Iszony

Helena Prise izgalma gyorsan fokozódott. Jobbára céltalanul jött-ment kicsinyke bérházi lakásában, nem találta a helyét. Sűrűn pillantott az órára, amely azt mutatta, közeleg a baljós perc.

A perc, amelyben az ismeretlen férfi becsenget.

S ő, Helena Prise kénytelen lesz kinyitni az ajtót és beengedni a lakásába a férfit. A gondolatra is elgyengült, a szíve pedig hevesebben kalapált. Nem várakozásteljes izgalom volt ez, inkább szorongás a legkegyetlenebb fajtából. A tenyeréből kövér izzadságcseppek hullottak a gondosan porszívózott szőnyegre.

Helena nem félt. Sokkal inkább rettegett!

Nem volt mit tenni, a fürdőszobai vízcsap felmondta a szolgálatot. Amíg ő a ritka alkalmak egyikén a szupermarketban vásárolt, kis híján elöntötte a lakást a víz. El kellett zárni a főcsapot, víz nélkül volt. Feltétlenül szerelőt kellett hívnia, húsz év óta az elsőt...

Helena negyvenhárom éves volt, gyerekkorától társtalanul élt. Hogy betegen született, vagy a szülei nevelték beléje az iszonyt, már nem tudható pontosan. Mindenesetre egész életében rettegett az emberektől, kivált az ismeretlen emberektől. Fóbiája hatására emberkerülőbb lett, mint egy erdei remete. A nagyváros kellős közepén!

Anyja csaknem belehalt a szülésbe, így aztán nem lehetett testvére. Apja őt hibáztatta, hogy imádott felesége nyomorékká lett a szüléstől. Hátralévő néhány évét tolókocsihoz kötötten, bénán, mások segítségére szorulva szenvedte végig. Az apja módszereihez képest Makarenko maga volt a megtestesült tolerancia és liberalizmus. Ehhez jött még az elhatalmasodó bűntudat, amelyet Helena az anyja betegsége, majd halála miatt érzett. Egyfolytában emésztette magát és halni vágyott, de nem volt bátorsága végrehajtani a százszor eltervezett öngyilkosságot. Apja nem csak terrorizálta, hanem el is zárta az emberek elől, hiszen ő volt a család szégyene, a „majdnem gyilkos”. Mindezt tetézte, hogy Helena nem volt szép kislány, sőt nővé válva sem vált kimondottan vonzóvá. Amúgy is meglévő kisebbségi érzését óriásivá növesztette a kép, amit a tükörben látott magáról.

Az iskola maga volt a pokol egy apácák által működtetett egyházi bentlakásos intézményben, amelyhez képest a legszigorúbb kolostorok is a léha, erkölcstelen élet fészkének tűntek. Helena az évek során egyrészt megtanulta gyűlölni saját magát, másrészt kifejlesztette magában a készséget, hogy minél kevesebbet kelljen kommunikálnia a többi emberrel. Iszonyodott tőlük, mint ahogy magától is...

Csengettek.

Helena szíve akkorát dobbant, hogy csaknem kiugrott a mellkasából. Igyekezett mélyeket lélegezni, és viszonylagos nyugalmat erőltetni magára. A legrosszabbra készülve nyitotta résnyire az ajtót.

A küszöb túloldalán egy harminc körüli fiatalember állt, kezében szerszámos táska. Kék overallt viselt és egykedvűen rágózott. Nem volt rajta semmi félelmetes, átlagos vízvezeték-szerelőnek látszott.

– Miss. Prise? – kérdezte elmosolyodva, mikor megpillantotta az ajtórésben Helena keskeny részletét.

– Az vagyok – mondta a legkevésbé sem barátságos hangon a nő.

– Ronald Finley – biccentett a szakember. – Ön jelentett túlfolyást a fürdőben?

– Én.

– Megjavítanám, ha beengedne – Finley mosolya egyre csak keseredett, rosszkedvűen tapasztalta, hogy már megint egy flúgos öreglánnyal hozta össze a jó sorsa.

Öreglányra gondolt, mert fel sem merült benne, hogy Helena Prise ne lenne legalább hatvan éves. Szó, ami szó, első, sőt minden további ránézésre koránál sokkal idősebbnek látszott. Ennek sok oka volt. Öltözködéséhez képest a szélsőséges konzervativizmus is lezser joggingnak hatott. Vonásaiból a barátságosság szikrája is hiányzott, ráncai valósággal belevésődtek egyébként sem nemes vonású arcába. Messzire sugárzott róla, hogy gyűlöl mindenkit, beleértve saját magát is.

