Dieselphetamine

A zuhogó eső ellenére, idén is több ezren gyűltünk össze a Parlament téren a megemlékezésre. A nehéz, vastag, vegyszerálló kabátba bújt vidám tömeget figyeltem, hátha találok valamit, amivel színesebbé tehetem a beszámolómat. Mint minden évben, most is engem küldött a szerkesztőség, hogy írjak valamit az ünnepségről, de már tudtam, minden mondattal meg fogok küzdeni, hiszen említésre méltó esemény sosem történik. Az emberek ünnepelni jöttek, a forgatókönyv is ugyanaz már három évtizede, beszédek, taps, zászlólengetés, öröm és mulatozás hajnalig. Az emelkedett hangulat most sem ragadt magával, de nyílván közrejátszott a szörnyű másnaposságom is.
Feszült voltam. Hangulatomat tovább rontották a csupasz kezemre potyogó csípős, vöröses barna esőcseppek, bőrömön kis piros pöttyöket hagyva maguk után, előre jelezve a pokoli viszketést, ami a következő napokban vár rám. A kesztyűmet mindig otthon hagyom, már kezdtem arra gyanakodni, hogy tudat alatt direkt okozok magamnak szenvedést. A dolgozószobámra gondoltam, ahol nyugodt körülmények között, kényelmesen leihatnám magam, ahelyett, hogy ázom a tömeg közepén. De a munka, az munka és én szeretem csinálni, még ha néha küszködéssel is jár.
Benyúltam a belső zsebembe és előhalásztam a laposüvegemet, letekertem a kupakot és nagyot húztam belőle. Az erős ital kissé megnyugtatott, de szükségem lesz még rá, hogy a feladatomra tudjak koncentrálni. Mielőtt elraktam volna, illendőségből a jobbomon álló idegen felé nyújtottam. Szinte azonnal megragadta, mintha már várta volna, az üveggel együtt, kezemet is magához húzta.
- Eső allergia? – kérdezte, miután alaposan megnézte kipirosodott, égő kézfejemet.
- Bizony. A népbetegség büszke képviselője vagyok – válaszoltam, és próbáltam kideríteni új ivócimborám kilétét. Köhögve adta vissza a palackot, ebből sejtettem, nem sűrűn találkozik igazi alkohollal. Nem láttam be a kapucnija alá, de tartásából arra következtettem, hogy egy lány áll mellettem, a kabátjának ujján végigfutó vörös csík is erre engedett következtetni. A scream punkok egyenruhájának női változatát viselte. A férfiakén ezüst sáv van.
- Egyre többször esik. Azt mondják, az erőművek utóhatása – szólalt meg.
- Valamit valamiért – mondtam kézfejemet dörzsölve.
- Az eső legalább mindent elmos. Talán még azt is, amit nem kellene – vágott vissza komolynak szánt hangsúllyal.
- Ezt valami anarchista propagandából vetted? – kacagtam fel, de azért elgondolkodtam a szavain. Publicista reflexeim működésbe léptek, akár igaza is lehet.
- Firkász vagy? – fordult felém témát váltva. Arcát még mindig nem láttam, de éreztem, a galléromon lévő újságíró jelvényt vizsgálgatja.
- Voltam már oknyomozó is. De már nincs rám szükség, mindenki tud mindent. Inkább csak a hétköznapok narrátora vagyok.
Dobhártya szaggató üdvrivalgás vetett véget a beszélgetésnek, az aktuális elnök fellépett az emelvényre, és belekezdett a már szinte szóról szóra ismert beszédbe. 1986-ban, ezen a napon fogadták el a fejlett világ vezetői azt a javaslatot, hogy teljes egészében áttérjünk a fosszilis energia használatára. Az atomot túl veszélyesnek ítélték, ezt alá is támasztotta az ugyanekkor történt első erőműrobbanás is a szomszéd országban, amit utána még jó pár követett. Szomorú balesetek. A földeket csakhamar terméketlennek és fertőzöttnek minősítették Norvégiától Szibériáig, a gazdaság megmentése céljából pedig metropoliszokat hoztak létre, ahol jólétben, biztonságban élhetünk. Valljuk be, ez sikerült is. Az életterünk ugyan kisebb helyre kényszerült, de ez idáig béke van, és nyugalom. Az emberek hamar elfogadták, hogy ne menjenek a falakon kívülre. Nem azért mert tiltva volt, csupán kényelmesebb és egészségesebb volt bent maradni, bár voltak, akik nem ezen a véleményen voltak. A benzin és a gázolaj káros hatásairól szóló cikkek időről időre megjelentek, habár a levegőbe csak tisztított füst került, káros anyag nélkül. Vagyis a legtöbben így gondoltuk. Tovább figyeltem a szónoklatot, valami azonban most is zavart. Évek óta próbálok rájönni, mi lehet az, de még mindig nem tudtam az okát. Összpontosítani akartam, de gondolataim folyamatosan elkalandoztak, hol a belső zsebem felé nyúlkáltam, hol pedig a körülöttem levők bámulásába feledkeztem bele.
- Most figyelj! – bökött oldalba hirtelen a lány.
Engedelmeskedtem neki, de semmit nem vettem észre, vagyis mintha valamit mégis, habár nem voltam benne biztos. Egyetlen mondat volt, ami zavart, illetve ahogy elhangzik minden évben. Két szó, és ami utána jön.
-„Szomorú baleset” – ismételgettem magamban. E szavak után, mindig történt valami, ami nyugtalanított, a szónok megköszörüli a torkát, lesüti a szemét, vagy csak vesz egy mély levegőt, mielőtt folytatná. Ez volt a gyanús nekem, már tudtam és a lány is erre akarta felhívni a figyelmemet. Ő is sejt valamit, vagy talán a választ is tudja.
- A kurva életbe – fejeztem ki döbbenetemet hangosan.
A mellettem álló meg sem rezzent, mintha észre sem vette volna felháborodásomat, pedig még az előttünk lévők is hátra fordultak. Tehát valami nincs rendben a balesettel.
A lány egyszer csak szorosan mellém lépett és megszólalt.
- Nézz be hozzánk – mondta, miközben egy plasztik kártyát nyújtott felém.
Elvettem tőle és megnéztem. Egy tenyér volt rajta, aminek a színe folyamatosan változott, felül az elérhetőség villogott neon színekben. Nem értettem, mit akar ezzel közölni.
- Köszönöm, de tényleg van kesztyűm – próbáltam hárítani.
- Csak nézz be, lehet, hogy mégis találsz valamit – fordult felém végre. Tekintetében eltökéltség látszott, fiatalsága ellenére koránál bölcsebbnek, tapasztaltabbnak tűnt, a vadul felkent smink ellenére is. Halántékára egy alig észrevehető, számomra ismeretlen szimbólum volt tetoválva.
A tömeg hirtelen megmozdult, minek következtében a kártyát a földre ejtettem. Azonnal utána hajoltam, nem törődve a maró pocsolyába nyúlást követő éles fájdalommal. Mire felegyenesedtem, a lány eltűnt.

