Vérhold: bevezető rész

Az emberiség már csak olyan, amilyen. Mindenhová magával viszi babonáit és félelmeit. Még az űr végtelenjébe is.

– Ó, igen Michaela! Harapj belém! Marj belém!
– Ez az bébi, szívd ki a vérem! Szürcsöld a friss nedűt! Ó, igen, ez az!
Amon száját elégedett hörgés hagyta el, s egész testén végig futott a kéj. Michaela, kedvese és egyben szolgálója az állkapcsa közé szorítva tartotta mestere erőteljes vállát. Friss vér illata lengte be a szobát, émelyítően édesen, vadságra csábítóan. Michaela erőteljesen megszívta a vállon terpeszkedő sebet. Amon felhördült, kéjesen nyögdécselt. Pupillája szinte eltűnt íriszében, közel volt már a legteljesebb kielégüléshez.
A baldachinos ágy megmozdult. Először alig érzékelhetően, ám hamarosan állandó rezgésbe ment át. Amon alig érzékelte a remegést, ám tudatalattija valamiért mégis fontosnak nyilvánította. Michaela felsikoltott, s egy vámpírszolgához méltó módon minden erejét beleadva ura vállába harapott. A rezgés tovább erősödött, s a mámor fátylán át Amon fura hangokat érzékelt.
–…ébredjen! Gazdám, kérem kelljen föl! Térj már magadhoz, te ocsmány vérszívó! Jaj nem úgy értettem, egyetlen gazdám. Te meg ne piszmogj már Audi TT, majd ha életben maradtunk, akkor kapsz enni…
Agyára azonban sűrű homály telepedett. Kedvese átkarolta és erőteljesen szorította, hogy minél több vér bugyogjon ki a vállon tátongó harapásból. Amon nem bírta tovább. Szemei hideg jégként kéklettek fel, ajkai közül hosszú szemfogak nyúltak ki. Ujjai végén karmokká váltak mindig ápolt, rózsaszín körmei. Felvette igazi valóját. Amon a vámpír nagyúr végre testet öltött. Egyetlen kézzel a vállához kapott, s könnyedén maga elé penderítette Michaelát. A szerető elterült az ágyon, s várakozóan tekintett a fölé tornyosuló vérszívóra. Ajkai véresek voltak s még az állán is patakzott a piros folyadék. Amon szorosan tartotta, bár ellenkezésre sosem kellett számítania. Mégis szükséges volt fenntartani az úr és parancsoló kontra szolgáló viszonyt. A nő nyaka fölé hajolt.
Az ágy rezgése szinte elviselhetetlenné vált. Már nem csupán rezgett, hanem egyenesen rázkódott. Amon próbált nem figyelmet szentelni neki, de nehéz volt mindezt kiszorítani a fejéből.
– Jajaj gazdám! Itt fogunk elpusztulni. Fertelmes egy halálunk lesz. Audi TT sem fog jól kinézni palacsintává lapulva. Áúúú-váááá-jajaaaj!
A hang igazán riadtnak hangzott. Amon nem akarta tovább hallgatni. Fogai megkaristolták kedvese bőrét s felkészült a harapásra. Lelke vadul tombolt, s teste is vele tartott. A mindent elöntő kéj már csak egy harapásnyira volt tőle.
Az ágy egy szörnyű reccsenéssel leszakadt lábairól és minden előzmény nélkül a plafonhoz vágódott. Amon vállai reccsenő versenyt vívtak az ággyal, de végül a bútordarab győzött. A nehéz faszerkezet visszahullott a padlóra, Michaela és lüktető erekkel hálózott kívánatos nyaka vele tartott. A vámpír nagyúr a plafonba mélyedt s úgy érezte, mintha valami láthatatlan erő próbálná átpréselni a mennyezet repedésein. Megpróbált ellenállni, testét megfeszítve vissza akart jutni szeretőjéhez, hogy végre átélje az oly áhított kielégülést. Az ágy és a szolgáló azonban egyre gyorsuló tempóban zúgott el előle, míg végül már nem is maradt belőle más csak egy apró babaágyikó. A láthatatlan erő újult erővel támadt rá, s az egész testét a plafonhoz szorította. Amon felhördült, miközben a tudatalattijában bujkáló hang felvinnyogott:
– Tudtam, hogy keservesen megbánom még egyszer, hogy összeálltam Amonnal, a vérfattyú vámpír nagyúrral. Ágyő világ! Viszlát Audi TT, mindig hű kutyusom voltál.
Egyetlen reccsenéssel átszakadt a mennyezet s a vérszívó átzuhant a valóságba.

