A rózsa vére II. - Az álom

A XX. század elején járunk, 1915 jun. 27. -e van. A férfi házi készítésű kerekes székben ül, testét piszkos, színes festékfoltokkal tarkított géz és gyolcs fedi. Szinte teljesen mozgásképtelen.
Évekkel ezelőtt alattomos betegség támadta meg, melyet a század vége felé rheumatoid arthrititsnek fognak nevezni. Érthetőbben: sokízületi gyulladás. A kór a kéz és/vagy láb kisízületein kezdődik. Az ízületi hártya behúzódik, rátapad a porcra, nem látja el tovább a feladatát. Ennek hatására az ízület kopásnak indul, a porcszövet felrostozódik, lelapul, maga az ízület instabillá válik. Egy idő után megjelennek a rheumatoid elváltozások, deformálódnak a végtagok, a mozgástér beszűkül, mindennemű mozdulat fájdalmassá válik. További szövődmény, hogy a beteg rendkívül érzékeny lesz minden fertőzésre. A betegség iszonyú fájdalmakkal jár, lassú, előrehaladó képet mutat, egyértelmű gyógymódja máig sincs.
A férfi kezein tökéletesen megfigyelhetők a reumatikus elváltozások és deformációk, rendeltetésszerűen használni már régóta nem tudja őket, sőt mozgatni sem. A hüvelyk a tenyér felé húzódik, a többi ujj a singcsont felé csavarodik, begörbül, az izmok leépülnek. Gyakorlatilag teljesen megbénultak a kezei. Szerencsére idős korára jobb anyagi körülmények közé került, így szolgálók látják el.
Szolgálók, akik most némán állnak a szobában, lehajtott fejjel, szomorúan, talán csak magukban imádkoznak. Maga a férfi az ágyon fekvő ziháló nőt nézi, és tudja, nem tagadhatja, tudja, hogy a haláltusáját látja.
Az idősödő asszony a férfi felesége. Egykor teltkarcsú alakja rendkívül kövérré vált a diabetes mellitus, vagy közismertebb nevén a cukorbetegség hatására. Ez 1915-ben még gyógyíthatatlan, halálos betegség volt.
Csillogó könnyek futnak végig a férfi sokat szenvedett, ráncoktól barázdált, félig bénult arcán, átbukdácsolnak a gubancos, balra csavarodó szakállon, s rövid zuhanás után felszívódnak a koszos pólyán.
Némán zokog.
Egész életét egyfajta belső derűben, optimizmusban élte le, a legjobbat próbálta kihozni magából, s azt adta másoknak is. Isten rendkívül nehéz pályával áldotta meg, rejtelmes erő vonszolta végig az életen; ellenállhatatlan, kényszerítő erő, mely csak egyetlen utat hagyott szabadon számára. Egy olyan utat, mely csupán nélkülözést, kitaszítottságot, meg nem értést, szenvedést hozhat arra, aki rálép.
Hasznavehetetlen kezébe kapaszkodik az asszony, míg szorítása el nem ernyed, teste el nem nyugszik. Ekkor a férfi lehajol, utoljára megöleli párját, megsimogatja öregedésnek indult arcát, melyen már nyugalom honol. Örökre.
Néhány lehulló könnycsepp gyémántként csillan az élettelenné váló bőrön.
Még néhány perc…
Szív kibír-e ekkora fájdalmat, vagy meg kell szakadnia?
Kibírja, mert nem csak egyetlen dologért dobogott. Van még egy szerelme.
A férfi int, s a szolgálók kitolják a kórteremből. Széke döcög, kerekei nyikorognak, de ezt nem hallja. Szinte elveszik a kötszerek tömegében, csendesen zokog, megadással tűri sorsát.
Nem néz vissza, egész életében nem tette, bár nem tudni mi jár a fejében. Talán emlékek pörögnek, az első találkozás, az, ahogyan Alaine Charigot elhatározta, hogy férjül veszi őt, és tizenegy év után végül célt ért. Hosszas vívódás, utazások pályatársakkal, és sok év előzte meg a boldogító igent. Élete tán legjobb döntése volt, esetleg Isten rendelt mellé egy angyalt, hogy az átoknak beillő áldás hatalmát ellensúlyozza egy kicsit.
Talán eszébe jutott gyermekeik születése, a nélkülözésben, szegénységben eltöltött évek, felnőtt fiaik sebesülései az I. világháborúban, a megkésebb, megérdemelt siker, mit a férfi eképp jellemzett egyszer: mire megkapod a mogyorót, nem marad fogad, hogy feltörd.
Talán mindez végigszaladt rajta, mire hazaért. Nem tudni.
A szolgálók az emeleti szobába tolják, ahol már várják mindennapi munkájának eszközei: vászon felfeszítve a keretre, festékek, ecsetek…
Az asztalon Lujza, a szakácsnő által hozott rózsacsokor hever, harsány vörösével hirdetve az élet örömét.
A férfi int, odatolják a vászonhoz, festékes palettát tesznek elé, kezébe először egy darab vásznat helyeznek – mivel az ecset véresre horzsolja –, majd az elcsukló hangon adott utasításoknak megfelelő ecsetet, s ő némán, rázkódó vállal zokogva, pergő könnyekkel festi a rózsákat. Vérrel borítja a vásznat, vakító vörössel; a fehér alapon szinte sikolt a szín, életért könyörög. Tűzijáték-szerűen bontakoznak ki a színek, sziporkázva, robbanva töltik be a vásznat, egy megnyomorodott ember végső diadalát, az élet szerelmét hirdetik, a szellem uralmát az anyag fölött…
Rózsák töltik be egész lényét, s ő messze száll meggyötört testétől, távoli univerzumba vált jegyet, ahová nem érnek el a fájdalmak, a véresre horzsolt, fekélyes bőr, a gyulladt ízületek kínjai, egy lesz a vérben ázó, vörösen ragyogó rózsákkal.
Mire kész a kép, a színek megszelídülnek kissé, lágyabb kontúrokat kapnak, a háttér sötétebb tónusai nem emelik ki annyira az izzó, égető, vérvörös szirmokat.
A férfi talán megnyugszik kicsit, hiszen súlyos háborús sérülése ellenére él még a fia Jean, és egyelőre – míg a kórházból ki nem engedik – nincs is veszélyben. Pierre, a másik fiú, a karján sebesült meg, ő is egy klinikán tölti az időt, de fel fog épülni.
Terpentinbe áztatja az ecsetet – megmerevedik, túl nagy a fájdalom ezért a kis mozdulatért –, s mélyeket sóhajt. Folytatja azt, amihez a legjobban ért, amit életének minden egyes napján megtett: fest. Aztán mikor elégedett az eredménnyel – bár soha nem elégedett vele, tán csak utolsó képe hozza el számára a megnyugvást –, új ecset kerül a kezébe, s dedikálja a festményt…

