Az a pillanat

Az a pillanat

Hatalmas, vastag törzsű juharfák alatt sétált hazafelé a keskeny mellékutcában. Léptei halkan kopogtak a fakóra vénült aszfalton, bokája körül sárga levelek kergetőztek. Késő délutánba hajlott az idő; valahol rádió szólt, távolabbról pedig kutyaugatást hozott a szél.
A harmadik szomszédban lakó özvegyember persze az ablakban könyökölt.
- Jó estét, Reg! – nézett fel rá Letha. Kedvelte a kisöreget. Egy másik magányos lélek az álmos kertvárosban.
- Hol van még az este? – somolygott a huncut szemű, pihehajú apó. – Megtetted a számaimat, angyalom?
- Persze. – A nő röpke kotorászás után egy lottószelvényt húzott elő a táskájából, és némi apróval együtt felnyújtotta az öregnek. – Tessék, a visszajáró.
Reg elégedetten vigyorogva méregette a szelvény mezőit. Negyven éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg; egyszer majd csak felkérik Fortunát egy táncra ezek a veterán cimborák!
- Ha nyerek, megveszem neked az egyik tóparti villát, kis szívem – hunyorgott derűsen.
Szomszédasszonya csak a fejét ingatta; de tiszta, zöld szemében hála csillogott.
- Nekem a jó szándék többet ér, Reg – felelte. – Ami azt illeti, épp elég dolgom van ezzel a kulipintyóval is; mihez kezdenék egy kastéllyal?
Reg megemelte a szelvényt, akárha poharat emelne áldomásra:
- Hát, köszönöm, Letty!
- Igazán nincs mit – mondta Letha meleg hangon, és finoman megérintette az apó bütykös kezét búcsúzóul.
Az öreg csak nézte a távolodó fiatal nőt. Kedves kislány – gondolta, mint mindig. – Olyan nagyon kedves! Én nem tudom, miből rakták össze azt a félkegyelműt, hogy faképnél tudta hagyni. Most aztán Letty egyedül kínlódik a házzal…
Reg tekintete a kulipintyónak titulált épület felé kalandozott. A késő délután árnyai sejtelmes, már-már baljós leplet terítettek az egyébként barátságos külsejű házra, és az öregember, maga sem tudta, miért, megborzongott.
- Hiába, no – mormolta, csak úgy magának –, így ősszel másképp törik a fény. De az is lehet, hogy elkelne már egy-két dioptria… - sóhajtott, és becsukta az ablakot, mert úgy érezte, hirtelen lehűlt a levegő.
Hazaérve Letha fáradtan elmosolyodott. Akárcsak eleinte, most is egy hóember árnyéka jutott eszébe a fal gyengéd szürkéjéről; a vén lilaakác-lugas összefonódó ágazatáról pedig egy ölelés.
Alig néhány héttel ezelőtt vette a kis lakot; akkor, amikor elvált a férjétől, és az ötszobás palotát, amelyben addig ketten laktak, egyedül nem tudta volna fenntartani. A közös épület ára a vagyonmegosztás során amúgy is kétfelé ment, és a neki jutó összegből csak ilyen picire futotta.
Letha egy pillanatig sem bánta: ő az első perctől kezdve szerette a házat. Nagyon öreg épület volt, de az előző tulajdonosok igényesen felújították – legalábbis kívülről –, és rendben tartották apró melléképületeit, udvarát, kertjét. Persze odabent még bőven akadt rajta tataroznivaló, de a nő úgy vélte, idővel ezzel is megbirkózik majd. A szobák és a konyha rendben vannak, a többit pedig ráér kifesteni, amikor ideje engedi.
A válást kísérő felfordulásban egymaga kényszerült gondoskodni mindenről, ami a házak adásvételével és a költözéssel járt. Exférje külföldön dolgozott, barátai pedig nagyon messze laktak a festői kisvárostól, melyet új otthonául választott. Hosszú évek után először újra munkába állt; emellett azonban imádott hobbijáról, az írásról sem mondott le. Tehát hajnalban kelt, és délután ért haza, miután lefutotta a kötelező köröket az illetékes hivatalokban, amennyiben ez szükséges volt. Ezután épp csak bekapott pár falatot, majd nekiállt az épp aktuális helyiség vagy szerelvények csiszolásának, festésének. Éjszaka írt, és amikor végképp nem bírta tovább, aludt néhány órát; reggel pedig elölről kezdte az egészet. Hétvégére persze halálosan elfáradt, de ekkor a mosás, a bevásárlás és a főzés várta, hogy a következő héten is legyen mit ennie.
Néha már azt sem tudta, mi tartja életben. Fenekestül felfordult az egész élete, látástól vakulásig dolgozik, agyonhajszolja magát – mi végre? Kétségek, félelmek gyötörték, nem tudott örülni semminek. A nehézségek fenyegető hullámfalként tornyosultak fölé, és Letha nem látott kiutat sehol. Ilyenkor mintha árnyék borult volna a kis házra; fájt a magány, fájt az egész létezés, fájt minden.
Alapjában véve azonban derűs természettel áldotta meg a sors. Ha megtörték is a közelmúltban történtek, esze ágában sem volt feladni, és a keserű gondolatokat jórészt a fáradtság számlájára írta.
