Képmás

Fél kettő, nyugtázta magában, azután egy hanyag mozdulattal leengedte a bal karját, hagyva, hogy a hosszú, fekete kabát ujja, visszacsúszva újból eltakarja az óra számlapját. Egy másodpercig mereven nézett maga elé, majd kilépett a sötét kapualjból az utcára. A nyirkos, hideg levegő, mint egy kígyó, tekergőzve siklott be a ruhája résein keresztül. Fázósan összébb húzta magán a kabátot és ösztönösen előbb balra, majd jobbra nézett, röviden kémlelve az utca mindkét irányába. Késő éjszaka lévén egy lelket sem látott bármerre is meresztette a szemét. Kisvártatva jobbra indult az üres, sötét utcán. A köd halvány fénykorongokat rajzolt az utcai lámpák égői köré. Lassan, megfontolva lépdelt, minden sarkon megállt és körbe nézett. Az utca annyira kihalt volt, hogy csak a közvilágítás pislákoló fényei nyújtottak neki némi társaságot. Miközben elszántan haladt a célja felé, eszébe villantak a terv részletei.

A lakás. Igen, a lakás, aminek a megfelelő helyen kellett lennie, hogy viszonylag gyorsan eljusson a célig és vissza. Élénken emlékezett az ingatlanügynök törődött, beesett arcára, ami azonnal szelídebbre váltott, ahogy aláírta a papírokat. Hiába, a pénz nagy úr. Azután a szerszámok, mert megfelelő szerszámok nélkül az ember semmire sem megy. Gondosan, sok időt eltöltve válogatta, hogy mit visz magával. Szigorúan csak a legszükségesebb eszközöket válogatta ki, viszont nagyon ügyelt rá, hogy semmi fontos dolog ne maradjon ki a fekete táskából, amit most cipelt magával az utcán. A ruházat sem volt mellékes, így már jóval korábban megvásárolta a fekete kabátot, fekete nadrágot, és fekete pulóvert, ami elengedhetetlen az akcióhoz. Na és persze az időzítés, ami a terv egyik sarkalatos pontja. Sok időt töltött el megfigyeléssel, mire kiválasztotta a megfelelő időpontot. Úgy gondolta, a hajnali kettő tökéletes lesz, mert az emberek ilyenkor a legkevésbé összeszedettek. Nem csúszhat hiba a tervbe, ismételgette magában...

