Sztrájk

Miután lezajlottak az események, az emberek meglepődtek, hogy egy ilyen kis országból, Magyarországról indult az egész. A kormány be akart vezetni egy új törvényt, amit az ellenzék vezetői természetesen nem szerettek volna. Szimpatizánsaik tehát elindították az első sztrájkot. Azt mondták, addig nem lépnek munkába, míg el nem vetik a törvényjavaslatot. A kormányoldal szimpatizánsai erre meglepően gyorsan reagáltak – a törvény megszavazásáig nem dolgoztak. Ebben a patthelyzetben telt el egy kevés idő.

Meglepetés volt két új érdekelt szervezet bejelentése: addig sztrájkolnak, míg az előző kettő abba nem hagyja. Később megérkeztek azok, akik a sztrájk elleni sztrájk ellen tiltakoztak – addigra senki nem lepődött meg, hogy ezt sztrájkkal teszik. Egyre többen és többen tették le a munkát, míg kisebbségben maradtak azok, akik nem voltak hajlandók sztrájkolni. Egy karizmatikus szónok elmagyarázta nekik, hogy ha ők vannak kevesebben, gyakorlatilag ők sztrájkolnak – így hát ők is gyorsan sztrájkolni kezdtek, nehogy sztrájkolónak nevezhesse őket valaki. Ezek után már várható volt a parlamenti sztrájk. ”A kormánynak a népet kell szolgálnia” - mondták - „ha a nép sztrájkol, mi is sztrájkolunk.”

És az emberek boldogok voltak. Nem volt széthúzás, nem voltak ellentétek: mindenki sztrájkolt. A maguk kedvére fejtek tehenet (egészen a tehenek sztrájkjáig), tankolták az autójukat. Nem volt politika, amin össze lehetett volna veszni. Új viccek is születtek, a gyenge „Miért nem ment át a csirke az úton?”-nal kezdve. Persze az anarchisták voltak a legboldogabbak – de csak addig, míg sztrájktörőnek nem nevezték őket. „Hiszen ha így örülnek, akkor anarchisták, és nem sztrájkolnak!” - mondta valaki. Ezután csak magukban mosolyogtak.

Nem kellett sok időnek eltelnie, mire a környező országokban élő magyarok is elkezdtek sztrájkolni. A nemzeti identitástudat miatt. És az országok, ahol éltek, addigra annyira megirigyelték a magyarok boldogságát (talán e bolygó történetében először), hogy csatlakoztak a sztrájkhoz. Persze csak szép fokozatosan. Előbb az osztrákok - a szépemlékű Monarchia miatt - majd a többiek, a boldogság iránti vágyból. A románok később váltig állították, hogy ők kezdték az egészet. Ez már felkeltette Nyugat-Európa figyelmét is, főleg, mikor a lengyel-magyar barátság miatt Varsóban aláírták a Nemzeti Sztrájkszerződést – abban a pillanatban a tollat is kiejtve a kezükből, annyira komolyan véve a betartását. Az események gyorsan követték egymást. Az északi államok az oroszoktól félve gyorsan azok előtt akartak csatlakozni az új blokkhoz, a franciák, a spanyolok és a görögök kapva kaptak az alkalmon, hogy lemehessenek fürdőzni a tengerhez. Az angolok csak a saját feltételeikkel voltak hajlandóak csatlakozni (ragaszkodtak ahhoz, hogy a saját pénzük legyen, amit nem használnak), az oroszok a pánszláv eszme miatt kezdtek bele. Az örökké különutas Svájc népszavazásban döntött a boldogító igen kimondása felől. Hamarosan egész Európa sztrájkolt.

Ilyen kontinens-léptékű megmozdulást addig még nem látott a világ. De a folyamat itt nem állt meg. A kínaiak a „világ sztrájkolói, egyesüljetek” felkiáltással egyszerre kezdtek sztrájkolni. A japánok ezt nem hagyhatták annyiban, és mindenki másnál fegyelmezettebb és keményebb sztrájkba kezdtek – ezen napokon belül enyhíteniük kellett, mert még enni és ürítkezni sem voltak hajlandók. Ezzel újabb gazdasági nagyhatalom tette le voksát a sztrájk mellett.

