Eszti néni

 Eszti néni

 

 

1899 december 31

 

A sír előtt állt, torkán szorosan összefogva nehéz, prémgalléros kabátját. Az álla alatt bogra kötött, vastag téli kendő leszorította a haját, homloka körül mégis hisztérikusan csapkodott néhány elszabadult hajtincs a farkasmód vonító éjszakai szélben.

Fázott, nagyon fázott: őrlő, velőig hatoló volt a hideg. A szélhajtotta fagy átfúrta magát a kemény bőrű, bumfordi csizmán, a meleg harisnyán, a sokrétű alsószoknyán is; az asszonynak olybá tűnt, mintha apró élőlények rágnák jéghideg patkányfogakkal megdermedt húsát. Kezét, lábát már nem érezte, könnyei az arcára fagytak, és ahogy levegőt vett, orrlyukai azonnal összetapadtak. Résnyire nyitott száján keresztül zihált, ám minden sietős, zokogó lihegéssel mintha kést nyelt volna…

Mindegy, gondolta. Úgyis meghalok.

A számokat nézte, azokat az átkozott számokat az ura sírkövén.  A telihold ezüst fényében éles kontúrokkal rajzolódott ki minden, amit a kőfaragó mester a márványba vésett.

Járai Nagy Sándor 1810-1886

Járai Nagy Sándorné született Madaras Eszter 1816-18…

A még élő asszony halálozási évszámának vége hiányzott. Új szokás, persze, de logikus: a magára maradt özvegy mindenképp ura után száll majd a sírba, ám nem mindegy, hogy a kis vagyonkájából mennyit fizet – ő, vagy hozzátartozói – a kőfaragónak: két szám díját, vagy egy egész mondatét?

A kőfaragó… Az a részeges gazember! „Persze, nagysága, igenis, nagysága” – mást sem hajtogatott, és fél szemmel a nehéz demizsont leste, amit az özvegy a kecskelábú asztalra tett. „Fekete márvány jó lesz, nagysága? Mikor is hunyt el a nagyságos úr?” – És szénceruzával jegyzetelte a keltezéseket, buzgón, mint valami tintanyaló számadó. Mögötte a kemencesutban őzikeszemű kisgyerek figyelte riadtan kettejüket: a kis Lajos, a kőfaragó egyetlen unokája. „Rá se rántson, nagysága, sánta a gyerek… Nem lesz mán ebből egész ember. A menyem, az a félbolond suta borítókosárral takarta a pinecébe’, míg a földekre ment dolgozni… Elsorvadt az egyik lába, aztán rajtam maradt a lurkó, itt ül a műhelybe mindég, nyeli a kőport… Ugorjál, Lalika, kísérd ki a nagyságos asszonyt!”

A nő sietve indult az ajtó felé, hátha meggondolja magát a mester, és a tehetetlen kis inast kímélve maga kíséri ki. Csalatkoznia kellett: a kőfaragó a műhelyben maradt, a fiú pedig, mint valami sérült kismadár, sántán bicegve, szinte ugrálva követte.

Félelem ült a nagy, dióbarna szempárban, ahogy az ajtóban felnézett rá. A gyermek a felé nyújtott, kenyérszeletbe göngyölt kolbászdarabkát csak a második kínálásra fogadta el.

„Boszorkánymester ez…” – suttogta alig érthetően, miközben verítékcseppek ütöttek ki sötét szöghaja tövében. „Éjjel vési a követ, osztán kimén a temetőbe, hóttakkal beszélget… vagy áll csak olyik sírkő előtt, nézi a bötűket, kántál, imbolyog… Minek jött ide, naccsága?”

Minek jött, minek…? Muszáj volt, nincs a járásban még egy kőfaragó. Kihez fordulhatott volna? Hogyan mondhatná el ezt egy kisgyereknek? Hogy nagyapja nem boszorkánymester, csak iszákos, és a gyakran fizetség helyett hozott bor, pálinka miatt sétál, énekel éjjel a temetőben – hogyan mondhatná el…?

Emlékezett, mennyire sietett haza azon az estén. Akkor úgy vélte, a gyász, a meggyötört lélek, a magára hagyatottság félelme, zavarodottsága űzi. Ám ahogy teltek az évek, úgy sokasodtak a kételyei, és hajlamossá vált beismerni halkan, önmagának: más oka volt annak a sietségnek. Valójában menekült onnan. Fel-felrémlett előtte a műhely nyers, száraz, nem csak fojtó, de valahogy viszolyogtató porszaga. Fél szemmel felmért részletek bukkantak fel emlékezetéből: a falnak támasztott sírkövek, faragványok közt egy kőangyal szenvedőre formált arca, széttárt szárnyai, melyek mozogni látszottak az öreg viharlámpa rőtvörösen remegő fényében, amiképp a fájdalmas arckifejezés is torz grimaszt takart; megnyúlt, vonagló árnyak a málló vakolatú falakon – Uram, irgalmazz, csak nem egy kőkoporsó az ott hátul? –; és egy nagy, nyitott könyv furcsa rajzokkal, rövid írásokkal, és olyan szép betűkkel,

… Voltam, ami vagy, leszel, ami vagyok…

hogy szemlélője önkéntelenül azt gondolta: ilyen gyönyörűt alkotni emberi kéz nem képes.

Bizony, teltek az évek… És az emlékfoszlányokhoz, melyek a múlt homályából jártak vissza kísérteni, mindig újabbak szegődtek. Pletykás, babonás cselédlányok elharapott szavai… Szófia beszéd innen-onnan, aminek akkoriban nem tulajdonított jelentőséget… Mondattöredékek visszhangzottak a fülében: „átkozott minden, amihöz az az embör nyúl, és amit a kűbe vés, valóra vállik, meglássa kend…” Végül egy saját tapasztalat egy sötét, szeles novemberi estén, amikor a böllértől sietett hazafelé, és a temető mellett elmentében meglátta a kőfaragót a sírok között bolyongani dülöngélve, botladozva, és úgy rémlett, a halottasház felől riadt, sírós gyerekhangot hoz a szél: „Nagyapa, gyűjjék vissza… nagyapa, gyűjjék vissza, félek…!”

Állt az ura sírja előtt az esztendő utolsó napjának végén, és hitt, most már hitt, mert minden apró töredék, amit az eltelt emberöltő alatt megsejtett, megtudott, egységes képpé állt össze, és ez a kép a halálát mutatta.

Meg fog halni, mert Kányári Vince, a borissza kőfaragó tényleg boszorkánymester, és mert Madaras Eszter halálozási dátumát ez évszázad végéig véste kőbe.

*

 

1999 szeptember 25

 

Amikor meghallotta a cserfa bot lassú koppanásait, a fiatal férfi elmosolyodott. Ezek a koppanások csak egyvalamit jelenthettek: megjött Eszti néni.

