Fel, oda ahol várnak rád

Vándorlok…
A kimerültségtől lerogyok a mohás talajra. A fák lombkoronáin túl ismerős robaj hallatszik. Vihar közeleg. Lehunyom smaragdszín szemem és várok. Míg az életet adó esőért imádkozom, gondolataim máshova repítenek. Egy olyan helyre, amit, azt hiszem, otthonnak hívnak… Igen… Emlékszem… Bár még csak farkaskölyök voltam, de tisztán látom magam előtt a zöldellő, békés völgyet. Az emlék annyira megelevenedik, hogy az ismerős illatokat is érzem…

Éppen Borzassal, a falkatársammal játszok fogócskát az egyik dombon, amikor meghallom a Mama sürgető vakkantását. Egy pillanatig abbahagyom a játékot és oldalra billentett fejjel fülelek. A Mama nem szereti, ha ilyen sokáig elmaradok. Még egy vakkantás. Jaj, meg akar büntetni, ha nem megyek haza most rögtön! Hátranézek, de Borzas azt szeretné, ha még játszanánk.
Játékosan rám ugrik. A nagy lendülettől mind a ketten lebucskázunk az apró domb oldalán. Eltolom magamtól, mire megsértődik. Mivel neki a papája és a mamája elpusztult, amikor a víz elárasztotta az odújukat, Borzas addig maradhat fent ameddig csak akart. A farkas, aki a gondjaiba vette már öreg. Ráadásul süket és vak. Hajdan a legjobb vadászok közé tartozott. A Papa mesélte. De az a fura szerzet… nem is emlékszem rá hogy mi a neve… Csúnyán megsebezte.
Végül sikerül megértetni vele, hogy a Mama barlangfogságra ítél, ha nem sietek. Búcsúzásként orrunkat összeérintjük. Csámpásan futni kezdek hazafelé. Még hallom, hogy Borzas jóéjszakát vonyít. Viszonzom.
Hirtelen valami puha furcsaságba ütközöm. Fenékre pottyanok, majd kíváncsian felfelé pislogok. Ajj-ajj… Az a furcsaság nem más, mint a Papa. Szigorúan rám mered. Farkamat a lábaim közé szorítom, de a Papa kedvesen megharapdálja a fülem. Megkönnyebbülve felsóhajtok. Nagyon tisztelem. Ő az alfa a falkában. Lompos farkától az orra hegyéig fekete, a hasától az álláig fehér. Orrával megbökdös: „Menjünk, az anyád leharapja mindkettőnk fejét, ha nem sietünk!”
Amikor a barlangba érünk, a Mama szigorú tekintetével találkozok. Bűnbánóan elé sompolygok. A Mama nagyon szép. Fehérfarkas. Kiejt a szájából valami ijesztő pamacsot. Megijedek és megugrok, amikor az a dolog a földre ér. Aztán rájövök, hogy az a vacsorám. Jóízűen falatozni kezdek.
Észreveszem, hogy a szüleim a levegőbe szimatolnak. Dühödt morgás tör fel Mama torkából. Papa megkér minket, hogy maradjunk csöndben. Ő kimegy.
Én is beleszagolok a levegőbe. Tüsszentek. Büdös, ismeretlen szag. Kérdőn nézek Mamára. Egy olyan szót mond, ami örökre bevésődik az emlékezetembe. EMBER… Akkor még nem láttam embert, de az ösztöneim azt súgták, félni kell tőle.
Remegve Mamához bújok. Védelmezően körbeölel. Lassan sikerül elaludnom. Álmomban rémisztő dörrenést hallok. De ez nem olyan, mint amikor azok a sárga csíkok cikáznak az égen. Attól a hangtól is félek, de tudom, hogy az nem bánt. De ez: Veszély! Súgják az ösztöneim.
Reggel bágyadtan ébredek. Mama és Papa sehol. Furcsa szag kúszik keresztül a barlangban. Ezt felismerem. Ilyen szaga van annak a valaminek, ami folyékony és a testemből szivárog, ha megsebesülök.
Kimegyek a szabadba. Á, ott van Mama! Melléügetek, nem vesz észre. A semmibe bámul és közben morog. Előtte egy fekete-fehér kupac hever élettelenül. Körülötte az a piros anyag. Észrevesz. Mérgesen elterel onnan, nem értem miért.
Borzas közeledik hozzánk, játszani hív. Mama bólint, de megkér, hogy a barlangba menjünk, és ott szórakozzunk. Értetlenül nézünk rá, de bólintunk. Hiba lenne, ha nem engedelmeskednénk az alfa nősténynek.
Két év telik el az óta. Papa nem jött vissza. Este van, ismét azt a szagot érzem. Az ember szagát. Újra hallom azokat a rémisztő dörrenéseket. Fájdalmas vonyítások keverednek a széllel.
Az emlékeim zavarosak…
Mamát lelövik. Engem is eltalál az a fémes töltény a lábamon és a mellkasomon. Borzas értem jön, és együtt menekülünk a piros pokolból. Lassan haladunk, mert sántítok.
Valaki lelövi. A fején találják el, szürke bundás teste halk puffanással terül el a fűben. Rögtön elpusztul.

