Szörnyek

Válasz Hematith Hazafelé című írására

 

Miért éppen én? Miért éppen én? – suttogom magam elé, mint valami mantrát. Hónapok óta ezt csinálom, de választ soha nem kapok rá. Miért éppen én?

Most is nyomában vagyok egynek, és ahogy lassan utolérem, nincs bennem izgalom. Pedig az első pár alkalommal majd behúgyoztam az idegtől. Mostanra már rutinná vált. Persze ez nem azt jelenti, hogy lazíthatok. Nem, a rutin a legnagyobb ellensége az embernek. Azt hiszed, minden sínen van, megszokásból csinálod a dolgot, de elég egy rossz mozdulat, egy pillantás, és vége. Óvatos vagyok, figyelmes vagyok, okos vagyok. Nem fogtok meg mocskok.

Persze tisztában vagyok vele, hogy nem játszhatom ezt a végtelenségig, egyszer mindenképp rajtavesztek, de addig annyit küldök magam elé a túlvilágra, amennyit csak tudok. Ott írtalak titeket szemetek, ahol tudlak. És nem tudjátok, ki vagyok én, nem tudjátok, mikor jövök, kire csapok le legközelebb. Nem tudtok ti rólam semmit, csak azt, hogy közületek eddig hatot elintéztem. Legutóbb szalagcím lettem, vastag betűkkel ordította az újság: ÚJRA LECSAPOTT A SAVAS GYILKOS!

Még hogy savas, szerencsétlenek.

Megtapogatom a zsebemben a lapos flakont, biztos akarok lenni benne, hogy időben elő tudom majd rántani, zsákom a hátamra vetem, nehogy útban legyen. Arra gondolok, hogy hiába intézték el a szállítómat, találtam újat. Azt még nem tudom, hogyan jutottak el hozzá, de ki fogom deríteni. Abban viszont biztos vagyok, hogy halála előtt nem adta ki a személyazonosságomat. Elvégre még élek.

Lassan beérem az áldozatomat.

Teljesen véletlenül láttam meg a sötétedő utcán, amint hazafelé igyekeztem. Mivel anyag mindig van nálam, úgy döntöttem nem hagyom futni, felderítem hol lakik, és ha lehet el is intézem. Csak a tiszta szerencsének köszönhetem, hogy ebben a peremkerületben akadt dolga, elhagyott gyártelepek és lerobban házak között, hiányos közvilágítással. Az utcán senki, autót is csak elvétve látok. Nagyszerű.

– Elnézést – lépek mellé –, nem tudna tüzet adni?

– Dehogynem – válaszolja és megáll. Zakója zsebében kotorászik, végül egy kopott fémöngyújtót húz elő. Számba lököm a cigit, és a fellobbanó láng fölé hajolok. Közben szemügyre tudom venni a fickó arcát is. Pontosan erre számítottam.

Amikor először megláttam egy ilyet, halálra rémültem. Fekélyekkel borított bőr, képtelenül széles szájból kilógó hegyes fogak, dülledt, kifejezéstelen szemek. De a legrosszabb, hogy az iménti mosoly mentén felfakadt gennyező sebekből máris nyüvek kezdenek tekergőzni, és az egész arc úgy vonaglik, mintha csontok helyett valami féreg lakna alatta.

Megköszönöm a tüzet, megyünk tovább. Kiveszem a zsebemből a flakont, és lehajolok.

– Bocs, nem a maga zsebéből esett ez ki? – kérdem. A szörny visszafordul és közelebb hajol. Hüvelykujjam egy mozdulatával lelököm a kupakot, és az arcába zúdítom az anyagot. A szörny felsikolt, bőre füstölögve ég, hiába csapkod a kezével, hiába veti magát a földre, semmi esélye sincs. Én közben már rohanok.

Nem ismerem túl jól a környéket, de elveszett sem vagyok éppen. Be egy mellékutcába, rohanás tovább, itt kell legyen egy kanyar, tovább, és rohanok az úttesten egy sikátorban, kerülgetem a kukákat, befordulok a sarkon, és majdnem feldöntök két rendőrt.

Picsába, picsába, picsába! Miért éppen én, miért éppen én látom a szörnyeket? Mert hogy az egyik rendőr is az.

– Megtámadtak – magyarázom lihegve. – Arrafelé – integetek a hátam mögé –, de el tudtam futni.

– A papírjait! – mondja a szörny, ő nem hisz nekem. – És adja a táskáját is!

Lekanyarítom a szütyőt a vállamról, és a kezébe adom.