Norbert felugrott a munkaasztaltól – gyönyörű, felhőszürke gránittáblába gravírozott feliratot éppen –, és sietett ajtót nyitni. Friss huzat libbent a műhelybe a feltáruló ajtó nyomán. A padlón felkavarodott a szürke kőpor.

Odakint hajlott hátú öregasszony állt a botjára támaszkodva. Arcának pergamenvékony bőrét ráncok százai szabdalták, ritkás, hófehér haját aprócska kontyba fogta és régimódi, teknőcmintás fésűvel szorította le, mint rendesen. Vékony, csont és bőr keze gyengén reszketett a bot fogantyúján, és pihegve vette a levegőt, mint egy kismadár. Az Istennél is öregebb lehetett… De halványzöld szeme most is, mint mindig, élénken csillogott, és tekintete szúrt, mint a jégcsap.

–        Csókolom, Eszti néni!

–        Szerbusz, fiam. No, erissz be hamar, hadd szuszogom ki magam! El se hinni, hogy mindig meghallod a jöttömet… pedig hogy’ vonított az a vésőmasinád…

–        Gravírozó, Eszti néni – javította ki barátságosan a férfi, miközben óvó mozdulatokkal befelé tessékelte a matrónát.

–        Ej, mindegy az! Ördöngös masina!

Norbert jóízűen felnevetett, és a munkapad melletti székhez vezette az idős hölgyet, vigyázva, hogy a néni meg ne csússzon a kidőlt liszthez hasonlatos, finom porban. Amikor Eszti néni kényelembe helyezte magát a sötétbarnára öregedett széken, Norbert térült-fordult, és egy pohár friss vizet adott az asszony kezébe. Tudta, hogy úgysem fogadna el mást. „Nem köll nekem az a műjanyag üveges ásványvíz! A jó öreg falmellékivel nem ér föl, Norbikám!” – szokta mondani.

–        Lassan csak, Eszti néni – figyelmeztette halkan –, nagyon hideg.

Felesleges volt az aggodalma. Vendége úgy ivott, ahogyan szokott: lassan, alig néhány apró kortyot.

Azután az a zöld szempár egyetlen pillantásával „a helyére” parancsolta a férfit, a munkapad előtti támlátlan székre. A párás falú üvegpohár hidegen koccant a hatalmas kőasztal lapján, ahogy Eszti néni letette.

–        Döntöttem – mondta az öregasszony jelentőségteljes nyomatékkal, mint aki évszázados titkot tár fel. – Fehér márvány lesz, halványszürkével erezett. Rendes, álló fejkő, nem kell buborék vagy szappan alakú csuda. Szurokfekete betűk. Véssen egy angyalt a betűk fölé, de az angyal mosolyogjon! Nem akarok semmiféle ómódi ájtatosságot, se modern stilizálást, vagy minek mondják. Idézet is lesz, az, amelyiket a múltkor kiválasztottam. Semmi cifrázás, egyszerű, fekete betűk.

Mialatt Eszti néni elsorolta kívánalmait, Norbert maga elé húzta a vázlatfüzetét, és gyors mozdulatokkal hozzávetőleges skiccet készített a megrendelésről. Természetesen volt formanyomtatványa, amelyen a megrendelő igényeinek megfelelően be lehetett jelölni a választott opciókat, de tudta: Eszti néni nem híve az ilyesminek. Majd kitölt egy nyomtatványt kedves öreg „barátnője” távozása után.

–        Esetleg tessék választani egy angyalt a rajzaim közül – nyújtotta az öregasszony felé a füzetet, de az mosolyogva hárította el.

–        Láttam a rajzait, Norbikám, a Jóisten vezeti a kezét, mert gyönyörűek… De már azok készen vannak, érti, ugye? Nekem rajzoljon egy új angyalt, fiam!

Az ifjú kőfaragó arcát könnyű pír futotta el, és lesütötte a szemét. Jólesett neki a bizalom, a tehetségébe vetett hit. A matróna persze észrevette.

–        Látja, micsoda jó lélek maga, Norbikám… Nyoma sincsen magában a mai vállalkozók nagyképűségének, akik még bosszúsak is lennének, mert pluszmunkát jelentene nekik egy egyszerű öregasszony kérése, és nem szívesen csinálnák, csak a pénzemért… De még felárat is kérnének, mert „egyedi megrendelés” – göcögött Eszti néni. – Hej, kutya új világ! Hanem én még ettől is többet tudok magáról, Norbert… és többet is kérek – szegeződött az az ősöreg, mindentudó szempár a férfira.

–        Eszti néninek bármit – nevetett Norbert –, mégpedig felár nélkül!

–        Sok mindent meséltem magának, fiam, nagyon sok mindent. Eleget ahhoz, hogy ha értő füllel hallgatott, semmi furcsát ne találjon abban, amit most mondok…

Igazat szólt.

A műhely poros ablakán mézszínű szeptemberi napfény ragyogott át, Norbert mégis könnyűszerrel felidézte Eszti néni hosszú anekdotáinak hideg, téli hangulatát; ízes, régies nyelvezetű történeteit, melyek mintha egy másik, egy antik korban születtek volna.

Némán nézett az öregasszonyra.

A várakozásteljes csendben Eszti néni újra ivott egy kicsit – ujjai úgy fonódtak a pohárra, ahogy az öreg venyige tekeredik a szőlőtőke köré –, majd beszélni kezdett.

*

 

Kézzel dolgozzon, fiam, vésővel és kalapáccsal, hagyja a modern masinákat! Az Isten szobrásza a két kezével formálja a követ, a lélektelen gépet megveti, mert tudja, hogy a saját keze munkájánál különb nem lehet semmi!

Először súlyos,

(a mindenséget formáló)

sziklarepesztő ütések… Majd halk koccanások, óvatosan, tapogatózva… Szembe csorgó veríték,

(ott hasad vajon, ahol én akarom?)

és a garatba tapadó száraz, köhögtető kőpor… púderfinom kőpor, melyben már az első csiszolás után megcsúszik a pihenni letámasztott kéz a munkapadon. Gyulladt, fáradt szem, fájó ujjak; a mellkasban az ütések erejének emléke remeg, és egy halványzöld szempáré, amely akkora szeretettel kért, parancsolt.

Ne gyújtson lámpát sose! Gyertyafénynél, viharlámpásnál dolgozzon, ha muszáj, de ne keltsen olyan fényt, ami nem természetes! A gyertya fehér legyen, a lámpás tiszta. Setét gyertyát és összetapogatott lámpást láttam már ölöget…

Eszti néni kérésére tett így, vagy saját maga akarta? Norbert bele sem gondolt. Csak lámpást gyújtott, amikor rásötétedett munka közben, mert kőportól száraz szemének jobban esett a sárga láng meghitt világa, mint a mennyezeti neon hideg fénye.

Ne használjon sablont! A maga keze nem cifráz, nem egyszerűsít, nem vét – a maga keze nem téved, akkor se, ha maga nem hiszi! A maga keze ismeri a követ… és ismeri az angyalokat is.

