A probléma

 

Az öreg Boeing hétnegyvenhetes Dallasból szállt fel, és éppen négyezer méteres magasságon járt, amikor a farok részben hirtelen átszakadt a nyomástartó fal.

Ez cseppet sem volt megnyugtató, azzal együtt, hogy lehetett rá számítani. A fal anyagát több mint húsz év fel- és leszállásainak nyomáskülönbsége fárasztotta már. A karbantartások során észrevétlenül megbújó sunyi hajszálrepedések csak a pillanatra vártak, hogy végre megvalósíthassák önmagukat...

A novella megjelent, így folytatása immár a szerző saját antológiájában olvasható. :)

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (4 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2012-09-30 17:14 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Nem csattan minden sorban poén, de nem is gond, én remekül elröhögcséltem a történeten. "Rém romantikus gondolat egy Jumboval földet érni egy búzamezőn. Nem is nagyon értették, hogy ezt eddig miért nem próbálták még ki." - A tisztesség kedvéért be kell vallanom, itt meg kellett szakítanom az olvasást. Több minden történt egyszerre. Először leköptem a monitort. Utána bevágtam a bokámat. Végül majdnem gyomron vágott a laptop, amit az ölembe borítottam. (De élek.)

Azonban valamikor az első italosztás környékén anyukám bejött, letett az ágyamra egy fél pár zoknit (nem az enyémet), és közölte, hogy "Trézsi néni!", majd nevetgélve kiment. Szerintem ő is a fedélzeten tartózkodott, mert erre a viselkedésre nincs értelmes magyarázat.

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2012-09-30 20:33 Smilezolika

Smilezolika képe

Kivételesen nem is állt szándékomban az egészet elhülyülni. Egy légikatasztrófa végül is valahol komoly dolog. Anyukádat pedig konkrétan csókolom.

v, 2012-09-30 17:58 Nimretil

Nimretil képe

Jó-jó, de valami viccesebbre számítottam. :D Szóval egészébe véve mókás a történet, meg megvan a hangulat. Filmbe marhajó lenne, de azt reméltem, végigröhöghetem az egészet, ahhoz képest kicsit csalódás volt.
Mondjuk nem éreztem erőltetettnek, csak mást vártam. Remélem lesz következő is.

Az jut amúgy erről eszembe, már nem tom mibe volt, mikor bemondja a pilóta: "A jó hír, hogy rövidesen földet érünk. A rossz, hogy ez azért van, mert zuhanunk."

v, 2012-09-30 21:40 Smilezolika

Smilezolika képe

Egy valós esemény ihlette a sztorit, ami - azt hiszem - egy MD-11 típusú repülőgéppel történt, csak egészen másként végződött. Ők ugyan futópályára próbáltak leszállni, viszont kigyulladtak, összedőltek, elsüllyedtek, aztán megint kigyulladtak, összetörtek, felborultak és végül megütötték magukat, de nagyon.
Egy ilyen helyzetet nem egyszerű megoldani.

h, 2012-10-01 17:53 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

Feltámadtam halottaimból, hogy ehhez a jól felépített novellához hozzászólást "körmöljek"!
Megnevettettél(már nem először), köszönöm, és gratulálok az írásodhoz.
A hangulat átalakításának klasszikus esetével állunk szemben, azaz, hogy némi alkohol kis mértékben gyógyszer a lélek bajaira...
(bár a titanicon nem lett happyend a vége)

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen

h, 2012-10-01 18:49 Smilezolika

Smilezolika képe

Köszi.

