Rendhagyó

Talán kezdhetném így is: "Nem tehettem arról, hogy beleszerettem..." -de ez így,
ebben a formában nem lenne igaz. Mert igenis tehettem, sőt, mi több -tehettünk,
hiszen a döntés a miénk volt.

2001. május 5 -én, szombaton:
Ha egyszer olvassa majd ezeket a sorokat, kívánom, hogy sorai ébresszék fel benne az
elmúlt évek összes sóhaját és percét, sugallva mindazt, amit nekem jelentett évek hosszú során
át, amikor még hittem, hogy "a mi lényünk nem ér véget testünk határainál..."

Május 3 -án, csütörtökön történt.
...Nem volt könnyű újra és sokadszorra, ismét csak háborúzni. Szélsőséges vitáink közepette,
az öröm percei már csak rövid zárójelekké zsugorodtak.
Megsebeztük, elárultuk, öltük egymást.
Hajtott valami eszelős belső kényszer, hogy nem maradhatok alul...harcolnom kellett,
hogy bizonyíthassam, apró testemben értelem lakozik, és meghallgatásért kiált(!!!)
Elfelejtettnek hitt és keserű emlékek és sérelmek áradata éledt újjá bennem, amelyekről azt
hittem, hogy már rég túltettem magam rajtuk. Régi ügyek, amelyek rádöbbentettek, hogy bár a
sebek begyógyultak, a hegek alig láthatók-, de elég volt egy szó, egy mondat, és újra sajogni
kezdtek...
...Az éj leple alatt, csak feküdtünk egymás mellett. Magához ölelt, s ugyan éreztem testének
melegét...de elmaradtak a becéző szavak, érintések, a gyöngédség. És nem ébredt fel a
szenvedély.

Május 4- e, péntek.
Reggel távozott, én pedig kimondhatatlanul gyötrődtem...kínlódtam. HIÁNYZOTT!
Úgy hiányzott, ahogy a karom, a szemem, a hangom hiányzott volna...
Hogy voltam képes elviselni ezt a poklot? Már nem tudom. Amikor felhívott, szomorú,
végtelenül szomorú volt a hangja. Én pedig győzködtem. Próbáltam megygyőzni arról, hogy a
"mi szerelmünk élő virág, s ahogy virágba borulását is szándékunk vezérelte, úgy elvirágzása
is szándékbeli gondozásunktól függ". Akartam, hogy higgye; ajándék vagyunk egymásnak, amit
nemcsak elfogadni, hanem megőrizni is tudni kell!

És az a bizonyos május 5 -e, amikoris először vetettem magunkat papírra...
...Többször is kerestem telefonon. Igyekeztem még az éteren keresztül is simulékony és
megértő lenni...na és persze kíváncsian érdeklődő a hogylétét illetően...
Minden igyekezetemmel azon voltamn, hogy összecsengjen az összhang.
Sikerült. Aznapra "kiderült".:-D.

Május 7 -e, hétfő.
Gyűrűfűről -az ökofaluról- meséltem neki. Rám, egészen addig az újdonság erejével hatottak
azok a képsorok, amelyek bemutatták a helységet. Na persze, Neki nem tudtam újat mondani...
Ismerte a helyet, sőt, ki is egészítette az általam látott és hallott dolgokat.
Az volt az első olyan alkalom, amikor meglódult a fantáziám. Láttam Őt magam előtt, néztem
izmos karját, ingének vakító fehérségét...éreztem orromban testének illatát, és a nyár fülledt
aromáját. Vágytam erre, vágytam az efajta boldogságra.

Május 10-e, csütörtök.
..Néha -még így utólag is-, azon morfondírozok, hogy nem tudom, mi lett volna a jobb?! Ha meg
sem ismerem-, vagy még mielőtt elmerülök benne, még azelőtt gyorsan elfelejtem.
Dühkitörései, csillapíthatatlan haragja, minduntalan beletaszítottak a bánat tavába, amelyeket
aztán napokig eltartó depressziós mélabú követett.
Mégis vágytam, szomjaztam rá...koldultam a szeretet -morzsákért.
Hisz benne élt a rossz mellett a jó is, a hamis mellett pedig az igaz.

Jelenleg 2005 -öt írunk.
Közben én vettem egy házat (igaz nem gyűrűfűn), feljebb araszoltam az előmenetelt
jelképező szamárlétrán, és a köztünk zajló háború is (hat év után) véget ért.

Azért vannak napok, amikor még szemem arra az ajtóra téved, amelyen át határozottan távozott,
mintha nem lett volna már mit mondanunk egymásnak...s én nem próbáltam meg visszatartani.

