Emlékszel még...?

Emlékszel még...

…a találkozásunkra?
Esős napokon róttam az utakat. Felém tornyosult az egész nagyváros, az üvegbeton paloták, az égig érő tornyok. Szürke ködfelhő súlya nehezedett a tömegre. Néha pislákolni kezdett bennem egy érzés, hogy nem is tartozom ebbe a világba. A színpaletta választéka is csak szürkéből meg fehérből állt. Nem az igazi, tiszta fehérből, hanem olyan piszkos hamisítványból, ami egykor tiszta lehetett. A zene, amit hallgattam… az is amolyan bútorzenének kellett, kitapétázni a privát kis világomat. Nem is tudtam a számok címét csak benyomtam a lejátszólistát.
Tudod, én élveztem ezt az életet. Nem tartottam magam boldogtalannak. Közömbössé váltam, felvettem a pókerarcot és semmi sem tudott kizökkenteni. Néha megvillant egy-egy színárnyalat - emlék - de idővel mind elkopott. Unatkoztam. Egészen addig, amíg a pocsolyában meg nem pillantottam az arcod.
Tudod, volt az a buszmegálló, a Saint Anne Street sarkán. Nem, nem tudod. Mindegy, azért leírom mert ez fontos: ott találkoztunk először. Tudom, mert beleejtetted az egész mappád a pocsolyába. Abban volt a szemesztered összes jegyzete. Felvettem és átnyújtottam neked a használhatatlanná vált papírokat, te idegesen annyit motyogtál: Köszi. Már jött is a busz, én azért utánad szóltam hátha meghallod: használj hajszárítót! Nekem bejött!
Egy idegent biztattam, hogy mentse a menthetőt. Nem vettem különösebben szívemre a sorsod, de tudom milyen kilátástalannak érezni mindent egyetlen végzetes hiba miatt.
Másnap is ott álltál, ezúttal esernyő nélkül. Hátrahajtottad a fejed, hogy a könnyeid esővízzel keveredjenek és senki ne vegye észre, hogy sírsz. Okos trükk lehetett volna, ha nem hasonlítunk ennyire. Meghúztak vizsgán, "az a tahó prof akinél ha egy definíciót nem tudsz szó szerint, instant bukás". Egyetértettem veled - a profot együtt küldtük el a pokol legmélyebb bugyraiba. Remélem már forralják neki a lávát egy elkülönített üstben. De végül is annyira azért nem utálom. Mert ha ez a prof nem buktat meg, te nem zokogsz magadon kívül a busznál, én nem pattanok fel a buszra veled, nem kísérlek hazáig. És az utolsó buszomat sem késem le.
Kínos volt, hogy idegenként nálad aludtam?
Nem tudom te hogy vagy vele, de nem éreztem annyira rosszul magam. Órákig beszélgettünk, meséltél az egyetemről, én a melóról. Kiveséztük a könyveket amiket szeretünk, a tanárokat akik megkeserítették az életünket, a trendeket amiket utálunk. Mindig akadt mondanivalónk a másiknak. A jegyzeteid pedig szárazon hevertek az íróasztalon, egy hajszárító mellett.