Az ósdi petróleumlámpa reszkető fényében nem volt könnyű róni a betűket. Vonalzó nélkül, szabad kézzel egyenest húzni, vésni és csiszolni, a gravírozóra még csak nem is gondolni… Arccal a kő fölé hajolni,

(beleolvadni)

beszívni a kő hűvös, nyers szagát, átélni mindazt, ami a szemnek, kéznek bár megerőltető, de önmagának

(kellemes fáradtság?)

győzelem

*

 

– Sok mindent meséltem magának, Norbert. Tudom, hogy volt füle hallani.

A fiatal férfi kábán pislogott fel az öregasszonyra. Elaludt a munkája felett, és a néni úgy jött be a műhelybe, hogy nem hallotta meg.

– Eszti néni… Mit tetszik keresni itt… Késő van nagyon… – hebegte kásás hangon, holott sejtelme sem volt róla, mennyi idő lehet.

­­- Ugyan… ne törődjék ezzel, fiam. Nem érdekes már az idő. Hanem egy utolsó mesét, tudom, szívesen meghallgatna.

– Hát persze… de hogyan tetszett idejönni, ilyen sötétben…

Az öregasszony kotkodácsolva nevetett. – Voltam én már setét helyeken egyedül, Norbert, és még mindég hazataláltam. Voltam bizony… Félbénára fagyva azon az éjszakán, kilencvenkilencben, amikor csak a hó mentett meg. Lélek se járt arra: éjjel az új esztendőt ünnepelte mindenki, és reggel csöndes volt a falu, hallgatott, mint a sír. Gondoltam is, hogy biztos meghaltam, mert ahogy feleszméltem, csak a ragyogó fehérséget láttam. Sikoltani akartam, de csak nyöszörgés lett belőle. Kapálózni próbáltam, de vonaglás volt az csak. Mégis jelentett annyit, hogy a mocorgástól megroppanjon körülem a hó. Az volt az első hang, amit hallottam. A hó hangja. Jó időbe tellett, míg kiverekedtem magam a hóból, ami egész’ betemetett.

Az öregasszony szürke demizsont emelt fel a padlóról, ahová ki tudja, mikor tette, és öreges lassúsággal, de ügyesen töltött belőle a munkapadon álló pohárba.

–        Igyék, fiam! Tudom, hogy nem iszik alkoholt, de tudom azt is, néha mennyire jót tesz a férfiembernek a bíbor kárhozat. Vérré válik! Lássa, még magam is meghúzom a poharat. Éltesse Isten, Norbikám! Sose halunk meg! – Azzal a néne egy hajtásra kiitta a vérvörös nedűt.

A férfi még mindig kábán bámult rá. Világéletében nehezen vergődött át az álom és az ébrenlét ködös határán.

 – Álmodom, Eszti néni…? – kérdezte nehezen forgó nyelvvel.

Megint az a kodácsoló, szívének mégis oly kedves nevetés.

 – Álom az élet, édes fiam? Nekem az volt – komolyodott el Eszti néni. – Az első, amit a nagy, fényes fehérség után megláttam, az uram sírköve volt. A véset azt mondta, meghalok az évszázad végéig. Nem haltam meg… és ez, fiam, szörnyűbb volt, mint a halál maga. A boszorkánymester, akinek a temető végiben volt a műhelye… a kőfaragó, Kányári Vince, a maga szépapja… Tévedett. Elírt egy számot, és a tévedése végett nem halhattam meg… Élnem kellett még egy évszázadot.

 – Álmodom – nyögte a férfi, de az öregasszony úgy folytatta a mondandóját, mintha meg sem hallotta volna.

 – Valami különös módon, amit nem tudok magának híven visszaadni, kívül kerültem az életen. De mégis éltem. Nem néztek át rajtam az emberek, de nem is vettek emberszámba többet. A böllér, a pék kiszolgált, a cselédlányok pukedliztek, a napszámosok dolgoztak, a családom elsertepertélt körülem, ugyanúgy, mint azelőtt. Mégis megváltozott valami. Szóltak hozzám, amikor kellett, de aztán mintha elfeledkeztek volna rólam. Így ment ez a végtelenségig. Hogy hány esztendeig, azt nem tudom… más volt már az idő felőlem nézve, összefolyt minden.

Elmentem a maga dédapjához, a sánta Lajoshoz, aki meglett ember volt már akkor. Megkértem, javítaná már át az uram sírkövén a számomat, hisz nem jól van az, új évszázadot írunk, és visszamenőleg mégse halhatok meg! Lalika – az ég megáldja, nekem az a nagy szemű, szöghajú kis inas marad mindég – megígérte, hogy átvési, hisz kőfaragó lett belőle is. Az ám, de két hét múlva szélütést kapott szegény… Fiai kicsik voltak még, sokáig nem akadt senki más, aki átvéste volna a követ. Folytatódott hát az élettelen életem. Aztán mire a Béla, aki a maga nagyapja volt, fölvette volna a szakmát, kitört a háború, és a Béluskáék bevonultak katonának, áldott állapotú asszonyokat hagyva idehaza… Ágyúdörgés, füst és éhínség közepette született a maga apja, a Ferenc. Ó, kutya új világ, mindig új emberöltő… Ezenközbe’ én végignéztem leányaim, unokáim halálát, és hogy a családfának magva szakad. És most már öreg vagyok, Norbikám, nagyon öreg, és nagyon fáradt. Lássa, mégis arra kárhoztattam, hogy kivárjam, míg maga felnő, és reménykedjek, hogy maga majd tud segíteni rajtam…És segített, fiam. Megvéste a sírkövemet, ráírta az új számokat, hogy békében meghalhassak…

A férfi megdörzsölte a szemét. Feltisztuló tekintete előtt egyre halványodott Eszti néni alakja. Ott volt-e valóban, vagy mindvégig csak álmodta? Létezett-e kedves öreg barátnője, vagy részeg vízió volt? Norbert sosem tudta meg.

De a munkaasztalon, amelynek hideg, érdes felületét mindig kőpor

(csontliszt az! – Nem: kőpor!)

borította, hajnalban két borospoharat talált.

*

 

1999 december 31

 

Egyedül sietett haza a fiatal nő a félresikerült szilveszteri partiról; egyedül a sötétben, a hóviharban.

Hogyan is képzelhette, hogy szabadon ünnepelhet a barátaival, amikor nincs fél éve, hogy Laci meghalt?

A távolból – messziről, istenem, milyen messziről! – petárdák durrogását hozta a szél. Szilvia arcát vörösre csípte, kapucni alól kandikáló szőke tincseit hócsipkével borította a téli éjszaka, ahogy menekült a hangok elől.

Mindjárt éjfél. A kékes-homályos tévé-fényeket villogtató ablakok mögött sárga lámpavilág kél majd, még ezekben az apró, faluvégi házakban is. Pezsgősüveg pukkan a férfiak kezében, míg a család asszony- és gyermektagjai feszengő meghatottsággal, némán állva hallgatják – és talán éneklik is – a Himnuszt.

