A manó

Azon töprengett, hogyan kéne elaludnia. Sírja álomba magát? Lógjon a neten? Nézzen tévét, hallgassa azt, mint kellemes felnőtt-estimesét?
A simán álomba merülés szóba sem jöhet – gondolta. – Nem, azok után, ami ma történt.

Úgy indult a reggel, mint bármelyik másik: agresszív hidegrázás a takaró levetése után, görcs elűzése bal vállából némi mozgással, ruhacsere, fésülködés, teafőzés, reggeli összerittyentése – mondjuk szalonnás-kolbászos rántottát, mert azt tartják, reggelizz úgy, mint egy király, a vacsorád pedig legyen a szegényeké, akkor leszel igazán egészséges. Aztán átnézni a táskát, cipőt, kabátot húzni, ajtót nyitni, zárni, kikerülni a frissen elé fröccsent galambszart, kedv szerint adni öt forintot az utcavégi csövesnek, felszállni a buszra és így tovább.
Kati őszintén hitte, hogy jó napja lesz. Olyan, mint ezer korábbi. Megszokta a monotonitást. Megszerette. Mert az biztonságos, abba bele lehet süppedni, abban ellehet naphosszat, mint vaddisznó a dagonyában.
Leszállt a buszról, csak pár lépésre volt a munkahely, épp belefér egy halk büfi, ami a rántotta és a tea kellemesen összemixelt ízét hagyja maga után. Ezt a szolid gőzt azonban vissza kellett tartsa, mert szeme sarkából szokatlan alakot vélt felfedezni. Jobbra fordult – bár ne tette volna! –, és egy manóval találta szembe magát. Igazi, hús-vér manóval, épp csak lábközépig ért, nyújtózkodott, ugrált, hogy vegye már észre.
Kati lenézett rá, de se köpni, se nyelni nem tudott, nemhogy figyelni arra, amit a manó mond neki. Pedig járt a szája, integetett és mutogatott, de egyszerűen nem ért el a mondandó a nőhöz.
– Figyelsz rám? – kérdezte a manó.
Igen. Figyelte a fekete kockás-csíkos zöld gatyát, a zöld cipőt, a zöld sityakot, a sityakra hímzett, apró fehér virágot, az alóla kibújó, pirospozsgás arcot, az apró orrot, a keskeny ajkat, és az elképzelhetetlenül vékonyka hangot, amit bár hallott, fogalma sem volt róla, mit közöl vele.
– … szóval kicsit ki kéne rúgnod a hámból – mondta a manó.
– …Tessék?
– Azt mondtam, látom, hogy elnyűtt vagy, és rád férne egy kis lazítás. Mert itt nem sok esélyed lesz rá. – A manó az épületre bökött, amiben megbújt a nő munkahelye, amiben megbújt az aprócska iroda, amiben megbújt Kati két kollégájával a munkaidőben, és csak akkor jött elő, ha a főnök, vagy a természet, vagy a munkaidő vége csalogatta.
– Már megbocsáss, de ehhez semmi közöd! – vágta rá Kati fölényesen.
– Hát, jó, ez csak egy ötlet. – A manó vállat rántott, elfordult, és faképnél hagyta a nőt.
Kati a sokktól remegve az irodájába rohant, és mindent elkövetett azért, hogy elmerüljön a munkában. Másra se koncentrált, csak az elégedetlen ügyfelek bejövő hívásaira. Ezek is kevésbé dühítették, mint a gondolat, hogy elment az esze.
Bár ez nem egészen az ő hibája volt – így jár az ember, ha egy csak számára látható, apró lénnyel társalog.

A nap végén jó kedvvel ért haza, jóízűen megette a sarki fánkostól vásárolt édességet, jólesőt zuhanyozott, minden jó volt, ami csak jó lehet.
Aztán befeküdt az ágyba, és eszébe jutott. Az a rohadt manó! Kati ekkor kezdett el azon töprengeni, milyen alvásnemet válasszon. Végül az elmélkedéstől annyira kimerült, hogy két gondolat között elaludt.