Ráadásul milyenbe! Égő forróság csorgott a nyakába, ami mérhetetlen kínt okozott érzékeny bőrének. Üvöltve pattant föl, nem törődve a testébe hasító fájdalommal. Minél hamarabb szabadulni a forróságtól, csak ez járt a fejében.
Ugrálás közben szerencsére - vagy sem - teljesen magához tért. A mélyalvó kapszulájának romjai előtt állt. Testét össze-vissza metszette a kapszula biztonsági üvege. Döbbenten nézte elfolyó vérét, életének cseppjeit. Nem várakozhatott karba tett kézzel, összekaparta gyógyító energiáit, s az agyán terpeszkedő sóvárgás ellenére meggyógyítgatta magát. Utálta, ha az álmát megzavarja valami. Az egyik legszebb álomképet látta, amióta csak vámpír lett, erre tessék valami megakadályozta, hogy kielégüljön. Kielégítetlenül rosszabb volt, mint egy csapat, éhező vérfarkas. Már pedig a vérfarkasok aztán valóban csúnya teremtmények voltak, ő már csak tudta.
Miután az utolsó karcolás nyomot is eltűntette makulátlan sima bőréről, átkutatta a hibernáló termet. Éles szeme rögtön megakadt a nyitva felejtett italmelegítő ajtaján. Nagy kanna, gőzölgő amfetamin-lötty melegedhetett a mikróban, amíg az fel nem robbant - lyukat ütve a mélyalvó kapszulájába - és el nem kezdte égetni gyönyörű bőrét. Forróság öntötte el, de nem a szenvedély, hanem a harag melegsége. Volt egy halvány sejtése arról, ki a felelős e szörnyű cselekedetért. Ő vámpír volt, nem élt mesterséges tudatmódosító szerekkel. Nem, ő csakis szerves drogokkal tömte magát. Bár mindközül legjobban a friss, finom vért szerette.
Karl Franz a szolgálója viszont rajongásig, sőt függőségig imádta a koktéljait. Ő csak koktéloknak nevezte a bódítószereit, s mivel beállva sokkal megbízhatóbb volt, mint józanon Amon szemet hunyt az embere függősége felett. Ez a megégetős história azonban szörnyű nyomott hagyott volna a lelkében, már ha lett volna neki olyan, de a hagyományos szolga-úr viszony érdekében úgy döntött, figyelmezteti szolgáját, különben még elkanászodna a szerencsétlen.
A fenyítés módozatain járatta szörnyűséges agytekervényeit, miközben neki állt felöltözni. Automatikusan a romos kapszula melletti szekrényhez lépett, hiszen mindig oda tette el a ruháját, ha mélyalvásba vonult. A szekrény ajtaja tárva-nyitva állt, ám annyira belemélyedt a kínzások fejtegetésébe, hogy csak a negyedik ösztönös mozdulatnál jött rá: valami nem stimmel.
A ruhái eltűntek. Ez aztán már tényleg sok volt neki. Körbenézett a teremben valami öltözék után kutatva, mégsem illett volna meztelenül cafatokra tépni Karl Franzt, bár a perverz gondolat határozottan elnyerte a tetszését. Kutatása elnyerte méltó jutalmát, hiszen a kapszula túlsó oldalán felfedezte elkallódott ruháit. Kihullottak a szekrényből.
Magára kapkodta a kecses vonalú, fekete bársony nadrágot, vörös színben pompázó selyem ingjét, s hosszú fekete bőrkabátját. Vékonyszálú, sűrű, tömött haját kezeivel átfésülte s máris a sikló vezérlőterme felé vette az irányt. Mindig is hiú volt a külsejére, ezért a sikló számos pontján helyezett el tükröket. Ódivatú szokás volt, de hát Amon maga is ódivatú volt.
A sikló kihalt volt. Ezen nem lepődött meg, kevesen mertek volna egy hozzá hasonló lénnyel együtt utazni. Az viszont felettébb furcsa volt, hogy a hajó maga is halottnak tűnt. Egy apró villanykörte sem égett a mennyezeten, sőt még a biztonsági vészfények is kialudtak. Ez persze nem zavarta a mozgásban - elvégre vámpírként minden napszakban kiválóan látott -, de felettébb különösnek vélte.
A vezérlőterembe érve döbbenten fedezte fel, hogy már nem az űrben kóricálnak, hanem kiégett s még égő házsorok között pihengetnek. A sikló lezuhanhatott - töprengett. - De hova is?