Ezt már az Amerikai Egyesült Államok kormánya sem hagyhatta figyelmen kívül. Szerte a világon sztrájkfenntartó katonai csoportokat küldtek szét, hogy a harmadik világbeliek is megismerhessék a sztrájk csodáját, amiben az elnök kétségkívül lelkesítő beszéde után az Egyesült Amerikai Sztrájkkonföderáció (dél-amerikai vezetők sokszor csupán post mortem vezényletével) részt vehetett. A terrorista szervezetek belátták, hogy ez súlyosabb minden eddigi problémájuknál, hiszen a sztrájk eszméjére fogékonyak voltak a számukra otthont adó országok, és ha csatlakoznak, a létük kerül veszélybe. Így hát a beépült sejtjeiknek parancsot adtak, hogy a világ vezető államainak szívében egyszerre kezdjenek el dolgozni.

Az ekkorra egyértelműen terrorcselekményként értékelt megmozdulás ugyan nem járt sikerrel, de felkeltette néhány értelmiségi figyelmét. Ellenállási mozgalmak alakultak, javarészt elméleti szakemberekből, hiszen ők könnyebben tettették, hogy nem dolgoznak – a sztrájk előtt sem tudta róluk biztosan megmondani senki. Mára egy összefogott hálózat működik, a tagok neve titkos. Én is a szervezet tagja vagyok.

Meggyőződésünk, hogy a sztrájk nem áll meg a Földnél. Hogy hamarosan a Teremtő is felfigyel ránk. Hogy látva, mit teszünk – vagy inkább mit nem – megunja az egészet. És mert a maga képére teremtett minket, Ő is sztrájkolhat. Abban a pillanatban pedig minden megszűnik létezni. Kezdeti kétségbeesésünk után elkezdtük keresni a megoldást, próbálunk titokban dolgozni. Félünk, nem lesz elég. Minden nap úgy ébredünk, hogy ez lehet az utolsó. Várunk.

Várjuk Isten sztrájkját.

4.666665
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.7 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2008-02-26 14:04 Blade

Blade képe

Ötletes ;)
---- ----
So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

k, 2008-02-26 14:28 isslac

Egyetértek Blade véleményével! A sztori végére érve ilyen arcot vágtam: 8O (csak megdöbbentett egy kicsit, nem a sztorira értem)
Azért a világon élö hatmilliárd emberböl csak fellépett volna valaki, hogy a történelem kezdetén ugyan ez volt, nem volt munka.Aztán azért alakult ki a munka mert akinek nem volt valamilye azt a másik felfogadta és mondta hogy: na ha te most megfejsz 5 tehenet, akkor a tiéd lehet ez az öt répa. ( a mondtat csak szemléltetés) és ez elterjedt szép kis bolygónkon majd a középkorban a pénz kialakultával már pénzért lehetett dolgozni és ma is ez megy. Ha mindenki leáll sztrájkolni akkor a történelem kezdödik elölröl, Pista bácsinak elfogy a répája, ő pedig nem egy nagy zöldségtermesztő ezért a szomszéd Gyulától kér, az pedig nem tudja megfejni a teheneket. Erre mondja Gyula hogy : ha Pista bácsi megfeji a teheneket akkor megkapja a répákat. És kezdődik elölről.

Bár lehet hogy ez nem így lenne de én így gondolom hogy ha lenne egy világméretü sztrájk előbb utóbb úgy is kialakulna a munka megint. Ez csak az én észrevételem...

Jó kis történet! :D

E.K.: KACAG, hehehe na látod kacagok :)

k, 2008-02-26 16:58 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Nem tűrök tovább, megyek sztrájkolni! :)
__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

k, 2008-02-26 18:43 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Az eleje csak a sztrájk kirobbanásának "logikus levezetése" miatt nem teszett, de utána már jót derültem rajta. A vége pedig kimondottan jó. Ilyen lezárás kellett ehhez a novellához, tökéletesen illik hozzá. :)
Az is tetszik, hogy végre elsők vagyunk valamiben (hát istenem, a munkakerülésben is lehet elsőnek lenni). Majd a sztrájk világméretűvé válása: na az egyszerűen fantasztikus. Lehet, hogy a nemzetközi kapcsolatok elemzői más utat is látnának, de nekem ez pont megfelelt. :)
De a legjobb akkor is a vége. Isten sztrájkja, mint a világvége. :)
Egy hiba mégs van benne. "...a tagok neve titkos. Én is a szervezet tagja vagyok." Ez esetben miért adtad meg a nevedet az adatlapodon? Vagy ez csak álnév? :D
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