Egy hét telt el. Keveset gondolt a manóra, a reggeli rituálét is ugyanolyan precizitással végezte – borzongás, torna, öltözés, tea, reggeli (ma reggel abált szalonna volt terítéken bőséges zöldséggel és frissen facsart narancslével), kikerülte a madárürüléket, elhaladt a csöves mellett – az öt forint elmaradt –, felszállt a buszra, olvasott, leszállt a buszról, és az épület előtt megtorpant. A manó ugyanott állt, csak ezúttal lila öltözéket viselt.
– Nem lazítottál, igaz? – kérdezte.
Kati nem válaszolt. A bejárat felé ment, magában legyűrve két hisztérikus sikítást és egy hangos böfögést, amit a stressz idézett elő, kinyitotta az ajtót, és belépett az épületbe.
– Ha nem lazítasz, legalább hívd fel édesanyádat! – szólt utána a manó. – Nagyon hiányzol neki!

Miután hazaért, már semmi sem úgy sikerült, ahogy szerette volna. A sorozata elmaradt, az internet olvasmányos cikkek hiányában unalmasnak bizonyult, a vacsorát elsózta, a tej megsavanyodott. Miközben ezen mérgelődött, azon kapta magát, hogy az anyjára gondol. Isteni kakaót főzött neki gyerekkorában. Szeretett volna most is meginni egy olyan jó kakaót, de a tej savanyú, ő meg összezavarodott, mert egy manó tanácsát készült megfogadni – mire ezt alaposan meghánytorgathatta volna, már édesanyját hallotta a telefonvonal túlsó végén.
Bő fél órát beszélgettek. Kati aznap este a tévére aludt el.

Ez nőtt. Ez a rohadt manó az elmúlt héten nőtt. Csak néhány centit, de határozottan. Ha ugrált, már egész közel ért a szemmagassághoz – piros viselete egyébként is kirívó volt.
Kati tanácstalanul figyelte őt, hallgatta, mit mond, és megvárta, míg tovább áll. Idegesen megmozgatta bal vállát. A mai torna nem hozott tartós eredményt. Valószínűleg a stressz miatt. Kati remélte, a séta majd segít – a manó ugyanis ezt javasolta.
Persze Kati belül kiröhögte önmagát, de rájött, ez a tanács egész praktikus. Ha már egészségesen él, mozogjon is, ne legyen képmutató!
Amint gyalogolt hazafelé, pórusai kitágultak, haját kiengedte, hadd hullámozzon mögötte. Követte árnyéka mozgását a járdaszegélyen: ebben a megvilágításban egészen csinos lábai voltak, és a lobogó kabát nemes külső érzetét keltette.
Jó nő vagyok! – örvendezett magában.
Hazaért, ledobta a táskát, lerúgta cipőit, és önfeledten vetődött a zuhany alá. Hangosan beszélt. Ez a séta határozottan felüdítette. A fájdalom is enyhült.
Holnap reggel is gyalog megyek – döntötte el, amikor megszárítkozott.

A következő héten a manó hangjában vélt felfedezni változást: mélyült. Pubertáskorban lévő kamasz fiúéhoz hasonlított. Kati immár türelmesen várta a tanácsot: végre időt kellett szakítania a lazításra.
Utált sminkelni, hajat beszárítani, kerülte a kirívó ruhákat. A manó viszont azt mondta, vegyen magának egy szemtelenül csinos darabot, és Kati úgy döntött, most az egyszer megteszi. Sose költött még pénzt ilyesmire, és pláne nem egy növekedésben lévő manó noszogatására, de az eddigi változások feldobták a napjait.
Kora este magára vette a kivágott hátú, térdig érő, rakott szoknyás, arany övvel díszített fekete ruhát, taxit hívott, és elment a környék legnépszerűbb szórakozóhelyére.
Ott a pulthoz ült, és kimondhatatlan nevű koktélt rendelt kimondhatatlanul pofátlan áron, aminek kimondhatatlanul gazdag íze volt. Nem is értette, miért lett rosszul utána.
Kiment a mosdóba, ivott pár korty hideg vizet, amitől sokkal jobban érezte magát.
Visszatért a pulthoz, ahol hamarosan két udvarlója is akadt. Kati arca egész este ragyogott. A munkahelyén mindig mérlegen érezte magát. Ezúttal végre ő dönthetett arról, ki felel meg az igényeinek.
A bajuszos szőke férfit választotta, és az este hátralévő részét vele töltötte – természetesen, az ágyban is.

