Öreghalász és a pétervíz

 

1992. május elsején történt. Pénteken. Nem mintha az ember visszalátna ilyen távoli időkre, ám arra való a naptár, hogy segítsen ott, ahol cserbenhagy az emlékezet. A Tisza vize már visszahúzódóban volt, de még korántsem csendesedett meg a folyó. A túlparti laposok is vígan lubickoltak a pajkos hullámokban. Ilyenkor érdemes tanulmányozni a vidéket, amikor az ár rajzolja körbe a „földfelszín formakincsét”, és a tavak, holtágak, laposok, övzátonyok, folyóhátak jól elkülönülnek egymástól. Könyvből olvasva is meg lehet érteni, hogy lenn a síkokon, a folyók mellékén néhány tíz centiméteres szintkülönbség többet számít, mint a hegyek között száz méter, de igazán megérteni csak az elborított ártéren lehet, amikor a víz mutatja meg nekünk mindezt. Ha igazán kíváncsiak vagyunk a folyóra, nincs mit tenni, ilyenkor kell meglátogatni. Hajnaltájt felkerekedtünk tehát, s indultunk a Tiszához. Debrecenben ültünk vonatra, s Rakamazig le se szálltunk. Onnan busszal mentünk Tímárba, egészen az „Öreghalászhoz” címzett kocsmáig, ahol is egy sör mellett a rév menetrendjét tudakoltuk. A válasz hallatán el is keseredtünk volna, ha a kocsmáros rögtön hozzá nem fűzi: az italmérése névadója épp most indul felnézni a verséit. Ha segítünk neki hurcolkodni, minden bizonnyal átvisz bennünket a túlpartra.

– Hanem – magyarázta –, oda hiába is mennek. A hátat körülöleli az ár. Tokaj felé minden víz alatt áll, a réten keresztül sem lehet feljutni Zalkodig. A Tiszaháton talán, de arra meg nincs út. Át kell vágni egy bozótoson, néhány felázott szántón. Estig is kutyagolhatnak, mire kikeverednek az ártérből.

Mindez nem rettentett el bennünket. Fiatalok voltunk. Úgy véltük, nem út kell ahhoz, hogy az ember eljusson valahová, hanem két jó láb, némi képzelőerő, hogy ott is átmenjen, ahol másnak ez eszébe se jutna, s persze egy jó adag vakmerőség. Mi akkoriban egyiknek sem voltunk híján, úgyhogy biztosra vettük: délben már Tokajban, a Hídi Csárdában esszük a halászlevet. Ehhez azonban először is át kellett kelni a Tiszán.

A dolog könnyebben ment, mint gondoltuk. Az Öreghalász miután meghallgatta óhajunk, a felszerelés nagy részét szétosztotta kettőnk között, és ezzel meg is alkudtunk. A part jó messze volt, s mi egész úton azon tanakodtunk, fordulunk-e másodszor. Csónakmotort ugyanis nem vittünk. Az, hogy az áradó Tiszán valaki evezni próbáljon, meg sem fordult a fejünkben. Annál nagyobb meglepetésként ért tehát bennünket, amikor a vízhez érve az öreg mindent bepakoltatott a csónakba, a láncot leoldotta a lakatról, és megkérdezte:

– Nem jönnek az urak?

Mentünk, hogyne mentünk volna. Gyula a ladik orrában helyezkedett el, én magam hátra ültem. De még nem indultunk el. Az öreg megvakarta a fejét, s ránk mordult:

– Odaát nincs út. Sem lefelé, sem felfelé.

– Majd csak megsegít az Isten – feleltük –, s eljutunk valami hajlékig.

– Ha így gondolják, hát legyen. Átviszem én az urakat, oda szembe, a nagy tölgyfához. Hanem négy óra körül visszanézek. Majd intsenek, és átjövök magukért – azzal ellökte a lélekvesztőt a parttól, s biztos kézzel kormányozta, felfelé a folyón. Ezen egy kicsit meg is ütköztünk. A csónak egy ideig még árral szemben siklott, holott az evező alig-alig mozdított rajta valamit.

– Hogyan csinálja? – kérdezem kicsit hitetlenkedve.

– Nem nehéz mesterség – mosolyodott el a vénember –, próbálja ki az úr! – Mire felocsúdhattam volna, már a kezembe is nyomta az lapátot. Hanem azt hiába! Húztam én, húztam, amennyire erőmből futotta, de akárhogy erőlködtem, nem bírtam a folyóval. Többet mentünk hátra, mint előre. Az öreg meg csak nézte, mint kínlódom. A szeme nevetett, s velem ellentétben ő kétségbe sem esett.

