Matyi és Kutya

Matyi és Kutya

A Géntelepet azért telepítette a kormány az Alföldre, mert a fejesek úgy gondolták, hogy ott senkinek sem lesz szem előtt. Az ott dolgozó tudósok újfajta állatokat akartak létrehozni, melyekkel enyhíthetik a világra nehezedő éhínséget, ami a végzetes túlnépesedésből fakadt.
Az aprócska Farkas Mátyás kívülről fújta ezt a mondatot, de a maga nyolcéves eszével nemigen értette. Apja, Farkas Gergely, a kutatási program egyik vezetője sokat beszélt neki a munkájáról, nehéz szavakkal körítve mondanivalóját. A komoly arcú férfi gyakran panaszkodott, hogy ő és munkatársai hiába hozzák létre a legsokoldalúbb fajokat, ha pont a szaporodásra képesek nem alkalmasak emberi fogyasztásra. A középkorú genetikus gyakran hajtogatta, tulajdonképpen magát a Homo sapienst is át kéne alakítaniuk, hogy megehesse az étket, amit létrehoznak a számára. Idősebbik Farkas fejtegetései végén általában fiára kacsintott, és azzal zárta monológját, hogy talán az ő nemzedéke kevesebb gonddal néz majd szembe ezen a téren.
A Géntelep koponyái a legnagyobb áttörést a húskutyák terén érték el, akiket Matyi csendes béketűrésük miatt nagyon megkedvelt. Futószalagra készültek, egy hodály nagyságú teremben és levágás előtt szűk, testreszabott ketrecekbe zárták őket, ahonnan csüggedt mélabúval bámultak a nagyvilágba. A kisfiú szerette csendes zárkózottságukat, a belőlük áradó beletörődő alázatot; időnként még meg is simogatta némelyiküket, nem mintha ezzel ki bírta volna rángatni áthatolhatatlan apátiájából. Nehézséget csak az eljutás okozott Mátyás számára, különös lelki menedékéhez, mert minden egyes alkalommal a Libalegelőn kellett átkelnie, hogy kedvencei társaságában lehessen.
A Libalegelő félelmetes hely volt a kisfiú szemében, nem mintha a mocsaras terület ártalmatlan szárnyasai komoly veszélyt jelentettek volna ránézve.
A libák első kísérleti szériája, talán még egy kívülálló szemében sem tűnt volna rémesnek. Ugyanúgy néztek ki, mint bármelyik közönséges liba, csak épp nem volt szemük, és létük központi célja nem volt más, mint a táplálkozás. Ezeket már nem kellett tömni, mint elődeiket, csak vakon faltak és faltak, miután ezt a genetikai kódot kapták, elveszett látásukért cserébe. A következő széria viszont már jóval hátborzongatóbb átalakuláson ment keresztül, mint világtalan elődeik.
Az új sorozat példányai már lábbal, és szárnnyal sem rendelkeztek. Igazából csak felpuffadt, mocsokban fetrengő bendők voltak melyek, ha nem akadt más, kielégíthetetlen mohósággal falták a sarat. Visszataszító véglényekként hengergőztek a Libalegelő mesterséges ingoványának felszíne alatt, mindent felzabálva, ami él és mozog. A sötét mélységeket szerették, és a kisfiú maga sem értette, miként tanította meg őket az ember levegő nélkül élni a sűrű masszaként bugyogó alvilágban.
Átkelni közöttük, a csaknem térdig érő lápban, Matyi számára maga volt az iszonyat, ahogy göcsörtös csőrükkel a lába után kapkodtak. A kisfiú félelmei alaptalanok voltak, hiszen még savas nyáluk sem tudott kárt tenni szkafanderhez hasonló védőruhájában, Matyi elméjét mégis betöltötte a rettegés a puszta tudattól, hogy ha rajtuk állna, elevenen felfalnák; miközben előző generációs fajtársaik dühödt gágogással forgatva fejüket, követnék pusztulása minden mozzanatát.
Egy napon aztán ifjabb Farkas már észre sem vette a génmanipulált madárszörnyeket, mert csapongó gondolataiban más foglalta el a viszolygás helyét: egy kutya. Sőt, a Kutya, így hangsúlyozottan, nagybetűvel. Kutya látszólag úgy nézett ki, mint bármelyik másik szőrtelen, színizom húskutya, amelyik passzívan bámul a nagyvilágba, de ő különb volt, mint a többiek. Puszta álcázásból hordta ugyanazt a közönyös álarcot, amit társai. Neki a sors különös fintora folytán lélek is jutott.