A hétvégén csak azt várta, mikor lesz már hétfő. Valamiért úgy hitte, aznap találkozik legközelebb a manóval. Szombaton elsétált az irodaépületig, vasárnap busszal haladt el mellette, de a manót nem találta a helyén. Magazint olvasott, felhívta barátnőit, vitatkozott a szomszédokkal, csakhogy teljen az idő. Rémesen soká jött el a hétfő reggel.

A manó ugyanott állt. Fekete ruhát viselt, hangja férfiasra mélyült. Az aznapi tanács ugyan eltért az előzőektől, de Kati megfogadta.

Ezek után hosszas hetek következtek: ellátogatott a fogorvoshoz, belgyógyászhoz, nőgyógyászhoz, pulmonológushoz, még urológushoz, bőrgyógyászhoz is, és mindezt a manó kérésére. Vért vettek, vizeletet kértek, mindenre kivizsgálták, amire lehetett. Mammográfiára is bejelentkezett. Sose ment még el, pedig a család és a barátok is folyton mondogatták neki.
Most kivételt tesz, megkapja a több évre elegendő sugármennyiséget, és ha az élet úgy hozza – vagy a manó azt kéri –, megismétli.
Katit visszahívták konzultációra. Alighogy belépett az orvosi rendelőbe, érezte a feszültséget. Nem ismerte az orvost, sem a nővért, de látta rajtuk, hogy baj van. Leült. Végighallgatta az orvos szakszövegét, figyelte tárgyilagos mosolyát, ravasz tekintetét, de mindebből csak néhány mondat jutott el tudatáig:
– Egyelőre nem tudunk pontosat, de valószínű, hogy a daganat rosszindulatú.
Kati eddig táskát szorító keze zsibbadtan hullott ölébe. Az orvos beszélt kezelésekről, alternatív gyógymódokról, statisztikáról, ami egyáltalán nem érdekelte a nőt. Nem kérdezett, hallgatta a lehetőségeket, a hallott információk alapján magában felvázolta az esélyeit. Nem voltak túl fényesek.

A manó eltűnt. Kati szerette volna megszorongatni és lekeverni neki legalább két nagy büdös pofont, mert az a kis rohadék tudta előre, mi készül. Biztos volt benne, hogy tudta.
Amíg a végleges döntésre várt, Kati élte az életét, rosszabb és jobb napok váltották egymást. Hosszasan konzultáltak az orvossal a legmegfelelőbb megoldásról, és végül a kés mellett döntöttek. Az anyja támogatta, viselte a dühkitöréseit és időnként kicsattanó jókedvét.
A rákot sem ez, sem az nem űzte el. A daganat fajtája és gyors növekedése miatt Kati egész bal mellét levették.

Nyomasztó, végeláthatatlan hónapok következtek. Takarhatta magát speciális melltartókkal, viselhette szótlanul, Kati már nem azt érezte a melle helyén, amit eddig. Az érintések mintha egyenesen tüdejét érték volna; ha baloldalt feküdt, szokatlanul simult teste a matracra. Súlyt vesztett, változott járása íve, a háta sokáig fájt, mire megszokta új állapotát.
Plasztikára nem futotta, maradtak a keserves érzelmek, a kényelmetlen fészkelődés, ha valaki az állapotáról kérdezett. A melle eltűnt, vele nőiessége egy darabja is, helyére heg került, ami az életéből akkor sem fog eltűnni, ha a mellkasán már nem lesz nyoma. Gyakran nézegette, várta, mikor szokja meg ezt is, ahogy eddigi életében mindent. Nem tudta.

Kati a tükör előtt állt, kezeivel próbálta megsaccolni egykori melle méreteit. Tenyereit meggörbítette, ujjait összezárta, mintha tartaná. Egy manó éppen elfért volna benne.

4.666665
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.7 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2014-11-04 13:01 craz