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2006-03-15 11:37 Blade

Blade képe

Egész jó, egy kis kötözködés:

"Nem néz vissza, egész életében nem tette, bár nem tudni mi jár a fejében. Talán emlékek pörögnek, az első találkozás, az..." - Nem néz vissza, de mégis visszanéz. ;)

"...felnőtt fiaik sebesülései az I. világháborúban..." - akkor még nem lehetett tudni, hogy ez az első

(Amúgy Ritus épp sütit süt nekem :))

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

sze, 2006-03-15 11:45 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Na ja, ebben igazad van, kissé belekeveredtem. Előjegyzésbe veszem a javítást.
Köszi!

- : - : - : - : - : - : -
A magasabb sugallatok csak dalolnak, sohasem magyaráznak...
(Kahlil Gibran)

sze, 2006-03-15 13:11 ZEZE

ZEZE képe

ZEZE ilyesmit nem tud írni!:-)
zeze

sze, 2006-03-15 17:01 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Terveid ellenére elkészülő harmadik részt is el fgom olvasni. :)
Egy hiba van: valahol... most nem találom, pillanat... "megkésebb" - ez ugye "megkésett" akart lenni? De mást pillanatnyilag, és az ünnepre való tekintettel nem találtam. ;)
Nekem tetszik. Ez is. Azt nem bántam volna, ha az elejére odabiggyeszted az előző rész utolsó mondatát, mert úgy legalább összekötötted volna a két fejezetet (vagy mit), de így sem rossz. De ez csak egy szubjektív vélemény, te vagy az író, nem én. ;)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

cs, 2006-03-16 10:45 Angelika

Angelika képe

Nekem is tetszik. Jó a kor, az orvosi rész is lekötött, fordulatos, olvasható (bár nem vagyok szakértő), a sötét képek átitatva a vér vörösével pedig fantasztikusak. Az apróbb hibákat jelezte Dora és Blade. Gratula. :lol:

sze, 2006-04-12 09:46 Éva

Megélni a sötétet… ez jutott eszembe. Ismerős minden sorod és nagyon mélyen érzem az igazát.
Rokonlélek? Igen, igaz…
Éva

v, 2006-04-23 21:23 Ritus

Ritus képe

Az orvosi rész szakértése ;) :a rheumatiod arthritis leírása kissé szakszerűre sikeredett az elején, nekem leginkább könyvízűnek hatott, lehet, nem kellett volna ennyire részletezni magát a betegséget. :) 2 másik észrevétel: rheumás kézzel igen nehéz lehet megfogni egy ecsetet és festeni vele, bár nem tartom elképzelhetetlennek (nagyobb küzdelem ;) ). A másik, h. attól mert vki diabeteses, attól még nem hízik el. Nem a cukorbetegség következménye az elhízás, hanem a 2. típusú (nem inzulin dependens) diabetes mellitus nagyrészt a túlsúlyos emberekben alakul ki: fordított az összefüggés.
Ami még feltűnt, az orvosi dolgokat félretéve: "míg szorítása el nem ernyed, teste el nem nyugszik" itt az elnyugodni igét használod, létezik egyálalán ilyen szó?! :lol: Ezen kívül még egy olyan szót találtam, melyet még sosem hallottam: "megkésebb"...(amit Dóra is már jelzett)... szóval lehet, h. ezek valamilyen tájszavak, amiket mondjuk én (hiába vidéki lévén) nem ismerek? :D
Összességében szépen megírt történet (az elejét kissé leredukálnám :) ), de tetszett, ahogy a végén kiadta magából a férfi az érzéseit. Várom a III. részt! ;)
_________________________________
"Szólj, gondolj, tégy jót,
s minden szó, gondolat, tett
tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád!"
(Vörösmarty)