A Kutya szavak nélkül beszélt Matyihoz, valamilyen rejtélyes módon felismerve benne szellemi társát. A gyermek csekélyke tudására támaszkodva azt gyanította, hogy az állat valamiféle mutáció lehet; mesterségesen létrehozott fajtáján belül is egyedi példány, aki képes telepatikus kommunikációra. Kutya azt kérte a kisfiútól menekítse meg a futószalagtól, amely a halálba vezet, mert nem akar véres, feldolgozott húskészítményként megsemmisülni, hogy a jövendő emberiség éhségét csillapítsa, ha majd eljön az ideje. Az intelligens négylábú szabadságot akart, és Matyi megértette ezt, mert gyermeki lelke egy hullámhosszon rezgett az állatéval. Ifjabb Farkas kifejezéstelen arccal álldogált a különös négylábú ketrece mellett naphosszat, aki ugyanolyannak nézett ki, mint a többi eb; csakhogy közben folyamatosan kommunikáltak egymással anélkül, hogy bárki észrevette volna.
A kisfiú eldöntötte, mindent megtesz, hogy kimenekítse új barátját a halál torkából. Elsősorban idősebb Farkast kellett kifaggatnia, hogy mikor kerülnek feldolgozásra a 77-es körzet foglyai, mert a legfőbb kérdés az volt, mennyi ideje maradt a cselekvésre. Apja összevonta a szemöldökét, amikor rákérdezett, mert Matyi eddig semmi érdeklődést sem mutatott a húskutyák sorsa iránt, és ezt nem hagyhatta szó nélkül: - Mi van veled, Matyikám? Miért olyan fontos ez?
- Csakúgy – válaszolta a fiú közönyös maszkot öltve. – Tudod apa, azon gondolkodtam, mi lenne, ha csak egyetlen egyed más lenne, mint a többi?
- Ugyan már – fölényeskedett nemzője. – Az szinte lehetetlen. Ugyanabból a genetikai anyagból jön létre a széria összes egyede. Egyikük sem lehet különböző a többitől. Egyformák mind, egytől-egyig, mintha egy tyúk mindig ugyanazt a tojást tojná, végtelen hosszú ideig.
Mátyás a legszívesebben vadul apja arcába üvöltötte volna, hogy ez nem igaz és, hogy Kutya más; ő értelmes lény és igenis egyedülálló a maga nemében. Ehelyett végül inkább azt kérdezte: - Mégis, ha előfordulna egyetlen különleges példány, észrevennétek?
- Talán – ismerte be idősebb Farkas. – De egyáltalán nem biztos. Hogy ismerhetnénk fel a zsenit, több millió szürke átlagember között, ha zsenialitás mérésére nincsenek eszközeink, és külső jelekből nem észlelhető?
Ez magát a férfit is elgondolkodtatta egy pillanatra, de nem olyan sokáig, hogy bármiféle részvét támadjon benne a Géntelep pusztulásra ítélt lakói iránt. Végül a kisfiúnak sikerült visszatérítenie beszélgetésüket a 77-es blokk lakóinak várható élettartamára. Megtudta, hogy a szektor kísérleti állatai másnap kora reggel indulnak utolsó útjukra a halálba vezető futószalagon. Mátyásnak még az éjjel cselekednie kellett, ha azt akarta, hogy Kutya kiszabaduljon a végzet karmaiból!
A tudósok bioritmusa más volt, mint a hétköznapi embereké, általában éjszakai baglyokként tevékenykedtek, mert akkor érezték magukat elemükben, mikor az átlagos halandók aludni tértek. A kisfiú hajnali kettőig várakozott, mire úgy vélte itt az ideje, hogy belevágjon renegát tervébe. Kiosont csupasz falú szobájából az üres folyosóra, és elkanyarodott az öltözők felé. Odabent semmilyen tükröző felület nem állt rendelkezésére, mégis fennakadás nélkül húzta fel a védőruhát. Matyiba egészen aprócska korától fogva beleverték, hogyan kell felvennie úgy a különleges felszerelést, hogy minden tagjára passzoljon. Aprólékosan ellenőrizte, hogy jól zár-e a sisakja, és hogy az oxigénpalack vezetékével is minden rendbe van-e, mindezt sötétben és szinte vakon, de az ismerős mozdulatok már régen az agyába vésődtek.
