Kiscsikók

– Sajnálom Klárika, de a végrendelet ebben a kérdésben egyértelmű – mondta kedvesen az öltönyös úr, és hátradőlt kényelmes bőrfoteljében. Peti már rég nem követte a beszélgetést, de ez az egy mondat valamiért megragadta a figyelmét.
– Petya! Ezt nézd meg! – kiáltott izgatottan Tomi az ablakból, és az öltönyös úr egycsapásra érdektelenné vált, mintha soha ott sem lett volna. Peti vetett egy sanda pillantást Klári nénire, aki éppen lázasan magyarázott valamit, aztán óvatosan felállt a fotelből.
– Értsd meg, Béla! Istvánra nem lehet gyermeket bízni. A bátyám talán már maga sem tudta, miket ír. Nem hiszem, hogy ha józanul gondolkodik...
– Klárika! Ezt már átbeszéltük. Az orvosok véleménye szerint Keresztes János elmeállapota kifogástalan volt. Én megértem, hogy félted a gyermeket, de egyelőre semmilyen bizonyítható okát nem látom az aggályaidnak. Még a gyerek pszichológusa is egyetértett abban, hogy jót tesz majd neki a környezetváltozás, és az állatok közelsége. Arról nem is beszélve, hogy István már legalább tíz éve tart lovasterápiát fogyatékos gyerekeknek is. Én elhiszem, hogy nem bízol benne, de mégis mit tudnék felhozni ellene? Semmit.
Peti közben egy vonalba ért Klári néni hátával. Megtorpant. Ha kivárja a megfelelő pillanatot, a nagynénje talán nem veszi észre. Tomi lázasan integetett az ablakból.
– Hát nem érted? – emelte meg a hangját Klári néni. – Peti most nehéz időket él át. Alig beszél, nem csinál semmit, nem akar enni, alig alszik és ott van az a kitalált barátja is. Most nagyon nem lenne jó, ha olyan emberhez kerülne, aki nem tud rá kellőképpen odafigyelni. Nem ez lenne az első baleset Istvánnál. Hogy menjek el nyaralni a tudattal, hogy bármikor...
Peti vett egy nagy levegőt, és előrelépett.
– Ülj vissza a helyedre! – csattant fel Klári néni, aztán folytatta, mintha mi sem történt volna. – Hogy bármikor baja eshet.
– De Tomi is az ablaknál van – mondta durcásan Peti, mire Klári néni feje vészesen vörösödni kezdett.
– Ebből elég volt! – pattant fel. – Köszönöm a türelmed, meglátod, rövidesen a tények is engem igazolnak majd. Peti, köszönj el szépen az ügyvéd úrtól!
– Viszontlátásra – engedelmeskedett Peti, és hagyta, hogy Klári néni kihúzza az irodából.
Tíz perc múlva már a kocsiban ültek. Klári néni minden figyelmét a vezetésre összpontosította, Peti pedig kínos csendben ücsörgött hátul Tomival.
– Tomi szomjas – szólalt meg egyszer csak Peti.
– Tomi miatt nem állunk meg – préselte ki magából Klári néni. – Ha kell valami, magadnak kérd.
– Ezt érted teszem – súgta Tominak Peti, aztán előrefordult. – Én is szomjas vagyok.
– Tessék?
– Szomjas vagyok – pontosított Peti, mire nagynénje lekanyarodott, és beállt egy benzinkút parkolójába.
– Mit hozzak neked?
– Olyan narancsos kólát – felelte Peti, mire Klári néni szemöldöke a magasba szaladt.
– Szereted te azt egyáltalán? – kérdezte.
– Persze – hazudta Peti. – Megvárlak a kocsiban, jó?
Klári néni rövidesen visszatért egy fél liter "olyan narancsos kólával", aztán visszasietett a mosdóba.
– Fogadjunk, csak azért hoztad, hogy kiengesztelj, amiért beárultál az ügyvédnél – morgott Tomi, de azért egy hajtásra felhörpintette a kólát. – Mindegy, kösz!
Klári néni később furcsállta, hogy az üdítő ilyen gyorsan elfogyott, de gyanúját nem tette szóvá.
– Csak egy hétig leszel lent egyedül, kis drágám – mondta, mikor már majdnem kiértek a városból. – Ha bármi gond van, nyugodtan telefonálhatsz.
Peti összébbhúzta magát az ülésen, és Tomi felé pillantott. Legalább egy hétig ki kell bírnia Pista bácsinál, TV és számítógép nélkül.
– Ne félj Pista bácsitól – folytatta Klári néni. – Nem harapja le a fejedet.
Tomi sokat sejtetően elhúzta a száját. Ő igenis kinézte Pista bácsiból, hogy időnként gyerekfejeket harap le.
Az utazás hátralévő része szótlanul telt. A város utolsó épületeit is maguk mögött hagyták, kátyús, rozoga úton haladtak tovább. Tőlük jobbra faültetvény, balra szántóföld húzódott.
Klári néni lassított, aztán lekanyarodott egy poros földútra, ami a fák között vitt át. Néhány kanyar után Peti megpillantotta a Tanyát, Pista bácsi főhadiszállását. Régebben időnként járt erre a szüleivel, de ezekről a látogatásokról csak homályos emlékképei maradtak.
Előttük a birtok határát nyitott székelykapu, és fakerítés jelezte. Mögötte fehérre meszelt falú, tornácos, nádtetős parasztház állt. Az udvaron kemence, gémeskút és egy hatalmas cseresznyefa, ami kellemes emlékeket ébresztett Petiben.
Miután a házban senkit sem találtak, és a kiabálásra sem felelt senki, elindultak hátra.
– Elég nagy az udvar – magyarázta Klári néni. – Talán a lovaknál vannak.
Pista bácsit egy villanypásztorral elkerített részen találták meg, három idősebb gyerek, és három ló társaságában. A bácsi a földön ült, és egy botot farigcsált. Bő, kék nadrágot és hozzá való inget viselt, lábán hosszúszárú lovaglócsizma, fején szalmakalap, mintha csak most lépett volna le a mozivászonról. Kerek arca néha mosolygós, néha szigorú. Bajsza pödrött, dús szemöldöke alól pajkos tekintet vizslatta hol a botot, hol a tanulóit. Termete még ültében is tiszteletet parancsolt.
A fiúk hosszú kötelekkel vezették, irányították a lovakat. Petiék jó félúton járhattak, mikor Pista bácsi felállt, és intett a három legénynek, hogy álljanak meg, és jöjjenek közelebb.
– No, fiaim – mondta. – Azt szeretnénk, ha a ló megértené, hogy velünk biztonságban van, ránk mindig támaszkodhat, bármi történjék is. Látniuk kell, mi tudjuk, hova megyünk. Nem őt akarjuk pesztrálni, van célunk, ami miatt érdemes követni minket. Mikor elindulsz, Bálint, ne lassíts le, és főleg ne nézz vissza, ha nem vagy benne biztos, hogy követ-e a ló. Ha te foglalkozol vele, az olyan, mintha szerepet cserélnétek. Ha tudna szavakkal gondolkodni, a ló talán ezt mondaná magában: látom, elindult, de mintha maga sem tudná, merre tart. Most visszanéz, tőlem várja a megerősítést. Mondom is neki, jó helyen vagyunk itt, nem kell továbbmenni.
Ha nem a lovat sasolod, előbb-utóbb fel fog tűnni neki, hogy van itt egy kétlábú, aki mellett soha semmi baja. Viszont, ha elmarad tőled, akkor mindig kalamajkába – jelen esetben a kötőfékbe – ütközik. Ugyanez történik nagyban is. A ragadozók mindig azokat a lovakat tudják becserkészni, akik elszakadnak a ménestől.
