Párhuzamos életek

Talán szakmai ártalom, de sokszor bukkanok furcsa helyeken írásokra. Padláson egy foszló bőröndben, antik asztal beragadt fiókjában – hasonló helyeken. A legtöbb érdektelen: régi levelek, néha egy-két feljegyzés, egyszer egy kézzel írt verseskönyv – pocsék versekkel, megjegyzem. Ezt az írást a házam előtt találtam, egy, a kuka mellé gondosan letett könyv lapjai között. (A legyek ura volt az).
Pontosabban nem vagyok benne biztos, hogy ezt az írást találtam, amit most leközlök. Az a helyzet, hogy három különálló lapról van szó, A6-os méretben, de nincsenek megszámozva. Más esetben könnyű lenne eldönteni a sorrendet: bemutatásra kerül a hős – ez lenne az eleje, bonyolódik a cselekmény, belép a konfliktus – közepe, és végül a megoldás. Csakhogy ezt a három lapot akármilyen sorrendben olvasom, mindenhogy lehet értelmezni.
Azt hiszem, hogy ez egy novella. Ha teszem azt emlékirat… Maradjunk annyiban, hogy az nagyon különös lenne. Először fel sem merült bennem, hogy más lenne a sorrend, mint ahogy a lapokat egymásra fektetve megtaláltam. Hazavittem az írást, elolvastam, és letettem az asztalomra, hogy majd később talán foglalkozom vele – érdekesnek tűnt. Pár napig ide-oda rakosgattam az asztalon, talán ekkor keveredtek össze a lapok. Remélem, hogy ekkor keveredtek össze.
Amikor legközelebb a kezembe került, észrevettem, hogy nem az eleje van legfelül, hanem a második oldal. Éppen vissza akartam cserélni, amikor rájöttem, hogy a második helyén nem az első lap van, hanem a harmadik. Ekkor ötlött az eszembe, hogy talán nem is az a helyes sorrend, ahogy először olvastam. Még egyszer átfutottam a történetet, ezúttal az új sorrendben, és úgy tetszett, ez hogy végül is ez lesz a jó. Beleraktam egy műanyag tartóba azzal a szándékkal, hogy beviszem a szerkesztőségbe. Először otthon hagytam, aztán pedig hosszú hétvége jött, így majdnem egy hét eltelt, mire tényleg letettem az irodában. Mint hosszú hétvége után mindig, most is alaposan felgyűlt a munka, és csak a hét vége felé sikerült utolérnünk magunkat, így az írás a következő hétig ismét ott porosodott a rendezésre váró iratok közt.
De aztán beköszöntött az uborkaszezon, nekem pedig eszembe jutott a talált novella. Kikerestem a ledőléssel fenyegető halomból, és odakészítettem az asztalomra. Ebédszünet után neki is álltam, hogy újra átfussam, de a lapok megint nem sorrendben voltak. Viszont ez a verzió sokkal jobban tetszett, mint az előző kettő, így úgy döntöttem, hogy ezt közlöm le. Átadtam a lapokat begépelésre Ildinek, a titkárnőnknek, és nekiálltam a bevezető megírásának. „A kultúra az utcán hever!” – szólt az irodalmi rovatnak szánt cím. Leírtam a megtalálás körülményeit, és megfűszereztem egy kis sejtelmességgel az esetleges szerzőt és sorsát illetően. Éppen végeztem, amikor Ildi már át is küldte a begépelt anyagot a gépemre. Csakhogy ez nem az a sorrend volt, ahogy én odaadtam. Rácsörögtem Ildire, aki esküdözött, hogy úgy gépelte be, ahogy én átnyújtottam. Azt hiszem, kicsit meg is sértődött, és megkérdezte, hogy mitől vagyok olyan nagyon ideges. Azt feleltem, hogy talán a front miatt – délutánra esőt mondtak –, és bocsánatot kértem.
Végül is ez a legújabb verzió is jó volt, de ezek után kíváncsi lettem, hogy hány variációt lehetne még belőle összehozni. Kis számolgatás után – sosem voltam jó matekból – arra jutottam, hogy hatféleképpen lehet sorrendbe állítani a lapokat. Most, hogy megszámozva láttam őket, ki is próbálhattam anélkül, hogy elkeverednék az előzőt illetően. Hiszen nem létezik, hogy mindenhogy értelmes történetet adjon ki – gondoltam. Mennyi ennek az esélye?
Ennek az esélynek a kiszámítására nem vállalkozom, majd talán egy hozzáértőbb olvasóm megteszi, de az bizonyos, hogy mind a hatféleképpen elolvastam a történetet. Egyes verziók nem tetszettek annyira, másoknál úgy éreztem, hogy talán ez lehetett az – biztos egyiknél sem voltam –, de azt be kellett ismernem, hogy mindenhogy értelmes történet kerekedett ki.
Persze ezzel el is ment az egész délutánom, főleg, hogy a vihar miatt fél órával előbb zárnunk kellett, mert elment az áram. – Az ember azt hinné, ilyesmi a modern korban már nem történik, nem igaz?
Másnap átfésültem a cikket, és eldöntöttem, hogy végül is a második sorrend lesz a legjobb, a szerző úgysem fog előkerülni, hogy reklamáljon. Ez a gondolat mulattató is lehetne, de inkább nyomasztónak éreztem. Az egész talált novella dolog kezdett kissé nyomasztani, ahogy maga a történet is, az összes variációjával egyetemben. Talán túl sok kávét is ittam aznap, az eső pedig kitartóan kaparászott a hátam mögötti ablakon. Átküldtem az egész cikket Ildinek átnézésre, és úgy döntöttem, hogy ideje valami mással foglalkozni. A következő reggelen átfutottam a visszaküldött korrektúrát, csak egy elírás volt megjelölve, de a történet nem a kettes verzióban szerepelt (ahogy én neveztem el), hanem a négyesben. Túl akartam már lenni ezen a cikken, és Ildit sem akartam újra megbántani. Ha neki így jobban tetszik, így is mehet – gondoltam. Lezártam a gépet, és elmentem ebédelni, bár nem nagyon volt étvágyam. Az a novella sehogy sem ment ki a fejemből, de elhatároztam, hogy ebéd után elküldöm a főszerkesztőnek, és ezzel részemről örökre lezártam. Így is tettem, de pechemre észrevettem, hogy a történet sorrendje nem a négyes, ahogy hagytam a gépen ebéd előtt, hanem a hatos.
Ez már tényleg különös, mert senki nem nyúlhatott a gépembe, amíg ebédelni voltam. Nem emlékszem rá, de talán én magam kevertem össze. Senki más nem lehetett. Ez viszont eléggé irritáló még akkor is, ha nem voltam aznap formában. Ez a malőr sarkallt aztán arra, hogy új bevezetőt írjak a történethez, ami mint látom, hosszabb lett, mint maga a novella. Bízom benne, hogy a kedves olvasók is jogosnak találják majd. És abban is, hogy veszik a fáradtságot, és elolvassák a történetet mind a hatféleképpen, és eldöntik helyettem, hogy melyik sorrend lehetett az igazi, mert most már végképp csak ezen tudok rágódni egész nap. A tippeket a szerkesztőségbe várjuk.

Ismeretlen szerző – Cím nélkül

Ha ma hazaérek, vajon ki vár rám? És mennyi ideig tart emlékezni rá? Úgy rémlik, egyre kevesebb. Sosem voltam nős. Estére aztán már tizenkét éve unjuk egymást Laurával. Vagy talán Lindával. Mindegy.
Ez a kis sarki kávézó szerencsére mindegyik életben ott van, mint egy biztos kikötő a viharban. Találó, mert megint vihar tombol. Nem emlékszem tisztán még az ezt megelőző életemre sem, a többiről nem is beszélve. De az esőre igen, talán azért, mert mindig visszatér, akár a kis kávéház a sarkon, ahová írni járok. Úgy rémlik, néha nálam vannak a legutóbbi írásaim, és ez segít, hogy ne őrüljek meg. Legalábbis, hogy ne gondoljam azt, hogy őrült vagyok, ami talán ugyanaz. Lehet, hogy valójában meghaltam, és ez itt a pokol. Ugyanazok a körök, de mindig kicsit másképp. A lényeg azonban nem változik.
Még mindig fáj a vállam. Nem emlékszem, hogy mitől, csak arra, hogy fáj. Tudnak az elfelejtett életek fájni? Vagy ebben az életben történt velem valami, csak még nem emlékszem rá? És vajon tart elég ideig, hogy emlékezzek?
Kérdések, kérdések… Azokból mindig van bőven.
Az biztos, hogy akkor is esett az eső. Ez is valami. Ide tartottam a kávéházba, esetleg innen mentem haza. Valamelyik haza. Azt hiszem, el szoktam tévedni, ahogy ma is. Rossz ajtón csöngettem be, és ezt sejtettem is, de egyszerűen nem tudtam, melyik az én lakásom. Ezúttal. A kulcsok után kotorásztam azzal a homályos sejtelemmel, hogy jobb lenne, ha nem találnám meg őket. De azt nem tudtam, miért lenne jobb, míg az ismeretlen férfi ajtót nem nyitott. Motyogtam valamit egy felmérésről, amit végzek, így gyorsan rám csukta az ajtót.
Szóval esett az eső, pont, ahogy most is. Leléptem az úttestről. Talán nem láttam jól a kapucni miatt. Talán nem is néztem körül. Talán megláttam azt a másikat a túloldalon, vagy talán arra gondoltam, hogy legyen már vége. A szemembe vakító reflektort szivárvánnyá szórta szét a szempillámról hulló esőcsepp.

*

Azt hittem, vége, hogy sikerült. Mintha csak arról lenne szó, hogy leszokjak a cigiről. Dohányzom? A kabátomban van egy doboz cigi, úgyhogy valószínűleg igen. Megnéztem az órám az előbb, de nem hordok. Fémallergiám van, sose hordtam.
Őt várom a kávéházban, ami szerencsére mindig ugyanott van, minden életemben. Az a másik ugyanolyan, mint én, legalábbis a cigi mellett talált írásom szerint. Én erre nem emlékszem, de sosem emlékszem túl jól az előző életeimre. Azt hiszem legalábbis, hogy már sok volt. Soknak kellett lenni, mert nagyon fáradt vagyok. Fájdalmat is érzek, de még nem tudom behatárolni, hogy a nyakamban vagy a vállamban. Félek, hogy csak rosszabb lesz, ha majd igen.
Odakinn villámlik, ez is nagyon ismerős. Ülni a kávézóban és nézni az esőt, hátha felbukkan. Ezt már biztosan csináltam pont ugyanígy. Ki kell használni az időt, amíg még biztos vagyok magamban, mielőtt bekebeleznek az új élet emlékei, és azt fogom gondolni, hogy csak képzelődöm. Ilyenkor tudom megtalálni a másikat. Tudom, hogy ő is keres engem. Újra és újra, minden alkalommal, míg el nem felejti.
Nem tudom, mi lesz, ha egyszer végre összetalálkozunk. Talán semmi, de egy biztos pont mindig megnyugtató. Kivéve az esőt, mert azt mindig utálom. Most is esik persze.
A kabátomban talált írás szerint eddig csak messziről láttam a másikat, de azért biztos voltam benne, hogy ő is párhuzamos életeket él. Mintha át akart volna hozzám jönni az út túloldaláról, de aztán kitakarta egy kamion. Utána nem tudom, mi történt, az már nincs leírva, és én nem emlékszem. Túl sok minden másra kell emlékezni.
Talán ma megtaláljuk egymást. Talán ugyanazon az oldalon leszünk. És ha mégsem, akkor majd inkább én szaladok át hozzá.

*

Majdnem elfelejtettem mindent az előző életekről. Csak egy nap múlva találtam meg az írásaimat a fiókban, és már kezdtem azt gondolni, hogy azok a furcsa érzések (hogy az életem és az emlékeim nem az enyémek igazán), az egész csak múló tünete valami megrázkódtatásnak. Talán ha nem fájna úgy a vállam, akkor tudnék tisztábban emlékezni.
Most itt ülök a kávézóban, és a másikra várok, akiről a fiókban talált írásokban szó volt. Ő is párhuzamos életeket él. De ez vajon mit jelent pontosan? Miért párhuzamosak, és nem egyszerűen egymásba folyóak?
Az a különös gondolatom támadt, hogy ő talán én vagyok, egy másik életben. Így már lenne valami értelme, ha nem is sok. Azon is eltöprengtem, hogy ha a váltás és a megszokás gyorsul, mint ahogy leírtam, akkor kellett lennie olyan időnek, amikor még nagyon lassú volt az egész, talán szinte észrevétlen, valami aprósággal kezdődő. Valami okozta, vagy így születtem és lassan eluralkodott? Most már nem emlékszem eléggé ahhoz, hogy ezt megállapítsam. Nem emlékszem gyerekkorra vagy akár tavalyra, még a múlt hétre is csak homályosan. Egész pontosan túl sok mindenre emlékszem, különféle munkák, városok, feleségek, gyerekek, magányok, életek. Néhol egy-két átívelő horgony: egy kávéház, egy utca, és az a másik, meg a gyakran zuhogó eső. A többi túl sok, túl bizonytalan. Előbb felálltam és kinéztem a sarokra a templomtorony órájára, és csak utána jöttem rá, hogy hiszen ott a karomon az óra. Sosem válok meg tőle, mert Lindától kaptam a házassági évfordulónkra.
Talán az a másik még nem tart ott, mint én, talán még a lassabb fázisban van. Olyan ez, mint azok a centrifugák a vidámparkokban, ahol néha bolyongani szoktam valamelyik életben. Egyre gyorsulnak, míg már úgy nem látod, hogy mindenki megsorozódott, mert akárhová nézel, ott vannak. Ahogy gyorsul, már nem bírsz kiszállni, aztán már megmoccanni sem. De az elején még talán kiugorhatsz. Nem biztos, hogy túléled, de még az is jobb, mint örökké a centrifugában ülni. Szólni akarok annak a másiknak, hogy ne várjon tovább: ugorjon, amíg nem késő.

***

Különkiadás: A neves újságíró különös halála!
Pszichológus szakértőnk szerint Fekete Áron újságíró a legutóbbi cikke alapján súlyos depresszióban szenvedhetett, valószínűleg paranoid skrizofén tünetekkel. Az sem kizárt, hogy a cikkben szereplő, ismeretlen szerzőtől leközölt novellát ő maga írta.
A kollégák tanúvallomása szerint F. Áron hetek óta zaklatottan viselkedett. Talán elhatalmasodó betegsége okozta a különös balesetet? Szemtanuk szerint a férfi körülnézett, mielőtt átszalad volna az úttesten. Még a zuhogó eső ellenére sem lehetséges, hogy nem látta a felkapcsolt reflektorral közeledő gépjárművet. A vezetőt a rendőrség őrizetbe vette, eddigi hírforrásaink szerint csak minimális mértékben lépte túl a sebességkorlátozást, és ittas sem volt. A rendőrség szóvivője nem nyilatkozik a kihallgatásig.

2
Te szavazatod: Nincs Átlag: 2 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2015-06-11 18:02 craz

craz képe

Örökké nem eshet. ;)

(A legyek ura volt az). / Itt kiszökött az a fránya pont. :)

Még egy-két helyen kötözködnék - idézőjel, gondolatjel, dőltbetű -, de felesleges.

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

cs, 2015-06-11 19:41 Gitáros

Gitáros képe

A tőled megszokott, magas színvonalon van megírva a történet, csak éppen abszolút hidegen hagy.
"Nincs benne annyi" - szerintem - ami miatt egyáltalán érdemes volt időt és energiát fordítani arra, hogy megírd.
Az eleje érdekes, a megtalált lapok állandó ide-oda cserélgetése, cserélődése valamiféle később értelmet és magyarázatot nyerő rejtéllyel kecsegtet, aztán, amikor elkezded közölni a talált novellát, ez a rejtély és titokzatosság egyből szertefoszlik, elillan, és egy közepesnek is alig mondható történet marad a helyén.

Két olyan megoldás lehetett volna, ami - szerintem - érdekesebbé tehette volna a novellát.
Ha megmaradsz a talált lapok önálló életre kelésénél, állandó ide-oda cserélődésénél, a narrátor (aki a jelen esetben Te vagy) kétségeinél, értetlenségénél, esetleg egyre jobban elhatalmasodó félelmeinél - nevezetesen, hogy nem tudja, miért történnek vele a titokzatos dolgok, - és akkor lett volna egy rejtélyes, mindenféle lelki történéseket bemutató novella, nagyon érdekesen, feszültségkeltően, nyitva hagyva, és az olvasóra bízva a befejezést, és a talált novellából nem közölve egyetlen szót sem, mert ebben a történetben nem az lett volna az érdekes, az csak a keretet adta volna meg.

Vagy, a másik lehetőség, hogy - ha már elkezded leközölni a talált novellát, - akkor egy baromi érdekes, mindenféle variációban a helyét megálló, többféle megoldást kínáló történet bontakozott volna ki a szemünk előtt, mint valami rejtvény, vagy akár, egy izgalmas detektívtörténet - bocs a hasonlatért..
Ez nem történt meg.
Én még arra is gondoltam, hogy kimásolom külön ablakokba a három lapot, és különféle sorrendekbe rendezve, elolvasgatom őket, - hátha valóban többféle, ugyanolyan színvonalú történet lesz a végeredmény, - aztán rájöttem, hogy nem ér annyit az egész.

Még egy észrevétel.
A közepétől kezdve, nekem azonnal feltűnt, hogy a narrátor, - Te - és a talált lapok írójának a stílusa gyakorlatilag teljesen megegyezett.
Ugyanaz a szókincs, a jelzőknek és a fordulatoknak, a gondolatoknak a gazdagsága jellemezte mindkét részt.
Aztán jöttem rá, - viszonylag hamar, - hogy erre egyetlen logikus megoldás létezik, ha kiderül, hogy az elbeszélő, és a talált lapok írója ugyanaz a személy, csak éppen nem tud róla az illető, mindenféle lelki problémák - pl. skizofrénia - miatt.
Így már a helyükre kerültek a dolgok.:D

Nagy munka van benne, a magas színvonal adott, de rövidebben is meg lehetett volna írni.:D

Miki

cs, 2015-06-11 19:18 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

"Ezt az írást az utcán találtam... Ezt az írást a házam előtt találtam" - Sok ez három soron belül.

"a kuka mellé gondosan letett könyv" - Egy földön heverő könyvön honnan látszik, hogy azt oda gondosan tették le, nem csak lehajították?

"Ezt az írást a házam előtt találtam, egy, a kuka mellé gondosan letett könyv lapjai között. (A legyek ura volt az)." - Ez így túl van bonyolítva. Ha lehet, kerüld a zárójeleket! Esetleg: "Ezt az írást a házam előtt álló kuka mellett, a Legyek ura egy ott heverő példányában találtam." De ez persze nem hiba, csupán ízlés kérdése.

"hogy a vihar miatt fél órával előbb zárnunk kellett, mert elment az áram. – Az ember azt hinné, ilyesmi a modern korban már nem történik, nem igaz?" - Nem igaz. Teljesen felesleges, hatásvadász rész.

Az "Ildi, a titkárnő" rész stílusidegen. ( Igazából az egész bevezető stílusa sántít egy picit.) Ez elmenne, ha egy naplóbejegyzés lenne, de egy irodalmi rovatban közölt novella szerkesztői előszavaként hamis.

" A vezetőt a rendőrség előzetes őrizetbe vette" - Miért? ( Jó, talán ha külföldi, akkor esetleg...)
Egyébként nincs olyan, hogy előzetes őrizet. Van őrizetbe vétel ( max. 72 óra) - erről a rendőrség saját maga határozhat, majd utána előzetes letartóztatás - ezt pedig már bíróság rendeli el.

" A rendőrség szóvivője nem nyilatkozik a kihallgatásig." - Ez így csacskaság. Az egy dolog, hogy a közlekedési balesetek részvevőjét kvázi már a helyszínen kihallgatják a baleseti helyszínelők. ( Ha csak nem viszi el a mentő, de akkor utána mennek a kórházba.) Viszont senkit nem vesznek őrizetbe, amíg ki nem hallgatják! ( Kivéve ha kőrözik.)

Összességében jó írás, pár apró hibával, egy kis stíluskavarodással, és a klasszikus "olyasmiről írok amihez nem értek" hibával.
De jó a stílus, olvasmányos, gördülékeny.
Nálam négy csillag.

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

cs, 2015-06-11 20:12 Kentaur

Kentaur képe

Köszönöm a véleményeket.

Tegnapelőtt a nagy vihar előtt már megvolt a nagyja, az áramkimaradásos rész is. Aztán jött a vihar, és a novella utolsó öt sorát újra kellett írnom, mert közben elment az áram. Pedig azt gondoltam, ilyesmi már nemigen történik. :-D

A cikk stílusán én is gondolkodtam, de arra jutottam, hogy ha már abból látszik, hogy milyen idegi állapotban volt, akkor eltérhet a "szabványtól". Persze ennek át kellett volna jönnie.

Érdekes a te értelmezésed, Gitáros, de arra gondoltál, hogy mi van, ha ő volt "a másik", akinek szóltak, hogy ugorjon? :-D

Meglátjuk, mit mondanak, akik amúgy szeretik a stílusomat. Nem mintha így nem érne vagy számítana, csak kíváncsi vagyok.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

cs, 2015-06-11 20:51 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

"A cikk stílusán én is gondolkodtam, de arra jutottam, hogy ha már abból látszik, hogy milyen idegi állapotban volt, akkor eltérhet a "szabványtól". Persze ennek át kellett volna jönnie." - De van egy főszerkesztő egy lapnál, aki az ilyent nem engedi publikálni. naplóbejegyzéssel szerintem jobban működne a történet.

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

cs, 2015-06-11 21:34 Gitáros

Gitáros képe

"Meglátjuk, mit mondanak, akik amúgy szeretik a stílusomat."

Bocsánat, lehet, hogy itt valami félreértés van, a stílusodat ugyanis mindnyájan szeretjük.
A kritikáinkat és az észrevételeinket segítő szándékkal, a tetszéstől függetlenül fogalmazzuk meg - én legalábbis így vagyok vele.
Ennek az írásnak is magas a színvonala, és jó, amolyan "kentauros" a stílusa.:D

Miki

p, 2015-06-12 15:59 Roah

Roah képe

Kérdezhetek valamit, Miki? :)))
Hogy lehet olyanod, hogy hidegen hagyott a sztori? Nálam is előfordul ilyesmi, és ez abban mutatkozik meg, hogy egy betűt sem írok olyankor hozzá. Oo? Ez nálad hogy működik?
Tényleg kíváncsi vagyok. :)))
Illetve jártam már úgy, elvetemült Karcos olvasóként, hogy azt hittem (!), hidegen hagy a sztori, és nem vettem észre, hogy folyamatosan kommentálom közben. :D Szóval mégsem hagyott hidegen - csak épp nem voltam ennek tudatában. :)))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2015-06-12 19:56 Gitáros

Gitáros képe

Kedves Roah!

Egzakt választ nem tudok adni.
Hangulatember vagyok, ha jó pillanatban kap el egy történet, akkor érdemben, a mélységekbe is belemenve foglalkozom vele, ha nem, akkor csak felületes benyomásokra hagyatkozom, arra azonban megpróbálok vigyázni, hogy lehetőleg objektív - ha ez egyáltalán lehetséges - véleményt fogalmazzak meg.
Ez a történet számomra túl van bonyolítva, - helyesebben, mennyiségileg túl sok benne a szöveg, - egy soványka alaptörténet van nagyon magas, megszokott minőségű színvonalon megírva, csak éppen nem érintett meg, a talált történetben szereplő figura élete nem volt elég érdekes a számomra.

A novella két teljesen jól elkülöníthető részre osztható.
Az alaptörténet, az utcán talált papírlapokkal számomra érdekesebb, több intellektuális izgalmat rejt, mint maga a lapokon talált történet, ami a novella második részét teszi ki.
A kitűnően megrajzolt felvezetéshez képest a második rész - számomra - egyfajta visszaesést jelent, de ez persze csak az én véleményem.
Kentaur helyében - természetesen ez a felvetés egy marhaság, hiszen nem írhatjuk meg a történeteket egymás helyett - a második részt sokkal izgalmasabbra, rejtélyesebbre írtam volna meg, intellektuális szempontból nagyobb kihívások elé állítva az olvasót.
Nagyjából ennyi...

Miki

szo, 2015-06-13 05:58 Roah

Roah képe

Áh, értem. :)))
Csak a "hidegen hagy" az nagyjából annyit tesz, olyasmit, mint a "közöny", "nem érint meg", és hát te nem éppen úgy írsz javaslatokat, mint akit hidegen hagy, épp' ellenkezőleg: javaslatokkal szolgálsz, segítesz, folyamatosan kommentálod, beszélsz róla. :)))
Mi lenne, ha még tetszene is? ;)
Mondom! Egyszer én is így jártam - meg más is, nálam, anno, amikor még írtam -, hogy azt hittem, sehol semmi nem mozdult meg bennem az írással kapcsolatban, aztán jelezték nekem, hogy kissé ellentmondásos vagyok.
Igaz volt. :)))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2015-06-12 08:30 Kentaur

Kentaur képe

Nem akarok magyarázkodni, teljesen felesleges, ha nem jött át, csak annyit jegyzek meg, hogy nem tudni, mit olvasunk, az tényleg megjelent-e,vagy csak posthumus, vagy egyáltalán nem is egy újság ez, hanem csak egy kattant elme bejegyzése mindenestül...
Az őrizetet javítottam.

Kedves tőled a feltételezés, Gitáros, de nem, nem szereti mindenki a stílusomat. A személyemet sem. Mindkettő eleve lehetetlen.
Ha tudnád, néha miket kaptam/kapunk, csak mert nem vagyunk szerkesztők/szerkesztők vagyunk/ mert nem értékeltük megfelelően/volt egy vitánk/nem szóltunk hozzá/ hozzászóltunk/kedd van/ nem kedd van. :-D

Az ember csak kíváncsi a "rajongó" véleményére is, ha neki is sántít, az aztán a nagy baj. De ha most azt mondod, hogy mindenki az, hátast dobok. :-D

A " kár volt megírni" például nálam azt jelentené, hogy annyira szar, hogy inkább főztél volna lekvárt, vagy takarítottál volna, mindenki jobban járt volna. - Persze csak nálam. Ezért nem jó kritikába nem konkrét dolgokat megfogalmazni, eltérni a kritikusi vonulattól a személyes vélemények és ízlések vizére, meg hogy ki hogyan írta volna meg.
Persze ez én vagyok, nem pedig te, nem is akarok belemagyarázni semmit a te hozzászólásodba, csak elmondtam az én verziómat - nem mintha számítana a novella minőségét vagy milyenségét illetően.
Tényleg köszönöm a véleményt, biztosan hasznomra válik.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

p, 2015-06-12 11:37 Gitáros

Gitáros képe

Lehetséges, hogy Veled szemben már túl nagy az elvárás, elvégre egy több-kevesebb rendszerességgel publikáló, Könyvhéten köteteket dedikáló író vagy, ami eleve feltételez egy bizonyos színvonalat.
A színvonallal semmi baj, inkább maga a történet az, ami kissé vérszegény, nem üt elég nagyot.
Én csak azért írtam azt, hogy talán kár volt a belefektetett időért és energiáért.

Viszont írtál egy mondatot, - helyesebben, hármat, - amit nem értek.
"... nem szereti mindenki a stílusomat. A személyemet sem. Mindkettő eleve lehetetlen."
Ezt hogy érted?
Valaki vagy a stílusodat szereti, vagy a személyedet, vagy egyiket sem?
Vagy, vagy?
A stílusod baromi jó, gazdag, magas színvonalú, a személyed pedig - már amennyire ezt egy találkozásból meg lehet állapítani, - szintén "nagyon rendben van".

Más...
Én előrelátó voltam, és felkészültem a váratlan helyzetekre.
Annak idején, amikor még Nemzeti Dohányboltok helyett trafikok voltak, amelyekben a dohányáruk mellett egyéb dolgokat is kapni lehetett, vettem egy kis, műanyagból készült figurát, egy hátaslovat, így, ha szükség van rá, bármikor könnyedén tudok dobni egy "hátast"...:)

Miki

p, 2015-06-12 13:37 Kentaur

Kentaur képe

Vagy mindkettőt szereti, vagy csak az egyiket, vagy egyiket sem - bármelyik megeshet, kivéve az, hogy mindenki mindet szereti.
A legrosszabb egy író számára szerintem, amikor nem tudnak elvonatkoztatni. Például láttunk már olyat, hogy valaki csak a szerkesztőkhöz ment nyalizni, a többieknél próbál kemény kritikákat írni, hátha attól majd híre lesz, alap nélkül - de olyat is, hogy csak a szerkesztőkhöz, vagy X emberhez ment lehúzni, mert haragudott rájuk.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

p, 2015-06-12 15:55 Roah

Roah képe

Kérlek szépen, Karcos megjelenés napján megvolt telóról. :))) Frissiben. Elkezdtem olvasni, és felgörgettem - most ez cikk lesz? Nem! Néztem: "egyéb". A közepe felé jöttem rá, hogy jól beflamóztam, simán elhittem, naívusz oktopusz olvasódként, hogy ez bizony egy cikk. Kentauros novella-cikk. ;)
Az ötlet nálam ötös! Mekkora már?! És játszottam is telón az utolsó és az első mondatokkal, és tényleg működött a történet. Menj má'! Nem szoktalak nyaggatni ihletről, mert az olyan személyes egy szerzőnél, de akkora hasadék van már oldalamban, amibe befér egy gyerek, szóval nem bírom ki: honnan jött az ötlet? Meg azért így összepattintani?!

" De az elején még talán kiugorhatsz. Nem biztos, hogy túléled, de még az is jobb, mint örökké a centrifugában ülni. Szólni akarok annak a másiknak, hogy ne várjon tovább: ugorjon, amíg nem késő. Azt hittem, vége, hogy sikerült. Mintha csak arról lenne szó, hogy leszokjak a cigiről. Dohányzom? A kabátomban van egy doboz cigi, úgyhogy valószínűleg igen..."
Elszórakáztam egy darabig vele, tök jó volt! Ez a része szokatlan tőled, imádom, amikor a történet túlmutat önmagán, és tudod mit? Azt hiszem, ezt az értékeli igazán, aki valaha írt, vagy foglalkozott vele. Írástechnikai szempontból kiváló!
Hangulat...Kentás! Nem ugrott be, melyik sztoridnak volt hasonló hangulata, egészen addig, amíg a "Különkiadás" szót el nem olvastam. Heuréka! Boldogság erdeje. :))) Annak volt ilyesmi lezárása. :)))

Csak egy író gondolkodhat így. :))) Mint a karaktered.

Amiben Venyivel értek egyet, az a kőrözött személy, magyarul elfogató-parancsos (szépen néznek ki, amikor vezetőszáron hozzák őket a bévések, rendőrök, és valóban, hetvenkét órán belül van őrizetben valaki, a tárgyalást gyakorlatilag ebben a három napban tarthatják meg, és a bíró rendeli el az előzetest, illetve a továbbiakat; sokszor édesanyák, családok várják a hozzátartózókat, majd' napokig, időpont tájékoztatást, konkrétat, talán a rendőrség adhat.)

Tetszenek a nevek!
Igazi Kentauros sztori - vétek lett volna kihagyni! :))))
Ötöst nem adok, mert te nem arra utazol, és a bizti kedvéért, lementem a novellát. Előbb vagy utóbb eltűnnek a Karcolatról. :))) Nekem pedig kell!

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2015-06-12 20:49 Kentaur

Kentaur képe

Már rég írni akartam egy olyan történetet, aminek részeit mindenféle variációban lehet olvasni. Mert nagyon érdekelt a kihívás, vajon meg lehet ezt egyáltalán csinálni? Tényleg annyiféleképpen kell megírni, ahány variációja van, aztán összefésülni, vagy hogy lehetne? Jelentem, hogy nem kell hatféleképpen megírni és összefésülni, csak minden mozzanatnak a fejedben kell lennie minden variációjában, és kapcsolgatod össze mindegyikkel a következő mondatot, végeredményében nem számoltam ki, hogy az így mennyi, ha mondatokra bontjuk, 10 körülire saccolom/ mondat: hat variáció, meg a teljes koherencia, meg az éppen írt résszel való koherencia, meg a kétféle értelmezéssel való kétféle koherencia)
Gondoltam, hogy nem lesz könnyű munka, és eléggé meg is izzasztott úgy megírni, hogy a részek még kapcsolódjanak is, azaz máshol elválasztva is működjön, plusz hatféle variációban működjön. Ezt "fejeltem" meg aztán azzal, hogy a kerettörténettel együtt is kiadjanak egy történetet, és annak is többféle értelmezése legyen lehetséges. Úgyhogy a végén nem is tudom, hány történet játszik össze egy egészet.
Nagyon élveztem! :-) Ajánlom melegen minden írónak, remek agytorna.
A variációs téma volt először, és köré épült a kerettörténet, ami szerintem magában nem is állná meg a helyét, azért is furcsállom, hogy valakinek pont az tetszik jobban, és a "nemtudomhányféleképpen" részben, amit te írástechnikai kiválóságnak hívtál, pont abban meg nem lát elegendő intelligencia-megmozgatást. De hát ízlések és pofonok, ugye. Ha többen nem látnak benne, akkor csak én látok, az meg úgy semmit nem ér, mintha nem is lenne. Szerencsére te láttad, értetted, élvezted, úgyhogy eloszlattad a kétségeimet, hogy ne sikerült volna.
Ami a részleteket illeti, azok meg a szokott módon jöttek maguktól, a kerettörténetet abban a szent minutumban találtam ki, amikor leültem megírni. Csak azért kezdtem neki, hogy ne csak simán odalökve legyen ez a variációs írás, hanem tudják is, mit kéne vele csinálni. Aztán persze szokott módon túlnőtt önmagán, és bekapcsolódott a történet egészébe, értelmet és lehetséges lezárásokat adva. Legalábbis remélem. :-D

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

p, 2015-06-12 20:55 Kentaur

Kentaur képe

Kivettem az első "találtam"-ot is, tényleg nem kell az oda.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

p, 2015-06-12 21:57 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

Elolvastam. Tekintve, hogy félelmetes személy hírében állsz, óvatosan fogalmazok:
Megfelelő a hangulata, "olvastatja magát", az ötlet is egyedi(bár Cortazár az Ugróiskolában már kísérletezett hasonlóval),de a vége nekem illúzióromboló. Én az olvasóra hagynám a történet összerakását.
És különben is! Ennyire szűkre szabott a drága időd? Legalább olyant kellett volna írnod ami 666-féleképpen olvasható.:-)

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen

p, 2015-06-12 23:27 Kentaur

Kentaur képe

Érdekes, hogy többen úgy értelmezik, hogy kizárólag egyféle megoldás van a végén és nem hagyom az olvasóra. Akkor ezt biztos óvatosabban kellett volna.
Egész biztosan több író is kísérletezett már ilyesmivel, párom szerint Kosztolányi is csinált hasonlót egy másik íróval közösen. Ezt persze csak akkor mondta, miután elolvasta. :-D

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

p, 2015-06-12 23:29 Kentaur

Kentaur képe

A lecsillagozónak meg üzenem, hogy nyugodtan nyomjon még öt-hat egycsillagot, ha ez boldoggá teszi. Kimondhatatlanul nem érdekel, hogy hány csillagot kapok, szerencsére már rég nem a neten névtelenül értékelők az egyetlen visszajelzésem.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

szo, 2015-06-13 05:36 Gitáros

Gitáros képe

Én azt hittem, hogy csak azok csillagozhatnak, akik hozzá is szólnak.
A névtelenül való lecsillagozás szerintem nem fair.
Nem lehetne - ezt a szerkesztőktől, ill. az oldal működtetőitől kérdezem - megoldani valahogy, hogy csak az csillagozhasson, aki beazonosítható, illetve, aki ír is a novellákhoz valami véleményt?

Miki

szo, 2015-06-13 14:35 Blade

Blade képe

De lehetne, viszont nem lesz. Sorry, ajánlom az ignorálást, jól működik. ;) Már így is sokat beszéltünk róla, aztán a végén nem marad idő dinnyézni.

v, 2015-06-14 12:11 Para Celsus

Para Celsus képe

Engem még stimulál is a gondolat, hogy valami mikropéniszű (vagy aszályos sunájú), sunyi fazont annyira frusztrál egy novellám, hogy stikában egyest ad rá. Nem talál rajtam fogást, azért a kertek alatt sunnyogás. :D


"The Rainmakeeeer!"

szo, 2015-06-13 06:34 Roah

Roah képe

:DD Vicces!
Képzeld, Kenta, Tesómmal volt egy matek csörtém, és egy kvantumfizikai, illetve az idő-utazásról, a húr elméletről, igen, kissé érdekes huzalokról, és valahogyan a bátorságnál lyukadtunk ki. Azt leszámítva, hogy megint leoltott egy legendával, én meg visszavágtam azzal, hogy simán beugranék egy fekete lyukba, ami szerintem nincs helyhez kötve, akárhol felbukkanhat, megjegyezte: "Tudod, Csuri, ki a legbátrabb?" Nevettem, és így szóltam: "Na ki?" Mire Ő: "Aki beismeri a gyávaságát. Tudod te, mekkora bátorság kell hozzá?" Erre én: "Ezt most találtad ki! Vagy ha nem Te voltál, akkor valami gyáva - védekezési mechanizmus" - mondtam, és folytattam: - "Miért kell beismerni? Szerintem soha sem volt szégyen a félelem, tulajdonképpen az egyik legalapvetőbb emberi kvalitás, miért kell magyarázkodni? Sokkal faramucibb szerintem az, ha valaki hirtelen, meggondolatlan, megfontolás nélkülinek hat, annyira nincs veszélyérzete, mint egy gyereknek, nem méri fel a kockázat súlyát, cselekszik, egyszerűen nem hagy magának időt félni."
Szerinted is nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki beismerje a gyávaságát?

