A rózsa vére - I. rész

Minden a rózsákkal kezdődött. Azokkal a rohadt rózsákkal.
Egy ilyen alak, mint én, minek bámulja a virágokat? Talán érzékenységével akar fölvágni? Ami nincs?! Nevetséges!
Azok a rohadt, átkozott, édes virágok!
Kín és szenvedély tapad hozzájuk, szirmaik vértől csepegnek. A mennyországból, vagy a pokolból hozták őket? Démonoké vagy angyaloké? És mi vagyok én akkor?
Miért?!… Miért én nyúlok hozzájuk? Mi közöm azokhoz a virágokhoz? Mi hozza újra és újra utamba őket, míg végül úgy nem érzem, megbolondulok? Lehet, hogy már meg is történt?
Nem! Ahogy Poe mondaná, ideges vagyok, rettenetesen ideges, de nem őrült.
A nő miatt van.
Körülötte bonyolódott minden.
Ahol a rózsái megjelennek, ott Ő is fel fog tűnni nemsokára. És én még mindig nem tudom ki ő.
Azt sem tudom mi ragadott meg a virágokban. Talán a színük. Nem egyszerűen vörösek voltak; égett az egész virág, tűz lobogott benne, felszítva az emberben rejlő parazsat. És én sokáig néztem azokat a rohadt rózsákat, bennem égtek, belém égtek a virágok, robajló vörösük lelkem sötétben szunnyadó ádáz szenvedélyét ébresztették föl.
Aztán persze jött a nő.
Egyetlen pillantás elég volt.
Megigézett keskeny vágású, mély tüzű szeme.
Elsétált mellettem, és véletlenül hozzám ért.
Véletlenül! Hah!
Ezek a női véletlenek!
Leült egy asztalhoz azzal az öltönyös fickóval. Úgy néztek egymásra, hogy a vérem felforrt. És az asztalon, egy vázában, ott voltak a rózsák. Ahányszor odanéztem, szemembe sütötték vérvörös fényüket, a szirmok sugárzó színének rabja lettem. És oda kellett néznem, fejem akaratomtól függetlenül fordult abba az irányba újra és újra, nem volt választásom.
A nő pedig elbűvölő volt, kacér, buja, és ártatlan. Szemeiben túlvilági gyönyörök, és egy hegyi patak tisztasága rejlett. Ahogy tekintetünk összeakadt egy pillanatra, fölizzott, feszültséggel telítődött a levegő, villámcsapás áramát szórva rám.
Azt hiszem, már akkor mindent tudott rólam.
Fehér ruháján sikoltott a rózsa.
Nem, nem. Volt még eszem – akkor még volt –, nem követtem őket. Minek? Követett engem a nő. Persze véletlenül. Mindig véletlenül.
Egy hét múlva az Operában láttam. Ismét fehér ruhában volt, vörös rózsával díszítve.
Azokból.
Elkaptam egy pillantását, s elvesztem szemeinek tűzviharában. Ekkor már tudtam, mi az az őrjítő szenvedély. Józan eszem keskeny peremén egyensúlyoztam, s éreztem amint vonz a mély. A rózsa izzott ruháján. Megbabonázott. Lángolt bennem.
Megint egy férfival volt, de nem ugyanazzal.
A találkozás után nyugtalan voltam. Zaklatottan jártam a várost.
Honnan vannak ezek a virágok? Miért hatnak rám így? És persze: ki ez a nő?
Kell lennie egy kertészetnek valahol, ahol termesztik ezeket a virágokat!
Virágboltokat néztem át, árusokat vizslattam, eredmény nélkül.
Aztán hirtelen lecövekeltem egy üzlet előtt.
A nő!
Ez csak ő lehet!
Aztán meggondoltam magam. Hasonlít, de talán mégsem ő az. Csak egy sima eladó. Ráadásul pont egy virágboltban dolgozik. A rózsák, azok az átkozott rózsák, amiket kerestem, nem voltak sehol. Egyszerű eladónő, mit keresne egy drága étteremben, aztán az Operában? Csak hasonlít, semmi több.
Mi a fenéért mentem be?
Nem akartam. Nem kellett volna.
Megkérdeztem, hogy milyen rózsák vannak az üzletben. Láttam, megismert. Ugyanaz a szem, az arc.
Na nem. Mi közöm ehhez az egészhez? Semmi, semmi a világon!
De visszaút nem volt már többé. Foglyul ejtettek a rózsák. …és talán a nő is… Igen, a rohadt életbe, a nő is! Ő igazán!
- Rózsák? – kérdezte. Kacéran villant a szeme? Csak én képzeltem? Nem tudnám megmondani. Teljes zűrzavar uralta el érzéseimet. Ma már fogalmam sincs, hogy mit éreztem akkor. Kívántam? Akartam tőle valamit, vagy tényleg a virágok varázsoltak el?
Elém rakott egy halom rózsát. Egyik sem az volt. Elmondtam, milyet akarok. Elkomorult csinos arca.
- Akkor nincs miről beszélnünk. – mondta. Zavarban voltam, és féltem hogy kidob. Nem firtattam tovább a dolgot. Vettem valamit, és eloldalogtam. Persze azt a vackot bedobtam az első kukába.
