Nyugodj békében ribanc

A koporsót a sírba helyezték, és annak rendje és módja szerint a hozzátartozók egy-egy marok földdel borították a fekete koporsót, ami egy olyan nőt ölelt magába, aki mindvégig ártatlannak tűnt.

A helyi híradó tudósította Tamara Sewick utolsó útját, akit alig egy hónapja holtan találtak a kisváros északi részén fekvő erdőben. A hozzátartozók a ravatalozóban és az elföldelési időszakban is a legközelebb álltak a koporsóhoz. A temető tömve volt a sajtóval és a rokonokkal, valamint Miss Sewick összes valaha volt tanítványával. Lynnville mindig is egy kisváros volt; és mindig is úgy tűnt az is marad - habár a polgármester mindig próbált reményt tölteni szónoklataival az emberekbe. Az a város volt ahol soha, de tényleg soha, semmi nem történt. De ha mégis, az elég nagy port kavart Lynnville-ben. Úgy látszik egy gyilkosság elegendő volt ahhoz, hogy pár órán belül minden lynnville-i polgár arról kezdjen el suttogni.

A temetésre az is eljött, aki tulajdonképpen meg sem volt hívva; ő viszont úgy érezte jogosan van itt egy ilyen fontos eseményen. Ők többnyire a leghátsó sorokban foglaltak helyet, azonban egyikük sem volt olyan távol a koporsótól, mint az az öt fiatal, akik hátukkal szinte már a kovácsoltvas kaput súrolták. Hiába, Lynnville egy kisváros, és egy kisvároshoz kisméretű temető dukál.

Ha nem lett volna mindenki elfoglalva Tamara Sewick testének sírba helyezésével, akkor alighanem feltűnt neki volna az az öt kifejezéstelen, részvétlen kamasz, akiknek minden bizonnyal a tömeg közepén - a lynnville-i diákokkal egyetemben - kellett volna helyet foglalniuk. Egyiküknek sem volt ínyére a formális viselet; az egyik lány rózsaszín haja azonban mégjobban elütött öltözékétől. A lány hihetetlenül vékony volt; arca beesett volt, haja kócosan, tartástalanul lógott a derekáig. Kifejezéstelen arccal meredt a sportcipője orrára. Mellette szintén egy lány állt. Vörös hajjal keretezett arcán pontosan ugyanolyan kifejezés ült, mint a mellette állóén: semmilyen. A két lány mellett egy srác magasodott ki a tömegből; sötétbarna haja a szemébe lógott, szintén barna szeméből pedig minden kiolvasható volt, csak a gyász nem. Összességében helyes fiúnak tűnt, habár szüntelenül a tömeget vizslató bíráló tekintete hamar elijesztette a bámészkodókat. A magas srác mellett még egy fiú állt; esetlen, nyúlánk fiú volt, aki szemüvegét igazgatta állandóan az orrán. Ő volt az egyetlen, aki bármilyen érzelmet mutatott ötük közül; szipogott, és úgy látszott menten elbőgi magát. Remegett, és mindezt csak tetőzte aggódó ábrázata. A sort ismét egy lány zárta - barna haja az arcába hullott, miközben sebesen írt valamit a kezében tartott fekete noteszébe. Mikor felnézett lehetett látni kék szemében a hasonló gúnyos lenézést, mint a magas fiúéban. Vékony ajkai, és vállig érő hullámos haja volt, amibe most belekapott a felerősödött szél.

A nyurga, aggódó fiú levette szemüvegét, majd megtörölte könnyes szemét, és halkan nyöszörögni kezdett.

- Hallgass - rúgta bokán a magas srác, mihelyst észrevette a kisebbik elgyengülését.

- De nem tudok, Dylan, egyszerűen én nem... képtelen vagyok rá... el kell mondanunk valakinek... - rázkódott a válla a szemüveges fiúnak, miközben próbálta magát minél kisebbé összehúzni.

- Kivételesen igaza van - csatlakozott a társalgásba a noteszes lány, megvető pillantást vetve a Dylan-nek nevezett fiúra -, attól független, hogy nem szoktam igazat adni neki. Most viszont pofa be!

- Ha már másra nem, magadra gondolhatnál - szűrte a foga között Dylan. - Ugyanúgy benne vagy a dologban, mint mi. Megmondtam, megvárjuk Nick-et, aztán lelépünk amilyen gyorsan csak tudunk...