Neki nincs kivel énekelnie… Férje a sírban, lányai a nagyszülőknél… Hova rohan hát? Minek?

Furcsa hangokat hozott a szél, ahogy a temető mellett elvezető járdára tért. Mintha kiáltozás vegyült volna a förgeteg vonításába: kétségbeesés zokogó nyögései, mély hangú, torokból fakadó férfibánat.

A temető bejáratánál döbbenten megállt. A Járai család egyik cselédjének ükunokája volt, sőt valamelyik szépanyja szolgált a Kányáriaknál is, így hát Szilvia ismerte jól a családi legendákat. Tudta, hogy ez csak a „piás Norbi” lehet, Kányári Vince, a „boszorkánymester” leszármazottja; szívét mégis marokra szorította, kezét torka elé rántotta az émelyítő félelem.

A temető hátsó traktusában megbúvó kőfaragó-műhely ablakaiból kihomályló, vonagló sárga fényben, sűrű hóesésben egy férfi nyúlánk sziluettje bontakozott ki. Tántorgott, meg-megcsúszott, elesett, feltápászkodott, majd újra botorkálni kezdett a mélyülő hóban, mígnem végül térdre esett egy sírkő előtt. Üvöltött fájdalmában.

–        Eszti néni – ordította bele az alak a hóviharba -, Eszti néni!

Szilvia a rettegéstől nyögdécselve rohant hazáig.

 

Újév délutánján, amikor kicsi lányai mélyen aludták ebéd utáni álmukat, Szilvia kiment a temetőbe, hogy boldog új évet kívánjon Lacinak.

A férje sírjához vezető ösvényen botladozó, elcsúszó léptek, esések nyomait fedezte fel a hóban.

Babonás félelemmel követte a nyomokat, melyek egy vadonatúj sírkőig vezettek.

A kő fehér volt, galambszürkével erezett. Az írás fekete.

Járainé Madaras Eszter 1816 – 1999

Sosem volt normális a Norbi, azt beszélik, sokat iszik… Nyilván elírta az évszámot – gondolta az asszony.

De a keserédes mosolyú angyalt és az idézetet akkor is gyönyörűnek látta.

Szilvia sokáig állt a sír előtt, és könnyeinek szikrázó szivárványán át nézte a feliratot:

„Mindegy, hogy ki voltam

Voltam az, ami

Egy hang voltam az Isten énekében

És kár lett volna el nem hangzani.”

 

*

 

 

 

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (20 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2012-07-31 18:45 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Sren, drága, lenyelted a pontokat, vagy a kőpor alatt nem látszanak jól?

Jó, hogy te is írsz, néha kell egy novella is a sok iromány között.

_____________________
Dr. Bloody Dora

sze, 2012-08-01 10:58 Sren

Sren képe

 Átigazoltak a nyavalyások hármaspontnak, míg én fél szemmel Christian Bale alakítását stíröltem. :D

Köszi, Dóri.:)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

k, 2012-07-31 19:59 Tim

Hogy lehet hat csillagot adni?

(Hetet adnék elvileg, de abból egyet levonok a formázás miatt.)

sze, 2012-08-01 10:59 Sren

Sren képe

 Mi is a baj a formázással? (Ha a gondolatjelre meg a vacak behúzásra gondolsz, kénytelen vagyok bevallani: a Wordom egy hekkelt gnóm, de még nem volt merszem lecserélni új verzióra.)

Amúgy köszi a hat csillagot is, Tőled az is nagy dolog, nem jár csak úgy akárkinek.:)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

k, 2012-07-31 20:11 polgarveronika

polgarveronika képe
5

Gratulálok Sren, igényes, szép munka, jó stílusban. Sok ilyet!

 

_______Tertium non datur ______

sze, 2012-08-01 11:03 Sren

Sren képe

 Köszönöm, Vera. Sajnos borzasztó csömöröm tud lenni olykor az írástól, amikor meg nem, akkor hosszabb műveken dolgozom, de néha, igazad van, ide sem árt valamit produkálni, mert az ember azon kapja magát, hogy elfelejt rövidet írni. Az pedig gáz. :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

k, 2012-07-31 20:53 Dana

Dana képe
5

Két dolog jutott eszembe: Bazsov meséi (Lidérc anyó kútja című kötet volt meg nekem, gyerekként sokat forgattam), meg persze Móra Ferenc és A kincskereső kisködmön. Valami hihetetlen a hangulata a történetednek, mint Bazsov és Móra meséinek.

Örülök, hogy feltetted! :)

 

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2012-08-01 08:15 Kelvin

Kelvin képe

Valami mentális probléma folytán egyszer csak beugrott a Száz év magány és nem is tudtam szabadulni tőle, pedig ennek semmi köze hozzá, ráadásul jobb is. Kíváncsi leszek, a kezdőkre ösztönzőleg hat-e, vagy blokkolja. :) (Ha egyáltalán olvassák, hiszen nincs benne olyan egyedi dolog, mint a sárkány, királynő, barbár, mágus, törpe. :) )

Nem szeretem minden írásodat, de ez rohadtul jó volt.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

sze, 2012-08-01 11:01 Sren

Sren képe

 De angyal van, no. Igaz, csak kőből. :D

Köszi, Tesa.:)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2012-08-01 15:37 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Nem csak neked. :O De én nem mertem ilyet mondani, nem vállalnám be, hogy neurológiai esetnek nyilvánítanak, aztán bevitetnek. (Nem tudom, miért... ott is van temető, és hát mágikus realizmus, mint ez is, de ennyi lenne a titka? Jó, benne van az a hangulat.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

cs, 2012-08-02 15:35 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Itt már kirázott a hideg: a novella háromnegyede után nekem is a Száz év magány jutott eszembe. Valami csak van benne...

_____________________

Cornelius

sze, 2012-08-01 09:08 Zora

Zora képe

Már megint ráz a hideg, pedig melegem van, kellett újból elolvasni, magamra vessek! Már ott végem van, ahol azt írod, az orrlyukai összetapadtak a hidegtől... kő és jég ez a történet, engem újból megvettél.

("a sokrétű alsószoknyán is" - vagy sokrétegű alsószoknyán)

------------------------------------------

sze, 2012-08-01 11:00 Sren

Sren képe

 Dana, Zora: köszi szépen. Tudom, Titeket érdekel, hát elmesélem: hazafelé jövet útba esik a temető, és nem mindig választom a mellette elvezető járdát, hanem inkább keresztülmegyek rajta. Nem kerülő, sőt, kicsit még rövidítek is vele. Szeretek átmenni a temetőn, nyugodt hely a sajátos, békés hangulatával, senkivel se kell megállni jópofizni, csend van stb. Aztán tavaly egy napon megakadt a szemem a sok családi sírkövön, ahol az elhalt neve után a még élő özvegy neve is szerepelt, az utolsó számjegyben az évezred és az évszázad száma után három ponttal. Cinikusan azt gondoltam: honnan tudja a kőfaragó, hogy az illető még ebben a században meg fog halni? Vagy, amikor a ’90-es években a három pont elé már kettest véstek a feltételezett halálozási dátum elejére: honnan vették a bátorságot feltételezni, hogy nem fog meghalni még ’98-ban például? Na, ilyen matekozás közepette született a novella ötlete.