– Benne van minden – mondom. Csúnyán néz rám, de nem érdekel. Belekotor a zsákba, persze, hogy elsőnek az üveg kerül a kezébe, amiben a tartalékot őrzöm. A cuccom a hóna alá fogja, letekeri az üveg fedelét, és finoman beleszagol. Arcán vad tekergőzésbe kezdenek a férgek.

– Sav – közli velem megfellebbezhetetlen fensőbbséggel.

Egyetlen villanás csupán a lábam, és az üveg tartalma a zsaru fejére borul, a másik rendőr megzavarodik, nem tudja eldönteni, hogy engem kapjon el, vagy sikoltozó társa segítségére siessen. Ennyi elég is, simán leütöm, felkapom a táskám és rohanok. Mióta szörnyekre vadászok, muszáj naponta edzenem.

Száguldás közben elkeseredetten mantrázom: miért éppen én, miért éppen én?

Aztán arra gondolok, hogy oda az egész napi adag, nincs nálam több anyag, mi lesz, ha most futok a szörnyek karjaiba? Meg kell keresnem azt a papot az elhagyott templomban, hogy feltöltsem a készleteim. Hiába vagyok vegyészmérnök, szenteltvizet nem tudok előállítani. A szörnyek ugyanis csak azzal pusztíthatók el. Persze a bűnügyi laborban is vannak közülük elegen, simán elhitették, hogy valami savval kevert gyorsan ölő méreggel gyilkolom az embereket. Pedig ők aztán tisztában kell legyenek a valósággal: az eszközöm nem sav, és az áldozatok nem emberek.

A nap lassan lemegy, szürkület borítja be a várost.

A központban felszállok egy villamosra, első dolgom, hogy körülnézzek.

Istenem, mi van itt? Az a boglya hajú nőnemű izé, oldalán lyukas táskával, még a szörnyek között is kiemelkedően ronda. Odébb egy anyukának álcázott rém ringat egy babakocsit, de ami benne van, annak semmi köze az emberi fajhoz. Az anyuka és a lyukas táskás alak pillantása összevillan egy kopott bőrkabátos, kopasz fickó feje fölött. A kócos jelenés merőn nézi az elalvással küzdő, ápolatlan külsejű férfit, majd amikor az felpillant, elkapja a tekintetét. Aztán amikor a fáradtság elnyomja a kopaszt, a két szörny ismét röpke pillantást vált, aztán egy megállóval odébb leszáll a babakocsis.

Pislogok. Most mi van?

A boglya hajú megint a kopaszt fixírozza, aztán rám kapja a pillantását. Valamit láthat rajtam, mert inkább kifelé bámul az ablakon.

„Ma kettőt intéztem el közületek rohadékok” – üzenem neki hangtalanul.

A kopasz felriad, körbenéz, véreres szeme riadtan ugrál. Lehet, hogy ő is látja a szörnyeket? Meg kellene kérdeznem tőle. Persze az is lehet, hogy simán narkós. Az én szemem fehérje sem látszott, amikor még toltam a szert. Jó kis anyag volt az, saját fejlesztés, meg is gazdagodtam volna belőle, de jöttek a szörnyek és elintézték a kuncsaftjaim. Hozzám szerencsére nem jutottak el, én túl nagy falat vagyok nekik, megelőztem őket. A mai kettővel együtt nyolc dögöt vágtam haza…

Amíg ábrándozok, a kopasz feltápászkodik, türelmetlenül megvárja, míg egy öregasszony levánszorog a lépcsőn, aztán leugrik, és uzsgyi. Pár pillanatnyi habozás után én is leszállok. Messziről követem, amíg ő szinte rohan, én ráérősen ballagok. Tömbházak között haladunk, a fickó többszöri próbálkozás után kóddal kinyit egy kaput, és eltűnik a lépcsőházban.

Utánaszaladok, előkapom a jogsim, és a plasztik lappal belököm a zárnyelvet. Ennyit a kódról. A lépcsőház ajtaja hagyományosan nem csukódik rendesen, benyomom, felnézek, a kopasz fickó most jár az első emeleten. Miért nem kapcsolt villanyt? Na mindegy, számolom a fordulókat, miközben utánaeredek a kopott lépcsőkön. Nagyon fáradt lehet, hogy nem vett észre.

Megáll és kulcsokkal zörög. Egy emelettel alatta vagyok, óvatosan kukucskálok felfelé. Két ajtót látok, a harmadik most csukódik.

Megvagy!