Otthon rögtön leültem a gép elé és miután néhány pohár égetettel átsegítettem magam a holt ponton, egy egészen tűrhető cikket sikerült összehoznom. A felfedezésemet természetesen nem említettem meg benne. Be akartam még menni a szerkesztőségbe, de az órámra néztem és kiderült erre ma már semmi esélyem, az utcákat ugyanis eltorlaszolták a menetrendszerűen érkező hatalmas tartálykocsik. Ilyenkor töltik fel üzemanyaggal a háztömbök alatti gigantikus aggregátorokat, a közlekedés erre az időre szinte teljesen leáll.
Az épület remegése igazolta, már megkezdték a feltöltést. Úgy döntöttem, utána nézek az oldalnak, ami a kapott kártyán szerepel. Beütöttem a címet, és keresni kezdtem. Kesztyűk és kiegészítők százait néztem végig, de semmi említésre méltót nem találtam először, de tüzetesebb vizsgálódás után rátaláltam arra, amit gyaníthatóan kerestem. Az egyik termék fotója mellett megláttam a szimbólumot, ami a lány bőrén volt. Rákattintottam. Egy másik oldal nyílt meg, ami konyhai eszközöket árult. Ezt is átnéztem, és ismét megtaláltam a jelet, ami újabb oldalhoz irányított. Minél több helyen jártam, annál nehezebb volt megtalálni. Kezdett izgalmassá válni a játék. Rengeteg oldalt átnéztem, mire elérkeztem a végső állomáshoz, egy kisfilmhez. Tudtam, hogy valakinek fontos lehet, ha ennyire eldugta és én kötelességemnek éreztem, hogy felfedjem az értelmét. Már abban is biztos voltam, hogy nem véletlenül találkoztam azzal a lánnyal. Megkeresett, nyilván ismerte megkopott hírnevemet a múltból, mikor még olyan dolgokról írtam amikhez, nem mert hozzányúlni senki. A régi nyomozó szenvedély kezdett fellángolni. Elindítottam a videót.
Elsőre semmi összefüggést nem találtam a véletlenszerűen összevágott jelenetek között.
A rossz minőségű felvételen jókedvű társaság utazik a falakon kívüli tájakon egy autóval. A hátsó ülésen ülő tartotta a kamerát, így látni lehetett az üres városokat és falvakat, amiken keresztül hajtottak. Vágás következett, lángoló olajkutak egy archív dokumentumfilmből. Ismét az utazók, aztán atomfelhő, majd réten futkározó gyerekek. Vissza az autóba. Az olajmezők gyarmatosításáról néhány kép és a háború borzalmai. Autó. Erdők őzekkel, és így tovább. Az elmúlt ötven év összefoglalója néhány percben, a társaság egyre kevesebbszer tűnik fel, akkor is csak villanásnyi időre. Tanácstalanul bámultam a monitort, de eltökéltem magam, hogy a végére járok, mi lehet ez. Számtalanszor végignéztem még, mire lassacskán kezdtem megtalálni benne a logikát. Kockánként elemeztem ki minden egyes képet. Térképet vettem elő, és elkezdtem bejelölni rajta az útvonalat, amerre kocsi haladt, hiszen a helyiségek táblái mindig láthatók, biztosra vettem, hogy az út vége a megoldás.
Hajnalig dolgoztam mire a végállomáshoz értem.
Uzipov telep.
Egy rég elfeledett, néhány épületből álló lakótelep a semmi közepén. Utána néztem, de nem találtam róla feljegyzést, mintha nem is létezne.