…az együtt töltött időre?
Mindig úgy gondoltam, hogy az együtt töltött idő kétféle lehet: pedig csak feketére és fehérre redukáltam a közös pillanatok színeit. Valójában minden pillanat más és egyedi. Miért is nem jöttem erre rá korábban? Tudod, hasonlítottunk. Mindketten terheket cipeltünk - nem olyan óriásiakat, de néha elég súlyossá váltak olyan kicsi a bors alapon. (Utáltam a borsot. Te meg imádtad.)
A bázisunk néhány hétig a buszmegálló volt, aztán jött a kávézó. Karamellás latte és epres sajttorta, nekem csak ez jöhetett szóba. Te meg kipróbáltál mindent. Sosem jártál még kávézóban, ezt is nekem ismerted be először. Nem kellett volna szégyenkezned miatta.
Én mindig egyedül jártam. A legtöbb helyen úgy ismertek, mint "az antiszoc aki nem hajlandó mást rendelni csak lattét és sajttortát". Egyszer kötöttünk egy fogadást, és én vesztettem. Te választottál nekem: karamellás lattét és epres sajttortát. Amikor megkérdeztem a miértjét te csak nevettél. Nevettél, mert legyőztelek. Nem lettél volna képes elfogadni, ha nem a szokott lattéval és tortaszelettel látsz.
Aztán elhívtál a kis lakásodba, egyre gyakrabban. Mindig a munkahelyem előtt vártál, pontosan 19 óra előtt három perccel. Mindenhová 3 perccel előbb odaértél. Azt hiszem, beavatott vagyok, mert elmondtad az okát. Ha akkor három perccel előbb odaértél volna a kórházba, még el tudtál volna búcsúzni édesapádtól. Egyszer három percet késett a buszod. Pánikrohamot kaptál.
Furcsa, de azt hiszem a legfelejthetetlenebb pillanatok a legtriviálisabbak is egyben. Nekünk ezek sokat jelentettek. Mégis hadd mondjak neked valamit: voltak pillanataink, amikor miénk volt a világ, amikor különlegesek lettünk.
Megmentettük azt a vézna kissrácot, akit a "rosszfiúk" szekáltak valamiért. Azt is tudtad, mennyit jelent ez nekem: hiszen velem is ezt csinálták gimiben. Megragadtad a kezem, és ennyit mondtál: együtt. Együtt vágtunk neki. Vagy kettőnket vernek laposra vagy ketten verjük laposra őket.

…az utolsó találkozásunkra?
Nem mintha erre felkészülhettem volna. Ki akarna elmenni egy számára fontos emberrel valahová tudva, hogy az lesz az utolsó?
Minden olyan szürreálisnak tűnt. A forrón izzó nap ragyogó fényt vetett mindenre. A hídon álltunk és az alattunk hömpölygő mélységet bámultuk. Egyszer csak kipattant a fejedből valami… megkértél, hogy álljak egy helyben. Eltávolodtál tőlem majd felém futottál. Elégedetten mosolyogtál, és egy számot motyogtál: tizenkilenc, azt hiszem. A nyakamba ugrottál és csak nevettél. Semmit sem értettem az egészből.
Előhúztál a hátizsákodból egy füzetkét és felém nyújtottad. Megkértél, hogy ne olvassak bele majd csak később, ha hazaértem.
Aztán megkértél, hogy lépjek hátra húsz lépést. Nem értettelek, de bíztam benned.
Életemben sokszor hagytak cserben, árultak el. De mindet elengedtem. A te árulásodat azonban sosem felejtem. A lendületet amit vettél, ahogy nekifutottál, ahogy átlendültél a híd korlátján, ahogy a mélybe ugrottál a világ legnyugodtabb mosolyával. Mintha élvezted volna. Húsz lépés… ha egy lépéssel közelebb állok, meg tudtam volna akadályozni.
Hosszú órákon át homályba veszett minden. A képkockák megvannak. Rendőrség, nekem szegezett kérdések. Nem tudom, mit válaszoltam. Egy dolgot sosem felejtek. Az érzést, amikor magamra maradtam. Sokáig ültem zokogva a korlát tövében. A mélységben valahol ott sodródott a tested. Nem sok választott el, hogy utánad vessem magam.

