Őrizd meg a csillagokat

A lyuk, amelyet bérel, magasföldszinti minigarzon rothadó parkettával és a tűzfal-panorámát takaró piszkossárga függönyökkel – a falon a tapéta mintája rég felismerhetetlenné mállott, legfeljebb holt ujjak kutathatják ki a foszlányokban az elmúlás Braille-jeleit.
És vasvázas ágy rugós matraccal, dohos paplan- és párnainfernó kavargása, nyikorgás, ami egy voyeur perverzitásával követi le a lihegő testek minden mozdulatát – aztán csitul a hullámzás, a férfi – neve nincs, hogy ki ő, nem számít – kielégült toccsanással rogy a lepedőre, és csakhamar felszívódik a leszálló éjszakában.
A lány ezeket a pillanatokat várja a legjobban – az öntudat lényege, hogy képesek vagyunk határvonalat húzni magunk és mások között – és sosem érezte annyira, hogy ő önmaga, mint mikor épp elszakadt egy másik testtől. A kéj helyett a megerősítés vágya hajtja – bezzeg ha odahaza tudnák, hogy férfiakat szed fel… ha ezt is tudnák…
Megmosakszik a zománclavór felett, bugyit és szoknyát cibál magára, a fűzőt meg sem köti, csak begyűri az aszfaltmarta tornacipőbe, kulcsot ragad, blúzát már a lépcsőházban gombolja be, és nekivág a fényszennyezett, csillagtalan éjszakának.

Sosem érezte magát szabadnak – előbb a faluban az omladozó vályogházak zárták korlátok közé, a felázott utak, melyek egy másik dimenzióba húzták egyre a lábait, a rosszul kivilágított, néptelen utcákon ólom-nehéz köddé sűrűsödő, korai homály – aztán a városban a szűk sikátorok, még szűkebb hónapos szobák, az éjszakai járatok forró fémkasztnija, melyben, mint egy ketrecben, együtt osztozott a magányon a kiütött, vén piásokkal – és örökkön, mindenhol a pénzhiány, a hóvégek korgó üressége, amit a négy fal közé húzódva igyekezett átvészelni – az utcára, ismerősök közé nem mert menni, nehogy éhségtől tompa, fénytelen tekintete elárulja őt.

Másfelé nem törhetett ki, csak felfelé – ezért szeretett bele a csillagokba, a tejködök hideg szépségébe, a természeti törvények kristálytiszta logikájába – a gravitáció, a fekete lyukak Schwarzschild-sugara, a fény terjedési sebessége állandó, ugyanaz most és mindörökké, a bolygók mozgására pengeéles-egyértelmű a magyarázat – ellenben ha azt kérdezte, neki miért kell olcsó menzák bádog-világában félig töltenie a gyomrát, miért él úgy, ahogy, arra csak zavarodott hallgatás és tanácstalan tekintet lehetett a válasz.

Asztrofizika – mikor izzadó tenyerét szoknyájába törölve, ajakharapdálva elmondta családjának, mivel szeretne foglalkozni, a szó sisteregve és ropogva csapódott be a jótét lelkek közé, mint a srapnel, és halálos csendet hagyott maga után. Talán ha azt mondja, konzumnőnek áll, vagy hosztesznek egy éjjeli lokálba, villant át az agyán a gondolat, azt hamarább megemésztik – akkor legalább jajonghatnak, a mama elájulhat, felemlegethetik sértett büszkeségüket, felhorgadhat bennük az „ezért neveltelek?” – és legfőképp, nem kell támogatniuk – de az asztrofizika a maga rideg roppanásával pusztán gyanús volt és lefegyverzően idegen – tudniuk kellett volna, mi az, hogy lázadhassanak ellene vagy visszautasíthassák.

És érettségi, nemlétező ajándékok, szegényes ebéd egy olcsó kocsmában, egy hosszú, forró nyárra való bizonytalanság, és a mélyütés, nincs kollégiumi férőhely – kicsinyes megalkuvások, albérlet tizenöt négyzetméteren, kihagyott előadások, éjfélbe hajló diákmunkák, egy évnyi kínzó bizonytalanság.