craz képe

Nem rossz. ;)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

k, 2014-11-04 14:40 polgarveronika

polgarveronika képe

Vitte a szemem a gördülékenység. Találtam pár nekem nem igazán tetsző kicsit stílusidegen kifejezést, de ez most nem érdekes.
(pólust írtál a bőr pórusa helyett, mindkettő értelmes szó, de mást jelent)
Olykor kiléptél a narrátor szerepéből, aztán vissza (Ez nőtt -gondolom, ezt Kati gondolja- aztán visszatérsz a narratív szövegkezeléshez, éppen te hívtad erre fel a figyelmem, helyesen).
A cselekmény hirtelen vesz nem várt és igen szomorú fordulatot, amit nehezen tudok összemosni a manó figurával,(számomra a manóka egy kedves mese(szörnyike) vicces kis pofa) aki viszont pasi felé veszi a metamorfózis irányát. Ez egy jó szál lehetne tovább, kár, hogy elvágódott.
Az emlőamputáció igen durva történés , de beleférhet, csak fel kellene vezetni és egy másik irányból lehetőleg.
Na, szóval igen röviden ennyi. Nem rossz az elképzelés, de miért is haragszik K. a manóra? Hiszen ha ő nincs akkor nem fordul orvoshoz. És az esetek egy jó részében még, ha el is távolítják a nőiesség szimbólumát, az valamilyen módon pótolható, és az élet megmarad.
persze a megélés az egy más történet. Nem happy.
Üdv: V.

 

_______Tertium non datur ______

k, 2014-11-04 16:13 Nimretil

Nimretil képe

"Nem rossz az elképzelés, de miért is haragszik K. a manóra?" - nem az van, hogy van valami összefüggés a manó meg a rák között? És azért nő a manó? Plusz a végé is azt mondja, hogy itt pont egy manó férne el. Nekem valami ilyesmi jött át.

A végé engem is nagyon meglepett.

k, 2014-11-04 17:09 Kristálysólyom

Kristálysólyom képe

Köszönöm az olvasást, a véleményt!

"pólust írtál a bőr pórusa helyett," - jaj, ég a pofám... javítom.
A narratíváról - is igazad van. Most épp azzal kísérletezek, el lehet-e a kettőt úgy választani, hogy egyértelmű legyen és ne bántsa a szemet - mert olykor el kell, az tuti. Minden esetre, fogok rajta dolgozni. Köszi. :)

"számomra a manóka egy kedves mese(szörnyike) vicces kis pofa" - Itt leledzik a lényeg. Ezek szerint átment, csak az összekapcsolás nehéz. Nem te vagy az első egyébként.
Azért nem fejtem ki jobban, mert a fókusz nem ő, hanem Kati hozzáállása/reakciója. Sajnos ennél sokkal jobban is ki tudtam volna fejteni (a manót és az érzelmeket is), de terjedelme miatt akkor valszeg még kevesebben olvasnák.

Nimretil jól látja: a manó a rákkal összehozható, ha úgy tetszik, annak egy manifesztálódott formája: vészjelzés, hogy valamit tenni kell, mert ha ez így megy tovább, bajok lesznek. A manó itt csak eszköz, valójában nincsen ott. Egy jel.
Az emberek gyakran figyelmen kívül hagyják/nem veszik komolyan az intő jeleket, és csak akkor borul a bili, ha már orvoshoz fordulnak. A manó ezt képviseli.
Ő egy komikus elem, apró, mesebeli, ezért többnyire komolytalan, pedig fantáziából bábokba és gyerkőc tekintetekbe költözött. Valahol ilyen a rák is - sokszor nem hisszük, hogy velünk is megtörténhet, a gondokat besöpörjük a szőnyeg alá (lásd Kati megszokta az életét, jól is volt vele, eszébe sem jutott, hogy egy nap gyökeres fordulatot vesz).

Kati ezért is haragszik a manóra. Meg mert biztos benne, hogy tudta végig, csak nem szólt neki hamarabb - elküldte bulizni meg ilyenek, mi ez már? "Nem én tehetek róla!" "Sose volt még a családban ilyen!" "Biztos az a rohadt környezet, a mocsok főnök meg a stressz az oka..." ismerős?

Tény, hogy ezt nem közlöm direktbe, de pont azért nem, mert szeretném, ha az olvasó maga találná meg az összefüggéseket - egész más az, ha valaminek te érsz a végére, mintha közlik veled, mélyebb nyomot hagy, mert a saját személyiséged szerint éled meg.
Eddig hárman vagytok, akiknek nem ment át és hárman, akiknek igen.
Jó kis vizsga. Számolok.

Robbanni készül az Isten labora,
mert senkinek nem fekszik az ora et labora.

k, 2014-11-04 20:10 Dokesz

Dokesz képe

Rólad mindig a Holló c. írásod ugrik be, az nagyon tetszett.