Mátyást odakint a szabadban sűrű sötétség fogadta, miközben a környékre fojtogató csend borult. Egyetlen őrszemet se látott, talán félrevonultak mindnyájan, hogy szenderegjenek néhány órát hajnalig, ami a sors kegyének tűnt. A távolban felbukkant a Libalegelő komor foltja, de a kisfiú már nem érezte a megnevezhetetlen rettegést, amit sok-sok éven át. Egyetlen cél vezérelte, amiben nem gátolhatta meg néhány vaksi szárnyas, melynek agya nem járt máson, mint a folyamatos zabáláson. Matyi lábbelije hangosan cuppogott a sárban, miközben nekivágott a csőrökkel teli dagonyának. Az első széria őrt álló gúnárjai felgágogtak, inkább meglepetésükben, mint fenyegetően, de nem rontottak a kölyöknek, hogy megpróbálják elkergetni. Mátyás különböző filmfelvételeken látott már igazi libákat, melyek nyakukat felfújva, harsány zajongással és agresszívan támadtak minden betolakodóra. Ezekből az örök világtalanságra ítélt mutánsokból szerencsére hiányzott a valódi harci szellem. Odalent, az alsóbb régiókban közben élénk mocorgás támadt. Kisebb, hengeres testek csapódtak a kisfiú lábának, majd nagyobb, puffadt gömböcök, miközben elkezdődött a csőrök falánk kaparászása, az éhes madártestektől hemzsegő szutyokban. Ha Matyi csupán egy véletlenül idetévedt kisállat lett volna, rég feloldódott volna az örökmozgóként daráló zúzógyomrok mélyén. A kisfiú rezzenéstelen arccal, folyamatos tempóban haladt, a kettes széria nagyobbra hízott, felfújt léggömbre emlékeztető példányait kíméletlenül rugdosva félre az útból.
Tíz perccel később átjutott a groteszk szárnyasok émelyítő mocsarán és meglátta a hangárszerű építményt, melyben a húskutyák raboskodtak.
Mikor a kisfiú belépett a bejáraton, a négylábúak a libákkal ellentétben egyetlen hangot sem adtak, de mindenhonnan csillogó szemek villantak rá.
„ Hát, eljöttél, barátom?˝ - érezte meg Matyi a szívéhez közel álló Kutya lázas örömét.
„ Igen, itt vagyok – válaszolta neki a kisfiú. – Mennünk kell, méghozzá most azonnal, mert holnap mindnyájatokat megölnek.˝
„ Akkor induljunk, hát˝ - vágta rá Kutya lelkesen.
Az állat ketrecét gyerekjáték volt kinyitni, miután Matyi elleste a technikusoktól a módját, csak a megfelelő kódot kellett beütni, hogy a számítógép vezérelte zár kioldjon. Kutya olyan boldogan ugrott a kisfiú karjaiba, mint egy gyerek, és miközben ifjú gazdája magához ölelte, úgy érezte, mintha a lelkében visszhangzana az izmos kis állat izgatott szívdobogása.
„ Most kiviszlek a kerítéshez, onnan már szabad vagy. – magyarázta neki Mátyás, hogy lecsillapítsa egy kicsit. – De ahhoz, hogy odaérjünk, át kell jutnunk a Libalegelőn, ami nagyon veszélyes hely, egy magadfajta állatkának. Nagyon kell vigyáznunk, mert ha leesel a sárba, véged van.˝
„ Vigyázni fogok – ígérte Kutya. – Csak induljunk már, barátom!˝
Nekivágtak a kinti sötétségnek, és a rákos sejtként lüktető ingovány, rövidesen az útjukat állta. Matyi elszántan indult neki, görcsösen szorongatva kis barátját, akit talán még az életénél is jobban féltett. A fiú lába alatt vonagló gonosz tömeg a végletekig izgalomba jött, láthatatlan csatornákon keresztül érzékelve a karjában tartott aprócska, védtelen testet. A mélység lakói eleven torpedókként, soha nem tapasztalt vadsággal ütköztek Matyi lábának, hátha ki tudják billenteni az egyensúlyából és közéjük ejti védencét. A kisfiú megrettent, mert még félúton sem járt amikor az villant eszébe, mi van, ha a nagyobb példányok annyira intelligensek, hogy összefognak, és együttes erővel próbálják ledönteni lábáról. Matyi borzasztóan pánikba esett és zokogni kezdett, annyira szerette volna megvédeni Kutyát. A kedves négylábú nyugtató gondolatokat küldött felé, hogy vigasztalni próbálja, holott valójában csak őt fenyegette veszély.