– Na, adja vissza! – csóválta a fejét, midőn megunta szerencsétlenkedésem. – Látom, nem érti még a Tiszát. Se baj, ezt is meg lehet tanulni, csak figyelni kell. Addig is, hogy ne unatkozzanak, elmesélem, miért is lehet árral szemben evezni.

Valamikor az ősidőkben, amikor még Jézus Urunk itt a földön járt, nagyon szerette a Tiszát. De lehet is nem szeretni a Szőke Tündért? Aki egyszer látta, belészerelmesedett az egyszer biztos. Nem hiába mondja a mondás, aki a Tisza vizét issza, vágyik szíve annak vissza! Jézus is így járt, vágyott is vissza a szíve a Tisza partjára, különösen Csongrád városába. Azt, hogy miért, ne kérdjék az urak, elégedjenek meg ennyivel…

…Nos, az idő tájt, midőn Jézus Urunk Péterrel a földet rótta, rendre megfordult Csongrádon. De tudják, Szegeden akkoriban is híres vásárok voltak. Jézus, ha itt járt, a Szegedi vásárt ki nem hagyhatta volna. Költi hát Pétert jókor reggel. De hiába. Péter lusta volt, nem akaródzott neki fölkelnie. Ám Jézus urunk addig istenkedett neki, hogy végül csak beadta a derekát. Föltápászkodott, s baktatott egyenest a Tiszához. Igen ám, de amíg Jézus a kötéllel bajmolódott, gondolt egyet, bemászott a csónakba, s elheveredett alul a deszkákon. Látja ezt Jézus, csóválja a fejét erősen, s aztán csak odaveti:

– Nem lesz ez így jó, Péter fiam! Valakinek evezni is kellene ám!

– Jézus Uram! – felel rá Péter álmosan. – Te akarsz Szegedre menni a vásárra, evezzél hát magad!

Így is lett. Jézus leevezette a folyón, megkötötte a csónakot, s ment egyenesen a vásárba. Péter meg aludt, amíg aludt, aztán a nyomába eredt. Délig nem is volt baj. De addigra Péteren eluralkodott a hazamehetnék. Mondta is Jézusnak:

– Jézus Uram, illő lenne visszafordulnunk, mert a végén ránk talál itt esteledni.

No de beszélhetett Péter, amennyi a száján kifért. Jézus a füle botját sem mozgatta, csak ment, mintha semmi dolga nem volna. Lassan a vásárosok is sátrat bontottak, s Péter egyre keservesebben kérte az Urat, ugyan térjenek már haza. Addig aztán, hogy végül Jézus is beadta a derekát. Mentek vissza a Tiszához. Hanem most Jézus urunk feküdt el a deszkákon. Bele is sápadt ebbe Péter, sejtette már mi vár rá, azért csak megjegyezte:

– Nem lesz ez így jó, Jézus Uram. Valakinek evezni is kellene.

– Péter fiam – mosolyodott el erre az Úrjézus –, te akarsz hazatérni Csongrádra, evezzél hát magad!

Nem volt mit tenni, Péter nekiveselkedett az evezőnek, ám hiába volt minden igyekezete. A csónak bizony többet ment hátra, mint előre. S hiába szent, aki szent, Zentánál csak meg unta a csúfságot, s veszettül káromkodva csapta a csónak aljába az evezőlapátot.  – Hiába húzom én előre – kiabálta –, ha hátrafelé sodorja az ár! Aztán meg – fordult Jézushoz –, nem igazság ez! Midőn lefelé jöttünk, az ár hajtotta a csónakot. Jézus Uram, neked csak irányba kellett tartanod, én azonban szembe megyek a sodrással, s küszködök a folyó erejével.

Felemeli a fejét Jézus, körbe néz, elmosolyodik, s így szól:

– Mondasz valamit Péter, nem hiába, jár a szád. De egyet se búsulj! Evezz csak át a túlpartra, a laposok fölé! Megforgatom én neked ott a vizet.

Péter megfogadta a tanácsot, átevezett a túlpartra, s ott, a palajok fölött Jézus csakugyan visszaforgatta a Tisza vizét. Innentől könnyű dolga lett Péternek, örvényről örvényre haladva feljutott egészen Csongrádig. S hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, azóta a Tiszán a halászok csak pétervíznek hívják az ilyen visszaforgókat.

Mire az öreg a mese végére ért, partra is futott a ladik, épp ott a vén tölgy tövében. – Alkonyattájt visszanézek, hátha meggondolnák magukat az urak – köszönt el az öreg halász, s indult is pétervízről pétervízre, felfelé a folyón…

A történet persze folyt tovább, mint a Tisza vize, egyszer talán el is mesélem, de most nem rólunk van szó. Az Öreghalász eltűnt a szemünk elől, s mi indultunk be az ártér mélye felé. Soha többé nem láttuk. Hallani is csak tizenöt évvel később hallottam felőle, amikor a kompon átkelve egy fénykép láttán szóba hozta a révész.