– Köhöm, Pista! – köszörülte meg a torkát a türelmetlenül toporgó Klári néni, mire a bácsi hátraszólt, hogy egy pillanat, és tovább beszélt a figyelmesen hallgató fiúkhoz.
– Hát, ez mindennek a teteje – morogta Klári néni, aki az utóbbi időben elszokott attól, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyják. Ettől függetlenül többet nem szakította félbe a bátyját.
Peti csak most vette észre, hogy Tomi időközben átbújt a villanypásztorzsineg alatt, és épp az egyik békésen legelésző ló felé tart. Már indult volna utána, de Klári néni még időben elkapta a karját.
A három fiú elvezette a lovakat, Pista bácsi komótosan közelebb sétált, és üdvözölte a vendégeit.
– És te vagy Peti – rázta meg a kisfiú kezét. – Isten hozott!
– Köszönj Pista bácsinak! – mondta Klári néni, mire Peti elhabogota, hogy jó napot.
– Reggeliztetek már? – kérdezte a bácsi.
– Petike már biztos éhes, nekem viszont rohannom kell – szabadkozott Klári néni. – Már beraktam a holmiját a konyhába. Ne haragudj, de tényleg nem várhatok tovább. Szólj rá, mert néha elfelejt fogat mosni. És allergiás a macskaszőrre, meg a parlagfűre. És ne hagyd, hogy messze elcsatangoljon. Hétfőn itt leszek, ha bármi gond van, telefonáljatok!
– Ne aggódj! – mondta Pista bácsi. – Jól megleszünk.
Klári néni gyorsan megpuszilta Petit, elköszönt Pista bácsitól, aztán elviharzott.
– Tomi azt mondja, hogy fél tőled – jegyezte meg Peti, mikor magukra maradtak. Egy kicsit megszeppent.
– Majd összebarátkozunk – túrt bele a képzeletbeli gyermek hajába a bácsi, és Peti felé fordult. – Éhes vagy?
– Nem.
– Akkor gyere, nézzünk szét! – indítványozta Pista bácsi, és már indult is. Peti sietős léptekkel követte.
Visszakanyarodtak a ház felé. Megnézték a baromfiudvart, a kertet, a kovácsműhelyt, ahol a lovakat patkolták, és az istállókat, amelyek most üresen álltak. Aztán haladtak tovább, fel egy domboldalra, majd le a másik oldalon egy villanypásztorral elkerített rétre. A lovak valahol messze, a terület másik csücskében legelésztek, viszont a kapuban egy magányos kiscsikó várakozott, és az utat kémlelte.
– Miért van itt egyedül? – kérdezte Peti, akinek rögtön megtetszett az aranyos lovacska.
– Az anyját várja – felelte Pista bácsi, és megállt a villanypásztor előtt. – Itt vezettük be mindig a reggeli lovaglás után.
– És most hol van? – kérdezte a kisfiú.
– Látod ott fent azt a felhőt, aminek olyan lófej formája van? Onnan nézi, hogy boldogul a csikója.
Peti a felhőket fürkészte. Hamar kiszúrta a lófej alakút.
– Nem fél, hogy leesik? – kérdezte.
– Nem – mosolyodott el a bácsi. – Csillag nagyon bátor ló volt, semmitől se félt.
– Még az ekkora nagy pókoktól sem? – mutatta Peti, de Pista bácsi csak legyintett.
– Még az annál nagyobbaktól sem!
Peti még kérdezett volna valamit, ám ekkor felbukkant a dombtetőn az egyik lovas fiú, és lefutott hozzájuk.
– Pista bácsi! Lenne egy kérésem. Elmennénk ma délután...
Petinek szemet szúrt, hogy Tomi már megint elkalandozott mellőle. Persze rögtön sejtette, mi történhetett. Miközben ő a bácsival beszélt, a barátja besurrant a kiscsikóhoz. Peti meggyőződött róla, hogy senki nem figyeli, és elindult a villanypásztor felé. Ott megtorpant, és hátrasandított. Semmi.
Lehasalt, és átkúszott a zsineg alatt. Felállt, megint hátranézett. Pista bácsi és a fiú még mindig beszélgettek, mintha észre sem vették volna. Odalépett a csikóhoz, és megsimogatta a nyakát. Az állat nem foglalkozott vele, kitartóan bámulta az utat. Peti simogatta még egy kicsit, aztán ő is hátrafordult. Motorzúgást hallott, majd a dombtetőn megjelent egy piros traktor. A csikó hirtelen megugrott, félrelökte a kisfiút, és elrobogott a többi ló felé. Közben nagyokat nyerített.
Peti egyszer csak arra eszmélt, hogy a földön fekszik. Hirtelen nem is értette, hogy került oda. Ijedtében sírva fakadt.
– Nem tört el semmid? – kérdezte Pista bácsi, és kezet nyújtott a kisfiúnak. – Na, gyere! Megnézzük mit csinál ez a rosszcsont.
Peti feltápászkodott, és szipogva követte a bácsit át a réten. Látta, hogy a csikó időközben visszaért a többiekhez. Tényleg rosszcsont volt, most épp az egyik lovat piszkálta. Beleharapott a nyakába, mire az visszafordult, és elhessegette. Erre hátratáncolt, és ráfogott a ló farkára.
– Miért bántja? – kérdezte Peti.
– Tudod, fiam – kezdte Pista bácsi –, a csikónak muszáj gyakorolnia. Ki kell próbálnia, milyen vágtatni, harapni, rúgni. Meg kell tanulnia, miben hol van a határ. És kin gyakorolhatna, ha nem az anyján, aki bármit eltűr neki? Mióta Csillag odafent van, Harmat vette át a helyét. Befogadta a csikót, azóta együtt vannak.
– Akkor is meg kellene nevelni – durcáskodott Peti, aki még mindig nem bocsátotta meg, hogy a csikó fellökte.
– Ezt csak bízd a lovakra. Tudják ők, mit csinálnak – mosolyodott el Pista bácsi, majd cinkos pillantást vetett a kisfiúra. – Hiába, nem könnyű a szülők sorsa.
A napok eleinte csigalassúsággal teltek a tanyán. Peti nem nagyon tudott mit kezdeni a hirtelen rászakadt szabadsággal. Kilométerekre elbóklászott, de senki nem ment utána, és nem is szidták le miatta. A szokatlan helyzet először elvette a kedvét a csatangolástól, később azonban Pista bácsi elmondta, mit hol talál a környéken, hova érdemes elmennie. Onnantól egész másképp zajlottak a kirándulások. Kapott egy kézzel rajzolt térképet, egy iránytűt és egy régi katonai távcsövet. Felvette a terepszínű ruháját, lelkes felderítőként járta be a környéket, és berajzolt minden fontosabb helyet, ami még nem szerepelt a térképen.
Hamar rájött, hogy a figyelmeztetés itt nem szófia beszéd. Pista bácsi egyszer szólt, hogy "a patikában nyalakodni, kovácsműhelyben tapogatni nem szabad", onnantól rá bízta, megfogadja-e a tanácsot, vagy sem. És bár Tominak semmi baja nem lett, amikor megfogta a földre rakott vasat, Petinek fájdalmas lecke árán kellett megtanulnia, hogy Pista bácsi ritkán beszél, de olyankor mindig igazat szól.
Annuska nénivel, Pista bácsi feleségével hamar összebarátkozott. Ebben jelentős szerepet játszottak a finom sütemények, és az esti mesék, amik segítettek átvészelni az éjszakát. Egy nap meglátogatta őket Karcsi, Pista bácsi fia, aki rendőrként dolgozott a városban, vagy, saját szavaival élve: "elkapja azokat, akik rosszalkodnak, és rács mögé dugja őket".
