Száraz tenger

A legborzalmasabbra néhány nappal azután döbbentünk rá, hogy elkotródtak. Pedig gyönyörű volt a május. Öntudatlan haraghullámok söpörtek végig a bolygón, de hamar magukba roskadtak. És mivel többségében úgy döntöttünk, túl akarjuk élni, hogy aztán majd mit tudom én, végül, méltatlankodva ugyan, de mégiscsak a hatalmas zöld tartályok színe elé járultunk.

A fenébe is, túl fogjuk élni - húsz év múlva majdnem minden olyan lesz, mint volt. Lesznek fák, hogy csiripelhessenek körülöttük a madarak, és lesznek madarak, amik csiripelnek, hogy felnézzünk a fákra. Már akinek erre van gusztusa. De hogy addig miként éljük túl ezt a két végtelen évtizedet….
Az egész egy üveg sörrel kezdődött. Az egész nyomorult balhé. Addig ment minden, mint a karikacsapás. Hullottunk, mint a legyek. Ahogy az a gyarmatosítók nagy könyvében meg van írva. A szomszédok irigylésre méltó precizitással tüntették el a fajtánkat, engem legalább is lenyűgözött ez a szenvtelen, ugyanakkor fájdalommentes népirtás. Semmi kisszerű nem volt abban, ahogy dolgoztak, az embert nem válthatta ki az aranyfog, munkabírás, bőrszín, kapcsolat, pozíció. Végre egyenlők voltunk, Isten, egymás, de legfőképp a szomszédok előtt. Ijesztő volt, lebénultunk, mint nyúl a fényszóró előtt, ami még őrjítőbbé tette a dolgot, mégis volt benne valami egyszerű tisztaság.
Egyébként tényleg szomszédok voltak, innen a Proxima Centauri vagy miazisten mellől. Négy vacak fényév. Nem is kellett messzire menni, mi? Ezt egy átmulatott este után tudtam meg az egyiküktől. Nagyon lealjasodtunk aznap. Kiderült, hogy már legalább kilencven éve csüngnek a rádió és tévéhullámainkon, mielőtt einstandolták volna a kék eget. (Az „emberem” például oda-vissza volt a hatvanas évek Kelet-Európájáért, folyton Aradszky Lászlóval jött nekem.) Imádták a kéket, nem tudtak betelni vele, náluk teljességgel hiányzott. Kibukott belőlem a dacos önsajnálat, hogy nekem jószerivel ez az egy dolog (mármint a kék ég) maradt ezen a bolygón, mire elbúsultunk, aztán együtt röfögtük bele a nagy magyar éjszakába, hogy "Még ide-oda húz a szív!" Tudják mit, ez a fickó legalább ismerte, nem éreztem magam hülyén, mint amikor még emberek jártak a kocsmába és a fiatalabbak a mai borzalmakat bömböltették. Most kicsit én is újra fiatal, meg nagygeneráció voltam, aztán odajött egy másik nagyfogú, és majdnem lepuffantott egy földi pisztollyal, szerencsére nem tudta, hogy golyó is kell bele. Utálta a zenét, a krikettért viszont rajongott. "Húzzál Angliába, te pöcs", mondtam volna, de már az „Isten véled édes Piroskám”-at bőgtük. Akkor még nem tudtam, hogy a napjaik meg vannak számolva, és egy hónap múlva ismét idegen leszek a saját bolygómon. Ennek a jóravaló, nótás kedvű fazonnak Gworp volt a neve, legalább is nem likvidált egy fél kocsmát, ha így szólítottuk.
De elkalandoztam. Szóval egy sörrel kezdődött. New Yorkban, hol másutt. Az összes filmben ott csapnak le ránk, még szép, hogy kíváncsiak voltak arra a városra. Már egy hete üzemelt az atombontó (vagy, ahogy sokan hívták: Proximauschwitz, rövidebben Prox), amikor az egyik nagyfogú razziát tartott egy dél-bronxi csehóban. Vízre szomjazhatott a balga, de az asztalon lévő korsóban sör volt, vacak Bud, megjegyzem, csodálkozott is, miután lehajtotta. Csak nézte, nézte a csapost, aztán megpörkölte a szerencsétlen agyát egy gammasugárral, majd vihogva kiszaladt az esőbe, felugrott egy első emeleti erkélyre, onnan üvöltve, hogy „Én vagyok a világ ura, húhúhú!” – legalább is így szólt a fáma a szomszédok között.
