A képzelet ereje

 

 

A képzelet ereje

 

Úgy érezte, ez a nap nem az ő napja, és minden összeesküdött ellene. Tegnap elaludt a fáradtságtól, így felkészületlenül érkezett élete egyik legfontosabb riportjára, amit az utolsó pillanatban mondott le a kollegája. A nőnek mindössze egy éjszakája lett volna, hogy utána olvasson az interjúalanyának, de az idő túl kevésnek bizonyult a túlhajtott műsorvezető számára. És ha mindez nem lenne elég, akkor még a kocsija sem indult be reggel. Ritkán fordult elő, de ma mégis elkésett. Átkozódott, amikor meglátta, hogy a lift sem üzemel. Rohanni kezdett a lépcsőkön, a negyedik emeleten lévő stúdióba. Berobbant a smikeshez, aki gyorsan kifestette, és a szeme körüli karikákat is eltűntette.

Alig néhány perce maradt még a felvételig. A díszlet mögül előbukkant a vőlegénye, aki reggel érkezett haza külföldről, ahol egy konferancián vett részt. Maria riporterként, még Steven operatőrként dolgozott a stúdióban, innen ismerték meg egymást. Szorosan magához ölelte a nőt, és lágy csókot lehelt az ajkára.

– Hiányoztál! – suttogta Maria.

– Te is nekem! Idegesnek tűnsz – jegyezte meg Steven. – Baj van? 

– A gond az, hogy szinte semmit nem tudok a riportalanyomról, azon kívül, amit hallani lehetett a rádióban róla: hogy valamikor ő is újságíró volt, és írt egy bestsellert. Kate az utolsó pillanatban lépett vissza az interjútól, nekem meg nem volt időm felkészülni – fakadt ki a nő.

– Elég, ha tudod, hogy a könyv egy tragikus sorsú kislányról szól. Menj, mert kezdődik a felvétel!

Maria egy percig távolabbról figyelte leendő beszélgetőtársát, aki rendkívül ismerős volt számára, arra viszont nem emlékezett honnan. Mikor ezt elmondta az egyik kollegájának, az elmosolyodott a szétszórtságán.

– Drágám, hiszen a képeivel van kiplakátolva a város, még jó, hogy ismered.

Lámpalázasan indult a riportalanyához, majd bemutatkozott. A nő udvariasan viszonozta a kézfogást, és barátságosan köszöntötte a műsorvezetőt.

Maria utálta, ha szakmabelivel kellett interjút készíteni, mert az mindig irányítani akarta a beszélgetést. Biztos volt, hogy az írónő észre fogja venni felkészületlenségét, és ellene fogja fordítani a helyzetet.

Pár apró igazítás, néhány utasítás, és mindenki elfoglalta a helyét, majd kigyulladt a piros lámpa, amivel kezdetét vette az élő adás. Barátságosan köszöntötték a nézőket, majd belekezdtek a beszélgetésbe.

– Mesélne kicsit magáról! – kérte Maria.

– Régebben fotóriporterként dolgoztam. Hosszú évekig egyedül jártam a világot. Egyetlen társamnak a táskám mélyén megbújó fényképezőgép bizonyult. Olyan helyekre utaztam, ahova senki más nem merészkedett. A képeim a világ összes országában megjelentek. Interjúkat készítettem a túlélőkkel, akik elmesélték olykor csodával határos megmenekülésük történetét. Időnként elcsodálkoztam az élet dolgain, de aztán továbbálltam, hiszen mindig várt egy másik helyszín, egy újabb felkérés. – Zavarában a füle mögé igazított egy szemébe lógó hajtincset.

Maria őszinte csodálattal hallgatta az idős nő beszámolóját. Olyan szabadon és nyugodtan mesélt, mintha csak olvasná valahonnan, de mégis érezni lehetett, hogy minden egyes szava igaz.

– Hogy bírta elviselni a szörnyűségeket? – hallatszott a következő kérdés.

– Pályám elején, még megérintett egy-egy ügy. Olyankor bezárkóztam, és napokig sírtam a látottak miatt. Aztán szép lassan érzéketlenné váltam, és közönyösen fogadtam a legnagyobb borzalmakat is. A karrierem mindennél fontosabbá vált számomra. Az állandó utazgatások miatt felégettem minden hidat magam mögött… – Hangja elcsuklott, szemébe fájdalom csillogott.

A riporter azonnal kapcsolt, és mivel nem akarta kellemetlen szituációba keverni beszélgető partnerét, így egy újabb kérdéssel igyekezte elterelni a témát az írónő magánéletéről.

– Honnan jött az ötlet, hogy megírja a könyvét?

– Az egy hosszú történet… – Keresztbe tette a lábát, és az ujjait görcsösen összekulcsolt ujjai a térdén pihentek.

– Mi ráérünk… – erősködött a fiatal nő –… és bizonyára a kedves nézőinket is érdekelni fogja.

Az írónő arca lefehéredett, sóhajtott egyet, majd megadta magát a kérésnek. Hosszú idő után első alkalommal adott interjút, és azt is csak azért vállalta, mert úgy érezte, az olvasóinak tartozik annyival, hogy felfedi a múltat. Nem is beszélve a menedzseréről, aki már a fülét rágta, hogy végre mutassa meg magát a közönségnek. Beleegyezett, hogy először és utoljára kiáll a nyilvánosság elé. Legbelül remélte, hogy lelkiismerete is könnyebb lesz, ha elmeséli a súlyos titkot.  