Pista bácsihoz rengetegen jártak lovagolni. Minden nap több csoport is érkezett, az egészen apró gyerekektől kezdve a felnőtteken át az öregekig minden korosztály képviseltette magát. Peti ilyenkor mindig a környéken lődörgött, abban bízva, hogy egyszer őt is lóra ültetik.
Gyakran őgyelgett a kiscsikó körül. Megbocsátott neki, amiért fellökte, a csikó pedig cserébe hagyta, hogy megsimogassa. Az idő egyszer csak felgyorsult, és ami a hétből hátramaradt, egy szemvillanás alatt elillant. Klári néni visszatért, és magával vitte Petit, hogy a következő hetet "normális" helyen töltse.
Az élet egycsapásra visszatért a megszokott kerékvágásba. Peti úgy érezte, mintha szűk karámba zárták volna. Hirtelen megint nem szabadott semmit sem csinálnia. Klári néni sokat hisztériázott, hogy Pista bácsi elrontotta a gyereket, és azon is kifakadt, hogy Peti megégette a kezét. Szerencsére Tomi végig kitartott mellette. Együtt tévéztek, játszottak a gépen, homokoztak a játszótéren, vagy csak ültek, és bámultak ki az ablakon, a ló alakú felhőt keresve.
Mire véget ért a hét, Peti jóformán elfelejtette, milyen volt lent a tanyán. A közelgő visszatérés hírét már egykedvűen fogadta. A cserére késő délután került sor, a szokásos játszóterezés után. A kisfiú Tomival éppen elmélyülten mintázott egy homokbástyát, mikor Pista bácsi megérkezett.
– Csak hogy itt vagy! – hadarta köszönés helyett Klári néni, és az órájára pillantott. – Most időre mennem kell, de ígérem holnap délután meglátogatlak titeket!
– Menj csak, ha sietős a dolgod – felelte Pista bácsi nyugodtan.
– Néha sokáig kell neki könyörögni, hogy otthagyja a homokozót – figyelmeztette Klári néni Pistát, aztán Peti felé fordult. – Szia kis drágám!
Pista bácsi megvárta, még Klári néni elsiet, a homokozó mellé lépett, és így szólt:
– Gyere, fiam! Indulunk.
– Csak még egy perc – dünnyögte a kisfiú, és visszafordult a homokbástya felé. Hová tette már megint Tomi a lapátot?
Egyszer csak azon vette észre magát, hogy egyedül maradt. Pista bácsi eltűnt. Tomi úgyszintén. Körülnézett, de csak idegen arcokat látott. Sírni kezdett, de senki nem foglalkozott vele. Végül a könnyei is elapadtak. Magára maradt.
Eszébe jutottak magányos felderítő útjai a tanyáról. Egyszerre visszatért magabiztossága. Felállt, leporolta a nadrágját, és az övébe tűzte a lapátot. Aztán elindult megkeresni Pista bácsit.
Még szinte ki sem ért a játszótérről, mikor egy ismerős alakba ütközött. Karcsi volt az, Pista bácsi fia. Épp egy másik rendőrrel társalgott. Vajon őt is rács mögé akarná dugni, amiért rossz volt? Peti nem akart kockáztatni, ezért inkább kitért jobbra, de a szemfüles kopót sem ejtették a feje lágyára. Rögtön kiszúrta a kisfiút, és elévágott.
– Mi történt, kisfiú? – kérdezte tettetett szigorúsággal, mire Peti csakugyan aggódni kezdett.
– Elszakadtam a ménestől – habogta, mire a két rendőr felnevetett.
– Ezek be fognak zárni – jósolta Tomi, aki időközben valahogy csak előkerült. – Szerintem add fel magad, akkor könnyebb lesz megszöknünk – javasolta. – Mint annak a zsarunak a tegnapi filmben.
– Zárjanak csak be! – mondta elcsukló hangon Peti, és előrenyújtotta a kezét. – Önként feladom magam.
A két rendőr összenézett. Karcsi előrelépett, és áttapogatta a gyermeket. Végül elvette a lapátot, és a vízipisztolyt, amit Peti a zsebében tartott.
– Van erre engedélye, fiatalúr? – kérdezte, mire a gyerek megrázta a fejét.
– Akkor bizony be kell, hogy vigyünk – mondta Karcsi. Lecsatolta a bilincsét, és rápróbálta a kisfiú vékony csuklójára.
– Hát, ez nagy – jelentette ki csalódottan a rendőr. – Most mit tegyünk?
– Na, várj egy picit! – mondta a másik zsaru, és belépett a közeli játékboltba. Fél perccel később vigyorogva sétált ki az üzletből egy apró műanyag bilinccsel.
Peti csendben tűrte, hogy hátrabilincseljék a kezét, és elvezessék az őrsre. Feltűnt neki, hogy ma valamiért minden rendőr szokatlanul jókedvű. Vagy ezek egyébként is folyton vigyorognak? Végül cella helyett egyelőre egy apró dolgozószobába kísérték. Leültették egy támlás székre, aztán távoztak. Hallotta, hogy kívülről elfordítják a kulcsot.
A bilincs zárát sikerült feltörnie, de az ajtóval hasztalan próbálkozott. Már csaknem feladta, mikor az ajtó résnyire nyílt, és megjelent mögötte Pista bácsi feje.
– Csak halkan, fiam! – intette le a gyermeket. – Bármelyik pillanatban visszatérhetnek!
Peti lábujjhegyen osont a bácsi után. Együtt lopakodtak végig a folyosón. Ott Pista bácsi megfogta a karját, és a fülébe súgta:
– Én befordulok jobbra, és elcsalogatom őket. Te számolj tízig, aztán fuss be a mosdóba!
Peti nem akadékoskodott, csak bólintott, hogy megértette a parancsot. Kicsit félt, hogy megint egyedül marad, de azért csak rendíthetetlenül mondta magában a számokat egytől tízig. Hatnál tarthatott, mikor egy rendőr elhaladt előtte. Szerencsére még időben a falhoz lapult, így a zsaru nem vette észre. Tíznél előbújt, átrohant a veszélyes területen, és bevetette magát a mosdóba.
Rövidesen Pista bácsi is csatlakozott hozzá, kezében két rendőrsapkával. Igazi, kék rendőrsapkák voltak, fekete szemellenzővel, és piros-fehér-zöld címerrel.
– A kapun csak úgy jutunk át, ha álcázzuk magunkat – magyarázta, és a kisfiú fejére nyomta a sapkát.
Elindultak kifelé, Pista bácsi vezényelte a menetet: bal, jobb, bal, jobb. A kijáratnál strázsáló zsaruk még csak gyanút sem fogtak. Vigyorogva kezet ráztak Pista bácsi főtörzsőrmesterrel, és Peti kezét is megszorongatták.
Visszafelé a kocsiban be nem állt a gyerek szája. Lelkesen ecsetelte kalandját Annuska néninek, még Tomiról is megfeledkezett a nagy izgalomban. Vacsoránál már nagyokat ásított, aztán fogat mosott, és bedőlt az ágyba. Aznap éjjel hosszú idő óta először nyugodtan aludt, és már jócskán benne jártak a délelőttben, mikor felébredt. Magára kapta a ruháját, és rohant, fel a dombra, le a legelőhöz. A kiscsikó ma nem várakozott a kapuban, együtt legelt a többi lóval. Peti megállt, és felnézett az égre. Talán van ott valahol egy felhő, ami az ő édesanyjára hasonlít.