Azután egy vendéglőben megláttam azokat a virágokat. Egy lefoglalt asztal közepén váza állt, tele ezekkel a kárhozott rózsákkal. Beültem, és a pincért elküldtem egy rendeléssel. Senki nem figyelt rám, így egy szálat kivettem a csokorból, és a kabátom alá rejtettem. Nem maradtam sokáig, mert biztos voltam benne, hogy Ő is idejön. Megint egy férfival. Dühöngtem.
Talán ekkor jöttem rá, mennyire akarom őt.
Később elhajtottam arra, leparkoltam, és belestem.
Ott volt. Elegánsan felöltözve, egy fickóval beszélgetett.
Ki ez?! Konzumnő? Mi a fenét csinál naphosszat virágboltban, ha úrinőként mászkál este?
Nem volt megállás. Követtem őket. Láttam hova mennek. Együtt sétáltak be egy házba. Nem tudom kinek a lakása lehetett az, nem is érdekelt. Őrjöngtem. Valamit össze akartam törni, az sem lett volna baj, ha én vagyok az a valami.
Haza mentem, és a rózsát bámultam.
Ragyogott, égett, és égetett. Whiskyt ittam, nagyon sokat, de nem tudtam elűzni a képet, ahogy a nő szeretkezik valakivel. Ráadásul mindig mással.
Rohadék!
Az üveget végül kivágtam az ablakon. A rózsát átvittem egy másik szobába, mert nem bírtam látni.
Másnap reggel kocsiba ültem, és nem messze a virágbolttól leparkoltam. Az autóban ülve figyeltem amint megérkezik, különböző kulcsokkal nyitja az ajtót. Aztán megfordult, és egyenesen a szemembe nézett. Gyomrom összerándult, pánik lett úrrá rajtam. Remegő kézzel begyújtottam a motort, és elhajtottam. Nem értettem mitől rettegtem annyira. Akkor még nem értettem.
Talán attól, hogy mindketten tudtuk.
Mégsem mertem.
Otthon ültem, nyakaltam az italt, a fájó ürességet átkoztam magamban. Lángoltam, izzottam, de nem cselekedtem. A virágot bámultam, de perzselő szirmaihoz nem mertem hozzáérni. Dühöngtem és sírtam.
Pedig meg kellett tennem.
Ki lehet ez? Angyal, ördög, démon, boszorkány?… KI EZ?!
Végül elakadó lélegzettel, dühtől sápadtan, remegő lábakkal elmentem a boltba. Ahogy megfogtam a kilincset, megnyugodtam. Még nem nyert.
Háttal állt nekem, a virágokat rendezgette.
- Elhozta? – kérdezte tőlem.
Nem akartam válaszolni. Nem és kész.
Megfordult.
- A rózsát. Amit elvett az étteremben.
Hallgattam. A nő szeme lángolt és könyörgött. Mintha szomjazótól tagadnák meg a vizet. Nem bírtam elviselni kínlódó pillantását.
- Otthon van. – mondtam végül.
- Hozza el.
- Csak ha velem jön! – valószínűleg látta rajtam az elszántságot, érezhette, hogy nem engedek neki. Mégis csak hosszas rábeszélésre és könyörgésre adta be a derekát. Máig sem tudom miért kellett neki annyira az a virág. Talán azt is tudta mi vár rá?… Akkor miért tette mégis?
Megőrültem érte.
A kocsiban nem szólt hozzám. Nem akart a lakásomra feljönni, újabb könyörgések, fenyegetések, ígéretek…
És aztán elvesztettem az eszem. Nem tudom mi történt velem. Még soha nem tettem ilyet. Nem adtam oda a virágot. Őt akartam minden áron. Leírhatatlan szenvedély parázslott bennem, ledöntött minden gátat, elsöpörte a józanész szépen megépített világát. Az a rohadt rózsa! Letéptem a ruháit! A virág miatt van! Megbolondított a tiltakozása! Nem akartam bántani! NEM! A sírása és az ellenkezése váltotta ki!!! A rózsák tehetnek róla!
TÉBOLY!
Az enyém KELLETT legyen! Bármi áron.
Miért sír még mindig? Miért nem hagyja már abba?!
Úgysem lesz másé! Többé nem fog szeretkezni senkivel! Soha nem lehet másé!…
És már vége is volt.
Zokogtam mellette. Gyönyörű testén végigperegtek könnyeim. Elvonszoltam magam a virágig. Ahogy kézbe vettem megrándult. Megszagoltam. Könnyeim a szirmaira csöpögtek. A rózsának émelyítő illata volt. Édeskés, mint egy oszladozó hulláé. Könnyeim lassan átégették a szirmokat, s a virág feje lekókadt. Csak a színe lángolt tovább. A szívembe égett, belerágta magát a lelkembe.
Bevittem a szobába, s a lány mellei közé tettem. Imádtam őt, istenem úgy imádtam…
Azután hívtam a rendőrséget. Ott találtak rám a nő gyönyörű, bemocskolt, véres teste mellett.
Még mindig zokogtam.
Halálra ítéltek. A siralomházban írom e sorokat, és félek Eléje kerülni, mert nem tudom, mit is fogok mondani. Kit öltem meg? Angyal volt vagy démon?… És akkor én ki vagyok?