Nyöszörgő hangra lett figyelmes. Karl Franz a pilótaülésben feküdt, testét a biztonsági hevederek tartották. Kiborg kutyusa, Audi TT, a szék előtt hevert eléggé rendellenes pózban. Amon a szundikáló szolgához lépett és úgy pofán verte, hogy a szolga a székkel együtt háromszor is megpördült a tengelye körül. Nem akarta ő bántani, de valahogy fel kellett ébreszteni. Karl Franzt amúgy sem kellett félteni. Bioszintetikus beültetései révén messze többet bírt ki, mint egy átlagos ember.
Mikor őrülten villogó szemeibe némi értelem is vegyült, Amon azonnal ráripakodott:
– Te szerencsétlen, mihaszna ember, te! Mit műveltél a siklómmal?!
Mivel a szerencsétlen mihaszna nem felelt rögvest és azonnal, Amon agyában felötlött, hogy az utolsó csepp vérig kiszipolyozza a nyavalyást. Aztán rögtön le is tett róla. Felidéződött benne a pillanat, mikor először és egyben utoljára megkóstolta Franz vérét. Az alkalom után három napig a vérnek még a szaga is undorította. A szolgáló életnedve iszonyú volt: savanyú és nyálkás. Három napon keresztül szenvedett a gyomor- és bélgörcsöktől, mire úgy, ahogy képes volt talpra kecmeregni.
Elborzadva lépett távolabb a még mindig kábult Karl Franztól. Jobb az óvatosság. Ki tudhatja nem sérült-e meg a szerencsétlen? Még csak az hiányozna, hogy összepiszkolja magát a vérével.
– Ébredj Karl Franz! Felelj, de rögvest! Mi történt a hajómmal?
– Magasságos… egyetlen, legkedvesebb… -– érezhetően kába volt, kereste a szavakat, ám a vámpír nagyúr pillantásától mintha máris magához tért volna. -– Nagyuram, gazdám hát életben vagy?! Már az a csacska gondolatom támadt, hogy esetleg odavesztél a kényszerleszálláskor. hatalmas kár lett volna érted jó uram… – valószínűleg folytatta volna a kétszínű hízelgést, ám Amon nagyúr leállította.
– Mit fecsegsz összevissza? Mi az, hogy kényszerleszállás? Mit műveltél te söpredék?
– Kegyelmes nagyuram én igazán nem tehetek róla. Sőt, talán épp én mentettem meg a hajót – körbepislogott aztán még hozzátette: – Többé-kevésbé. Azokat kellene számon kérned nagyúr, akik megpróbáltak levadászni minket. Bizony, ha én nem vagyok, kegyelmed már űrszemét lenne, vagy még az sem.
A szolgáló várta az újabb dührohamot, de nem történt semmi. Amon elgondolkodott. Tudta, hogy vannak ellenfelei a vámpírgrófok közt - bah, hiszen ő is szívesen kiszippantotta volna egyikük-másikuk vérét -, ám egyikükről sem feltételezte, hogy képesek lennének orgyilkos módszerekkel végezni vele. Hiába változnak az idők, már egy vámpírgróf becsületességében sem lehet megbízni.
Karl látva ura elgondolkodó arckifejezését, kioldotta a pilótaülés hevederjeit s lehuppant a padlóra. Füttyentett egyet, hogy magához hívja kis kedvencét, ám Audi TT nem felelt. Karl idegesen körbekémlelt. Tudta jól, hogy a kiborg kutya vele volt a „leszállás” előtt. Nem értette hova lett a kis drágája. Aztán észrevette az állatot. A kutya kicsavart pózban feküdt, „életnek” nyoma sem volt rajta. Ám Franz nem ijedt meg, hiszen nem egy biztonsági funkciót ő maga épített bele az okos robotkutyába. Remélte, hogy az egyik megóvta Audit a károsodástól.
Az állat mellé telepedett és a nyaka tájékán megérintett két pontot. Színes fénypontok pislákoltak föl az érintés helyén, s alig két másodpercen belül Audi szemei fölnyíltak. Vakkantott egyet, végtagjai visszarendeződtek eredeti állapotukba, aztán képen nyalta Karl Franzt. A szolgáló elégedetten vakarta meg az állat húsos tokáját.
Amon befejezte a töprengést, s mivel támadt néhány elképesztően szánalmas ötlete, úgy döntött az egyiket megpróbálja kivitelezni. Karlhoz lépett, gyengéden oldalba rúgta, hogy az ember majdnem kirepült a pilótafülke sérült ablakán.
– Talpra Karl Franz! Szedd össze a holmimat és várj meg a főzsilipnél!
– Messzire megyünk, ó magasságos mindenható?
– Nem igazán, csak meglátogatjuk egy régi ismerősömet.
 