3.333335
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3.3 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2015-10-23 16:57 Sren

Sren képe

„Hétfőn itt leszek, ha bármi gond van, teleportáljatok!” – Ezt olvastam. :D

Hát szia!

Örülök, hogy újra látlak! Bocs a késésért. A többiek alapos okkal elfoglaltak, én meg éjjeles voltam.
Az írásod a rengeteg alaki és egyéb baki ellenére jó, tetszik, és ha valaki tényleg türelemmel (nem „átfutom” üzemmódban) áll neki, olvastatja magát.

Van itt viszont egészen súlyos alanytévesztés: Megnézték a baromfiudvart a tyúkokkal… :D Hát, a tyúkok biztos élvezték! :D

Aztán:
„Megnézték a baromfiudvart a tyúkokkal, a kertet, a kovácsműhelyt, ahol a lovakat patkolták, és az istállókat, amelyek most üresen ácsorogtak. Aztán haladtak tovább, fel egy domboldalra, majd le a másik oldalon egy villanypásztorral elkerített rétre. A lovak valahol messze, a terület másik csücskében legelésztek, viszont a kapuban egy magányos kiscsikó álldogált, és az utat kémlelte.” – A kiemeltek, gondolom, magukért beszélnek.:)

Közben végigolvastam (szimultán korrektúrázok), és könnyes lett a szemem. Hé, öreg, ez nem ér! Borzalmas vessző- és egyéb hibák, rengetegszer rengeteg (remélem, a kollegák segítenek kiszedni), történetvezetés... „háát, na jólvan”-kategória, dinamika éppcsak… Hovatovább horribilis, amikor valaki ilyen jó sztorit képes írni, és ÍGY is tudja előadni, csak úgy mellesleg teletűzdeli ált. isk. alsó tagozatos hibákkal!
Szégyelld magad.

„Elszakadtam a ménestől.” – Szép, egyszerűségében megindító, hiteles.

Ló alakú felhőkkel fogok álmodni. Te meg tanulj meg írni!