A nyomozás izgalma nem hagyott aludni, néhány óra múlva már az Északi kapu felé hajtottam benzinzabáló járgányommal. Mielőtt kiértem volna a Külső zónába megálltam egy benzin marketnél, és teletöltöttem üzemanyaggal a gépet és a biztonság kedvéért a tartalék kannákat is, vettem egy dobozzal a legerősebb koffein tablettából és egy karton vitamin koncentrátumot. Óvatosságból a kocsi saját, belső oxigénjét használtam, kizárva a kinti világ bizonytalan minőségű levegőjét, bár a műszerek semmi változást nem mutattak. Minél messzebb kerültem a metropolisztól, annál közelebb a megvadult természethez. A növények szinte teljesen átvették az uralmat idekint, a földeket mindenütt ellepték a sosem látott bokrok és virágok, a kihalt falvak házaiból nemegyszer fák ágai hajoltak ki az ablakokon, hogy aztán a tetőket átszakítva bontsák ki lombkoronájukat. Az utak viszont, szerencsére épek maradtak, nehézségek nélkül tudtam követni a térképen jelölt útvonalat, de túl gyorsan azért nem mertem menni. A teljesen idegen tájakon néha embereket is láttam, akik a szóbeszéd ellenére cseppet sem látszottak szegénynek, boldogtalannak, vagy betegnek, miközben elhaladtam mellettük üdvözlésre emelték kezüket, többnyire egy kedves mosoly kíséretében.
Néhányszor félre is álltam és gyönyörködtem az ezerszínű nyugalomban, ami körülvett, pár képet is ellőttem, hátha valamikor, valamihez fel tudom majd használni. Nem mintha bárki is tudna a kirándulásomról.
A nap már lemenőben volt, mire a videóban szereplő utolsó táblára rátaláltam. Keskeny, sűrű erdővel szegélyezett útra irányított, majd jó néhány kilométer megtétele után, egy rozsdás sorompó állta utamat. A kijelzőkön leellenőriztem a kinti viszonyokat, majd miután sugárzásra, vagy bármilyen káros baktériumra utaló adatot nem találtam kiszálltam. Bakancsommal rúgtam félre az akadályt, majd folytattam az utazást, az egyik oldalon most a fákat magas betonkerítés váltotta fel, mint később megtudtam, egy elhagyott katonai bázis mellett haladtam el. Nemsokára árnyékos tisztásra érkeztem, az ösvénnyé fogyott út itt véget ért. Földszintes sorház mellett álltam meg, mely mögött az üres, romos lakótelep állt, bizarr kontrasztot alkotva a zöldellő, égig nyúló fákkal. Érkezésemre egy ajtó nyílt ki, majd ráérősen egy nagydarab hatvan körüli férfi lépett az udvarra. Intett, majd arcán széles vigyorral felém indult. Határozott, mackós mozgása arra utalt, még mindig ereje teljében van.
- Üdvözlet benzinimádó! – kiáltotta felém mély, öblös hangon.
Kiléptem a bokáig érő sűrű fűbe és a lehető legbarátságosabb arcomat vettem fel.
- Ennyire látszik? – kérdeztem kedélyesen.
- Ekkora kocsit csak a városiak vezetnek – mondta, és a kezét nyújtotta. Hüvelyk és mutató ujja között elmosódott, halvány tetoválást vettem észre, a már ismert virágot, közepén a sugárveszély nemzetközi jelével.
A kölcsönös bemutatkozás után a házba invitált és még mielőtt jövetelem céljára tértünk volna poharat tett elém, amit illatozó, átlátszó szesszel töltött meg. Brutálisan erős ital volt, amitől ha lehet, még barátságosabbnak láttam vendéglátómat. Beszélni kezdett.
- Magát is az archívum érdekli – jelentette ki tárgyilagosan.
Kérdőn felvontam a szemöldököm, de nem vett róla tudomást, folytatta.
- Néha felbukkannak errefelé, maga fajta titokvadászok, hogy elmondják a világnak a nagy rejtélyt, de aztán mégsem változik semmi. Talán ez már túl sok lenne, és nem akarnak sérülést okozni a kényelmes életüknek, hiszen ami nem fáj, az nem is számít. Természetesen magát is körbevezetem, és szívesen mesélek az igazságról, aztán majd eldönti, mit kezd vele. De előtte lazítson, hosszú út áll maga mögött – ezzel ismét teletöltötte a poharakat.
Nem tudtam eldönteni bevalljam-e neki, sejtésem sincs, miért vagyok itt, ezért inkább egyelőre hallgattam, és figyeltem. A rejtélyes lányról sem tettem említést. Az életéről mesélt és az egykor élettel teli támaszpontról, ahol mérnökként dolgozott. A mögöttünk lévő lakótelepről, amit a katonák kiszolgálása miatt építettek, a boldog évekről minek emlékétől néha még a szeme is könnybe lábadt. A kiküldetéseiről, az orosz asszonyokkal töltött időről és a papírdobozos vodkáról. Aztán mindennek vége lett harminc évvel ezelőtt. Miután a bázist kiürítették, az emberek is inkább a falak mögé költöztek elmenekülve a bizonytalanság elől, de ő itt maradt önkéntes gondnoknak.
Ránk esteledett, mire végeztünk az üveggel. Felajánlotta az egyik még berendezett lakást, hogy töltsem ott az éjszakát, amit fáradtságomat kicsit sem leplezve el is fogadtam. Idejét sem tudom már mikor éreztem magam utoljára ilyen jól.

Pirkadat után nem sokkal szállásadóm kopogása ébresztett. Egy halaszthatatlan ügyre hivatkozva, ami a legközelebbi lakott településre szólította, megkért, hogy az archívum megtekintését korábban kezdjem, és ha lehet, távollétét ne vegyem tapintatlanságnak. Nem is firtattam távozásának okát, helyette magamhoz képest is gyorsan elkészültem az induláshoz. Éjjel sokat gondolkodtam az este hallottakon, meggyőződésem volt, hogy valami nagyon titkos, több vasajtóval gondosan lezárt, földalatti, raktárszerű terembe kísér, ahol torony magas polcokon porosodnak dobozokba zárva az élet nagy kérdéseire a válaszok. Ehelyett egyenesen a gaztól szinte már felismerhetetlen bázis egykori főépülete felé siettünk. Zárat, lakatot sehol nem láttam. Az épület hátsó részénél a férfi megállt és a folyosó végén lévő kétszárnyú ajtóra mutatott.
- Ott megtalál mindent – mondta, és elnézést kérve magamra hagyott.
Elindultam a jelzett irányba. Az ajtó fölötti megkopott felirat szerint az egykori könyvtárba jutottam, ahol meglepetésemre az elhanyagoltságnak jelét sem láttam, helyette rendezettség, és viszonylagos tisztaság fogadott. Tanácstalanul néztem körbe, kapaszkodót keresve, de miután ez meddő próbálkozásnak tűnt, találomra levettem a polcokról néhány megsárgult aktát és iratgyűjtőt. Mindegyiken rajta volt az ismeretlen szimbólum. Az első döbbenet egy tanulmány elolvasása után ért, miután néhány, számomra közömbös albumot átnéztem, amikben csak újságokból kiollózott cikkekre bukkantam. A tanulmány diagramokkal, aprólékos számításokkal, pénzügyi kimutatásokkal azt igazolta, az atomenergia használata töredékébe kerülne a most használt energiaforrásoknál, a benzin és a gázolaj használatát egyenesen pazarlónak valamint csupán nyereségszerző kényszerhelyzetnek minősítette, amit az iparmágnások kényszerítettek ránk.
Tovább kutattam a polcokon, hamarosan még több riasztó írást találtam, de a legnagyobb sokkot a csernobili katasztrófáról szóló kötet okozta. Eszerint a blokk robbanását nem emberi mulasztás okozta, csupán ezt a látszatot akarták kelteni, hiszen az atom nem termelt annyi hasznot, mint ahogy az egyes köröknek érdekében állt volna. A baleset meg volt tervezve. Az utána következő erőmű katasztrófák szintén, szerte a kontinensen. Az olvasottaktól megszédültem, zakatoló agyamban gondolataim összekuszálódtak, a félelemtől verejtékem kicsordult. Friss levegőre szomjaztam, ezért elhagytam a termet és kimentem a ház elé, ahol azonnal a lépcsőre rogytam. A rengeteg áldozatra gondoltam, akiknek egy kreált új világért kellett meghalnia, akik mártírságukkal lehetővé tették az olajmezők legalizált leigázását, kiknek köszönhetően a gigantikus városok ölelő biztonságában mindenünk megvan. Nem éreztem már úgy, hogy megérdemeljük.
Miután kissé megnyugodtam visszamentem és tovább kutattam. Az már szinte meg sem rázott, mikor egy több száz oldalas irathalmazból az derült ki, hogy az üzemanyag tényleg káros hatású. A mesterségesen termesztett növényekben nincs sok számunkra értékes tápanyag, mint ahogy az kiderült egy másik feljegyzésből, és így tovább. A föld kizsigerelésének utolsó órájához értünk tehát.
Rég leszállt az éj mire befejeztem az olvasást, de ekkorra már eldöntöttem mit kell tennem. Kisétáltam az autómhoz, felnyitottam a csomagtartót és kiemeltem a tartalék benzines kannákat. Alaposan körbelocsoltam a termet majd a bejáratig csorgattam a gyúlékony folyadékot. Igaza volt az öregnek. A világ már nem tudna feldolgozni még egy változást. Hiába tudná meg az igazságot, valóban nem történne semmi, a kényelem sokkal fontosabb, mint a gondolkodás. A savas esőt idővel megszokjuk, a levegő tisztítására is lesz megoldás, ételünk mindig lesz, berendezkedtünk az életünkre. A változás különben is félelmetes, és ki vagyok én, hogy ekkora terhet viseljek?
Már a kocsiban ültem, mikor a gyufát meggyújtottam, és eldobtam. A tank tele volt, a hazaútra bőven elég lesz. Csupán egyetlen járművel találkoztam. Az öreg elektromos autója jött velem szembe. Kedélyesen intettem neki, de nem vett észre, figyelmét a lángoló Uzipov telep kötötte le. Azt a döbbent, elkeseredett tekintetet sosem fogom elfelejteni.
A tükörben még láttam, ahogy az ég alja narancsszínű derengésben vibrál mögöttem, majd eltűnik, mikor kikanyarodom a fő útra, ahonnan néhány óra alatt eljutok szeretett dolgozószobámba.