Ezen az estén sem tett másként, mint az elmúlt hetekben szinte mindig: egy korai vacsora után letusolt, gyorsan összekészítette a dolgait másnapra, majd leült a számítógép elé. Amikor megnyitotta a szövegszerkesztőt és belemélyedt a történetbe, legalább megfeledkezhetett a gondjairól egy időre. Nehéz sóhajjal kihúzta hajából a sörényét féken tartó csatot, miközben átfutotta az előző este írt bekezdéseket. Háta mögött a nyitott ablakon az őszi est csípősen hűvös, avarillatú lélegzete áradt be, meg-meglebbentve az egyszerű, fehér függönyt. A városvégi állomásról vonatfütty hallatszott, de a hang távolról jött, és Letha amúgy sem hallotta volna már: a benne élő író a testét robotpilótára kapcsolva dolgozni kezdett.
A sarokban álló néma, sötét alakot is csak akkor vette észre, amikor egy idő múlva erősen lehűlt a kis szoba, és ő felállt, hogy becsukja az ablakot. Később megértette, hogy ez a borzongató hideg is inkább az alak jelenlétének, mintsem az októberi estnek köszönhető, de ebben a pillanatban még nem értett semmit. Szíve feldübörgött, ereiben jeges rémület áradt szét, tagjait érzéketlenné zsibbasztotta a vérében vágtató adrenalin, és hajszál választotta el attól, hogy fel ne sikoltson.
Aztán olyasmit művelt, amit a sarokban álló árnyék igen ritkán tapasztalt: az első rémületen túlesve leengedte torkához kapott kezét, és riadtan ugyan, de elmosolyodott.
- Ember, meg kell hagyni, jól rám ijesztett! – rótta fel. – Kicsoda maga?
- A Halál Angyala vagyok – felelte az árnyék. Halkan, szinte suttogva beszélt, de ez az orgánum furcsán többszólamúnak tűnt: mint a szél, a zizegő avar, a szemerkélő eső hangja.
Az árnyék kivált a homályból, ám eközben nem fáradt azzal, hogy a mozgás illúzióját keltse: alakja néhány halandó szemmel követhetetlen áttűnés után egyszerűen két lépéssel közelebbről látszott, mint eddig.
Gyönyörű volt. Elegáns metszésű arca, éjsötét szeme egyszerre tűnt férfiasan határozottnak és nőiesen gyengédnek; gyermekien fiatalnak és olyan öregnek, mint a világegyetem. Hosszú, egyenes szálú haja koporsók selyembélésének tompa fényét idézve simult zakója vállára. Komolyan, tűnődőn nézte a nőt, de tekintetének mélyén szelíd mosoly bujkált; lényéből csecsemők ártatlansága és agg druidák tapasztalata sugárzott. Zárt ajkának vonalán évszázadok csendje hallgatott, ujjai hegyén millió távozó lélek félelme ült. Szép volt, mint a kárhozat, sötét, mint az űr, és időtlen, mint a legmélyebb álom.
Álmodom, igen – kapott a gondolat után Letha. – Elaludtam a gép felett, és az egészet csak álmodom.
- Nem ilyennek képzeltelek – mondta.
Az angyal – kissé talán meglepetten – elnevette magát, és karját széttárva változni kezdett. Pillanatok alatt lényegült át a jól ismert, csuklyás palástba burkolt, titáni kaszát markoló vén Halállá.
- Hanem ilyennek? – kérdezte. Hangja most mennydörgés fenyegető robajára emlékeztetett, csontkeze szárazon súrlódott szerszáma nyelén, és a csuklya alatti arctalan homályból lassan előtűnt arckoponyájának halott vicsora. Palástját mintha tömör, sötét füstből szőtték volna, és feje felett lustán megvillant a kasza éle, ahogy magához vonta a fegyvert. Letha még egy apró kis csorbulást is felfedezett azon a gyilkos élen.
Nagyon valószerű álom, gondolta.
- Mi a neved? – kérdezte, mert ő már csak ilyen érdeklődő típus volt álmában is. A félelem tompán visszhangzott benne, és gyanította: el sem fog múlni, amíg ez a különös lény nála tartózkodik; de ha egyszer csak álom, miért ne kérdezhetne tőle, amit csak akar?
- Ó, nagyon sok nevem van – felelte az angyal, miközben újra magára öltötte az ezeréves, nemtelen ifjú alakját. – De szólíthatsz Asrael-nek.
A nő mosolygott, Asraelt pedig lenyűgözte ez a látvány. Őszinte, adakozó mosoly volt; olyan bájos, hogy az már szinte fájt. Ilyen tünemény csak ártatlan gyermeklányok vagy nagyon idős emberek arcán látható, harminc felett viszont a végtelenül tiszta, másokért létező lélek mosolya, és ritka, mint a fehér holló.
Az angyal, aki a halandók részéről kevés kivétellel csak rettegést, pánikot, halálfélelmet tapasztalt maga körül, most olyasmit érzett, amit végtelenbe nyúló létezése során talán soha: hálás volt egy mosolyért.
Letha ugyanebben a percben ébredt rá: álom vagy sem, de rokonszenvesnek találja Asraelt.
Egymás szemébe néztek.
A pillanat megtorpant az időben. Talán mert egy olyan pillanat volt, amelyben két teljesen különböző lény fordult előítélet nélküli, természetes szimpátiával egymás felé.
Letha szívélyes mozdulattal a fotel felé intett. Ez a gesztus sem vallott megjátszásról, vagy belénevelt udvariasságról. Egyszerű, mesterkéletlen és barátságos volt, mint a nő maga.
- Foglalj helyet, Asrael!
Az angyal ezúttal felkacagott. Hiába próbált visszaemlékezni, korábbi emlékei évezredek homályába hulltak, az újabbak között pedig egy sem akadt, amely szerint valaha bárhol is hellyel kínálták volna. Hellyel! A Halál Angyalát!