Minden gátló körülmény ellenére Mátyás terve sikerrel járt volna, ha a Libalegelő túlsó végén nem bukkan fel két fegyveres őr kíséretében, a minden szitán átlátó, szigorú arcú Farkas Gergely.
- Dobd le azt a kutyát, kisfiam! – parancsolta ellentmondást nem tűrő hangon. – Méghozzá most azonnal!
- Nem! – kiáltottam oda neki Matyi felháborodva, miközben hangja torzan hallatszott sisakja hangszóróin át. – Ő, a barátom!
- Nem – ellenkezett apja higgadtan. – Ő a te nemzedéked tápláléka, csak ennivaló, semmi más.
- Nem ennivaló, hanem értelmes lény! – kiáltotta a fia szinte sikoltva. – Más, mint a többiek!
- Dehogy más – ingatta fejét az idősebbik Farkas. – Mindegyik húskutya értelmessé vált, ami a fajnemesítés mellékhatása, de attól még állatok. Talán millióból egy, képes közülük telepatikus kommunikációra, de az sem jelent semmit. Mikor furcsa kérdéseket kezdtél feltenni nekem, azonnal gyanakodni kezdtem, hogy összetalálkoztál egy ilyennel és azt is megsejtettem, mire vett rá téged. Ezeket a deviáns példányokat mindig külön semmisítjük meg, ha beléjük botlik valamelyik technikusunk, mert nem tudjuk milyen hatással járna utódainkra az elfogyasztásuk. Az elpusztításuk viszont kötelező. Képzeld csak el, milyen következményei lennének, ha egyetlenegy is kijutna innen, aztán elszabadulna a külvilágban. Számunkra megengedhetetlen egy másik értelmes faj felemelkedése túlnépesedett világunkban. Dobd le a libáknak, azt az állatot!
- Ez undorító! – üvöltötte Matyi. – Ezek nem kísérleti telepek, hanem haláltáborok!
A haláltáborokról a könyvtárban olvasott, de még a nácikat sem találta olyan lelketlen szörnyetegeknek, mint az itteni tudósokat, felfogva apja szavait. A Gestapo hóhérai sok mindent csináltak kiszolgáltatott áldozataikkal, de legalább nem falták fel őket. Mátyás eljutott a gondolatig, hogy saját fajtájánál még a másodgenerációs libákat is többre becsülje, mert azok tudattalanul tettek mindent, a beléjük kódolt genetikai parancs hatására. A kisfiú megpróbálta oldalazva kikerülni ellenfeleit, hogy az elektromos kerítés távolabbi szegletén juttassa ki barátját, de idősebb Farkas jól látta, hogy miben mesterkedik.
- Ha még egy lépést teszel fiam, ellövetem a lábadat. – jelentette ki rideg tárgyilagossággal.
Mátyás nem hitt neki, mert nem tudta elképzelni, hogy létezhet a föld színén olyan szülő, aki képes tűzparancsot kiadni saját fia ellen. A gyerek megtette azt az átkozott lépést, mire apja habozás nélkül mozgósította gestapósait.
Mint kiderült, a férfi azt is előre látta, hogy kisfia nem fog birkaként engedelmeskedni atyai parancsainak, ezért az őrök fegyvereit gumilövedékekkel töltette meg. Amikor a nagydarab férfiak tüzet nyitottak Mátyásra, könnyedén eltalálták. A testére lecsapó lövedékek nem tettek kárt a gyerek védőruhájában, de olyan fájdalmat okoztak, mintha kalapácsütések zúdultak volna rá.
Matyi lábai összecsuklottak és sikoltva zuhant az éhesen várakozó mocsárba, miközben nem maga miatt zokogott, hanem kis barátja miatt, akire a biztos halál várt. A kisfiúnak még jóval később is csak bizonytalan emlékei maradtak, a sárba hullását követő eseményekről. Mátyás kitágult szeme csak az örvénylő libatorzók undok örvénylését látta, ahogy szegény Kutya szinte átmenet nélkül gomolygó vérpermetté vált, miközben testét a szörnyek savas nyála kíméletlenül feloldotta. Utoljára még elértek hozzá az állat szeretettől sugárzó gondolatai, melyekkel egyetlen barátjaként búcsúzott tőle, aztán minden jótékony sötétségbe borult.