– Az egész akkor kezdődött, amikor egy tragédia helyszínéről készítettem beszámolót. Összedőlt házak, hontalan családok, fájdalomtól ordító sebesültek…

Maria keze ökölbe szorult, ahogy az írónő beszélt, mégis igyekezett nem mutatni az érzéseit a kamera felé. Keveset beszélt a múltjáról, de ő is részese volt egy természeti katasztrófának. Túlélője volt egy pusztító földrengésnek. Ahogy a beszámolót hallgatta újra felszakadtak benne a régi sebek. 

– Orrfacsaró bűzt éreztem, majd elindultam a forrása felé. Most is, mint minden alkalommal látottam magam előtt a holtakat, akiket korábbi szörnyűségek során…

A műsorvezetőben kavarogni kezdtek az emlékek foszlányai. Undorodó grimasz futott végig az arcán. Jól ismerte azt a helyzetet, amiről a nő mesélt. A gyomra összeszűkült, minden másról elfeledkezett, egyedül az írónő hangja férkőzött be a tudatába.

– A szag egyre erősebbé vált, végül megtaláltam a piacteret, ahol a testek feküdtek. Némelyiket nem takarták le, így szörnyű látványt nyújtottak. Eltorzult, hamuszürke arcok, amikre már rászáradt a vér. A legyek kékes-zöld selyemszövetet alkottak a tetemek sebein. – Az író megpróbálta magába fojtani az érzéseket, de időnként összerándult az arcizma, ahogy visszaemlékezett.

Gombóc egyre nőtt Maria torkában, mintha láthatatlan tőrt döftek volna a szívébe, és minden kiejtett mondattal megforgatnák benne. Elkerekedett, üveges tekintettel nézte az idős hölgyet.

– Egy ötéves kislány ült az elhunytak között. Mellette egy középkorú nő feküdt, akinek fél arcáról hiányzott a bőr. Nem messze tőle egy férfi, akinek egész testét sebek és fekete, rászáradt vér borította. A jegygyűrűjükből ítélve házastársak lehettek. Ám a lány egy halott gyermekhez beszélt, mintha az még életben lenne. Képeket készítettem róluk. Magam előtt láttam a címlapot, a hatalmas feliratokat: „A család egyetlen túlélője” vagy „Mi a célja Istennek a túlélővel?”.

A lány arca elfehéredett, és már olyan görcsösen szorította össze az öklét, hogy a körme felsebezte tenyere finom bőrét. Emlékek rohamozták meg. Újra hallani vélte a föld morajlására, majd a hangra, ahogy a házuk összereccsent. Az édesanyja halálsikolyát, amikor a gerenda maga alá temette. Látta maga előtt az apja riadalmát, amikor őt a földre lökte, ahonnan látta, hogy testvére mentése közben rá dőlt a fal. Érezte, ahogy a kezében szorította a babát, amit egy évvel korábban kapott a szüleitől. Énekelni kezdett egy altatót, amit az édesanyja tanított neki. Eleinte csak halkan, majd egyre hangosabban és hisztérikusabban. Annak köszönheti, hogy a mentőcsapat megtalálta és kiszabadította a romok közül. Beleborzongott, amikor újra felötlött benne a halottak látványa.

– Hirtelen a gyerek felállt. Koszos volt, és a ruhája több helyen szétszakadt, kezében egy játékot szorongatott. Az arcát apró horzsolások borították. Valamiért követnem kellett. A közeli folyóhoz ment, amelynek felszínét mocsok és sár borította. Mosakodni kezdett, erősen dörzsölte hófehér bőrét, és a rászáradt vért próbálta lemosni magáról.

A torkában lévő gombóc már fojtogatta, a szeme előtt fátylat szőtt a fájdalom. Próbálta türtőztetni magát, és igyekezett nem a nyilvánosság előtt kiborulni. Keresni kezdett a közelmúltban boldog pillanatokat, amikkel leküzdheti a szörnyű múlt rémképeit. Felvillantak előtte a kedvesével töltött percek. Keserédesen mosolygott, de közben emlékezni kezdett szülei gesztusaira, ahogy egymáshoz értek.

– Veszett módon készítettem egyik fényképet a másik után. A föld megremegett alattam. Nem ijedtem meg, hisz csak egy utórengésnek tűnt. De erősebbnek bizonyult minden eddig érzékelt rengéstől.

„Földrengés?” – tette fel a kérdést magában Maria

– Az egyik pillanatban még békés folyó a többszörösére duzzadt, a gát átszakadt, és a víz hangosan morajlott mellettem…

Maria közel állt a zokogás határához. A nézők semmit nem vettek észre a riporter lelkében dúló viharból, hiszen végig az írónőt mutatták, aki nem figyelt partnerére, a számára kijelölt kamerába beszélt. Az egyetlen, aki gyanakodva nézte a műsorvezető viselkedését a vőlegénye volt. Ő már az első pillanattól kezdve tudta, hogy valami nincs rendben.