A következő sarkon befordulva hirtelen meglátta az impozáns épületet, melynek hatalmas ablakai sötétbe burkolóztak. Ahogy közeledett, megtorpant egy pillanatra, szétnézett, azután folytatta útját a hideg, téli éjszakában.
Az épülethez érve, megállt szorosan a fal mellett és várt egy rövid ideig. Szemei mindkét irányban a sötétséget fürkészték. Mérhetetlenül hálás volt az egyre jobban leereszkedő köd miatt, ami kevesebb, mint ötven méterre csökkentette a látótávolságot. Hallgatózott egy keveset, majd lassan az épület oldalán lévő ajtóhoz ment. A fekete táskát a vállára vette, és két, egészen apró fémdarabot húzott elő a kabátja belső zsebéből, amiket azután az ajtó zárjába illesztett. Pár másodperc matatás után alig hallható kattanás jelezte, hogy az út szabaddá vált, behatolhat az épületbe. Miközben óvatosan lenyomta a kilincset, jó érzéssel gondolt vissza arra a hosszú időre, amit a szerszámok kiválogatásával töltött. Minden másodperc megérte, bólintott, kis mosollyal a szája szegletében.
Amennyire csak tudta, halkan csukta be maga mögött az ajtót. Letette a táskát a lába mellé, és a sötétben széthúzta a táska cipzárját. Pillanatokkal később egy elemlámpa fénye villant fel a kezében és tekintetét máris a terem berendezési tárgyai felé irányította. Pár széken és egy asztalon kívül semmit sem látott. Vállára kapva a táskát a terem vége felé indult, ahol egy ajtó üvegbetétjén csillant meg a fény. Szerszámokra sem volt szükség, az ajtó nyitva volt. Egy hosszú folyosón találta magát, ami egy nagy teremben végződött. A táskából most egy térkép került elő. Röviden átnézett mindent, amit a kezében szorongatott papírdarabra rajzolt korábban. Elrakta a térképet és a nagy teremben balra fordult. A zseblámpa egy piros szőnyeggel borított lépcsősort világított meg. Puha léptekkel felsietett, majd az emeleten egy nagy üvegajtóval szemben megállt. Körbevilágított, és egy nagy, barna, bőr kanapét látott a szemben lévő falnál. Épp egy álkulcs készletet akart kivenni a táskából, mikor zajt hallott. Kulcs csörrenés hangja szivárgott fel a földszintről. Egyetlen pillanat alatt cselekedett. Beugrott a kanapé mögé és hasra vágta magát. Kikapcsolta az elemlámpát és néma csendben várt. A földszintről jövő lépések hangjai, melyeket halk szuszogás kísért, egyre közelebbről hallatszódtak. Semmi kétség, valaki a lépcsőn igyekszik fölfelé. Hirtelen egy elemlámpa fénye világította meg a falakat. Lélegzet visszafojtva várt, majd óráknak tűnő másodpercek múlva az elemlámpa fénye eltűnt, miközben a szuszogás és a lépések zajai is egyre távolodtak. Tompa csattanás, és ismét csend lett. Nem mert azonnal megmozdulni, így még egy rövid ideig mozdulatlanul feküdt a helyén. Kisvártatva elemelve a felsőtestét a földről, kilesett a kanapé fölött. A vaksötétben az orráig is alig látott. Fülelt egy darabig és mivel semmilyen zaj sem utalt arra, hogy bárki is a közelben lenne, egy óvatos mozdulattal felkattintotta az elemlámpáját. A fénycsóvát először a lépcsők felé irányította, azután az emeleten világított körbe. Egy húszméteres folyosó közepén állt, aminek mindkét végét egy-egy ajtó zárta el. Vállára véve a táskát, a lépcsőtől balra eső felé indult. Újabb szerszámok kerültek elő a táskából és pár perc elteltével már egy félhomályos, körülbelül tízszer tíz méteres teremben ácsorgott, táskával a kezében. Az ajtóval szemben lévő, utcára nyíló ablakokon keresztül némi halvány fény szivárgott be a helyiségbe, mely éles kontúrokat rajzolt a teremben lévő tárgyak köré. Az elemlámpa fényét a földről a falakra irányította, ahol egymás után szép sorban festmények sorakoztak. Szemmel alig látható mosolyra húzta a száját, miközben a táskát a terem közepén a földre helyezte. Éles pengét húzott elő és azon gondolkozott, hol is kezdje. Éppen Jan Vermeer "Leány gyöngy fülbevalókkal" című festményére esett a választása, amikor a szeme sarkából hirtelen valami mozgást vett észre. Arra fordította az elemlámpát, de mivel másodpercekig nem történt semmi, figyelmét újra a Vermeer festményre fordította. Ám alig tett meg egy lépést, egy apró halk nesz hallatszódott. Az elemlámpával a nesz felé világított, de minden mozdulatlan volt. Enyhén összehúzta a szemöldökét, azután gúnyosan elmosolyodott. Nem, nem lehet itt senki, hessegette el magától a gondolatot. A kiszemelt festmény elé állt és felemelte a kezében szorongatott pengét. Hirtelen hideg érintést érzett a karján, ami furcsa volt, hiszen kabátot viselt, mégis úgy érezte, valaki a karját markolja. Mintha egy hideg, erős kéz ellentmondást nem tűrő erővel szorítaná a karját. Megborzongott. Az elemlámpával körbe világított, de rajta kívül senki sem tartózkodott a teremben. Az érintés a karján viszont nem szűnt. Sőt! Újabb láthatatlan, hideg kezek markolták meg a csupasz bőrét a kabát alatt. Érezte, ahogy egy kövér verítékcsepp legördül a hátán. Most vette csak észre, hogy már hosszú másodpercek óta még lélegzetet sem vett. A karjára akart volna világítani a zseblámpával, de a kérlelhetetlen kezek egyre erősebben szorították. Most már szinte mozdulni sem tudott. Úgy érezte, mintha teljesen megbénult volna. A következő másodpercben a zseblámpa fénye kihunyt. Ugyanabban a pillanatban halk suttogás hangja ütötte meg a fülét. Semmit és senkit sem látott a félhomályban, mégis meg volt győződve, hogy valakik körbeállják. Jeges rémület lett úrrá rajta. A kezek megmozdították a karját és ő nem tudott ellenállni. Tehetetlenül, tágra nyitott szemmel állt, miközben szíve vadul kalimpált. Azután egy halvány alak jelent meg előtte. Furcsa torz fejformája volt, mégis ismerős. Igen már tudta is honnan. Dolgozott a szervezetében az adrenalin. Edvard Munch híres "A sikoly" című festményén látta. A torz fej egészen közel hajolt az arcához, eltakarva azt a halvány kis fényt is, ami az ablakokon keresztül szűrődött be a terembe. A festményeken lévő alakok életre keltek, és felé indultak. Úgy érezte nem kap levegőt, és hang sem jött ki a torkán. A következő pillanatban elvesztette az eszméletét.
Amikor magához tért, az éles fény tőrként hasított a szemébe. Emberek tucatjait látta a teremben, akik járkálgattak és a festményeket nézegették. Éppen meg akart volna mozdulni, amikor ijedten konstatálta, hogy még a tekintetét sem tudja kontrollálni. Mintha benne ragadt volna egy szilárd, mozdulatlan testben. Az agya elképesztő sebességgel járt. A szemben lévő falon megpillantotta a kiszemelt Vermeer képet, és mellette Edvard Munch híres "A sikoly" című festményét is. Tehát nem csak álmodta, hasított bele a fájdalmas gondolat. Kisvártatva egy pár lépett közvetlenül elé, eltakarva a kilátást, majd pár másodperccel később egy tárlatvezető csatlakozott a párhoz.