Ritkán csillagozok. Erre csak azért nem kapsz ötöst, mert tényleg kilel a hideg a hibáktól. DE csillagozok, mert látok egy szép történetet, és látok egy stílust, ami tarolna, ha hagynád. Értékelem az igyekezetet, a tudást, ha a forma nem is a legkiválóbb. Offolok neked kicsinyég. Anno minden tárgyból színjelesre vizsgáztam a középsuliban. Töriből is. Viszont a tanárom, aki a vizsgabizottság tagja volt, azt mondta: „Zsuzsi, nem adom meg az ötöst. Nem, mert maga két történelemórán sem volt bent egész évben.” Há’ ’ersze, hogy nem, a Tóparton lógtunk a csajokkal… és hogy kifogástalan volt a tudásom, a tanár urat nem zavarta. Igaza volt. Nem mindig a tudás tarol. Néha ott is kell lenni „rendesibül”, na. És bár szavait elismerésnek vettem húsz évvel ezelőtt, és annak érzem ma is: a négyes, az négyes. Miért lennél „csak” jó, ha lehetnél az egyik legjobb is?

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

p, 2015-10-23 20:03 Nimretil

Nimretil képe

"Ezt olvastam. :D" - hát, ha van rá lehetőség, akkor kétség kívül praktikusabb tanács. .D

Szasz!
Köszönöm, én is örülök! Javítottam, amiket kiemeltél, meg találtam gyorsban hatot az alsó tagozatos hibákból. Ami azért elég ciki, főleg, hogy már párszor átnéztem.
Késés: én majdnem egy évet késtem, nektek azért elég jó a részidőtök. Elejtettem valami olyasmi megjegyzést, hogy most már írok valami kevésbé hülyeséget, és Roah azt mondta, ezúttal a szavamon fog, szóval kénytelen voltam egyévnyi hülyeséget visszatartani, amíg nem álltam elő valami értelmessel.
Minden ilyen alkalommal eldöntöm, hogy oké, most már tényleg leülök, és tényleg megtanulok írni, minimum átrágom magam a zösszes nyelvtani és írástechnikai szabályon, stb. De... de mért ne jöhetne most tényleg össze?
Rengetegeket majd megkeresem, meg valamilyen szinten a vesszőkre is hitelesítve vagyok, ami izgalmasabb, az a dinamika és a történetvezetés, oda jó lenne pár tipp.

Hú, annak viszont nagyon örülök, ha tényleg tetszett. Egy ilyen novit sokkal nagyobb para beadni, mint valami tömény hülyeséget.

Jah, ami az offot illeti: én magam mindig azt hangoztattam, hogy nem tanulni kell, hanem tudni, de ezen még gondolkodom, lehet felülértékelem magam. .D

szo, 2015-10-24 08:03 Roah

Roah képe

Jöttem, hogy szavadon fogjalak! ;) :))

Most olvastam el, telóról, és annyi minden eszembe jutott olvasás közben, hogy rögvest bekapcsoltam a gépet, monitort, tejes kávé lerak, azonnal, hogy el ne felejtsem a benyomásokat.
Az első a lovakhoz fűződik - lovas családból származom. Tulajdonképpen az egész anyai familiám lovas nemzedék; egy Vértes lábához közeli faluban. Ősi, távoli generációra visszamenőleg.
Mivel a történeted nagyon tetszett (!), csak néhány dologgal traktálnálak, amitől talán jobb lehet a sztori. Például, tudtad, hogy a lovászoknak minimum egy törött bordája volt? :D Mert valamelyik drága hátrarúgott, és telibekapta a mellkasát a ló? Vagy hiányzik egy foga? Szintén patától? Felénk az unokabátyáméknak arabja van, arab telivérje - az egész alacsony ló, és baromi okos -, Fruzsina. :)))) A csikója, mivel első szülött, Abdullah - mindenképp "a" betűs nevet kellett neki adni. Ha mondjuk fajtát említesz, akkor érdemes azzal dolgozni, nem? Mert nem kell a ló szót ismételni, és talán az olvasó tudását is bővíted az infoval, infókkal. Aztán a színek; tudod, lovaknál. Pej? ;)
Aztán, ha már neveztem...rendben, nem kell agyonra figurázni a ló - vagy bármi -, nevét, de a Csillag az olyan kommersz, nem? (Nekem kapásból Egri Csillagok ugrik be róla - a filmes verzió. A könyvben asszem Szürke? De a filmben Csillag.)
Tudtad, hogy a lónál finnyásabb állat nincs? :D Amikor az unokafivérem felül Fruzsira, és felbaktat a hegyekbe néhány konzervvel, és hetekig nem kerül elő - igen, család nagy örömére -, akkor csak abból a vízből iszik az erdőben, amiből a ló. Ha a ló elfordítja a fejét - esküdj, fintorog :D -, akkor a lovas köszöni, de egy kortyot sem iszik a patakból, vagy bármi más vízből. Ha már itatás...tudtad, hogy később, etetés után órákkal ihatnak a lovak? :)))) Unokabátyám is bébiszitterkedik! :D Mások - burzsujok - lovaira vigyáz. Nóniuszokra, olykor-olykor. Alma és Cédula. :D A séta után - szabadon báj lovasok :D -, csak Csutka és Cetli. :)))
Szóval, azt hiszem, számomra kissé hiányos volt a lovak körüli leírás, amiből talán még hasznod is lehetne; szóismétlések, a cselekmény jobb, hatékonyabb ábrázolása.
Ez csak amolyan...lovas családból származó olvasói vélemény. :)))) Giga szub észrevétel.

