Egyszer elviszlek oda...

Egyszer elviszlek oda…

Feszülten ültünk egymás mellett. A lány egy szót sem szólt, mióta majdnem elütöttük azt a részeget.
A négysávosról kanyarodtunk le éppen egy csendesebb útra a külvárosban. Ideges voltam. Asha szokás szerint nem hagyott időt a döntésre. Amikor felhívott, már a vonaton ült, mehettem érte az állomásra, pedig ki nem állhatom, ha lépéskényszerbe hoznak. Kezdtem volna fejtegetni, mennyire nem volt ez korrekt tőle. Rémlett a sarkon álló tábla, amely egy négykézláb mászó embert ábrázolt. Sajnos nem számít ritkaságnak efféle jelzés az éjszakai mulatókkal zsúfolt külterületen. A következő pillanatban, akárha az ábra testesülne meg, előttünk termett a pasas: térden-tenyéren imbolyogva, báván meredt a viharosan közelgő kocsi hűtőrácsára.
Beleálltam a fékbe. Felsikoltottak a kerekek, és a lány is mellettem. Vártam a puffanást elölről, de hátulról is, mert biztosra vettem, hogy az utánam haladó beleszáll a csomagtartóba. Csodával határos módon egyik sem következett be. Kiszálltam az autóból – a szemem sarkából láttam, hogy a mögöttem lévő sofőr bizonytalanul bár, de ugyanezt teszi, és konstatáltam, hogy az utolsó pillanatban félre tudta kapni a kocsija orrát. Előre rohantam. A részeg talán három centire térdelt a rendszámtáblától. Középkorú, vékony férfi volt. Vigyorgott, mint a töklámpás, és nehezen forgó nyelvvel közölte:
– Hijnye, kisanyám… jobb a lögháríttód, mind a kosidé!
– Elmész te a büdös francba! – kaptam el a grabancát, és felrántottam az aszfaltról. – Meg akarsz dögleni?!
– Meccsoda tüzes menyeske! – röhögött, és a mellem felé csápolt. – Ne ráncigájjá mán, asszony! Gyere inkább egy körre, mekszelidítlek, tudom!
Szerencsére közben utolért a másik vezető, és barátságos, de határozott mozdulattal megfogta a vállamat.
– Ne bántsa, kedves, nem ér annyit – mondta. – Maga meg ballagjon el a kijózanítóba, jóember – vezette le az útról a szesznyákot. – Hogy lehet valaki délelőtt tízkor merevrészeg?
– Hát úgy, hogy ivott – mormoltam, és csúnyákat gondoltam a naivitásáról; de azért csodálattal figyeltem, ahogy pillanatok alatt elrendez mindent. A piás polgárt, akinek azóta sem állt be a szája, átadta a mulatóból kilépő, kevésbé ittas haverjának, odaszólt a bámészkodóknak, hogy minden rendben, széles gesztusokkal megfontolt előzésre intette az autóink mögött feltorlódott sor vezetőit, és még arra is volt ideje, hogy hozzám forduljon:
– Jól van? Tovább tud menni?
Bólintottam, köszöntem a segítségét, és visszaültem a kocsiba. Nem voltam jól, de tudtam, kell még egy izmos negyedóra, mire kijön rajtam az ijedtség. Addig jó lenne kiérni a városból.
Ahogy behúztam az ajtót, még hallottam a részeg összefüggéstelen, ám továbbra is nekem címzett mondandóját: Mekbánod még, hogy nem gyöttél, tubicám! Én biztos nem köveznélek meg!
– A tábla jelezte, és ő tényleg ott volt – hebegte Asha, amikor elindultunk.
– Igen – feleltem fogcsikorgatós türelemmel –, erre valók a jelzőtáblák, tudod?
Annyira már ismert, hogy nem érdemes forszírozni a társalgást, ha ideges vagyok. Vádló pillantással illetett, de visszanyelte a mondandóját, én pedig direktbe kapcsoltam.
Haladtunk a keskeny, csendes utcákon. A kertváros barátságos hangulata ideiglenesen megnyugtatott, és bár a mellkasomban még mindig fagy terjengett, baj nélkül elértünk oda, ahol elfogytak végre a házak. Egy néptelen buszmegállóban félrehúzódtam, és rágyújtottam. Remegett a kezem. Asha cidrizett mellettem.
– Jól vagy? – kérdezte.
– Persze, ne parázz már. Senkinek sem esett baja. Mindjárt lemegy rólam a dili, és hazamegyünk.
– Nem igaz, hogy nem látod az összefüggést! – nézett rám megrovóan. – Amikor elindultunk az állomásról, ott volt az a munkás... Nem emlékszel?
De igen, emlékeztem. Kénytelen voltam lassítani, mert az út mentén munkavégzésre figyelmeztető jelzőtábla állt. Még el is mosolyodtam közismert, egyszerű szimbolikáján. Apró, fekete emberke ás.
A kanyar után meg is láttam az illetőt. Hasonlított a jelre, ami előzőleg felhívta rá a figyelmet: kistermetű volt, sötét bőrű, és egy földkupac mellett állva ásott. Alighanem úthiba helyén egyengette a talajt javításhoz, mert a kupac mellett aszfaltdarabkák is hevertek.
– Látod ezt? – kérdezte Asha.
– Nem, vak vagyok – dünnyögtem. Mint oly sokan mások, én is megőrülök tőle, ha evidens dolgokra kérdeznek rá. Kikerültem a szorgos fekete emberkét, és gyorsítottam.
– Ne légy már ilyen! – Asha úgy döntött, nem hagy békén. – Vajon miért volt egyedül?
– Jézusom, Ash! – forgattam a szemem. – Mit tudom én?! Visszamenjek, megkérdezed tőle, miért nem hozta el a feleségét? Nem tök mindegy, ha egyszer rég eljöttünk mellette? – A múlt, az múlt, ha csak egy perce hagytuk is magunk mögött: mi értelme vacakolni vele?
– Sehol sem láttunk narancssárga autót, útjavítókat… Kat, engem a hideg ráz attól, hogy egyedül van!
Valóban, a város és az állomás közötti kietlen, lepukkant gyárakkal és elhagyott telephelyekkel megszórt területen furán hatott az egy szál magában lapátoló emberke. Majdnem kísérteties volt: mint a filmeken, ahol az elhagyatott helyek magányát csak fokozza a háttérben átsiető figura. Mégsem tulajdonítottam jelentőséget ennek; Ashával sem álltam le vitázni róla. Minek?
A tétován motozó emlékek szerettek volna egységes képpé összeállni, és figyelmeztetni valamire, de a kialakulni készülő montázs érzékeny pókhálóját széttépte Asha új megjegyzése:
– Aztán az autó az előzni tilos-jelzésnél…
– Igen, és te is vigyorogtál velem együtt, mert rögtön a szőkék véleménye jutott eszünkbe a tábláról: „piros autóval nem szabad előzni”!
Tényleg jót nevettünk. Egy perce sem kerültük el az előzni tilos-táblát – piros és fekete autó stilizált képe vörös szegéllyel –, amikor apró, bíbormetál, csajos aszfaltpattanás húzott el mellettünk.
Hogy a Volvo fekete, arról nem tehetek. Akart a fene halottaskocsit venni: az exemé volt, aki a válás után nagylelkűen nekem ajándékozta. Törődtem is én a kocsi színével?! Törődtem ilyesmivel valaha?
– Vicces vagy ijesztő, mindegy, mind egyvalamit sugall – közölte Asha idegesen. – Vedd már észre: a táblák akarnak tőled valamit! Amit jeleznek, megtörténik!
– Ostobaság! – csattantam fel. – Nagyobb hülyeséget nem tudsz kitalálni?! Még hogy megtörténik?! Kapd már össze magad, hé! Föld hívja Ashát! Nem a tündibündi álomvilágodban vagyunk!
– Gondolj már vissza! – emelte fel a hangját ő is. – Ott volt a munkavégzés-tábla, és tényleg láttuk a melóst! Jött az előzni tilos, és elzúgott mellettünk a kis piros kocsi! Aztán jött a mulatóhelyre, részegekre figyelmezető tábla, és tényleg majdnem átmentünk egy piáson! Minden pont olyan volt, ahogy a táblákra festették!
Kis, fekete emberke ás.
Részeg, négykézláb.
Apró, piros kocsi előz.