De most mi legyen? Kérdezzem meg tőle, látja-e a szörnyeket? És ha nem, ha tévedek, akkor mi lesz? Rendőrt hív? Bevitet a zárt osztályra? Úgyis ott végzem.

Megteszem a maradék egy emeletet, és megállok az ajtó előtt.

Még mindig nem határoztam el magamat.

Áh, legyintek dühödten, majd valamit kitalálok, nem rontok ajtóstól a házba. De meg kell tudnom, ki ez a fickó és mit tud a szörnyekről.

Összeszorítom a fogaim és kopogok, közben ösztönösen végigpillantok magamon.

Mi a fene ez?

A magam előtt tartott táska, a nadrágom szára és a cipőm égett foltokkal és apró lyukakkal van tele.

 

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (8 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2012-06-25 12:50 Sren

Sren képe

 Üdv, Cornelius! Jó újra itt látni Téged.:)

Bevallom, meg is szállt a kibicek démona, amikor megláttam az ajánlást. Te és Hema, hú, ez jó kör lesz! Ráadásul Sanyi említett írása nagyon a szívem csücsökje.:)

Van pár vesszőhibád, nem szeretsz megszólítások elé vesszőt tenni, pedig kell. „Nem fogtok meg (vessző) mocskok”, „Ott irtalak titeket (vessző) szemetek…” – nos, bizonyos értelemben ezek is titulusok, kell vessző eléjük.

Elgondolkodtató szösszenet ez is, bele lehet merülni a rövidsége ellenére is, jó volt olvasni. Érdemi véleménnyel nem szolgálhatok, ahhoz túl fel vagyok dobva tőletek. Megyek, megnézem, látszik-e a szemem fehérje.:D

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

k, 2012-06-26 06:47 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Szia Sren, köszi az értékelést!

Az igazsághoz tartozik, hogy ezt a novellát vasárnap délután írtam, amíg a kölköt anyós elvitte sétálni. Kb. ennyi időm van mostanság írásra sajnos. Aztán este Hematith megnézte és engedélyezte, így került fel ide. Örülök, hogy tetszett :)

Azért megpróbálok időt szakítani kicsit többet erre járni :)

_____________________

Cornelius

k, 2012-06-26 12:27 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Gyanús... a felgyülemlett frusztrációk törtek volna ki belőled?

(Aranyos kiskrapek. Csak vigyázz a képek felelőtlen megosztásával, még megrohannak a Karcos anyukák és összecsókolgatják, elkényeztetik.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

k, 2012-06-26 12:53 Sren

Sren képe

 Vagy ő a Karcos anyukat... Amilyen lélekolvasztó sármja van, kinézem belőle. :D

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2012-06-27 09:04 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Sááárm? Az a gyereknek van fölösen is, rólam annyit, hogy ha bemegyek egy régi házba, a mumus csomagolni kezd, azt hívén, hogy mejött a váltás...

_____________________

Cornelius

sze, 2012-06-27 09:05 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Hajrá! :)))

_____________________

Cornelius

h, 2012-06-25 15:52 Obb

Obb képe
5

 Jessz :)

---- 

De ez csak én vagyok, és lehet hogy nem is lényeges.

*

De nem  a győzelem, a részvét, hanem a fontos fontos.

h, 2012-06-25 16:05 Kentaur

Kentaur képe

 Kár,hogy a végén kiderül,amiért imádkoztam, hogy nehogy. De jó kis dinamikus, és tetszik ez a riposztolós dolog. Jó látni egy "régit". Még.

----------------------------------------------------------------------------

" Ahhoz képest, milyen rövid, sok kérdést felvet. Az első: ezt biztosan így akartad?"

- Bloody Dora

 

k, 2012-06-26 06:54 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Mármint hogy?... Arra gondolsz, hogy a főszereplő maga is szörny, csak nem tud róla? Vagy egy kábszeres őrült, aki savval gyilkolja az embereket? Vagy a kábszer miatt látja a szörnyeket, de nem "ásványvízzel" öl, csak nem vallja be magának sem? Vagy...

Elmondok valamit: tegnap amikor mentem dolgozni, egy dekoratív csaj bámult a buszon, amikor azt hitte alszom. Aztán egy pók ereszkedett elém a csomagtartó hálójáról, és széttárt lábakkal forgott a levegőben. A csaj átnézett ARRA a fiúra a másik oldalra, ő pedig igyekezett elrejteni a vigyorát. A napsugár a fák közül szabályos SOS jelekben villogott a szemembe, úgyhogy mindent tisztán láttam, így talán érthető, ha nem árulhatom el, melyik verzió az igaz, de Hematith paranoid főszereplőjét megfigyelték a szörnyek, tehát valami biztos van...