Aztán a Pista bá'. Te, róla is többet szerettem volna megtudni. Kevés az a néhány mondat, az elejéről. Számomra. Nem tudom, megint csak a vidéki rokonokból tudok kiindulni; pipáztak! Pipáznak! :D (Régen sok volt a dohány föld is; ez is csak amolyan szub megjegyzés.) Szigorúak voltak és valahogy bölcsek. Felénk, amikor tanították a családot - nem túlzom! -, a kerítésből csináltak Európát! :D Komolyan. Lilaakác, szőlőlevelek, borostyán, szóval virágok, a kerítés rácsain futó virágok voltak a földrészek, és ment is a földrajz óra a kertben, az udvaron. (Nővérem miket mesél a kerítésen csúszó, le/fel mozgó kontinensekről?! Fantasztikus! Nincs az a térkép, atlasz, ami helyettesíti, helyettesítheti, sőt, egy életre rögzül az egész ősrobbanás. :D) Bölcsességből, amitől a Pista bácsik óriási tiszteletet vívtak ki, amitől némán figyeltük őket, amitől azt mondjuk, "Jó az öreg diófa árnyékában megpihenni." :)))
Valahogy többet olvastam volna ilyesmikről - valami azt súgja, feléd is vannak, voltak Pista bácsik. (Istenem...mennyire hiányoznak napjainkban....)
Felhő-rajzok...Nagyszerű! :))) Azt is vidéken tanultam meg, hol másutt?! :)))) Igen, akadt köztük arab, de volt ott minden, én főleg szemeket, arcokat láttam az égen. :)))

A történet ötlete állati jó! A hangulata, az atmoszférája. A karakterek. Csak olyan...skiccelt. Jó lenne többet látni a tanyavilágból. :))) És kicsit bosszantó ám, hogy az ember olvasóként ismeri a stíled már, tapasztalta a kovácsos novelládnál, hogy megy ez neked ennél jobban is. Nem azt mondom, hogy csalódtam, csak hogy sovány. Hozzád képest sovány - na, csak kinyögtem végre. (Nesze neked fogalmazókám! :D )

A helyesírási gebaszok felkutatását meghagynám másnak, ha nem baj, mert én ló háton vágtáztam a novelládon át, és nagyon jól éreztem magam.

Hát ő...lovasok, musztángok. Felénk Anyáéknál mindenki előbb tanult meg nyeregben ülni, mint beszélni - kivéve engem. :D Nekem a lovak...óriások voltak, de a lovaglásról nem mondtam le. Bezony. Életem első filmzenéje jön. :D Anyáéknak bakeliten volt meg az album. És amikor még mi is ott éltünk, a Nagymamámék mellett, családi házban, meg minden, fogtam magam, függönyt nyomattam a hajamba - az volt a sörény! :D -, és zenére vágtáztam a nappali dohányzó asztala körül. Nem, nem csikó voltam, á, döhogy: kanca. :D Egy musztáng. :D)
Igen, lehet nyeríteni - négy éves voltam. (Máig lökik róla a vakkert. :D)

https://www.youtube.com/watch?v=AFa1-kciCb4

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

szo, 2015-10-24 12:04 Nimretil

Nimretil képe

Húha. :D
Én nyolc évvel ezelőtt kerültem kapcsolatba lovakkal, azóta van nálunk egy herélt, pej hucul, meg időszakosan egy szürke shagya arab kanca. Én leginkább a környéken bóklásztam velük, meg néha a hucult, alias Marcipánt szekérbe fogtuk. Durván két éve született meg a fejemben a gondolat, hogy oké, hogy jól elvagyunk, de nem ártana komolyabban beletanulni a dologba (ez itt kísérteties hasonlóságot mutat az írással). Ezért szétnéztem az ismerőseimnél, illetve azok ismerőseinél, plusz eljártam pár kurzusra (természetes lókiképzés). Idén májusban pedig felcsaptam lovásznak, és durván fél évet dolgoztam egy tizenhat lóból álló ménessel, ami konyikokból, kunfakókból, magyar félvérekből és egy arab telivérből állt. (Hozzáteszem, a novellát ez előtt írtam, mosthoz képest kb. egy éve. Egy grafikus barátom kért fel valami író/illusztrátor páros pályázati anyag összerakására, ami gyerekeknek szól, és (ha jól emlékszem) valami tragikus helyzetnek kellett benne lennie, vagy valami ilyesmi. Nagyon nehezen fértem bele a terjedelmi korlátba, így is ki kellett húzni egy rakat szöveget. Ráadásul végül nem indultunk, a srác nem is rajzolt semmit, de legalább megírtam a novellát. :D)
Tapasztalataim szerint, amiket mondasz, azok inkább egy bizonyos szituációra érvényesek, mint a lovakra általánosságban. Én valószínűleg már meghaltam volna, ha minden pocsolyából iszok, amiből a lovam is. Plusz nálunk (meg nyilván sok más helyen) teljesen szabad tartásban vannak a lovak, ergó akkor esznek is isznak, amikor akarnak. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag folyamatosan legel a ló (ha teheti, képes napi 16 órát is legelni, szóval nem kispályás), és nem vár egy órát, amíg elmegy inni. Voltam olyan helyen, ahol abrakolás vagy munka után közvetlenül nem volt szabad itatni, de ahol dolgoztam, ott közvetlenül abrakolás után hajtottuk át a lovakat a patakos legelőre. De pl. én a saját lovaimat legelési szezonban nem is abrakolom, csak ha dolgoznak. Szóval ahány ház, annyi szokás.
A törött borda nem szériatartozék. :D Akinek a kurzusain voltam, annak az achilles inát harapta meg egy ló, egy másik meg a tarkójánál fogva fölemelte és a földhöz vágta, viszont az illető kifejezetten problémás lovakkal dolgozott, és saját bevallása szerint a balesetei mindig akkor történtek, amikor "letért a helyes útról". Ha valaki csak saját lovakkal dolgozik, és jó a kapcsolata a lovaival, akkor jó eséllyel megússza sérülés nélkül. (Voltam olyan idősebb úrnál (akiről koppintottam Pista bácsi jellemébe is), aki kb. húsz éve tart lovakat, és rendez nyaranta folyamatosan minden héten gyerekeknek lovastábort. Most huszonhárom ló van a birtokán, eddig két komolyabb baleset volt. Egy esetben egy haladó lovas hajtott kényszerleszállást a lóról, egy másik esetben egy kezdő gyerek alatt leszakadt a hinta. :D Lekopogom, de nekem eddig nyolc év alatt semmilyen nyolc napon túl gyógyuló sérülésem nem volt, amit a lovak okoztak volna. Pedig abszolút hozzáértés nélkül kezdtem, most meg van egy két éves shagya arab csődörcsikónk, aki kifejezetten mindent megharap, a másik lótól kezdve a vasrúdig bezáródóan. De mondok egy jobbat: egy időben tartottunk egy kecskét, akinek voltak gidái. A kisgidák Marcipánnal egy helyen éltek. A ló vigyázott rájuk, fel is nőttek gond nélkül. Íme (a képen a fiatal Marcipán látható, és a bordatörést NEM szenvedő kiskecskék):
http://zalkodert.uw.hu/galeria/helga/2/11.jpg
http://zalkodert.uw.hu/galeria/helga/2/12.jpg
http://zalkodert.uw.hu/galeria/helga/2/13.jpg