Minek iszik, aki nem bírja… szól az örökbecsű, és így igaz. A felületes szemlélő azt mondhatná, hogy aki egy sör után eljátssza a Titanic idevonatkozó jelenetét, úgy táncol, mint Gene Kelly és azt motyogja: "Hozzám beszélsz!?”, mint DeNiro abban a régi filmben, miközben mellé a levegőbe lövöldöz, az ne igyon. Ha pedig egy olyan fajhoz tartozik, akik sziámi ikrekként osztoznak egymás állapotán, és úgy össze vannak hangolva, mint egy madárraj, akkor megint csak ne igyon. És ha mindennek a tetejébe a szomszéd naprendszerig fárad új bolygót rekvirálni, ráadásul ilyen kínosan ügyel a pontosságra, akkor meg pláne ne igyon. Persze én jobban megértem, mi lehetett az a robbanásszerű, felszabadító energiahullám, ami akkor az összes nagyfogút átjárta a hajójukon, és hogy miért győzött a kíváncsiságuk az óvatosság felett. De akkor is, ilyen elcseszett véget! Mert, hogy én iszom, az rendben van. Én semmi ilyesmit nem csináltam egy sörtől. De nyolctól sem. Az állapotomon osztoztak ugyan páran, Palikával néha percre pontosan egyszerre borultunk az asztalra, de azért madárrajnak aligha lettünk volna jó. Én egyedül repültem, és nem mórikáltam magam, nem szerepeltem. Jó, egy kis Aradszky, vagy Koós belefért a hangulat kedvéért, de csak zárás előtt. Jolika is szereti, azt mondja szép hangom van. Jolika drága, az isten áldja meg! Ő még itt lesz sokáig, a csaposok született túlélők. Persze, most nemigen lesz mit csapolni.
Két ujjamat biztosan odaadnám egy pohár sörért. Hol a pia, Iván!? Nye panyimáj? Ezt egy halott nagyfogúnak kiáltom épp, tőlem pár méterre ücsörög egykedvűen egy szemétkonténernek dőlve, nyakából vasrúd mered ki csálén. Ritka ocsmány jószág, a gülü szemű, iksz-aktás szürke és a Ragadozó szerelemgyereke – nagy, buta fekete szempár, orr semmi, a szájszerv mentén csápok, és két otromba agyarféle – innen a név. Rájuk nézni is büntetés, és nem lepne meg, ha titokban ők is osztoznának eme véleményen. Az biztos, hogy már több ezer éve felhagytak a két nemmel való próbálkozással, és mesterségesen szaporodnak. Igaz is, ha nincs randi, minek tükör? Belső szerveik nincsenek, mindet kívül hordták, nem bíztak sokat a képzeletre. Hogy mégse fityegjen a sok lüktető húsdarab bele a vakvilágba, egy ormótlan ruhadarabba takaróztak, ami leginkább egy zsírral bekent földig érő perzsabundára emlékeztetett. Órákig bűzlött a kezed, ha hozzájuk értél, bár egy idő után fel sem tűnt, mi se igen fürödtünk már, osztoztunk italban, szagban egyaránt.
Szerencsétlen amerikaiak. Biz’ isten sajnálom őket. Végül is, ők kapták a nagyját, felük ha megmaradt. Mondanám, hogy hősiesen küzdöttek, mint a filmjeikben, de nagyjából annyira álltak ellen, mint egy csirkefarm. Nem mintha mi, vagy bárki más többre lett volna képes. Talán az oroszok. A nagyfogúak nem szeretik a hideget, a vodkát annál inkább, viszont semennyire nem bírják. De mindegy is, szerencsére olyan országban lakom, ahová az apokalipszis is több hónapos késéssel, kifulladva és kiherélve érkezik. Egy este megkérdeztem Gworp-ot, miért nem intéztek el minket egyszerre, biztos meg lett volna a módja. Lazán túlböfögte a zenegépet (épp Harangozó Teri énekelt), majd annyit mormogott: ízléstelen lett volna. Erre már inni kellett egy felest! Felbátorodtam, és megkérdeztem, nem gondolja-e, hogy kiirtani egy