Nem, ez nem lehet, őrültség! Véletlen egybeesések, semmi több. Ez itt a való világ, kérem!
Sóhajtottam egy nagyot.
– Asha – kezdtem halkan. – Nézd, kislány. Csak az imént úsztam meg egy halálos gázolást, kicsit kivagyok…
– Pedig a tábla jelezte! – Asha szinte sikoltott. Közelebb hajolt hozzám; szürkéskék szeme irizált a félelemtől. – A táblák a világ mögötti világba vezetnek!
– Elég! – kiáltottam rá. – Hittérítőnek nem akarsz elmenni, és együtt károgni a szentfazekakkal?! Mondd meg nekem: ha tényleg megtörténik minden, és pont úgy, ahogy a táblák jelzik, ugyan mi a fenéért nincs itt egy fekete busz, kék keretben?!
Nem volt ideje válaszolni: épp hátraperdült, hogy hideglelősen a mögénk kanyarodó buszra meredjen.
Úgy bámultam a visszapillantóban a hatalmas járműre, mint egy háborodott. Nem fekete: sötétszürke volt. Egyre nagyobbra nőtt a tükörben, tehát villámgyorsan a sebváltóért nyúltam, hogy mielőbb eltűnjek az útjából.
Nekirohantunk a prérinek. Az első zavaros, kihúzatott motorhangtól zúgó másodpercek olyanok voltak, mint egy szürreális álom. Elsuhant mellettünk minden; elmosódó, összefolyó, részletek nélküli filmmé változott a városvég képe, a temető, a fák közt megbúvó indusztria, a földek kezdete.
Féltem. Amikor magamhoz tértem, és végre felfogtam, hol vagyunk és hová tartunk, akkor sem nyugtatott meg többé az ezerszer bejárt út ismerős látványa. Titáni, foszlott húsú, penészes zombit véltem látni a nagy fehér nyárfa helyén, pokolbéli szörnyeteg fekete karmait az út menti bozót égnek meredő ágain. Az autó utat evett, gyűrte-nyelte maga alá a felezővonal fehér aposztrófjait, egyiket a másik után, gyorsan, mohón; Asha a lendülettől az ülésbe süppedve nyöszörgött mellettem, én pedig erőlködve próbáltam emlékezni: mit is mond majd a következő tábla?
Békákat – ugrott be végül, de addigra oda is értünk. Természetesen ismertem régről. Ezen a szakaszon baloldalt kis tó rejtőzött a földek között, sűrű nádas ölén, és az útfelügyelet kihelyezte a kétéltűekre figyelmeztető táblát, mert az állatok tömeges vándorlása valóban súlyos baleseteket okozhatott. De még soha nem találkoztam békákkal az úton.
Mostanáig. Ez alkalommal azonban, mintha csak azt autó megjelenésére vártak volna, százszámra rajzottak az útra mindkét oldalról. Visszakapcsoltam – a motorfék megfogta a kocsit –, de olyan hirtelen történt minden, hogy még így sem tudtam kikerülni őket. Felnyögtem az undortól, amikor az abroncsok közéjük gázoltak. Halk pukkanások sorozata következett, majd egybefüggő, nyálkás zörej az alvázon, ahogy a kerekek felcsapkodták a lábunk alá a széttrancsírozott békák belsőségeit. Asha öklendezett, és magam sem álltam távol ettől, de mindez még nem volt elég: az állatok szembefordultak az autóval, és öles ugrásokkal rátámadtak. Dülledt, kifejezéstelen szemek, elhúzott, ajaktalan szájak jöttek szembe – jelenések, torz arcok egy másik, egy őrült világból –, rücskös bőrfoszlányok, híg, rózsaszín vérrel elegyedő inak, izmok kenődtek a szélvédőre.
Asha a Tíz Csapást emlegette csukladozva, míg jómagam az AWD feltalálóit áldottam, midőn a Volvo csúszós, áldatlan útviszonyok között találva magát, automatikusan összkerék-meghajtásra kapcsolt, és kirúgta magát a kétéltűek tengeréből.
Kettőig sem láttam. Bekapcsoltam az ablaktörlőt, de az csak még jobban szétmaszatolta a dögök maradványait az üvegen. Ablaktisztító folyadékot spricceltem a szélvédőre. A törlőkar gumilapátja alá beszorult egy úszóhártyás láb, és groteszk integetésbe kezdett.
Repültünk. Feljebb kapcsoltam, aztán megint. Igyekeztem nem törődni Asha nyafogásával, és a gyomromban növekvő, lassan pánikká hízó, félelemmel kevert undorral. Görcsösen kapaszkodtam józanabbik énem parancsába: elmúlt, túl vagy rajta, most már ne idegeskedj, semmi értelme, húzz haza a fenébe, és célozz meg egy autómosót! Újszülött, babonás félelmem azonban úgy vetette le a határozott utasítást, mint a kígyó a bőrét, és a becsontosodott utasítások száraz felhámjából ki-kivillanva rám sziszegett: nem lesz ott autómosó… nem hazafelé mész, te is tudod!
– Kuss! – mordultam fel. – Egy csomó véletlen egybeesés még nem jelenti, hogy minden megváltozik!
– Hozzám beszélsz egyáltalán? – nyögte Asha kásás hangon.
Összeszorítottam a fogaimat. Bármit inkább, mint hogy megkérdezzem – és pont tőle! –, hogy mi ez, mi történik velünk, mit érzett meg. Az úton előre kell menni, és kész! Az út sosem változik!
Ötödikbe kapcsoltam, holott tudtam, hogy innen nem messze lassítani kell majd, mert hatvanas korlátozás lesz a következő szakaszon.
Hamarosan fel is tűnt előttünk az emelkedővel kombinált, éles kanyart jelző tábla. A környékbeliek Démon-kanyarnak nevezték ezt a helyet. Sokan meghaltak már itt. Nem egy apró fejfa állt a meredek árokpart különböző pontjain, műanyag koszorúval a nyakában, mécsekkel a tövében: baljós, vak őrei az út közben átkelők kapujának, akiknek e ponttól nem volt tovább.
Új volt azonban a tábla alatti kis kiegészítő jelzés, amely fekete felhőcskét ábrázolt, srégen festett eső-vonalakkal.
– Megnyugodhatsz – mosolyogtam megkönnyebbülten a lányra –, itt megtörik a csúnya, gonosz varázslat. Tavasz van, az idő ragyogó, és bár nem látni a fáktól, de az ég kristályti…
Az utolsó szótagot hatalmas mennydörgés nyelte el, miközben átlendültünk a Démon-kanyar elegáns, ám halálos ívén, orral bele a legnagyobb viharba, amit valaha vezetés közben sikerült átélnem.
Asha fojtottan felzokogott.
– Nyugi már, egy kis víz nem lehet rosszabb a békáknál – próbáltam ugratni, és rutinosan harmadikba kapcsoltam. Hát igen: az embert egyszer meg lehet ijeszteni, kétszer is, de harmadszorra már csak sóhajt, visszavált, és nekifut az akadálynak.