– Magasabban álltam a háborgó folyónál, így az ár engem nem sodort magával. A part menti fában kapaszkodó kislányt azonban elragadta, kétségbeesetten kapálózott. Az ujjam újra és újra lecsapott a gombra. A rongybaba elúszott mellettem, ő meg zokogva nyújtózkodott utána. Én pedig ahelyett, hogy segítettem volna, csak az új sztorimmal foglalkoztam. Megdöbbentem saját érzéketlenségemen, és elejtettem a gépet, majd gyorsan a gyerek segítségére siettem. Megkapaszkodtam egy kiálló fagyökérben, és a kezemet nyújtottam neki. Végtelen pillanatnak tűnt, ahogy a tekintetünk összefonódott. „Fogd meg a kezem!” – kiabáltam. A saját anyanyelvén válaszolt, amit nem értettem. Próbáltam nyújtózkodni, hogy minél közelebb érjek hozzá. Megértette, hogy segíteni akarok, és ő is igyekezett belém kapaszkodni. „Még egy kicsit!” – bíztattam.

Éles fájdalom tudatosult Mariában, aki már egész testében remegett. Kinyitotta a tenyerét, amit vörösre festett a vér. Figyelte, ahogy a bíbor cseppek az ölébe hullottak, és megfestették a zöld ruháját.

– A másik keze csúszott, és elengedte a fát. Az áramlat felém sodorta. Megragadtam, erősen szorította a kezem. Próbáltam kihúzni, de a kicsi keze vizes volt, és nagyon csúszott. Az ár erősebbnek bizonyult nálam, és magával ragadta őt. Az utolsó pillantását még most is látom magam előtt…

– Reklám! – közölték, mintegy végszóként.

A riporter felpattant és rohanni kezdett a kijárat felé, de leendő férje elkapta, és szorosan a karjaiba zárta a zokogó nőt.

– Ki ez a nő? – kérdezte fojtott hangon.

            Percekbe telt még megnyugodott. Steven mindig is sejtette, hogy mennyasszonya súlyos terhet cipel. Mindig kerülte a témát, amikor a szülei szóba kerültek, így ezt ő tiszteletben tartotta. Bár ezúttal úgy döntött, ha hazamennek megkéri, mesélje el neki a titkát. Tehetetlennek érezte magát, és bántotta, hogy ilyen állapotban kellett látnia a mindig életvidám aráját. Ráébredt, hogy a nő árvaságát egy hasonló tragédia okozhatta, mint amiről az írónő mesélt.

Maria érezte, hogy a vőlegényére mindig számíthat. Úgy döntött nem hagyja, hogy a személyes érzelmei miatt elveszítse a karrierjét. A férfi karjaiban biztonság vette körül. Így némileg képes volt lenyugtatni belső démonjait. Nyugalmat erőltetett magára, majd visszament a kamerák kereszttüzébe. A sminkes eltüntette a könnyek nyomait. Az írónő döbbenten vizslatta beszélgető partnere arcát. A piros lámpa ismét kigyúlt.

– A könyve erről a kislányról szól? – kérdezte megfontoltan, de még mindig sírástól rekedt hangon.

– Igen, egészen huszonöt éves koráig.

– Értem, ezek szerint Ön kitalált egy világot számára?

A riporter minden lelkierejét összeszedve próbált tárgyilagos maradni. Még láthatóan az írónőt egyre jobban kiborította a múltra való visszaemlékezés. Remegő kézzel fogta a csészéjét, majd belekortyolt. Azért fohászkodott, hogy kitartson a műsor végéig, és ne élő adásban boruljon ki több ezer néző szeme láttára.

– Nem hiszem, hogy azért élt túl egy katasztrófát, hogy aztán egy nappal később meghaljon. Úgy gondoltam, ha már nem tudtam megmenteni, legalább kap egy világot, amiben boldog lehet. Láttam a házukat, ahonnan kimentették, a földdel vált egyenlővé. A családtagjai mind az életüket vesztették a törmelékek alatt, egyedül ő élte túl. Miért? Itt ez az egyetlen dolog, amire azóta sem sikerült választ találnom.

Maria előtt felvillantak az összedőlt szülői ház képei. Nagyot nyelt, majd feltette a következő kérdést:

– De abból, amit elmondott, az akkori önmagáról, az igaz?

– Igen, minden egyes szó a valóságot tükrözi.

– Akkor nem lehet, hogy egy felsőbb erő, legyen az bármi Önt szerette volna visszatéríteni a helyes útra? – kérdezte őszinte kíváncsisággal. Nem akarta felfedni magát. Nem így, nem élő adásban és előbb mindennek utána akart járni.

– Ezen még sohasem gondolkodtam – tűnődött. – De így elgondolva lehetséges.

– Akkor, ha jól értem, a kislány meghalt. – Nehezen ejtette ki a szavakat, ő már tudta, hogy ő az a kislány, akiről a könyv szól, de nem halt meg, ellentétben azzal, amit az író hisz. – Ekkor támadt az ötlete, hogy megírja a történetét?

– Nem, az ötlet a hazatérésem után néhány héttel született. Amikor írtam, néha napokig ki sem mozdultam a lakásból. Szép jövőt képzeltem el számára, végül karriert épített, és férjet is talált magának. Egészen huszonöt éves koráig, a lánykérésig. Azonban semmit sem kapott ingyen, mindenért, amit elért keményen megküzdött. Úgy, ahogy a való életben is tette volna.

– De miért hagyta annyiban?