Azért hétről- hétre gyöngül a gyötrelem...s tudom, hogy végül mákszemnyire zsugorodik.

3.666665
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3.7 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2005-06-25 22:30 Sherab Dorje

Sherab Dorje képe

Tyű, mintha a saját életemből olvastam volna egy fejezetet (persze a férfi oldalról nézve, node ácsi: nekem nincsenek dühkitöréseim és szörnyű haragom sem csillapíthatatlan!)! Úgy látszik ezek a "gondok" kollektíve kijárnak nekünk. És valóban, az idő végül begyógyítja a szívsebet...

***

"Ha szereted a Poklot,
az Mennyországgá változik."

v, 2005-06-26 20:34 rendhagyó

rendhagyó képe

Nos, igen. Azt hiszem mindenféle gyöngéd emberi érzés egy idő utána átalakul a gyakorlatban
önzéssé. Szívsebeket pedig fájdalmas nemcsak kapni, hanem adni is...
Ami pedig a "dicső" jövőt illeti, kerülöm, hogy olyan "udvarias"-féle magányossá váljak..

v, 2005-06-26 21:30 Gyémánt B.

Gyémánt B. képe

Egyre vigyázz, Rendhagyó! Magányodban kerüld a macskatartást, bárhogy suttogja is szükségét a Gonosz! :gonosz:
Tapasztalatom szerint ez a tartósan magányos nők legfőbb attribútuma! :D
És most kövezzetek meg, macsekbarátok! Amúgy nem utálom a cicusokat, szeretem őket! Főleg sült krumplival! :P

***

"Megszűnik minden gondolat,
Megszűnnek a szavak - csend van.
Buddha sehol, senkinek,
Semmilyen tant nem hirdetett."

szo, 2005-06-25 22:45 Ritus

Ritus képe

Azt hiszem egy hosszabb kapcsolatban törvényszerűen előjönnek ilyen történések, gondolatok. (Én is mintha csak a saját életemből olvastam volna egy fejezetet.) :) Sikerült szépen megfogalmaznod ezeket, ami egyáltalán nem könnyű... hiszen sokszor nehéz az érzéseinket mások számára is "érezhetővé" tenni... ;)
_________________________________
"Szólj, gondolj, tégy jót,
s minden szó, gondolat, tett
tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád!"
(Vörösmarty)

v, 2005-06-26 11:25 Bogumil

Bogumil képe

_____Bogumil D' Kukulkán
Igaz történet,az éltünknek egy kis morzsája.Állandó körforgásban vagyunk:elválások és új találkozások,egy ideig szinknicitás(együttfutás.Lásd:Jung A szinkronicitás elmélete),van közöttünk,aztán szétválanak útjaink,hogy valahol a végtelenben,túl téren és időn újra egyesüljünk.
Egy,egy fájdalmas elválás mindig a kezdete egy minőségileg magasabbrendű,új,izgalmas,tartalmasabb kapcsolatnak is.
Bogumil

v, 2005-06-26 20:41 rendhagyó

rendhagyó képe

Egyetértek. És megtanított nekem egy nagyon fontos dolgot: azóta gyakorlom a türelem erényét.
:-)

v, 2005-06-26 20:39 rendhagyó

rendhagyó képe

Először is: köszönöm!:-)
Igazad van, de én csak annyit tettem, hogy "papírra vetettem" azt az "igazságot", amelyet mindannyian ismerünk már, és meg is tapasztaltunk sorsunkat, lényünket illetően.

(Bocs' -ezt a választ Ritusnak szántam.:-))

v, 2005-06-26 19:46 Zucchero

Zucchero képe

Csinos, bár nem értek egyet a csillagokkal.
Őszintén szólva semmi külöleges nem volt benne.
Persze, most jöhet a duma, hogy ez a valós élet meg minden... De attól még nem kell maximumot adni.
Az ilyen történetek mindig megindítják az embereket, ami rendben is lenne, ha nem pontoznák.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
"Ha jót akarsz alkotni,próbálkozz a lehetetlennel."

v, 2005-06-26 20:48 rendhagyó

rendhagyó képe

Elfogadom: Te így vélekedsz.
Az emberek viszont jobban elfogadják, ha valami olyat csempészel bele mindennapjaikba, amelynek
köze lehet az igazhoz, illetve az emberihez, tehát a valóságoshoz, esetleg a vérhez, verítékhez..
Mert ezek az érzések a mieink, nem a gólya hozza őket.:-)

v, 2005-06-26 21:02 Zucchero

Zucchero képe

Tudom. De (ez az én hibám is) olyan sok ilyesfajta írást olvastam, hogy beleuntam, sőt néha- néha már idegesít.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
"Ha jót akarsz alkotni,próbálkozz a lehetetlennel."

v, 2005-06-26 21:24 Gyémánt B.