- Szólnunk kell valakinek... - folytatta reszketve a szemüveges fiú. - Muszáj, különben...

- Kérlek, ezt ne most beszéljétek meg - kérte a vörös hajú lány. - Elég legyen már, Pete...

Pete most már tényleg elhallgatott, és a szertartás végéig lehajtott fejjel állt, így nem lehetett megmondani, hogy milyen arckifejezést is vág. Mikor a szertartást végző tisztviselő befejezte a beszédet, és elbocsátotta a temetésen résztvevőket, a hátul álldogáló csoport is megmozdult.

- Megkeresem Mickey-t - mondta a vörös hajú lány.

- Kinn megvárunk - szólt neki még oda a noteszos lány, majd a többiekkel együtt kivonultak a temetőből.

Megálltak az utca végén, és ott várakoztak tovább. A rózsaszín hajú lány a falnak vetette a hátát, Pete a fejét fogva járkált fel, s alá, Dylan karba tett kézzel állt, és némán szitkozódott, a noteszos lány pedig tovább írt. Nemsokára egy velük korabeli szőke hajú srác érkezett hozzájuk.

- Bocs, csak most tudtam kiverekedni magam a rokonok kamu részvétnyilvánításából - sóhajtott, ujjait végigfutattva felfelé zselézett haján.

- Ezt így szokás - mormogata a barna hajú lány.

- Leszarom, mit szokás és mit nem, Tracy - förmedt rá a szőke hajú. - Csak haza akarok menni végre...

- Én egy időutazást akarok, mégsem kapok - mondta elhaló hangon a lány a rózsaszín hajjal.

- Az nekem is jól jönne - értett egyet a lánnyal Pete.

- Veled van még egy kis megbeszélnivalónk - sziszegte Dylan, majd a szőke hajú fiúhoz fordult. - Köpni akar.

- Micsoda? - hördült fel a szőke.

- Csendesebben!

- Hogy mi a szar van? - ragadta meg a szőke hajú Pete-et a gallérjánál, majd erőteljesen a falhoz lökte, hogy a képébe fröcsögve ismételje meg. - Mégis mi a francot gondoltál?! Köpni akarsz a zsernyákoknak? Meghibbantál?

- Nick, állj le! - lökte el Tracy Nicket a remegő fiútól, akinek az orráról lecsúszott a szemüveg.

- Hagyd már, csak beijedt! - állt a rózsaszín hajú lány is Pete mellé.

- Hülyeség volt az egészbe belekeverni! - emelte fel a hangját Nick. - Ez a te hibád, Dylan! - lökte meg most a sötét hajú fiút is, aki már szintén mérgesnek látszott. - Minek kellett ezt a kis szarzsákot belekeverni a dolgainkba? Miatta halott most a nagynéném!

- Elég! - kiáltott rá Nickre a villámló tekintetű Tracy. - Kussolj már, különben nem is Pete miatt fogunk lebukni, hanem miattad, mert nem tudtad befogni az idióta pofádat! Egyébként pedig hadd emlékeztesselek, hogy te is benne voltál, ráadásul az anyád testvére volt az a némber! - Tracy dühtől eltorzult arccal meredt a fiúra. - Soha többet ne merj kezet emelni olyan valakire, aki nem tudja megvédeni magát! Ne minket mocskolj be azzal a dologgal, amiben együtt vagyunk benne!

- Hé, hé, nyugi! - ragadta meg Dylan a mérges lányt a karjánál fogva, és odébb rángatta Nicktől. - Fejjezétek ezt be azonnal!

Pár másodpercig még pattanásig feszült tekintettel meredtek egymásra, majd Nick sóhajtott egyet.

- Ne haragudj, Trace - lépett közelebb. - Elvesztetten a fejemet. De tudod, hogy a családtagom volt...

Tracy kiszabadította magát Dylan szorításából, majd pacsira nyújtotta a kezét. Nick belecsapott.

- Hogyan bírtok ti ilyen fesztelenül viselkedni? - hallatszott egy megtört hang. - Azok után, hogy...

- Pinky... - lépett oda Tracy a lányhoz, majd szorosan megölelte. - Minden rendben lesz.

- Hogy lehetne már bármi is rendben? - fakadt ki Pinky, sápadt arcáról pedig megindultak a könnyek a nála jóval alacsonyabb lány válla felé. - Semmi sem ugyanolyan azóta az...

Pinky elhallgatott, mikor egy népes gyászoló csoport haladt el mellettük.