…a sorsra ami ezután Földvilágon várt engem?
Kóborlélekké váltam a világ pedig senkiföldje lett.
Pedig még egyetemre is beiratkoztam - fel is vettek. Na kitalálod kit kaptam ki fizikatanárnak? Azt a tahó profot, akinél ha egy definíciót nem tudsz szó szerint, instant bukás. A halálom is elég laza volt - azt hittem jobban fáj majd, de nem. A füzetkédet olvastam, azokat a szösszeneteket melyek a legszemélyesebb kis titkaid voltak. A mocskos kis titkok amikbe annyira belemélyedtem, hogy elütött egy busz. Pedig pont a legizgalmasabb részhez értem. Azt hiszem ez állt az utolsó oldalon: az ok amiért… tudod te azt. És most már én is tudom. Kár, hogy a titkodat magammal vittem a sírba.
A titkodat: a megszégyenítést, a megaláztatást, az erőszakot.
Az utálatot amit mindvégig irántam éreztél. Irántam akinek annyira egyszerű és unalmas következő élete volt, aki olyan könnyedén megúszott mindent. Azt a mocskosul erős féltékenységet, ami minden közös pillanatunkat megmérgezte.
Közel akartál kerülni hozzám, hogy fájjon mikor ellöksz magadtól.
Tudtál a vízbe fojtott húgomról. Tudtál a tériszonyomról. Tudtál a kötődésünkről, amit ha szétszakítasz fájni fog.
Te manipulatív ribanc. Az átkod miatt még meghalni sem tudtam rendesen, elütött egy rohadt autó miközben a te hülyeségeidet olvastam.
Ezt a két gazdatestet használtad, hát neked semmi se szent? Egy dolog biztos: mikor megtalálták a tested már évek óta halott voltál. Az egyetemen semmilyen nyilvántartásban nem szerepeltél. A dolgozatok közt nem szerepelt a tiéd. Még csak be sem mentél aznap, amikor "megbuktál".
Olyan ügyesen csináltad, még azt a szívességet is kinyafogtad Lucifernél, hogy módosítsa az emlékeimet és még véletlenül sem az legyek, aki voltam.

Emlékszel még, hogy mik voltunk mi valójában?
Én igen, és gondoltam téged is emlékeztetlek rá - csak, hogy kicsit felszakadjanak a te sebeid is. Nem volt a teljes emlék kamu azt meg kell hagyni. Csupán csak annyi történt, hogy Lucifer lusta volt megalkotni egy teljesen új valóságot (annyira azért nem jól nyaltál be neki) ezért kettőnket két létező ember cipőjébe helyezett. Szerintem te nagyon jól ismered ezt a két embert - tán pont, mint a saját múltadat?
Ez a két ember egy másik világban férj és feleség volt. Egész boldog házasságban éltek, született két csodálatos gyerekük is. Azt hitték a boldogság örökké tart. De nem is sejtették, hogy közeleg a pont, ahonnan már nincs visszaút.
A férfi inni kezdett. Először csak egy-egy kortyot, mindig épp egy doboz sört munka után. Aztán a dobozból kettő lett, majd három és minden héten egyre több. A végén a kanapé mellett tizenkilenc üveg szerepelt.
Húsz. Elátkozott szám ez: a huszadiknál a nőnek elege lett.
Jött az első egyéjszakás egy kollégával, ami annyira jól sikerült, hogy tizenkilenc-éjszakás lett. Sajnos a huszadik éjjelen hátba szúrták a nőt, a szeretőt pedig megfolytották. A holttesteket folyóba dobták a hídról. Amikor kijózanodott, a férj is utánuk ugrott.
A korábban elválaszthatatlan ikerpár árvaházba került, méghozzá a város két különböző pontján. Többet nem hallottak egymásról… egészen addig a találkozásig.
Az eső, a pocsolya, a dolgozatok… mind stimmelt.
Azonban ahogy a fiú kezét a papírokra helyezte, a valóság atomjaira hullott. Fény, villanás, hangrobbanás és sípszó. Hosszú, egybefüggő sípszó.

Abban a szent pillanatban Lucifernek elege lett a hisztijeidből.
Abban a pillanatban Lucifer a fiunk és a lányunk testében küldött vissza minket erre a világra.
Abban a pillanatban új esélyt kaptunk. Te is. Kár, hogy elcseszted.
Együtt csesztük el.
De azért nem olyan rossz a buli itt a pokolban, ugye drágám?

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2020-02-27 12:20 Dana

Dana képe

Esős napokon róttam az utakat.  Ha esett, a városban kóboroltam. Üvegpaloták, égig érő tornyok magasodtak fölém. A színek eltűntek, a világ beszürkült. Néha pislákolni kezdett bennem egy érzés, nem is tartozom ebbe a világba.