- Itt pedig a holland festő, Rembrandt "Éjjeli őrjárat" című festménye látható a híres tizennyolc.. illetve akarom mondani... izé... tizenkilenc alakkal...

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2018-02-13 16:35 craz

craz képe

Késő éjszaka lévén egy lelket sem látott bármerre is meresztette a szemét. / vessző

A köd halvány fénykorongokat rajzolt az utcai lámpák égői köré. / miért éppen korongokat?

Az utca annyira kihalt volt, hogy csak a közvilágítás pislákoló fényei nyújtottak neki némi társaságot. / pislákoló fények nem nyújtanak társaságot - hacsak te magad nem vagy szintén fény -, max kihangsúlyozzák annak hiányát.

Élénken emlékezett az ingatlanügynök törődött, beesett arcára, ami azonnal szelídebbre váltott, ahogy aláírta a papírokat. / inkább amint

Hiába, a pénz nagy úr. / így pláne amint

válogatta, válogatta

A ruházat sem volt mellékes / mellékesen ez így gyenge megfogalmazás, tudsz jobbat, kapásból kettőt, remélem

Úgy gondolta, a hajnali kettő tökéletes lesz, mert az emberek ilyenkor a legkevésbé összeszedettek. / Bár akadnak, akik ilyenkor teljesen összeszedetten alszanak. ;)

A következő sarkon befordulva hirtelen meglátta az impozáns épületet, melynek hatalmas ablakai sötétbe burkolóztak. Ahogy közeledett, megtorpant egy pillanatra, szétnézett, azután folytatta útját a hideg, téli éjszakában. / Sötétben mit lát, ami inpozáns? :O Amúgy hosszú, felesleges.

Szemei mindkét irányban a sötétséget fürkészték. / szeme, fürkészte - Ez így magas labda: éjjeles postás a csávó :D

Hallgatózott egy keveset, majd lassan az épület oldalán lévő ajtóhoz ment. / Komolyan? Nem a tetején van az ajtó? :O

Pillanatokkal később egy elemlámpa fénye villant fel a kezében és tekintetét máris a terem berendezési tárgyai felé irányította. / gondolom, az elemlámpa tekintetét, hogy ő is lássa a terem berendezési tárgyait a sötétben

Pár széken és egy asztalon kívül semmit sem látott./ Csóri terem. Vagy gyenge az elemlámpa. :)

ahol egy ajtó üvegbetétjén csillant meg a fény. / visszaválthatós ajtó? :)

A táskából most egy térkép került elő. Röviden átnézett mindent, amit a kezében szorongatott papírdarabra rajzolt korábban. Elrakta a térképet és a nagy teremben balra fordult. / Mondjuk Középfölde térképe helyett többre ment volna egy alaprajzzal. ;)

Kulcs csörrenés hangja szivárgott fel a földszintről. / kulcscsörgés

Kulcs csörrenés hangja szivárgott fel a földszintről. / aha, szivárgott mi? ez gáz! :D

Kisvártatva elemelve a felsőtestét a földről, kilesett a kanapé fölött. / Ja enélkül csak egy nagyon alacsony kanapé mögül tudott volna kilesni.

A vaksötétben az orráig is alig látott. / Akkor érdemes volt. :)

Fülelt egy darabig és mivel semmilyen zaj sem utalt arra / vessző

egy apró halk nesz hallatszódott. / nemár :(

hideg kezek markolták meg a csupasz bőrét a kabát alatt. / netán csupasz bőrét a kabát, a kardigán, a hosszú ujjú póló, a rövid ujjú póló és a ragtapasz alatt. ;)

Amúgy ragad az entered?

A befejezés lehetett volna rosszabb is.

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."