– Nos, felnőtt nő, aki megtalálta a szerelmet, és a hivatását, ő is újságíró lett. Maga szerint ez kevés?

Maria nagyot nyelt. Egyszerre tűnt borzalmasnak a visszaemlékezés, ugyanakkor izgalommal töltötte el a tudat, hogy az ő története képes volt megváltoztatni valaki életét. Kíváncsian várta a riport végét, hogy megvehesse a könyvet.

– Nem, félreértett. Miért nem a lány haláláig vitte a regény szálait? – javította ki magát.

– Napra pontosan ragaszkodtam a könyv megjelenés időpontjához, hiszen aznap volt pontosan húsz éve, hogy meghalt – hallatszott a meglepő felelet.

A fiatal riporter szíve nagyot dobbant, hogy az író még erre is pontosan emlékezett.

– Gondolta, hogy ekkora sikere lesz?

– Őszintén? Álmomban sem hittem, hogy ennyire sok embert fog megérinteni a kis árva története. Azt azonban még mindig nem tudom, hogy a képzelet helyrehozhatja azt, amit a valóságban elrontottam?

Maria már tudta a választ, de előbb el akarta olvasni a bestsellert, hogy az írónőnek is elmondja. A riport véget ért, és végül elbúcsúztak a nézőktől. A nő első útja a stúdióból a könyvesboltba vezetett.

Maria nem kezdett bele az olvasásba, amíg a vőlegénye haza nem ért. Megosztotta vele szomorú múltja titkát. A férfi megértette, hogy kedvesének kivételesen nem rá volt szüksége, hanem magányra.

A nő felnyitotta a könyvet, és abban a pillanatban beszippantotta az írónő által elképzelt világ, amikor az első sort kezdte olvasni. A kis árva szemszögéből mesélte a történetet. Ami a legcsodálatosabbnak tűnt az egészben, hogy szó szerint felidézte Maria életének legfontosabb állomásait, eseményeit. Időnként abba kellett hagynia az olvasást, hogy utat engedjen könnyeinek.

A bestseller utolsó lapjai az eljegyzésükről mesélt. Reggelre virradt, amikor Maria végzett. Úgy döntött, ideje felkeresni az írónőt, és megosztani vele, hogy a kislány nem halt meg. A garázsba rohant, beült a kocsijába. Közben azon imádkozott, hogy ne hagyja cserben, és induljon be. Mint valami varázsszóra a motor dorombolni kezdett.

Gondolatai azon jártak, vajon mit mondjon az írónak, hiszen mégsem ronthat ajtóstul a házba. Amikor feleszmélt, már nem maradt ideje elmenekülni, mert az idős hölgy ajtajának zárjában kattant a kulcs. A nő köntöst viselt, és kezében kávés bögrét szorongatva meglepetten nézett látogatójára, aki kócosan, az előző napi ruhájában állt előtte.

– Maga? – kérdezte.

– El… Elnézést, hogy így magára török – habogta Maria. – De… fontos dolgot…

– Nincs több interjú! – közölte az író, és épp készült becsapni az ajtót, amikor Maria egy hirtelen ötlettől vezérelve elhadarta a hölgy fülének ismerős mondatot.

Egy pillanatra elcsodálkozott.

– Ezt mondta magának a kislány akkor! – folytatta a riporter. – Azt jelenti: Segítsen! Húzzon ki! Nem érem el…

– Ezt honnan tudja? – kérdezte az írónő döbbenten. Lelki szemei előtt újra lejátszódott az a szörnyű jelenet.

– Mert az a gyerek nem halt meg! – Maria egyik lábáról a másikra helyezte testsúlyát, nehezen tudott egyhelyben maradni. Szíve vadul vert. Lelke egyik fele szeretett volna elfutni, még a másik inkább az egykori megmentő nyakába borulni.

Az írónő múltja és érzései zavaros pocsolyaként felkavarodtak. A kezéből kicsúszott a bögre, és hangos csörömpöléssel összetört. A kávé fekete tócsát alkotott a cserepek között.  Az asszony arcán változó érzelmek futottak át: meglepődés, pillanatnyi öröm, majd harag. Százszor eljátszott már a gondolattal, hogy mi lenne, ha az árva élne. De most, hogy ott állt valaki, aki kimondta a vágyát, már egyáltalán nem volt olyan biztos a dolgában. Arca kipirult, légzése felgyorsult.

– Hogy képzeli?! Takarodjon innen! – üvöltötte, becsapta az ajtót, és a bejáratnak támaszkodva zokogni kezdett.

Maria nem akarta feladni ilyen könnyen.

– Higgyen nekem! – kiabálta. – Maga nem bírta kihúzni, de az ár utat tört magának, és kimosott egy fát, amibe egy kicsivel lejjebb bele tudott kapaszkodni. A vöröskeresztesek pedig kihúzták… – Már Maria is sírt. – Csak a nevekben tévedett, de a többi mind igaz…

– Kihívtam a rendőrséget! Menjen el! – Hallatszott a túloldalról az írónő hangja.

Maria szót fogadott. Otthon elmondta Stevennek, hogy mi történt. A férfi védőn átölelte, de magában eldöntötte, nem hagyja annyiban a dolgot.