Ez is bejövős, végig zökkenőmentesen kajáltam, olvastatja magát. Azt hiszem túlságosan a manóra koncentráltam -misztikumkedvelő vagyok-, talán ezért nem jött át nekem se a jelentése. Most meg hogy megmagyaráztad...

Egy biztos: a manó csatlakozott a hollóhoz, emlékezni fogok erre a történetedre is.

"Vihar hátán, sasok szárnyán
Hangunk messze elszáll"

k, 2014-11-04 20:58 Kristálysólyom

Kristálysólyom képe

A megmagyarászás, az rontott, vagy jót tett?

Te meg ezzel loptad be magadat az emlékeimbe - van egy olvasóm, aki emlékszik az írásaimra! Épp most kergettél fel a csillárra, hallod? :)

Köszönöm szépen, nagyon örülök! :))

Egyébként van ötleted/ötletetek, hogyan lehetett volna ezt esetleg egy lehelettel finomabban éreztetni? Csak épp annyira, hogy megfogalmazódjon a sejtelem?

Robbanni készül az Isten labora,
mert senkinek nem fekszik az ora et labora.

k, 2014-11-04 21:10 Nimretil

Nimretil képe

Szerintem így. .D

k, 2014-11-04 21:13 Kristálysólyom

Kristálysólyom képe

Fenébe, hogy erre mért nem gondoltam?! :D

Robbanni készül az Isten labora,
mert senkinek nem fekszik az ora et labora.

k, 2014-11-04 23:15 Dokesz

Dokesz képe

Jó ez így, lehet én nem adtam át magamat a történetnek teljesen, és van akinek átjön a dolog magyarázás nélkül is. Igazából nem nyugodt körülmények között olvastam a művedet, műszakban vagyok, csak loptam rá egy kis időt, lehet ez volt a gond. Ha meg erőltetnél rajta, akkor szájbarágóssá válhat.

Örülök hogy örülsz! : )

"Vihar hátán, sasok szárnyán
Hangunk messze elszáll"

k, 2014-11-04 23:31 Kristálysólyom

Kristálysólyom képe

Erőltetni aztán végképp nem szeretném... magamból is kiábrándulnék.
Végső soron szerintem így fogom hagyni, csak mondom megkérdezem, hátha...
Egyébként ilyen még sose volt - ahány olvasóm akadt, annyiféle vélemény a manóról.
Ez nekem kimondottan tetszik. :)

Robbanni készül az Isten labora,
mert senkinek nem fekszik az ora et labora.

k, 2014-11-04 23:43 Kentaur

Kentaur képe
5

Abszurd határát súrolóba nem kell magyarázat. Ilyenkor le kell nyelni, hogy nem mindenki úgy értelmezi vagy értelmezi egyáltalán.
Ha valamit javíthatnál a dolgon, akkor az egy kicsit több részletezés: a betegségen magán gyorsan átugrasz, hipp-hopp, máris megvolt a műtét.
Másik az életszerűségek: ha ennyire végső stádiumban van, hogy rögtön műtét meg nem túl fényes esélyek, és az egész mellet lekapják, azt hiszem, azt a fokot nem az orvosi vizsgálaton fogja megtudni, vannak akkor már jól érzékelhető tünetek, ha ilyen durva. Egy kis csomót oké, hogy nem vesz észre, de ez már nem annak tűnik.
Nem vagyok biztos benne, de úgy hiszem, a TB ilyenkor a korrekciót is támogatja, de jobb ezt nem megtudni, ez nem akkora baj, hogy így van benne, még elő is fordulhat. Az viszont sajnos biztos, hogy a műtét VS sugárkezelés lehetőségeiről nem a beteg dönt az orvossal együtt (kb. inkább megmondják neki), és nem ilyen hamar, általában hónapok, mire eljut bármiféle beavatkozásig (talán megvárják, hogy megdöglik-e magától, ez a tapasztalat.) Aztán ha volt is műtét, általában kap utána egy kis sugárkezelést is, megelőzendő az áttétet, ha bennmaradt volna bármi, ez a kezelés persze a sebgyógyulást is hátráltatja. Meg sok-sok kontroll, szövetminta, egyebek, szóval sokáig nem marad annyiban az orvoshoz mászkálás. Életszagú lenne, ha a munkáját is elvesztené ez idő alatt.
Csak azért írom ezeket, mert tudom, hogy gyorsan szerettél volna a csattanóhoz érni, és nem a betegség vagy a szenvedés volt a lényeg, de ilyen témánál a szenvedés, a veszteség érzékeltetése is időt adott volna az olvasónak, hogy fölfogja a szimbólumokat. Plusz mindig belefuthatsz olyanokba, akiknek volt ezzel kapcsolatban élményük, őket bánthatja is a felületesség. Kemény témák egy kicsit alaposabb utánakutatást, életszerűséget igényelnek (nem kell szakértőnek lenni, csak egy picivel több is elég)
A részletesebb leírás közben álmodhatott volna a manóról, vagy hasonló eszközök. A manó növekedésén is töprenghetne maga a szereplő, akkor vele gondolkodna a olvasó is, és később eszébe jutna, mondjuk ha az orvos mondaná, hogy növekszik a daganat.