Jövetele előtt persze értesült róla, hogy a nő kedves – de hogy ennyire?! Ilyen jóindulatú talán még Deusel, a lelki melegség angyala sem volt soha. Ráadásul a halandó aurája üvegzöld, mint a szeme – a nyugalom, az együttérzés színe; gyógyító lelkek színe. Fél tőle, persze – néhol füstlila félelem-foszlányok úszkálnak a zöld üveg alatt –, de jószívűsége túllépi a félelmet. Lám, máris felé mozdul, hogy barátságosan a fotel felé terelje…
- Nem! – emelte fel kezét az angyal. – Kérlek, ne érj hozzám! – Asrael inkább leült.
Letha félrebillentett fejjel nézett rá. – Aki hozzád ér, az meghal? – kérdezte.
- Igen – biccentett az angyal tartózkodón. Nem szokott hozzá, hogy a munkájáról beszéljen. Igaz, ami azt illeti, ahhoz sem szokott hozzá, hogy egyáltalán észreveszik, még mielőtt megérintené őket. – Így kezdődik az Út, tudod – próbált egyszerűen fogalmazni. – Megfogom a kezüket, és elindulunk.
A gyermekszép asszony nagyra nyílt szemmel ereszkedett le az angyallal szemben az ágy sarkára, és tovább kíváncsiskodott:
- A kezüket? Egyszerre többet? Hogyan vagy képes erre? Hiszen a világon százak és százak halnak meg egyetlen óra alatt… Hogyan lehetsz több helyen egy időben?
- Félreértesz – ingatta fejét az angyal. – Elohim vagyok.
- Ezt hogy is kell érteni?
- Ó, bocsáss meg. Ügyetlenül fejeztem ki magam. Nem szoktam halandókkal beszélgetni – magyarázta Asrael. – Úgy értettem, többen is vagyunk. Csak képviselője… része vagyok egy rendnek. Az elohimok hazavezető lények, születés és halál angyalai. Ők kísérik át a túlsó partra az elhunytak lelkét, ők terelik vissza a testbe az elkóborolt lelkeket, de ők szedik össze a köztes térben megrekedt szellemeket is. A vén Kaszás egy szál magában csak mítosz.
- Nagyon nehéz és szomorú lehet a munkád, Asrael – mondta Letha. Szemében valódi együttérzés csillogott. – Akkor is, ha sokan vagytok.
Az angyal eltűnődött. Homályos emlékei között háborús területeken heverő, ronggyá lőtt gyermektestek, koncentrációs táborok műtőasztalain fekvő, megcsonkított torzók, inkvizíció-korabeli kínzóeszközökkel végsőkig gyötört áldozatok képei vonultak át.
- Nem a halál szomorú, csak a körülményei – mondta végül. – Tulajdonképpen születése előtt minden lélek tudja egész életútját, és azt is, miként fog meghalni. Tudja, és vállalja: már így születik. Ezt persze a legtöbben elfelejtik, ezért félnek a haláltól. De amikor levetik a testüket, elmúlik a félelem, és újra tisztán látnak.
A nő elgondolkodott, majd újra elmosolyodott. Tekintetén látszott: nem csak meghallotta, de valóban értette, amit mondtak neki.
- Mesélj még erről! – kérte.
Asrael újfent valami óvatos csodálatot vélt felfedezni magában az asszony iránt. A Chaioth-ha-Quadesh nagyjai között lenne a helyed, kedves – gondolta –, még akkor is, ha ez lehetetlen.
Aztán mesélt a halál arcairól, ha már ilyen szívhez szólóan kérték erre. Mesélt a gyógyíthatatlan betegek végtelen megkönnyebbüléséről, amikor kiszabadulnak a megalázott, tehetetlen ronccsá vált test börtönéből, és rájönnek, hogy nincs többé fájdalom. Mesélt a hatalmas tömegbalesetek színhelyén dolgozó, falkába verődött angyalok hihetetlen jóságáról, amellyel őrzik, vigasztalják, nyugtatják a hirtelen átmenettől félőrült lelkeket. Mesélt az öregember fakókék, hálás szeméről, aki még halandó testében észrevette őt. Mesélt a gyermekek bátorságáról, és a vigasztalhatatlan kislányról, aki nem vihette magával alvómaciját az Útra. Mesélt az erőszakos halálról, és arról, hogy a meggyilkoltak szellemei legtöbbször szánalmat éreznek gyilkosuk iránt. Mesélt arról, hogy a holtakat nem szabadna siratni, mert az evilágon rekedtek fájdalma borzalmas kínokat okoz az épp átkelőknek.
Mesélt, és kis idő múlva azon kapta magát, hogy szívesen teszi ezt. Jólesett beszélni a kedves halandóhoz.
Mesélt, és szavai életre keltek: Letha szinte látta őket. Telt az idő, egyik perc a másik után, de észre sem vette: őszintén élvezte az elohim társaságát. Két kezére támaszkodva hátradőlt, úgy fürkészte az angyal arcát. Asrael borzongató, de kellemes jelenség volt, és ő tudta, hogy nem kell tartania tőle. Egyszerűen jól érezte magát vele. Arra gondolt: lám, létezhet kapcsolat, ami csupán önmagáért jön létre, csak azért, mert jó együtt; nincs lehetetlen, nem kellenek okok és ürügyek, nincsenek miértek…
Ezen a ponton megrekedt a gondolatmenet, mintha sziklafal állt volna az útjába.
Miértek?!
- Asrael – kezdte Letha tétován –, tulajdonképpen minek köszönhetem a látogatásodat?
Ahogy kimondta a kérdést, már tudta is a választ. Elakadt a lélegzete.
Az angyal felkapta a fejét; kútmély tekintetében döbbenet tükröződött.
Egymás szemébe néztek.
A pillanat megtorpant az időben.