Napok teltek el, és a riporternő betegségre hivatkozva nem járt be dolgozni. Igazából nem tudta feldolgozni lelkileg az eseményeket. Az egyik délelőtt Steven kétségbeesetten felhívta, hogy menjen be a stúdióba. Maria érezte, hogy baj van, ezért gondolkodás nélkül engedelmeskedett.

Az írónő magányba menekült a sokk elől, nem beszélt senkivel, és alig mozdult ki a lakásából. Steven azonban nem hagyta magát lerázni, bár a nő nem vette fel a telefont, a férfi számos üzenetet, levelet hagyott számára, amelyben megkérte, hogy nézze a következő pénteki adást. Maga sem tudta miért, de bekapcsolta a készüléket, és a riportműsorra váltott.

Maria látta a piros lámpát, ami jelezte, hogy éppen megy az élő adás. Szemével kétségbeesetten kereste vőlegényét, ám nem látta sehol. Aztán egyszer csak megpillantotta a kamerák kereszttüzében. A férfi ott állt a díszlet előtt, és beszélt.

– Kedves nézőink! Ezúttal rendhagyó adás szemtanúi lehetnek. A múlt pénteken láthatták napjaink egyik legsikeresebb bestseller írójával készített riportunkat, amelyben elmesélte könyvének igaz történetét. Azonban nem vehették észre a színfalak mögött lezajló drámát, a kamerák viszont mindent rögzítettek…

Amint ezt kimondta a felvételen Maria jelent meg. Azon visszatükröződött a riporter minden rezdülése, és a nő felszín alatt lapuló érzelmei. Maria először dühös lett, de aztán megértette, hogy vőlegénye nem szeretne neki rosszat, így visszafogta magát.

A kicsi lakás falai közé menekült idős hölgy előrébb hajolt a kanapéján, miközben a képernyőre meredt. Feltette magának a kérdést: Tényleg lehetséges lenne?

– Mint tudják az élet kiszámíthatatlan… És talán véletlenek sincsenek, de mi most olyan csodának lehettünk részesei, amely nem mindennap fordul elő. Egyik kolleganőnk hirtelen lemondta az interjút, és Mariának a felkészülésre sem maradt elég ideje. Ám ahogy fény derült az írónő múltjára, úgy törtek felszínre Maria gyerekkorának darabjaira is. Láthatták, ahogy hatalmába kerítették őt az emlékek. Szerette volna elmondani, ő az az árva lány, akit az ár elsodort, de előbb el akarta olvasni a könyvet, hogy biztosra mehessen.

A férfi mélyen a kamerába nézett.

– Több dolog került napvilágra, mint remélte. Az a kérdés merült fel, hogy a képzelet helyrehozhatja-e azt, amit a valóságban elrontottunk.

Abban a pillanatban az íróban tudatosult, hogy a férfi igazából nem a nézőknek, hanem kizárólag neki mesél.

– Erre bizonyára azt a választ kapnánk, hogy nem. Ám ez jelen esetben nem igaz. A valóság és a képzelet között csak az akarat szab gátat. Ebben a könyvben… – Tartotta fel a bestsellert. – Több a valóság, mint a képzelet. De hogy nehogy azt higgyék, hazudok, így bemutatom a tényeket. Leszögezem, nem hamisítványokról van szó, a felvételeket több száz szemtanú is igazolhatja, ahogy a képek eredetiségét, a történtek valóságát is… 

Az írónő felkapta a kabátját, aztán fogott egy taxit, és a stúdióba indult. Gyomra gombostűfejnyire zsugorodott, ahogy felidézte magában a rideg elutasítást, amikor a riporter felkereste. Kezeit izgatottan tördelte. Alig várta, hogy karjaiba zárhassa az egykori kicsi lányt.

A nézők jól láthatták a fényképeket, amelyeket az írónő készített a tragédia helyszínén, és bár azt hitték, azok elvesztek, most mégis előkerültek Steven közbenjárásával. Beszámolók, jelentések és újságcikkek: „Egy kislányt kimenekítettek az árból”… Maria diplomaosztója…

Maria és Steven tekintete összefonódott.

– Aki olvasta a könyvet, tudhatja, hogy valójában megtörtént dolgokat mesél el. De mi sem bizonyítja jobban kedvenc írónk valóságot teremtő erejét, mint az utolsó fejezet: „Az eljegyzés”. 

Maria arcára mosolyt csalt Steven leánykérésének ügyetlensége. Arcáról letörölte a könnyeket. Abban a pillanatban hangos ajtócsapódás hallatszott. Steven jelzett, hogy az egyik kamera Mariára, míg egy másik az érkező felé forduljon. Örömmel töltötte el, hogy tökéletesen bevált a terve, és az írónő is eljött.

– Most pedig… – suttogta elnehezült hangon –… láthatják, amint az árva kislány találkozik élete megálmodójával!

Az írónő szorosan magához ölelte Mariát. Párszor belesúgta a fülébe, hogy mennyire sajnálja. A stúdióban lévők közül többen is megkönnyezték a jelenetet, de a képernyők előtt ülő nézők is meghatódtak.

– Hölgyeim és uraim! Ilyen is lehet a képzelet ereje! Jó éjt, és álmodjanak szépeket! – búcsúzott el a közönségtől Steven. 

 

4.5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2010-09-02 12:01 Blade

Blade képe

Csak az első felét olvastam, de mivel nem volt benne se sárkány, se varázsló, inkább a többiekre bízlak. ;)

cs, 2010-09-02 12:11 Liliana

Liliana képe

Köszönöm, hogy kitetted!