Persze baleset akkor is előfordulhat, ha egyetlen, teljesen józan gyalogos sétál a járdán, megbotlik, és elesik. :D Csak arra célzok, hogy a ló tisztában van a nála kisebb élőlények fizikai korlátaival, és ha jó a kapcsolat, akkor vigyázni fog rád. (Vagy a kisgidákra. :D)

Jah, a Csillag nagyon snassz név, asszem ezt már max. a Szellő lenne képes überelni. Névadásban teljesen hülye vagyok, de majd próbálok csiszolni rajta. Most voltam egy helyen, ahol ilyesmi lónevek voltak, mint Happy, meg Zolika. :D

Hát, a Pista bák felejthetetlenek, és meg is érdemelnék, hogy tisztességgel megtanuljon írni, aki billentyűvégre akarja kapni őket. Ismertem párat, meg mai napig keresem őket. .D
Amúgy gondolkoztam azon, hogy írhatnék egy kisregényt, de amikor ezzel szöszöltem, akkor leginkább azon törpöltem, hogy fog ez elférni hat oldalon?

Köszi, és nyíííííííí - haha!

szo, 2015-10-24 12:09 Nimretil

Nimretil képe

Ööö, mondjuk pont a lényeg maradt ki. Az tökre igaz, hogy kb. semmit nem írtam a lovakról, vagy lovas életről pedig kellett volna. Szóval értem mit mondasz. Vagy mi.

v, 2015-10-25 08:54 Roah

Roah képe

Ló és gidák? :))) Ó, hát erről olvastam volna a sztoriban! :)))) De tök jó! :))) Köszönöm a képeket, fantasztikusak! :)))
Igazad lehet: ahány ház, annyi szokás. Hát, haljak meg, te, ilyen finnyás lovakat! :D Ők nem isznak pocsolyából. :D Szagolnak, és már megy is a grimasz, és addig megy, amíg nem talál valami iható vizet az erdőben. Meg hazatalálnak. (Unokabratyókat szüreti bált követően, csikós szerkóban, kissé bódult - na jó, alszik a lovon, előre dőlve -, hazáig viszi a ló. És ő...egyszer, egy ilyen szüreti mulatságon, az egyik presszóba - helyiek Pléhnek hívják az ivót -, lóval mentek be. :D Volt is másnap üvegezés, ablakozás. :D Székek rekonstruálása.)

Természetesen értem már, és helyre is billent a dolog: hát ezért volt sovány, és ezért nem állt bele stílusodba a hiányos leírás. Mert tudod, az ember egyszerűen nem érti, hogy akinek ilyen jó az írókája, fogalmazása, és általában felkészülve dolgozik, a kovácsos sztorinál meg is kérdezték asszem az olvasóid, hogy az vagy-e, kovács, az miért adná alább? Oo? Nincs értelme. Vagy olyan érzése lesz: valami itt nem stimmel.
Így viszont, hogy limit volt, és a célközönség is speciális, érthető az egész. Összeállt - legalábbis bennem. :)))) Értem már, miért így írtad meg a novellát. Így viszont másként fest a helyzet. ;)
Marcipánról és a családjáról szerintem simán belefért volna valami. Óriási! :))) Mesés az állatvilág. :)))
Felénk Fruzsi csikójával sok probléma volt, fúú, kimondottan rossz természetű ló, talán az egyetlen a családból; amikor kérdeztem, hogy Abdullah miért ilyen, mitől, azt mondta az unokabátyám, hogy miért csodálkozom ezen, hisz' emberek között is van ilyen. Hogy az egyiknek ilyen természete van, a másiknak meg olyan. Nem tudom, de azt igen, hogy Abdullah közelében még a kacagó gerlék és becsendesültek. :D Szép, pompás csikó, fekete arab, de az egy ördög. :D Krampusz. Már csak a szarvak hiányoznak a füle tövétől. :D
Kecskét csak Barbarát ismerek. :))) Amikor evett, az volt a benyomásom, hogy unottan-flegmán rágózik. :D Nagyon bírtam.

Igen, sejtettem, hogy nem rizsázom hiába. ;) :)))

...és amúgy pipálva. :))) Hogy szavadon foghattalak, és nem bohóckodtad el az írást. ;)

*Ezt muszáj. ;)

https://www.youtube.com/watch?v=PpccpglnNf0

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2015-10-26 18:24 Nimretil

Nimretil képe

Hát, az tuti, hogy minden ló külön személyiség. Marcipán általánosságban szerette a kisebb állatokat, az arabunk eltűrte, de a kajától elzavarta őket, viszont hallottam olyat is, miszerint valahol azzal szórakoztak a lovak, hogy birkákat hajigáltak. A hazatalálás általános, brutál nagy távot meg tudnak jegyezni. Én is hallottam ilyen szekeres bácsis sztorikat, ahol rendszeresen magától viszi haza a... a zalvó gazdát a ló. A régi fuvaros lovak meg automata pilótára kapcsolva beálltak a kocsma elé, és ott vártak. .D

"és amúgy pipálva" - kösz!

A kecskék veszett jószágok, bárhova bejutnak, és kizárólag olyan dolgokat esznek, amiket nem lenne szabad.
ÁÁÁHHHH!!! Megnéztem a videót, hát ez meghalás. :D

Ha nem túl indiszkrét a kérdés: Ez már végképp off, de nem tudod, unokabátyádék milyen rendszer szerint képezik a lovaikat? Én még mindig nézelődök lovas berkekben, ha meg lehet nézni, hogy működnek, egyszer szívesen elnéznénk arra is.