*

4.714285
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.7 (7 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2009-07-24 14:48 Blade

Blade képe

Jól, olvasmányosan megírtad, de igazából nem értem a dolgot. Ha valaki vagy valami bejön a szobámba és azt mondja, ő a halál anygala, és tesz róla, hogy el is higgyem, onnantól fogva nem igazán kell sok a logikus következtetésig, hogy miért is jött...nem? Szóval nem erre hegyeztem volna ki a dolgot.

---- ----
Az ember szerint az idő múlik, az idő szerint az ember.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

p, 2009-07-24 15:03 Sren

Sren képe

Mert nem vagy akkora naiva, mint én. :D Sokszor a legelemibb dolgokat kérdezem meg legutoljára, tehát kicsit elgúnyolódtam magamon. :D
Köszi, Blade.

p, 2009-07-24 15:42 Blade

Blade képe

Naiva? Ez mint főnév, létezik? De tényleg...

Ja és azt sem értettem/láttam, miben/hogyan hal meg a csaj. Megöli a magány? Bár lehet, hogy a halál módja nem annyira érdekes. Csak a földhözragadtaknak. :)

---- ----
Az ember szerint az idő múlik, az idő szerint az ember.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

p, 2009-07-24 15:56 Sren

Sren képe

Harapós, öreg Mágus, nagyon elkényeztetsz! :) Igen, a naiva létezik, elnézésed kérem, hogy veled kapcsolatban ˝-a˝-végződéssel, nőnemben fejeztem ki magam.
Amikor elengedjük a történet fonalát, Letha még él, tehát fogalmam sincs, meghal-e egyáltalán, és ha igen, miért. Ennyi erővel az is nagy kérdés, miért vált el. :D Azt sem tudjuk. De egyszer, esk, írok neked egy rettenetesen reál, minden ízében követhető történetet. (Ne szaladj el, viccelek.)

p, 2009-07-24 17:19 Blade

Blade képe

Reál-t, mint királyi-t, így értetted? ;)

---- ----
Az ember szerint az idő múlik, az idő szerint az ember.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

p, 2009-07-24 17:52 Sren

Sren képe

Kossuth-ot a vasúttal, Gizikét a gőzekével, reált a royal-lal... :D Jut is eszembe, mindjárt másolok neked valamit a viccfórumba. :D
EK: Mikor - hát mindjárt, amint megtalálom, na!

p, 2009-07-24 16:13 Sren

Sren képe

A fülembe tetted a bogarat, utánajártam.
naiva

(német): fiatal női szerepkör. Természetes gondolkodású, egyszerű leányalak, mely a 18. sz.-i polgári dráma kialakulásakor került a szerepek rendjébe. Előbb megkülönböztették naiv és naiv-szentimentális – drámai szende – szereptípusát, de később a szerepkör a 19. sz.-i polgári szomorújátékokban egységesült. A 19. sz. végén a vígjátéki naiva szerepköre a naiva-primadonna, ill. az operett-szubrett típusába olvadt. Pl. Melinda (Katona J.: Bánk bán); Tünde (Vörösmarty M.: Csongor és Tünde); Máli (Kisfaludy K.: A kérők); Mariska (Szigligeti E.: Liliomfi); Éva (Lehár F.); Zsuzsi kisasszony (Kálmán I.).
/Forrás: Magyar Színművészeti lexikon/

p, 2009-07-24 15:24 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Szerintem itt nem arra van kihegyezve a dolog, hogy mi a melója a
Halál Angyalának, hanem a döntő pillanatra, amikor máshogy is mehetnek
esetleg a dolgok, mint ahogy menni szoktak. Itt még az is benne van a pakliban,
hogy a Halál esetleg meggondolja magát :D
Az elohimok nagy ötlet:D
Ez viszont sima ötös, mert nagyon jó írás.
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

p, 2009-07-24 15:32 Sren

Sren képe

Köszönöm. :) Maga a kifejezés valós, amiképp a Chaitoh-ha-Quadesh is.
Két teljesen különböző lény vonzalmát is megtapasztaltam már, és mindent, ami ezzel jár, és a vége valóban talány; de mert ˝csak˝ halandók vagyunk (szándékosan nem embereket írtam), rendszerint a jobb veszít csatát. :(

p, 2009-07-24 15:34 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Ugyan, azt se mindig lehet tudni, hogy igazából ki veszített.
A látszat nem mindig azonos a valósággal :)
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

p, 2009-07-24 16:07 Sren

Sren képe

Elgondolkodtató kérdés: ki a vesztes? :D Ne idegelj, hé. A végén még ihletet kapok. :D
EK: PISA. Igen, nekem is a Ferde Torony ugrott be egyből. :D

p, 2009-07-24 16:11 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Az nem egy fallikus szimbólum? :D
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