Dan és Gwen szótlan üldögéltek a forgalmas utca egyik padján. Dan átölelte kedvesét s mindenféle malacságot súgott a lány fülébe. Gwen viháncolva fogadta a „bókokat”. Valami elsuhant fölöttük. Csak egy pillanatig érezték, de mintha egy óriási denevér árnyéka vetült volna rájuk.
– Te hiszel a vérszívókban Dan? – kérdezte a lány.
– Nem.
– Én sem.

Sokáig üldögéltek még, ám egyikük sem mert felpillantani az égre.

 

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2010-02-01 10:23 Soltan Paul

Soltan Paul képe

A Vérhold novellaciklusom bevezető része. Műfaja: Scifi-akció-fantasy-komédia keverék, ezért is került az Egyéb kategóriába.

sze, 2010-02-03 20:17 Blade

Blade képe

Vámpíros-vérfarkasos.

Az Audi TT helyett más nevet választanék...

v, 2010-02-07 14:11 kalozlány

5

Hmmm...
Nem rossz, kifejezetten jó :D
Tetszik, hogy vegyítetted a sci-fit és a fantasyt, így nem olyan sablonos a történet (mint a vámpírtörténetek, amitől mostanában feláll a szőr a hátamon), és sokkal élvezhetőbb, mintha Spock kapitány beszélne a kvantumfizikáról :D
"Három napon keresztül szenvedett a gyomor- és bélgörcsöktől, mire úgy, ahogy képes volt talpra kecmeregni"
Ez marhára tetzsett, eddig senkinek se jutott szerintem még eszébe gyomorrontásos vámpír :D/legalábbis én nem találkoztam vele/
Jónak ígérkezik, kíváncsian várom a folytatást :D.
 

________________________________________________________________________
Egyetlen szabály van a következő: vagy képes vagy rá, vagy nem vagy képes rá.

h, 2010-02-08 09:28 Soltan Paul

Soltan Paul képe

Köszke szépen! :D

Én is várom, hogy milyen lesz a folytatás. Már belekezdtem, ezért hamarosan ki fog derülni. Azt hiszem. :P

h, 2010-02-08 17:21 kalozlány

:D
Gázos lenne, ha nem derülne ki! :P
Akkor türelmetlenül várok :P
*Remélem ez elég nagy nyomás, hogy gyorsíts a tempón :D*

________________________________________________________________________
Egyetlen szabály van a következő: vagy képes vagy rá, vagy nem vagy képes rá.