bolygó teljes lakosságát nem vall épp a legkifinomultabb ízlésre, történjen az bármilyen lassan? Gondolkozott egy keveset, aztán odavetette, hogy ahhoz képest ők még egész kíméletesek voltak. Nem kérdeztem, hogy mihez vagy kihez képest. Fel voltam háborodva, legalább egy percig. – Igen ám, komám, de ez nekünk azért annyira mégse jó – és hirtelen majdnem sajnálni kezdtem magunkat. Azt mondta, ne aggódjak, ez egy jó fájdalom, örülhetünk neki. Miért, milyen a rossz fájdalom? Hosszan hallgatott, mielőtt felelt. – A rossz fájdalom nekünk jutott, nem vagyunk mi olyan mocskok, mint hiszed – mondta színpadias sóhajjal. – Akkor ezért isztok ennyire? Bűntudat? – Erre valamit morgott a saját nyelvén, aligha kedveset, aztán faképnél hagyott, aznap már nem is láttuk.
De vissza az elejére. Szóval, miután az a táncos lábú hülyegyerek végre lemászott a bronxi tűzlépcsőkről, és beleájult egy kukás kocsiba, már benne volt a szar a palacsintában. Először csak kis magánkabinok landoltak az említett kocsma előtt, a pörkölt agyú csapos békésen tűrte, ahogy izgatottan ládákba pakolják az italkészletét, és csendben visszahúznak az anyahajóra. A szomszéd fűszereshez már csak öt percre volt szükségük, Bronxhoz három hétre, két hónap alatt pedig egész New York-ból elszipkázták az etil-alkoholt. Később aztán jócskán vesztettek a lendületből, az utcánkbeli Fröccsöntőt már biciklivel és reklámszatyorral imbolyogva ostromolták. Onnantól kezdett érdekes lenni a történet, amikor a Prox működése is lelassult, majd akadozva megállt. A Nagy Alma a kilencszáznegyvenötös Berlint idézte, hatalmas tivornyák tomboltak a romok közt, a csaposok reménykedőn nézték a kidőlő nagyfogúakat, a kurvák cumisüvegből itatták azt, amelyik már nem bírt mozdulni, egy idő után már pénzt is kértek érte, minthogy a bájaikra nem akadt vevő. A szomszédok pillanatok alatt váltak függőkké – a bolygójukon úgy látszik még soha semmi nem indult erjedésnek.
Egy este nyitva maradt az összes ajtó a Proxban, miután a foglyoknak nagylelkűen felajánlották, hogy teljesítik az utolsó kívánságukat. Azok három láda whiskeyt kértek, hogy utoljára koccinthassanak a bolygó új uraival. Könnyedén kisurrantak, néhányuk még bele is rúgott a földön hortyogó zsírkupacokba. Az átkozott, élelmes jenki fajtájukat! Ezek hamar összekapják magukat, ide a rozsdás bökőt, hogy lesz még csillagos-sávos lobogó a Proxima B-3-on! A szökés nem maradt megtorlatlanul, de akkor már tisztán látszott a zavar a gépezetben. Az emberek úton-útfélen kínálgatták az itókát, tehervonattal hordták a városba az ország jókedvét – így menekült meg az amerikai vidék a pusztulástól. A szomszédok egyre logikátlanabbul viselkedtek. Mikor Vegas határában három anyahajó is egymásnak ütközött egy átkockázott éjszakán, a NORAD tett egy bátortalan kísérletet és atomot lőtt ki két másik hajóra – az egyik le is zuhant. Erre ahelyett, hogy letarolták volna a fél nyugati partot, éktelen szitkozódásba és siránkozásba kezdtek. Hogy őket mindenki utálja a galaxisban és itt is, ők csak jól akarták magukat érezni végre, és hogy micsoda barbár faj a miénk, meg hogy ők inkább átrepülnek Európába, ott még talán tudják, mi fán terem a kultúra!