p, 2009-07-24 16:17 Sren

Sren képe

De az, de ferde... :D

p, 2009-07-24 19:45 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Ezt nagyon eltaláltad, pont valami ilyesmit vártam tőled. :) Már a közepétől azon gondolkodtam, hogy vajon ugyanúgy fejezed-e be, mint ahogy én tenném. Majdnem. :) Én nem tudtam volna magam megtagadni, és megcsókolta volna az elbűvölt angyal a lányt végezetül. ;) De talán felesleges romantika lett volna.
Egy valamit kicsit furcsálltam. Az elején a nézőpontváltást. Alapvetően még tetszett is, de később már nem tudtam hová tenni, hogy miért volt rá szükség.
__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

p, 2009-07-24 20:11 Sren

Sren képe

Aaa bácsira gondolsz? Őt utólag írtam bele, hogy kicsit életszerűbben megmutassam rajta keresztül a nőt, és hogy belecsempésszek némi misztikumot, különben túl éles lett volna a váltás az angyalra később.
Drága Kékem, ha egy elohim megcsókol valakit, régen rossz... :D Meg amúgy sem szerelmet, hanem a maguk nemében különleges lények közötti vonzalmat szeretnék bemutatni.
Köszönöm, Süti.

szo, 2009-07-25 08:33 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Igen, igen, éppen ezért gondoltam, hogy így fejezném be. Smaci, aztán a lány mehet a túlvilágra. Így is úgy is ez a vége, akkor miért ne? Ha már vonzalom... ;)
És igen, a nézőpontváltásnál a bácsis szakaszra gondoltam. Rendben, hogy rajta keresztül akartad a nőt bemutatni, de szükségtelennek tartom, hogy ezt az öreg szemszögéből tedd, aztán átválts a nőre. Mehetett volna minden a narrátor szemszögéből is. És a váltásnál egy kicsit rezeg a léc. Pontosabban ugrálsz a két szereplő, mármint az öreg és a nő, sőt a narrátor között. Kezded a narrátor szemszögéből, aztán a lottóval jön az öreg, majd átlépsz a lányra. Ez elég zavaró. Később már kitisztul a kép, amikor az öreg kilép a képből, onnan minden klappol és rendkívül hangulatos, de az eleje elég zavart a nézőpontok miatt. Őszintén szólva pont emiatt nem pontoztam én sem.
__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

szo, 2009-07-25 09:08 Sren

Sren képe

Azért ennyire nem egyértelmű a kérdés, Süti: ezért hagytam lógva a végét is. Mert mi van, ha a nő annyira kedves, hogy az angyal lemond miatta a feladatáról? Ez egy ilyen sztori; smaci meg majd lesz máshol. :D
A nézőpontváltással tök igazad van, átnéztem (sokadszorra). Tulképp egy átvezető mondattal meg lehetne oldani az egészet; majd rápróbálok.

p, 2009-07-24 21:39 Obb_régi

Hát, hogyan mondjam el a dicséretek után, hogy ez csak 3*
-----
De ez csak én vok, és lehet, hogy nem is lényeges.
De...
Nem a győzelem, sem a részvét, hanem a fontos, fontos!

p, 2009-07-24 22:09 Sren

Sren képe

Nem dicsértek, megértettek. :) Ha te nem, úgy nyilván rettenetesen elszúrtam valamit.
Köszönöm, Obb.

p, 2009-07-24 22:17 Obb_régi

Azért annál messze jobb, hogy azt mondjam: rettenetesen.
-----
De ez csak én vok, és lehet, hogy nem is lényeges.
De...
Nem a győzelem, sem a részvét, hanem a fontos, fontos!

szo, 2009-07-25 09:17 Sren

Sren képe

Nincsen tökéletes író, és tökéletes történet sem. Van azonban egy bizonyos színvonal, amit az író (jó esetben) el akar, el vél érni. Amennyiben ez az olvasó számára közepes - nem a hármasra célzok, ugyanis én sem csillagokra hajtok - az rettenetes. Legalábbis nálam így működik, ilyesmire céloztam tegnap este.

szo, 2009-07-25 09:46 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Hihetetlenül eltaláltad a hangulatot. No meg az egész írást, nevekkel, karakterekkel... A nézőpontváltás tényleg zavaró egy kissé, de nagyon kellett a nő személyiségéhez. Utána végig egy ismerősöm volt előttem, szinte ízig-vérig illett rá a leírás.
Az írói vonal először kicsit furcsa volt, már kezdtem attól félni, hogy a csattanó az lesz, hogy mindezt csak írta, de aztán rájöttem, az is kellett a karakterhez, hogy ne egy átlagos háziasszony legyen, hobbi és valami "fűszer" nélkül.
________
"Csak szidj. Előbb utóbb legyengülök, és elbukom.
Most szidd a hazád. Szidd a világot."

szo, 2009-07-25 10:11 Sren

Sren képe

Nagyon köszönöm, Dom. Nehéz eltalálni egy ilyen írást úgy, hogy ne legyen se ˝gothos˝, se túl reál, se középszerű, se... á, sorolhatnám a végetelenségig; a lényeg az, hogy könnyűnek tűnik, valójában viszont hatalmas kihívás úgy megírni, hogy valamennyire is hiteles legyen.
A túl egyértelmű sztoriktól én is kiütést kapok (rémálomszerű leírás, aztán kiderül, hogy az egészet csak álmodta...), mert becsapják az olvasót.
A nézőpontváltással tök igazatok van, legközelebb igyexem jobban figyelni ilyesmire; őszintén szólva közel fél év kiállás után örülök, hogy egyáltalán neki tudtam állni írni.
Az ismerősöddel mélyen együttérzek, olykor pokolian gáz teljesen egyedül maradni. :(
Köszi még egyszer.

szo, 2009-07-25 10:26 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Szerencsére a nő viselkedése (és azután persze a megjelenése) emlékeztetett leginkább erre az ismerősre, körülbelül neki is ekkora lelke van. Szóval inkább pozizív volt a párhuzam :)
Ekának dejá vu: pisa.
________
"Csak szidj. Előbb utóbb legyengülök, és elbukom.
Most szidd a hazád. Szidd a világot."

szo, 2009-07-25 10:35 Sren

Sren képe

Az együttérzés ettől még áll. Tapasztalat: egy ekkora léleknek ekkora az érzékenysége is, és baromi könnyű neki fájdalmat okozni. De ha az ismerősöddel kapcsolatban tévedek, annak csak örülni tudok. :)
EK: Cech. Egen, azt mindig állni kell, csak azt nem tudom, hogy' jön ez ide. :)

v, 2009-07-26 15:21 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Kérem a lány nevét, email címét és telefonszámát! Ja, és pár fényképet is róla! ;)
__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

v, 2009-07-26 19:59 Sren

Sren képe

Most?! :D :D Tudom, tudom: nem, már tegnapelőtt! :D
Khm, izzé, hogy is mondjam, Süti... Vannak dolgok, amiket én nyílt weblapon nem nagyon szoktam... max megírom a privit, amivel napok óta lógok. :D
EK: Nini - lehet, hogy ezt fogod mondani. :D

szo, 2009-07-25 17:18 Kentaur

Kentaur képe

Érdekes, hogy az angyalok besorolsához Isten egy nevét használtad fel, érdekes, de valahol logikus. :-)
Nagyon tetszett...
Nem is a téma miatt-ősrégi, nem is a csattanó miatt-tényleg nyilvánvaló.
Hanem a személyessé tett felismerés leírása, a kapcsolat, ami kialakul kettejük közt...az nagyon tetszik. És még ez a mondat:"Hosszú, egyenes szálú haja koporsók selyembélésének tompa fényét idézve simult zakója vállára."
Érzékletes lett, részemről ötös.

----------------------------------------------------------------
"Az írás olyan, mint a herpesz:tünetmentes lehetsz, de gyógyult nem!"

szo, 2009-07-25 18:08 Sren

Sren képe

Tudod, ezen egészen elgondolkodtam. Ősrégi, nyilvánvaló – nem mindannyian ilyen dolgokat teszünk más és más köntösben ˝papírra˝? Félelemről, életről-halálról, szerelemről, árulásról, kezdetről, végről, sorolhatnám. Fogsz egy alapot, és rákened a magad színeit. Ettől még az alap ugyanaz. A zenészek ugyanazzal a tizenkét hanggal dolgoznak ősidők óta, mégis megvan a maga hangja minden zeneszerzőnek. Minden írónak, minden művésznek. Mitől eredeti? A te színeidtől, aki alkotod.
Elnézést a fenenagy eszmefuttatásért, csak tényleg belefolytam kicsit.
Egen, az a bizonyos kapcsolat… Hű, de sok mindent tudnék mondani! De hát tudod te is, minek mondjam?
Köszönöm, Kentaur.

v, 2009-07-26 07:02 Kentaur

Kentaur képe

Egyetértek, nincs új a nap alatt, mindannyian már ezerszer ellőtt témákhoz nyúlunk, ami azt illeti minél ősibb, annál jobb lesz, annál mélyebben érint, elemi húrokat penget meg...A legjobb horror írók is mindig a legegyszerűbb, gyermeki félelmekre építenek. A lényeg, hogy megmutassuk másképp, új gondolatokat ébresztve, személyes és egyedi nézőpontból.

----------------------------------------------------------------
"Az írás olyan, mint a herpesz:tünetmentes lehetsz, de gyógyult nem!"

szo, 2009-07-25 20:04 Adachi

Adachi képe

Az a nagy helyzet, hogy fogalmam sincs, hogyan kell történetet csillagozni. De te öt csillagot kapsz, mert nem érdemelsz kevesebbet! Aki meg csak hármat ad, az írjon jobbat...
Imádom. :) Mikor olvastam, a hideg rázott tőle, és ezt sem tudom, hogy miért volt. Talán azért, mert nálad mindig minden szó a helyén van, és igen, ahol te harapsz, ott élet lesz. Tetszett az írásod témája, tetszett a Halálod, tetszett a főszereplőd. Tetszett az, ahogy beszélgettek; tetszett, amit éreztek közben. Szeretem, ahogy leírod a pillanatot.
(És nem tudom, miért, de megőrülök Regért. A Lélekaljában éreztem utoljára ezt Slimnél.)

szo, 2009-07-25 20:19 Sren

Sren képe

Elfogult vagy, Ada. :) Egyszer ittenbiz írok neked bácsikról, akik a parkban sakkoznak, de arra meg rá fogod vágni, hogy Opium... :D De ötletnek nem is rossz; máskor ha megint fél évre elmegy a kedvem az írástól, majd juttasd eszembe. :D
EK: RUHA. Aham, lehet, hogy az is lesz rajtuk.

v, 2009-07-26 00:22 Ndy

Ndy képe

Sütinek igaza van. Több drámát, kevesebb csajos rizsát kér az arénában tomboló nép :) Bár az Alkonynak és társainak is hatalmas közönsége van, de a magam részéről kicsit viszketek tőlük. (annyira azért nem rosszak, mint az intellektuel hülyék állítják, de nekem mindig hiányérzetem van a hasonló sztoriktól)
Érzelmi, drámát bemutató írásnak sajna ez nem elég jó; az írónő mintájára ábrázolt főszereplőt meglátogatja a halál angyala... hm... tegye fel a kezét, akinél nem volt ;)

v, 2009-07-26 10:46 Sren

Sren képe

Na, most van az, hogy csak pislogok. Meg kell mondjam őszintén, amikor ezt írtam, eszembe sem jutott semmi technikázás; egyszerűen beugrott, megörültem neki, leírtam, pont. Stílusok és kategóriák sem jutottak eszembe, de ha már besorolás, leginkább szórakoztató történet lehetne, hangulatnovella, annak meg elmegy. Értem én, miért zajong az ˝aréna˝. Meglehet, képes vagyok olyasmire.

v, 2009-07-26 11:07 Tim (nem ellenőrzött)

No, ez kellemes olvasmány volt. Jóval letisztultabb fogalmazás, mint a Lélekaljában.
Engem más zavart.
"a holtakat nem szabadna siratni"
a holtakat nem lenne szabad siratni
De ez csak az én magán problémám.

v, 2009-07-26 11:56 Sren

Sren képe

Köszönöm, Tim. Tőled tanultam. :)
A ˝nem lenne szabad˝-dal is igazad van, de nekem egyből a létige-tabu ugrott be, ezért döntöttem a másik verzió mellett.

v, 2009-07-26 11:56 Ndy

Ndy képe

Nem csak téged, én sem vagyok oda a "túlragozásért". Bár lehet, túl sok angolszász anyanyelvű fordítást olvasunk, és nem jönnek be a jó kis magyar nyelvtörők :D
EK: OMOL. Erről beszélek, ek: omlik

v, 2009-07-26 18:12 Nara

Nara képe

Szia!
Több ismerősöm is ajánlotta a novelláidat, Sren, így új felhasználóként rögtön téged kerestelek. Engedd meg, hogy gratuláljak, érdemes volt elolvasni.

Három apró negatívumot azért megemlítenék. Látom többen is szót emeltek, miért került bele az elejébe az öreg. Megvallom ő nekem is szemet szúrt. Első pillanatban azt hittem róla fog szólni - a szerencséjéről, vagy netalán a haláláról. És aztán jött a hirtelen szempontváltás, ami megzavart.
A másik dolog, a "kulipintyó" - mit tagadjam, valahogy kirívó magából a novellából. De lehet ezt már a lakóhely teszi... :D Nálunk ezt a szót mindig gúnyos értelemben használják.
Valamint a végén amikor Asrael beszél csupán egy szót használsz: mesél-mesél-mesél... Én szívem szerint inkább más kifejezést használtam volna... De természetesen ez szubjektív vélemény.

Mindent összevetve szép munka. Látszik rajta, hogy olvasott alkotó munkája. Nagyon tetszik a stílusod. Ha minden novellád ilyen hangvételű, veled nem fogok unatkozni.

----
“Az akadály az a rémisztő dolog, amelyet akkor látunk, ha levesszük szemünket a célról.” (Henry Ford)
----
“Nem veszítettem el a kedvemet, mivel minden egyes sikertelen kísérlet egy újabb lépést jelent előre.” (Thomas Edison)

v, 2009-07-26 19:54 Sren

Sren képe

Szia, üdv a Karcon! :)
Sokadszor pislogok döbbenten itt a Pillanat alatt: ahhoz képest, hogy viszonylag light munka, sokan elolvasták. Mi tagadás, meglep a dolog, de jólesik, köszönöm!
A kisöreg és a szemszögváltás már így marad: jó lesz később tudnom, mit nem szabad csinálni. A kulipintyó - nos, minden vidéken más és más árnyalatot kap egy-egy kifejezés; felénk kedves, kuckós benyomást kelt. De lehet, hogy túl öreg vagyok. :) A mesél-mesél csak egy egyszerű szakmai fogás: hatás- és hangulatkeltő. Ilyen esetekben az ismétlés nyomatékosít; számos író művében találkozhatsz a módszerrel.
Mindent összevetve, csakugyan nem a legjobb írásom, de ujjgyakorlatnak megtette. ( A fiúk meg jól szétszedtek érte, de hát így jár, aki pórul. :D)
Nagyon kedvesen fogalmazol: velem nem fogsz unatkozni. Hát, velem tényleg nem szoktak. :D
Aranyos vagy, köszi még egyszer! :)
EK: SEJT valamit. Ha ezzel kezdi, régen rossz. *menekül*

v, 2009-07-26 20:43 Ilka

Ilka képe

Jó volt ez az írás Sren. Jó volt, mert ezt a Halál Angyalt itt éreztem a hátam mögött. Itt állt mögöttem, amíg olvastam csak nem mertem hellyel kínálni. Szép szavaiddal, egészen elvarázsoltál.
A lottózó öregúrt én is kihagytam volna a történetből, vagy adtam volna neki még valamilyen szerepet, mondjuk a végén, épp csak egy villanásnyira. 5*
__________________________________________________________________