A Karcon nem tudom, mi vesz rá valakit ilyen noném értékelésekre, de az biztos, hogy legalább annyira nincs tudatában annak, hogy pont visszafelé sül el a mozdulata, mint ahogyan egy gyereknek sincs veszélyérzete. A noném értékelés, kiváltképp a negatív, reklámot gerjeszt. A gerilla-marketing egyik megnyilvánulása. Figyelemfelkeltő. A szerzőnek grátisz önbizalmat ad/adhat, annak látszatát keltve, hogy magabiztos, határozott, nem mernek vele újat húzni, irigyelhetik a sikerét, a népszerűségét, a közönsége egyre jobban szereti, a munkáját elismerik a portálon kívül is, gyakorlatilag egy ilyen elégtelen maga az ötös.
Vajon ezt tudja az, aki így értékel?

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

szo, 2015-06-13 07:49 Gitáros

Gitáros képe

Drága Kata!

Nem elég, hogy Roah néven futsz itt a Karcon, ráadásul most kiderült, hogy testvéri körökben Csuri-nak hívnak?
Te jó ég, hogy mik ki nem derülnek egy-egy elejtett félmondatból!...:)DDD

Miki

szo, 2015-06-13 08:02 Kentaur

Kentaur képe

Fogós kérdés, de szerintem nem kell hozzá bátorság, legalábbis nem nagy. Rakás olyan embert láttam már, aki nagy duzzogva bocsánatot kért a hibájáért, gyávaságáért, de csak azért tette, hogy ezzel minden felelősséget ledobjon "hiszen már bocsánatot kértem". Például agresszorok (akik szerintem a világ leggyávább emberei) nagy százaléka az első időkben virágot hoz másnap, miután elcsattant egy pofon,vagy lelkileg megkínozta, és ha kell, a földön csúszva kér bocsánatot, de aztán újra megveri az áldozatot vagy újra megkínozza, és minden alkalommal keményebben.
Az első lépés biztosan a beismerés, de elsősorban önmaga előtt, hogy tud a hibájáról, ha nem tud róla, csinálni sem tud vele semmit. De még mindig ott a kérdés, hogy ez mennyire érdekli, jogosnak is érezheti vagy bagatell semmiségnek, vagy szükségesnek a céljához. A fenti agresszorok is tudják például, hogy mit tesznek, hiszen nem gyengeelméjűek, csak jogosnak érzik, amúgy is semmiség (neki), és hát így kell bánni az áldozattal, mert másból nem ért...
A keresztények sem azt hívják bűnbánatnak, amikor meggyónnak, hanem csak akkor gyónhatnak, ha bánják is, amit tettek, és a pap is azzal ereszti el őket, hogy megbocsájtatnak bűneid, de ne tedd többé.
Egyetlen biztos jele annak, hogy valaki bátran viselkedik nem az, ha beismeri, hanem ha szembenéz a gyávaságával, hibájával, és keményen nekiáll leküzdeni. A beismerés csak szó, és egy gyáva ember szava nem sokat ér.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

v, 2015-06-14 21:47 Kentaur

Kentaur képe

Ha érdekelne annyira, akkor én is azt mondanám, hogy a siker biztos jele az irigyek és frusztráltak száma. De még ennyire se érdekel, inkább mondd el, neked hogy tetszett vagy nem tetszett, beszéljünk az írásról. Hiányoznak azok a jó kis kilométeres, alapos kritikák, amik régebben divatban voltak errefelé.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

k, 2015-06-16 07:23 Para Celsus

Para Celsus képe

Allúziók, melyeket megpendített bennem az írásod: Borges (Az elágazó ösvények kertje, Körkörös romok), Babits (A Gólyakalifa), és persze Palahniuktól a Harcosok klubja.

Néhány apróság, mert én nem félek tőled :D
"Megnéztem az órám az előbb, de nem hordok." - ha nem hord, akkor csak meg akarta nézni, nem? :)
"Különkiadás: A neves újságíró különös halála!" „A kultúra az utcán hever!” - ez a felkiáltójellel a képünkbe üvöltenek-figura mostanában már a bulvárban sem fut szerintem.
"Ildi" - egy novellát felvezető cikkben, amit egy irodalmi újságnak szán a szerző, biztos, hogy csak úgy leildizné a titkárnőt?
"Szemtanuk" - Szemtanúk

Nekem a második fele, a metafizikai borzongást okozó három kis szöveg(töredék(?)) tetszett igazán. Én nem érzem úgy, hogy csak egyféle helyes olvasata lenne a sztorinak - lehet, hogy F. Áronról szól a sztori, de lehet, hogy nem, lehet, hogy ő írta a sztorit, lehet, hogy csak hasonult vele, és így tovább...


"The Rainmakeeeer!"