Kopognak, megnézem k

_____________________

Cornelius

h, 2012-06-25 16:08 Bloody Dora

Bloody Dora képe
5

Azért meg kellett dolgoztatnom az agyamat, hogy összeszedjem az irodalmi előzményeit a műnek, egészen az olvasás végéig kitartottam ezzel. (Bár nincs olyan sok.)

Lassan kezdek tőled is félni. Ha legközelebb találkoznánk, és rajtam egy vegyvédelmi öltözék lenne, az bizalmatlanság? :)

_____________________
Dr. Bloody Dora

k, 2012-06-26 06:56 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Távolságtartó barátkozási szándékként értékelem, úgy oké? :D

De szerintem jobban járnál egy golyóálló űrhajós szkafanderrel... :P

_____________________

Cornelius

h, 2012-06-25 16:48 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Rendben, akkor ki írja meg a harmadik változatot az ártatlan szörnyekről, akik az emberiség segítőiként a Földre érkeztek, de sajnos nagyon rondák, kukacos a képük, ezért egy eszközzel álcázzák magukat, ami sajnos egyes emberek között valamiért nem működik kellő hatásfokkal, és ezek persze ettől bakattanak, és gyilkolászni kezdik a szegény ártatlan idegeneket, amivel aztán akaratlanul előidézik a Föld pusztulását, kiírtva a megmentését egyedül elérhető lényeket?  :)  Én valami ilyesmi választ írnék rá. :D

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

h, 2012-06-25 17:24 Hematith

Hematith képe

 Klafa:) Kellemes meglepetés volt.

Süti, gyanús vagy te nekem... Te is közéjük tartozol?

h, 2012-06-25 20:31 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Pont egy sütiszörnytől kérdezed meg, hogy szörnyeteg-e? Hát persze! :D

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

h, 2012-06-25 19:17 Obb

Obb képe

 Stip-stop, én írom a harmadikat, nem lesznek szörnyek, csak rossz emberek :)

---- 

De ez csak én vagyok, és lehet hogy nem is lényeges.

*

De nem  a győzelem, a részvét, hanem a fontos fontos.

h, 2012-06-25 19:52 polgarveronika

polgarveronika képe

Én már el is kezdtem:

" Rohadtak! Rohadékok! Ezek bejönnek mindenhol. A kulcslyukon is. Az ajtó alatt is.És éjszaka is bejönnek, hiába zárod be az ajtót. És bemásznak az orrodba is. Rohadtak! Apró, kis rohadékok. Sosem tudsz megszabadulni tőlük. És hintáznak a levegőben is. Azt hiszik, nem veszem észre őket.De látom. Látom, amint besüt a nap az ablakon. És ráülnek az asztal lapjára, a polcra, a tévé tetejére. De most! Majd én megmutatom nekik! Hozom a rongyot.Nem! Nem a rongyot! A spayt! Majd attól eltűntök a francba! Na! Ott! Fent a szekrény tetején azt hiszik jó helyen vannak. Ááá! Hülyék! Rohadtak! Utánuk mászom! Levadászom őket! Le én! És majd..."

szóval ilyesmi.

És a végén:

"És a felettem lakó kölykök amikor ugrálnak, akkor még többen jönnek. A plafonról is aláhullanak. Meg a csillár is mozog. Arról is lepotyognak. És szállnak. Aztán újra ráülnek az asztal lapjára, meg a tévé tetejére, meg a polcra is. Rohadtak! Kezdhetem előlről az irtásukat. De kiirtom mindet! Mind egy szálig! Kopogok. Fel. A mennyezeten. A partvisnyéllel. Rohadékok. Most meg a szemembe hullanak. Mert ezek ilyenek...."

(most abbahagyom, mert le kell törülnöm a klaviatúrát. Csupa por.)

 

_______Tertium non datur ______

h, 2012-06-25 20:26 Hematith

Hematith képe

 Egy vesszőhiba (apró, kis rohadékok), egy kusza szórend (és a felettem lakó kölykök amikor...), de azért meglepően hitelesnek tűnik:P És persze a zárójeles mondat felesleges:D De azért hajrá.