Hamarosan ott lődörögtek a Szajna parton és vedelték a jó kis burgundit és Bordelaise-t, na meg a normandiai almapálinkát. A kényes gyomrú gallok elképedtek ilyen mértékű szeszelés láttán, siratták a minőségi árut. Lett is némi konfliktus, majdnem beindult ott is a Prox, de három hét alatt kiitták Franciaországot, így aztán átmasíroztak a csatornán. Az angolokba és az írekbe viszont beletört a bicskájuk. No igen, én is akkor kezdtem el inni, mikor Londonban mosogattam a harmincas éveim végén. A Temze-part lett a világ központja, a kocsmák újra nyitva álltak tizenegy után is, mindenhol részeg nagyfogúak és focidrukkerek, koccintás, verekedés, és bloody hell. A britek megcsinálták azt, amit senki más – kiitták az országukból a betolakodókat. Persze, azok akkorra már elég ramatyul voltak. Budapesten például nem is landoltak, hanem egyenesen lezuhantak, felük odaveszett. Ekkor találkoztam velük először, még nem tudhattam, hogy ez az utolsó hajójuk, féltem tőlük, mégis különös empátia buzgott bennem, mint egy feltörekvő hányás, amikor a szedett-vetett társaság beért a városba.
Nehéz szavakba önteni az elmúlt három hónapot, főleg hogy válaszok helyett egyre csak újabb kérdések jönnek. Mindenkinek másmilyen kérdések, persze, de mindnyájunkban maradt valamilyen tövis. Jolika már az elején tudta, hogy ebből nem származhat semmi jó. Néztük, ahogy a nagyfogúak elfoglalták a kerthelyiségeket, ahogy rendeltek, ahogy rugdalták a zenegépet vagy a csocsót, és arra gondoltam: ezek teljesen emberre itták magukat. Nem tudhatták, hogy ezt az állapotot nekünk is komoly próbatétel józanon kibírni. Volt valami sorsszerű ebben a találkozásban, hamar ráéreztek a magyar virtusra, vigadtunk hát sírva napestig. Néha igyekeztek összeszedni magukat, józanabb nagyfogúval még világos nappal, nyílt utcán sem volt érdemes találkozni, de aztán estére mindig találtak egy pohárka akármit, egy Jimmy kazettát és néhány fényes lampiont, ami valamiért a bolygójukra emlékeztette őket. Egyszer úgy volt, hogy abbahagyják és két napig tartották magukat. Ezalatt felégették a Rózsadombot, és a belváros nagy részét. Egy csapatuk megpróbálta rendbe hozni az űrhajót, na de remegő tagokkal nehéz ionhajtóművet szerelni, úgyhogy az estét a már a Városligetben itták végig, aztán éjjel az összes Duna-hidat atomjaira lőtték. Mindenért mi voltunk a hibásak.
Idővel már nem lövöldöztek, elmaradtak a kivégzések, inkább ráakaszkodtak az emberekre. Egyikük egy idős nénit lökdösött az utcán, mire az rákiabált, hogy huligán. Erre ordítani kezdett, hogy ő csak át akarta kísérni a zebrán, de persze tudja ő, hogy egy ilyen ocsmány hulladékot, mint ő, nem illet jobb bánásmód. A polgármester a békés egymás mellett iszogatást hirdette, mire hőbörögni kezdtek, hogy nem kell célozgatni, ők nem vadállatok, egyébként is mi szekáljuk őket folyton, és elegük van abból, hogy mindig ők a felelősek a kialakult helyzetért! Egyik nap fogadkoztak, hogy felgyújtják az egész várost, másik nap fogadkoztak, hogy újjáépítik. Egyik este azon sírdogáltak, hogy haza akarnak menni, másnap azzal jöttek, hogy imádják a Földet, mindig is ide akartak eljutni. Ezeket mind Jolika mesélte, miután eltakarodtak, én többnyire velük ittam, és énekeltem. Túl sokat nem érzékeltem mindebből, csak akkor, mikor Jolika közölte, hogy nincs több söre.
Jóval különösebbnek találtam azt, ahogyan mi viseltettünk irányukban. Nem azokról beszélek, akiben volt annyi indulat, kurázsi, (vagy bánom is én, mi) ahhoz, hogy húspéppé verjenek néhány nagyfogút egy sikátorban, vagy mérgezett fröccsöt kínáljanak nekik. Nem, azok tökös gyerekek. A többi puhajózsiról van szó. Akik mintha akarták volna az örökös veszekedést, akik imádtak rákontrázni az összes szeszgőzös provokációra, és órákon át érvelni hiába a nyilvánvaló igazuk mellett. Akik erkölcsi fölényük biztos tudatában nevezték semmirekellő gyilkos brigádnak a félig öntudatlan, múmiává aszalódott egykori hódítókat. És akik végül ugyanúgy csüngtek a nagyfogúakon, mert ez az egész még megkínálta őket egy utolsó szereppel egy jövő nélküli bolygón. A nagyfogúak szerettek nyafogni és áldozatok lenni és az emberek szerettek ebben osztozni velük. Felelősség, tisztesség, lelkiismeret – ezektől voltak hangosak a kocsmák. A józanságot persze nem volt merszük javasolni. Csak papoltak, vernyákoltak folyton. Néha már úgy üvöltöttem, hogy hagyják abba.