Még valamit el kell mesélnem, mielőtt beleültetnek az „öreg füstös”-nek becézett székbe, és áramot vezetnek át testemen: mióta megöltem őt, különös álmok üldöznek egy emberről, aki valamikor a század elején élt…

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2006-03-12 11:47 Styra

Styra képe

Hm. Tetszett az elején az átkozódi stílus.
De ez a "kacér, buja, és ártatlan" nekem kicsit nem fér össze, de lehet csak nem tapasztaltam még eleget :)
Várom a folytatást
__________________________________________________
Csillagból születtünk, s csillag leszünk újra
Ha életünk lángját egy széllökés elfújja.

v, 2006-03-12 17:39 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Te írtad az M-elméletet? Csak most kapcsoltam. Roppant szerteágazó érdeklődéssel rendelkezel... pont mint én :)

- : - : - : - : - : - : -
A magasabb sugallatok csak dalolnak, sohasem magyaráznak...
(Kahlil Gibran)

h, 2006-03-13 11:53 Styra

Styra képe

Ha az M-elméletes kérdés nekem szólt, akkor igen :) Tervezek a káosz elméletről is írni, de az nem biztos, hogy összejön, majd meglátjuk :) Remélem az is elnyeri majd tetszésed!
__________________________________________________
Csillagból születtünk, s csillag leszünk újra
Ha életünk lángját egy széllökés elfújja.

h, 2006-03-13 18:17 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

James Gleick: Káosz - szerintem a káoszelméletről per pillanat ez a legjobb magyar nyelven elérhető könyv. Persze lehet, hogy tévedek - mindent én sem ismerhetek. :)

- : - : - : - : - : - : -
A magasabb sugallatok csak dalolnak, sohasem magyaráznak...
(Kahlil Gibran)

sze, 2006-03-15 11:04 Blade

Blade képe

Találtam olyan elemzést a húrelméletről a neten, ahol behivatkozták Styra cikkét...és ez nem vicc!

Gratula! :)

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

sze, 2006-03-15 11:15 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Hol találtad? Megnézném én is.
Csak nem te is foglalkozol a dologgal??? ;)

- : - : - : - : - : - : -
A magasabb sugallatok csak dalolnak, sohasem magyaráznak...
(Kahlil Gibran)

sze, 2006-03-15 11:39 Blade

Blade képe

Dehogynem. Majd én is írok egy cikket ;)

A linket majd megkeresem újra.

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

v, 2006-03-12 13:43 Angelika

Angelika képe

Húúúú. Ez nagyon tetszett. Engem nem zavart a buja és az ártatlan ellentéte. Van ilyen.:-)))
Jó írás. Nem látok hibát benne.

v, 2006-03-12 14:55 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Köszönöm, köszönöm... :red: Az álom is jön nem sokára, meg (valamilyen) befejezés, bár ezt nem igazán lehet befejezni (meg fokozni sem :-) ). Ez csak az első rész.....
A buja és ártatlan nem véletlenül került egymás mellé. Van ilyen :gonosz:
Mindenesetre nagyon jól estek dícsérő szavaitok :)

- : - : - : - : - : - : -
A magasabb sugallatok csak dalolnak, sohasem magyaráznak...
(Kahlil Gibran)

v, 2006-03-12 14:12 csagatar

csagatar képe

Hmmm... Gratulálok! Talán az álmokat egy kicsit jobban ki lehetene irni (ezt jól megmondtam :)), de igy is nagyon jó... :)

***

egyetlen dolgod van a világon Testvérem... ragyogni legjobb tudásod szerint!

erinqua telmalya Ambaresse, torninya... ammára handelyanen silie!

h, 2006-03-13 10:44 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Miért várjátok, hogy elmondja az álmot? Az a következő rész tartalma... felkelti az érdeklődést.
Egyébként serintem jó, lehet, hogy tudnék rá szebb jelzőket is pazarolni, de még mindig a hatása alatt vagyok.
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

sze, 2006-04-12 09:51 Éva

Minden írásodat elovasom.
Éva