(viccelek persze)

Azt hiszem, ideje levédenem az ötletet:)

h, 2012-06-25 20:45 polgarveronika

polgarveronika képe

OKÉ, de te tudnál egy kézzel helyesen írni, míg a másikkal a porszemeket hajkurászod a polcon, a tévé tetején és az aszal lapján, miközben a kölykök a fejed felett ugrálnak, mert ezek a kis rohadékok még arra az odakeveredett zárójeles mondatodra is rátelepszenek,ha nem figyelsz, he?

:))

 

_______Tertium non datur ______

h, 2012-06-25 21:16 Hematith

Hematith képe

 Simán:DD

cs, 2012-06-28 10:35 polgarveronika

polgarveronika képe

Na, akkor 1:1, és "tiszta" lap....

(azzé nyomhattá volna egy hármast, de egy kettest legalább, hogy tuggyam merraz előre...DD)

 

_______Tertium non datur ______

cs, 2012-06-28 14:25 Hematith

Hematith képe

 Nem szoktam csillagozni, mea culpa, senkiét sem. Szemérmes vagyok:)

h, 2012-06-25 20:30 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Nem kell stoppolni előlem, hiszen már írok. A tied a pálya! :)

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

k, 2012-06-26 01:13 James A. Wal

James A. Wal képe

Énis-énis-énis. Írd gyorsan Obb, mert kontrázni akarok. Muhaha.

k, 2012-06-26 06:57 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Benne volt a pakliban, csak nem volt rá keret, hogy kidolgozzam, úgyhogy hajrá! :)

_____________________

Cornelius

h, 2012-06-25 18:43 polgarveronika

polgarveronika képe
5

Én itt még viszonylag új vagyok, nem tudom, ki régi és ki zöldfülű, mit én. De  ez kiváló írás. Máris nyomok 5 (azaz öt) csillagot. És nem indokolom. Nem baj?

:)

 

_______Tertium non datur ______

k, 2012-06-26 06:57 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Üdv közöttünk, és örülök, hogy tetszett :)

_____________________

Cornelius

h, 2012-06-25 19:57 Chris Cage

Chris Cage képe
5

Hematith írása őszintén mutatja be a különc hős szavakkal kifejezhetetlen iszonyatát, és mindehhez remek atmoszférát teremt, ezért tetszett nagyon. A Szörnyek pedig azért, mert egy remek "csattanós válasz", a Hazafelé negatívja, amely felől nézve kinevethető a másik írás és fordítva. Én így látom. :) 5*

--- "A glamour a pénzen keresztül kifejezett szex."

 

k, 2012-06-26 06:59 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Igen, Hematith irracionális őrülete pont ellentéte az én racionális és logikus gondolkodásomnak, de mint kiderült abban is pont annyi őrület lakozhat. Csak más a hangulata. Hematithé kicsit erőteljesebb :)

_____________________

Cornelius

k, 2012-06-26 01:11 James A. Wal

James A. Wal képe
5

Ti Hemával mindig együtt, jártok, és valóban remekül kiegészítitek egymást. :)
Kötekedni nem tudok, ilyenkor már nem is akarok. Elkapott a gépszíj, és ha Obb megírta a választ, arra én is válaszolok, ha nincs ellenvetésetek. Úgyis szerettem volna kicsit visszatérni.
Még a végén valami kisül az egészből.

Ügyes írás.

k, 2012-06-26 07:00 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Köszi, és hajrá! Bobd be magad, a végén írunk egy folytatásos fantasy teleregényt.

_____________________

Cornelius

k, 2012-06-26 10:03 Tolerancia

Tolerancia képe
5

 Joóó! ;-)

 

 " Amit az ember leírt, az többé nem sanyargatja." /Ernest Hemingway/

sze, 2012-06-27 06:34 Vist

Vist képe

Ennyi dícséret után nem nagyon akartam én is beállni a sorba, de megérdemled :)

Elgondolkodtat, izgalmas, tetszett.

(Annak örültem volna, ha az utolsó mondatban jobban részletezed a látványt, még akkor is, ha nem célod megfejteni a történetet. Nem egyértelmű, hogy pontosan mit is kell elképzelni - szerintem.)

sze, 2012-06-27 08:59 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Köszönöm a méltatást :)

Az utolsó mondattal pont ez volt a cél, anélkül túl egyértelmű lett volna minden...

_____________________

Cornelius

p, 2012-06-29 11:38 Blade

Blade képe

Nekem is tetszett, a sok helyesírási hiba nélkül kaphatna akár négy csillagot is. ;) 

- A magyar nyelv logikus félépítésű, tökéletes struktúrájú és minden más nyelvet felülmúl - Jakob Grimm. -