Hisztérikusan fel-le csúszkáló, falzettba csapó hangon elmondott mindenféle begyöpösödött, konok dögnek, aki azt sem képes meglátni, ami az orra előtt van.
Ami azt illeti, tényleg nem láttam semmit. Hiába pöccintettem sokadik fokozatra az ablaktörlőt, képtelen volt megbirkózni a szélvédőre zúduló víztömeggel. Az üvegen túl egyetlen szürkészöld, alakváltó pacává vált a külvilág. A villámok fel-fellobbanó ívfénye kápráztatóan verődött vissza a vizes lombokról, az útról és az ablakon ömlő vízfüggönyről, eszelős, negatív világot rajzolva körénk, mely folyt és rángott egyfolytában, mint egy ismeretlen kórokozó a mikroszkóp alatt. A mennydörgés sárkányhördülései összevegyültek a karosszériát püfölő eső folyamatos, őrlő zúgásával.
Reméltem, hogy hamarosan kiérünk a sűrűjéből, és így is történt; de addig még eltelt néhány óráknak tűnő, idegborzoló perc. Megszűntek a megszokott impulzusok, nem láttam, mi van odakint, nem hallottam a motorhangot; Ashát sem, pedig tudtam, hogy folyamatosan mondja a magáét. Fogalmam sem volt, hol vagyunk és hol az út, és arról sem, mozgásban vagyunk-e még egyáltalán. Az idő lelassult, a villámlás az idegen fényvilágba zárt. A dörgés hangorkánja egyetlen óriási marokká változva össze akarta gyűrni a kocsit. Könnyű volt elképzelni, hogy amikor feltisztul a kép, az már nem a hazavezető út képe lesz.
Mindazonáltal haladtunk: ezt onnan tudtam, hogy a következő dörrenés már érzékelhetően a hátunk mögül jött. Azután a víz egybefüggő dübörgése is szapora kopogássá ritkult. Néhány másodperc múlva kiláttam a szélvédőn.
Nem nyugtatott meg a látvány.
A Démon-kanyaron túl az ismerős táj képe fogadott, és mégsem.
Míg az átéltek sokkja, döbbenetem és félelmem mozdulatlanná bűvöltek, az autó egészen az alig száz méterre lévő kisállat-temetőig gurult. Ott azonban csak a nagy kovácsoltvas kapu állt kopottan, felhólyagzott festéssel; a gondozottként ismert sírhantokat zöld fű nőtte be. Odébb a telefontorony megvolt, de pergett róla a rozsda, mintha hirtelen ötven évet öregedett volna.
Alig két órája, amikor a városba menet elmentem mellettük, még a megszokott arcukat mutatták…
Félrehúzódtam, és kiszálltam a kocsiból.
Az aszfalt a lábam alatt öreg volt és töredezett, a repedésekben gaz nőtt, mintha évek óta nem járt volna rajta semmilyen jármű. Csend ült a tájon, süket csend, melyben madárdal és tücsökzene sokéves emléke hallgatott.
Előttünk úgy fél kilométernyire jól látszott a híd, amelyen az autópálya futott az út felett. Megkönnyebbülten nyugtáztam az autók, buszok, kamionok látványát… Egy tizedmásodperc erejéig, amíg rá nem jöttem, hogy a gépek nem mozognak.
Régi könyvek, filmek jutottak eszembe a párhuzamos valóságokról. Tényleg egy másik világba tereltek volna a táblák?
A jó öreg svéd acél halkan dorombolt mellettem, a kabinban egy lánnyal, aki vacogott a félelemtől, mert előbb tudta, mint én, hogy lementünk a térképről.
Lehetetlen – gondoltam, mert igazi szellő motozott körülöttem, és a vállamra valódi esőcseppek hullottak. Lehetetlen – egy másik világ nem nézhet úgy ki, mint az, ahonnan jöttünk! Képtelenség, hogy észrevétlen az átmenet, kizárt, hogy vannak helyzetek, amelyekbe az ember maga sem tudja, hogyan keveredett; utak, amelyekről ha nem térsz le, akkor is kisiklanak alólad, és félrevezetnek!
Visszafordulni?
Megfordultam, és a hátam mögé néztem. Sötét felhő függött a Démon-kanyar és a fölébe hajló fák felett, szakadt az eső, és dörgött az ég. A túlvilági vihar a fejfa-meteorológusaival.
Tovább, előre?
Egy jól ismert úton, amely szemmel láthatóan évtizedek óta kihalt?
Haza akarok menni. Haza!
Miféle szakadék peremén állok? Mit találnék otthon? Elgazosodott, dudvás szántókat és kerteket, poros, töredezett utcákat, melyeken lélek sem jár? Rozsdás, megvetemedett kerítéseket, elhagyatott, megroggyant vagy leomlott házakat? Netán mást is? Miféle kitekeredett valóság iszonyata bámulna rám a hályogosra vakult ablakok üvegszemén, vagy sötét kútként ásító ajtók tátott száján át?
Sokan biztosan visszafordultak volna. Én azonban arra gondoltam: mi a biztosíték, hogy ha visszamegyek, ugyanazt találom?
Semmi. Soha, semmi nem lehet ugyanaz.
Az út mellett, a sztráda-híd alatt pirosas folton akadt meg a szemem.
Messze voltunk még, és nem tudhattam biztosan, mégis tudtam… Egy újabb tábla.
Beültem a kocsiba, és direktbe kapcsoltam. Lassan meglódult alattunk az aszfalt; úgy folyt az autó alá, mint egy darabka végtelen. Asha csendesen sírdogált mellettem, a kocsi szűk, jó szagú utasterében pengett a feszültség. Nem érdekelt. Látni akartam a következő táblát.
Amikor odaértünk, újra megállítottam az autót, üresbe löktem a váltót, és behúztam a kéziféket.
Nem lepett meg, hogy ez a tábla nem jelekkel, hanem betűkkel közli, ami ránk vár. Ez állt rajta: border control. Alatta kiegészítő táblácska jelzett meredélyen lepattogó köveket.
Én biztos nem köveznélek meg, mondta a részeg, és az emléktől kirázott a hideg… Ahogy a hídon álló elfeledett, kifakult, rozsda-rágta gépkocsik látványától is. Mégis kényszerítettem magam, hogy józanul gondolkodjak.
Tehát határ, és sziklaomlás. Itt vagyunk, mindennek a végén. Nem tudjuk, hová vezet ez az út, csak azt, hogy nagyon nehéz lesz. Nincs egyebünk, csak ami útközben ránk ragadt, plusz a döntés: egyenesen előre, neki az ismeretlennek, akár hegyomlásban, földrengésben is – vagy visszafelé.
Jól van.
Ashára néztem. Bátorító mosolyt próbáltam küldeni felé, de csak egy torz vigyorra futotta.
Aztán tövig nyomtam a jobb szélső pedált.
*