És ha a vége felé lesz benne sárkány? ;)

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

cs, 2010-09-02 12:23 Blade

Blade képe

Akkor: I'll be back! ;)

cs, 2010-09-02 13:05 Sipos Gyula Attila

Nincs a végén sárkány!

 

"Régebben fotóriporterként dolgoztam. Hosszú évekig egyedül jártam a világot. Egyetlen társamnak a táskám mélyén megbújó fényképezőgép bizonyult. Olyan helyekre utaztam, ahova senki más nem merészkedett. A képeim a világ összes országában megjelentek. Interjúkat készítettem a túlélőkkel, akik elmesélték olykor csodával határos megmenekülésük történetét. Időnként elcsodálkoztam az élet dolgain, de aztán továbbálltam, hiszen mindig várt egy másik helyszín, egy újabb felkérés."

 

Felsorolásnak tűnik!

 

Az egész riport alatt az volt az érzésem, hogy az idősebb nő felolvas egy előre megírt szöveget. Szerintem élőszóban (a riportban) használj egy kicsit világiasabb nyelvezetet!

 

Nem volt rossz!

 

Én kicsit másképp írtam volna meg! A végére hagytam volna azt, hogy kiderüljön, hogy a riporter és a kislány ugyanaz. Plusz a piacon, folyónál történteket emlékképekként írtam volna bele. 

 

Kiváncsi vagyok, honnan jött az alapötlet?

 

 

cs, 2010-09-02 13:33 Liliana

Liliana képe

:) Tényleg nincs!

Ez az ötödik verzió, ha jól számotam, hogy honnan vetődött fel az eredeti halvány lila gőzöm sincs. Úgy rémlik, hogy egy újságban látott kép alapján született, amin egy koszos kislány volt. Eredetileg rádiós pályázatra készült, ahol kiderült, hogy a kislány orvos lett. Aztán túl jó sztorinak tűnt, amiből végül novella lett. Memutattam Annának, aki azt tanácsolta próbáljam meg kihozni belőle, hogy a riporter legyen a kislány, hogy annak milyen érzelmi háttere lehet, ahogy hallja a dolgokat és visszaemlékezik.

Nem sok riporterrel találkoztam életemben, de akivel szerencsém volt, végig úgy beszélt, mintha olvasná, így az ő képére teremtettem az írót.

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

cs, 2010-09-02 13:39 Sipos Gyula Attila

:)

Milyen hiteltelenek tudnak lenni az emberek a valóságban!

cs, 2010-09-02 19:35 Liliana

Liliana képe

Nem mondanám hiteltelennek, de a fickó minden szaván látszott, hogy jól megfontolt mindent, és úgy fogalmazott, ahogy én minden erőlködésem ellenére sem tudok még írásban sem. Irigylem érte! :)

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

cs, 2010-09-02 21:12 brana

Nekem nem hiányzott belőle se a sárkány, se a varázsló :-)

Nagyon szép történet és jó az ötlet. Tetszik, ahogy kezd a riportered rájönni, hogy honnan ismeri az írót.

Néhány mondat nekem szájbarágós, valahogy túlmagyarázott. De ennek ellenére vitt magával a sztori és kíváncsi voltam a végére..... szerettem volna olvasni, hogy az író is megtudja, hogy a riporter ugyanaz a kislány.

Ha már ilyen sokszor átírtad, igazán írhatnál egy ilyen verziót is a kedvemért :-)

cs, 2010-09-02 21:32 Liliana

Liliana képe

Örülök, hogy olvastad! Annak meg végképp, hogy tetszett. Túlírással még mindig küzdök rendesen.

Meglátom mit tehetek a verzió ügyben. :) De előbb Parának tartozok egy lángszórós csajjal. :)

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

cs, 2010-09-02 21:38 brana

ja... és nekem is tartozol egy aranyhalas sztorival..... csak úgy emlékeztetlek :-) ... tudod, Antónia

p, 2010-09-03 12:26 Liliana

Liliana képe

Tudom, Antónia! :) Radok félig meddig kész van, de még mindig nem tetszik a vége, így az még pihenget kicsit, hátha jobb befejezés jut az eszembe.

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

p, 2010-09-03 09:35 Sipos Gyula Attila

Hát ez az!

 

Az életben vannak olyan emberek, akik szájbarágósan beszélnek, vagy úgy, mintha szavalnának stb. De ha ezt beleíarod egy történetbe, akkor hiteltelennek tűnnek! :)

 

SZVSZ: a sablon karakterek legtöbbje jobb a rövid történetekbe. Mivel sablonok, nem kell nagyon megmagyarázni őket, mivel mindenki siemri őket! Hosszabb történetekre meg jók az egyedi karakterek. Ott van idő kifejteni jellemük szépségeit... izé különlegességét! 

