A pöttyök

Egy tavaszi reggelen, Kata a katicabogár döbbenten fedezte fel, hogy elhagyta pöttyeit.
Épp végzett a reggeli levéltetű omlettjével, és egy harmatcsepp fölé hajolt, hogy kicsinosítja magát, mikor észrevette a tragédiát. Piros szárnyait díszítő három fekete pötty nem volt a helyén, teljesen eltűnt. Kata sírva fakadt, kamasz önbizalma amúgy is ingatag lábakon állt, hiába volt belőle hat (a lábacskákból).
Másnap, szombaton bulizni akart a környék legmenőbb bogarával, még pedig egy szarvasbogárral, aki imádta a katica ragyogó, fekete pöttyöcskéit, amik még nem érték el végleges méretüket, Kata még növésben volt.
A reggeli rutinból ezúttal kimaradt a levéllel történő szárnyfényesítés.
A bogárka kétségbe esett. Az összes barátnője őt irigyelte, még ilyet, ámuldoztak, kifogni egy szarvasbogarat, mikor annyira ritkák és ráadásul dögösek.
Kata vágyakozva gondolt Szaszára és a holnap estére. Micsoda szégyen, egyszerűen csak elveszíteni a pöttyöket, olyan mintha meztelen lenne, így ki sem teheti a lábát a levélről.

Ám ekkor gyerekhang ütötte meg a hallószervét és a távolban egy labdát látott az égbe szállni, egy piros labdát, amin fekete pöttyök virítottak.
Ez a kép még jobban elszomorította Katát, de csak egy pillanatra, (optimista kis katica volt, szorgalmasan meditált), arra gondolt, hogy hány fekete pötty lehet szerte a világban, biztos neki is jut néhány.
Kis bogárarca felderült.
Szárnyait kitárva felemelkedett a levegőbe, és az iskola helyett a park felé vette az irányt. Tele volt a park emberekkel, kutyákkal és gyerekekkel (nemzeti ünnep lévén, a gyerekeknek a bogarakkal szemben nem kellett suliba menni).
Meleg szellő fújdogált, ami magával hozta a nyár ígéretét, a nap sütött, az ég kékségét csupán néhány ártalmatlan bárányfelhő törte meg. Emberek piknikeztek a fűben, vagy csatlakoztak a focizó srácokhoz, akik vékony pólót és sortot viseltek.
Kata óvatosan leereszkedett egy faágra és máris körülnézett pöttyöket keresve, de csak egy elhajított piros pöttyös Túró Rudis papíron akadt meg a szeme.
A fa alatt, amin a katica ücsörgött, két fiú feküdt a fűben, az egyik baseball sapkát viselt és apró foltok lepték el arcát.
Kata megfigyelőhelyéről nem látott jól, ezért közelebb merészkedett a gyerekekhez.
A sapkás fiú sárga pólóján landolt és őt is, mint a bogarak egy részét, vonzották az élénk színek. Már el is felejtette úti célját, elmerült a sárga szín csodálatában.
Hirtelen elkapta valami és magasba emelte egy arc elé.
- Nézd csak tökfej, mit találtam! – mutatta a tenyerén heverő megszeppent bogarat a sapkás fiú, a barátjának – na de mért nincsenek rajta pöttyök?
- Talán ő egy nudista katica.
Erre mindketten hisztérikus röhögésben törtek ki.
Kata közben a gyerek arcát tanulmányozta. Orrnyergét kis napszítta barna szeplők tarkították. Kata csalódottan fordította el a fejét és felszálláshoz készülődött, ekkor azonban a srác elfújta a tenyeréből.

A katica próbált irányt változtatni és lassítani, de nem volt rá lehetősége, mert teljes sebességgel csapódott egy fűszálon üldögélő tücsöknek. Mind a ketten bukfencezve estek hátra.
- Borzasztóan sajnálom, éppen elfújtak és…
- Nahát, egy kis katica! De hol vannak a pöttyeid?
Kata szipogva mesélte az öreg tücsöknek, hogy mi történt vele. A tücsök, aki Tihamérként mutatkozott be, megkérdezte a lányt, hogy hány pöttyöt szeretne, aztán lábát a sárba mártva bepöttyözte az elképedt katicát.Kata kíváncsian nézegette szárnyait egy vízcseppben.
- Nem fog ez leázni, ha eső esik?
- Majd kerülöd az esőt és néha újrarajzolod – bíztatta mosolyogva Tihamér.
A katica hálásan búcsúzott a tücsöktől, de még nem adta fel a pötty keresést, remélte, hogy jobb megoldást talál a sárnál.

Egyre fáradtabban és elkeseredettebben repdesett, nem volt hozzászokva a hosszú utakhoz, kis szárnyai nem bírták sokáig magasban tartani a testét.
Kezdett sötétedni. Kata utolsó erejével egy kertes ház udvarát vette célba és leereszkedett, hogy pihenjen egy kicsit.
Ekkor halk nyüszítést hallott és azonnal elindult a hang irányába. Egy fonott kosárban négy kis fehér kölyökkutyát talált, mélyen aludtak.
Az egyik álmosan emelte föl a fejét és érdeklődve nézett rá.
- Hát te ki vagy? – kérdezte vékony kölyök - hangján.
- Katicabogár vagyok.
Kata már másodszorra mesélte el szomorú napját. A kicsi figyelmesen hallgatta, bele-bele kérdezve a történetbe.
- Talán segíthetek! – bökte ki végül hosszú hallgatás után – Neked elég lenne egyetlen pötty, rajtam pedig rengeteg lesz, ha megnövök. Dalmata vagyok, néhány nap múlva lepnek majd el a pöttyök. Neked adhatom az elsőt!
Kata közelebb ment a kölyökhöz és akkor észrevette azt, amit addig a sötétség miatt nem látott, hogy egy egészen kicsi fekete pötty árválkodott az eb homlokán.
Kicsi bogár szívét újra elöntötte a remény, majd kiugrott a páncéljából örömében.
A kutyus megérintette mancsával a homlokát és oly könnyen húzta le helyéről a pöttyöt, mintha csak egy matrica lenne.
- Tessék! Nekem biztos lesz még sok száz!
Rányomta a katica hátára a pöttyöt, ami szinte egészen beterítette a szárnyait, mikor kitárta őket, akkor a pötty is kettévált. Tökéletesen festett!
Meghatódva mondott köszönetet a kutyusnak egy kis fülvakargatás kíséretében.

Körülnézett, hogy hol szállhatna meg éjszakára, kezdett hűvösödni.
Megmentője megszánta a remegő kis bogarat és felajánlotta a bundáját fekhelyül.
Kata befészkelte magát az illatos, kiskutya szagú melegbe. Figyelte, ahogy a kutyusok mamája hazatért, testével melengetve a kölyköket.
A házban égett a villany, arany fénnyel borítva be a verandát.
A katica hatalmasat ásított, fáradt, és izgatott volt egyszerre. Holnaptól ő lesz a legmenőbb katicabogár, neki van a legnagyobb pöttye, ráadásul a színárnyalata sem hasonlít barátaiéra. Mielőtt az álom magával ragadta volna még az jutott eszébe, hogy Szasza el lesz kápráztatva tőle.