Matyi az ápolási részlegen tért magához egy fehér ágyon, ami mellett az apja ült egy széken. A kisfiú még soha nem gyűlölt így senkit, mint ezt az aszkétikus arcú, komoly tudóst, akit Farkas Gergelynek hívtak.
- Ostoba gyermek – mondta üdvözlet helyett. – Majdnem óriási hibát követtél el, de mivel én vagyok a telep vezetője, megúszod hivatalos következmények nélkül. Renitens magatartásod azonban nem marad büntetlenül. Eljött az ideje, hogy megismerd a valóságnak egy olyan kivetülését, amellyel idáig nem voltál tisztában. Talán az igazsággal szembesülve, majd ráébredsz végre, hogy milyen felelősség nyugszik mindnyájunk vállán.
Idősebbik Farkas már előre elrendezett mindent, mert a következő pillanatban két markos ápoló jelent meg a betegszobában, hogy tollpiheként ragadja fel a kisfiút.
- Vigyék a Tükörszobába! – parancsolta nekik a tudós kérlelhetetlen szigorral.
Farkas Mátyás akkor tudta meg, nyolcévesen, hogy mi az a tükör és, hogy ki is ő valójában. Mikor a különös nevű helyiségbe hurcolták, és anyaszült meztelenre vetkőztetve bezárták falai közé, meglátta végre azt, amit eddig homály fedett előtte. Matyi eddig a pillanatig azt hitte, hogy semmilyen különbség sincs közte és mások között. Az őt körülvevő felnőttek egyetlen gesztusa sem árulta el, hogy máshogyan néz ki, mint a többi ember.
A kisfiú most megtudta végre, hogy az új nemzedék képviselői közé tartozik, amelynek tagjai képesek húskutyákkal és mutáns libakreatúrákkal táplálkozni. Farkas Gergely nem lehetett a természetes biológia apja, talán csak azért nevezte magát szülőjének, mert ő kotyvasztotta azt az iszonyú DNS-koktélt, amiből deformált teremtménye létrejött. A nyolc éves kisfiú az új emberek kísérleti szériájának első egyedeként ugyanolyan visszataszító külső változásokon esett át, mint a Géntelep többi lakója; cserébe azért, hogy telepatikusan kommunikálhatott egy kisállattal és meg tudta emészteni a szörnyfajzatok húsát.
Matyi a rámért büntetést mérhetetlenül kegyetlennek és felfoghatatlanul aljasnak érezte, miközben törékeny gyermeki elméje majdnem beleroppant a rettentő valóságba; aztán tükörképét kigúvadt szemmel bámulva, üvölteni kezdett, ahogy egy sebzett vadállat.
Az összes tükröző felületről egy visszataszító, korcs szörnyeteg rémséges pofája bámult vissza rá, miközben egyre csak sikoltozott és tombolt, hosszú órákon át, amíg be nem jöttek a tagbaszakadt ápolók, hogy elkábítsák végre.