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2016-05-07 18:52 Dana

Dana képe

Nem az én műfajom, de mindenképp dicséretes a témája, illetve az, hogy tudtad, honnan, hová, hogyan akarsz eljutni. Szerintem ezt jól megoldottad.
A központozáson és tagoláson (a hatás érdekében) bőven van mit javítani.
A befejezést túlbonyolítottad. Elég lett volna valami olyasmi (szerintem), hogy az öregember arcát narancssárga fénybe vonták a telepet elhamvasztó méteres lángok vagy valami hasonló... Ha meg mindenáron emlegetni akarod azt a dolgozószobát, akkor inkább hívogassa dolgozószobája meghitt kényelme például.
Az elején a beszélgetőpartner nemére a tartásából következtetsz... és a hangja?! Addigra már beszéltek.
Ami nekem még furcsa, de lehet, csak olvasatlanságomból kifolyólag: scream punk? Még csak stream punkról hallottam meg Scream nevű punkegyüttesről :-)).

Még egy dolog jutott eszembe: a hangulat tetszett, abból visszaadhattál volna még többet!
Illetve egy kérdés: úgy tűnt, Magyarországon nyitsz. Miért mentünk külföldre a végén?
Plusz egy megjegyzés, ami eszembe jutott már olvasás közben is: biztos vagy benne, hogy mindenféle bizonyítékok lesznek egy ilyen telepen, egy darab ember felügyeletére bízva? És mi van azokkal, akik már jártak ott?! Ők miért nem kezdtek bármit az infókkal? Vagy ez az újságíró lett volna az eszközük a terjesztésre, ő azonban a "kényelmesebb utat" választotta? (Bocs, hogy kérdezek -- ezek nem piszkálódó, hanem kíváncsi kérdések, mert érdekel az írásod!)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2016-05-08 07:39 Kovács Gábor

Kovács Gábor képe

Szia!
Basszus tényleg a hangja! Erre egyáltalán nem gondoltam. Lehetne, hogy ráfogjuk az esőre ami miatt nem hallotta rendesen? Vagy nem tudom. Igen, kicsit tényleg több dolgot kellett volna megmagyarázni, így kicsit valóban vázlatos lett. Bővíteni fogok rajta, de előbb a véleményetek érdekelne a témáról.
De nagyon örülök, hogy tetszett.
Scream punk szerintem nem is létezik de beugrott és tetszett a hangása azért választottam.
Az Uziov telep viszont valóban létezik, Nógrád megyében van már nem emlékszem melyik falu környékén és tényleg hasonló mint amit leírtam elhagyott laktanyával, lakatlan házakkal és csak néhány lakossal. Voltam ott és tényleg kicsit para a hely ( viszont néhány óra alatt el lehet jutni oda, tehát elég lassan vezetett a fószer ha estére érkezett meg).
Azzal, hogy az archívum lezáratlanul egy önkéntes gondnok felügyelete alatt áll, bárki számára elérhetően, a világ közömbösségére szerettem volna utalni. Néhányan mindig változtatni akarnak, jót tenni de a többség nem foglalkozik vele, inkább a saját kényelmét féltve elfordul.

v, 2016-05-08 07:44 Dana

Dana képe

De hülye vagyok; én az Uzipov telepről (a hangzása miatt) arra gondoltam, hogy átmentünk az ukrán határon vagy valami ilyesmi... Eszembe sem jutott, hogy egy katonai objektumnak, laktanányak lehet ilyen neve :-)))!

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2016-05-08 07:36 Roah

Roah képe

A cím újra frankó - lassan védjegyeddé válik? :)))

A tematika is klassz; az egyik olyan téma, amiről rendszeresen olvasok, és mindig van egy újabb csontváz, ami kihullik Csernobil betonszarkofágja mögül, mindig van egy titokban tartott információ, amit nem akarnak (?) tovább bújtatni a nyilvánosság elől az erőmű trafóerdőiben.
Csak annyit figyeltem meg, hogy egy atomerőmű robbanást követően szokatlanul hideg a tél, sokáig tart, és szokatlanul nagy a hó - '87 telén annyira kicsi voltam, hogy Apának csak a derekáig értem, egy olyan januári hétfőre virradtunk, hm...azok a hétfők... amikor még nem volt adás a tévében, hogy nem lehetett a házakból kimenni, az autókat ellepte a hó. Emlékszem, amikor levonult a hóvihar, hófúvás, napokig minden ember az utcákat ásta, kerestük a járdákat, autókat, bődületes mennyiségű volt a hó.
A legutóbb Fukushimát követte egy hófúvásos március tizenötödike, csípős, csontig hatoló hideggel, elakadt autókkal az utakon...
Hogy van-e összefüggés, azt nem tudom - de atomkatasztrófák után furcsa lesz az időjárás, főleg a tél.