Az eső el kezd esni, és elmossák a szörnyű emlékképeket, amik előtörnek az eltemetett múltból. Azóta vándorlok. Valamit keresek, de nem tudom mit. Talán a falkámat.
Valaki megáll előttem. Borzas! Nem hiszek a szememnek. Hív… Elhív messze innen… Egy olyan vidékre, ahol ismét találkozok Mamával és Papával. Ahol újra kergetőzhetünk, mint régen.
Szaladni kezd. Felállok és követem. Követem oda, ahol mindig is akartam lenni. Hátrahagyom azt a súlyos, elnyűtt testet, amit egy éven keresztül cipeltem.
Szaladunk. Fel, oda ahol várnak rám. Az eső eláll, és a felhők mögül ezüstös fény bukkan elő. Repülünk a telihold felé.

1.8
Te szavazatod: Nincs Átlag: 1.8 (5 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2014-09-06 11:16 Para Celsus

Para Celsus képe

Na, lássunk neki:
Nem szerencsés, ha már a címben helyesírási hiba figyel. Oda után vessző.
"Lehunyom smaragdszín szemem és várok." - itt még azt hittem, emberről beszélsz. Smaragdszín szemű farkast még nem láttam, de nem is vagyok biológus... khm... Dóri! Légyszi'! Lézetik smaragdzöld szemű farkas?
Az első bekezdésben... túl sok hármaspontot használsz... talán. Indokolatlanul. Az ilyet akkor kell, ha... félbemarad a mondat. (Mint itt.)
"a Mama" - ha a Mama tulajdonnév, ne tégy elé határozott (meg úgy általában semmilyen) névelőt - ha nem tulajdonnév, mehet a névelő, de írd kisbetűvel a mamát. Ue. vonatkozik a Papára is.
"Mivel neki a papája és a mamája elpusztult, amikor a víz elárasztotta az odújukat" - ez nekem sántít... nem inkább a magatehetetlen kicsi fulladna meg előbb? (Izé, már megin... biológust, plíz! :D )
"Borzas addig maradhat fent ameddig csak akart. " - akar. Ne keverd az igeidőket.
"A farkas, aki a gondjaiba vette már öreg." - és Karaknak hívják? :D Kicsit Vuk utánérzés, na...
"nem is emlékszem rá hogy mi a neve… Csúnyán megsebezte." - ki sebzett meg kit?
" a Mama barlangfogságra ítél" - na, döntsd el, állatnovella, vagy Disney-mese?
"Az a furcsaság nem más, mint a Papa." - furcsaság? Nem ismerte fel a szagáról?
"Ő az alfa a falkában." - hm, itt a kölyökfarkas úgy beszél, mint egy etológus, később viszont a gyerek-tudatlansága már-már debilbe megy át, nem ismeri fel a vért: "Ilyen szaga van annak a valaminek, ami folyékony és a testemből szivárog, ha megsebesülök."
"Furcsa szag kúszik keresztül a barlangban." - a szagok nem kúsznak, pláne nem keresztül a barlangban, de már nem merek szólni a ránduló szemgolyó óta semmiért...
"Egy olyan szót mond, ami örökre bevésődik az emlékezetembe. EMBER… Akkor még nem láttam embert, de az ösztöneim azt súgták, félni kell tőle." - mondom én, simabőrű... Ezek szerint most hallotta először az "ember" szót, nem látott még homo sapienst, nincs kapcsolódás a hangcsoport és a jelölt entitás közt, de a narrátor tudja, hogy félni kell. Mihez köti a félelmet? Az "ember" szóhoz? Ha meglátná az embert, és attól ijedne meg, érthető lenne, és magyarázható az ösztönnel, de így...
"Előtte egy fekete-fehér kupac hever élettelenül. " - itt megint buta a narrátorod, a saját apját nem ismeri fel. Később viszont tudja, hogy mi az a fém és a töltény. Újból és újból kiesel a narrátor tudatából/szerepéből. Egyszer túl sokat tudsz, egyszer túl keveset.