4.454545
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.5 (11 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2010-08-07 15:00 Blade

Blade képe

" felezővonal fehér aposztrófjai" - ez nagyon jó ;)

Amúgy kötekedek.

"kaptam el a grabancát, és felrántottam az aszfaltról" - gyúr a néni?

"Odébb a telefontorony megvolt, de pergett róla a rozsda" - jó a szeme a főkolomposnak, ha ezt a kocsiból kiszúrja, pláne eső után nem is pereghet annyira...

"Haza akarok menni. Haza!" - a végén mégis továbbmegy, akkor most haza vagy sem?

"Bárki más visszafordult volna." - miből gondolja? általánosítás

"úgy folyt az autó alá, mint egy darabka végtelen." - az hogy folyik?

"pengett a feszültség" - vibrált?

"border controll." - control

Hiányzó vesszőhibák, nem létező túlírás, sosem lassúló sztori  - így nem tudlak elküldeni, h gondold át az életed...ismerjük egymást, ó, Jövő Nagy Írónője? ;)

 

szo, 2010-08-07 15:20 Sren

Sren képe

Pedig épp most határoztam el magam, hogy tényleg, istenbizi kitakarítok! :D

Gyúr a néni, igen. A meglátás helyes, de sehogy sem tudtam beszúrni, mire képes az adrenalin vészhelyzetben, még egy átlag-testalkatú csaj és egy kifejezetten vékony férfi között is. :D

A telótoronynál is malmoztam, de úgy az olvasó tán vágni fogja, hogy a főhős nem ilyen állapotban szokta látni, ergo nem színesítettem a dolgot magyarázattal (mert ha még egyszer "túl tökéletesnek" minősítenek, lemegyek az agyamról!).