A szomszédok aztán lassanként eltünedeztek a kocsmákból, magunkra maradtunk, volt, hogy csak Palika meg én voltunk egész délután. Csak akkor másztunk ki a levegőre, mikor krumplit hoztak vidékről. Úgy ettük, nyersen. A csend belemart az idegeinkbe. Már csak néhány üveg pálinka maradt. Aztán nagy zúgásra riadtunk, erősen imbolyogva, de csak felszállt a nagy hajó. Úgy látszik a javítóbrigádnak végül sikerült beindítania. Nem tudjuk, hányan mentek el vele, de úgy számoltuk, hogy néhány tucatnyinál nem lehettek többen. Az utolsó nagyfogút egy garzonlakásban találtuk meg, még élt, fuldoklott. – Annyira szomjas vagyok, – nyögte – de semmi nem oltja – és ellökte a neki nyújtott ásványvizet. Megkönnyeztem, de a többiek elzavartak.
Vége volt, felszabadultunk. Így mondták, felszabadulás. Kevés ennivaló maradt, szerencsére az űrhajókban talált kilométernyi zöld tartályokban elegendő trutymó maradt, amivel évtizedekig is kihúzza az emberiség. Egy kiskanál fedezi egy nagyobb család napi szükségleteit. Legalább is ezt mondják. Pocsék íze van, de hozzá lehet szokni. A földet viszont megmérgezte valami, ami szintén az űrhajókból jött, talán az üzemanyag, de erről a tudósokat kérdezzék. Én csak azt tudom, se gyümölcs, se zöldség se gabona nem terem meg benne nagyjából húsz évig. Ez azt jelenti, hogy ezen a bolygón sem erjed semmi húsz évig. A levegőcserélőjüket legalább tudjuk használni, így elvileg nem fogunk megfulladni. Nem lesz egy kellemes hely főleg, hogy szesz sincs sehol, az összes földrészt felitták. Detektorral kutatták fel az utolsó csepp etil-alkoholt, Gwarp elárulta, mielőtt leszakadt róla az az izé… talán a mája. Ezzel most biztos kiérdemeljünk a „Legjózanabb bolygó a galaxisban” titulust, de talán megértik, hogy ez engem nem igazán vigasztal.
Pedig gyönyörű a június. A leszakadt Lánchíd alatt szikráznak a fények a Dunán. Jó itt ülni, most már a kezem se remeg, a betűim sem olyan kuszák. Csak most mi az istent csináljak? Még húsz év. Húsz év múlva… ez is Aradszky. Most hatvanöt vagyok. Azt valószínűleg már nem élem meg. Palika legalább levágta az utat. Pedig épp kezdett belelendülni a józanságba, talicskázta a halott ufót lelkesen, aztán mégis én vágtam le a kötélről az űrhajó belsejében. Gondolom azt kutatta, maradt-e egy dugi üveg valahol. Reggel felkelni a legrosszabb, pedig végre egy emberi lakhelyhez hasonlít a házam. Csak téblábalok fel-alá. Délután jobb, különösen, amikor a heti trutymóadagért megyek. Szeretem az űrhajót, jó hűvös és kellemes pálinkaszag van bent. Este próbálok hamar elaludni, de sokszor órákig sétálok a folyóparton elmerengve. Hiányoznak, na. Milliókat gyilkoltak meg, mégsem tudtam gyűlölni őket.
Tudom, hogy nem voltak gonoszak. Csak szerencsétlen, nyomorult, életképtelen népség, akik itt találkoztak a végzetükkel. A találkozásuk az itallal felégette őket, ám előtte a hideg gyilkos bábjából, egy beteg, mégis gyönyörű pillangóvá varázsolt egy teljesen másra hivatott fajt. Olyan szintre emelte őket, ahová maguktól sose juthattak volna el. Én értettem ennek a szépségét, ezért tudtam nekik megbocsájtani. Hisz mi győztük, megalázó fölénnyel, ha jobban belegondolok. Nem vagyok szívtelen, együtt érzek az árván maradtakkal, mégis egyre gyakrabban érzem: a rossz bolygón vagyok. És ha még lehetne, úgy hiszem, felkapaszkodnék arra az utolsó hajóra, hogy egy friss üveg whiskey mellett végig sírjam és nevessem velük a hazafelé tartó utat, remélve, hogy a bódulat egy ihletett pillanatában valamelyikünk véletlenül rátenyerel a megsemmisítő gombra.

2016-02-26
taleteller.blog.hu

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (6 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2019-06-08 08:32 Kelvin

Kelvin képe

Elnézést kérek a késésért.
Ez kurva jó volt!

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

szo, 2019-06-08 11:35 Gitáros

Gitáros képe
5

"Húsz év múlva… ez is Aradszky." - Nem, ez Komár László.

Egyébként tetszett.
Érdekes a sztori, és gördülékenyen, szórakoztató stílusban van megírva.
Üdv!

Miki

szo, 2019-06-08 12:43 Kovács Gergő

Köszönöm! Örülök, hogy tetszett!
Tényleg Komár László. Emlékeztem, hogy Aradszkynak is van valami húszév-es dala, de az a "Nem csak a húszéveseké a világ". Tudjuk be annak, hogy a főszereplő már nem iszik. :D

"What is sanity? Is it sane that we have to buy our food, water, land, healthcare, childcare and entertainment, and that every part of our natural lives has been commodified, taken from us, and then sold right back to us?" / Undone series

h, 2019-06-10 09:37 Kovács Gergő

Ha tetszett, csekkoljátok le "Kacsint a virsli" című írásomat, ma jelent meg a Határátkelő blogon. :)

https://hataratkelo.blog.hu/2019/06/10/kacsint_a_virsli_409#more14886538

"What is sanity? Is it sane that we have to buy our food, water, land, healthcare, childcare and entertainment, and that every part of our natural lives has been commodified, taken from us, and then sold right back to us?" / Undone series

sze, 2019-06-12 10:01 Kentaur

Kentaur képe
5

Nekem is nagyon tetszett. Akad benne azért pár kisebb-nagyobb hiba, de csak helyesírás terén, majd ha túlleszek a mesterszakos feltvételiken, akkor visszajövök ide, ha gondolod, és kiszedem őket. Ha azok kikerülnének, utána mehetne akár nyomtatásba is. Az egész hangulata emlékeztet az avasi kilátó grafitijéhez: "Nem haldoklunk, mi így élünk." :-D Szóval jó ez a "magyarnagybüdösvalóságkisprolitól" szemszög. Én el fogom felejteni, de ha te nem, akkor úgy 2 hónap múlva emlékeztess rá, hogy kérjek tőled írást a Lector magazinba.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

sze, 2019-06-12 15:48 Kovács Gergő

Köszönöm, kedves Kentaur, örülök, hogy tetszett! Nyugodtan javíts bele, helyesírásból sose voltam hármasnál jobb, azóta meg szerintem csak romlott. :) Nagyon örülnék a Lector magazin-beli megjelenésnek, úgyhogy fogok szólni, köszönöm!
Sok sikert a felvételihez!

"What is sanity? Is it sane that we have to buy our food, water, land, healthcare, childcare and entertainment, and that every part of our natural lives has been commodified, taken from us, and then sold right back to us?" / Undone series

cs, 2019-06-20 17:57 Bloody Dora

Bloody Dora képe
5

Oké, elérted, hogy felnevessek, jár a keksz.

_____________________
Dr. Bloody Dora

p, 2019-06-21 17:17 Kovács Gergő

Köszi, Dóra! :)

"What is sanity? Is it sane that we have to buy our food, water, land, healthcare, childcare and entertainment, and that every part of our natural lives has been commodified, taken from us, and then sold right back to us?" / Undone series

v, 2019-06-23 08:44 Tim

Érdekes alapötlet, élvezetes stílus, megfelelően adagolt poénok.
Vannak ugyan aprócska formázási gondok, de semmi komoly. Szerkesztést nem igényel, csak egy kis szöveggondozást, aztán simán mehet nyomtatásba.
Ügyes munka!

v, 2019-06-23 12:18 Howel

Howel képe

Szia!

Alig vettem észre benne helyesírási hibát, a történet érdekes, és bár nekem nem tetszett (nem a te hibád), mindenképpen le kell írnom, hogy az írástechnika és a történetvezetés patika. :)

"Ezt egy halott nagyfogúnak kiáltom épp, tőlem pár méterre ücsörög egykedvűen egy szemétkonténernek dőlve, nyakából vasrúd mered ki csálén" - ez volt a kedvenc mondatom. Csodálatos.

Hibák:
"engem legalább is lenyűgözött" - legalábbis
"mint amikor még emberek jártak a kocsmába és a fiatalabbak a mai borzalmakat bömböltették. " - és elé vessző
"a napjaik meg vannak számolva" - számlálva
"legalább is nem likvidált egy fél kocsmát" - legalábbis + kocsmát nem likvidálunk (de értem én :D)
"vagy, ahogy sokan hívták:" - nkv
"újra fiatal, meg nagygeneráció" - nkv, bár ez vita tárgya lehet.
"legalább is így szólt a fáma a szomszédok között." - legalábbis
"egy kis Aradszky, vagy Koós belefért" - nkv
"zsírral bekent földig érő perzsabundára emlékeztetett." - zsírral bekent, földig érő
"mi se igen fürödtünk már," - sem
"Biz’ isten sajnálom őket." - Biz' isten, sajnálom őket
"Végül is, ők kapták a nagyját, felük ha megmaradt." - Végül is [ez hamarosan egybeírandó lesz, hála a jó égnek] ők kapták a nagyját, felük, ha megmaradt
"Nem mintha mi, vagy bárki más" - nkv
"Gworp-ot" - Gworpot. Kivéve, ha nem mondjuk azt a p-t, vagy nem p-nek ejtjük.
" – Igen ám, komám, de ez nekünk azért annyira mégse jó – és hirtelen majdnem sajnálni kezdtem magunkat." - ez nekünk azért mégseM jó. - És hirtelen majdnem sajnálni kezdtem magunkat.
"kukás kocsiba" - kukáskocsiba
"bolygójukon úgy látszik még soha semmi nem indult erjedésnek." - úgy látszik, (hogy)
"Hogy őket mindenki utálja a galaxisban és itt is" - mi is a galaxisban vagyunk
"Szajna parton és" - partján, és
"verekedés, és bloody hell" - nkv
"Persze, azok akkorra már elég ramatyul voltak. " - az előző persze után még érthető volt a vessző, ide nem kell
"főleg hogy" - vessző
"Egyszer úgy volt, hogy abbahagyják és két napig tartották magukat. " - és elé vessző
"úgyhogy az estét a már a Városligetben" - nem kell az első "a"
"én többnyire velük ittam, és énekeltem" - nkv, kivéve, ha nem velük énekeltél
"áldozatok lenni és az emberek szerettek ebben osztozni velük" - és elé vessző
"Úgy látszik a javítóbrigádnak" - Úgy látszik,
" – Annyira szomjas vagyok, – nyögte – de semmi nem oltja – és ellökte a neki nyújtott ásványvizet." - Annyira szomjas vagyok - nyögte -, de semmi nem oltja. - És ellökte a neki nyújtott ásványvizet.
"Legalább is ezt mondják" - legalábbis
"se gyümölcs, se zöldség se gabona" - sem, sem, sem
"Nem lesz egy kellemes hely főleg" - főleg elé vessző
"Gwarp elárulta" - eddig Gworp volt a neve
"a kezem se remeg," - sem
"ám előtte a hideg gyilkos bábjából, egy beteg, mégis gyönyörű pillangóvá varázsolt egy teljesen másra hivatott fajt." - az ital, igaz?
Az egy elé nem kell vessző
"együtt érzek" - egybe
"végig sírjam és nevessem" - végigsírjam és -nevessem

Pacsi!

______________________

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."

v, 2019-06-23 15:34 Roah

Roah képe
5

Napok óta készülök szólni, hogy ez egy ká-jó, kúl novi!

Miután itt tanulni (is) szokás, nem pusztán bandázni az irodalmi éterben, és látom, kaptál már helyesírásra vonatkozó listát is, annyival egészíteném ki, hogy a tagoláson lazíts kicsit, tudod, szellősebbre tagold, olvasmányosabbra, hogy ne riassza el az olvasókat az ömlesztettnek tűnő kivitel ezt a remek munkát.

Na, akkor ezt letudtam - mármint a kötelező Karcos tanácsadós részt. :D

Amúgy meg, menj' má! :D

Micsoda megközelítése a témának?!

Ügyes!

Voálá, íme az ízléses, intelligens humor, amit stílusosan adnak elő - oltári jó! (Bírod Dougles Adams munkáit? :)))))

Az üzenetéért, mondanivalójáért és a körutazásért külön megdicsérlek, mert szerintem...

...mert nem erőszakosan mutat
...mert nem műanyag
...nem szájbarágós
...nem hatásvadász
...nem tolja túl önmagát
...nem sablonos
...nem légből kapott
...és még sorolhatnám

Nem tudom, hogy hirtelen felindulás vezette-e fejed-kezed, de hogy szerintem van írói szemed, az biztos. Tehetségesnek látszol, szóval kösd fel a nacit, úgy a válladig, mert errefelé kifejezetten kedvelik a talentumokat szekálni, tanítani, tanácsokat bőszen osztogatnak, segítenek az irodalmi világban, ától-zéig.
Kérdezd az ittenieket rommá. :D

Bizalmi ötös tőlem is megy. ;)

Küldj még be a portálra novellát. :)))

Isten hozott a Karcolaton!

Pacsi! ;)

"Az élet (...) olyan, mint egy grépfrút. (...) Narancssárgás, kívül gödröcskés, belül pedig nedves és kesernyés. Meg gerezdjei vannak. Ja, és egyesek a felét elfogyasztják reggelire."

(Dougles Adams)

https://www.youtube.com/watch?v=kD8LcP3m8fg

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2019-06-24 16:14 Kovács Gergő

Köszönöm mindnyájatoknak, hogy ilyen kedvesen és segítőkészen reagáltatok! Akkor én is: pacsi! :)
Howel, köszönöm az észrevételeket, tényleg jól összeírtad, azt hiszem ezek a típushibáim, úgyhogy azt hiszem, el is fogom menteni a listádat, mert még jól fog jönni. Ha valaha netán lesz szerkesztőm, nem akarom idejekorán a sírba vinni szegényt. :D
Roah, köszönöm, nagyon jólesett, amit írtál, mintha hájjal kenegetnének (bár ha jobban belegondolok, nem tudom, az mennyire jó.) :D Szívesen fogadom a tanácsokat, és az építő kritikát, bírja az egóm. :) Ahogy Kentaur fülszövegében is áll: Az ember semmi, a mű – minden. Mindenképp fogok még küldeni írást, már meg is van, hogy mit, csak még restaurálnom kell. Mostanában nagyon sok a munka, pörög a dublini vendéglátózás nyáron. Mindenesetre örülök, hogy itt ilyen jó kis közösség van.
(A Lidércfényen voltak olyan kedvesek és kitették a Harkály című irományom és a blogomon is vannak újak, igaz, azok nem fantasztikus témájúak.)
Douglas Adams természetesen kötelező! ;)

"What is sanity? Is it sane that we have to buy our food, water, land, healthcare, childcare and entertainment, and that every part of our natural lives has been commodified, taken from us, and then sold right back to us?" / Undone series

k, 2019-07-09 18:46 gabesz890

5

Üdvözletem!

Érdekes megközelítése volt a témának, tetszett! :D Egyetlen dologba tudok csak belekötni: a párbeszédeket kicsit jobban tagold. Olvashatóbbá, könnyebben emészthetőbbé teszi szerintem, mert így egybefolyt a cselekménnyel. Ettől függetlenül repül rá az öt csillag, és nem bátortalanul, mint a részeg űrhajó, hanem határozottan. :D

sze, 2019-07-10 08:19 Kovács Gergő

Köszönöm Gabesz! :)

"What is sanity? Is it sane that we have to buy our food, water, land, healthcare, childcare and entertainment, and that every part of our natural lives has been commodified, taken from us, and then sold right back to us?" / Undone series

szo, 2019-07-20 04:56 Mikibá

Remek az elbeszélő nyelvezete, igaz volt benne néhány sejtelmes rész, amit az olvasó kell kitaláljon, hogy értse a szitut, de ez is olyan bájos, hogy szinte része a történetnek. Nagyon tetszett.

szo, 2019-07-20 21:46 Kovács Gergő

Köszönöm, Mikibá! Most már nagyon izgulok, hogyan milyen lesz a következő fogadtatása. :)

"What is sanity? Is it sane that we have to buy our food, water, land, healthcare, childcare and entertainment, and that every part of our natural lives has been commodified, taken from us, and then sold right back to us?" / Undone series

szo, 2019-07-27 16:10 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe
5

Van benne néhány hiba, amitől újra kellett koronázni pár fogamat - merthogy elvástak csikorgatás okán -, de ettől eltekintve marha jó írás. Ott ragadta meg az embert, ahol szerintem csak kevesen merik. Az ember ugyanis bármiből alkoholt tud készíteni, az alapanyag teljesen lényegtelen, csak lé legyen. Ez a "teljesen emberre itták magukat" mindent visz, amit az elmúlt pár évben olvastam.

_____________________

Cornelius

v, 2019-07-28 20:00 Kovács Gergő

Köszönöm Cornelius mester! :) Én is elolvastam az Egyirányú kapcsolat-ot. Tetszett, lélekkel teli írás, olyan gondolatokkal és érzésvilággal, ami tőlem sem áll távol.
A fogorvosi számlákat szedd össze, aztán meglátom, mit tehetek. :D :D

"What is sanity? Is it sane that we have to buy our food, water, land, healthcare, childcare and entertainment, and that every part of our natural lives has been commodified, taken from us, and then sold right back to us?" / Undone series

h, 2019-07-29 19:01 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Köszönöm, hogy elolvastad :)
A poént nem is mondtam: a Száraz tengert egy Fröccs terasz nevű beülőben kiülve olvastam el telefonon búzasör szopogatás közben. Néztek rám furcsán a németek, hogy mit vinnyogok, de olyan találóak a megjegyzéseid, hogy néha muszáj volt elfojtsak egy-egy nevetést.

_____________________

Cornelius

sze, 2019-07-31 20:10 Kovács Gergő

Milyen jo lenne, ha azt mondhatnam, hogy froccsozve irtam meg. De nem. Igaz meg Magyarorszagon szuletett. Szerintem kulfoldon nem lettem volna ra kepes. :)

"What is sanity? Is it sane that we have to buy our food, water, land, healthcare, childcare and entertainment, and that every part of our natural lives has been commodified, taken from us, and then sold right back to us?" / Undone series

sze, 2019-07-31 09:36 Randolph Cain

Randolph Cain képe

Ez egy bitang jó írás :D Köszi, élvezet volt olvasni, és a kedvem is jobb lett :)

°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

“Jobb sikertelennek lenni az eredetiségben, mint sikeresnek az utánzásban.” (Herman Melville)