h, 2012-10-01 18:17 Zora

Zora képe

"Kicsiben" nem egyszer előfordult már, hogy a magassági kormány beékelődött. Kisgépeknél nem a hidraulika rendszer mozgatja a kormányműveket, hanem bonyolult huzalozással oldják meg az irányítást. A hivatalos vészhelyzeti eljárás szerint a különböző kötelező műveletek elvégzését követően tilos a gépben maradni. Már persze, ha van ejtőernyő, ellenkező esetben kiugrani sem tanácsos. A trimmelővel (egy kicsi lap a magassági kormányon, amivel a gép súlypontját tudod változtatni) lehet némiképp szabályozni a gép állásszögét. Csak a gázelvétellel azért nem lehet lehozni egy repülőt, mert ha az orrát makacsul fenntartja, akkor előáll az a jelenség, amit átesésnek neveznek. Nevezetesen, amikor a gép szárnyán megszűnik a felhajtóerő. Szóval ha ez az eset tényleg megtörtént, akkor csakis így csökkenthették a magasságukat. Csakhogy nagygépeknél minden máshogy működik: sokkal nagyobb az utazósebességük, tehát még ha a trimmel tudtak is állásszöget csökkenteni, és a fékszárnnyal meg a gázkarral játszva sebességet veszíteni, akkor is elég valószínűtlen, hogy a földet érés pillanatában nem a gravitációs terhelés sokszorosával csapódtak be. Ilyenkor a végtagok, fej, stb. leszakadnak a hirtelen terheléstől. Ha viszont meredekebb szögben érkeztek, akkor pedig evidens, hogy a földbe álltak. Kíváncsi lennék, hogy végülis hogyan történt. Amúgy én is hallottam hasonló esetről, de ott nem ivott senki, egyszerűen a nyomásváltozás vagy valami gáz hatására "beszívtak" mindannyian.

------------------------------------------

h, 2012-10-01 18:51 Nimretil

Nimretil képe

Francba, pedig már kezdett megjönni a kedvem a repüléshez. Még belegondolni is rossz. Smilezolika verziója jobban tetszett.

h, 2012-10-01 19:14 Smilezolika

Smilezolika képe

Igaz. Sőt, mivel a trim sem működik ilyen esetben, valószínűleg a magasságot sem tudták volna auto throttle-lal elég ideig tartani ahhoz, hogy tisztességesen berúgjanak. Viszont arra, hogy gázlevétellel is tudnak süllyedni, még józan korukban rájöttek volna, viszont akkor nem lehetett volna ilyen romantikus és tanulságos alkesz novellát rittyenteni. Arról már nem is beszélve, hogy egy feltankolt Jumbo kizárt, hogy ne gyulladjon ki a hajtóművek leszakadásakor.

k, 2012-10-02 11:00 Zora

Zora képe

Gázlevétellel csak akkor, ha működik a trimm. De végülis tök mindegy, a lényeg, hogy jól berúgtak, azt kész. :) Hajtóművek csak akkor gyulladnak ki, ha a forró turbinára ráfolyik a kero, de ha a hajtóműveket elhagyták valahol, akkor elvileg nem törvényszerű a dolog. Ellenben az alkoholos lehelet miatt lepörkölődhetett néhány szemöldök.... :)) Az "after burning" elfogyasztása után, ami egy jellegzetesen repülőteres módja az italozásnak, például rendszeresen előfordul az ilyesmi. Szádba töltöd a töményet, az ujjadat belemártod, aztán meggyújtod, és az égő ujjaddal meggyújtod a szádban lévő piát, végül lenyeled. Veszélyesnek tűnik, de eddig leperzselődött szemöldökökön kívül nem jelentettek más áldozatokat.

------------------------------------------

h, 2012-10-01 20:21 Obb

5

„- Csak nem arra gondolsz, hogyaszondja…” – na, amikor ilyenekkel találkozom, akkor mindig minden búmat-bánatomat elfelejtem
Látom még mindig megy a randomvesszőzés. :)
Szóval nyolcvankét ötös. Ebben benne van, hogy végre írtál meg minden más is, az is, hogy nem félek kimondani, szeretlek meg ilyenek.
Á de kevesen képesek arra, hogy lássam, amit leírtak, hogy ott legyek, hogy néha nevessek.

h, 2012-10-01 20:45 Smilezolika

Smilezolika képe

Már megint azok a fránya érzelmek. Mindegy. Hétfő van, erős leszek, azért sem fogok inni.
Természetesen köszönöm.
A vesszőim sajnos már csak ilyenek. Sietve hozzáteszem, legalább egy éve már, hogy a nevemet is alig írtam le, abban pedig nincs ilyen. Szerintem fogom magam és beletörődök.
Ráadásul most sem volt tervben novellával randalírozni, mindössze egy kósza gondolattól vezérelve beírtam a nevem a keresőbe, és megláttam a blogodat. Szügyig meghatódtam, ami aztán ehhez az íráshoz vezetett. Az összefüggést én sem egészen értem.