szo, 2015-10-24 17:44 Sednol

Sednol képe
4

Nem szeretem a lovakat, nagyok, harapnak és rúgnak, de ez cseppet sem gátolt meg abban, hogy élvezettel olvassam végig az írásodat. Igazán hosszabb lére engedhetted volna, hogy ne legyen ilyen gyorsan vége. :)
Az ember belekezd. Olvassa. Na, még két sor, aztán még három. Ó, itt az öreg. De ki ő, jó lenne róla többet megtudni, ő a kulcs. Honnan a tudása, honnan a hatalma.
Klári néni igazán jól sikeredett. Engem kifejezetten irritált. Nem lettünk barátok.
A narancsos kólával kicsit kizökkentettél, mert az nem őshonos jelenség kis hazánkban, mellékesen az íze is borzalmas, de a germánok imádják. persze tudom én, hogy nem arra a borzalmas keverékre gondolt a kis srác.
Kifejezetten tetszett, ahogy az öreg elmagyarázta, hogyan kell vezetni egy lovat.
„Peti meggyőződött róla, hogy senki nem figyeli, és elindult a villanypásztor felé.” itt is megtorpantam. A „nem” szúrta a szemem, de lehet, hogy csak az enyémet.
Én nem tudom megmondani, hogy mik a hibák, próbálok felzárkózni, de jól bánsz a szavakkal.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

v, 2015-10-25 12:48 Nimretil

Nimretil képe

Kösz!
Bevallom őszintén, a narancsos kólával kapcsolatban megrögzött vízivóként a megfelelő háttérismeret nélkül csak a sötétben tapogatóztam. Bár arra nem számítottam, hogy itt követek el szakmai malőrt.

v, 2015-10-25 13:10 Sednol

Sednol képe

Nem mondanám, hogy hibát követtél el, mert az a bizonyos narancsos kóla hitelesebbé teszi a gyermek problémáját. Alapvetően megállja a helyét (engem is csak kizökkentett), ha valaki nem tudja, hogy van ilyen borzalmas ital, sajnos én tudtam, és kóstoltam is. :)

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

h, 2015-10-26 12:19 Obb

2

"az öltönyös úr," - alap hiba, vagy ügyvéd úr, hisz végrendeletről makog, vagy Béla, mert a család barátja

"és az öltönyös úr egycsapásra érdektelenné vált, mintha soha ott sem lett volna." - számára

"Peti vetett egy sanda pillantást Klári nénire, aki éppen lázasan magyarázott valamit, aztán óvatosan felállt a fotelből." - tudod mi a művészet, az ha elhagyod az alanyt, de mégis nyilvánvaló marad, hát ez nem az az eset

"Nem hiszem, hogy ha józanul gondolkodik..." - nk a hogy

"Klárika! Ezt már átbeszéltük. Az orvosok véleménye szerint Keresztes János elmeállapota kifogástalan volt" - mivel Klárikázik, nem kell a Keresztes, hadd ne magyarázzam a miérteket

"környezetváltozás, és az állatok közelsége." - nkv

"Arról nem is beszélve, hogy István" - nk. az is és a hogy

"Peti közben egy vonalba ért Klári néni hátával." - és derékszögbe a keleti fallal

" Alig beszél, nem csinál semmit, nem akar enni, alig alszik és ott van az a kitalált barátja is." - ha kilőtted az alig-ot, jó a keveset eszik

"Nem ez lenne az első baleset Istvánnál." - ?

"Hogy menjek el nyaralni a tudattal, hogy bármikor..." - azzal a tudattal, de most miről is van szó a végrendeletben, Nyaralásai idején köteles odaadni... vagy mivan?

"Peti pedig kínos csendben ücsörgött hátul Tomival." - érdekes ez a narráció, egyszer lerakod a voksod a létezése mellett (– Fogadjunk, csak azért hoztad, hogy kiengesztelj, amiért beárultál az ügyvédnél – morgott Tomi, de azért egy hajtásra felhörpintette a kólát. – Mindegy, kösz!), máskor közlöd: csak képzeletbeli

"Ha kell valami, magadnak kérd." - !

"Klári néni rövidesen visszatért egy fél liter "olyan narancsos kólával", aztán visszasietett a mosdóba." - miért van idézőjel? És érdekel minket Klári néni pisilése?

"– Csak egy hétig leszel lent egyedül, kis drágám" - a bányában?

"Legalább egy hétig ki kell bírnia Pista bácsinál, TV és számítógép nélkül." - nem legalább, pont addig

"– Ne félj Pista bácsitól – folytatta Klári néni." - !

"Tomi sokat sejtetően elhúzta a száját. Ő igenis kinézte Pista bácsiból, hogy időnként gyerekfejeket harap le." - tán ismerte a lelkem

"A város utolsó épületeit is maguk mögött hagyták" - ha is, akkor azt is írd le, hogy még mit

"ami a fák között vitt át" - nk. az a

"Pista bácsi főhadiszállását." - ő volt a lovak Kutuzovja

"de ezekről a látogatásokról csak homályos emlékképei maradtak." - "és egy hatalmas cseresznyefa, ami kellemes emlékeket ébresztett Petiben" - végül is a homályos, de egyben kellemes emlékek a legélénkebbek

"három idősebb gyerek, és három ló társaságában." - nkv

"Bő, kék nadrágot és hozzá való inget viselt, lábán hosszúszárú lovaglócsizma, fején szalmakalap, mintha csak most lépett volna le a mozivászonról." - válasszunk az inghez nadrágot, hamár Clint Eastwoodok vagyunk

"Bajsza pödrött, dús szemöldöke alól pajkos tekintet vizslatta" - az öreg csibész és a termetében tiszteletet parancsoló

"vezették, irányították" . nem ugyanazt akarják jelenteni?

"Ha nem a lovat sasolod," - azé szlenges ez a Clint

"– Köhöm, Pista! – köszörülte meg a torkát" - köhöm!!! könyörgöm!

"És ne hagyd, hogy messze elcsatangoljon." - !

"kérdezte Peti, akinek rögtön megtetszett az aranyos lovacska." - ne te foglalj állást! vagy ne így

"Hamar rájött, hogy a figyelmeztetés itt nem szófia beszéd." - bolgár?

"És bár Tominak semmi baja nem lett, amikor megfogta a földre rakott vasat, Petinek fájdalmas lecke árán kellett megtanulnia, hogy Pista bácsi ritkán beszél, de olyankor mindig igazat szól." - mindig herótom volt az És bár-tól

"– Elszakadtam a ménestől – habogta, mire a két rendőr felnevetett." - nos az első értékelhető mondat, sokat mond, érzékletes, stb. ez és a vége, ami igazán értékes

h, 2015-10-26 18:11 Nimretil

Nimretil képe

Kösz! Még rágódom rajtuk. .D