Ezen úgy elvoltam ősszel, aztán jött a tél, és én keresztülmentem a temetőn mínusz tízben, majd’ méter magas hóbuckákon át is. Érdekes volt. Ha leesik három centi hó, az utakat, járdákat már őrjöngésesen tisztítják; valójában nem is tudjuk, milyen az igazi tél. De a temetőt nem tisztítják. Ott aztán tél volt. Nem tart soká átmenni rajta, de a kb tízperces séta alatt combig jártam a havat. Egész más világ volt a légvonalban alig 100 méterre lévő sózott, latyakos utakhoz, letaposott járdákhoz képest. Naná, hogy az embernek azon szánt az agya: úristen, mi lehet itt egy gorombább hóviharkor?

Hát kábé így indult ez az írás. Természetesen sok személyes benyomás is kapcsolódik hozzá, az idős emberek, vidéki dolgok, évszázados múlt szeretete részemről, de ez már csak adalék.:)

 

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2012-08-01 11:49 polgarveronika

polgarveronika képe

Bár nem nekem szólt válaszod, de belelestem. (Bocs Zora és Dana) Valóban a temető érdekes emóciókat ébreszt az emberben. Nekem egy teljesen más jellegű sztorim van erről. Épp ellenkezőleg: a mai kor eszement divatőrülete. Még ott is... Majd egyszer, ha lesz hozzá elég bátorságom feldobom. De ezt jó volt olvasni. Zamata volt.

 

_______Tertium non datur ______

sze, 2012-08-01 15:26 Sren

Sren képe

 A divatőrület sajnos még a kis vidéki temetőket is mérgezi; a régmúlt józan kegyeletét elnyomják a jelen firlefrancos, csillivilli szemfényvesztései. Érzékeny téma, Vera, biztos kézzel írd. 

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2012-08-01 12:00 Zora

Zora képe

Ha megéljük, az idei telet már én is élvezni fogom: lesz végre kazánunk! (üdvrivalgás, tapsvihar) A hóban való gyönyörködést ugyanis csak az tudja megmérgezni, ha közben azon izgulsz, túléled-e az éjszakai mínusz huszat. Valamiért az életösztön felülírta a romantikus énemet, de ennek idén vége! Többé nem tapadnak össze az orrlyukaim!

------------------------------------------

sze, 2012-08-01 12:01 Dana

Dana képe

Hm... Szép volt. Irigykedem: ingerszegény környezetben élek.

Anno, még elveszett kamaszkoromban, Halottak napja estéjén ballagtam a haza a mamámhoz. Aki ismeri Tatabányát és a bánhidai temetőt, az tudja: vasúti síneken át, földút nagy kövekkel, aztán aszfalt, gyér közvilágítás. Belestem a kapun: valami döbbenetesen, borzongatóan gyönyörű volt az a millió gyertya a sötétben... Olyan volt, mint a sötét szobában a karácsonyfa: szívet melengető, meleg. Szívem szerint bementem volna - de inkább elszaladtam :-). Verset írtam róla később.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2012-08-01 15:19 Sren

Sren képe

 Ismerjük Tbányát (nemrég vittük Zora emberét a "Hunyadiba" bokatöréssel). Nem szeretem a várost, de viszonylag gyakran sodor oda az élet, és van olyan írásom is (félkész), amit egyenesen Tatabánya kegyetlenül ütős, tipikus szocreál bányaváros-hangulata ihletett. Egyszerűen csak elmentem kocsival az Interspar háta mögötti úton, és torkon ragadott. 

Szeretem a verseket, Scully. :) Nem vagyok egy verselemző, de ha feldobsz párat blogba, tuti el fogom olvasni. És köszi mégegyszer. Egyéb restanciáimat időarányosan pótolom. :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2012-08-01 20:30 Dana

Dana képe

Híres város vagyunk ám, Jonathan Cross rólunk írta a Veszett lelkek városát. A közbevetéses részek nekem nem jöttek be, de a városleírás klappol.

 

Scully még gondolkodik a versek közreadásán. Elég személyesek és marha régiek.  

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2012-08-01 14:45 Blade

Blade képe

Akkor mehet a fb-ra vagy belterjesek leszünk ezáltal? :P

sze, 2012-08-01 15:10 Sren

Sren képe

 Mehet - tán jólesik az olvasóknak egy kis téli hűs ebben a kuka hőségben. :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2012-08-01 15:18 Kentaur

Kentaur képe
5

 Hm, ez tényleg nagyon jó hangulatú, gördülékeny és igazi mesélős írás.Életszerű lett, tele fájdalmas-édes multú,lélegző karakterekkel.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

sze, 2012-08-01 15:28 Sren

Sren képe

 Ezt az ötöst, ha tehetném, bekeretezném. Komolyan. Köszönöm!

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2012-08-01 16:30 craz

craz képe
5

 Nem rossz. :)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

sze, 2012-08-01 17:13 Sren

Sren képe

 Még megérjük, hogy egy-két szónál többet is elejtesz kommentben. Hozzávetőleges számításaim szerint úgy húsz év múlva. :D 

Köszi, Craz. :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2012-08-01 16:42 nosziva

5

Ez tényleg nagyon jó lett.:)
Azt hiszem most pontoztam először.:)

sze, 2012-08-01 17:14 Sren

Sren képe

 Valahol elkezdi az ember, tudod. ;)

Köszi szépen! :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2012-08-01 19:50 Borika

Borika képe
5

Nagyon szép, igényes írás, megborzongtam én is a végére. Gratulálok hozzá! Lehetne szőrözni apróbb dolgokkal, szóismétlések miegymás, de igazából nincs értelme, más egyéb észrevétel meg úgyis csak személyes ízlés kérdése lenne (van, amit én másképp csináltam volna, vagy legalábbis az arányokon változtattam volna), de így is nagyon jó, és a hangulat, amit átad, egyszerűen magával ragadó!

 

"Járt utat a járatlanért el ne hagyj!"

cs, 2012-08-02 14:00 Sren

Sren képe

 Nagyon köszönöm, Borika. Teljesen igazad van, bőven lehetne húzni belőle, és ha nyomdába menne, meg is tépném könyörtelenül. De „itthon”, Nektek simán csak mesélni akarok, amikor néha jut rá időm. Lehet furán hangzik (és ellentmondásosan, főleg egy szerkesztőtől), de itthon pont olyan kényelmetlennek érezném a tökéletesre csiszolást, mintha mondjuk kosztümben vagy nagyestélyiben ülnék le ebédelni. :D Persze ez nem kifogás, csak ezt érzem.