Az általánosításra tudom, hogy harapsz, de ez a sztori direkte azért íródott, hogy gáncsoljam-gyaluljam a saját, íróilag túl elegáns nyelvezetemet, amiért is hangsúlyt fektettem a hétköznapi szófordulatokra. Csak figyeld meg, a hétköznapi, beszélt nyelvben mennyi általánosítunk.

A végtelen úgy folyik, mint az út a kocsit alá. Emlékszel a autóreklám-dumára: "... olvassa az utat!" Engem megfogott, mea culpa. :)

Pengett a feszültség, igen. :D Néha szinte hallani.

Border control - hmm? :D

Szóval nem küldenél el, Mágus? :D

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2010-08-07 15:17 Maggoth

Maggoth képe
5

Úgy látom, kívánságom parancs, máris itt egy Srenes cucc, és egyébként állati jó! :D

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

szo, 2010-08-07 15:45 Sren

Sren képe

Köszi, Maggs. :) Igazából tele van ez is alap-bibikkel (ismétlések, voltozás), de őszintén szólva most nem az volt a célom, hogy ilyesmiket kikerüljek. Szóval messze nem kiadáskész anyag. Sőt, nem szeretem a dinamikáját sem - de még ezt is megkockáztattam inkább, mint hogy leüljek a saját "kis vizemben, ahol nincsenek hullámok". Haladni kell. :)

Nagyon örülök, hogy tetszett. Köszönöm. :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2010-08-07 15:51 Maggoth

Maggoth képe

Viccelsz, maga az ötlet erőhullámokat keltett bennem, no meg a stílus, engem aztán hidegen hagy, ha egy-két voltozással több van benne, rengeteg kiadott könyv ordenáré hibáktól hemzseg, és még akkor sem mondom rájuk, hogy nem tetszettek. A történet már eleve önmagában megér jó néhány misét. Szerintem nagyszerű vagy. :D

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

szo, 2010-08-07 15:58 Sren

Sren képe

Nemár, hát képes vagy elérni, hogy elbőgjem magam? :D Túl jól ismersz, gazfickó. :D Köszi még egyszer. :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2010-08-07 15:42 Zora

Zora képe
5

Félelmetes! :O Nem csak a sztori, az is, ahogyan megírtad. Annyira vezetés-érzésem volt végig, szinte érzetem a kormányt a kezemben, az utat, a sebességet, a maszatos ablakot, és azt, amikor hosszú idő után félreállsz az út szélén, és kiszállsz az autóból... amikor rálépsz az asztfaltra... az elütött békák, a néma csend a doboló eső után...egy ideig a novellád elolvasása után is másik vilűgban érzem magam. Most csinálok is valami hétköznapit gyorsan, hogy "visszatérjek" :)

------------------------------------------

szo, 2010-08-07 15:51 Sren

Sren képe

Köszönöm, Zora. :) De ugye tudod, hogy ez kétemberes játék? Én adok, te reagálsz: amit átélsz, legalább ennyire magadnak is köszönheted. Látod - ezért tisztelem az olvasót. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy ad valamit, aztán a másik meg köszönje térden állva; ha meg nem érti szerencsétlen, akkor megmondjuk a frankót. Ha mutatok valamit, és te tényleg meglátod, átlátod, átérzed, az a te érdemed is. Köszönöm szépen. :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2010-08-07 15:51 Roah

Roah képe
5

Köszöntem.:) Aaaha, ezért mondod folyton, hogyan kellene párbeszédet írni. Már értem ám az eléékelés titkát, super! Izgalmas történet, nagyon tetszett. Öhöm, krhm....Kat?:)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

szo, 2010-08-07 15:53 Sren

Sren képe

Végül Kath lett volna - tiszteletből maradt Kat. :)

Köszönöm, Madárkám. :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2010-08-07 16:13 Roah

Roah képe

Tiszteletből? A név a legkisebb pontja a novellának. Úgy írsz, hogy az ember nem bírja abbahagyni az olvasást. Kihűlt a kávém, lefüstölt a mellé passzoló bagóm, és a szemem előtt táblák képe vibrál...

Ui.: a Zsófi is lejárt egy ideje, és csak most állok neki teregetni.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

szo, 2010-08-07 21:05 Liliana

Liliana képe
5

Feljövök az oldalra. Mit látok? Hogy újabb műved került fel. Naná, hogy egyből kattoltam olvasni. Aztán tűkön ülve végigszáguldottam a hátsó ülésen veletek. És mit vettem észre? Mi az amin kiakadtam? Hogy vége lett. :(

Említettem már, hogy nagyon-nagyon sok írásodat akarom még olvasni? Ha nem, hát most mondom. Alig várom a következőt!

Köszönöm az élményt!

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

v, 2010-08-08 13:15 Sren

Sren képe

Áhá, megvan már, miért történt ez az egész - mert egy tündérboszi rejtőzött a hátsó ülésen! :D

Nagyon köszönöm, Lil. :) Féltem, hogy hosszú lesz, de privben is mindenki arra panaszkodik, hogy rövid. :O

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2010-08-08 18:29 Liliana

Liliana képe

:) Nem, én nem viszlek más világba, legalábbis nem egy gonosz helyre, mert az a hely, ahova értetek, annak tűnik számomra. És még tényleg sokáig olvastalak volna.

Második olvasásra én is találtam benne pici hibát:

"Nem egy apró fejfa állt a meredek árokpart különböző pontjain, műanyag koszorúval a nyakában, mécsekkel a tövében: baljós, vak őrei az úton átkelők kapujának, akiknek e ponttól nem volt tovább.   