– Ez nem a tímári halász, aki a kocsma mellett lakott? – kérdezte a kompos.

– De bizony, hogy ő – felelte a fényképész. – Tokajban nyaraltunk valamelyik nyáron, akkor készültek a képek. Gondoltam is rá, hogy felkeresem az öreget, de nem tudom mi lett vele.

– Van annak már tán tíz éve is, hogy a Tiszába fúlt.

– Hogyan?

– Azt nem tudni. Mondják, sok volt a haragosa. Mások szerint az ital ártott meg neki, s azért fordult a vízbe, de az is meglehet, hogy mindkét ok közrejátszott.

Csak egyetlen pillantást vetettem arra a képre, aztán a korláthoz léptem. Néztem a folyó habjait, s arra gondoltam, az öreget végül csak elcsábította a Szőke Tündér. Hiába, aki egyszer megszerette a Tiszát, sem élni, sem halni nem tud nélküle.  

 

4.75
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.8 (4 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2011-12-31 11:44 Sren

Sren képe

Túl sok az "s", még ott is inkább azt használod, ahol pont elég lenne a rendes kötőszó. 

Az öreg halász miért egybeírt? Mint elnevezést értem, az "Öreghalászhoz" címzett kricsmi oké, de személy említésekor nem kell egybeírni. 

A bácsi meséje - főként az eleje - igen viccesre sikeredett, ez szándékos? 

A vége nekem kicsit... nem is tudom, mást vártam. Talán az arányok miatt: van ugye a folyó legendája (a Szőke Tündér), és van másfelől a pétervíz legendája, előbbi elébb, utóbbi utóbb, így aztán az olvasó valahol azt várja, az öreg halálának utóbbihoz lesz köze. Ha puzzléznánk egyet a történettel, és felcserélnénk a két legendát, simábban illeszkedne a the end. Célzok itt ezzel arra, hogy a történetvezetés klasszikus, lineáris. Ezt nemlineárisan lett vón jó megírni.

De így is tetszett, végül is. Egészen jól mesélsz, most már próbálj ki többféle történetvezetési módot.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2011-12-31 18:01 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Nagyon köszönöm az észrevételeket!

 

Igen, ebbe máskor is belefutottam már. (S ha tudnád, hogy javításkor legalább a felüket kiszórtam. :) )

Az írásmódon sokat gondolkodtam. Az öreg különlegességét szerettem volna jelezni vele. 

A humor szándékos. Népmesekincsükben van néhány hasonló történet. Péter mindegyikben gyarló, s Jézus valamilyen gyarlóságát pellengérezi ki. Ha gondolod, összerakhatok ezekből egy csokrot a karcolatra. A dolog szépséghibája, hogy valamennyi megjelent korábban különböző mesekönyvekben. (Ezt a pétervizes történetet eddig még sehol sem olvastam, ezért voltam bátrabb vele.) 

A végével kapcsolatban értem mire célzol.. Talán annyit, hogy a Szőke Tündér csak egy elnevezés. Itt ténylegesen hívják így a folyót. Bár a sima Tündér, vagy Tündérke elnevezés gyakoribb. Igaz, ez is kiveszőben van. Ugyanakkor van legendája is a Tiszának. Egyszer azt is elmesélem. Ez persze mit sem változtat azon, hogy az öreg halála független a pétervíztől és a történetet máshogy is végig lehetett volna vezetni. 

cs, 2019-11-28 12:12 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Ezt az öt csillagot nem értem. A többit sem, sem a kevesebbet, sem az ugyanennyit. Ha egy kicsit gyarlóbb lennék, vagy ilyesmi arra tippelnék én adtam magamnak. Persze amennyi emlékem maradt a 2017 előtti időkről, még ez sem kizárt.

arra készülök, hogy meglepem a meglepetésre várókat egy tréfás szakácskönyvvel, melybe kifejezetten a hirtelen hamar jó ételeket teszem bé. Valamikor elkövettem egy ilyesmit, azt kerestem, de ide nem tettem fel, vagy elévült.

cs, 2019-11-28 17:58 Mayer

Szia!
Nagyon jó, hangulatos kis írás. Majd javítsd ki mert szerintem az öreg a varsáit ment megnézni. :-)
A történet jó és életszagú. Magam is sokat eveztem a Tiszán és tényleg visszaforog a sodrás a partközelben, de meg kell találni azokat a szakaszokat. Egy dolgot hiányoltam. Miért utaztatok le egy áradó folyóhoz? Segíteni? Megnézni? Ez valahogy lebeg a történetben.
Jó volt ezt olvasni, bele tudtam magam helyezni, elképzeltem, hogy ott vagyok. Gratulálok!

cs, 2019-11-28 21:40 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Nem emlékszem, szerintem nem volt kint varsája, más trükkje vlt az öregnek, de amíg vele voltunk nem tett semmit, mi után partra rakott bennünket, ment a dolgára. Emlékei szerint üres varsákat vitt letenni. Le is fényképeztem az egyikkel. http://www.bokartisz.hu/letolt_download.php?mc=2&id=ynwRik5qgmJvO0huHFdU...