Helena úgy állt félre az útból és nyitotta ki az ajtót, mintha a fogát húznák. Sőt! Akárha az inkvizíció által kirótt máglyán égetés előtti percekben próbálna beletörődni a sorsába. Nem szólt, csak mutatta az irányt. Finley bólintott, nyugtázta, hogy ez a munka nem barátságos csevej kíséretében fog lezajlani.

A nő óvakodott attól, hogy a férfi közelébe kerüljön. Úgy táncolt ellenkező irányba tőle, mintha az legalábbis a lepra utolsó stádiumában agonizálna. Iszonyodott a testi érintkezéstől, mint ahogy már egészen kicsiként is. Még pici volt, nem gondolkodva, hanem ösztönösen bújt mereven ülő anyjához, simogatta annak kifejezéstelen arcát. Szerette, szeretgette volna. Ez egészen addig mehetett, amíg apja meg nem látta. Irtózatos verést kapott érte. Többször is. Megtanulhatta, hogy az érintés bűn... Nyiladozó értelemmel már ideológiát is kreált fokozódó ellenszenvéhez. Beképzelte magának, hogy embertársainak bőrén bacilusok milliói nyüzsögnek, és gusztustalan verítékfilm csillog. Lelki szemeivel látta a láthatatlant és egyre csak undorodott. Undora odáig fokozódott, hogy ha egy kicsit is izzadó ember közelébe terelte a balsorsa, máris a hányinger környékezte.

Nehezen talált olyan munkát, amit otthon végezhetett. A kézügyességét kihasználva különféle műanyag mütyüröket szerelt össze postán érkezett anyagból, amelyeket természetesen postán küldött vissza. A vásárlásait jobbára szintén katalógusból telefonon, majd pedig haladva a korral, interneten keresztül intézte, így szinte csak rendkívüli alkalmakkor kellett személyesen vásárolnia. Ez óriási sokkot okozott számára, ezért aztán ilyenkor igyekezett nagyon hamar végezni. Egy-egy ilyen alkalom után napokig alig tért magához, szinte beteggé vált az emberek látványától és közelségétől.

A háztartásban is a kézügyességére és a kitartására hagyatkozott. Éveken át minden megoldott, vagy ha nem, hát vásárolt egy új készüléket... Most azonban nem boldogult a vízcsappal. Két napig gondolkodott, mitévő legyen, hogyan kerülhetné el egy idegen ember beengedését a lakásába. Nem jött rá a megoldásra, felhívta hát a telefonkönyv alapján az első szerelőt, akit megtalált.

S most Ronald Finley ott bütyköl az ő privát fürdőszobájában. Mocskos kezeivel a mosdókagylóra és a kád szélére támaszkodik, izzadsága a padlóra csöppen. Helena elborzadva gondolt bele, milyen sokáig kell majd sikálnia megszentségtelenített tárgyakat. A férfi hál istennek nem szólt hozzá, nem kényszerítette a beszédre, amitől szinte már teljesen elszokott. Nem tudott már normálisan kommunikálni az emberekkel, persze nem is érezte szükségét.

Most a szája szélét harapdálva azon imádkozott, hogy a férfi mielőbb végezzen, és hagyja el a lakását. Megbotránkozva hallgatta, hogy egyszer-egyszer halk káromkodás hallatszott, amikor a fém-szerelvények nem akartak engedelmeskedni a mester kezének.

Helena a percek múltával nem csak iszonyodott, hanem rettegett is. Lelki szemei előtt bizarr és szörnyű kép kelt életre. A szerelő munkáját félbehagyva feláll, szembefordul vele és kéjsóvár mosollyal az arcán közelíteni kezd. Közben obszcén kifejezéseket suttog és vetkőzni kezd. Át akarja ölelni őt, szeretkezni akar vele, akárcsak az ostoba állatok. Annyi ilyenről olvasott már, annyi hasonlót látott a tévében. A védtelen és kiszolgáltatott nők, ahogy éppen kiéhezett szatírok áldozataivá válnak...

Ügyesen hergelte magát. Negyed óra alatt odáig jutott, hogy szent meggyőződése lett, a szerelő egy kéjgyilkos. Szája szélét harapdálva várt szörnyű sorára. Sulykolta magába a képeket, igyekezvén valósággá nyüstölni a beteges fikciót. Már nem is érdekelte igazán, hogy a vízvezeték rendben legyen, nyomorult életéért imádkozott.

Ekkor állt fel Finley. Sóhajtott egy nagyot, majd a nő felé fordult. Látta halálra várt tekintetét, amin igazából nem is csodálkozott. Igyekezett bátorítóan mosolyogni és közelebb lépett. Nem érzékelte Helena testének megfeszülését.

– Rövidesen készen leszek – mondta a hülyék számára fenntartott behízelgő hangon. – De előtte, ha nem haragszik, kérnék valamit.

Helena szeme elkerekedett. A férfi éppen úgy viselkedett, ahogy ő előre látta. Félbehagyta a munkát, kéjsóvár mosoly ült ki az arcára. Gyanúsan közelít és kérni szeretne valamit. Hát mégis igaz a dolog!

Helena végveszélyben érezte magát, az erőszak küszöbén. Különösen úgy, hogy az őt furcsán, talán vágyakozva méregető férfi még közelebb lépett. Csaknem megérintette a karját! A nőt elöntötte az iszonyat és a halálfélelem. Felszínre tőrt évtizedek óta elfojtott fóbiája.

Felkapta a szerelő által a mosdókagyló szélére rakott csavarhúzott és egyetlen nagy lendületet véve beledöfte Finley mellkasába.

A megszúrt férfi fájdalomtól és döbbenettől eltorzult arccal bámulta bőven bugyogó sötétvörös vérét. Megtántorodott, majd arccal előrezuhant. Helena az utolsó pillanatban ugrott félre előle.

- Csak egy pohár vizet... - hörögte a férfi a megkezdett mondatot és az életét befejezve...

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2012-02-04 15:35 Blade

Blade képe

"A tenyeréből kövér izzadságcseppek hullottak" - ezt kicsit (nagyon) erőltetettnek érzem

A sztori nem túl izgalmas, de jól megírt és a szipirtyó karakter is kidolgozott. 

szo, 2012-02-04 21:40 paralel

paralel képe

Szerintem jó kis írás,bár a csattanót borítékolhattuk volna.És az, hogy a vízszerelő pont vizet kért...  Logikailag sántít, de lehet, hogy csak én vagyok túl kekec. :-D

A hősnődet tényleg nagyon szemléletesen ábrázoltad, magam elé bírom képzelni a leírásod alapján, persze ez a régebbi írásaid ismeretében nem meglepetés. Az viszont igen, hogy egy ilyen "öreg róka" miért hagy benne a beküldött írásában olyan piti hibákat, mint " hál istennek" vagy "Felszínre tőrt ".

Az a mondat, hogy "Az apja módszereihez képest Makarenko maga volt a megtestesült tolerancia és liberalizmus", kicsit felemásra sikeredett. Az apja módszere és Makarenkó, mint személy, nem igazán összehasonlítható. Az apját és Makarenkót vagy kettőjük nevelési módszerét lehet összehasonlítani.

A pár hiányzó vesszőről már nem beszélnék.:-D

Ismétlem: Ha kezdő lennél, meg se említeném a fentieket. Csak  azért rovom fel, mert tudom, hogy rutinos író vagy.

 

 

Egyetlen mű sem lett jobb attól, hogy dicsérték, sem rosszabb, ha szidták.

Lukács György

p, 2012-02-10 18:18 Roah

Roah képe

"A tenyeréből kövér izzadságcseppek hullottak a gondosan porszívózott szőnyegre." - Nem túlzás?

"Helena nem félt. Sokkal inkább rettegett!"  - Mitől? Az infoadagolás nem szórakoztató ebben a formában.

"Amíg ő a ritka alkalmak egyikén a szupermarketban vásárolt, kis híján elöntötte a lakást a víz. El kellett zárni a főcsapot, víz nélkül volt." - Aki elszigetelten él, annak nincs ritka alkalom sem a csavargásra. A net korában élünk, de tegyük fel, hogy nincs net: rendelés telón? Szerelőt is tudott hívni a karakter.

"Helena negyvenhárom éves volt, gyerekkorától társtalanul élt. " - És a szülei?

"Hogy betegen született, vagy a szülei nevelték beléje az iszonyt, már nem tudható pontosan. " - Ezt nem kajálom be, héj! :) A narrátor lehetne magabiztosabb. Ne szóljon be nekem, hogy nem tudja pontosan, mi a pálya a karakterével. :D

"Mindenesetre egész életében rettegett az emberektől, kivált az ismeretlen emberektől." - De miért?

"Fóbiája hatására emberkerülőbb lett, mint egy erdei remete." - De mitől volt fóbiás? Mi tette azzá? Keveset árulsz el, pedig nem csupán érdekel, de a történethez is kellene.