Talán kihúzta volna így három-négy szemeszteren át, ha nincs a szélütés – nagyanyját, aki maszatos borítékban küldözgette neki nyugdíja töredékeit, az első nyári szünetben már fél oldalra bénult, vergődő madárként látta viszont. „Folyamatos ápolást igényel” – azon a családi ebéden némán kanalazták a levest, és ő hallotta a reccsenést, amellyel szülei kitartása és gerince megtörik – mintha egy nedves törölközőbe csavart vesszőnyalábot roppantott volna szét egy könyörtelen kéz.
Visszatért a városba, ahogy a megvert hadvezér tekinti meg bukása színhelyét, tele keserűséggel – ám dühe daccá és tetterővé alakult, önmagát is meglepte, milyen kétségbeesett elszántsággal vetett bele magát az új, kényszerű életbe.
A tanulmányi irodában bejelentette, évet halaszt, a jegyzeteit, könyveit, fölös tárgyait pénzzé tette – a falujából ismert közvetítővel, aki jutalékért munkát szerzett neki egy bajor családnál, megbeszélte utazása időpontját. Ez vár hát rá, asztrofizika helyett idősgondozás, spirálkarok helyett infúziós tű lyuggatta, agg kezek, új élet, új személyiség, és pénz, jó, biztos pénz, amiből még haza is küldhet.

Csak a borozgatással töltött estéi váltak gyakoribbá, és a könyveit sajnálta – hiányzott neki a nyomdafesték illata, a papírlapok sárga foltjainak sora, a gerinceken végigfutó repedések erezete, amely olyan egyedi volt, akár egy ujjlenyomat. A Hawkingot tanulmányi versenyen nyerte, a csillagatlaszt az utcán szedte fel egy lomtalanításkor – ha arra gondolt, milyen könnyedén megvált tőlük, úgy vizslatta kezeit, mint gyanús, idegen akaratnak engedelmeskedő függelékeket.

És most ott sétál a nappal melegét visszalehelő aszfalton, kacskaringós, szűk utcák ölén, kapualj-lakó hajléktalanok, név- és arcnélküli rongykupacok között – mindig csak elszántan előre, a földtől elrugaszkodva, lába a levegőben kalimpál tehetetlen – a régi személyisége már, az új még nem létezik – egyáltalán, kicsoda ő? És mi történik, ha a túlpart, ahová ugrani készül, egyszerre szétmállik a lábai alatt?

Házsártos öregasszony panaszolja be a közvetítőjének, udvarias-hideg mosolyú rendőrök állítják meg munka- és lakóhelye után érdeklődve, és miközben választ dadogna, nyelvtudása szavak érthetetlen szilánkjaira hullik szét – gyanakvó szomszéd les utána a sövény felett, készen, hogy megjegyezze és jelentse legapróbb megingásait, miközben hisztérikus pomerániai törpespicc vicsorog rá a kerítés mögül – politikai aktivisták bélyegzik auslandernek, és kergetik végig a városon, vagy a fellobbanó paranoia lázában égő gondozottja sejt bűnözőt és szélhámost negyvenöt kilónyi valójában, és zárja ki őt a házból visítozva. Milliónyi örvény, milliónyi elágazás, és a vége mindennek ugyanaz: semmivé foszlott új személyiség, kiürült porhüvely – éppoly semmitmondó, mint a fekete lyuk eseményhorizontja mögé esett, információit veszített, elemi részecskéire szaggatott anyag, melyről kutakodó fizikus sosem mondja meg, mi volt valaha – élő, érző lény vagy rideg, holt kőzetdarab.

Csak áll az éjszakában lemeztelenedve, biztos pont után kutatva a vészjósló jövő természetfeletti sötétjében – aztán nekiiramodik, ázott újságpapír-mozaikon, álláshirdetések palimpszesztusán, borosüvegek útjelzőin gázol keresztül – üres tekintetű, lassú cigarettákat szívó, önmagukkal végtelenített eszmecserébe merülő részegek kinyújtott lábai felett ugrik át, felkavarva leülepedett, iszapos magán-idejüket – földre rogy, majd újra felkel, zihál és rohan, mert már tudja, mit tegyen, hogy megmentse azt a keveset, amit még lehet.