Új volt azonban a tábla alatti kis kiegészítő jelzés, amely fekete felhőcskét ábrázolt, srégen festett eső-vonalkákkal." - közvetlen egymás után két volt 

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

v, 2010-08-08 23:52 Sren

Sren képe

Sok volt van benne, Lil, továbbá ismétlődik a direktbe kapcsolás is, asszem, meg a becsontosodás, ha jól emlékszem. ;)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

h, 2010-08-09 13:35 Liliana

Liliana képe

;)

Nekem egy kedves tanítóm koppant minden egyes voltért a fejemre. :) Más meg már azért szólt, hogy akkor sem használom, amikor kellene. Na, most akkor lenni vagy nem lenni?  :)

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

h, 2010-08-09 13:48 Sren

Sren képe

Ugyanez a helyzet az egy-ezéssel. Ismerek írót - és te is :D - akit annyiszor izélgettek érte, hogy akkor sem használja, ha muszájos mint számnév vagy határozatlan névelő. :D

Érezni kell, hova lehet voltozni, és hova nem. Egész bekezdéseket egyetlen nyomoronc létige miatt nem érdemes átfogalmazni, pláne, ha amúgy maga a fogalmazás egyáltalán nem kíván átírást, vagy ha átesve a ló túloldalára átfogalmazod, és csak ront rajta, túlbonyolítja, vagy ilyesmi. De egy olyan történetben, mint például ez is, át lehet, sőt át is kell fogalmazni - ha mondjuk pályázatra vagy nyomdába menne, meg is tenném.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

h, 2010-08-09 14:11 Liliana

Liliana képe

Az elején még nyersen gépeltem, úgy ahogy jött, majd átírtam és kivettem a voltokat. Most már szinte tudatosan kikerülöm, és úgy is gépelem be, hogy eleve keveset használom, és ha tehetem azt is kiszedem.

Én is kikaptam hasonlóért, bár én "előszeretettel" nem jól használtam a névelőket. "Egy" helyett "a, az"-t írtam. :) Remélem, hogy ezt a csorbát már kiküszöböltem.

 

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

h, 2010-08-09 14:38 Sren

Sren képe

Hát tudod, erről nagyon sok mindent el lehet mondani. Most az ugrott be, hogy az egyik kiadott írásomnál a hiperigényes lektor kiszedetett (volna) velem minden egyes létigét. Természetesen ahol ez teljesen felesleges volt, nem hagytam magam: egyszerűen bűn lett volna megtörni, túlfogalmazni miatta: totálisan megtörte volna a történet természetes gördülékenységét. Aztán jött a pofon, amikor a kezembe vettem a kinyomtatott írást, utólag derült ki, hogy a főszerkesztő a megkérdezésem nélkül olyan alapvető hibákat tett bele a műbe, hogy az eredmény egy halom f*s lett. Az olvasók igényesebbje meg kit szid? – igen, hát persze, a szerzőt.

Most mondjam, hogy „ááá, mindegy, hadd menjen a cefrébe”? Nem mondom. Tisztelem az olvasót: neki írok. Mindig és elsősorban neki. Viszont tanultam a dologból: ezután bármi megy tőlem kiadásra, még a főszerkesztőtől is be fogom kérni átolvasásra. :D

De ez csak egy szolid szerzői eszmefuttatás. Az alap az aranyközép, mindig. Ergo kerülni a létigéket, a hogy-ozást, az egy-ezést, a sok va-ve-zést és általában mindent, ami lassít, egyhangúsít, megakaszt, kiugrik, fáraszt, hülyét kapsz tőle stb – mert amit zsúfolt hibákkal nyomorítasz meg, az nem történet többé, hanem kínszenvedés. De nem mindenáron. Közel sem mindenáron. ;)

 

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2010-08-07 22:42 Adachi

Adachi képe

Azt hiszem, ezek után valahányszor autóba ülök, mindig kérdőn és félve fogom figyelni a táblákat. :)

~*~

"Meghitt világomat saját mitológiám sárkányai védik." - Salvador Dalí

v, 2010-08-08 08:12 Zora

Zora képe

Igazából azok arra valók, hogy az autós úgy nézze őket. :)

------------------------------------------

v, 2010-08-08 09:15 Adachi

Adachi képe

Igen, az igaz, csak ezek után majd még úgyabbul fogom nézni őket, mert esetlegesen várom, hogy mikor válnak be úgy, mint itt. ;)

~*~

"Meghitt világomat saját mitológiám sárkányai védik." - Salvador Dalí

v, 2010-08-08 13:18 Sren

Sren képe

Ez esetben direkt jó, hogy simán csak "meséltem", és nem váltottam át tipizálható műfajra. (Újabban megőrülök minden "tipikustól".) Ha ez horrorosan lett volna megírva, a büdös életben nem tudnálak rábeszélni, hogy ülj mellém a kocsiba. :D

Köszi, Ada. :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

h, 2010-08-09 13:50 Adachi

Adachi képe

Sokszor írtam át csak azt egy kis mondatot, ami aztán végül beküldtem, de eredetileg én is azt akartam volna írni, hogy ezek után nem ülök többé kocsiba... csak aztán rájöttem, hogy ez olyan dolog, amit nem tudok megkerülni, és nem írtam. :) Legyőzöm a félelmet! Vagy mi. :) Veled meg majd bekapcsolom a biztonsági övet. ;)

~*~

"Meghitt világomat saját mitológiám sárkányai védik." - Salvador Dalí

v, 2010-08-08 13:11 Ndy

Ndy képe
5

Tetszett, igazából nem elemezném, mert pillanatnyilag úgy érzem magam, ahogy sejted, hogy.

Ebből az egy mondatból tüntesd el lécci a "volt" szót, ha már a többi elegáns:

"Az aszfalt a lábam alatt töredezett volt, a repedésekben itt-ott gaz nőtt, mintha évek óta nem járt volna rajta semmilyen jármű."

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

v, 2010-08-08 13:26 Sren

Sren képe

Nemár, ne! Direkt szembe akartam menni az eleganciával, ezek szerint viszont még mindig van benne. :((

Köszi, Ndy, ki fogok találni oda valamit. Igazából, ahogy említettem is, egy csomó hasonló csetresz figyel benne, amikre nem repültem rá, lévén hogy teljesen más volt a célom ezzel az írással. Nélküled viszont csak sejtem a szerkezeti és egyéb hibáit, szóval ha magadhoz térsz és találsz benne olyasmit, amiért szívesen leharapnád a fejem, ne habozz. :)

Addig is viszont regenerálódj, mert ha valami bajod lesz, agyoncsaplak!

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2010-08-08 13:40 Ndy

Ndy képe

Nem biztos, hogy túlélem a mai napot - legalábbis most így érzem -, viszont ha lenne benne dinamikai döcc azt észrevettem volna.

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

v, 2010-08-08 14:00 Sren

Sren képe

Akkor csak a szokásos marhaságok, azokkal megbírok egyedül, köszi. Csak hát ez az írás a nagybetűs Első ilyen szempontból, és ezért (hossz vs. szerkezeti dinamika) komoly fenntartásaim voltak vele. (A katartikus hiperakciót csípőből hozom, az állóképet is, most már a kettő közötti aranyközepet akartam eltalálni.)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2010-08-08 20:58 Alulim

Alulim képe

A táblákkal még nem voltak élményeim, nem tudok kocsit vezetni, lövésem sincs az egészről. De azért tetszett az írás.

v, 2010-08-08 23:50 Sren

Sren képe

Köszönöm, és örülök, hogy bejött. :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

h, 2010-08-09 12:45 Kainen

Kainen képe

Mesterasszony!

 

Már csak úgy kíváncsiságból olvasás előtt belekukkantottam, vajon hanyasra értékeltek. Na ugyan hanyasra?
És most húzok olvasni, aztán majd írok véleményt. :) Benned sem lehet csalódni.

________________________________________________________

h, 2010-08-09 13:21 Sren

Sren képe

Dehogynem lehet, pirulok is nagyon. Igyekszem ám a restanciákkal, de őszintén szólva még kicsiny hazánk egyik igen népszerű írójának is majd' egy hét késéssel tudtam csak válaszolni. Polipkarokat szeretnék, legalább négy klaviatúrát és még két agyat. :D

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

h, 2010-08-09 13:23 Kainen

Kainen képe

Mint említettem, benned sem lehet csalódni.

És most fogom ezt a borzongató érzést, beleteszem a puttonyomba, majd továbbállok.

________________________________________________________

h, 2010-08-09 13:51 Sren

Sren képe

Köszönöm, Kainen. Örülök, hogy tetszett. :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

h, 2010-08-09 17:20 Mickey Long

Mickey Long képe

Ez lett a kedvenc írásom tőled!

----------------------------------------------------------------------------

Ifjú Titán

"A valóság az, amit a tudatod azzá tesz." (Morpheus)

h, 2010-08-09 18:43 Sren

Sren képe

Sikerült alaposan meglepned, Mickey. :D Őszintén szólva vért izzadtam ezzel a döggel, a végére úgy másolgattam össze vagy három doksiból a végeredményt, és mire kész lett, már halálosan untam. Ilyenkor aztán az ember duplán is meglepődik, amikor másoknak tetszik. De ettől még nagyon jólesik, köszönöm szépen! :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2010-08-12 23:13 craz

craz képe
5

Kösz.

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

v, 2010-08-15 20:02 Sren

Sren képe

Én is, Craz. :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2010-08-15 19:35 Randolph Cain

Randolph Cain képe

Szervusz, előre bocsátom, hogy nem vagyok abban az állapotban, hogy értelmes és összefüggő véleményt tudjak írni :) ezért előre is bocsi.

Az írás magával ragadó, és sajna néha el is sodort. Volt, amikor nem értettem mi van. Nekem darabosnak tűnt egy kicsit, mintha részletekben írtad volna. Jött egy bekezdés - szünet - három bekezdés - megint szünet. Lehet hülye a meglátásom, de nekem pont ez a bajom mostanában, és az is lehet, hogy csak kivetítem a problémát erre a műre... nemtom...

Mindenesetre nem volt ez rossz, a főkarakter jó, de Asha kicsit vérszegény, mintha csak úgy lenne valaki a hősnő mellett, hogy ne legyen egyedül... vagymi...

Az marhára tetszett, ahogy egyszercsak átcsúsztak egy másik világba, ami közvetlenül a mienk "mögött" van, és jól elkaptad a víz szimbolikát is szerintem (univerzális közvetítő elem, asszem)

A fekete emberkés táblánál felkacagtam... bocsi, de nekem kicsit suta volt inkább, mint hátborzongató.

Lehet a hangulatommal van baj. A vevőm nem szuperál mostanában valami jól (hát még az adóm!)

Nekem ez közepes, de én egy vagyok a sok közül...

°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

“Jobb sikertelennek lenni az eredetiségben, mint sikeresnek az utánzásban.” (Herman Melville)

v, 2010-08-15 20:05 Sren

Sren képe

Borisz, a csudába is, hol tekeregtél?! De örülök neked!!! :D Bakker, ha ezt tudom, nem lezserkedem el az egész novellát. :D Nagyon jó, hogy itt vagy. :)) Kis szabi, vagy kintről írsz?

(Affene, most a nagy örömben elfelejtettem, miért jöttem fel az oldalra. Nem tudod véletlen, mit keresek??)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2010-08-15 20:19 Randolph Cain

Randolph Cain képe

:) Öröm újra itt, és olvasgatni a nagyoktól.

Off: Válság nem csak a világban, de a fejemben is... RUIF-fal szenvedek... nincs meg a szikra, vagy kialudt, amikor ellpoták a laptopom, nemtom :( Szóval, hogy kintről "írok" az igaz, de hogy írok e, azt csak nagy vonalakban lehet annak nevezni. Bár tegnap farbarúgtam magam, és Dórival való beszélgetésem után tettem egy lépést kifelé a gödörből... meglátjuk mi lesz! :)

(azt sajna nemtom mit keresel, de keressük együtt: több szem többet lát :D )

°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

“Jobb sikertelennek lenni az eredetiségben, mint sikeresnek az utánzásban.” (Herman Melville)

v, 2010-08-15 21:34 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Azért ennek örülök, mert amit ma elmondtam az átküldöttről Jamesnek, azt nem akarom abban a fomában elmondani neked, mert előszeded a nagykést. (De majd összeszerkesztem, hogy humoros legyen, oké?)

Sren: a zenés fórumot kerested, és Ndynek akartál mondani valamit, hogy inkább írjanak valami humorosat Maggoth-tal, de azokra a fránya vesszőkre ügyeljenek, mert különben bele sem nézel, és a végére egy "oké?" lett volna, amit most pofátlanul ellopta tőled. Mindezt Norbi Lélekfája alatt.

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2010-08-15 22:03 Randolph Cain

Randolph Cain képe

Bocs az ismételt off-ért.

Dóri: én nem szedek elő semmilyen kést, de a tied jöhet egyenesen a szívembe. Nem fog fájni, viszont szükségem lenne valamire, ami írtó gyorsan észheztérít... viccen kívül...

°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

“Jobb sikertelennek lenni az eredetiségben, mint sikeresnek az utánzásban.” (Herman Melville)

h, 2010-08-16 13:39 James A. Wal

James A. Wal képe

Off:

Metálbalta? :) Mindenesetre örülök, hogy visszatértél, sajnálom, hogy múltkor úgy eltüntem, de épp loptam a netet és megjött a tulaj.
Szóval nincsen semmi gond, láttam az írást, a történet jó, a technikai bakik meg javíthatóak. Dóri hamarosan támad. ;)

_______________________________________________________________

"Semmi sem tesz átlagosabbá annál a vágynál, hogy különleges légy..."
Wiliam Shakespeare
_______________________________________________________________

v, 2010-08-15 22:11 Sren

Sren képe

*elsápad* Tényleg a zenést kerestem, akartam linkelni egy oltári mambót. :D

No nézd csak, a fiúk tőlem aztán oda teszik a vesszőiket, ahová csak szeretnék. Általános meglátásom, hogy úgyse hallgatnak az emberre, most mit izélgessem már őket?

Ran, ne csináld már, mi a gáz? :(

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

h, 2010-08-16 00:24 Demetria Blacksmith

Demetria Blacksmith képe

pici off: Hát... Kicsit megnyugtat, hogy nem csak én vagyok, akinek nem megy mostanában semmi a RUIF-fal... ÉN például a te novidhoz passzoló sajátomat nem tudom sehogyse gépbe vinni... :S

De ez lehet, hogy azért van, mert össze kéne raknunk, amink van... Ami neked van a sztoriból és ami nekem. Talán meg tudjuk egymásnak adni a löketet... :)

Keress fel, ha ráérsz kérlek :)

 

------------------------------------------------------------------
..Though my soul may set in darkness, it will rise in perfect light;
I have loved the stars too fondly to be fearful of the night...

v, 2014-09-07 14:35 Sren

Sren képe

Törölve, normális verzió feltöltve, dátum fent.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2014-09-07 15:27 Para Celsus

Para Celsus képe

Van ez így... Egyszer az életben akad Valaki, akit elvinnénk oda. Akivel nekivágunk az ismeretlennek. Előre, legyen bármilyen nehéz, de előre - mert lehet.


"The Rainmakeeeer!"

cs, 2015-06-18 17:42 Gitáros

Gitáros képe
5

Az egész sztori alatt végig, filmszerűen láttam magam előtt az egészet.
Mindent.
Rejtélyes, borzongató, itt-ott horrorisztikus elemeket is tartalmazó, ugyanakkor mélyen el is gondolkodtató történetet tettél le már megint elénk az asztalra.
Akárhányszor olvaslak, mindig, újból és újból, az a kérdés fogalmazódik meg bennem, hogy hogy a bánatba' lehet így írni?
Mi a titkod?
Hogy létezik az, hogy minden mondatod tökéletes, - egy-egy jelentéktelen hibát én nem veszek érdemben figyelembe, összességében nézem a mondataidat, az írásaidat, - minden gondolatod, fejtegetésed - még a legbonyolultabb is - kerek egésszé áll össze, elindul valahonnan és megérkezik valahová, tökéletesen átadva az olvasónak a szándékolt mondanivalót?

Amikor a végére érek egy-egy írásodnak, utána még nagyon sokáig tovább dolgoznak bennem a történetek, a gondolatok, eltart egy darabig, amíg elülnek, lecsengenek bennem az általad keltett érzelmek hullámai, tovább agyalok, gondolkodom a történeteiden, a mondanivalón, megérintesz, hatsz rám, kapcsolatba lépsz velem, sokáig nem engedsz el.
Nagyon banális, de nem tudok jobbat mondani, mint hogy köszönöm.:D

Miki

p, 2015-06-19 15:51 Sren

Sren képe

Nem tudom, Miki – ezt szerintem egyetlen író sem tudja.

Elmesélhetem, hogy milyen utat jártam be, amióta írok; kitérhetek a tapasztalatokra, a nyelv imádatára, az írástechnikára, az Ndytől és Timtől kapott durrogós pofonokra történetvezetés és igényesség szempontjából, és arra, hogy mindezeket miként vettem komolyan és miként használtam fel, mindenféle vita és érvelés nélkül.

Elmesélhetném, hogyan és miből született ez a novella, mi adta az ötletet… De minek?

Ez csak a „felszín”. Maximum érdekesség.

Az egész lényege úgyis magától jön.

Talán az álmodáshoz hasonlítanám. Az írások az írók álmai, és pont úgy nem lehet tudatosan elhatározva megírni egy jó novellát, mint ahogy nem lehet eltervezni azt sem, hogy ma éjjel mit fogok álmodni. Aki azt állítja, hogy minden vonatkozásban tudatosan ír, az hazudik, vagy dokumentumregényen dolgozik.

Köszönöm, hogy elolvastad.:)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2017-04-09 17:10 Stalker

Stalker képe
5

Tetszik!
Szépen megírt történet.
Én a Száguldás a semmibe alcímet adtam hozzá csak magamban.
"úgy folyt az autó alá, mint egy darabka végtelen." Ez úgy folyik, hogy az ember a végtelenből száguldás közben mindig csak egy darabot lát maga előtt. Legyen ez a végtelen trapéza :)