„Ha le merném írni, amit tudok…”

v, 2009-07-26 20:51 Sren

Sren képe

Köszönöm! Olyan kedves vagy, mint Letha! Sztem azért nem érintett meg. (L)
Szegény Reg, látom már, kell neki írnom egy történetet. :)
Köszi még egyszer!

v, 2009-07-26 20:53 Tim (nem ellenőrzött)

Inkább öld meg!
Ööö... mondjuk egy nyertes lottószelvénnyel. :P

v, 2009-07-26 21:23 Sren

Sren képe

Remek ötlet, Tim! Hmm... vajon milyen hangot adna a kasza?
No nézd csak... gyilkost faragsz belőlem. :D

v, 2009-07-26 21:36 Tim (nem ellenőrzött)

A legnagyobb gyilkos G.R.R.Martin. Ő mindig kicsinálja a szereplőit.
Magyar megfelelője Iaras, detto. :D
És hogy milyen hangot adna egy kasza, azt megtudhatod, ha elolvasod a hamarosan megjelenő Fagyföld antológia nyitónovelláját. :D (Ez itt a reklám helye.) ;)

v, 2009-07-26 21:47 Sren

Sren képe

A kaszáról lemondok, két ilyen névvel nem szállok ringbe. :D Kérek egy linket a mailemre, ha nem fáradság. ;)

v, 2009-07-26 22:02 Tim (nem ellenőrzött)

Milyen linket? 8O

v, 2009-07-26 22:11 Sren

Sren képe

Az antológiáét. :D

h, 2009-07-27 17:34 Tim (nem ellenőrzött)

p, 2009-10-16 22:39 Trza

Trza képe

Én, a mezei olvasó csak egyvalamit nehezményeztem a végén: a vége tényét.

szo, 2009-10-17 12:10 Sren

Sren képe

Köszönöm, Trzám, igazából ezt még elkezdenem is nehéz volt egy ennyire borzasztó nyár után. De csak azért is túlestem rajta, és nem bántam meg. :)

h, 2009-11-30 19:18 Angyalka

Angyalka képe
5

Én ezt olyan ismerős alapjában véve nem lehet mást csak szeretni... történetnek tartom. Emlékszem mennyire megijedtem amikor olvastam, de most annyira gyönyörű és olyan nem is családias hanem meghitt vagy én nem is találom most a pontos szót. Kérdés: -Ha nem tudod mit is akarsz írni pontosan akkor mi a francnak írsz... :D Mert egyszerűen muszáj! Pláne ehhez. Ez is a világok közti kapcsolatot és láthatatlan szálakat jelképezi, legalábbis nekem.

Szeretem.

Angyalka

h, 2009-11-30 19:34 Sren

Sren képe

Van, aki érti, van, aki érzi, és van, aki... szereti. :D Köszönöm, Adele.:)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2010-03-21 10:44 Mab Tee

Mab Tee képe

Ez az írásod nem olyan "Srennes", mint például az Arcaink című. Érdekes benne a nézőpont váltás, de ez nem rontott az írásod minőségén. Először átlagos történetnek indult, aztán jött a "Ha eljön Joe Black" feeling. Nemrég Dézi Hanna "Hajsza" című írásánál emlegettem ezt a filmet. Viszont nálad nagyon jónak találom, hogy nem lett olyan, mint az említett film. Ez tette egyedivé az egészet.

Asraelhez (vagy írható így is Azrael) annyi hozzáfűzni valóm lenne, hogy a leírása nagyon jól sikerült, és gondolom nem véletlenül.

Felmerült bennem a kérdés: a történetben szereplő nőért azért jött el Asrael, mert "két végén égette a gyertyát" vagy mert a lelke nem bírta feldolgozni a vele történteket vagy miért?

Ez az írás főleg azokat fogja meg szerintem, akik vagy alapjáraton szeretik és értik az ilyen történeteket, vagy értenek valamit az angyalokhoz.

Obb kritikájával abszolút nem értek egyet. Halkan megjegyzem: kíváncsi lennék, miért írta azt, amit írt. Egy olyan kaliberű embertől, mint ő, én részletesebb kritikát várok el. Mert nem csak Te tanulsz belőle, hanem én is.

Jól megleptél ezzel az angyalos sztorival, de nem baj.

--------------------------------------------------

"Olyan képet mutatok, amit látni akarsz. Az igazi arcomat csak akkor ismerheted meg, ha képes vagy az álarc mögé látni."

v, 2010-03-21 14:34 Sren

Sren képe

Nem Srenes, mert itt még nem voltam önmagam teljesen.:)

Asraelről sok mindent tudnék most mondani, de nem szeretnék. Amit el akartam érni a leírásával, az sikerült; ennyi elég.

A miértre sem tudok konkrét választ adni, egyszerűen azért, mert nincs. Talán egyfajta ajtó volt ez is, túl minden határon. Talán a legtöbb, amit el lehet mondani, annyi, amit Maggoth is mondott fentebb: lehet, hogy másképp is mehetnek a dolgok, mint menni szoktak. Lehet, hogy elég egy különleges ember ahhoz, hogy a halál meggondolja magát, de az is lehet, hogy végül önszántából Asraellel tartott a lány, és az angyal visszaengedte egy kiskapun az életbe. Itt a miért nem számít.:)

Azt én sem tudom, miért volt a Papának hármas a sztori. Obb útjai kifürkészhetetlenek. :D

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/