cs, 2008-02-28 14:44 Rén

Rén képe

Izé...nemisaaa...ööö...(basszuslebuktam)...nem én írtam...haneemm...(gyorsanvalamifrappánsat)...találtam egy kéziratot...(namégvalamit)...ésssöööö...(nemfogjákbevenni)...és ez annak a szövege...(natalánígy)...én nem is hallottam még ilyen szervezetről. Igen. Így van. Csak ebben a kéziratban. Amit találtam. (ezaz) És nem én írtam. Én nem lehettem, mert nem vagyok tagja ilyen szervezetnek. Nem bizony. Ez az igazság. De tényleg.(hühhezmelegvolt)
_____________________________________
Szólj rám, ha trandoshan énekelek...

cs, 2008-02-28 14:49 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Egy jó tanács: ne hagyd, hogy a tudat alatti éned is odaférjen a billentyűzethez! :D
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

cs, 2008-02-28 12:57 SzabadMedve

SzabadMedve képe

Engem Vonnegutra emlékeztet a dolog (nem igazán tudnám megindokolni, miért). A vége teljesen jó, imádom a lételméleti bizonytalanságokat.

cs, 2008-02-28 13:17 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Hehe, ez nagyon jó, végigvigyorogtam az egészet. ;)
Ha diplomám van alkalmazott sztrájkból, akkor elmehetek sztrájkolónak dolgozni? :D
"A mű elkészült, az alkotó pihen" - tehát valójában Isten kezdett el sztrájkolni...
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

cs, 2008-02-28 14:37 Rén

Rén képe

Ajjajj, akkor lehet, hogy a világvége nem Isten sztrájkja volna, hanem az, ha elkezdene dolgozni?
_____________________________________
Szólj rám, ha trandoshan énekelek...

cs, 2008-02-28 14:48 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Az egy új világ kezdete volna. :D
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

cs, 2008-02-28 14:51 Rén

Rén képe

De ennek a vége. Két világ egy világban... (vagy az két dudás egy csárdában? mindig összekeverem)
_____________________________________
Szólj rám, ha trandoshan énekelek...

cs, 2008-02-28 14:36 Rén

Rén képe

Köszönöm szépen mindenkinek a kritikát, véleményt, hozzászólást, péksüteménysütést (nem kívánt rész törlendő)!
_____________________________________
Szólj rám, ha trandoshan énekelek...

cs, 2008-02-28 17:15 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Péksütemény? Ezt én semmi esetre sem veszem a "nem kívánt rész" kategóriába. :)
(E.K.: ENNI. Na látod! Pont erről beszéltem.)
__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

szo, 2010-05-22 12:30 Györeizé

Györeizé képe
5

Tök szívesen írtam volna egy, a művet méltató és tetszésemet kifejező kommentet, de épp sztrájkolok. Talán majd legközelebb. ;)

**********************************
A véleményem, az szubjektív.

szo, 2010-05-22 20:37 Rén

Rén képe

 Köszönöm szépen

Pino! Pino!

p, 2010-05-28 11:20 Györeizé

Györeizé képe

Juhhéj, végre valaki, aki ismeri az Ergo Proxy-t! Ha azt mondod, hogy még a Sayonara Zetsubou Sensei-t is ismered (és bírod), örökre a szívembe zárlak! :D:D Ha meg nem ismered, kóstáld meg, szerintem tetszeni fog.
U.i.: Nem akarsz felrakni valami új írást? Szívesen olvasnék még tőled.

**********************************
A véleményem, az szubjektív.

p, 2010-05-28 20:05 Rén

Rén képe

 Megfogtál a Sayonara-val, de gyorsan megnéztem az első részt, hogy tudjak mit mondani róla. Egy biztos: a végefőcím nagyon odatesz, a rész maga még egyelőre semmitmondó, de pont jó helyeken random. A következő részt még biztos megnézem.

Igyekszem majd felrakni még írásokat, feltúrom majd a fiókot, addig is köszönöm a bizalmadat :)