Mindezek ellenére messze a legjobban sikerült írásod eddig, látszik a technikai fejlődés is, és korábban nem sikerült volna még ennyire bonyolult szimbolikát átadnod, még fele-fele arányban sem, nekem kifejezetten tetszik, úgyhogy kapsz egy biztató ötöst.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

sze, 2014-11-05 00:14 Kristálysólyom

Kristálysólyom képe

Ó Kenta!! :)
Igazad van,az életszerűséget mások is mondták. Azért van ott a fájó váll,a rosszullétek,de ezek szerint ez nem elég. A konzultációról egyebekről tudok,csak a leírásban nem voltam elég alapos... most néztem, kihagytam néhány hónapot... jaj...baj... vártam is,mikor jön valaki éles tapasztalattal,én csak 1-2 gyakorlatról,mások történeteiből ismerem.
Mentségként csak annyit: a mellét inkább a daganat agresszív fajtája miatt,semmint mérete miatt vették le. Mondjuk extrém eset.
Az igazság az,hogy szerettem volna erről én is többet írni,de már 6-7 oldal is soknak számít, attól féltem,akkor nagyon kevesen fognak időt szánni rá.
Legközelebb körültekintőbb leszek. Köszi,köszi,erre nem is számítottam!

Robbanni készül az Isten labora,
mert senkinek nem fekszik az ora et labora.

sze, 2014-11-05 08:44 Kentaur

Kentaur képe

Nekem is elég sok idő volt, mire nem féltem többé a hosszú írásoktól. Sőt, néha kicsit most is tartok tőle, ha túl hosszúra sikeredik, hiszen tudom, milyen rossz monitoron olvasni, meg rohanó világ és hasonlók, de már nem kurtítom meg erővel, hagyom, hogy ami kell, az benne legyen.
Egypercesekkel kezdtem anno, és csak most jutottam el oda, hogy megpróbálkozzak egy regénnyel, nem vagyok született regényíró. Úgyhogy tudom, milyen nehéz, amikor az ember megkapja egyszer csak, hogy "ez többet kíván", meg "ne türelmetlenkedj". :-)
De megéri hagyni kibontakozni az írást. Ha jó, észre sem fogják venni, hogy hosszú. Még itt, a netes világban sem. Nem szabad, hogy a netes írás megkösse a kezünket, nem szabad elhinni, hogy 5-7 oldal az már "sok", mert a valóságban nem az.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

sze, 2014-11-05 18:08 Kristálysólyom

Kristálysólyom képe

Igen, szerintem sem lenne szabad, hogy megkösse a kezünket, de tényleg rohanó világ meg ilyenek.
Ha egyperceseket írnék, valószínűleg engem is többen olvasnának, de az már tényleg nagyon nehéz nekem. Riszpekt is azoknak, akik megfelelően művelik, mert szerintem baromi nehéz jó egypercest írni.
Én meg majd keresem még, hol a megfelelő terjedelem...
Regényt kezdtél? Nem semmi! :))) Drukkolok!

Robbanni készül az Isten labora,
mert senkinek nem fekszik az ora et labora.

sze, 2014-11-05 22:18 Para Celsus

Para Celsus képe

Nem rossz. A fikció, fantázia és a legköznapibb valóság keveredése kicsit Mándy Iván írásaira emlékeztetett.


"The Rainmakeeeer!"

sze, 2014-11-05 22:29 Kristálysólyom

Kristálysólyom képe

Köszönöm szépen!