A 17. oldalon az öreg halász varsával című kép akkor készült és épp róla.

p, 2019-11-29 08:41 Mayer

"A válasz hallatán el is keseredtünk volna, ha a kocsmáros rögtön hozzá nem fűzi: az italmérése névadója épp most indul felnézni a verséit."

Erre a mondatra gondoltam. Itt nem a varsákról van szó? Tudom, hogy árvízkor nem varsáznak ahalászok, mert a haljárás teljesen kiismerhetetlen és a varsákat is elragadhatja az ár.

p, 2019-11-29 08:41 Mayer

"A válasz hallatán el is keseredtünk volna, ha a kocsmáros rögtön hozzá nem fűzi: az italmérése névadója épp most indul felnézni a verséit."

Erre a mondatra gondoltam. Itt nem a varsákról van szó? Tudom, hogy árvízkor nem varsáznak a halászok, mert a haljárás teljesen kiismerhetetlen és a varsákat is elragadhatja az ár.

p, 2019-11-29 09:50 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

A verse és a varsa ugyanaz ebben igazad van, és az sem kizárt, hogy a kocsmáros ezt mondta, és lehet, hogy így is volt, ezzel együtt a csónakban is voltak varsák, különben nem tudtam volna fényképezni.

Bocs félreértettelek.

szo, 2019-12-07 19:54 Fugorits Ervin

5

Jó volt olvasni, gratulálok! Két apró megjegyzés:
- "Többet mentünk hátra, mint előre.", "A csónak bizony többet ment hátra, mint előre." - Ilyen rövid szövegben szemet szúr két, szinte szóról szóra megegyező mondat.

- Először azt írod hogy négy óra körül, aztán hogy alkonyatkor visszanéz. Lehet hogy csak engem zavart meg, de nekem az elsőnél evidens volt hogy délutánról van szó.

________________________________________________________________________________________
"A Patafizika egyik alapvető szabálya az Egyenértékűség törvénye. Talán ez magyarázza részünkről a komoly és a nem komoly közötti különbség elutasítását; számunkra u

v, 2019-12-08 07:29 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Kedves Ervin. Köszönöm a hozzászólást. Talán igazad van a mondatokat illetően. Innen úgy látszik, mintha azonos helyzetre utalnának, egyben párhuzamot teremtenek a rege és a keret történet szereplői között. A második kettőzés se túl magyarázás, az öreg egyszerűen nem hitte el, hogy ennyire fanatikus emberek is vannak, akik megkockáztatják, hogy egy mély-ártér ingoványaiban rekednek. Aztán az eset május elsején esett, olyankor hét után jön az alkonyat, itt tehát a halászunk tágította az időhatárokat. Ez azt jelenti, hogy négy körül is elevezett arra, de nyolc előtt is, amikor hazafelé tartott a halászatból.
Még egyszer köszönöm.

v, 2019-12-08 19:58 Fugorits Ervin

Félreértettél. A második "kiemelésben" nem a kettőzés volt a zavaró, hanem hogy hirtelen úgy tűnt hogy az öreg nem ugyanakkor néz vissza amit először mondott. De ettől még áll az öt csillag! Még egyszer gratula az íráshoz!

________________________________________________________________________________________
"A Patafizika egyik alapvető szabálya az Egyenértékűség törvénye. Talán ez magyarázza részünkről a komoly és a nem komoly közötti különbség elutasítását; számunkra u

v, 2019-12-08 22:05 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

ott a pont, én fogalmaztam pontatlanul. Azaz, csak annyit mondott az öreg, hogy oda s vissza is erre jön.

v, 2019-12-08 22:05 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

ott a pont, én fogalmaztam pontatlanul. Azaz, csak annyit mondott az öreg, hogy oda s vissza is erre jön.

h, 2019-12-09 09:01 Fugorits Ervin

;-)

________________________________________________________________________________________
"A Patafizika egyik alapvető szabálya az Egyenértékűség törvénye. Talán ez magyarázza részünkről a komoly és a nem komoly közötti különbség elutasítását; számunkra u