Nagyon örülök, hogy tetszett; annak nemkülönben, hogy be-benézel hozzánk.:)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2012-08-01 21:30 GColt

Először azt gondoltam, sok ez az én egybites agyamnak, jelzők, leírások, mittudomén 8)

Aztán meg nem tudtam abbahagyni 8)

*****

- Nincs olyan, hogy sürgős, olyan van, hogy későn szóltál...

cs, 2012-08-02 14:04 Sren

Sren képe

 Egybites?:) Ne mondj ilyet. Hogy’ lehetne az, ha egyszer meg lehet szólítani, el lehet varázsolni?:)

Köszönöm Neked is.:)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2012-08-02 01:42 Eddie Peter Z.

5

Lekötött, magával ragadott. Köszi az élményt^^

cs, 2012-08-02 09:21 Obb

5

Mit ne mondjak, engem megvettél, mindannak ellenére, hogy párszor túlírtnak éreztem és elmaradott technikának. Annyira próbálsz mindent beletenni, hogy nem való már ez a felgyorsult világnak, inkább csak mi élvezzük, akik írunk is.

cs, 2012-08-02 09:58 Zora

Zora képe

Szerintem a szépet mindenki értékeli. :)

------------------------------------------

cs, 2012-08-02 14:01 Sren

Sren képe

 Hát nem tudom, István. Bevallom, ütősebben akartam írni, kicsit húzósabb technikával. (A végén egyenesen nyilvánvalóvá akartam tenni, hogy a néni az utolsó látogatásán már nem él, és akivel Norbert borocskázik, csak a szelleme – hisz éjfél elmúlt már akkor, és a sírkő készen volt…) De Eszti néni nem engedte. Őt így kellett megírnom, szót kellett fogadni neki. Hisz mégiscsak ő az idősebb. :D Ezt az írást erősebbre technikázni túl éles kontrasztokat eredményezett volna, ami hiteltelenné tenné az egészet, és még csak megvenni se tudnálak vele.:)

Köszönöm, hogy elolvastad.:)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

p, 2012-08-03 07:45 Obb

Csak úgy eszembe jutott, amikor olvastam nálad az ősöreg szót, hogy igen van, amit azért nehéz megtanulni vagy megtanítani.
Nemrég megemlítettem, amikor valakinél olvastam szintén ezt a szót, hogy szerintem nincs is ilyen szavunk. Na persze, hogy van. Csak nagyon nem mindegy, hogy milyen szövegkörnyezetben használjuk.
Ott szinte vicces volt, mint egy deviszont, nálad pedig teljesen rendjén való, sőt ad is egy pluszt.
Viszont nem feltétlen adok igazat neked abban, hogy erős lenne a kontraszt, mert nem egy minimalista sitl.-ra és modernebb hangvételre gondoltam, hanem inkább kevesebb tech. arzenálra és pici feszesítésre, persze igazodva a történethez, de mondom, nem magam miatt, nekem így jó. :)

cs, 2012-08-02 10:19 Chris Cage

5

Magával ragadó.

cs, 2012-08-02 14:03 Sren

Sren képe

 Köszönöm, Chris, Eddie, és Borika még egyszer. Aki azt mondja, magával ragadó az írás, az nagyon szeret olvasni és nagyon beleéli magát egy jó történetbe. Hatalmas adomány ez, és az író csak hálás lehet érte.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2012-08-02 12:52 Welmyr Tasferd

Welmyr Tasferd képe
5

 Egyszerűen zseniális írás! Minden tiszteletem, és persze 5 csillag a tiéd. :)

"A jó könyv arról ismerszik meg, hogy akárhányszor olvassuk, mindig más." - Anderson Hays Vanderbilt Cooper

cs, 2012-08-02 14:05 Sren

Sren képe

 Zseniális? :D Nagyon aranyos vagy. Szerintem az „Egyszer elviszlek oda” még ennél is jobb (noha itt csak a nyers verzió van fent; az átírt, kipofozott történet Craznál leledzik a Nyakonöntött Próbagoblinban). De örülök, hogy ez is tetszik. Csak ujjgyakorlat, mondanám, de nem mondanék igazat; néha egy ujjgyakorlat-novit sem olyan egyszerű összerakni, pláne, ha nem úgy akar íródni, ahogy azt a szerző elképzelte. A jó történet saját életet él, és hiába a gyakorlat, a kitanult technikák és minden sötét varázslat, amit csak egy író begyűjthet: akkor is úgy kell megírni, ahogy ő íródni akar, különben műanyag-szagú lesz. Örülök, hogy ez nem olyan lett.:)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2012-08-02 15:49 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Hát Sren... mostanában nem mondtam ilyet senkinek: tudsz írni. Én nem éreztem túlírtnak, pedig arra harapok, Martin eposzának a felét is simán kidobnám. Ez azonban egy nagyon jól összerakott írás, sőt nem csak összerakott, hanem ihletett is. Engem is elvarázsolt :)

Természetesen temetői sztorim nekem is van, valamikor több mint tíz éve kezdtem írni, most már azt sem tudom merre lehet. Én is temetőn jártam át lerövidítendő az utat, és megragadta a figyelmem egy sírkő, amin csak egy szem látható. Amikor közelebb mentem, akkor láttam meg, hogy könnycseppként a szem alatt egy hegyikristály van a kőbe ágyazva, és a kövön szereplő vezetéknév egyezik az én családnevemmel... egyszer talán ebből is írok valamit.

 

_____________________

Cornelius

p, 2012-08-03 08:29 Sren

Sren képe

 Köszönöm szépen, Cornelius. Tudom, nem szoktál hajigálózni ilyen szavakkal, és hát most komolyan meg vagyok illetődve. Tényleg nem hittem volna, hogy megüt egy ilyen szintet ez az írás; én csak úgy leírtam. (Hehe, belegondolva, majdnem általános jelenség az írók mulatságos meglepettsége – és persze hálája, öröme –, amikor kiderül, hogy jobban sikerült megérinteni az olvasót, mint remélték.)

Hát igen, vannak örök témák, melyekről nem lehet eleget szólni. Időtlenek és érinthetetlenek. Valószínűleg alig van író, akinek ne lenne temetős vagy kísértetes története; itt a Karcon hirtelen három-négy temetős is eszembe jutott (Randolph, Ndy, Dana például, de biztos több van). Én nagyon kíváncsi lennék a Tiédre.:) Torokszorító érzés lehetett meglátni a kristálykönny alatt a nevedet! :O

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2012-08-02 15:05 Blade

Blade képe

Olvastál Kinget mostanában? ;)

Tetszett, érdekes és Srenes! 

A boszorkánymester sztem kevés szerepet kapott. Végül is ő a titok. 