Felém tornyosult az egész nagyváros  Minenképp fölém, nem pedig felém.

…az is amolyan bútorzenének kellett, kitapétázni a privát kis világomat.  Bútor, amivel tapétázunk? Nem jó szóalkotás.

Nem is tudtam a számok címét csak benyomtam a lejátszólistát.  Felesleges szavak, kifejezések, lehet ezt szebben, gördülékenyebben, plusz ha annyira nem számít, mi szól, ne akard a lejátszási listát nyomatékosítani egy határozott névelővel. És én úgy hiszem, az lejátszái lista inkább, nem pedig lejátszólista.

Tudod, én élveztem ezt az életet. Nem tartottam magam boldogtalannak.  Majd ezt követően leírod, hogy közömbös vagy, semmi nem vált ki érzelmet belőled, unatkozol.

…Saint Anne Street sarkán.  Miért hozol be egy angol kifejezést ide? Miért nem jó valamelyik körút itt, Budapesten? Vagy akárhol Magyarországon?

Mindegy, azért leírom mert ez fontos: ott találkoztunk először.  A kötőszavak elől ne hagyd el kérlek a központozást (vesszőt).

Abban volt a szemesztered összes jegyzete.  Ez miből is derül ki abban a kb. 5 másodpercben? Felesleges szerintem.

Felvettem és átnyújtottam neked  Az “és” elé ebben az esetben szintén kell vessző, mert az egyik cselekmény időben megelőzi a másikat.

…milyen kilátástalannak érezni mindent egyetlen végzetes hiba miatt.  Az a baj, hogy ezt nem jeleníted meg az olvasó számára. Azt írod, valamiért a mappát leejtő személy számára ez egy komoly veszteség. Oké, elhiszem, de akkor vedd a fáradságot, hogy ezt láttasd velem, az olvasóval. Káromkodjon egyet a tag, fussák el a szemét a könnyek, akármi. Semmi. Egy sablonos jelent, ahol úgy akarod velem, az olvasóval elhitetni, hogy itt bármi fontos történt, hogy közben abból semmit nem adsz át érzelmi szinten. Amúgy egy esernyővel fedett fej a pocsolya fölött… szerintem arcot nehéz meglátni így a vízben… főleg x magasságból, miután épp beleejtett valamit. Ezt is gondold át.

Meghúztak vizsgán, "az a tahó prof akinél ha egy definíciót nem tudsz szó szerint, instant bukás".  Ez mi ez a mondat?

Egyszer három percet késett a buszod. Pánikrohamot kaptál.  Egy nagyvárosban az ilyesmi gyakori, nem hegyezném ki buszra. Általánosítanék.  Ha valamilyen okból nem tudtad tartan a három percet, pánikrohamot kaptál.

“Földvilágon”  Inkább szokj le a szóalkotásról. : - )
Kóborlélekké váltam a világ pedig senkiföldje lett.  Itt is szokj le a szóalkotásról, viszont tanulj meg vesszőket használni. Amúgy eddig is antiszociális és magányos alak volt, így ezt érdemes tisztázni, hangsúlyozni. Ismét magányosan róttam az utakat, ismét számkivetettnek éreztem magam a világban.

a szeretőt pedig megfolytották  megfojtották

Hasonló hibák végig.

Hú, nem nagyon értem a magyarázatot, de ez legyen az én bajom. Talán a többiek. Én job szeretem, ha nem egy végtelen hosszú magyarázattal ér véget az egész, vagy legalábbis nem így. Ennél több kell, több energia abba, hogy a magyarázat elegáns legyen.

Ui.: Nekem tériszonyom van. Nincs az a k*rvaélet, hogy lenézzek egy hídról, ha mélyen alattam víz hömpölyög. A Margit-szigetre úgy futok át, hogy nem nézek balra.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2020-03-07 23:06 Lisa_Rouge

Lisa_Rouge képe

Köszönöm a tartalmas hozzászólást, így megkésve is.
Azt hiszem, a legszebb válasz a rövidesen bekövetkező átírás lesz.
Egyébként meglepő, de tényleg létező fogalom a bútorzene. A huszadik századi francia zeneszerzők használták először (Satie volt a legnagyobb képviselője). A zene elvesztette az addigi mély jelentéstartalmát, hangulatfestés lett, se több, se kevesebb. Egy kis fricska a zenei sznobizmus felé. Nekem tetszik a szó, elég beszédes, főleg annak tükrében, amiket ma hallgatunk.
Bár az tény, hogy a szóalkotás nem az erősségem. Pedig szép nyelv ez, rengeteg kifejezéssel. Mégis, talán hallottam valamikor, valahol ezt a kóborlélek szót, és annyira megtetszett, hogy van egy állapot, amikor megállhatná helyét a használata. Nem is nagyon tudnám körülírni. A kóborlás általában céltalan, iránytalan. Talán ezért éreztem, hogy passzolna a főszereplő akkori lelkiállapotához. Persze simán lehet, hogy itt csak fokozza az értetlenséget.
Ami egyébként teljesen jogos. Egy kicsit azt hiszem én is belezavarodok a végébe, bár egyelőre nem igazán van elképzelésem, mit lehetne kihozni belőle. Azt már tudom, hogy vagy okosabban adagolom a dolgokat (elhintett utalások már az elejétől, hogy a csaj nem egészen százas), vagy nem komplikálom ennyire túl. Mert amikor elkezdtem írni, még én sem tudtam, hogy lesz itt bármi túlvilági.
Jó hosszú lett a válasz, de lényeg a lényeg, köszönöm a visszajelzést, igyekszem átrágni magam a leírtakon.

Pianoheart

cs, 2020-02-27 18:36 Sednol

Sednol képe

Ha az átírásomért meg fognak büntetni, akkor is megírom ezt a hozzászólást.

Kétszer is elolvastam.
Kifejezetten tetszik a felépítése, ahogy írsz, amiről írsz, de sajnos elsőre tisztességből olvastam végig, hátha lesz értelme annak az általam hibának tartott húzásnak, ami már a második mondatban kihajított a hangulatból. Másodjára, mert össze akartam szedni a gondolataimat, hogy elmondjam, mi nem tetszett.

Nagyon erősen kezdesz, azonnal megteremted a hangulatot.

„Emlékszel még...
…a találkozásunkra?

Itt bebújsz a bőröm alá, és tudom, hogy valami nagyon közelit, személyeset fogsz nekem mondani. Mit mondani, suttogni a fülembe, hogy még jobban figyeljek, majd egyetlen mondattal ezt az egészet kihajítod az ablakon, én meg pislogok, mint hal a szatyorban.

„Esős napokon róttam az utakat.”

Kérlek, ne csináld ezt velem, olyan jól kezdődött. Megtaláltuk a közös hangot. Egyből figyeltem rád, ami férfi létemre igazán nagy szó, erre a bensőséges hangnemet egy múltidéző kijelentéssel folytatod. Olyan érzést keltesz a mondandóddal, mintha kívülről figyelnéd magad. Mintha átváltanál E/1-ről E/3-ra. Általánosságban kezdesz beszélni, elvész a megszólítás hangja.

Valami ilyesmit még elhinnék neked:

Az esős napra, a fölénk tornyosuló, égbe nyúló üvegbeton palotákra? A szürke ködfelhőre, ami úgy nehezedett ránk, hogy levegőhöz alig jutottunk? Én még emlékszem. Mindenre, mintha csak tegnap lett volna. Az érzésre, hogy nem tartozom erre a világra…

Többet nem szeretnék belekotnyeleskedni, mert ténylegesen hátra kötik a sarkamat, de remélem, látható a különbség, a kezdeti hang megtartása. Én úgy látom, hogy simán meg tudod írni úgy, hogy ez a hang megmaradjon, legalábbis a további szöveg ezt tükrözi. Ha ilyen erősen nyitsz, ami egy áldás, akkor maradj is hangulaton belül.

A végén a csavar nekem sok. Szerintem a földön maradva is el tudnád adni. Bőven teremtettél hozzá alapot a lány tettével és hátrahagyott naplójával. Természetesen akkor más lenne a történet, ezért nem is erősködöm ezzel, csak mondom, hogy ez realisztikusban is megállná a helyét.

Írj még nekünk!

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

cs, 2020-02-27 19:36 Roah

Roah képe

Tudsz valamit!

Csatlakozom a többiekhez - nem ismételném meg őket.

Annyival egészíteném ki, hogy a tagolással van gond, szerintem, a szerkezetével, az okozhat némi meglepetést még az olvasóknak. Akkora törés van benne, hogy rámehet az írás értelmére. Gyanítom, Sednol ezért futott neki kétszer.

Tudsz valamit!

A vesszőkre allergiás vagy? Valami sajátos élmény? :D Fóbia? :D Nincs a klavidon? Vegyél gyorsan a Jófogáson, vagy a Vaterán. ;)
Ha szeretnéd, szívesen megmutatom, honnan hiányoznak, és noha rendkívül apró írásjelek, feladatuk óriási egy írásban. ;)

Az otthoni példányodban szűrj rá az 'én', 'te' szavakra, illetve a kettőspontokra - tömérdek van belőlük. Mindháromból.
Mutatok valamit:
Én ittam = ittam
Te ettél = ettél.
Érteni, ugye? :))) Én, te nélkül is érthető - csak olvasmányosabb nélkül a szöveg.

Stílus idegen szavak, mint a redukálni, kerülendő - jó vagy harmóniából, szerintem nem vagy rá szorulva arra, hogy okosabbnak tűnjön a nyelvezet egy-egy stílidegen szótól.

Az instant szó szlenges (jó volt leírni? ;), de nekem rokonszenves, hogy idézőjelbe tetted, így bele tud simulni a cselekménybe. Ha már idézőjel - használd! Használd még! Bátran! Ha érdekel, mit javasolnék, megmutatom, hol dolgoztathatnád meg. ;)

Lu, az örök fekete bárány - mi lenne nélküle? Nem is létezne a fehér? ;)
Ördögöd van!

Tudsz valamit!

Mert van és lesz még az írással munkád, dolgozni kellene még rajta, van benne hiba, a fentiekben nagyjából vázoltam, mik azok, mégis elolvastam, olyan jó kis írókád van.

Plasztikusnak tűnnek a leírásaid, mintha affelé tendálnának.
És ez tetszik nekem.

Tudsz valamit! ;)

Pacsi!

"Talán nincs is ördög; meglehet, csak Isten az, amikor részeg."

(Tom Waits)

https://www.youtube.com/watch?v=sL99_EfV0n0

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

szo, 2020-03-07 22:35 Lisa_Rouge

Lisa_Rouge képe

Nagyon szépen köszönöm a visszajelzést, így megkésve is!
Előállt az a fura helyzet, hogy ez a valami nagyjából egy időben született az előző két beküldött írásommal, csak többet hezitáltam a beküldésen. Akkor még a vesszővel való viszonyom egy kicsit komplikáltabb volt (dobtam szegényt a gondolatjelért, de annyira megviselt a szakítás, hogy végül már meg sem próbáltam helyettesíteni), azóta jobban megismerkedtünk, és romantikusabbra fordult a kapcsolatunk. A konfliktusokat letisztáztuk egy terápiás olvasgatás keretében. A helyesírási szabályzat szerintem felcsaphatna párkapcsolati szakértőnek.
Természetesen rá fog erre férni a javítás, idővel. De vállalni kell a hibákat is, és örülök, hogy valaki felhívja rájuk a figyelmet.
Az én-te-ő történet már idegennyelvtanulás közben is kezdett idegesíteni, angoléknál nem tudnak betelni a használatukkal. Az már más kérdés, hogy itt az anyanyelvemet kéne választékosan használni. Szóval természetesen értem amire célzol, és olvasói szemmel tényleg idegesítő.

Pianoheart