A virradat az antikvárium előtt találja a lányt – kékülő ajkakkal, remegő ujjakkal, de könnyes-meghatottan számolgatja a pénzét, és vár a nyitásra – a kirakatban még ott a Hawking és a csillagatlasz, valami, amit visszaszerezhet és megőrizhet – és míg megmarad ez a darabka a múltjából, mindig lesz hová visszatérnie, és nyitva marad számára egy szűk ösvény a csillagok felé.

4.666665
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.7 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2020-10-12 17:45 Bloody Dora

Bloody Dora képe
4

Túl sokat olvasom a net cinikus felét, ha az első gondolatom az volt, hogy OnlyFans? Igen, túl sokat olvasom. Nem sok szép van a világban, ezért köszi a csillagokat. Visszaloptam nekem egy keveset.

_____________________
Dr. Bloody Dora

szo, 2020-10-17 17:51 Para Celsus

Para Celsus képe

Őszintén szólva meg kellett gugliznom az onlyfanst, és szintén őszintén meglepődtem, mik vannak arrafele. A karc nem működhetne hasonló üzleti modell szerint? :D


"The Rainmakeeeer!"

k, 2020-10-13 14:52 Ovidius

Ovidius képe

Álom és valóság, célok és megalkuvás, ember megértés és elutasítás, visszatérés a kiinduló ponthoz. Mugen Béjbe visszatért...:D

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

szo, 2020-10-17 18:04 Para Celsus

Para Celsus képe

Mindig újból ugyanoda visszatérni unalmas lenne és felesleges is - mint egy visszacsatolás nélküli gép. Jobb inkább egy új szinten újraalkotni. :)


"The Rainmakeeeer!"

k, 2020-10-13 17:00 Kentaur

Kentaur képe
5

Azon kívül, hogy néhol a hétköznapi szavakra is szentelhetnél negyedannyi figyelmet, mint a szóképláncaidra (a fűzőnél, egész addig azt hittem, hogy tényleg a fűző nevű ruhadarabról beszélsz, míg be nem tűrte a cipőjébe) ismét tetszik, ismét olyasvalami, ami anélkül ad sokat, hogy nyilvánvaló lenne. Az ilyen szösszeneteidről mindíg azok a nagyon jelentőségteljes álmaim jutnak az eszembe, melyekben úgy rémlik, megsejtettem a világ rejtett mozgatórugóit, és amik sokáig nem eresztenek akkor se, ha fölébredve már csak a sejtés sejtése marad meg belőlük. És ez végre többről szól, mint valami hímközpontú életérzésről. :-D

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

szo, 2020-10-17 18:09 Para Celsus

Para Celsus képe

Ja, ja, a fűzőn gondolkodtam. Kosztolányi példamondata jutott róla az eszembe (miszerint rossz egy olyan mondat, hogy "az emberek levertek és szomorúak lettek" mert a "levertek" szónál még azt hiszi az olvasó, hogy az emberek levertek valamit a polcról). Majd kiötlök helyette valamit.
Szerintem a legjobb, ami az író emberrel történhet, ha sikerül a tudattalanból felhozni valamit és visszaadni írásban...
Vagy ha ír egy hímközpontú életérzéssel átitatott novellát :D
(Most is írtam egyet holmi tüllszoknyákról és pettyes bugyikról, de ezek után - hah! - inkább nem töltöm fel a Karcra.)


"The Rainmakeeeer!"

p, 2020-10-16 22:02 craz

craz képe

önmagát is meglepte, milyen kétségbeesett elszántsággal vetett bele magát az új, kényszerű életbe. / vetette

Nem rossz ;)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

szo, 2020-10-17 18:10 Para Celsus

Para Celsus képe

Ó, a csudába, pedig kétszer is átolvastam... Na sebaj, egyszer úgyis feltöltök ide egy olyan írást, amiben egy elütés sem lesz :D


"The Rainmakeeeer!"