h, 2012-10-01 20:55 Obb

Azért remélem nem baj, hogy én hétfő ellenére sem tudok erősnek maradni, oszt pattintok pár sört, igaz csak sunyiban, mert ha az asszony észreveszi, hogy csúszik a a kommunikációs modulom, lesszitten aztatermbura betyárvilág hogyaszongya...

h, 2012-10-01 20:58 Smilezolika

Smilezolika képe

Értelemszerűen egészségedre!

szo, 2012-10-06 10:29 polgarveronika

polgarveronika képe
5

Nos, látom, hogy itt csupa légügyi szakértővel van dolgom, nekem a trimm max. a drótszőrű foximmal van kapcsolatban, de mindezektől eltekintve úgyis, mint mezei olvasó és BKV rajongó (alkeszek ott is akadnak főleg a Metro körül), színjózan gépjárművezető, néha légi utas, nekem ez az írás nagyon tetszett. Azt hozta, amit vártam. Lehet, hogy voltak elkóborló vesszők, de abban helyzetben minden megbocsájtható.
Éljenek a tökrészek pilóták és utasok, valamint a jótollú szerzők!
üdv: V.

 

_______Tertium non datur ______

szo, 2012-10-06 12:57 Smilezolika

Smilezolika képe

Be kell látnom, hogy a vesszőkkel szemben vívott összes csatám értelmetlen. Nekem ez valahogy nem megy. Ezért inkább elfogadom a vereséget.
Köszönöm a csillagokat.

szo, 2012-10-06 11:23 2bro2b

2bro2b képe
5

Szia!

Tetszett. Jókat mosolyogtam rajta.
Elég beteg írás ahhoz, hogy az ember ne keressen benne logikai bakikat.

Talán csak ez az egy "érdemel" kiemelést:
"Az utasok, akik korábban egy durranástól eltekintve nem nagyon vettek észre semmi furcsát..."

Az azért szerintem még ebben a történetben is erős, hogy egy lyuk robban a gépen, kiszökik a levegő, és az utasok nem veszik észre.
De mindegy, ennyi belefér.
Gratulálok!

szo, 2012-10-06 13:29 Smilezolika

Smilezolika képe

Köszönöm.
Azért a dologhoz az hozzá tartozik, hogy egy Jumbo mocskosul nagy, így a levegő szökésének zaja, és az ezzel járó nyomásesés valószínűleg csak az első szinten leghátul ülő turista osztályos utasoknak tűnne fel igazán. Eleve nagy az alapzaj, a robbanás pedig az utastér határolófalán túl történik, a konyha mögött. A legtöbben csak egy marha nagy füldugulásra figyelnének fel. Tételezzük fel, hogy a hátul ülő hátizsákos egyetemisták már eleve be vannak b*szva, illetve tépve, így nem annyira érdekelné őket egy robbanás. A személyzet kussol, mivel nem akar pánikot kelteni, tehát ez a része a sztorinak szerintem még valahogy elsikálható.
Az igazi logikai bukfenc a földet érés. Ha a teljesítménnyel játszva még sikerülne is valahogy föld közelbe kerülni, kilebegtetni biztos nem lehetne a repcsit. Pláne nem lehetne ezt megelőzően fékszárnyat nyitni, mivel az teljesen összekuszálná a törzs állásszögét. Szóval a valóságban a földet érés kissé orral lefelé, kábé négyszázzal történne, ami kizárt, hogy túlélhető.

szo, 2012-10-06 18:54 2bro2b

2bro2b képe

Látod, hogy túlélhető, hiszen megírtad!
.-)

v, 2012-10-07 10:33 Smilezolika

Smilezolika képe

Azért egy szaklap nem valószínű, hogy leközölné.

v, 2012-10-07 14:16 2bro2b

2bro2b képe

Ugyan, mit tudnak azok a valóságról!

v, 2012-10-07 14:19 Gucs

Valószínűleg elég sokat, nem véletlenül foglalkoznak ilyen dolgokkal. :)

cs, 2012-10-25 19:28 Dom Wolf

Dom Wolf képe
5

Csont nélküli ötös, az egyetlen szívfájdalmam, hogy nem röhöghettem hangosan, mert nem vagyok egyedül...

p, 2012-10-26 07:19 Smilezolika

Smilezolika képe

Hello Dom!

Örülök, hogy látlak, és persze köszi.