Szilviával továbbvittem volna a szálat...és Norbival. 

p, 2012-08-03 08:30 Sren

Sren képe

 Mindig olvasok Kinget. :D (Na jó, most Szilvási Lajos van soron; hangulatteremtésben ő sem kispályás, noha egy egész más világot írt.)

Örülök, hogy bejött Neked is.:) Nem adtam volna Kányárinak több szerepet akkor sem, ha szükséges lenne. Mint afféle pletykás nő, nem bírtam volna megállni, hogy el ne áruljak ezt-azt az említése kapcsán, és akkor oda lett volna a titok – egyértelművé vált volna, hogy tényleg boszorkánymester. Én sosem állítottam, hogy az. Lehet, hogy tényleg csak egy piás kontár, aki véletlenül belenyúlt valamibe, amibe nem kellett volna.:)

Norbi és Szilvia dolgában igazad lehet, de itt én vagyok a hunyó: ha egyszer elkezdek kibontani valamit, akkor se vége, se hossza a fejtegetésnek, és elsikkad a mondanivaló. Az ember legyen tisztában a saját határaival. :D

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2012-08-05 14:46 Sütiszörny

Sütiszörny képe
5

Na, végre eljutottam addig, hogy elolvassam. Tudod, gép előtt sokat, blabala... Végül letöltöttem az olvasómra. :P
Bár ne tettem volna! Egyszerűen borzalmas, nem is tudtam rá ötösnél jobbat adni! :D
Jó lett na! Nem emelek ki semmit, hogy mi mért volt jó. Tudod te magadtól, te írtad. :)

Egy technikai kérdésem van: az orrlyuk páros szerv-e? Ha igen, akkor egyes szám! Egyébként nem tudom, hogy itt is alkalmazandó-e ez a szabály. Nekem gyanús, hogy igen.

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

h, 2012-08-06 16:24 Sren

Sren képe

 Letöltötted...?! Na, most komolyan megtisztelve érzem magam. :) Nagyon köszönöm, Süti! Örülök, hogy tetszett. :)

 

Orrlyukak: nem tudom, "hivatalosan" nem jártam utána; megőrülök, ha minden tökkkéletes szép műanyag egy írásban. (A látszólagos ambivalenciákért lehet kárhoztatni, elbírom. :D)

Tehát saját kútfőből vettem, abból indulva ki,  hogy az orr, ugye, az EGY szerv, de az orrlyukak (bár csak ketten vannak), tán többszörözhetők, akár az (egy) szájban a (több) fogak (még akkor is, ha egy idős bácsinak épp csak kettő foga van), vagy az egy kézen a több köröm.

Bár orrlyuk okvetlen csak kettő van mindenkinek (remélem, de majd jön Dóri és megmondja a frankót), úgy gondoltam, a nyelv mindennapi használata során gyakran - sőt többnyire - többesben használjuk, ha említeni kell, és tán nem vétek túl nagy hibát a többes számmal. :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

h, 2012-08-06 17:21 Obb

Keszler Borbála néni szerint (a magyar grammatika anyja) már túllendültünk a páros szervek kötelezően egyesben használatán, bár az esztétika még mindig azt tartja helyesebbnek, már nem főbenjáró bűn többest használni, mivel a logikai- és a képzavarok elkerülése sokszor indokolttá teszi a többest.

Viszont jelen esetben szerintem nálad éppen a többes okozhat némi képzavart:

"orrlyukai azonnal összetapadtak"

Itt gondolhatunk elvetemült fejjel arra is, hogy az orrlyukai kiváltak az orrból, és összefonódtak, pedig nem ez történt, nem az orrlyukak tapadtak össze, hanem azoknak a két szemben lévő, oldalsó oldala tapadt össze, legalábbis így érezzük.

Azaz jobb az egyest használni.

h, 2012-08-06 17:59 Sren

Sren képe

 Tudom, hogy a legnagyobb jószándék vezérel, és kockáztatom, hogy begyöpösödött, régimódi vénkisasszonynak fogok tűnni, de maradok Keszlernél, ne haragudj. Nekem nagyon visszás lenne leírni egy olyant (és ebben a szövegkörnyezetben, azért erről se feledkezzünk meg), hogy "orrlyuka összetapadt". Mert itt nem csak arról van szó, hogy egyes vs páros, hanem arról is, hogy össze. Ergo hiába írom én helyesen, hogy orrlyuk, EGY dolog hogyan csinálhat valamit össze?? (Nemondd, képzelem :DDDD)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

h, 2012-08-06 18:05 Obb

Csaptad már össze a tenyered?

h, 2012-08-06 18:08 Sren

Sren képe

 Ez szintagma, Öreg. :D

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

h, 2012-08-06 18:29 Obb

Csak az összére válaszoltam :), és arra, hogy ahhoz kettő kell, azaz két tenyér, hogy orrlyukai összetapadjanak, ahhoz is kettő orrlyuk kell, azaz, amit előbb is pedzegettem, kiválnak az orrból a lyukak és összetapadnak egymással ként is értelmezhető, tudom, hogy szürreális kép, hisz te is mondod, hogy egy nem tud össze, de még is, összeszorul/rándul a gyomrom, és mindezt egyedül teszi, nem pedig más gyomrokkal, node nem annyira lényeg.

h, 2012-08-06 19:22 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Szerintem Obbnak van igaza, és jobb itt az egyes szám. Egyetértek azzal, hogy bizonyos esetekben jobb a többes szám a szabály ellenére. Már többször hangoztattam, hogy a páros szervek egyesbe írása kifejezetten antiromantikus. Egy romantikus írásban főbenjáró bűnnek érzem az ajkakat egyesbe írni!!! Ugyanígy a keblek, sőt a szemek is. De itt az orrlyukaknak tényleg jobban megfelel az egyes szám.

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

h, 2012-08-06 19:40 Sren

Sren képe

 :DDD Eszméletlen. :DDD

Srácok. Egy. Össze. Nem. Slussz. :D

Amikor orrsprét fújok a fiam egyik orrlyukába, vagy egy almát nyomok az egyik kezébe, az oké. Amikor a szövegkörnyezet úgy kívánja, tartom magam a szabályokhoz. De hogy nekem, vagy bárkinek egyvalamije tapadjon össze, az nem mén, egész egyszerűen azért, mert röhejes lenne. Marhára bocs. :D

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

h, 2012-08-06 19:54 Zora

Zora képe

 Ha egy ufó most beleolvasna ebbe a vitába az eredeti mű ismerete nélkül, hát igen jót kacagna. :DD Amúgy az egy darab orrlyuk sem egymaga van: van az egyik oldala (orrüreg falának egyik oldala), ami hozzáfagy a másik oldalához. Kötőanyag a takony... :DD Nekem különben előbb fagyna le az orrom hegye, de a szívemhez nőtt az osszetapadó orr, így inkáb nem firtatom. :))