Csernobil Vörös erdejébe állítólag, mivel "megszűnt" az ember létezni, javuló tendenciát mutat az élővilág populációja, bár azt hiszem, még mindig ott a legerősebb a sugárterhelés.

A sztorid...
Érdekes érzés volt olvasni. Mert elvileg ez egy tök jó világ kellene legyen, ehhez képest én nyomasztónak, nehéznek találtam, darkosnak, sötétnek, a maró savas esővel, és amikor nyomozni kezdett, szinte magam előtt láttam Pripjatyot, a szellemvárost, fekete-fehérben, a hangulat egész ügyes lett.
A lakosság strucc-politikája valahol, ha nagyon akarom, még érthető is - nekem nem sántított annyira az sem, hogy egy embert bíztak meg az információk őrzésével; azt hiszem, azért nem, mert a Nagy Titkokat a közvélemény gyakran még akkor sem hiszi el - nem akarja, nem képes rá, tudja fene, miért -, ha tényekkel támasszák alá.

A fogalmazásod remek, könnyű olvasni, az információ adagolásod is ügyes, kíváncsi váltam olvasás közben, merre tart a történet, mit hozol ki belőle, szóval hoztad a formádat.
Aminek nagyon, de nagyon neki kellene a hasalnod, azok a vesszők. Figyelned kell rájuk, nehogy a mondat- érthetőség rovására menjen, holott csak néhány szabályról és hallásról van szó, hm? ;)
Elsőnek a szabályok - muszáj, nincs mese! -, megtanulását javaslom, a másik, egy sufni tuning módszer, és pedig a hangos, lassú olvasás, retorikára, légzésre (!) ügyelve, és ahol megállsz levegőt venni, oda vessző kell. Ha javítasz a vesszőkön, a tagolása is oldottabb lehet, ettől függetlenül szerintem is jó ötlet kissé fellazítani a szerkezetét, és még lazábbá tenni az olvasást. Nekem így is tetszett, de elképzelhető, hogy még könnyebben lehet majd nyomon követni a mű cselekményeit.

További jó munkát!

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2016-05-08 07:56 Kovács Gábor

Kovács Gábor képe

Szia!
A vesszők örök ellenségeim. Mivel nem tanultam írni így kicsit lassabban tanulom meg a szabályokat, de megfogadom a tanácsaidat.
Örülök, hogy tetszett.
Köszönöm.

v, 2016-05-08 07:57 Dana

Dana képe

"nem tanultam írni" -- ahhoz képest, b*szki, marha jól pakolod a betűket egymás után :-))))

(írni betűvetés értelemben véve, nem az alkotás értelmében)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2016-05-08 08:05 Kovács Gábor

Kovács Gábor képe

Köszönöm.
Elég sokat olvasok talán ragadt rám valamennyi.

v, 2016-05-08 08:05 Roah

Roah képe

Akkor már ketten vagyunk! :D

Autodidakta módon kezdtem, úgy...baromi kis koromban.
Itt (!) tanultam a legtöbbet. .)))

(Amúgy az én mumusom a párbeszéd, a száraz leírások, alanytévesztések...szóval van dögivel nekem is. :D)

A szabályt tök jól leírta Dóri a Gyíkban - tényleg, azt mondtuk már neked? Linkeljem?
Elvileg két szabály tök könnyen bevágható, a hangos olvasás pedig megtanít az érzékelésre, egyszerűen minél többször olvasod hangosan magadnak a műveidet, annál jobban, gyorsabban megmaradhat a tudás, a hallás brutális jó cimbi, irtó sokat segíthet, valahogy kifejleszti a hangsúlyozásokat. Egy idő után egyszer csak azon kaphatod magad, hogy szabályok nélkül is megy a móka, mint a karikacsapás, szó szerint ráérzel, hova kell a vessző, és hova nem. :))))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2016-05-08 08:03 Kovács Gábor

Kovács Gábor képe

A címek kitalálása legalább olyan fontos nekem, mintha mondjuk a saját zenekaromnak kellene nevet adnom ezért ilyen furák. Remélem elég figyelemfelkeltőek.

v, 2016-05-08 08:13 Roah

Roah képe

Állati jó címekkel dolgozol!
Egyediek - a Karcon Kaiser és Para Celsus képes hasonló cím-mutatványokra.

Kíváncsiskodni lehet? :)))
Hogy honnan jön a cím? Mi alapján keresztelsz el egy novellát? Van-e valami titka?

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2016-05-08 13:39 Kovács Gábor

Kovács Gábor képe

Már többször elkezdtem a GYÍK olvasását de valami mindig közbe jött, pedig tudom mennyire fontos lenne nyugiba megtanulni onnan mindent. Folyamatban van!
Nincs titok a címekkel, ezek jönnek a faék egyszerűségű agyamból. Van úgy, hogy a cím előbb van meg mint a történet.

h, 2016-05-09 12:23 Newschool

Newschool képe

Szia! A hangulatok átadása nagyon megy, a párbeszédek is döccenő mentesek, a történet is jól átgondolt, elgondolkodtató (illetve szerintem valami sántít vele, de erről majd később). Csupán pár apróságot szúrtam ki, amikre jó odafigyelni.

Kezdeném egy kis szőrszálhasogatással: "A nehéz, vastag, vegyszerálló kabátba bújt vidám tömeget figyeltem..." - talán kihúznám a nehéz, vagy a vastag szót, szerintem elég csak az egyik jelző az érzékeltetésre. Emellett ha olyan vastag kabátban áll a tömeg, ráadásul esőben, vajon mennyire látszanak a "boldog arcok"? Szóval a vidám szót is kihúznám, és már csak azért is, mert - ahogy láttam - te a darkos vonalat képviseled a sztorival, és ez a "vidám tömeg" valahogy hangulatilag nem passzol ide. Savas esőben álldogál a boldog tömeg... akárhogy ízlelgetem, nekem nem tetszik :D.