A vége kissé összecsapott, Disney-feelinges, "ezüstös fény", repülünk a telihold felé (csakis telihold felé, félhold felé soha).


"The Rainmakeeeer!"

v, 2014-09-07 19:51 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

""Az a furcsaság nem más, mint a Papa." - furcsaság? Nem ismerte fel a szagáról?"
Ez nekem fel sem tűnt, annyira megzavart a suta fogalmazás. Respect, amiért kiszúrtad!

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

v, 2014-09-07 20:32 Para Celsus

Para Celsus képe

Az ember szeme rááll egy idő után... Sajnos. A végén meg már azt veszem észre, hogy a Bűn és bűnhődésben is központozási hibákat keresek :D


"The Rainmakeeeer!"

v, 2014-09-07 21:04 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

Foglalkozási ártalom.
:-)

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

v, 2014-09-07 10:23 ehbisz

ehbisz képe
2

A címben megjelenő helyesírási hiba engem is rettenetesen zavart. Oké, nem csak engem, hanem mindenkit,akinek feltűnik.
Szerintem létezik zöld szemű farkas, nekem inkább az volt furcsa, hogy kölyökként, aki még csodálkozva néz a világra, olyan jelzővel illeti a szemét, hogy "smaragdzöld"... Alapból nem szeretem, ha E/1-ben ilyen jelzőkkel illetik magukat (én mindig nevetek rajta, na. "Belekapott aranyszínű, hullámos hajamba a szél, behunytam gyémánt-kék szemem, és hagytam, hogy fehér, sima bőrömet átjárja a szellő. Brrr... ), de a főszereplő nem is ember, nem is felnőtt, csak egy (még) butus farkaskölyök.
Nekem az volt furcsa, hogy a "vér" szót nem ismeri, miközben a farkasok elég sokszor találkoznak ezzel a testnedvvel, de a "smaragd" szót igen.
A többi hibát már az előttem szóló úr leírta, viszont szeretném felhívni a figyelmed az igeidők váltakozására. Ez tényleg szemet szúr.
Egyéni véleményem: Nem volt rossz ez a novella. Nem szeretek állatokról szóló történeteket olvasni/nézni, mert mindig sírni "kell" a végén. Igen, elég érzelmes vagyok, tudom, tudom. Itt legalább a főszereplő megtalálta a falkáját, amire vágyott, így nem könnyeztem meg őt. Ha kijavítod a hibákat, amikre felhívták a figyelmed (én igazából csak ismételtem az előttem szólót, persze nyomatékosítás céljából), akkor egy nagyon jó novella lehet ebből! :) Nekem is mondjuk eszembe jutott Vuk, de ez csak Fekete István hibája, aki megírta, nem a miénk.

v, 2014-09-07 19:48 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe
1

Már a címben hiba. Nem sok jót ígér.

„A fák lombkoronáin túl ismerős robaj hallatszik.” – Nem ott, hanem onnan hallatszik. Ha csak ott hallatszana, akkor a mesélő nem hallaná.