------------------------------------------

h, 2012-08-06 20:53 Sütiszörny

Sütiszörny képe

A fitymából is csak egy van, mégis összetapadhat! :D :D :D

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

k, 2012-08-07 08:35 Zora

Zora képe

Igen, magam is ezt akartam kihozni a dologból, de belátom, a te példád sokkal szemléletesebb. :DDD

------------------------------------------

h, 2012-08-06 19:23 polgarveronika

polgarveronika képe

Bocs, hogy belepofázok:

Szvsz itt most a tbsz használata egyszerűen hangulati és stiláris okok miatt indokolt. Számomra a tbsz használata jobb képi elevenítéssel bír, érzem a magam orrában is a fagyot, amely összetapasztja orrlikaimat. Igenis mind a kettőt, mert k*rva hideg van. Mig, ha csak orrlika összetapadt: na, bumm!  Tél van, hideg van, oszt jó napot!

off:

(ezek az apróságok szőrszálhasogatásoknak tűnnek, de nagyon fontosak. A mai nap folyamán 12 mailt váltottam egyetlen rohadt mondatban az egyes v többes száma miatt. Lehet, hogy szerencséd volt és kimaradtál, pedig fontos vagy:))

 

_______Tertium non datur ______

k, 2012-08-07 10:24 Lord Lotrien

Lord Lotrien képe
5

Na jó... most bajban vagyok... nem tudom, melyik jelzőt használjam erre az írásodra...

Kiváló? Tökéletes? Fantasztikus?

Nagyon megfogott, kétszer is elolvastam egymás után, és... Köszönöm!

A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy. Ha ezt megtehetjük, minden egyéb magától következik.

 

k, 2012-08-07 13:56 Sren

Sren képe

 Én köszönöm, Lordom. :) Ezért érdemes írni. A tökéletestől távol áll, de hogy az olvasó annak érzi, sokkal nagyobb kitüntetés, mint amilyen bárminő szakmai elismerés lenne. Akkor csak egy műtárgy lenne; tökéletessé az olvasó teszi. :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2012-09-01 10:13 Tolerancia

Tolerancia képe
5

 A ritkán járó vendég válogathat, mit "fogyaszt" szúkös idejében. Én ezúttal jól választottam! Nagyon köszönöm! Élmény volt!

 

 " Amit az ember leírt, az többé nem sanyargatja." /Ernest Hemingway/

sze, 2014-01-29 17:58 Roah

Roah képe

Akkorákat tüsszögtem most a gépnél, hogy csörömpölve felborult az üres teás bögre, a kanál kiesett belőle - ez hogy sikerült neki? :D

Disz iz dö beszt...
Van a baráti társaságomban egy "sírköves". Százhúsz kiló, ha nem több. (Láttam már ebédelni, vacsorázni: egy fél libát bepuszil. Aztán büfi, és egy kupa vizet ráborít. Nasizik is.) Kőpor csípi a bőrét, smirglivé szárítja, azt mondja, nem lehet lemosni, akármit csinál, a kőportól nem tud szabadulni. A márványokat rezzenéstelen arccal emelgeti, taszigálja; nézni is nehéz. Szerintem a derekának lassan annyi lesz, legutóbbi találkozásunkkor azt mesélte, csak hosszas melengetés után képes kikelni reggelente az ágyból; neki ez a kávéja. Mégsem bír a munkája nélkül élni. Hogy miket csinál?! Kőből? A sírköveken kívül? Kucorgó közelében - tizenhétker -, még kő-kerítéseket is. Kis kora óta űzi az ipart: az apja, nagyapja, és így tovább, visszafelé, mind ezzel foglalkozott.
Hogy elírtak-e számot? Nem tudom.
Még az életbe nem hallottam ilyesmiről...

Avagy amikor az ötlet, a kidolgozás, a tudás, és a türelem randizik a fejedben...

Szép munka! Bravo! ;)

*Az ezer nem tudom hányadik megnyitó, és a tizennyolcadik ötös adója én vagyok, nem tudom, utóbbi miért bújt el.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2014-01-30 18:17 Sren

Sren képe

Lézerpontos megértés, mint mindig.:) Igaz, Te soha nem olvasol felületesen.
Ismered a mondást: Clayderman is melléüt néha. Nem jellemző, de esély van. Bárki elírhat egy számot (még én is, pedig nálunk nagyon ott kell lenni ebből a szempontból), egy részeges, agyát rég elivott, botcsinálta boszorkánymester meg pláne.
Igaz az is, hogy a szakmai dolgokhoz szükséges utánajárás, elsődleges infógyűjtés nálam nem annyira jellemző. Valamilyen szinten utánanézek, persze, de sosem túl agresszíven-szőrözősen, mert utána a beépülő infó önkéntelen mesterkéltséget eredményezhet a novellában. Ez a szakkönyveket, szakirányú cikkeket kivéve minden írásműben káros, az alma helyett a tudás fájába harapsz, és kitörik a fogad. :D (Ld.: a nemrégiben felkerült Szellemiskola. Nem állítom, hogy ott pont erről van szó, de rezeg a léc.)
Így hát többnyire az információkon alapuló, de jóval általánosabb leosztás felé fordulok, illetve tágas ívben kerülöm a témán belüli téma pontos megközelítését, ha az nem feltétlenül szükséges. Az már mellékes, hogy ide abszolút nem is klappolt volna semmilyen szinten.
Köszönöm, Ro. Szokásosan létfontos a véleményed, nekem személy szerint is, de szakmailag is. Ahány érdemi vélemény, annyiféleképp lehet nézni egy művet, forog a kocka, tágul a horizont, többet látunk.:)
Jobbulást! Én is megfáztam rondán, az éjszakai műszak meg nem barátja a gyors gyógyulásnak. :(

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2014-01-30 20:48 Roah

Roah képe

"Először súlyos,

(a mindenséget formáló)

sziklarepesztő ütések… Majd halk koccanások, óvatosan, tapogatózva… Szembe csorgó veríték,

(ott hasad vajon, ahol én akarom?)"

Ilyet is láttam. Tökéletesen mutattad meg.
A szeme...? Akkor hagyja abba, amikor duplán lát.

Jól feladtad a népnek. ;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2015-06-11 07:17 Gitáros

Gitáros képe
5

Drága Sren, minden egyes történeted, novellád, írásod elolvasása után gazdagabbnak érzem magam, mint előtte.
Köszönöm...

Miki

h, 2015-06-15 17:51 Sren

Sren képe

Én köszönöm, Miki. :)
Köszönöm egyébiránt azoknak is, akik szeretik, olvassák Eszti nénit. Annak ellenére, hogy megjelent nyomtatásban, itt a portálon közel kétezer az olvasások száma.

Istenem skacok, volt idő, amikor pár száznak is örültünk... Ahogy ma is örülünk minden egyes megnyitásnak, de akkor is, a kétezer, az sok. Örök hálám mindenkinek, aki olvassa és szereti. :)))

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/