Gyémánt B. képe

Egy Stephen King nevű alig ismert jenki íróember azt mondta (nem szó szerint): minden egyes írásánál arra törekedett, hogy egyre jobbat alkosson, és egyre tökéletesebben tudja hazugságba bújtatni az igazságot. Ezzel így egyetértek én is, valóban elevenebb egy irodalmi mű, ha magja valós eredetű. Bár hozzá kell tennem, a csupasz igazságnál izgalmasabb a némileg felruházott. Olyan ez, mint az erotika! :D

***

"Megszűnik minden gondolat,
Megszűnnek a szavak - csend van.
Buddha sehol, senkinek,
Semmilyen tant nem hirdetett."

v, 2005-06-26 21:47 Zucchero

Zucchero képe

Nem feltétlenül:) Vannak igazságok, amiket ha feltunningolunk, csak unalmasabbá válnak:)
Stephen Kinget imádom:)
Nagyon jót lehet félni a könyvein:)
(meg persze a filmeken is)
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
"Ha jót akarsz alkotni,próbálkozz a lehetetlennel."

v, 2005-06-26 22:11 Gyémánt B.

Gyémánt B. képe

Na jó! Kössünk kompromisszumot! Legalább mi, S.K. "funok" tartsunk össze! Mondjuk azt akkor: az Irodalom a lehetőségek játéka! :D

***

"Megszűnik minden gondolat,
Megszűnnek a szavak - csend van.
Buddha sehol, senkinek,
Semmilyen tant nem hirdetett."

h, 2005-06-27 02:28 Bogumil

Bogumil képe

_____Bogumil D' Kukulkán
Nagyon sok mulik a dizajnon (csomagoláson) Ha egy kis igazságmag,jól fel van tuningolva,izgalmassá,emészhetővé válik az olvasónak,és ráharap.Kedvvel olvassa.Ha,viszont a nyers igazságot csak úgy a la' natúr tálaljuk neki,arra nem biztos,hogy vevő...az emberek szeretnek kicsit romantikusnak lenni,ábrándozni és kellemesen szórakozni egy-egy íráson.Ettől irodalom az irodalom.Nagyon jó a hasonlatod,hogy olyan az irás mint a szexualitás. Ha jól van koreografálva,katartikus élményt ad az olvasónak,ami felér esetleg egy jó szeretkezéssel.Jó olvasást jó élvezetet!
Bogi

h, 2005-06-27 08:01 rendhagyó

rendhagyó képe

Igen! Valószínüleg, akinek van fantáziája az egyikhez, az színesebbé tudja varázsolni a másikat is...:-)

h, 2005-06-27 02:31 Bogumil

Bogumil képe

_____Bogumil D' Kukulkán
Nem értek egyet ezzel a kijelentéssel,hogy "ha az igazságot feltuningoljuk unalmassá válik."Hát akkor mi benne az irodalom?Ha egy mondattal elintézünk valamit az száraz közlés csupén.De ha köritjük akkor elgondolkoztatjuk vele az olvasót.Ettől szép és izgalmas az írói mesterség.Ha viszont valakinek nincs írói vénája,az csak Mekkmesterkedik és dugába dől...Bogi

h, 2005-06-27 06:41 Zucchero

Zucchero képe

Bogumil!
Vannaaaaaaaaaaaaak! Tehát léteznek, de nem feltétlenül mindegyik az.
Amíg nem tanulsz meg olvasni, ne kötekedj.
Az élet lehet romantikusabb és elbűvölőbb, mint a képzelet.
LEHET!! És ha egy történetet mesélsz pl.: hogyan kérted meg szerelmed kezét, semmi szükség feltunningolni, hisz a valóság önmagában is szép. Ez egy csodás esemény, nem kellenek bele vámpírok, sárkányok, eltitkolt szeretők és zabigyerekek. :)
Néha a valóság szebb minden képzeletnél.
NÉHA!!!
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
"Ha jót akarsz alkotni,próbálkozz a lehetetlennel."

h, 2005-06-27 07:39 Bogumil

Bogumil képe

_____Bogumil D' Kukulkán
Regény:Hogyan kértem meg szerelmem kezét
Akkor most összetoljuk az ágyainkat?
Igen.
Holnap megeszküszünk.
OKÉ.

p, 2005-07-01 18:39 Zucchero

Zucchero képe

Ha tényleg így kérted/kéred meg szerelmed kezét, remélem agyon ver egy palacsintasütővel.
Vén róka vagy már Bogumil(elnézést kérek, nehogy megsértődj), de még mindig nem vagy elég nyitott.
Nagyon ragaszkodsz a magad csinálta válaszokhoz.
Nekem ez fura.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
"Ha jót akarsz alkotni,próbálkozz a lehetetlennel."