"A nagyváros kellős közepén!" - Szerintem ez felesleges - ha egy esőerdőben élne, számítana valamit? A helyre kitérsz, de a karaktert ért traumára nem. Cseréld fel! ;)

"Anyja csaknem belehalt a szülésbe, így aztán nem lehetett testvére. Apja őt hibáztatta, hogy imádott felesége nyomorékká lett a szüléstől. Hátralévő néhány évét tolókocsihoz kötötten, bénán, mások segítségére szorulva szenvedte végig." - Mi érte az anyát? Agyvérzés? Titokzatosan írsz. :)

"Az iskola maga volt a pokol egy apácák által működtetett egyházi bentlakásos intézményben, amelyhez képest a legszigorúbb kolostorok is a léha, erkölcstelen élet fészkének tűntek."  - Az élet fészke baromi jó! A többit nem szeretnéd más szavakkal? :)

"Helena az évek során egyrészt megtanulta gyűlölni saját magát, másrészt kifejlesztette magában a készséget, hogy minél kevesebbet kelljen kommunikálnia a többi emberrel. Iszonyodott tőlük, mint ahogy magától is..."  - Kicsit sok a magában, magát, magát. ;) Én átfogalmaznám. :))

"A küszöb túloldalán egy harminc körüli fiatalember állt, kezében szerszámos táska." - Fontos a kora a történet szempontjából?

"Kék overallt viselt és egykedvűen rágózott. Nem volt rajta semmi félelmetes, átlagos vízvezeték-szerelőnek látszott." - Itt is a válasz.:)) Nyilvánvaló, hogy egy víz-szerelő nem szmokingban dolgozik - már ha a sztorit nem köti össze semmi Tarantinoval.

"– Miss. Prise? – kérdezte elmosolyodva, mikor megpillantotta az ajtórésben Helena keskeny részletét."  - Amikor. :))

"– Az vagyok – mondta a legkevésbé sem barátságos hangon a nő."  - Tagadva állítasz? Miért nem így: barátságtalan?

"– Megjavítanám, ha beengedne – Finley mosolya egyre csak keseredett, rosszkedvűen tapasztalta, hogy már megint egy flúgos öreglánnyal hozta össze a jó sorsa." - Ez egy kissé nyelvbotlósnak tűnik. Mosoly, keseredett, rosszkedvű, tapasztalat? Egy jó írótól tanultam itt: vannak szavak, amiket egy mondaton belül nem használunk írásban, nem csak esztétikai okokból, hanem mert összefüggéstelenek, széthullik tőlük a mondanivaló.

"Messzire sugárzott róla, hogy gyűlöl mindenkit, beleértve saját magát is."  - A karakter egy mentalista! :D Illetve meglehetősen furcsa, hogy a ráncokból, és a ruhákból valaki arra következtet, hogy a vizslatott egyén "gyűlöli magát". Tessék kidolgozni, mi utalt erre, na.

"A kézügyességét kihasználva különféle műanyag mütyüröket szerelt össze postán érkezett anyagból, amelyeket természetesen postán küldött vissza. "  - Ügyes volt a keze? :) Látod, ez az! Ez az információ az elejére elférne. Mondjuk a karakter gyerek éveibe? Szeretett rajzolni, baba-ruhákat varrni? Ilyesmi?

"A vásárlásait jobbára szintén katalógusból telefonon, majd pedig haladva a korral, interneten keresztül intézte, így szinte csak rendkívüli alkalmakkor kellett személyesen vásárolnia."  - És a fagyi teve méretű nyelvvel nyal vissza: ezt a mondatot is fentre írnám, oda, ahol a vásárlásról beszélsz.

"Két napig gondolkodott, mitévő legyen, hogyan kerülhetné el egy idegen..."  - Két napig állt a lakás a vízben?! És a szomszédok? Kizárt! Láttál már vízzel elárasztott lakást? :)) (Parkettásat? :D Tudnék a vízről mesélni.)

"Mocskos kezeivel a mosdókagylóra és a kád szélére támaszkodik, izzadsága a padlóra csöppen. " - Itt mindenki csöpög! Ezt ne így...

"A férfi hál istennek nem szólt hozzá, nem kényszerítette a beszédre, amitől szinte már teljesen elszokott. Nem tudott már normálisan kommunikálni az emberekkel, persze nem is érezte szükségét."  - Nem, nem, nem és nem! Tagadunk-tagadunk? :)) Ha itt maradsz, brutális írástechnikát sajátíthatsz el. ;)

"Most a szája szélét harapdálva azon imádkozott, hogy..."  - Most? Múlt időben vagyunk. És ha karaktered gondolja?

"Ügyesen hergelte magát."  - He?

"Negyed óra alatt odáig jutott, hogy szent meggyőződése lett, a szerelő egy kéjgyilkos."  - Hát erre a mondatra nagyon ronda dolgot tudnék írni. De nem teszem. Ezzel mindenképp csinálnék valamit!

Ajaj, bajban vagyok. Ahogy Hema mondta vala, "messziről fénylett a vége." Olyan hiányos a történet nekem, olyan fonákul vannak benne az információk, mintha ez egy összevágott, megnyírbált munka lenne, egy remix. Látszik, hogy nem első mű, én a helyedben több energiát, alaposságot fektetnék bele az alkotásba. Az ötlet azonban tetszik, bár én nem vizes probléma miatt hoztam volna össze a nőt egy idegennel. ;)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."