Brumi története

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy aranyos mackó. Ezt a mackót Bruminak hívták, és egy nagyon nagy erdő kellős közepén élt az anyukájával és az apukájával. Egy szép, nagy, színes házikóban laktak.
Egyik nap, amikor Brumi felébredt, azt vette észre, hogy egyedül van a házikóban. Nagyon megijedt szegény, és hirtelen azt sem tudta, hogy mit tegyen. Gyorsan felöltözött és elkezdte keresni a szüleit. Bement a konyhába, mert az anyukája minden reggel itt készítette el Brumi reggelijét. Az anyukája viszont nem volt a konyhában. Brumi ezután kiment az udvarra, de ott sem talált senkit. Gondolkodott, törte a buksiját, hogy mit csináljon, és kitalálta, hogy elmegy a folyóhoz. Az apukája nagyon sok időt szokott ott tölteni minden nap, mert itt fogta meg az ebédre szánt halakat. Most viszont nem volt a folyó partján. Brumi el sem tudta képzelni, hogy mihez kezdjen. Tanácstalan volt, ezért elment az iskolába. Úgy gondolta, ott talán tudnak neki segíteni, hiszen nagyon sok okos állat járt oda. Nagy sajnálatára viszont az iskolában sem tudtak neki segíteni. Szegény mackónk teljesen kétségbe esett. Leült a lépcsőre és zokogva kérdezgette magától, hogy vajon hol lehetnek a szülei. Úgy döntött, hogy elmegy a boltba, hátha ott megtalálja őket. Amikor belépett a kis boltocska ajtaján, az eladó, aki nem volt más, mint a kedves Sünapó, rögtön látta Brumin, hogy nagyon szomorú. A mackó tőle is megkérdezte: - Kedves Sünapó, te sem láttad a szüleimet? Mindenhol kerestem, de sehol sem találtam őket.
- Sajnálom Brumika, de itt nem jártak. Nem tudom, hol lehetnek, de vigasztalásul adok neked egy nagy csupor mézet, hogy ne szomorkodj.
Sünapó javasolta neki, hogy menjen el a parkba, hátha ott megtalálja őket. Brumi megfogadta a süni tanácsát, de ott sem találta meg a szüleit. Megkérdezett minden járókelőt, de senki nem látta sem az anyukáját, sem pedig az apukáját. Szegény kicsi mackó még szomorúbb lett, ezért elhatározta, hogy hazamegy, és ott majd megvárja a szüleit. Egész úton hazafelé azt mondogatta magába, hogy „Lehet, hogy már otthon vannak, és várnak rám…”.
Amikor Brumi hazaért, és kinyitotta az ajtót, nagyon megörült, mert ott állt vele szemben az anyukája. Amikor oda futott hozzá, hogy megölelje, Brumi felébredt. Rájött, hogy ez az egész csak egy álom volt. Ott ült mellette az anyukája, és folyamatosan ezt kérdezgette: „Jól vagy drága kicsi Brumikám?”. Erre Brumi csak ennyit válaszolt: „Jól, anyuci, csak rosszat álmodtam.”.

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2008-12-11 16:22 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Mindezt egy Nagyerdessy mű után olvasva erősen abszurd érzetet kelt. :) (Hja, nagyon, nagyon egyéb.)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

szo, 2008-12-13 19:25 KitKat

KitKat képe

Mindent ki kell próbálni :D

cs, 2008-12-11 16:32 Ndy

Ndy képe

A tizennyolc pluszos karikát azért kitehetted volna: felkészületlenül olvastam el, és nagyon megrázott a sztori :D

cs, 2008-12-11 17:10 Creideiki

Creideiki képe

Hülye! :D

Nagyon aranyos történet. Szegény Brumi...
(Meg kell, hogy mondjam, hogy vártam, hogy mikor jön valami dugós-hentelős rész, de így is kerek a sztori.)
-
Frappáns de tömör aláírás helye.