-...azóta az este óta - fejezte be a mondatot Pinky.

Tracy kiengedte a karjai közül a lányt.

- Semmi sem lesz már ugyanolyan - suttogta maga elé Pete, és ezzel már senki sem tudott vitatkozni.

Ekkor tűnt fel a közelükben a vörös hajú lány és barátja, Mickey. Maguk közé engedték összekulcsolt kezüket, és Dylan elkapta Nick irigykedő pillantását. Mindannyiuk tudta, hogy Nick-nek Violet óta nem volt kapcsolata.

- Részvétem a nagynénéd miatt - lépett oda Mickey Nick-hez.

- Köszönöm - dörmögte Nick, valószínűleg már sokadjára.

- Szerintem mi megyünk is - szólt a vörös hajú lány, miután találkozott a tekintetük Tracy-vel. - Nem igazán érzem jól magam.

- Ahogyan egyikünk se - súgta Pinky.

- Akkor majd holnap a suliban - intett a lány. - Ott majd... majd megbeszéljük a dolgokat.

- Szia, Ellie - köszöntek el a többiek a lánytól, aki eltűnt a forgatagban Mickey-val.

- Nekem is mennem kéne - túrt rövid hajába Tracy. - Pinky jössz?

- Nem, jobb szeretnék egyedül hazamenni.

- Rendben - fordult meg Tracy, elköszönt Pete-től és Nick-től (Dylan-re csak egy pillantást vetett), majd elindult az egyik irányba, Pinky meg a másikba.

Ezek után Nick hívta az apját, aki perceken belül ott is termett, így Nick azonnal be is csapta a BMW ajtaját, és elhajtottak. Pete elköszönt, majd befordult a sarkon, az ottmaradt Dylan pedig idegesen megrázta a fejét, és már alig várta, hogy hazaérve leülhessen a számítógépéhez, hogy kiírjon mindent a fejéből.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2019-09-08 21:05 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Most én vagyok a hülye, vagy ennek nincs vége? (Folytatásos műveket nem fogadunk. Tényleg. Maximum az Elbeszélések kategóriában, de annak vannak más szabályai is.)

A cím is vesszőhibás, utána is pár mondatnál lespóroltad, de ez a kisebb gond. Az elején, a narrációban az alanyokat amolyan sormintában használod, és ez kifejezetten zavaró. Egy ismétlés, váltás, egy ismétlés, váltás, egy ismétlés... Nézd csak meg, töri a ritmust.

Igazából sztori nincs, ez egy kezdete valaminek, így nehéz bármiről is érdemben nyilatkozni, de mintha a végére belejöttél volna az írásba. Vagy a párbeszéd megy jobban, vagy elkapott a lendület. Akárhogy is, építs az erősségeidre, mindenkinek jobb. :) Persze a narrációval is kezdj valamit, így elég furán néz ki, hogy narrálsz, párbeszéd, kevés kis narráció a végén, snitt. De a párbeszédek sokkal elevenebbek, az tény.

_____________________
Dr. Bloody Dora

h, 2019-09-09 02:48 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Tényleg nincs vége, se eleje, se közepe, se semmi. Van úgy, hogy az író az olvasóra bízza a történet bizonyos részleteinek alakítását. Ezt hívják keretezésnek, ilyenről már hallottam, na de hogy az egész sztorit? Keretezni csak a képet lehet, itt viszont csak pár festék folt akad. Viszonylag pontos és életszagú leírás pár csodabogárról, akik úgy lógnak ki egy kisvárosi légkörből, mintha reflektorral világítanák meg őket. ráadásul olyan feltűnően viselkednek, ahogyan kinéznek. Na hogy ebből mi sülhet ki, azt tényleg jobb a közönségre bízni.

k, 2019-09-10 09:40 Kentaur

Kentaur képe

+1, azon kívül, amiket már mondtak:keresd meg a gondolatjelet, és azt használd párbeszédben, és közvebetésben is! A kötőjel csak a szóösszetételekhez való meg elválasztáshoz.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

sze, 2019-09-11 20:21 Roah

Roah képe

Megtennéd azt az olvasók kedvéért, hogy a címben javítod a vesszőt?

Figyu, így:

Nyugodj békében, ribanc!

Nem tartozom az írásod célközönségébe, erre fogadni mernék, mert az irodalomban imádok bomolni, bulizni, de ez a Karcolat, és ami a Karcon történik, az itt is marad. :D

Na jó...

