesen rendben legyen.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

p, 2017-07-21 17:52 Sren

Sren képe

Visszatértem, tapp-taramm, tadamm… Végre van egy órácskám! Pezsgőt ide!

Na, már csak azért, mert járt ez meg az a fejemben a novellád kapcsán, amikor a múltkor itt elemezgettem, és tudod, mekkora xar, amikor az ember agyal és mondaná, de tudja, hogy nincs ideje, és nem is lesz?

Most az ölembe hullott egy picike ajándék idő. :D Szóval elmesélem Neked, mire gondoltam. Előrebocsátom: ez NEM korrektúra, csak agyalás. És az tökjó dolog, ha mások agyalnak a műveinken, nem?

A kommenteket átfutva láttam: más is kiemelte a nyomozó szerepét. Hogy kevés. Tehát nem vagyok ezzel egyedül… Ráadásul elég unszimpatikus alak Őfelsége, de hát ezt nem vitatom, mert mi van, ha pont ilyenre akartad írni?

Szóval kevés. De a látszattal ellentétben nem (csak) azért, mert nincs felturbózva, kicsoda ő, és itt, ebben a történetben igenis pont elég, amit megtudunk róla. Hogy mivel foglalkozik, bőven kiderül a sejtetésekből, utalásokból. Hogy „profi szörnyvadász”, szintén kiderül, mert halál nyugodtan és odaillően kérdez és válaszol, és hogy pökhendi stílusban teszi ezt, hát mit tudom én, ellenszenves, de nem vagyunk egyformák, ugye, és legyünk őszinték, a vége felé azért mutat emberi érzéseket is… Noha ezt a kontrasztot én finomhangolnám, mert ne utálják már a főhősömet, ha nem muszáj… De a végén aztán pont az ő „emberivé válása” adja meg a legvégső fűszert, mert az ő narrációjában látjuk, hogy lesz ott egy tornacipő… Meg bújja a jegyzeteit előzőleg… ilyet nem tesz olyasvalaki, aki magasról tesz rád.

De Kenta, mindez tényleg kevés. És NEM a nyomozó miatt. Őt nézve max az a sajnálatos, hogy nem határozottan kiegyensúlyozott a jellemrajza, és emiatt mindenféle hülyeségeket kell gondolnunk róla (és a végén nem biztos, hogy mindenki tökre levágja, hogy „á, jó gyerek ez, csak rossznak hittem” – nem, mert a bicskanyitogató beszólások és a narratív fölényeskedés azok maradnak, amik, na).

Az ő szerepe a történet miatt tűnik kevésnek.

Valójában nem ő kevés. A Srác „sok”.

Figyu. Mindent a Srác mesél el. Mindent. Gyakorlatilag ő mondja el az egész történetet, és Nyomozó haverunk pusztán csak besegít a (néhol icipicit inas-szobalány-jellegű) szuperinfóival. Nyomozónk CSAK kérdezget, infózgat, látványosan lesz se sz*rik senkit, elvagyogat, aztán simán a halálba küldi a Srácot – nem volt véletlen az a Steve King-idézet, nagyon nem, több szempontból sem, érted, lesz*rja, ő biztonságban van, a gyerek „feláldozható”, hát mit nekem te zord Kárpátoknak…
…… és végül, de csak VÉGÜL… „emberré válik”.

Az emberré válás katarzisához ennyi nem elég. Elég ahhoz, hogy azt érezzük, olvastunk egy baromi jó novit. De… so what…?! A katarzishoz kell név, szív, lélek – és nem csak utoljára, hanem mindvégig meg kell lenni ennek… vagy legalább a lehetőségének.

Több mindennel lehetne kísérletezni. Én lehet lejjebb venném Őnyomozósága pökhendiségét, lehet kicsit több érzést plántálnék a narratívába. Besegítenék, több infót adnék a szájába, ne mindent a Srácnak kelljen elmondani. (A lényegi részeket nyilván csak ő mondhatja el, de azon kívül is van lehetőséged, nem tegnap jöttél a falvédéről.) Ez most soknak hangzik, valójában pár beszúrt tőmondattal meg lehetne oldani.
Lehet adnék neki nevet, jelezve, hogy ő is ember, ő is valaki, nem csak egy okoskodó, pöffeszkedő p*cs.

Hitelessé, igazán hitelessé tenném őt, bármi áron – mert ő a narrátor, és mert az ő emberré válása a történet kulcsa.

Mindez nem korrektúra, még csak nem is javaslat. Pusztán a gondolataim – örülök, hogy volt kis időm leírni őket.:) Remélem, nem baj, hogy visszajöttem „kotnyeleskedni”. Mint említettem, csak azért, mert ez egy igazán jó történet, amin napokig agyal az ember.:)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2017-07-22 09:32 Kentaur

Kentaur képe

Köszönet a visszatérésért.
Azt nem tudom, más is ellenszenvesnek látta-e a narrátoromat. Tény, hogy a fejemben egy kissé cinikus, kissé megcsömörlött vagy belefáradt hang szólalt meg. Egy veteráné, aki túl sok háborúban volt már, és most jön egy civil, annak is zöldfülű, aki odakeveredett a tűzvonalba, és előre sejti:nem tudja megvédeni. Talán ezt a sejtést kéne beleraknom az elejébe, és mindjárt érthető lenne, miért tart távolságot a sráccal, miért üti el az emberi megnyilvánulásokat, ahogy egy állatot is próbálunk nem megszeretni, ha tudjuk, hogy kevés esély van rá, hogy megmarad.
Még az a momentum is hiányzik nekem utólag, hogy a srác már meg van fogva, hiába menekülne, már beleragadt a hálóba, ami ott van rajta akkor is, ha épp nincs a közelében. Ez egy olyan apróság, ami nekem persze nyilvánvaló, de hát ja, az olvasó nem fogja kiszopni a kisujjából. :-D

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

szo, 2017-07-22 17:18 Sren

Sren képe

Na most szépen, frankón összefoglaltad, amit én két oldalon keresztül árnyalgattam volna. :D Megerősítem, az általad említett dolgok igen jót tennének a novellának - úgy lehet, el is múlna tőlük minden kis viszketős tünet, amit ez ügyben említettem. :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2017-08-02 18:38 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Csak most értem ehhez a novellához, de nem bánom, mert a végére sikerült fáznom ebben a cikra 40 fokban. Szívesen írnék valami építő kritikát, de most meg kell keresnem a pulóverem.

sze, 2017-08-02 22:48 Kentaur

Kentaur képe

Pedig a novellában is hőség van! :-O

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."