„Vihar közeleg.” Miért nem lehetett ezt az előző mondattal egybeírni? „ A fák lombkoronáin túlról közelgő vihar robaja hallatszik.”.

„Lehunyom smaragdszín szemem és várok.” – Felesleges giccs a „smaragdszín”. Senki nem gondol úgy magára, hogy „lehunyom a kék szemem”, „megpihentetem a 43-as lábam”.
Ez az E/1 narráció egyik nagy veszélye, hogy könnyen el lehet rontani.

„Míg az életet adó esőért imádkozom, gondolataim máshova repítenek.” – Hogy is van ez?! Milyen imádkozás az, ami közben a gondolatok máshová röpíthetnek? Minek imádkozni azért az esőért, amelyről az előző mondatban írtad, hogy jön?

„Éppen Borzassal, a falkatársammal – OMG!

„Borzas addig maradhat fent ameddig csak akart.” – Igeidők keveredése.

„nem is emlékszem rá hogy mi a neve” – Vessző hiány.

„nem is emlékszem rá hogy mi a neve… Csúnyán megsebezte.” – Ez valami kényszerbetegség, hogy nem lehet sor hármaspont nélkül? Ráadásul tök idiótán néz ki a nagy kezdőbetűvel.

„Nagyon tisztelem. Ő az alfa a falkában.” – Húú, nem semmi! Egy olyan farkaskölyök, aki ismeri a görög ábécét.

„De ez: Veszély! Súgják az ösztöneim.” – Na, itt feladtam.

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

v, 2014-09-07 20:08 lehel

lehel képe
3

Két év telik el az óta. - két év telt el azóta / eltelt két év.
Este van, ismét azt a szagot érzem. Az ember szagát. - fentebb a vér szagáról volt szó. Fogalmazd át úgy, hogy ezek ne ütközzenek, a szagokra való utalások ne kerüljenek logikai ellentmondásba egymással.
Engem is eltalál az a fémes töltény a lábamon - a farkas tudásával nem összeegyeztethető a fém ismerete. Elég, ha annyit mondasz, hogy engem is eltalált valami.
Azóta vándorlok. - ez már a haldoklás részéhez tartozik. Az azóta hosszú periódisra utal, és ez zavaróan hat. Szedd ki azt, hogy azóta.
Nekem a Fehér Agyar, illetve A dzsungel künyve is eszembe jutott a téma miatt. Utóbbi azért, mert Mowglit farkasok nevelik.
Nekem tetszett a hangulata, érzékeltem, hogy igyekeztél visszaadni a tudatlan farkaskölyök tapogatózását, és tetszett, hogy a farkaskölyök szabaival próbáltad meg elmesélni a történetet. Elsőre még nem sikerült, de valahol el kell kezdeni. Próbálkozz még, és egyre jobban fog menni.

h, 2014-09-08 07:56 Giskard

Giskard képe

Ha Borzas a falkatársa, akkor neki is haza kell menni, ráadásul jó eséllyel Papa a papája.
Egy süket és vak farkas saját magát se tudja ellátni, vadászni meg pláne nem tanítja meg.
Egy kölyök számára szerintem nem létezik ijesztő pamacs, pláne, ha az anyja szájából esik ki. Most egy éves a német juhászom, még emlékszem, hogy megkergette a nála magasabb kakast, és ő csak kutya, nem egy farkas.

----
Ha nem vigyázok, híres író leszek.

sze, 2014-09-10 08:07 Frostler (nem ellenőrzött)

2

Üdv!

Igazából szerintem nem lett volna ez rossz, csak tényleg sok helyesírási hiba akadt benne, illetve engem nagyon zavart a sok rövid mondat. Az érzelmek viszonylag jól át lettek adva, de a végét már giccsesnek éreztem. Túlságosan direkt és túlírt szerintem.
Máskor kicsit jobban figyelj ezekre a dolgokra, és akkor jobb is lehet. Most két csillagot adok, de úgy érzem, akad lehetőség a stílusodban, csak jobban ki kell csiszolni.