cs, 2008-12-11 17:59 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Dugós-henteslős? 8O Oh, szegény Brumi! :D
Viszont rengeteg benne a hiba. Főleg a vesszők miatt. Pl. amikor belépett Brumi a boltba, a mondat értelme szerint nem ő, hanem a boltos tette ezt.
__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

szo, 2008-12-13 19:29 KitKat

KitKat képe

Dugós- hentelős rész? Hát nekem ilyen meg sem fordult a fejemben. Talán azért, mert az unokanővéremnek írtam, akinek ez vizsgára kellett, mert óvónő lesz?! Nem tudom, lehet, hogy ezért :D

szo, 2008-12-13 19:51 bellamaria

bellamaria képe

Aranyos mese. Brumikát vártuk a cím alapján, Brumikát kaptuk.
(én egyszer, még piskóta koromban félreolvastam egy videofilm címét. Honor helyett horrort .Hiába lestem másfél órán keresztül a gyilkolászást :) csak valami család életét mutogatták- nagyon csalódott voltam)

szo, 2008-12-13 20:29 Aures

Aures képe

:)
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

szo, 2008-12-13 20:30 Aures

Aures képe

Úgy néz ki, elvont vagyok.
Valahogy végig azt vártam, hogy megy, kerekedik a szép kis mese, aztán a végén valaki előugrik láncfűrésszel, ördögi kacajjal, és...
na igen, úgy néz ki, már nem tudom mi a mese. Pedig mostanában sokat töprengek rajtuk.
Jó voltál KitKat, további szép történeteket! :D
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

szo, 2008-12-13 21:41 KitKat

KitKat képe

:D Ezek szerint mindenki valami durvábbra számított tőlem :D Lehet, hogy a következő mesém kicsit durvább lesz. Persze, ha lesz következő mesém :D
Egyébként köszönöm a biztató szavakat :)

szo, 2008-12-13 21:40 KitKat

KitKat képe

Köszi :)
Igen, az olyan kellemetlen.. én azt utálom, amikor hülyén fordítják le egy angol film címét, és így valami olyan címe lesz a filmnek, ami nem is kapcsolódik a történethez... én meg persze azt várom, amit elképzelek a cím alapján... -.-"

sze, 2009-02-04 14:24 Anonymus R. Chynewa

Anonymus R. Chynewa képe

Hehe... a kedvenc filmcímem: "Támadás a gyilkos harci robotok szigete ellen" Eredetiben: "A.I. Assault"
Hát ennyit a magyar címekről. :) :)

A lányommal még ki is veséztük, hogy akkor most mi vagyunk a rosszarcok, mert megtámadjuk szegény gyilkosharcirobotoknak a szigetét? Még csak nem is a robotokat, hanem a szigetet magát...?? Mondanom se kell, hogy végigröhögtük a filmet. Már ameddig bírtuk a strapát, aztán betettem a Smallville aktuális epizódját.
»___________»____________»
" Igen? És hol a sereg?.."

sze, 2009-02-04 14:16 Anonymus R. Chynewa

Anonymus R. Chynewa képe

Jesszusom, én meg már nem tudtam, mire számítsak! :)
Nekem magas a vérnyomásom kérem, velem ilyet ne tessék játszani!
DE azért ötös.
:)
»___________»____________»
" Igen? És hol a sereg?.."

v, 2009-03-22 20:49 Álfröðulson

Álfröðulson képe

Ez egy aranyos mese, de semmi több. Én is azt hittem lesz valami döbbenetes befejezés de semmi. Nem, nem kellett volna vér, vagy csonkítás, csak egy kis csavar. Bár lehet pont ez a lényeg. Mindenki felpumpált várnyomással várja a végét. :P
Ez a Brumi név olyan aranyos, muszáj volt elolvasnom. :D Régen jó volt a Micimackó meg a Vackor is. Hm, lehet, hogy tudat alatt maci fan vagyok? :D

v, 2009-03-22 20:52 KitKat

KitKat képe

Hehe, maci fan :P Egyébként.. nem tudom, hogy miért vár mindenki egy nagy durranást ettől. Unokanővéremnek írtam, aki óvónőnek tanul. Be kellett neki adnia dogának. Nekem így is tetszik. Ahogy mondtad, ez egy aranyos mese :P Egy aranyos írótól :D:D:D

v, 2009-03-22 20:58 Álfröðulson

Álfröðulson képe

És várható Brumi folytatás az aranyos írónőtől? :D

v, 2009-03-22 21:01 KitKat

KitKat képe

Nem igazán terveztem, de még ki tudja?! A Halloween éjszakájánt szeretném folytatni.

szo, 2013-01-19 14:13 craz

craz képe

Brumm.

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."