 

Persze, van olyan rövid történet, amit pont a karakter egyedisége visz előre! :)

 

A tanulság: mindenki írjon úgy, ahogy kedve tartja! :)

p, 2010-09-03 12:25 Liliana

Liliana képe

Jó a tanúság, tetszik! :)

Mondjam azt, hogy tudtam, amikor megírtam a karaktert, hogy valaki úgyis megjegyzi, hogy olyan mintha olvasna. Bele is írtam, a riporter is pont ezt gondolta. Várt reakció volt részemről, hogy ez a jelző, hogy: "hiteltelen" el fog hangozni róla. Nekem mégis ő kellett, és így kellett, ahogy most van. Én úgy hiszem, hogy aki ennyit utazna, és ennyi mindent látna, írna, hallana, és olyan emberekkel beszélne, mint az írónő, annak számomra pont ilyen benyomása lenne a valóságban, legalábbis ilyennek képzeltem el.

Nem biztos, hogy igazad van a sablon karakterrel, hogy jobb egy rövid történetbe. Tény, nem kell megmagyarázni mit miért tesznek. De az életben sincsenek "csak" sablon karakterek, legalábbis szerintem nincsenek. Számtalanszor vitába szálltam már azért, főként az egyik tanárommal, aki szerint minden osztályban megvolt a szokásos szereposztás. Ismered a sportoló-menő, a stréber-lúzer, a csini-buta felosztást? Ezek mind mind sztereotípiák, amikből nem ártana kilépni végre. Mi van akkor, ha a szende kis szemüveges, lezselézetthajú, pattanásos srác a hétvégente a bulik királyává változik, vagy a menő sportoló otthon anyuci pici fia lesz? Vagy a szigorú főnök elolvad a gyerekek láttán? Ne mondd, hogy te még nem láttál valakit, akiben kellemesen csalódtál, mert első benyomásra teljesen más volt, mint amilyen az életbe téged. 

Ez már mondjuk off, de mivel az én írásom, így nyugodtan mehet tovább itt a beszégetés. 

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

p, 2010-09-03 13:11 Sipos Gyula Attila

Igen, valóban odaírtad, észre is vettem elsőre is.

 

Én nem sztereotíp karakterekről beszélek, hanem archetípusokról (igaz a sablon kifejezést használtam, innen a félreértés, mea culpa). Az archetipusok pedig remekül használhatóak rövid történetekben. Igazából attól függ, hogy miről szól az írás! Ha karakterközpontú, akkor kellenek "a" jellemek; ha csattanó, vagy cselekményorinetáltak, akkor jók a jellemskiccek is.   

 

Szerintem minden embernek szerepkészlete van: máshogy viselkedik az iskolában, mint otthon stb. Nincs szeretotíp ember, csak sztereotíp viselkedés! Ráadásul ezeket sokszor rád kényszerítik. A magas, erős sráctól azt várják el, hogy menő sprotoló legyen, a szép lányoktól meg azt, hogy dekorítív, és ostoba. A szemüvegesek meg egy külön kasztot alkotnak, főleg, ha kopaszodnak. :)

 

Ugyanakkor a trendellenzők belesnek a saját csapdájukba: a trendet szidni ugyanúgy trendi, mint trendinek lenni. Csak épp a saját köreikben az a trendi. Tehát a sztereotip ellenesség maga is sztereotíp viselkedés. :)

 

Értem ,amúgy mit akarsz mondani, és egyet is értünk!

p, 2010-09-03 13:26 Liliana

Liliana képe

Igen, mostmár tényleg ugyarról vitatkozunk, feltűnt nekem is. :)

Affene pedig már örültem, hogy végre egy jó vita. :)

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

p, 2010-09-03 13:31 Ndy

Ndy képe

Olvastam. Szerintem kicsit lehetne egyértelműbb is a végkifejlet, ezzel együtt ez a legjobb idáig tőled. Viszont nincs benne sárkány.

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

p, 2010-09-03 13:38 Sipos Gyula Attila

Nem jött le, hogy a pusztítást egy sárkány végezte? Azért volt ám az a sok halott, meg égett holttest! :)

 

Ím, egy egyszerű módja, hogy csináljunk egyéb kategóriából fantasy-t!

 

 

p, 2010-09-03 15:56 Liliana

Liliana képe

;) Égett holttest nem volt, de a földrengést tényleg okozhatta sárkány , szóval van benne sárkány.

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

p, 2010-09-03 15:53 Liliana

Liliana képe

Köszönöm, hogy olvastad! Mit értesz az alatt, hogy lehetne egyértelműbb a vége? Kifejtenéd ezt nekem egy kicsit bővebben, kérlek! 

Miért hiányzik nektek annyira az a sárkány? ;)

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

p, 2010-09-03 20:12 Ndy

Ndy képe

Nem értem a direkt kapcsolatot az írónő és a riporter közt. Dramaturgiailag nem klapfol, akárhogy olvasom.

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

p, 2010-09-03 20:23 Liliana

Liliana képe

Az életben sincs csak direkt kapcsolat, létezhet véletlen is. (Mondom ezt én, aki nem hisz a véletlenekben.) Vannak dolgok, amik csak úgy megtörténnek.

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

p, 2010-09-03 21:33 Ndy

Ndy képe

Ez teljesen igaz. De akkor dramaturgialilag azt hozd ki belőle, hogy ez véletlen párhuzam.

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

szo, 2010-09-04 16:29 Liliana

Liliana képe

Végülis az elején említettem, hogy a másik kollega az utolsó pillanatban mondta le az interjút. Ennél jobban mi kerülhetne bele, ami a véletlen felé vitte. Hiszen, ha olvasta volna a könyvet előbb rájön a dologra, hogy róla szól. Vagyha előbb felismeri, akkor megint megdőlne az egész.