szo, 2005-07-02 05:39 Bogumil

Bogumil képe

_____Bogumil D' Kukulkán
Kedves arikon,kivénhedt,öreg szatír,vén kéjenc ,fogatlan oroszlán vagyok,aki az emlékeiből él.(van bőven) De,én,olyan vagyok ha valaki bedob egy szót,kifejezést,akkor én arról félórát tudok kapásból beszélni.Mikor 22 évig ügyeletes telefonműszerészkedtem műszak altt,mig hibára nem kellett menni,azzal ütöttük el az időt a diszpécser irodában,hogy valaki feldobott egy kifejezést és félórákat beszéltünk róla.Na és hosszú éjjeleket átbarkópáztunk.Jó kis agytréning volt...
Bogi. Egyébként nincs harag,mert én soha nem sértődök meg,remélem te sem,hiszen ez csak egy kis játék.

szo, 2005-07-02 07:31 Zucchero

Zucchero képe

Örülök, hogy nincs harag.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
"Ha jót akarsz alkotni,próbálkozz a lehetetlennel."

h, 2005-06-27 07:56 rendhagyó

rendhagyó képe

Látod? Ezért írtam, hogy elfogadom. Nem a világmegváltás vezérelt, csak lejegyeztem egy szomorú emlék kapcsán megszületett gondolatsort...
Így búcsúzom. :-)

h, 2005-06-27 08:35 Bogumil

Bogumil képe

_____Bogumil D' Kukulkán
Nekem nagyon is tetszett az írásod.Semmi kivetnivalót nem találtam benne:elfogadtam.Jó írás.
Szerettel:Bogi

h, 2005-06-27 10:33 rendhagyó

rendhagyó képe

Köszönöm Bogi, az elfogadásról szóló-t, Zuccheronak szántam -de valamiért nem oda
sorolódott a válaszom. Bocs' -és mégegyszer: köszi:-)

cs, 2005-06-30 16:22 adriandraco

adriandraco képe

Nekem nem tetszett a naplószerű forma. Talán gördülékenyebbé is lehetett volna tenni ezt az írás, de az elsőre látszik, hogy minden sora érzelmektől fűtött.

"Ha egyszer olvassa majd ezeket a sorokat, kívánom, hogy sorai ébresszék fel benne az" - A sor szó használata kétszer kicsit furcsa nekem. Mintha a sorok sorainak kellen felébreszteni....
__________________________
http://adriandarco.atw.hu

p, 2005-07-01 08:50 rendhagyó

rendhagyó képe

Mert a leírt "karcolat" tényleg naplóbejegyzések alapján született.
Tudod, olyan ez mint a fejgörcs, ami több napon át, makacsul visszatér. Én pedig, hogy enyhítsem
"fájdalmam", ahhoz a csalhatatlan módszerhez folyamodtam, hogy ha kiírom magamból, akkor enyhül.
Amit pedig a "sor" szó használatáról írtál-, igazad van. Fogalmazási hiba. Megpróbálom kijavítani, ha lehet.:-)

h, 2005-07-04 07:26 Blade

Blade képe

...majd elmúlik.

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

h, 2005-07-04 20:30 rendhagyó

rendhagyó képe

Köszi Blade! A fájdalmam vagy az írhatnékom? :-)

h, 2005-07-04 21:39 Blade

Blade képe

Mindkettő. :)

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

h, 2005-07-04 21:42 Sherab Dorje

Sherab Dorje képe

Szia Rendhagyó!

Mitől "olyan" a szemed jobb alsó sarka? :)

***

"Ha szereted a Poklot,
az Mennyországgá változik."

sze, 2005-07-06 06:23 rendhagyó

rendhagyó képe

Szia Sherab Dorje!

Nos, az "csak" egy eltúlzott másolata az igazinak, amely ugyanilyen színű, de sokkal
kifejezőbb... A valódinak semmi, de semmi "olyanja" nincs. :-)

sze, 2005-07-06 08:16 Sherab Dorje

Sherab Dorje képe

Így már sokkal nyugodtabb vagyok! :)

***

"Ha szereted a Poklot,
az Mennyországgá változik."

sze, 2005-07-06 06:19 rendhagyó

rendhagyó képe

Végülis Blade... Merthogy dicsérő szavakból (ugye) sohasem elég... :-)

sze, 2005-07-06 06:55 Blade

Blade képe

Ha a humorérzéked megmaradt, nagy baj nem lehet ;) :D
----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.