Bevallom, Mándy Ivánhoz még nem volt szerencsém *pironkodik*. De hallottam róla.
És vele összefüggésbe hozni engemet... hát, hova kapjak? :))
A napokban fel is keresem a legközelebbi könyvtárat. Ezt a foltot muszáj kimosnom.

Robbanni készül az Isten labora,
mert senkinek nem fekszik az ora et labora.

h, 2014-11-10 09:27 Roah

Roah képe

Sokáig töprengtem azon, hogy mit írhatnék ide neked.

Mert a történet irodalmi, minden izében az, látszik, hogy a szerző határozott kézmozdulatokkal dolgozott, nem vaktölténnyel, és sötétben lőtt, hanem célirányosan, a tematika viszont...

Milyen különös, nem?

Van olyan novella, ahol az olvasót megbabonázza a tematika, és el is tudja csalni a dzsungelbe úgy, hogy még jól is érzi magát közben, és van a másik véglet, amikor minden a helyére kerül, a sztori kidolgozott, precíz, viszont a téma...?

...amikor az ember egy szövettant követően a kezébe vesz egy olyan labort, ami kegyetlenül a szemébe mondja a pozitívságot, a rosszindulatú daganat létezését, méretét, amit azonnal el kell távolítani a fejéről, akkor is, ha épp combtól-bokáig épp gipszben van, és véletlenül (?), egy lábát kezelő sebész kezei közé kerül, aki es.o.esben taxiba küldi karácsonykor, akkor nem egy ...nem egy Manót lát ám...
...mert ez nem Manó, ez egy sunyi...ez sunyi valami, ami miatt családot, barátokat hívsz fel, akik próbálják tartani benned a szuflát, kérik, hogy ne sírj, nem lesz baj, még egy műtét, és lehet, hogy a kemót is megúszod, csak még egy darabot kimetszenek belőled, egy babérlevél formájút, majd a Sotén egy híres professzor majd' egy hónapig vizsgálja, és annak a labornak az eredménye dönti el, hogyan kell lépni tovább.
Ez a Manó nem súg semmit; valami más viszont igen, de úgy vagy vele, hogy nem hiszel a véletlenekben, nem látod őket, nem akarod látni (már!) egyiket sem. Pedig eltört a csuklód, a Manó akkor is lapított, eltört a térded - úgy lök fel egy folyóson valami, mintha átnyúltak volna rajtad, a bordáid között, és amikor mondod ezt a sebésznek, azt feleli, hogy az ijedtség, az adrenalin okozhatta ezt az érzést -, és a harmadik hét után bukkan elő a tumor, minden előjel nélkül; egy reggel így kelsz fel.
De a reop sikeres, nincs szükség kemóra, csak egy rakás felülvizsgálatra, ahol az eredmény jó is, rossz is, mintha csak kikacsintana a laborokból az:" Még nincs vége!"

És majd egy év telik azóta, mire végre beszélni tudsz róla, magadhoz képest is félve.

Szóval ez nem egy Manó, ez annál...ez egy szemét valami.
És álmodban, azt kéred az Örökkön Őrködő Édesapádtól, hogy csináljon azzal valamit, harapja le onnan, Ő meg válaszként V betűt formál az ujjaiból, és a műtőasztalon, amikor sebész föléd hajol, azt mondja, "Ezt szépen leharaptam!" te felugrasz, lelököd azt a fertőtlenítőszagú méregzöld lepedőt a testedről, és sírva kérdezed, "Miért ezt mondta? Miért ezt mondta?!" , de válasz nincs, csak értetlen, ostoba nézés, majd egy ócska Mórickás vicc, és egy homlokcsók az orvos részéről - aki megmenti az életed.

Szóval ez nem egy Manó.
A manók aranyosak, játékosak, csibészek, de ez...ez az izé, egy szenyó, alattomos, előjel nélküli szörnyeteg, akit csak a sokadik végtagtörés után csípett fülön egy orvos, aki még csak nem is volt hivatott vele szembeszállni, mert a callusképződésed üteme jobban érdekelte.

Ne haragudj rám, Sólyom.

Csak...ez nem egy manó.

Szerintem viszont, a történet maga, kiválóan, vagy arra törekedve van megírva. :))))

És persze egy dal...
Mert a családon, barátokon kívül a padlón, darabokban fekvőt segíthet fel, és hiszem, hogy mások is megszoríthatnak ilyen kezet, vakmerően, bátran, ha megkörnyékezi egy sunyi kobold, aki nem Manó.
...de úgy ragadják ám meg a kezed, hogy azt is elfelejtheted, mennyire féltél, és mennyire beteg vagy, vagy voltál. :))) ;)

http://www.youtube.com/watch?v=naQ13ZwwcDo

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2014-11-10 13:38 Kristálysólyom

Kristálysólyom képe

Dehogy haragszom!
Örülök, hogy ezt a nézőpontot is megismerhetem.
Inkább sajnálom, amiért nem találtam el igazán.
Most nekiállhatnék itt vitatkozni, hogy szerintem de márpedig manó, de mivel (szerencsére) én még nem éltem át hasonlót, nem akarok, meg értem is, mire gondolsz.
Arról nem beszélve, hogy a technika szerinted is vihető, és mivel annak feküdtem neki az utóbbi időben, kimondottan jól esik, hogy mások is látják a fejlődést. Már csak az aranyközéputat kéne megtalálnom...
Köszi, hogy benéztél hozzám. :)

Robbanni készül az Isten labora,
mert senkinek nem fekszik az ora et labora.

h, 2014-11-10 16:44 Roah

Roah képe

Hol van a Golden út?

Jobbra, aztán befordulsz a sarkon, ott egyenesen, majd a egy kereszteződéshez érvén átmész a zebrán - de csak ha zöldet mutat! -, és meglátod azt a magas, tükörüveges épületet, ami...

Meg lesz az! ;)
Úgy ragyog az odafelé utad, mintha csillámporos lenne. :)))

*Én is kösz; sok mindennel farkasszemet néztem már, de ez nekem is sok volt. Azt hiszem, amióta okés laborokat produkálok, először beszéltem róla nyíltan.
És nem bántam meg. ;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2014-11-10 18:59 Kristálysólyom

Kristálysólyom képe

Ragyogjon, ragyogjon, az utat úgyis ti mutattátok/mutatjátok! ;))
Bármi is történt, gratulálok hozzá, mert lenyomtad és talpon maradtál. ;) Amúgy meg a múlt elmehet a sunyiba.
Örülök, hogy jó hatással voltam rád. A beszéd nagyon sokat tud segíteni.

Robbanni készül az Isten labora,
mert senkinek nem fekszik az ora et labora.

h, 2014-11-10 20:37 Roah

Roah képe

Szí-szí. :))))

Úgy van, le a múlttal a rötyin, és hogy hű maradjak magamhoz, utólag persze már nagyobb temperamentummal is, még jól be is intek neki. Eggyel több heg került a gyűjteménybe a fejemen. ;)
És cső'. :))))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2017-04-06 18:54 Gitáros

Gitáros képe
5

Eszméletlen jó novella!!!
Hihetetlen módon sikerült a vidámságot a drámaisággal vegyítened, szép lassan, szinte észrevétlenül kihoznod a kedves manó figurájából a benne rejlő fenyegetést, a valóság és a képzelet, a remény és a kétségbeesés állapotait ábrázolnod.
És az építkezés...!
Ahogy elindul a lány életében egy gondtalan, hétköznapi történés, meghökkentő, megmosolyogtató találkozása a pici, groteszk manóval, és ahogy fokozatosan, nem erőltetetten, hanem teljesen természetesen - és ez benne az ijesztő - átúszik egymásba a vidámság és a drámaiság, ahogy egyre inkább elhatalmasodnak a sötét gondolatok, és a mókás, gondtalan kis történetből igazi dráma lesz - egyszerűen tátott szájjal olvastam, az elején mosolyogtam, a vége felé pedig elszorult a torkom - ez egy igazi remekmű, az egyik legjobb írás a Karcon!

Gratulálok! Öt csillag, de csak azért, mert nem lehet többet adni...:DDD

Miki

cs, 2017-04-06 19:42 Kristálysólyom

Kristálysólyom képe

Wow, köszi, ezzel most feldobtad a napomat. :D Egyébként tény, hogy ez volt az egyik legsikeresebb írásom. Remélem, sikerül még kihozni valami hasonlót.
Örülök, hogy így elsodort a lendület és az érzelmek. :) Köszi!

Robbanni készül az Isten labora,
mert senkinek nem fekszik az ora et labora.