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

p, 2010-09-03 20:36 craz

craz képe
4

Tetszett.

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

p, 2010-09-03 20:57 Liliana

Liliana képe

Örülök, és köszönöm!

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

szo, 2010-09-04 10:59 Dzzrna

Dzzrna képe

Hhhm. Tetszik. Az ötlet jó, a kivitelezés is, bár branának is igaza lehet, esetleg a végén jobban mutatott volna egy - az írónő megtudja, hogy a riporter a kislány - típusú csattanó. Igazából háromféle befejezésforma lehetséges szerintem... Van ugye, amit Sipos Gyula Attila említett, a végén a felismeréssel a kislány és a riporter kapcsolatáról...
Ezt szerintem nehéz lenne úgy megírni, hogy közben tükrözze a riporter érzéseit is, és mégis balladai homályba tartsa az olvasót a kapcsolatot illetően. Az, hogy az olvasó ugye a közepétől tudja, hogy mi lesz a vége, nem a legjobb megoldás :P Egy másik megoldás, amit te csináltál az is teljesen korrekt, bizonytalanságban hagyva a végét, és ez az, ami igazából fedi a címet, épp ezen bizonytalanság miatt is. Aztán ugye branáé, ahol minden kiderül (amit mellesleg a te verziódban is tűkön ülve várunk), és ahol az írónőt szívrohammal viszi el a mentő :)
Az uccsó kettő közül mindegyik megoldható, az már csak ízlés-tasli kérdése, hogy melyik-kinek tetszik jobban.
Örülök, hogy tőled is olvashattam végül valamit&örülök, hogy időm volt végre bármit is olvasni :P

Hajrá továbbra is.

______________________________________

Lassan járj, többet látsz.

szo, 2010-09-04 16:31 Liliana

Liliana képe

Köszönöm, hogy olvastál, és örülök a véleménynek. Az utóbbi kettő verziót használtam.

"Az, hogy az olvasó ugye a közepétől tudja, hogy mi lesz a vége, nem a legjobb megoldás" - Létezik ez a verzió, de nem a legjobb befejezés, legalábbis nekem nem volt szimpatikus, és Obbnak sem. :)

Off: Szabad kérdezni, hogy hogyan lehet téged becézni? :)

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

szo, 2010-09-04 17:36 Dzzrna

Dzzrna képe

Úgy gondolom hosszabb távon csak úgy lehet fenntartani az érdeklődést, ha a történet útját nem lehet kilométerekre belátni, és bármikor kanyarhoz érhet az ember :)
Persze a kiszámíthatóságnak is lehetnek értékei, de én mindig hibának veszem fel ha valaki azt mondja egy művemre, hogy kiszámítható :)
A Dzzrna egy mozaikszó, elég nehéz becézni, úgyhogy maradjunk a Zolinál. :)
Bár mondjuk a dzzrnácska is jól hangzik :D

______________________________________

Lassan járj, többet látsz.

szo, 2010-09-04 20:32 Liliana

Liliana képe

Igazat adok neked, de szerintem nem mindig van szükség csattanókra. Vannak történetek, amik magukért beszélnek, és nem kell egy 180 fokos fordulat a végére.

Így teljesen az olvasó fantáziára bízom, hogy hogyan végződik a történet, de ha már Brana kért, akkor hamarosan megkapja a happy endet. :)

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

szo, 2010-09-04 21:55 Dzzrna

Dzzrna képe

Igen, igen. Összetett egy dolog ez az írás :) Amúgy a hosszú távot inkább a regényekre, kisregényekre értem, bár nem tagadom, ott is van kivétel. :) A gond itt se az íróval van, vagy az írókkal, akik az írót olvassák...sajnos a mai olvasóval van a bibi. De hát ez megint egy más történet.

______________________________________

Lassan járj, többet látsz.

v, 2010-09-05 09:25 Obb_régi

5

Elolvastam újra. Persze, most kicsit elfogult leszek az értékelésnél, de tudnod kell, büszke vagyok arra, hogy képes vagy egyre jobb lenni. :)

v, 2010-09-05 15:12 Liliana

Liliana képe

Köszönöm szépen! Nem is tudod, hogy mennyire örülök ennek a véleményednek!

Tegyük hozzá, hogy ebben nagyon sok részed/részetek van neked/nektek, hiszen, ha te/ti nem mondanátok mi a hiba, akkor nem tudnák min javítani, így viszont csak csiszolni kell. :)

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

sze, 2010-10-13 20:09 Liliana

Liliana képe

Saját véleményem szerint továbbra sem tartom úgy, hogy kell ez a happy end, de mivel kértétek, és én megígértem... Hát itt van!

Szerintem, ez felesleges, ennek minden Olvasónak a saját képzeletében kéne kirajzolódnia (Én kijártam egy utat, de nem hiszem, hogy nekem kellene végigjárnom, mert mindenkinek egyéni képzelete szabja meg a továbbiakat. Ugyanúgy ahogy egy erdőben sem biztos, hogy mindig követni kell egy kitaposott ösvényt, mert sok csodáról lemaradhat a vándor, ha a szárnyát szegik...), de ha ragaszkodtok hozzá, akkor dőlt betűkkel ott a kért találkozás.

Remélem, nem okozok majd nagy csalódást. Főleg neked nem, Brana!

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"