Ne haragudj, de nagyon elbaltázottnak érzem a felütést, a kezdést.

Ezt:

"A koporsót a sírba helyezték, és annak rendje és módja szerint a hozzátartozók egy-egy marok földdel borították a fekete koporsót, ami egy olyan nőt ölelt magába, aki mindvégig ártatlannak tűnt."

Nem kell ám az első mondatba hat különféle infot gyömöszölni, hogy aztán csóri mondat azt se tudja, merre van arccal előre.
Nem kell minden gondolatot leírni egyszerre.
Mert az érthetőség, értelem rovására mehet. Mert a szerző csapdát állít magának, eská, vagyis saját kezűleg, saját magának, és alig bír kikecmeregni belőle, bajba kerül, és csapongani kezd, hibát-hibára halmozhat, és vagy nem jön ki a csávából, bekavarodik a mondatokba, és esik szét a sztori, vagy nem ér a végére, nem tud a végére járni, annyi mindent kellene helyre tennie.

Tényleg nincs The End.
Ájájájáj.

Nézd csak:

"- Rendben - fordult meg Tracy, elköszönt Pete-től és Nick-től (Dylan-re csak egy pillantást vetett), majd elindult az egyik irányba, Pinky meg a másikba."

...meg szőke Gery, vörös Lucas, és barna Mike (szeplős Frank csak a háttérből leste őket), illetve a kosárcsapat néhány sárga-kék mezes tagja és a piros ruhás, masnis mazsorettes lányok közül kék szemű Lisa és zöld szemű Amanda.

Jó, elkomolyodom.

Szóval.

Ha igényled, szívesen segítek, kiemelek néhány mondatot, dolgozunk kicsit velük, tudod, olyasmikkel, amik hasznodra válhatnak a jövőre nézve.
Hm? :))))

Addig is sok olvasást javaslok és csak annyi karaktert (nem karakternek látszó tárgyat, színpadi díszletet, hanem karaktert), amit elbír egy rövid terjedelmű írás, annyit, akiket munkára is lehet fogni, annyit, amennyit uralhat és első sorban életre kelthet egy szerző. :))))

Isten hozott a Karcolaton!

https://www.youtube.com/watch?v=1jre6_FBBc0

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2019-09-13 20:10 Howel

Howel képe

Szia!

Nnnnnna lásssuk.
A kezdet elborzaszt. Ahogy Roah írta, nem tudom, merre vagyok arccal előre. Figyelj oda erre, a túl sok információ megöli a hangulatot. Szóval kontraproduktív.

Azt hiszem, ez a fő probléma. A következő bekezdésben ugyanis van
- halott
- egy hónapja halott
- erdőben talált halott
- kisváros
- kisváros északi részén van az erdő
- a legközelebb álltak a koporsóhoz, de ez nem tudom, mit jelent.
- temető
- sajtó
- rokonok
- tanítványok
- kisváros neve
- kisváros polgármesterének reményt keltő szavai - mi a baj? hogy kisváros?
- soha semmi nem történ itt
- és mégis, no lám, egy gyilkosság

Sok. Nagyon nehéz lesz, de a következőkben kövesd azt az elvet, hogy ha valami, amit leírtál, nem tesz hozzá a történet alakulásához, akkor kíméletlenül kihúzandó.
Természetesen ez is, mint oly sok minden az írásban, gumiszabály, mert ugyan miért ne lehetne a cél a hangulatteremtés?
De próbálgatni kell. Az adatoktól nem terem hangulat, csak értetlenség, zavar és unalom.

Ha megírtad a novellát, tedd el, és amikor már számodra is új, olvasd el egyszer. Fel fog tűnni, mi van ott feleslegesen, és az is, hogy mi hiányzik.

Pacsi!

______________________

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."

szo, 2019-09-14 23:59 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Érteni vélem, ezt írta ki Bob (Dylan) a fejéből, annak végül is teljesen jó. Ami izgalmas, hogyan került a te fejedbe, vagy a gyomrodba? Mert valami nagyon megfeküdhette, így többszöri olvasásra valami igazságszolgáltatás félének gondolnám egy nagyon is valós kisváros ellenszenves ibijével szemben, aki a valóságban talán megdicsőült. Ennek végül is jó, és Dórit is meg kell dicsérjem, mert a szabad vers meghatározás ebben a formában telitalálat. Érzelmek tobzódnak itt halvány utalásokban, amiből mindenki olyan sztorit rak össze, amilyet leginkább akar. olyasmi, mint a Bunraku c. film,. Ha még nem láttad nézd meg https://port.hu/adatlap/film/tv/bunraku/movie-139292