"Mint minden évben, most is engem küldött a szerkesztőség (...) említésre méltó esemény sosem történik." Ez is eléggé a személyes véleményem, de nem tartom szerencsésnek olyan események leírásával kezdeni egy történetet, amik szokásosak, és pláne unalmasak.

Itt egy tipikus példája a már Dana által említett rossz vesszőhasználatnak, ami megakasztja az embert, nehézkes értelmezni: "De a munka, az munka és én szeretem csinálni, még ha néha küszködéssel is jár." Ehelyett jobb lenne például így: "De a munka az munka, és én szeretem csinálni..." Vagy lehet, hogy kell a munka szó után is, de az és elé mindenképp, mivel új tagmondat kezdődik.

"Voltam már oknyomozó is. De már nincs rám szükség," - a két "már" ilyen rövid időn belül nem túl elegáns, egy kis átfogalmazással szebbé lehet tenni.

"Engedelmeskedtem neki, de semmit nem vettem észre, vagyis mintha valamit mégis, habár nem voltam benne biztos." Én az ilyen kevéssé informatív és nagyfokú magabiztosságról árulkodó mondatokat hanyagolni szoktam. :D Szerintem úgy ahogy van, törölni lehetne.

"Ez volt a gyanús nekem, már tudtam és a lány is erre akarta felhívni a figyelmemet." - az és elé itt is vessző kell, mivel új tagmondatot nyit.

"de semmi említésre méltót nem találtam először, de tüzetesebb vizsgálódás után" - itt meg a "de" szót használod kétszer.

"írtam amikhez, nem mert hozzányúlni senki." nem kell vessző.

Egyébként életszerűtlennek találtam a "keresgélős játékot" - a lány honnan tudhatta, hogy a főfószer észreveszi és megjegyzi a jelet, ami alapján rávezetheti a rávezetni valóra?

"A kölcsönös bemutatkozás után a házba invitált és még mielőtt jövetelem céljára tértünk volna poharat tett elém," - helyesen: A kölcsönös bemutatkozás után a házba invitált, és még mielőtt jövetelem céljára tértünk volna, poharat tett elém...

"Brutálisan erős ital volt, amitől ha lehet, még barátságosabbnak láttam vendéglátómat. Beszélni kezdett.
- Magát is az archívum érdekli – jelentette ki tárgyilagosan." - szerintem itt a "beszélni kezdett" mondat teljesen felesleges.

Nem bogarásztam ki az összes hasonló apróságot, de remélem, hogy segítettem valamicskét. Végül még egy kérdésem merült fel a történettel kapcsolatban: mi értelme volt ennek az egésznek? :D Úgy értem, a lány vezette el a főhőst a dokumentumokhoz, amiket tehát ő maga is simán megszerezhetett volna. Akkor miért nem ment el ő maga értük? Vagy csak az én figyelmem siklott el valami kardinális pont felett?

Köszönöm, hogy földobtad ide - több ilyesféle hangulatú történetet is szívesen olvasnék tőled. Üdv!

k, 2016-05-10 18:33 Kovács Gábor

Kovács Gábor képe

Üdv!
Örülök, hogy tetszett és köszönöm az aprólékos elemzést, sok hibára rámutattál. Éreztem én, hogy nem tökéletes de előbb kíváncsi voltam a véleményetekre, eddig úgy néz ki érdemes lesz alaposan kijavítani a hibákat és itt-ott kibővíteni.

h, 2016-05-09 18:18 Sednol

Sednol képe

Nagyon jól felépítetted a történetet.

Tetszett a párhuzamos valóság bemutatása, ahol a tőke leerőszakolta akaratát az emberek torkán, akik minden viszontagság ellenére inkább a biztos rosszat választották egy bizonytalan jó helyett.
A vége kifejezetten tetszett. Sohasem tudhatod, mit tesz egy másik ember.

Egyszer olvastam valahol, hogy azért nem szüntetik meg a benzinfalókat a világban egyik pillanatról a másikra, mert olyan mérvű szociális problémát gerjesztene, amit képtelenség lenne kezelni. Képzeld el, hány embernek kéne más munka után néznie, ha csak a benzinkutakat zárnák be. És ez csak a jéghegy csúcsa.

Azért reménykedem, ha valakinek egyszer egy ilyen súlyú döntést kell majd meghoznia, akkor hajlandó lesz félretenni önzését, és feláldozza magát.

Nem tudom, ismered-e a Fallout világát. Ott minden az atomenergiáról szól, még a kávéfőzéshez is hasadóanyagot használnak. Az sem baj, ha lesz egy harmadik keze az embernek, majd leoperálják, és minden mehet tovább. :D

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

k, 2016-05-10 08:50 Newschool

Newschool képe

Messzemenőleg nem csak ennyi a probléma: az egész társadalmunk a benzinre épül, pontosabban a kőolajra. A mezőgazdasági gépek, a kereskedelem (nagy súlyok megmozgatása) mind függnek a benzintől, nincs ilyen hatékonyságú alternatív energiahordozó. És még a műanyagot is kőolajból állítják elő, az országutak salakját, az autók kerékgumiját... borzalmasan függünk az olajtól, nem csak szociális értelemben.

k, 2016-05-10 18:38 Kovács Gábor

Kovács Gábor képe

Köszi!
Mindenképpen utána nézek a Falloutnak!

h, 2016-05-09 19:32 A. Dixon

A. Dixon képe

Szia,

Nem venném ki a vidám szót az elejéről, nekem kell bele, így teljest! Hiszen a tudatlanok ünnepelni mennek, elhiszik, hogy tényleg boldogok, és az az út, amin járnak, jó és igaz.
Dicsérni jöttem: nagyon jó kis írás ez, tetszik a hangulata, a stílusa.
Nekem a Novemberben is bejött, emlékszem még a történetre, nagyon jó hangulatot tudsz teremteni. Néha eszembe jut a hajléktalan öreg a sörösdobozokkal.
Ott is és itt is egy bajom volt: a főhős. Nem tudtam vele együttérezni, se megkedvelni, számomra mind a két írásodban olyan semlegesek voltak.
Ez egy hosszabb írás, pár mondatot elbírt volna még, hogy jobban megismerjük az újságírót, de ez csak az én véleményem.

A főhősöd itt tett valamit, amit az előtte ott járó "benzinesek" nem mertek bevállani. Jó a vége, rögtön elkezdtem gondolkodni rajta, hogy vajon a lány meg fogja-e keresni, hogy elbeszélgessen vele.

"Az igazság odaát van"

Az otthonka az emberi test fóliasátra. 110% nejlon, minden ellen véd, az atomtámadást is lepergeti. - Bödőcs Tibor

k, 2016-05-10 08:52 Newschool

Newschool képe

Téged nem zavart az a logikai hiba, amit említettem? (Hogy a lány maga is felgyújthatta/megszerezhette volna a dokumentumokat, nem volt szükség a főszereplőre.)

k, 2016-05-10 16:51 A. Dixon

A. Dixon képe

Szia, már hiányoztál!
Nekem nincs benne logikai hiba, a lány direkt keresi meg az újságírót, mert azt akarja, hogy a férfi megismerje az igazságot, éső hozza nyilvánosságra. Szerintem a lány tud az archivumról, és ismeri is a tartalmát. Elolvastam még egyszer, nem érzek hibát.

Az otthonka az emberi test fóliasátra. 110% nejlon, minden ellen véd, az atomtámadást is lepergeti. - Bödőcs Tibor

sze, 2016-05-11 09:40 Newschool

Newschool képe

Én a lány helyében lenyúltam volna a dokumentumokat (vagy lefotóztam volna) aztán megmutattam volna annak, akinek megszerettem volna mutatni. Hm, mindegy, végül is a lányoknak furcsa logikájuk van (biztosan nem véletlen, hogy éppen lányok védekeznek a felvetésemmel szemben :D).

k, 2016-05-10 17:02 Roah

Roah képe

Nem érzem logikai hibának a felvetésedet. ;)

Oké, mondjuk egy csaj vagyok, akinek Fontos Információk vannak a birtokában.
Teóriákkal kacérkodom, rendben? ;)

Első: tételezzük fel, hogy rutintalan vagyok, nincs oknyomozói képességem, hogy magam menjek az információ nyomába, csekkolja le olyan az adatokat, aki ért a csekkoláshoz.

Második: eszem ágában nincs világot is érintő galibába belekeveredni, az információtól olyan gyorsan szabadulok meg, ahogyan csak tudok.

Harmadik: kiképeztek, profi kém vagyok, elhárító, vérbeli álca művész, golyóálló nem vagyok, de igyekszem minden helyzetből élve kijönni úgy, hogy a rám bízott feladatot elvégezzem, tíz nyelven kommunikálok, nyolc élőn, és két holton, bármilyen kódot megfejtek, feltörök, mert hat éves korom óta darálom az ördöglakotokat, az egyik hobbim a logika legyőzése, tehát sok mindenhez értek - csak időközben lett egy családom. Nem tudom magára hagyni a családomat. Egy ideje "alszom". Ezért keresek valakit, aki az általam megszerzett információ hitelességéről meggyőződhet, akiről titkosszolgálati körökben úgy értesültem, érti a dolgát, tud majd bánni vele...

Hm? :))))

És ez csak három opció, ami kapásból eszembe jutott, amit simán elképzelek erről a novellában ábrázolt helyzetről, arról, hogy miért pont a karakter cselekszik.

Neked hiányzott még a motivációhoz valami a csaj részéről? Hm? :)))))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2016-05-10 17:10 Sednol

Sednol képe

Az én olvasatomban a lány nem akarta felgyújtani, megszerezni az iratokat, egyszerűen csak kerestek egy balekot, aki alkalmas lenne arra, hogy megszellőztesse a témát. És ki lett volna jobb alany, mint az újságíró, akinek leáldozott a csillaga. Csak azzal nem számoltak, hogy emberünk inkább beállt a birkák közé, és élt hazugságban, minthogy egy újabb kudarcot el kelljen szenvednie.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

k, 2016-05-10 17:17 Roah

Roah képe

Aha, akár ez is helytálló lehet, Sednol.
Nekem sem hiányzott ez a kitérő a mellékszereplő részéről, mert egy rakás dolog motiválhatta. De ettől függetlenül lehet, hogy van olvasó, aki konkrétumot szeretne talán. Ezért kérdeztem meg, hogy esetleg a lány motivációját kevesli, vagy valami utalást, hogy miért passzolja tovább az információkat a karakternek.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2016-05-10 17:36 Sednol

Sednol képe

A lány motivációja nincs leírva. Mindenki arra következtethet, amire akar.
Szerintem is így jó, ahogy van. Nem kell szájbarágósan leírni.
A lány egy titkos társaság eszköze, aki ellátta a feladatát.
A férfi döntése a lényeg, az a csavar az egészben.
Ezért is tetszett nagyon.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

k, 2016-05-10 18:13 Roah

Roah képe

Igen, tudom, nekem sem hiányzott - de elképzelhetőnek tartom, hogy van olvasó, akinek kell valami kapaszkodó. (De ez a hiány szerintem semmiképp sem logikai hiba, nem is nagyon értettem a célzást, hogy logikainak észrevételezte, mert inkább infohiánynak tartom, és azon belül is egyéninek. Ugyanis szerintem nem is lényeges, miért a karakter végzi a feladatot. Csak érdekel más olvasó álláspontja is. :))) Mint mindig. :)))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2016-05-10 18:40 Kovács Gábor

Kovács Gábor képe

"A screampunkok egyenruháját viselte."
Szerintem ez tök titokzatos.

sze, 2016-05-11 10:12 Roah

Roah képe

Persze, és frankón is hangzik az egyenruha, de lehet, hogy néhány utaló mondat még elkélne hozzá, tudod, hogy mik is ők, kik is ők, mit takar ez az egyenruha, valami ilyesmi, csak lájtosan.
Amikor ilyes helyzet áll fent, hogy az olvasók egy része érti, és megelégszik annyi információval, amennyit írtál, de a másik része kifogásolja, tudod, hiányol még infot, én a várást szorgalmazom. Tehát azt, hogy várj, milyen olvasói benyomások érkeznek még a novellával kapcsolatban, és az alapján el tudod dönteni, hogy a lány motivációjára, erre a jól hangzó egyenruhás utalásra kitérj még, vagy maradjon így. Hm?
(A magam részéről, bárhogy is alakul a novellád, szerintem el nem rontja néhány lájt utalás, de az sem von le az értékéből számomra, ahogyan jelenleg fest. A több olvasó többet mond elve általában klassz tanácsadó, és eredményes is. ;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2016-05-11 09:49 Newschool

Newschool képe

Igen, inkább erről van szó, Roah - kevés információt kaptunk az okokról, és ezért az volt a benyomásom, hogy az író egyszerűen csak nem gondolta át elég alaposan a sztorit. Pedig tényleg lehet motivációt keríteni a lánynak, de ettől a tény még tény marad - a motivációjára való utalás hiánya látszólag értelmetlenné teszi a sztori cselekményét.

sze, 2016-05-11 07:03 bupber 81-Szomb...

Először mondjam azt, ami tetszik az írásban.
Autódidaktikával haladok én is, és engem a szöveg ragadott meg. Mert szerintem ez munka. A fogalmazás nem laza mondatok halmazából áll, mint általában a netes alkotásoknál.
Felkapcsolta a neonvilágítást, és a polcról leemelte a szerszámos ládát. Nagy hévvel fogott a munkának, és arra gondolt… bla, bla, bla – a hasonló narrációt, főleg ezek halmozását tartja a szakma száraz, vérszegény szövegnek. Ebben az alkotásban ez el van kerülve.
A második dolog a bekezdések megszerkesztettsége. Van tétel mondat, és tovább a bekezdés azt támasztja vagy erősíti.
Csak két példa az elejéről:
Feszült voltam. – és a bekezdés nem szól másról, még ha az eső meg a kesztyű is kerül a fókuszba, az mind a feszültséghez tart.
A következő bekezdés tételmondatában előhalássza a laposüveget és tovább a bekezdésben semmi másról nincs szó.
Ez így megy tovább. Tudtommal így kell csinálni, és nem azért mert ez egy szabály lenne, hanem, így jobban átadjuk az olvasónak.
Szóval jól van ez így.
Először tanuljunk meg festeni, aztán eldönthetjük, mit akarunk festeni. Megtanulni zenélni vagy írni, utána jöhet az alkotás.
Na de, had, mondjam, miért ragadtam tollat:
Szó volt itt a logikáról. Engem más logika zavart. Felcsigázod az olvasót, hogy valami csak lesz, mert van egy titokzatos szervezet vagy csapat, ahogy óhajtod, akik elrejtenek valamit a világhálón.
nyilván ismerte megkopott hírnevemet a múltból, mikor még olyan dolgokról írtam amikhez, nem mert hozzányúlni senki. – na most az emberiség létezésétől kezdődően bármelyik világban járunk, a „nem mert” azt jelentette és jelenti, hogy ne húzz ujjat, mert véged. – még jobban felcsigázod a követőt, felépítésnek ez jó.
Aztán jön a videó, nem mondnak semmit, tényleg mintha félnének, csak az autósút, amiből a főszereplő betájolja a térképen – a folytatás is jó (legalábbis ponyvának biztos:))
A nyomozás izgalma nem hagyott aludni – izgalom, olyan szavakat használsz, amivel be lehet bújni az olvasó bőre alá – tehát jó.
Aztán seggbe billentesz mindent, jön az idill. Szívélyes fogadtatás egy elhagyott bázison, hotel szoba, kis üsti, az összes titok szépen összefogva, mintha csak a saját titkárnő készítette volna elő. Mi értelme volt? Innen már mindegy mit csinál. Mit kap a kíváncsi olvasó?
Nem kell ellopja, nem kell megküzdjön, nem kerül konfliktusba, a pohárba nem töltöttek altatót, az éjszakára előkészített szobában nem történt semmi, puszi-puszi viszlát!
Székely gyerek vagyok, nem félős. Még a medvétől sem rezzentem be, de tuti, hogyha ez velem élőben ment volna, akkor erre a túl szívélyes fogadtatásra nem fogadok el semmi innivalót, és a kocsimban alszok, azt is legalább ötszáz méterre a tanyától.
Ha ezt moziban nézi az ember, a végén a távolban felcsapó lángok, és egy csodálkozó arc, nem éri meg az egy dollárt.
Ha meg csattanónak szántad azt, hogy valakik szépen titokban összegyűjtötték a bizonyítékokat, de végül melléfognak, mert egy olyan kire bízzák, aki megsemmisíti – elég fanyar vicc ebben a felvezetésben.
Vagy én nem értettem valamit?

sze, 2016-05-11 10:00 Newschool

Newschool képe

Fú, köszönöm ezt a hsz-t! Tanultam is belőle tök fontos dolgokat, és rávilágítottál arra a problémára, amit én is éreztem, csak nem tudtam megfogalmazni. Éppenséggel erre céloztam, amikor az információhiányról beszéltem - azt hiszem, hogy a punkokon van a lényeg, rájuk leszek kíváncsi, a végén meg csak róluk nem tudok meg semmit :(. A befejezés pedig tényleg... mint amikor egy futballista iszonyatosan rákészül egy rúgásra, ordít róla, hogy egy marha nagyot fog bikázni, aztán mellé rúg a labdának és fenékre tottyan.

sze, 2016-05-11 15:30 Dana

Dana képe

Ezt jól leírtad.

VAGY-VAGY
- szerintem az utóbbi: melléfognak, olyan valakire bízzák, aki megsemmisíti (mert a világ nem bírná el az infót és mi értelme is lenne...)
- esetleg elfáradt az író a nyomozásba és nem akarta elbeszéléssé bonyolítani

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

cs, 2016-05-12 17:39 Kovács Gábor

Kovács Gábor képe

Nem fáradt el csupán határidőre írta az utolsó pillanatban (és szakszerűen benézte egy nappal a határidőt).
De mivel ennyi tanácsot kapott és nem kell a terjedelmével sem már törődni, átírja, kibővíti, frankóvá teszi!
Köszönöm a véleményeket!

sze, 2018-10-10 19:43 Suana

5

Hm ...
Bevallom, az eleje nem tetszett. De vitt. Megragadott, és egyre gyorsabban vitt. A tömör, komor szöveg lazán láncolt a monitor elé.

Mikor a végére értem, az jutott eszembe, hogy pár napja a nyakamban elszakadt a lánc, ami pici kövecskékből volt fűzve.
Potyogtak, pattogtag a járólapokon az apró kövek körülöttem. Ősszeszedegettem őket. Volt köztük fényesebb, fakóbb, áttetszőbb, homályosabb, ... Talán mindet meg se találtam.

:)
Mint a Karcolat. Aminek a füzérén most egy nagyon fényes kövecskét találtam!

Örülök, hogy végigolvastam :)

Üdv: Sz