VÉGE

4.25
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.3 (4 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2008-09-10 11:39 Blade

Blade képe

Népmese a jövőből? Miért is? :)

A fordulat tetszett a végén, bár nincs pontosan megmagyarázva, miért is néz ki a fiú így, illetve nem tűnik elégségesnek az "őt körülvevő felnőttek egyetlen gesztusa sem árulta el, hogy máshogyan néz ki" magyarázat sem.

Azt sem értettem, hogy hogyan kommunikál a kutyával, hiszen ha a kutya telepata is (de az is mitől?), attól még a fiú nem az...szóval adó van, de ez nem hozza magával a vevő létét.

Ja és tele van vesszőhibával ;)

---- ----
So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

sze, 2008-09-10 11:51 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Bevallok mindent, ez csak egy csúf rémálom volt, és ez jött ki belőle.
A történet nekem túl mesés, bár persze rémséges is kicsit, na szóval olyan, mintha
valaki nekem is mesélte volna.A fiú azért néz ki úgy ahogy - ami egyébként mindenkinek a
képzeletére van bízva - mert az apja az elején még említette is, hogy ahhoz, hogy az
újfajta állatok fogyaszthatóak legyenek, újfajta emberekre is szükség lesz. Ilyen első
generációs új ember Matyi, ami talán arra is magyarázat lehet, hogy miért volt képes telepatikus
kommunikációra Kutyával. Egy ilyen mutáns fiúnak lehetnek különleges képességei.
Örülök, hogy tetszett a fordulat a végén! :D
A vesszőhibákra pedig megígérem, sort kerítek, mert utólag én még elég sokat
szoktam javítgatni a műveimet.
Köszönöm, a véleményt.
Ja, most látom három csillag is repült, úgyhogy azt is! :D
Ezek szerint fejlődök?
Megint rossz helyen vagyok, Mary Lou és Mazshroom között.
Kérem a főmágust, hogy varázsolja a helyére, eme irományt! :D

sze, 2008-09-10 13:15 Blade

Blade képe

"újfajta emberekre is szükség lesz" - ez miért jelenti a külső elváltozást?
---- ----
So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

sze, 2008-09-10 13:21 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Hát, miután az újfajta állatok sem úgy néznek ki, mint előző generációik, logikusnak tűnt,
hogy az újfajta emberszéria képviselője sem úszhatja meg a genetikai beavatkozásokat,
külső torzulások nélkül. Persze, ez lehet, hogy nem egészen helyénvaló okfejtés, de a
történet vége mendenesetre így válik meglepővé, és hatásossá.
Legalábbis remélem. 8O

sze, 2008-09-10 14:32 Ndy

Ndy képe

Valóban: nem elég átgondolt, sok benne a képzavar. Hibás igekötőktől hemzseg, döcög néhány mondat.
A sztori tetszik, tehetségről árulkodik. Beírok egy négy csillagot, de tessék ám gyakorolni :)

sze, 2008-09-10 15:04 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Köszönöm, Ndy mester, eskümet veheted rá, hogy igyekezni fogok, és gyakorolni is!

sze, 2008-09-10 15:15 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Ezen vagyok, kedves Mihály, szinte már beteges szinten hajszolva az írást.
Remélem előbb-utóbb kiforr belőlem valami, abbahagyni mindenesetre nem nagyon
tudom.
Kösz, a biztatást!

sze, 2008-09-10 15:37 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
A hit velem van, így hát meghajlok szavaid előtt.
És neked is, üdv!

sze, 2008-09-10 15:20 Ndy

Ndy képe

A nyolc éves kisfiú még "irányított karakter" lehet csak, ezért jó. Az apa szívtelen, számító figura: ő az igazi szörnyeteg, ami párhuzamba kerül a fiú külsőleg annak tűnő mivoltával. (huhh, de rossz mondat :D) Ráadásul érdekes a felvetés: a hideg szívű szörnyeteg (az apa) olyan lényeket "tervez", akik az ő belső világát tükrözik... lelkileg mégis sokkal különbek nála. A dráma is a helyén van: nem a szív a lényeg, hanem, hogy ki az erősebb. Kis csavart hoz a sztoriban a végkifejlet: a kisfiúval elhitetik, hogy ő az igazi szörnyszülött... groteszk és jó.

sze, 2008-09-10 15:30 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
A rémálmok már csak ilyenek.
A sztori pedig szívből jött, holott ez egyáltalán nem is az én stílusom, legalábbis
általában. Örülök, ha megfogott, és mástól hallani egy ilyen véleményt igazán jó érzés.
Viszont, ha valaki vesézné a hibákat, az is boldoggá tenne, mivel egy: mazochista
vagyok :D , kettő: abból okulok.
Pl.: mik az igazán szembeötlő képzavarok?

sze, 2008-09-10 15:46 Ndy

Ndy képe

Reméljük, valaki kifilézi neked :)
A képzavar például a "de olyan fájdalmat okoztak, mintha kalapácseső zúdult volna rá" mondat. Arra figyelj, hogy nem mindig azt írod, amit szeretnél. (kalapácsütések - jégeső) - gondolom, innen jöhetett az ötlet. De én, mint olvasó, a lelki szemeimmel, égből hulló kalapácsokat vizionáltam :)

sze, 2008-09-10 15:59 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Rendben, kalapácseső kiiktatva!
Esetleg pörölyzápor? :D

sze, 2008-09-10 16:06 Ndy

Ndy képe

A "mintha kalapácsütések zúdultak volna rá" miért nem jó neked? :) (a "zúdultak" szó utalhat valami természeti dologra, szerintem felesleges túlspirázni)

sze, 2008-09-10 16:12 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Már javítom is, négy csillagért ez a legkevesebb.
jAVÍTANÁM,de nincs kint a szerkesztés.
Na, majd ha előkerül.

cs, 2008-09-11 19:14 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Helyén van. Így sem tudsz szerkeszteni?
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

szo, 2008-09-13 06:46 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Most jutottam géphez, kedves Dora, már csinálom is. :D

p, 2008-09-12 09:36 Kathara

Kathara képe

Tyűha! Rendesen irtóztam a sztoritól olvasás közben. Alig vártam, hogy vége legyen, mégsem tudtam abbahagyni. :D
Népmese a távoli jövőből... Remélem nagyon távoli jövőkép lesz ez.

szo, 2008-09-13 06:50 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Az jó jel, ha valaki egy sztorit irtóztató mivolta ellenére sem tud abba hagyni.
Ha megengeded ezt bóknak veszem! :D
Egyébként, hogy megnyugodj, ez csak egy rémálomból született, és az egész csak a
fantáziám terméke. Legalábbis remélem, hogy nincs semmi valós alapja, és nem a
próféta beszélt belőlem! 8O

szo, 2008-09-13 11:39 Kathara

Kathara képe

Bóknak írtam ám! :)
Még egy horror novi sem volt ilyen hatással rám. Már a húskutya dologtól is kirázott a hideg.
Őrült álmaid lehetnek Maggoth! Persze én sem panaszkodhatom. ( Talán egyszer majd én is írok belőlük valami jó kis novit. ;) )

szo, 2008-09-13 11:56 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Kíváncsian várom, bár nekem az a molnárkás sztorid is nagyon bejött. :D

szo, 2008-09-13 12:18 Carpenter

Carpenter képe

Nekem tetszett a sztori, de egy-két gondolatot szeretnék hozzá fűzni:
1. Az apa és a fia között meglévő ellentétet (gyermeki ártatlanság vs romlott felnőttek) jobban ki lehetett volna bontani.
2. Élet és halál egyaránt megjelenik a történetben elsőnek érthető volt a koncentrációs tábora való utalás, de a vége felé ez már nem nagyon állta meg a helyét. Az élet torz körforgásaként vagy egy gyárszerű futószalaghoz tudnám hasonlítani.
3. Amikor szembesül groteszk külsejével a főszereplő, gondolom nem ez a legfájdalmasabb hanem, hogy ezek a lények miatta halnak meg. Hisz az új emberiség csak így maradhat fenn. Vagy rosszul gondolom?
4. Ha még nagyon bele akarnám erőltetni akár az áldozatok vmit vmiért elv is megjelenik.

szo, 2008-09-13 12:31 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
1. örülök, hogy tetszett, és tudom, hogy sok mindent kilehetett volna még hozni belőle,
de spontán agyömlés révén keletkezett a mű, és így dobódott ki az agyamból.
2. Az élet torz körforgásával kapcsolatos gondolat is jogos, de egy nyolc éves kisfiú
talán még nem képes felfogni ilyesmit, míg a haláltáborokról már olvasott.
3.Jól gondolod, de szerintem az is roppant fájó lehet, ha valakiben összeomlik minden
valóságról alkotott elképzelés, a lelkében felépített hamis apaképről már nem is
beszélve.
4. nem is kell azt nagyon erőltetni, a Homo sapiens a maga túléléséért mindenre képes
szerintem. Megöl egy saját maga teremtette értelmes fajt, ha ez a fenmaradás ára.

szo, 2008-09-13 16:26 Carpenter

Carpenter képe

Csak kíváncsi voltam a szerző hogyan vélekedik szerény hozzászólásomról.
Mert felmerült bennem ez a néhány gondolat és nem hagyott nyugodni. :)

szo, 2008-09-13 16:53 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Az már valami, ha egy novella gondolatébresztő hatású.
Engem meg pont az érdekel, hogy másokból mit vált ki.

szo, 2008-09-13 17:02 bellamaria

bellamaria képe

:lol: ezt már a Mihálytól tanultad, valld be ! :lol: :lol:

szo, 2008-09-13 17:05 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Bingó! :lol:
De amúgy tényleg érdekel minden vélemény, mert sokan sokféleképp látják ugyanazt
a dolgot, ami szerintem nagyon király!

h, 2008-12-15 19:44 szabojoci

szabojoci képe

Az biztos,, hogy nem szeretnék, ilyen világban élni, és az is biztos, hogy nem mondom a Tündinak, hogy olvassa el. Borzongató elképzelni a libákat, és kutyákat. Meghát azért az ember lát ezt azt magából, és nem gondolom hogy kiscsávónak, csak a feje volt brutál a leírás alapján. kemény történet.