Az értékelések szerint gyenge, de nekem nagyon bejött. Most tán jobban élvezném, mert jobban értem az utalásokat. Olyasmiket is, amelyek az alkotók szándéka szerint ott sincsenek. Ezért írtam valahol, hogy a jó írás él, beszél. A tiéd is, ami innen nézve ígéretes, igaz csak gügyög, mint egy csecsemő, de rá se ránts, még felnőhet és egy kis türelemmel meg is nevelheted.

v, 2019-09-15 09:40 Sednol

Sednol képe

Beleolvastam az előző hozzászólásokba. Sok mindent mondanak, de én kicsit mélyebbre ásnék pár mondatod elemzésével:
„A koporsót a sírba helyezték, és annak rendje és módja szerint a hozzátartozók egy-egy marok földdel borították a fekete koporsót, ami egy olyan nőt ölelt magába, aki mindvégig ártatlannak tűnt.”

Ami elsőre szemet szúr, hogy pontatlan a fogalmazás. Értjük, hogy mit szeretnél, azonban ha jobban megvizsgáljuk, kitűnik a hiba.
Az első legyen egy szőrszálhasogatás. Mifelénk a marék szó az elterjedtebb.

A második a pontatlan fogalmazásra mutat rá: borították. Mifelénk, ha valamit beborítanak valamivel, akkor az a valami teljesen elfedi az eredeti tárgyat. Itt helyesebb lenne földet vetettek, dobtak, ejtettek rá, de biztos akad még bőven alkalmas szó ide.

Harmadjára az ölelt magába egy olyan szótársítás, ami az ölel szóból eredően melegséget áraszt. Nekem kilóg.

Vannak még hasonló rosszul kiválasztott szavaid: Elföldelési időszak, a temető tömve volt a SAJTÓVAL. Nyomtatottal? Nem rossz kerülgetni azt a sok újságot? :) Ne vedd a szívedre, magam is sok ehhez hasonlót elkövettem, és elkövetek mind a mai napig, de amíg valaki ki nem emelte nekem, fel sem tűnt.

Aztán jön a legfontosabb rész:” aki mindvégig ártatlannak tűnt.” Itt ítéletet hirdetsz, kijelented, hogy nem volt ártatlan. Ha ez volt a célod, akkor oké, de nekem inkább tűnik elszólásnak. El akartad mesélni a történetét, de végül nem tetted meg. Erre utalnak a többiek a hiányérzetükkel. Persze ránk bízhatod a dolgot, de akkor nem egyre fogunk gondolni.

„Lynnville mindig is egy kisváros volt; és mindig is úgy tűnt az is marad - habár a polgármester mindig próbált reményt tölteni szónoklataival az emberekbe. Az a város volt ahol soha, de tényleg soha, semmi nem történt. De ha mégis, az elég nagy port kavart Lynnville-ben.” – mindig, mindig, mindig. A tölteni is cseréért kiált.

Azért másoltam be három mondatot, hogy lásd, mi a felesleg. Az elsőben megadod a város nevét és jellegét. Ugyan a fókuszt a polgármesterre irányítod a megjegyzésben, amit utána egy szóismétléssel szüntetsz meg, pedig akad más eszköz is az elkerülésére. Mit szólnál egy egyszerű Itt-hez? Itt soha, de tényleg soha semmi nem történt. Vagy esetleg: Ezen a helyen soha, de… Szerintem még te is találsz alkalmas kifejezéseket, ami feloldja a problémát. A végén megint felemlegeted a város nevét, holott az előző mondatban is a városról beszéltél. Próbáld meg ezt a három mondatot átfogalmazni, összegyúrni egy pontos, szóismétlés nélküli mondattá. Érdemes vele foglalkozni. Sokban fejleszti a fogalmazókát.

Egy valamit ki szeretnék hangsúlyozni, az én olvasatomban nagyon jók a párbeszédeid. Élnek. Ez jó, viszont az után és közbevetéseiden érdemes dolgozni. Merevek, mint a bakelit.

Ha valamivel nem értesz egyet vagy csak kérdéseid vannak, hé, ez a legjobb hely, hogy beszéljünk róla. Ne ásd el magad, beszéljünk! Mindenkinek fáj, ha bántják a gyermekét.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu